Népszabadság, 1993. október (51. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-25 / 248. szám

28 NÉPSZABADSÁG, HIRDETÉS. 1993. október 25., hétfő HALÁLOZÁS Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. MOLNÁR FERENC volt kulturális államtitkár, a Széchenyi Könyvtár nyugalmazott főigazgatója 65 éves korában elhunyt. Temetése 1993. október 29-én 11.30 órakor lesz a Farkasréti te­metőben (főbejárat). A gyászoló család. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett, drága édesanyánk, FORRAI GYÖRGYNÉ sz. Aschenbrenner Ilona 1993. október 4-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatá­sa 1993. október 27-én 13 órakor a X., Új köztemető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. (171998/12) Mély fájdalommal tudatjuk mindazok­­nak, akik ismerték és szerették, hogy DR. FARKAS RÓBERTNÉ sz. Schn­itz Ágnes 1993. október 3-án el­hunyt. Kívánsága szerint hamvait a leg­szűkebb családi körben helyeztük örök nyu­galomba. A gyászoló család. (33218/12) Értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. DÓRA ISTVÁNNÉ 91 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 1993. október 28-án 14 órakor lesz az Új köztemető 53-as parcellájában. (172139/12) Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOBROVSZKI IRMA életének 60. évében elhunyt. Temetése 1993. október 26-án délelőtt 10.30 órakor lesz az Óbudai temetőben. A gyászoló csa­lád. (172217/12) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mind­azoknak a barátoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak, akik URBANOVSZKY ALBERT temetésén résztvettek, utolsó útjára elkísér­ték. A gyászoló család. (172136/10) Hirdetések felvétele Várjuk tisztelt hirdető ügyfeleink meg­rendeléseit. Hirdetéseiket elküldhetik le­vélben vagy telefaxon, illetve elhozhatják személyesen. A magánmegrendelők személyesen, készpénzfizetés ellenében ad­hatják fel hirdetéseiket a Hírlapkiadó Vál­lalat hírlapboltjában (Budapest VIll., Bla­­ha Lujza tér 3.), a Referens Kft.-nél (Buda­pest XI., Bertalan Lajos u. 26.) és a Magyar Hirdető felvevőhelyein. A hirdetések levél­ben is feladhatók, a Hírlapkiadó Vállalat levélcímén (a befizetendő összegről a ki­adó csekket küld). Érdeklődni lehet a 138- 2399/563, 379-es telefonszámon. Közületi hirdetések felvétele megrendelőlevéllel, postán vagy személyesen. A megbízást előjegyezzük, a befizetendő összeget kiszámítjuk és írás­ban közöljük, faxon vagy levélben. A hir­detés befizetése történhet személyesen vagy átutalással. Levélcímünk: Népsza­badság Rt. Hirdetési Igazgatósága, Buda­pest 1960. Címünk: Budapest III., Bécsi út 122-124. I. emelet. Telefon: 250-1680, 148-as, 149-es mellék. Telefax: 188-9567. Egri irodánk címe: Trinitárius utca 2. Telefon: (36) 313-522. Fax: (36) 312-899. Miskolci képviselet: Görgey A. u. 5. Tel./fax: (46) 411-149. Bővebbet a hirdetés­megrendelést visszaigazoló levelünkben. 100 000 forint feletti megbízást a meg­jelenés után számlázunk 15 napos in­kasszóval. A P­R­I­­M­U­S \ NÉPSZABADSÁG \ MEDIA AGENCY ITD A Népszabadság Rt. tisztelt ügyfelei jobb és az eddigieknél szélesebb körű kiszol­gálása érdekében 1993. augusztus 1-jével létrehozta a PRIMUS NÉPSZABADSÁG MÉDIA-KÉPVISELETI KFT. -t A Primus Kft. üzletkötő-tanácsadó mun­katársai várják tisztelt ügyfeleink ér­deklődését a Népszabadság Rt. székházá­nak második emeletén a 203., 204. és a 206-os irodákban, illetve a 250-1680/189, 190, 191, 192, 193 és 194 telefonszámo­kon. Tisztelt ügyfeleinket - kérésükre - munkatársaink személyesen felkeresik. Telefonos hirdetésfelvétel 2-69-71-00 hétköznap: 8-tól 20 óráig, 20 óra után üzenetrögzítő. Szombat-vasárnap: 9-től 17 óráig, 17 óra után üzenetrögzítő. Ha 14 óráig feladja hirdetését, lapunkban másnap megjelenik. 3 Varrodai alkalmazottak, bedolgozók köz­vetítése, varrodai gépek, berendezések be­szerzése. Tel.: 116-8852. (40062/4T) *3 Pénzintézet felvesz fiatal jogászt azonna­li belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Tel.: 277-2444. (41401/84) MÁSODÁLLÁSBAN, HÉTVÉGÉN is vé­gezhető üzletkötői munkára betanítunk jó megjelenésű, érettségizett, jogosítvánnyal és gépkocsival rendelkező hölgyeket és urakat. Jelentkezés: minden hétfőn 15 órakor a kö­vetkező címen: 1132 Bp., Kresz Géza u. 16. V. I., RIEL KFT. Hentes szakmunkásokat felveszünk. Ér­deklődni: TRIVERZIÓ KFT., telefon: 160- 3022 vagy 169-9749. (42264/2T) Sikercsapat várja korlátozott számban, kezdő és profi üzletkötő jelentkezését. Ve­zető is lehetsz. Üzenetrögzítő: 112-4673, visszahívjuk. (171212/12) LOTTO : 4 TALÁLATOS SZELVÉNYEK: Számtáblás szelvények: 2 727 000 3 959 208 5 865 261 9 525 616 3 659 328 3 977 323 9 025 040 9 753 671 3 698 803 4 851 281 9 086 197 9 882 645 3 909 909 4 957 905 9 113147 9 882 667 3 959 206 5 839 685 9 217 976 A jelű biankószelvények: 12 568 522 60 133 810 63 787 721 64 205 778 Előfizetéses szelvények: 58 057 646 59 487 367 60 515 056 60 551 974 58 185 984 60 171 727 60 523128 60 706 068 58 616 365 60 482 664 60 531 741 60 937 454 59 330 632 A 43. heti 5/90-es lottó nyerőszámai: 20, 21, 27, 59, 67. A fogadó, ha saját megállapítása szerint szelvénye 50 000 forint feletti nyere­ményre jogosult, s szelvényének sorszáma a fenti számjegyzékben nem szere­pel, nyereményigényét csakis óvás útján érvényesítheti. Az óvási bejelentéshez szükséges formanyomtatvány valamennyi totó-lottó kirendeltségnél díjtalanul kapható­ SZERENCSEJÁTÉK RT. TÁRSASHÁZ közös képviseletét válla­lom. 185-4450. (171550/10) 3 Csepeli telephelyű részvénytársaság ke­res szakmai gyakorlattal rendelkező ve­gyészmérnököt, környezetvédelemhez kap­csolódó analitikai feladatok megoldásához. Környezetvédelmi szakmérnöki végzettség és gépjármű-vezetői jogosítvány előnyt jelent. Érdeklődni: Győrfiné dr. Búzási Anna labo­ratóriumvezetőnél. Telefon: 276-5033. (42069/14) Munkafelvevő-művezetőt keres az Uni­­verTrans Kft. Autójavító Ágazata. Feltéte­lek: személygépkocsi-javításban művezetői szinten 5 év gyakorlat, minimum középfokú szakmai végzettség. Felvilágosítást ad: Ko­­váts Péter ágazatvezető. Telefonszám: 276- 9674. 50 EZER FT/HÓ JÖVEDELEM! Vállaljon munkát a nyugati mintára szervezett, első magyar tőkepiaci ügynökhálózatban. Kis befektetés, biztos megélhetés. Válaszborítékban tájékoztatót, ügynöki szerződéstervezetet küldünk. Oninvest Pénzügyi Kft., 1581 Bp., Pf. 77. 27 Kőműves, ács, és egyéb építőipari szak­­munkások jelentkezését várjuk. Jelentkezés az alábbi címen: Budapest VII. kerület, Er­zsébet krt. 23., IV/19. Telefon: 142-2660. (42272/43) A Magyar Állami Operaház felvesz szín­házi szobrászt, szobrászművész státusba. Je­lentkezés a munkaügyi osztályon 9 és 14 óra között. Cím: VI., Hajós u. 11. III. em. (33063/12) Német tulajdonú vállalkozás munkatár­sat keres könyvelési, bérszámfejtési és ügy­intézési feladatokra. Feltétel: német nyelv­tudás. Jelige: "Könyvelés”, a NSZ-kiadóba. ÜZEMVEZETŐT (műszaki szövetek gyártása) keresünk egy stabil nyugati piacokkal rendelkező, korszerűen felszerelt társaságnak, alapos textilipari és vezetői gyakorlattal. Önéletrajzát várjuk (póz. sz.: 21342). Siklóssy és Partner Vezetői Tanácsadó Kft. 1051 Bp., József nádor tér 8.1. 3. Telefon: 266-5235. A Magyar Állami Operaház azonnali be­lépéssel felvesz: fiatal nyugdíjas takarí­tónőket, házimunkást. Jelentkezés a munka­ügyi osztályon, 9-14 óra között. Cím: VI., Hajós u. 11. III. em. (33103/10) Belvárosi vegyes vállalat TITKÁRNŐT keres managerigazgatók mellé. Intelligencia, jó megjelenés, függetlenség, 30 év alatti életkor, idegennyelv-tudás előnyt jelent. Fényképes önéletrajzot 1463 Bp., Pf. 883. címre, „Ősz” jeligére kérünk. (171532/12) 3 Kft. külföldi munkára, bármely szakmá­ra, kizárólag németnyelv-tudással rendel­kező dolgozókat keres. Érdeklődni hétköz­nap telefonon: 06 (38) 341-341. (42252/21) 3 Külkereskedelmi rt. felvételre keres ve­zérigazgató mellé titkárnőt. Feltételek: kö­zépfokú iskolai végzettség, gyors- és gépírói képzettség, szövegszerkesztői gyakorlat. Tel.: 112-9289. (42396/30) 3 Belvárosi üzletünkbe fodrászt keresünk. 269-2498. (42403/3T) Azonnali munkakezdés, magas jövede­lem, vidéken is! Telefon: 167-2534. 3 Számviteli csoportvezetőt és könyvelőt vállalati gyakorlattal, középfokú végzettség­gel keresünk. Érdeklődni: 169-9155, munka­ügyi osztály. (42447/3H) 3 Fiatal megbízható villanyszerelő szak­munkásokat sürgősen felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Tel.: 184-5301, 8-15 órá­ig. (42472/2H) “3 A Takarékbank központja revizorokat keres felvételre. A munka során vidéki fió­kokat is ellenőrizni kell. Szakirányú felsőfo­kú végzettségűek és banki gyakorlattal ren­delkezők előnyben. Szakmai önéletrajzot Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. el­lenőrzési igazgatósága, 1054 Budapest, Szé­chenyi rkp. 6. címére kérjük küldeni. (42474/3H) ‘3 Bel- és külkereskedelmi ügyintézői, bo­nyolítói, valamint pénzügyi előadói munka­körbe keresünk munkatársakat. Cím: MA­MUT Kft., 1149 Bp., Pillangó u. 2. 05-ös épü­let. (42490/3H) Reprezentatív üzleteinkbe fiatal, jó meg­jelenésű hölgyeket eladónak felveszünk. Alapfizetés: bruttó 20 000 Ft. Telefon: 111- 4888, 111-5212. (171572/12) 3 Angolul beszélő, könyvelni tudó, PC- használói ismeretekkel rendelkező, pénzügyi adminisztrációban jártas munkatársat keres vegyes vállalat az V. kerületben. Jelentkezni: munkanapokon, 7 és 16 óra között a 131- 2738, 131-2966, 131-3989 telefonszámokon lehet. (42513/11) Lakáselidegenítési, pénzügyi, szerződés­kötési feladatokra érettségizett fiatalokat felveszünk. Közgazdasági végzettség, számí­tógépes ismeretek előnyt jelentenek. Telefon: 166-8501. Vállalkozó szellemű, ambiciózus, saját felelősségben gondolkodó, jó beszédkészségű és fejlett technikai érzékkel rendelkező je­lentkezőket keres nemzetközi cég, nyilvános­ság előtti termékbemutatós áruértékesítésre. Érdekes munka, kiugró kereseti lehetőség­gel! Jelentkezés: írásban, október 30-ig, az 1352 Budapest, Pf. 15. postacímen. Vállaljon jövedelmező, otthoni szellemi munkát, másolást. Válaszborítékért ismer­tetőt küldök. 2096 Üröm, Pf. 21. Osztrák-magyar tanácsadó cég németül beszélő, önállóan könyvelni tudó munkatár­sat keres budai munkahelyre. Jelentkezés a 201-3448-as telefonszámon. Komolyan akarunk SEGÍTENI az embe­reknek, hogy jobban élhessenek! Segítsen ön is, jól jövedelmez! Telefon: 169-5762. (501891) 3 Középiskola sürgősen felvesz PÉNZ­ÜGYI-SZÁMVITELI CSOPORTVEZETŐT felsőfokú pénzügyi-számviteli végzettséggel és költségvetési gyakorlattal. 181-1540/22. (42611/24) Költségvetési intézmény bér- és munka­ügyi munkára számítógépes ismerettel is rendelkező munkatársat keres. Jelentkezés „Munkaügy” 1250 Budapest, Pf. 19. címen vagy telefonon: 156-4298. Gyerekek mellé, a háztartásban is segítő, 20-25 év közötti lányt keresünk osztrák nagyvárosba, hosszabb időre. Német nyelv­tudás szükséges. Lakás biztosított. Rövid, fényképes jelentkezést kérünk. Cím: Geoin­­form Kft., 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. (171770/14) Kőolajtermékek forgalmazásával foglalkozó budapesti telephelyű kft. felvesz az egész ország területén végzendő VÁMOLTATÁSI MUNKÁK VÉGZÉSÉRE dolgozókat. Alkalmazási feltételek: maximum 35 éves korhatár, gépkocsivezetői jogosítvány, legalább középfokú végzettség, vámügyintézői vizsga. Jövedelem: megállapodás szerint. Jelentkezéseket „Kőolaj” jeligére, részletes, kézzel írott önéletrajzzal a kiadóba kérjük. A Haynal Imre Egészségtudományi Egye­tem felvesz titkárnőt a rektori hivatalba. Az állás azonnal elfoglalható, bérezés megegye­zés szerint. Az állásra pályakezdők is jelent­kezhetnek. Nyelvtudással rendelkezők a pá­lyázat elbírálásánál előnyben részesülnek. Jelentkezni az egyetem humánpolitikai osz­tályán lehet. Budapest XIII., Szabolcs u. 35. (171775/12) A Táncsics Mihály Kollégium (Bp. XI., Rátz L. u. 3-7.) felvesz könyvelőt (költségve­tési intézményben gyakorlattal), takarítónőt. Telefon: 185-1600. (171885/1H) 20-30 százalék jutalékért gyakorlott hir­detésszervezőket keres a Szerencse Magazin kiadója. Jelentkezés önéletrajzos levélben: 1113 Bp., Takács M. u. 5., Tellér Kft., vagy 141-7711-es üzenetrögzítőn! Ausztriai munkalehetőségek egyéni mun­kavállalóknak - minden szakmában - segéd­munkára is! Müncheni irodánk segítségével az elhelyezkedés problémamentes. Jelent­kezni lehet személyesen vagy írásban: INFO­­Service képviselet, Onga, Kölcsey u. 7., vala­mint telefonügyeletünkön, minden hétfőn és kedden 15 órától. (46) 368-410. (33199/10) Pénzügyi tanácsadó cég felszámolási te­rületre pénzügyi-számviteli főiskolai vég­zettséggel rendelkező munkatársat keres. Telefon: 156-4598. ( Elveszett ! 1993. október 20-án a Shell és Interag Kft. zalaegerszegi töltőállomásáról elveszett egy tömb Benzinkút közpénzfizetési számla című nyomtatvány. Sorszáma: 2570551-től 2570575-ig. Ez visszaélési lehetőséget ered­ményezhet, ebből eredő károkért vállalatunk nem vállal felelősséget. Utazás 1 AUTÓBUSZ-RENDELÉS, mikrobusz­­bérlet: 269-2926, 131-7933. (168688/10) Hosszú hétvége a Magas-Tátrában. Részvételi díj: 3400 Ft/fő. Egyiptomi köruta­zás már 39 450 Ft-tól. Tunézia: egész évben folyamatosan, már 31 900 Ft-tól. Szilveszter Rómában: 19 900 Ft. Szafaripark 890 Ft. Je­lentkezés: Royal Travel, 1055 Budapest, Szent István krt. 11. Telefon: 111-5438. Ro­yal Travel, 2400 Dunaújváros, Vasmű út 41. Tel. (25) 313-127. NONSTOP utak: Bécs 1200 Ft, München 3000 Ft, Stuttgart 5000 Ft, Zürich-Bern 5000 Ft, Velence 2500 Ft, Trieszt 2000 Ft, Tarvisió 1800 Ft, Isztambul 7990 Ft. NOR­­DIC, VII., Erzsébet krt. 22. Telefon: 141- 0380, 268-0586. SZUPER SZILVESZTER BELFÖLDÖN! Szállodai elhelyezés, étkezéssel és szilveszte­ri programmal 6990 Ft-tól. NORDIC, VII., Erzsébet krt. 22. Telefon: 141-0380, 268- 0586. Repülős utak (szilveszterkor is): Tunézia 30 415 Ft, Egyiptom 41 420 Ft, Marokkó 44 400 Ft, Kanári-szigetek 39 900 Ft, Mal­lorca 37 700 Ft. Exkluzív utak: Szenegál, Mauinique, Maldív-szigetek, Dominika, Srí Lanka, Singapúr, Hongkong, Thaiföld, Jor­dánia. NORDIC, VII., Erzsébet krt. 22. Tele­fon: 141-0380,268-0586. 3 A Hellas Mediterrán Tours őszi ajánlatai: Egyiptom, Izrael, Görögország repülővel, félpanzióval. Jelenkezés: 1066 Bp., Teréz krt. 36. Tel.: 132-7771, 269-5561. (40114/64) PÁRIZSBAN ÉPÍTŐIPARI, klímatechni­­kai nemzetközi szakkiállítás 21 900 Ft, Loire menti kastélyokkal 29 900 Ft, programokkal. Párizs Tours, 269-2500, Jókai tér 7. (170385/10) Megjelentek szilveszteri és téli sítúráink! Ausztria: Murau, Grünau, Hinterstoder, Al­­só-Ausztria 1390 Ft/éjtől, Szlovákia: Dono­­valy, Bystro, Brezno, Tajov 660 Ft/éjtől. CAR TOUR, 1056 Budapest, Irányi utca 17., 118- 0562, 118-1133/402. Kanári-szigetek, Gran Canaria­ Hotel Monterrey, Playa del Ingles, önellátással vagy svédasztalos félpanzióval. Malév kü­­lönrepülőgéppel Budapestről, december 21- től áprilisig, minden kedden. Részvételi díj: 1 hét 39 900 Ft-tól, 2 hét 51 900 Ft-tól. Ajánla­tunk megtekinthető videofelvételen. Jelent­kezés: RIVIÉRA TRAVEL, Budapest V. ker., Arany János u. 15. Tel.: 269-1606, 269-4086, fax: 269-1607. AHOL MÉG TOMBOL A NYÁR! KANÁ­RI-SZIGETEK. TENERIFE: 8 nap félpan­zióval, 4 csillagos szállodában, 55 400 Ft. In­dulás: minden szombaton, október 16-tól. TUNÉZIA: 8 nap félpanzióval, 3 csillagos szállodában, 28 900 Ft. Indulás: csütörtö­könként. VÁROSLÁTOGATÁSOK: Isztam­bul: 6 nap MERCEDES busszal 7990 Ft. London: repülővel, 5 nap, félpanzióval, 49 900 Ft. KÖRUTAZÁS: Izrael: 8 nap fél­panzióval programokkal, belépőkkel, 75 900 Ft KING DEVRAN TRAVEL, 1074 Bp., Rá­kóczi út 64., 121-0913, 267-8545. EGÉSZ ÉVBEN REPÜLJÖN A PÁR AVION­nal! Kedvezményes áraink: London: 19 500 vagy 26 000 Ft, München: 13 000 Ft, Frankfurt 17 000 Ft, Amszterdam: 25 000 Ft, Brüsszel: 27 500 Ft, Luxemburg: 27 500 Ft, Antwerpen: 27 500 Ft, Aberdeen: 37 750 Ft, Glasgow: 37 750 Ft, Edinburgh: 37 750 Ft, NewCastle: 34 690 Ft, New York: 39 900 Ft, Washington: 46 000 Ft, Miami: 52 000 Ft, Orlando: 52 000 Ft, Dallas: 58 000 Ft, Chica­go: 50 000 Ft, Los Angeles: 60 000 Ft, San Francisco: 60 000 Ft, Montreal: 45 000 Ft, Toronto: 45 000 Ft, Vancouver: 65 000 Ft, Mexico City: 65 000 Ft, Rio de Janeiro: 95 000 Ft, Buenos Aires: 95 000 Ft, Bombay: 83 000 Ft, Delhi: 83 000 Ft, Bangkok: 87 000 Ft, Szingapúr: 89 000 Ft, Peking: 83 000 Ft, Cape Town: 85 000 Ft, Johannesburg: 85 000 Ft, Mauritius: 85 000 Ft. Várjuk jelentkezé­sét irodáinkban: PÁR AVION TRAVEL, 1061 Budapest, Andrássy út 5. Tel.: 269-6532, 268-0627. 1013 Budapest, Pauler u. 11. Tel.: 202-3764, 202-6419. HUNGAROCAMION TRAVELS, 1148 Budapest, Hungária krt. 140-144. Tel.: 252-7679, 251-4666. EGZOTIKUS, ŐSZI-TÉLI ÜDÜLÉS A CHEMOL TRAVEL UTAZÁSI IRODÁTÓL! ÜDÜLJÖN A VÖRÖS-TENGER IZRAELI PARTJÁN, EILATON! Sivatag, pálmafák, égszínkék tenger, vörös hegyek, kellemes napsütés és luxusszállodák várják önt Bila­­ton, a szörfözők és búvárok paradicsomán! Utazás EL AL repülőjárattal közvetlenül Budapestről. Indulási időpontok: november 9., 16., 23., 30., december 28., 1994. január 4., 11., 18., 25., február 1., 8., 15., 22. Elhelyezés 3, 4, 5 csillagos luxusszállodákban, büféreg­gelivel, fakultatív, félpanziós ellátással. Részvételi díj: 48 900 Ft-tól. Fakultatív programjaink Eilatról: dzsipszafári, holt­tengeri, jeruzsálemi, egyiptomi kirándulá­sok. EILAT várja önt a Chemol Travelnél! Jelentkezését várjuk szeretettel irodánkban: CHEMOL TRAVEL, 1052 Budapest V., Vö­rösmarty tér 2. Tel.: 266-2261, 266-2173, 266-2174. Üdüljön Izraelben Eilatban kb. 58 000 Ft/fő ártól, a Holt-tenger partján kb. 90 000 Ft/fő ártól, Jordániában, Szíriában, az Arab Emirátusokban! Jelentkezés, felvilágosítás: ORBIS BUDAPEST Kft., 1051 Budapest, Vörömarty tér 6. Közlemények, információk Télen utazzon távoli, meleg országokba, Afrikába a Karib-tenger vidékére, Távol- Keletre, az indiai szigetekre! Minden héten indulnak a turnusok. Érdeklődjön az árakról irodánkban! Jelentkezés és felvilágosítás: ORBIS BUDAPEST Kft., 1051 Budapest, Vörösmarty tér 6. 3 Felejthetetlen álomút, Egyiptom-Izraelbe (Sínai-hegy is) november 8-20-ig, gazdag programmal, félpanzióval, 110 000 Ft. MAK­­ROVILÁG, 118-3636. (42128/4­) REPÜLJÖN ISMÉT LONDONBA A PÁR AVIONNAL! Csütörtöktől vasárnapig re­pülőjegy 19 500 Ft, amely egy ajándékbe­lépőt is tartalmaz a Madame Tussaud’s Pa­noptikumba. Vasárnaptól csütörtökig re­pülőjegy 26 000 Ft, mindkét időpontban a British Airways járatával. Jelentkezés az alábbi irodákban: PAR AVION TRAVEL, 1061 Budapest, Andrássy út 5. Telefon: 268- 0627, 266-0244, 1013 Budapest, Pauler u. 11. Telefon: 202-3764, 202-6419. QUEEN TOURS, 1114 Budapest, Bartók B. út 49. Te­lefon: 267-1262, 267-1263. Szilveszter Rómában! December 30.-ja­­nuár 3-ig, busszal, háromcsillagos hotelben, csak: 12 800 Ft/fő. Diákoknak: 10 500 Ft/fő. MEDIX CÁR I., Lánchíd u. 15. Tel.: 201- 0135,201-8092. •3 ERZSÉBET, KATALIN NÉVNAPI AJÁNDÉK! 3000 Ft az Express Iroda ked­vezménye, így az ön 5 napos londoni utazása, luxusbusszal csak 16 900 Ft. Töltse névnap­ját Londonban! Ne ázzon, ne fázzon, utazzon féláron! Nemcsak a szerencséje, Madrid nap­sugara is önre ragyog december 4-től 8-ig. Utazás repülővel, elhelyezés szállodában, idegenvezetéssel, csak 29 900 Ft-ért. Jelent­kezés: EXPRESS Utazási Iroda, Budapest VI., Andrássy út 55. Telefon: 142-5337, 142- 5341. (42448/34) *3 ISZTAMBUL, november 2-től hetente 23 800 Ft, Sí Olaszország, december 19-26-ig 28 290 Ft, SZILVESZTER, december 26-tól január 2-ig 45 200 Ft, KRJANSKA GORA, december 19-26-ig 23 850 Ft, SZILVESZ­TER, december 26-tól január 2-ig 37 230 Ft. Szlovákiai ajánlatok széles választéka iro­dánkban. KANÁRI-SZIGETEK, már 39 900 Ft-tól. Belföldi szilveszter 5900 Ft-tól. VIA APPIA Bp. VI., Podmaniczky u. 37. Tel.: 131- 1359, 131-1374. (42765/10) •3 SÍELÉS A DOLOMITOKBAN, 2000 mé­ter feletti Sappadán. Már 16 000 Ft-tól.­­Pá­lya, szállás, 6 napos síbérlet. Elhelyezés apartmanokban. Utazás egyénileg, vagy lu­xusbusszal. Síoktatás, kölcsönzés. IMPERÁ­­TOR TRAVEL, 1065 Bp., Podmaniczky u. 2. Tel.: 131-3192. (42926/11) AZ EMMANUELLE TOURS FORRÓ TÉLI AJÁNLATA! VÖRÖS-TENGER már 47 900 Ft-tól. 1-2 hetes üdülések kairói vá­rosnézéssel, folyamatosan december 3-tól. KANÁRI-SZIGETEK december 22-től fo­lyamatosan, 1-2 hetes üdülések már 39 900 Ft-tól. EGYIPTOMI KÖRUTAZÁS (2 hét) 77 900 Ft. Kairó-Giza-Luxor-Asszuán-Abu Simbel-Hurghada, félpanzióval, belépőkkel, háromcsillagos szállodában, indulás novem­ber 19., december 17. SZILVESZTERI KÍ­­NÁLATUNBÓL! Sri Lanka, Bali, Thaiföld, USA, Mexikó, Marokkó, Izrael. Síutak nagy választékban. REPÜLŐJEGY - CSAK MOST: New York: 39 900 Ft, London 20 500 Ft, Bangkok 69 800 Ft, EMMANUELLE TOURS, 1052 Budapest, Váci u. 9. Telefon: 266-0029, 6700 Szeged, Oroszlán u. 1. Tele­fon: (62) 312-005, 8000 Székesfehérvár, Vár­körút, Romkert. 3 VIDÉKEN MINDENT HELYBEN! Vi­szonteladóként értékesítjük, a több éve működő budapesti utazási irodák teljes kí­nálatát, így EGY HELYEN több ajánlatból választhat. Levélben, telefonon, faxon tör­tént megrendelés csekken fizethető. A rész­vételi jegyet HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK, pos­tán. Téli üdülések, sítúrák, szilveszteri prog­ramok, széles választéka. Repülő- és szín­házjegyek beszerzése. Információ, jelentke­zés: JOLLY JOKER UTAZÁSI IRODA KFT., 2800 TATABÁNYA, Pf. 184. Mártírok útja 7. Tel./fax: (34) 331-113. (42983/11) Tanfolyam TANÁRKÉPZŐ TANFOLYAM magyar, mint idegennyelv-oktatók számára az IN­TERNATIONAL HOUSE tanárképző köz­pontjában, november 5-től! Részletes felvilá­gosítás, jelentkezés: Budapest II., Bimbó út 7. Tel.: 115-4013, 115-5275. INTERNATIO­NAL HOUSE - Öt kontinens 90 városában 1 3 Az ELTE Jogi Továbbképző Intézet (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.) a nagy ér­deklődésre való tekintettel 1993. december 3-án ismét megrendezi Az új lakástörvény magyarázata, az önkormányzati lakások és üzletek értékesítése c. tanfolyamot. Előadó: dr. Rakvács József, a Legfelsőbb Bíróság ta­nácselnöke. A tanfolyam díja: 2500 Ft. Je­lentkezési lap igényelhető a 266-2563 telefo­non, ill. 266-4502 faxon. (42718/10) „A menedzser jogai és kötelességei” cím­mel egynapos továbbképzést szervez október 28-án az MGK Oktatási Központ a me­nedzseri munkát befolyásoló legfontosabb jogszabályok ismertetésére. Jelentkezés, fel­világosítás: 166-6588-as telefonon. (1144 Bu­dapest, Villányi u. 11-13.) Egyéb­­ CIPŐBÖRZE - CSIZMA VÁSÁR! Női csizmák már 1700 Ft-tól, TÖBB EZER PÁ­RÁS ÁRUKÉSZLET! Október 25-én 10-19 óráig, október 26-án 9-18 óráig Újpesti Gyermek és Ifj. Ház, IV. ker., István út 17—19. Október 27-én 9-19 óráig, október 28-án 9-18 óráig. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Füre­di Könyvtára, XIV. ker., Rákosfalva park 1-3. Október 29-én 9-19 óráig, október 30-án 8-16 óráig. Pestújhelyi Közösségi Ház, XV. ker., Doktor Sándor u. 45. PÁLYAVÁLASZTÓK, FIGYELEM! A Csepel Műszaki Szakközép- és Szakmunkás­­képző Iskola a budapesti társintézményeivel együtt az idei évben ismét megrendezi az ISINFO ‘93 pályaválasztási kiállítást a Hun­­garodidakt ‘93-as nemzetközi taneszköz-ki­állítással egy időben, a BNV területén. Min­den kedves érdeklődőt szeretettel várunk 1993. október 26. és 29. között, 10-18 óráig. Egy középiskolai év Amerikában a Ken­nedy Alapítvány támogatásával. Magyaror­szági vezérképviselet: TRAEX., 135-0954, 116-3655, 135-2597. 3 Teniszpályák fedettben leköthetők, 800 Ft/óra. 121-4972. (42461/31) ICO író- és Irodaszerek, Elektromechani­kai Termékeket Gyártó és Forgalmazó Rész­vénytársaság (ICO RT., 2013 Pomáz, Iparte­lep, Pf. 14.) igazgatósága értesíti a társaság részvényeseit, hogy a társaság ren­dkívüli közgyűlését 1993. december 2-án 15 órára összehívja. A közgyűlés helye: Pomázi Művelődési Ház és Könyvtár, 2013 Pomáz, Huszár u. 3. Napirendi: 1. Tájékoztató a tár­saság I—III. negyedéves gazdálkodásáról. 2. Felügyelőbizottsági tagok megválasztása. 3. Az alapító okirat módosítása. 4. Egyebek. A részvényesek a közgyűlésen részvényesi jo­gaikat személyesen, törvényes képviselőjük vagy szabályos írásos meghatalmazással ren­delkező meghatalmazottjuk útján gyakorol­hatják. A szavazati joggal rendelkező részvé­nyesek szavazólapjaikat a jelenléti ív aláírá­sakor vehetik át. A fent meghirdetett köz­gyűlés határozatképtelensége esetére a tár­saság igazgatósága az alapító okirat 12.7. pontja alapján 1993. december 2-án 16 óra 30 percre pótközgyűlést hív össze a fenti helyre, változatlan napirendi pontokkal. A pótközgyűlés a megjelent részvényesek szá­mára és az általuk képviselt részvények ará­nyára tekintet nélkül határozatképes. A je­lenléti ívek aláírásának lezárása mindkét esetben a fent meghirdetett kezdési időpont. ICO RT. igazgatósága. I. Reuma-fizioterápiai szakrendelés Bp. XTV., Mexikói út 66. fszt 1. szám alatt, ked­den, csütörtökön 16-19 óráig. Bejelentkezés: 251-9517, 189-0078. (42731/10) *3 A Hajdúnánási Körösi Csorna Gimná­ziumban 1968-ban érettségizett 4/B. osztály (osztályfőnök: Kulcsár István tanár úr) 25 éves osztálytalálkozót tart október 30-án, 17 órakor a gimnáziumban. Felvilágosítás: (52) 382-361. (42732/11) A Magyarországi Olasz Kultúrintézetben az első magyar parlament egykori székhe­lyén, október 27-én, szerdán, 18 órakor, Re­­nato Castellani rendező, a háború utáni olasz filmművészet kiemelkedő alakjának életművét bemutató filmsorozat kezdődik. Közreműködik: Giacomo Gambetti olasz, Csala Károly és Zsugán István magyar filmkritikus. A bevezető után az 1942-ben készült, felejthetetlen „Egy pisztolylövés” c. film kerül bemutatásra. A BELÉPÉS DÍJ­TALAN. A további vetítésekkel kapcsolatos felvilágosítást a 138-2742 telefonon Giovan­­ni Cataluccio úr ad. A GarAgent Garázsipari Kereskedelmi Részvénytársaság Igazgatósága értesíti tisz­telt részvényeseit, hogy 1993. november 25-én 10 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tart a Budapest XIII., Klapka u. 13. sz. alatti telep­helyén. A közgyűlés napirendi pontjai: 1. Alapszabály-módosítás a társaság alaptőké­jének maximum 100­0 Ft értékben történő felemeléséről. Az alaptőke-emelés nyilvános. 2. Az alapszabály módosítása a részvények címletének 1000 Ft-ra történő módosítása miatt. 3. Az alapszabály módosítása a tár­saság hirdetményeinek közzétételére vonat­kozóan. 4. Ingyenes részvényjuttatás a Ga­rAgent dolgozók számára. 5. Egyebek (köt­vénykibocsátás, 60 M Ft-os alaptőke-emelés­re vonatkozó osztalékfizetési jogosultság) 6. Az igazgatóságban és a felügyelőbizottság­­ban személyi változások. A közgyűlésen minden részvényes törvényes képviselője, il­letve meghatalmazottja útján vehet részt. GarAgent Rt. igazgatósága. (172172/12) 3 Megvenné az önkormányzattól üzletét, irodáját, műhelyét? A megvásárlás feltételeit 1993. október 27-én, 16 órakor előadáson is­mertetik a Kisvállalkozók Országos Egyesü­letében. V., Podmaniczky tér 4. szám alatt (volt Vadász utca 6.) Belépődíj: 2000 Ft. To­vábbi felvilágosítás: 131-0107. (42938/1T) MEGHÍVÓ! Tisztelettel értesítjük részvé­nyeseinket, hogy a Nyugat-RÖVIKÚT Keres­kedelmi Részvénytársaság (9700 Szombat­hely, Fő tér 24.) igazgatósága a társaság RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉT 1993. no­vember hó 25. napjának 10 órájára hívja össze. A közgyűlés helye: Nyugat-RÖVIKÖT RT., 9700 Szombathely, Fő tér 24. tárgyaló­­terme. Határozatképtelenség esetén a megis­mételt közgyűlés időpontja 1993. november hó 29. napjának 10 órája. A helyszín és a na­pirend azonos. A közgyűlés napirendi pont­jai: 1. A társaság alaptőkéjének leszállítása és döntés a részvények lebélyegzéséről, vagy kicseréléséről. 2. A felügyelőbizottság ügy­rendjének elfogadása. 3. Döntés az MRP- szervezet megalakításához való hozzájáru­lásról, cégkivásárlásról. 4. A társaság üzleti tervének megtárgyalása és jóváhagyása. Az egyes napirendi pontokat érintő írásos előterjesztések a meghívóhoz csatolva van­nak, illetve azok a Nyugat-RÖVIKÖT RT. titkárságán munkaidőben megtekinthetők. A közgyűlésen minden részvényes a törvényes képviselője, vagy meghatalmazottja útján vehet részt. A meghatalmazásokat a köz­gyűlés kitűzött időpontja előtt legalább egy órával a közgyűlés helyén letétbe kell he­lyezni az erre kijelölt igazgatósági tagnál. A meghatalmazás a kiállítástól számított há­rom hónapig érvényes. A közgyűlésen való részvétel és szavazás feltétele, hogy a részvé­nyesek részvényeiket, illetve ha a részvény pénzintézetnél letétbe van, akkor az erről szóló letéti igazolást a közgyűlés kitűzött időpontja előtt legalább egy órával a köz­gyűlés helyén letétbe helyezzék az erre kije­lölt igazgatósági tagnál. A szavazásra jogosí­tó részvények minden 10 000 Ft-ja egy sza­vazatot jelent. A jelenléti ív aláírása és a szavazójegyek átvétele a közgyűlés helyszí­nén 9 órától történik. NYUGAT-RÖVIKÖT RT. IGAZGATÓSÁGA. SEMMELWEIS ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM III. sz. Belklinikája felvesz: ker­tészeti csoportvezetőt (parkfenntartási és növénytermesztési feladattal). Cím: Buda­pest XIII., Eötvös u. 12. Telefon: 175-4857. (171958/1H) Közös üzleti tevékenységéhez vidéki irodával rendelkező VÁLLALKOZÓK JELENTKEZÉSÉT VÁRJA egy budapesti cég. Telefon: 269-2653. (171825/1K) *3 Mérlegképes vagy számviteli főiskolai végzettségű, számítógépes ismerettel rendel­kező asszisztenst keresünk könyvvizsgáló mellé. Német- vagy angolnyelv-tudás előnyös. Okleveles könyvszakértői képesí­téssel rendelkező könyvvizsgálót keresünk vezető könyvvizsgáló mellé, számítógépes is­merettel, német- vagy angolnyelv-tudás előnyös. A jelentkezőktől szakmai önéletraj­zot és fizetési igény megjelölését várjuk. BO­­NITÁS KFT., 1133 Bp., Váci út 110. (42681/2­) Vizsgával rendelkező gázkazánsűtőt fel­veszünk. Jelentkezni lehet: ELTE BTK., Bp. V., Pesti B. u. 1., porta, 8-11 óráig. KÖNYVELŐ Budaörsi székhelyű, külföldi érdekeltségű vállalat keres angolul jól beszélő, számviteli és pénzügyi tapasztalattal rendelkező könyvelőt, önálló munkavégzésre. Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát legkésőbb 1993. november 8-ig „Számítógéppel dolgozunk” jeligére küldte (póz. sz.: 1231). Siklóssy és Partner Vezetői Tanácsadó Kft., 1051 Bp., József nádor tér 8.1.3. Tel.: 266-5235. 03 A BUSZESZ RT. ceglédi üzeme felvesz 2 fő érvényes vizsgával rendelkező targoncást, elektromos és dízeltargoncákra. Felvilágosí­tás, tájékoztatás személyesen: 8-15 óráig. Cím: Budapest X., Ceglédi út 28/A. (42704/14) Osztrák tulajdonú, dinamikusan növekvő cég keres igényes irodájába jókedvű, kedves, kellemes megjelenésű, meleghangú, talpra­esett recepciós titkárnőt. Jó fogalmazási készség, gépírás­ és angolnyelv-tudás elen­gedhetetlen. Érdeklődni lehet: ELSINCO Budapest Kft., 1136 Budapest, Pannónia u. 8. IV/1. Telefon: 269-1850. *3 Kivitelezési gyakorlattal rendelkező, felsőfokú végzettségű, németül tudó építészt felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Tel.: 129-6453. (42715/10) 3 MTV Sport Főszerkesztősége 2 műszakos munkára archívumkezelőt keres, külsős munkatársként. A jelentkezéseket rövid szakmai életrajzzal kérjük a MTV Sport Főszerkesztőségre elküldeni (1810 Bp., Sza­badság tér 17.), „Archívumkezelő” megjelö­léssel. (42716/14) TI TOP-INT Kötőelemgyártó és Fejlesztő francia-magyar kft. felvételre keres kereske­delmi végzettséggel, és angol, (esetleg német­vagy francia­) nyelv­tudással rendelkező munkatársat. Kötőelemek ismerete, valamint vámügyintézésben való jártasság előnyt je­lent. Bérezés megegyezés szerint. Munkahely címe: 2045 Törökbálint, Raktárvárosi út, 089 helyrajzi szám. Tel./fax: 153-7495. (42723/10) ‘3 Részvénytársaság ügyintéző-titkárnőt keres. Németnyelv-tudás előny. Tel.: 183- 1174. (42719/1T)­­« « Csőd- és felszámolási eljárás Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az ebben a rovatban megjelenő közleményeket csak 5000 Ft (4000 Ft + 25% áfa) befizetésének igazolása után jelentetjük meg. Kérjük, hogy a megrendelés mellé csatolják a 326-11922 számla javára átutalt vagy belföldi postautalványon befizetett összeg bizonylatának másolatát. A TRIOPOLD Építőipari és Kereskedelmi Kft. értesíti minden hitelezőjét, hogy csőd­egyezségi tárgyalását 1993. november 4-én 10 órakor, 1204 Budapest, Erzsébet tér 1-2. sz. alatt a Dél-pesti Vendéglátó Vállalat alagsori tárgyaló­termében tartja.

Next