Népszabadság, 1992. július (50. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-01 / 154. szám

1992. július 1., szerda NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT AZ EURÓPA TANÁCS PARLAMENTI KÖZGYŰLÉSE Jugoszlávia nem „különleges meghívott” többé (Folytatás az 1. oldalról) Budapest szerint a nemzetkö­zi szervezeteknek szükség ese­tén a kemény fellépést, a szank­cionálást is vállalni kell az em­berjogi, kisebbségi, illetve nem­zeti önrendelkezési konfliktu­sokkal kapcsolatban. Antall ag­godalmát nyilvánította a volt Szovjetunió és az egykori Ju­goszlávia helyén kialakult és még lehetséges konfliktusok miatt, egyben reményét fejezte ki, hogy Csehszlovákiában a hasonló államjogi problémákat alkotmányosan sikerül megol­dani. Szorgalmazta, hogy az aggasztó jelekre időben figyel­jen fel a világ, s ne politikai in­díttatású, alkalomszerű dönté­sekkel igyekezzen azokat - utó­lag - befolyásolni. Végül napjainkról úgy véle­kedett, hogy a második világ­háború, illetve az 1953-57-es periódus után most kínálkozik a harmadik és legígéretesebb lehetőség Kelet-Közép-Európa gondjainak tartós megoldására. Figyelmeztetett azonban, hogy a régióban az átalakulás gyöt­relmei feszültségeket idéznek elő, ezért (nem először) kétesé­lyesnek nevezte a további fejlő­dést. Felhívta a Nyugatot, hogy saját érdekében is működjön közre e problémák megoldásá­ban, mert egy esetleges világ­­gazdasági vagy szociális vas­függöny nehezebben lenne ke­zelhető, mint a korábbi politi­kai-katonai volt. A délszláv válság témája ki­emelten szerepelt a plenáris ülés vitájában is. A parlamenti közgyűlés kibővített elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy megszünteti a jugoszláv tör­vényhozás 1989 óta meglévő különleges meghívotti státusát (az idén tavasszal már ilyen státust kapott Szlovénia és Horvátország is). A vitában a honatyák szenvedélyes szavak­kal bírálták a belgrádi vezetést a tömeges megtorlásokért, em­berek földönfutóvá tételéért, az etnikai egyneműség-teremtés erőszakos kísérleteiért. Ugyan­akkor rámutattak, hogy a szerb nép nem hozható közös nevező­re a nevében ténykedő diktatú­rával, s szükségesnek mondták, hogy vessenek véget azonnal a harcoknak, mert a pusztításban saját európai jövőjük is meg­semmisülhet. Sok szó esett a menekültproblémáról. A szocia­lista csoport több tagja külön is figyelmeztetett arra, hogy mi­nél gazdagabb egy ország, an­nál kevésbé hajlandó az áldoza­tokra. Nagyra értékelték Ma­gyarország és mások menekült­befogadó készségét, és szinte kivétel nélkül a legnagyobb elismerés hangján szóltak Mit­­terrand elnök szarajevói vállal­kozásáról. Egyúttal számos bí­rálat hangzott el az ENSZ és annak főtitkára, az ET tagor­szágai címére, amelyek tétová­zó magatartásukkal - ha aka­ratlanul is - a helyzet elmérge­sedését segítették elő. A plenáris ülésen megvitatták az ET kibővítéséről szóló jelen­tést (nyolc ország élvez különle­ges meghívotti státust és hat to­vábbi folyamodott ezért), de a hosszabb távra szóló megoldás érdekében nem hoztak határo­zatot. Abban egyetértettek: minden jelentkezőnek teljesíte­ni kell a felvétel előzetes feltéte­leit: a szabad választások kiírá­sát, a demokratikus parlamenti rendszer kiépítését, az alapvető emberi jogok betartását. Kedden délben Göncz Árpád fogadta az Európa Tanács és a Budapestre érkezett delegációk vezetőit. Előzőleg rendkívül szívélyes hangú eszmecserét folytatott Catherine Lalumiére ET-főtitkár asszonnyal. A köz­­társasági elnök az ET-t az eu­rópaiság fokmérőjének nevezte. A Magyar Szocialista Párt el­nöksége is vendégül látta az Eu­rópa Tanács szocialista képvise­lőit. A nagyszámú megjelentet Horn Gyula pártelnök köszön­tötte, szavaira Peter Schieder (Osztrák Szociáldemokrata Párt), a parlamenti közgyűlés szocialista csoportjának vezető­je válaszolt. Schieder méltatta a házigazdák szerepét a kelet-kö­­zép-európai átalakulás véghez­vitelében és kifejezte meggyőző­dését, hogy az MSZP-t - már csak legutóbbi választási sikerei okán is - felveszik a Szocialista Internacionáléba. Farkas József György Az oldott hangulatú fogadásra eljött Martínez házelnök is, aki a Népszabadságnak elmondta, hogy bár a parlamenti közgyűlés tanács­kozása kifogástalan körülmények között folyik, hasonló „kihelyezett” ülések megtartását a jövőben nem tervezik. A jelenlegit az indokolta, hogy a politikai Európa most töltötte ki a földrajzi Európa dimenzióit, s remény szerint ez már nem változik a jövőben. Mindebben kivételes szerepet játszott Magyarország, ezért született a kivételes budapesti tanácskozás gondolata. A kérdésre, hogy miért fogadta el az MSZP meghívását, Martínez úr kifejtette, hogy maga is a spanyol szocialista párt képviselőjeként került be az ET parlamenti közgyűlésé­be, s azt is örömmel állapíthatta meg, hogy az MSZP képviselője a strasbourgi szocialista képviselőcsoport megbecsült és aktív tagja. Ő, mint a par­lamenti közgyűlés elnöke pártsemlegességre kötelezett, de szívesen elfogadta volna egyéb - keresztény, liberális - politikai csoportosulás meghívását is. Ilyen azonban mástól nem érkezett - tette hozzá az ET házelnöke. A KÜLÜGYI SZÓVIVŐ TÁJÉKOZTATÓJA Többszintes magyar-román diplomácia (Munkatársunktól) - Tisztában vagyunk vele, hogy az EK lisszaboni csúcsér­tekezlete - miközben állást foglalt a kelet-európai orszá­gokkal való együttműködés bő­vítése mellett - összességében enWW"de új tagfffikál­­istáírtibeni követelményeket - mondta a külügyi szóvivő tegnapi tájé­koztatóján. Hermán János be­jelentette: Antall József mi­niszterelnök vezeti a magyar küldöttséget a július 9-10-i helsinki EBEÉ-csúcsértekezle­­­ ten. A magyar miniszterelnök Helsinkiben kétoldalú megbe­szélést folytat többek között a finn, a horvát és és a csehszlo­vák államfővel. A csúcs részt­vevői várhatóan külön nyilat­kozatot fogadnak el a délszláv, a moldovai és a karabahi vál­ságról, valamint a baltikumi orosz csapatkivonásról. A hel­sinki utótalálkozón a jelek sze­rint sikerült haladást elérni a Nemzeti Kisebbségi Főbiztos intézményének és a Gazdasági Fórumnak a létrehozásáról, va­lamint a Közéjfozjásyéstjelmi együttműködésről."■*'***"***" * Kis-Jugoszlávia EBEÉ-tag­­ságával kapcsolatos végleges magyar álláspont - a délszláv helyzet bizonytalansága miatt - csak Helsinkiben alakul ki. Teodor Melescanu román kül­ügyi államtitkár kezdeménye­zésére magyar-román külügyi konzultáció lesz július 2-án Aradon. A magyar küldöttséget Martonyi János külügyi állam­titkár vezeti, tagjai pedig az egyes szaktárcák magas beosz­tású vezetői. Románia koráb­ban már folytatott hasonló konzultációt Bulgáriával a Ju­goszlávia elleni embargóról. Magyar részről a tárgyaláso­kon fel akarják vetni a batto­­nyai és méhkeréki ideiglenes határátkelőhely időbeni meg­nyitását is. A magyar-román kitoloncolási egyezményről je­lenleg Bukarestben­ folynak szakértői tárgyalások - közölte Hermán. A magyar és a román külügyi szóvivő a jövő héten konzultációt folytat Bukarest­ben. Ennek célja a korábban meglehetősen gyakran előfor­dult sajtópolémiák és félreérté­sek tisztázása. A januári magyar-moldovai diplomáciai kapcsolatok felvé­teléről szóló megállapodás ér­telmében a napokban megnyí­lik a magyar külképviselet Chi­­sinauban. Az ideiglenes ügy­vivő Nagy József tanácsos lesz, aki korábban Bukarestben dol­gozott. A moldovai válsággal kapcsolatban a külügyi szóvivő hangsúlyozta: Budapest a tár­gyalásos rendezés híve. Ennek érdekében hasznos lenne egy az EBEÉ égisze alatt megrende­zendő nemzetközi konferencia összehívása, amelyen az érde­kelt felek mellett a szomszédos országok és a nagyhatalmak lennének jelen. A külügyi szóvivő közlése szerint Jeszenszky Géza kül­ügyminiszter ma fogadja az Európa Tanács budapesti par­lamenti ülése alkalmából ha­zánkba érkezett Catherine La­lumiére asszonyt, az ET főtit­kárát, valamint Hikmet Cetin török külügyminisztert. Pénte­ken a magyar külügyek irányí­tója csehszlovák kollégájával, Jiri Dientsbierrel találkozik, aki az EBEÉ parlamenti köz­gyűlésén vesz majd részt. Dési András Kanada az egyik legnagyobb beruházó Interjú Derek R. T. Fraser nagykövettel­ ­ A Magyarországon befek­tető államok között Kanada a legfontosabbak egyike. A politi­kai, kulturális és gazdasági kapcsolatok 1988 után kezdtek fejlődni, s azóta sem csökkent az ország érdeklődése és lelke­sedése Magyarország iránt - nyilatkozta lapunknak Derek R. T. Fraser úr, Kanada ma­gyarországi nagykövete abból az alkalomból, hogy az észak­amerikai állam július elsején ünnepli megalapításának 125. évfordulóját. - Nagykövet úr, hogyan jellemez­né Kanada elmúlt 125 évét? - A 125 év történetének két kiemelkedő vonása van: a poli­tikai fejlődés, melynek során brit gyarmatból kétnyelvű és sok kultúrájú országgá vált, a másik pedig gazdasági és társa­dalmi fejlődése. Kanada szabad elhatározásból létrejött politi­kai közösség, amelyet a politi­kai toleranciára és kompro­misszumra alapoztak. Függet­lenségünket békés úton és Nagy-Britanniával, való teljes egyetértésben értük el. Most ér­keztünk talán annak a hosszú fejlődésnek a végére, mely azt tűzte ki célul, hogy egyenlőséget teremtsen az országban, amely életszínvonal tekintetében - az Egyesült Nemzetek jelentése szerint - a világelsők egyike.­­ Kanada politikai függetlensége mellett rendkívüli módon összefo­nódott az USA gazdaságával.­­ Népességének számát ille­tően Kanada kis országnak te­kinthető. Éppúgy, mint a többi kis állam esetében, a mi gazda­ságunk is erőteljesen függ a külkereskedelemtől, ahonnan jelenleg a bruttó nemzeti jöve­delem 25%-a származik. Keres­kedelmi kapcsolataink gyorsan fejlődtek az USA-val az elmúlt húsz évben. Az Amerikai Egye­sült Államokkal folytatott ke­reskedelem növelése tette lehe­tővé azt, hogy szabadkereske­delmi megállapodást kössünk velük 1988-ban. Ez a megálla­podás nem hasonlatos az EK államok között létrejött együtt­működéshez, ez egy szabadke­reskedelmi megállapodás. En­nek kiterjesztése Mexikóra és a félteke más államaira csökkenti Kanada függőségét az Egyesült Államoktól. - A kanadai cégek az elmúlt négy évben jelentek meg beruházóként, tőkebefektetőként Magyarországon. Ám az eddig ideáramlott mintegy 180 millió dollár nem tűnik túl je­lentősnek. - Véleményem szerint, ha az egy főre jutó befektetést nézzük, ez az összeg igen jelentős. Az Egyesült Államok egymilliárdot ruházott be, népessége viszont tízszer nagyobb a mienknél, Né­metország pedig 500 milliót, de ők is háromszor annyian van­nak, mint mi. Mi a kelet-közép­­európai békés átmenetet támo­gatjuk. Megfizettük Európa ket­téosz­tottságának árát negyven éven keresztül, és ez nem for­dulhat elő még egyszer. Mind­ezekért jelentős forrásokat áldo­zunk. Magyarországon több mint ötmillió kanadai dollárt költöttünk, hogy elősegítsük a folyamatban lévő reformokat, a munkanélküliek átképzését, a privatizációt, a menedzserképző központot, a bankári, a jogi és statisztikai rendszert. Már aláír­tuk a kettős adóztatás megszün­tetéséről és a beruházásvéde­lemről szóló szerződést.­­ A kanadai üzletemberek jó né­hányszor emlegetik a Northern Te­lecom esetét, amikor Kanada egyik legnagyobb és legfejlettebb vállala­ta vesztett a Matáv által kiírt tende­ren. - Ez nagyon sajnálatos eset volt mind a kanadai, mind a magyar vállalat számára. Re­mélem, hogy a vállalat a jövő­ben is jelen lesz Magyarorszá­gon. - Újabb ajánlatok érkeztek önöktől, például atomerőmű építé­sére. Folynak erről hivatalos tárgya­lások? - Az Atomic Energy of Ca­­nada már tett ajánlatot a ma­gyar feleknek. Ehhez azonban előbb önöknek kell dönteniük az energiapolitikájukról, akar­­nak-e atomerőművet vagy sem. Ebből is láthatja: változatlanul nagy az érdeklődés és a lelkese­dés Magyarország iránt. Lakatos Mária Hazánkba látogat a dalai láma ( Munkatársunktól) A Magyarországi Csan Budd­hista Egyház meghívására július 20-án Budapestre érkezik a da­lai láma. Mint azt Lotfi Farhadtól, a hazai fogadóbizottság perzsa származású elnökétől megtud­tuk, a „buddhista pápa” láto­gatásának többek között az az apropója, hogy a távol-keleti utazó, Körösi Csom­a Sándor halálának a 150. évfordulójára emlékezik idén a magyar budd­hista egyház is. A láma július 25-ig tartózkodik majd Buda­pesten, s egyebek mellett az ő jelenlétében avatják fel a Tar község melletti Verestanyán­ban a 12 méteres buddhista szimbólumot, az úgynevezett sztupát Körösi Csom­a Sándor emlékére. A lámát Demszky Gábor, a főváros főpolgármestere és az indiai nagykövet fogadja majd Ferihegyen. A második nap, délután kettőtől a Budapest Sportcsarnokban gyűlnek össze a vallás hazai hívei, ahol töb­bek között a láma is imádságot, „tanítást” tart. A becslések szerint - három magyar buddhista közösségben­­ 2000 aktív tag és közel 6000 szimpatizáns van. A környező országok magyar lakta vidékein további 10-12 ezer hívőt tarta­nak számon. A szervezők a béke és a megértés jegyében szeretnék vendégül látni a dalai lámát. Korlátos önfeláldozás Európa együttes felemelkedésének, illetve együttes bukásának vízióját - hol felemelő, hol dermesztő alternatíváját - festette fel a magyar miniszterelnök a minap honi hallgatósá­gának, s vele együtt, vélhetően, egy jóval népesebb közönség­nek is. Hasonló víziók fogantak már vagy három évtizede politikus­­­sok és tudósok ajkán (meg tollán), csak akkor nem az atlanti szolidaritásnak Európa keleti felére való kiterjesztéséről, hanem Észak és Dél, a fejlettség és a fejletlenség, a gazdaság és­­ a szegénység, a civilizáltság és az elmaradottság konfliktusáról­­ volt szó. Kivált a szociáldemokraták játszadoztak el azzal a­­ gondolattal, hogy az emberiség szempontjából nagyobb léptékű ügy az afrikai-ázsiai elmaradottság leküzdése, mint Kelet és Nyugat, a kommunizmus és a fejlett tőkés világ ellentétének fel­oldása. Akkortájt bukkantak fel az úgynevezett konvergencia­­elmélet első nyomai; elég sok kiművelt emberfő vélte úgy, hogy miközben Kelet és Nyugat szembenállása valóban feloldódik a rendszerek egymáshoz közelítő fejlődésben (nem történt meg), a fejlődő világot, az afrikai és ázsiai embermilliárdokat fel kell emelni, különben olyan szakadékká tágul a fejletteket és a fej­letleneket elválasztó rés, hogy abba beleszédülhet az egész em­beriség. Mostanság a gondolkozásnak ehhez az iskolájához annyi láb­jegyzet kívánkozik, hogy a vízió vízió maradt. Az a bizonyos Dél - relatív értelemben - egy jottányit sem került közelebb a legfejlettebb országok gazdasági, civilizációs teljesítményéhez, viszont a világ nem omlott össze. A Délt már nem is nevezik Délnek azok, akik hajdanán az apokalipszist hirdették - átke­resztelték perifériának. A fölemelés mint történelmi vállalko­zás meg sem kezdődött - a Nyugat „tehetségéhez és lehetőségei­hez mérten” segített csak, és ha szerény mértékű fejlődést ta­pasztalt, nem habozott a mellét enyhén megdöngetni. Nyugodtan mondhatja bárki, hogy ez rövidlátó politika volt (és ma is az), de hát a fejlett ipari társadalmak úgy vannak megszervezve, hogy a politikusoknak, kormányoknak, rendsze­reknek mind hazafelé kell bizonyítaniuk legelőbb; lidérces éj­szakája egy mai miniszterelnöknek egy icipici kényszerű adó­emelés perspektívájától van, nem pedig attól, hogy odalenn Dé­len ki mennyire nem fejlődik. És ezek az urak kiválóan berendezkedtek arra, hogy a kényelmüket és a jólétüket - ha kell, a világ minden más részétől elszigetelve (vö. izolacionizmus Amerikában) - politi­kai, katonai és gazdasági eszközökkel megvédjék. Egyáltalán nincsenek berendezkedve a közös bukásra. Negyven év munkája fekszik ebben. Ha kell - és ez már vízió -, úgy lehúz­hatják azt a bizonyos függönyt az Ausztriával kibővült Közös Piac keleti határán, hogy a csontjuk fog ropogni a betolakodás­ra éheseknek. Soha nem tapasztaltam, hogy kissé barokkos ízlésű nyilatko­zatokon túl igazi érzelmi viszonyuk lenne ahhoz a bizonyos „európai együttvirágzáshoz”, amelyet a magyar miniszterelnök említett, s amelyre tegnap az Európa Tanács parlamentje előtt is utalt. Viszont remekül be tudnak rendezkedni arra, hogy ki­várják, mire mennek a hajdani vasfüggönyön túliak - jobbára - a maguk erejéből, ideértve a gazdasági talpra állást és a szociá­lis gondok enyhítését (megoldását) is. Ha Magyarországot nyílt agresszió érné, egészen biztosan működésbe jönne a szolidaritásuk. Ennyiben nem kell félni és - talán - még áldozni sem. Egy kvázi szövetséges államba, Izraelbe az amerikaiak fél óra alatt odarepítették Patriot rakétáikat, amikor Szaddám Huszein útnak indította Tel-Aviv felé Scudjait. Ebben, és csak ebben az értelemben a Nyugat nem vállal bukást. De hogy a példánál maradjunk, az „együtt­­virágzás” előmozdítása meglehetősen diszkontált módon folyik: Bush megvont Izraeltől tízmilliárd dollárnyi hitelgaranciát, mert Samir arab politikáját nem találta üdvösnek, és nem szól bele abba, hogy az izraeli költségvetés valamely hányadát át­csoportosítják-e a munkanélküliség leküzdésére vagy sem. Ebben a világban mindenkinek tudnia kell, hogy éppen mi a­­ maga dolga és miben számíthat másokra. Aczél Endre Szabad asszociációk Vannak még jó hangulatú politikai gyűldék is. Ilyen volt a szabad demokraták két plattformjának eszmecseréje a Kossuth-klubban. Volt pezsgő, voltak bugyborékoló szelle­mességek, sok mosoly és egyetértő taps. Olyan politikusok­ találkoztak itt szellemi és baráti hátországukkal, akik tudják, mit beszélnek, akiknek pontos elképzeléseik vannak arról, mit is kívánnak. És ez annál is érdekesebb volt, mert manapság a legtöbbször csak arról szoktak beszélni ilyen alkalmakkor,­ hogy mit nem akarnak. Sokat mondott a jelenlét - mármint, hogy kik voltak ott, kik tartottak referátumot, valamint az is, hogy ki nem volt jelen. Mindenekelőtt Tölgyessy Péter távolléte volt szembetűnő, va­lamint az, hogy a jelenlegi pártelnökről még csak szó sem esett, amikor felsoroltattak azok a szabad demokrata politikusok (Wekler, Magyar, Dornbach, esetleg Pető), akik alkalmasak lehetnek arra, hogy ősszel pártelnökké válva az SZDSZ-t egy kétéves ciklusban elvezessék az elkerülhetetlen választási győzelemig. Mert a szabad demokratáknak ez a köre bizonyos abban, hogy a jelenlegi kormánykoalíció nem éli túl a következő választásokat. A fő érvük a magyar demokrata kormányzat szakmai alkal­matlansága, egy emberre épített rendszere, valamint az, hogy a koalíció nagy előszeretettel használva a korábbi rendszer jogszabályait, tovább éltet­i azokat. A jó hangulat, a ki nem mondott poénok vétele kellemes közérzetet teremt a kívülálló megfigyelőben is. De azért el kell gondolkodni néhány párhu­zamos jelenségen. Vajon összeegyeztethető-e ez az attitűd azokkal a zavarokkal, amelyeket a szabad demokraták a gya­korlati szinteken manapság elszenvednek? Mert mégis gond lehet, hogy képviselők sora távozik a frakcióból, hogy furcsa bonyodalmak vannak az eszdéeszes önkormányzatokban, az eszdéeszes képviselő-testületek sorra vesznek össze a szabad demokrata polgármesterekkel. Egyiket leváltják, a másikat kizárják, a harmadik magát zárja ki a pártból. Vajon ezek a helyi zavarok összefüggésben vannak-e a párt vezetőinek né­zeteltéréseivel? Vajon a parlamenti kisebbségi szerep és az ön­­kormányzatokban élvezett többségi hatalom hosszú távon összeegyeztethető-e? Pedig minden bizonnyal a helyi köz­­igazgatás lehetne az a terep, ahol ízelítőt kaphat a társadalom a liberális hatalomgyakorlás előnyeiből. (Igaz, a koalíció min­dent megtesz azért, hogy ezek a sikerek a lehető legkicsinyeb­bek legyenek, saját önkormányzatait sem kímélve eközben.) Ezért jogos a szkepszis. A derű és önbizalom persze jó benyo­mást kelt, segít elhinni, hogy a politikussá lett értelmiségiek pártja az elkövetkező két évben a konstruktív ellenzékiség ■ megnyerő ”példáját prezentálva teszi elfogadhatóvá az MDF- nek és szövetségeseinek a majdani kisebbségi szerepet. A bi­zonyítás az őszi politikai szezonra marad. Miklós Gábor 3.

Next