Népszabadság, 1993. november (51. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-04 / 257. szám

18 NÉPSZABADSÁG. HALÁLOZÁS Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy PORTIK IVÁN zerztőművész, az OSZK Stúdió nyugalmazott igazgatója, a Szakvizsgabizottság állandó tagja, 62 éves korában, október 24-én, hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasz­­tás utáni búcsúztatása 1993. november 5-én 13 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemető szólóparcellájában. Az elhunytat a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Országos Szórakoz­tatózenei Központ saját halottjának tekinti. (173585) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazok­nak, akik BALOGH JÓZSEF ny. rendőr őrnagy temetésén részvétükkel mély gyászunkat enyhíteni igyekezetek. A gyászoló család. (173252/12) Hirdetések felvétele Várjuk tisztelt hirdető ügyfeleink meg­rendeléseit. Hirdetéseiket elküldhetik le­vélben vagy telefaxon, illetve elhozhatják személyesen. A magánmegrendelők személyesen, készpénzfizetés ellenében ad­hatják fel hirdetéseiket a Hírlapkiadó Vál­lalat hírlapboltjában (Budapest VVL, Bla­­ha Lujza tér 3.), a Referens Kft.-nél (Buda­pest XI., Bertalan Lajos u. 26.) és a Magyar Hirdető felvevőhelyein. A hirdetések levél­ben is feladhatók, a Hírlapkiadó Vállalat levélcímén (a befizetendő összegről a ki­adó csekket küld). Érdeklődni lehet a 138- 2399/563, 379-es telefonszámon. Közületi hirdetések felvétele megrendelőlevéllel, postán vagy személyesen. A megbízást előjegyezzük, a befizetendő összeget kiszámítjuk és írás­ban közöljük, faxon vagy levélben. A hir­detés befizetése történhet személyesen vagy átutalással. Levélcímünk: Népsza­badság Rt. Hirdetési Igazgatósága, Buda­pest 1960. Címünk: Budapest III., Bécsi út 122-124. I. emelet. Telefon: 250-1680, 148-as, 149-es mellék. Telefax: 188-9567. Egri irodánk címe: Trinitárius utca 2. Telefon: (36) 313-522. Fax: (36) 312-899. Miskolci képviselet: Görgey A. u. 5. Tel./fax: (46) 411-149. Bővebbet a hirdetés­megrendelést visszaigazoló levelünkben. 100 000 forint feletti megbízást a meg­jelenés után számlázunk 15 napos in­kasszóval. A Népszabadság Rt. tisztelt ügyfelei jobb és az eddigieknél szélesebb körű kiszol­gálása érdekében 1993. augusztus 1-jével létrehozta a PRIMUS NÉPSZABADSÁG MÉDIA-KÉPVISELETI KFT. -t A Primus Kft. üzletkötő-tanácsadó mun­katársai várják tisztelt ügyfeleink ér­deklődését a Népszabadság Rt. székházá­nak második emeletén a 203., 204. és a 206-os irodákban, illetve a 250-1680/189, 190, 191, 192, 193 és 194 telefonszámo­kon. Tisztelt ügyfeleinket - kérésükre - munkatársaink személyesen felkeresik. Telefonos hirdetésfelvétel 2-69-71-00 hétköznap: 8-tól 20 óráig, 20 óra után üzenetrögzítő. Szombat-vasárnap: 9-től 17 óráig, 17 óra után üzenetrögzítő. Ha 14 óráig feladja hirdetését, lapunkban másnap megjelenik. ff Babysitter (42121/5T) külföldön 1­111-4760. Amerikai Biztosító Társaság # 5 személyesen: 1083 Budapest, Szigetvári u. 7., telefonon: 267-1075, Puskás Jánosnál vagy Gál M. Tündénél. Minőségellenőrzéssel, minőségbiztosítási rendszerekkel, ahhoz kapcsolódó tanács­adással foglalkozó, 40 éves múlttal rendel­kező, műszaki és mezőgazdasági területen egyaránt ismert részvénytársaság keres - szakértői névjegyzékben szereplő - a fenti témában jártas mérnököket, eseti külső munkatársnak. Vállalkozók jelentkezését is várjuk! Díjazás megállapodás szerint. Jelige „ISO 9000”. Jelentkezés: 10-től 15 óráig a 131-8132-es telefonszámon. A Nemzeti TANKÖNYVKIADÓ szakképzett, könyvesbolti gyakorlattal rendelkező ELADÓT, ÜGYINTÉZŐT KERES Pontus könyvesboltjába. Jelentkezés: Bp. IX., Gát u. 25-ben, Varga Zoltánná boltvezetőnél, 8-17 óráig. Telefon: 215-4351. Esztergályosokat felveszek, kisebb gya­korlattal is. Szállást biztosítok. Mogyoród, Dózsa György 42. (172448/12) ff Belvárosi médiaügynökség tárgyalóké­pes, jó megjelenésű, legalább középfokú vég­zettséggel, reklám vagy/és nyomdai ismeret­tel rendelkező üzletkötőket keres. Üzletkötői gyakorlat előnyt jelent. Alapfizetés + jutalék + prémium. Telefon: 117-8733, 117-7582. (43758/2­) SZAKÁCSOT keresünk olaszországi munkára, 1994. januártól márciusig, 3 hó­napra. Legalább alapfokú olasznyelv-tudás szükséges! Jelentkezni rövid önéletrajzzal „Tömegétkeztetés Nsz 172868" jeligére a Hírlapkiadóba. (172868/K) is Konyhabútor és lépcső készítéséhez értő asztalos szakmunkásokat felveszek XV. ke­rületi munkahelyre. 251-2113. (43894/3T) A Fővárosi Bíróság számítógépes rend­szereinek üzemeltetésére keresünk UNIX/ UNIX operációs rendszerismerettel és eset­leg programozási gyakorlattal is rendelkező, rendszeradminisztrátori feladatok ellátására képes személyt, illetve UNIX/XEXIX és DOS-NOVELL környezetben egyaránt jára­tos operátorokat. Jelentkezés a hirdetés megjelenésétől számított két héten belül, előzetes időpont-egyeztetés után, a Fővárosi Bíróság gazdasági hivatalában. Telefon: 153- 2706. 50 EZER FT/HÓ JÖVEDELEM! Vállaljon munkát a nyugati mintára szervezett, első magyar tőkepiaci ügynökhálózatban. Kis befektetés, biztos megélhetés. Válaszborítékban tájékoztatót, ügynöki szerződéstervezetet küldünk. Oninvest Pénzügyi Kft., 1581 Bp., Pf. 77. Német-magyar kft. felvételre keres né­metül beszélni tudó, műszaki egyetemi, vagy főiskolai végzettséggel rendelkező, számító­gép kezelésében jártas munkatársakat. Je­lentkezni lehet: telefonon: 280-1638, Barabá­­si Évánál. (33384/12) Bejegyzett könyvvizsgáló és adószakértő, 42 éves dohányzó közgazdásznő állást változ­tatna. „Nyereséges magyar cég 54613” jeligé­re a Ferenciek téri hirdetőbe. (33392/1K) ff Kiemelkedő kereseti lehetőség, ingyenes képzés. Telefon: 176-6679. (44174/1T) ff A csepeli Kossuth Lajos Műszaki Közép­iskola és Gimnázium autószerelő szakokta­tót keres. Telefon: 276-4167. (44185/2H) ff Érdekképviseleti szervezet titkárságve­zetői irodába agilis titkárnőt keres, mini­mum 5 éves szakmai gyakorlattal. Tel.: 122- 5299. (44214/2H) Igazgatói titkárságra felveszünk gyakorlott titkárnőt közgazdasági érettségivel. Jelentkezés írásban: HUNGAROTRADE, 1149 Budapest, Angol u. 27. ff Gmk. felvesz önállóan dolgozni tudó víz-, gáz-, fűtésszerelőket. Jelentkezni lehet 10 és 12 óra közötti VI., Andrássy út 4. 132-6823. (44218/24) ff Egészségügyi intézmény munkaügyi oszálya felvesz bérgazdálkodót. Jelentkezés munkanapokon: 149-8387. (44246/12) ff A TIT Pest Megyei Egyesülete főhivatású, gyakorlott oktatásszervezőt keres. Feltétel: felsőfokú, esetleg középfokú, szakirányú végzettség. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezni személyesen vagy írásban: 1088 Bp., Bródy Sándor u. 16. szám alatt, vagy a 138-3544-es telefonon, Lázár Tibor igazga­tónál lehet. (44251/14) ff Fűtésszerelőt felvennék, fiatal, megbíz­ható munkatársat, 1-2 éves gyakorlattal, le­het kezdő is. Érdeklődni szerdától péntekig, 19-20 óráig. XVIII., Reviczky u. 68. (44262/2T) ff Kft. kemenceépítésben jártas kőművest azonnali belépéssel felvesz. 147-3787. (44298/2H) ff Önállóan dolgozó kőművest és segéd­munkást keresek. 201-7140, 19-21 óráig. (44559/1T) ff Angolul beszélő munkatársat keresünk budapesti munkahelyre, személyi titkári po­zícióra. Érdeklődni: (72) 442-720, (72) 442- 740 vagy 155-7478. (44321/24) if A SOTE angol titkársága keres legalább középfokú angolnyelv-tudással, számítógé­pes ismeretekkel rendelkező, gépírni tudó munkatársnőt, változatos előadói munka­körbe, azonnali belépéssel. Angol nyelvű ön­életrajzot kérünk: 1085 Bp., Üllői út 26. (44332/24) ff Gyakorlott burkolókat kőműveseket, szobafestő-mázolókat azonnalra felveszek. Tel.: 276-0162, Krisztián Gyula, 10-16-ig. (43984/3T) Azonnali munkakezdés, magas jövede­lem, vidéken is. Tel.: 167-2534. ff Fiatal felszolgálót keresek német-, angol­­nyelv-tudással. 135-2792. (44359/10) GONDOZÁSHOZ keresek segítséget Rá­kospalotán, tolókocsis, idős asszony mellé, ráérő asszony személyében. Sürgős! 132- 9967, 12 és 15 óra között. (173061/12) ff Férfiszabót keresek, nyugdíjast is, azon­nalra. 169-2169. (44370/1T) ff Osztrák tulajdonú társaság szentendrei munkahelyre fiatal, szorgalmas titkárt vagy titkárnőt keres. A pályázó jól beszéljen és ír­jon agolul (vagy németül), rendelkezzen szá­mítógépes ismeretekkel. Tel.: (26) 310-218. (44384/12) A PRÍMAGÁZ HUNGÁRIA RT. fiatal mérnököket keres, akik egy mérnökcsapat tagjaiként tervező, kivitelező és beruházó feladatokat látnának el a gázipar területén. Jelentkezési feltételek: felsőfokú végzettség, angolnyelv-tudás. A gáziparban szerzett gyakorlat előnyt jelent. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, szereti a kihívásokat és a sok utazást, küldje el magyar és angol nyelvű pályázatot a következő címre: 1092 Budapest, Ráday u. 42-44. Tel.: 217-0900. (44057/34) ff Titkárnőt keresünk angolnyelv-tudással, szövegszerkesztői gyakorlattal (nem dohány­zat). Tel.: 120-9824, 120-1876. (44397/12) Jól jövedelmező, otthon végezhető mun­kát ajánlok. Tiszta másolás. Válaszborítékért tájékoztatom. Kollár Erika, 7285 Törökkop­­pány, Tompa u. 13.­­ Jövedelmező, otthoni másolás. Válaszbo­rítékért tájékoztatom. Weldin Józsefné, 2500 Esztergom, Deák F. u. 28. ff Belvárosi kereskedelmi bank nemzetközi igazgatósága, külkereskedelmi főiskolai (áruforgalmi szak) végzettséggel, német­­és/vagy angolnyelv-vizsgával rendelkező munkatársakat keres, devizaforgalmi terü­letre. Jelentkezni lehet: Takács Árpád ügy­vezető igazgatónál, személyesen. Bp. V., Ger­­lóczy u. 5. Tel.: 117-6463. (44430/12) ff Kőműveseket, segédmunkásokat magas kereseti lehetőséggel felveszünk. Tel.: 271- 9974. (44431/1T) Külkereskedelmi szakközépiskola férfi testnevelőtanárt keres. Jelentkezés: 120-8427-es telefonon. (44199/10) ff Munkanélkülieknek szakmunkás képesí­tést nyújtó mechanikai készülékszerelő, hír­adásipari szerelő-vállalkozó képzést szerve­zünk rokon szakmai képzettséggel rendel­kezőknek. OKKER IRODA, Budapest XIV Semsey u. 19. Tel.: 252-7166. (44451/1H) ff Munkanélkülieknek gyermekfelügyelői képzést szervezünk, jó elhelyezkedési esé­lyekkel. OKKER IRODA, Budapest XIV., Semsey u. 19. Tel.: 252-2665. (44452/1H) ff Biztonsági képzés középfokon és felsőfo­kon, elhelyezkedési esélyekkel, munkanélkü­lieknek. OKKER IRODA, Budapest XIV., Semsey u. 19. 252-2665. (44453/1H) ff Kft. felvesz gáz- és fűtésszerelőt, kőművest, C kategóriás gépjárművezetőt. Tel.: 158-3773, este. (44456/1T) ff Orvos, angolnyelv-tudással, gyermek­bőrgyógyászati, reumatológiai gyakorlattal, szakvizsga nélkül, állást keres. Telefon: 162- 1854. (44357/11) Kft. könyvelőt keres, mellékállásban is. Tel.: 157-0709. A HÍDÉPÍTŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG felvesz a budafoki gyártóeszköz-raktárába gyakorlattal rendelkező, érettségizett - le­hetőleg közgazdasági szakközépiskolai vég­zettségű - munkatársat. Számítógépes isme­retekkel rendelkezők előnyben. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen, önéletrajzzal - ha van - működési bizonyít­vánnyal. GYUKITS GYÖRGY önálló terme­lési csoportvezetőnél. 1062 Bp., Andrássy út 98.1. em. 123-as szoba. KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ piackutató cég németül tudó számítástechnikai mukatársat keres. Tel.: 216-5737. Marosi Miklós. (44291/24) Felvételre keresünk végzettséggel rendel­kező elektrikust, „A” kategóriás kazánhoz fűtőt, továbbá darust, daruszerelőt és víz­gáz szerelőt. Érdeklődni személyesen 8-12 óráig a munkaügyi osztályunkon. Láng Gép­gyár, XIII., Váci út 152. Import gumiabroncsok belföldi értékesítésére keresünk önálló munkaterületre termékmenedzsereket angol-, németnyelv-tudással, külkereskedelmi gyakorlattal és gépkocsival. Jelentkezés: 133-1724, 210-0645/235 mell. SZKIV SZÉK- és FAÁRUGYÁR RT. (1039 Budapest, Frangepán u. 12., 3-as met­ró Forgács utcai megálló) felvételre keres: kereskedelmi szakközépiskolát végzett bú­torbolti eladót. Lakástextil, bútorszövet ér­tékesítésben gyakorlattal rendelkezők előnyben. A munkakör betöltéséhez számító­gép-kezelési ismeret szükséges. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezni: Varjasiné Ko­vács Mária értékesítési osztályvezetőnél személyesen, vagy a 270-0699/108-as tele­fonszámon lehet. Is keresünk németországi munkára, azon­nali indulással, érvényes vízummal rendel­kező ács szakmunkásokat. Tel.: 218-1005, Puháné. (44558/10) Elveszett ! Elveszett a „HIMEX” Kft. BUDAPEST, 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Adósz.: 10759114-2-01. MKKB Rt. 203-38132. Tel./fax: 132-3943. 3. feliratú bélyegzője, használata 1993. október 29-től érvénytelen, 1f Bérces János balatonfüredi vállalkozó 295/92-es számú vállalkozói engedélye, 53915795-2-39-es adószámú bélyegzője, a balatonfüredi AGROBANKNÁL vezetett 1706-6563-01 számú bankszámlája és a 024901-024950 sorozatig számozott csekk­számlatömbje (AGROBANK, Balatonfüred) 1993. november 1-jétől érvénytelen. (44475/10) A TECHNOSZER Vasútépítő és Szolgál­tató Kft. 5. számú bélyegzője érvénytelen, 1993. november 2-tól. A Kanári-szigetek, Gran Canaria­ Hotel Monterrey, Playa del Ingles, önellátással vagy svédasztalos félpanzióval. Malév kü­­lönrepülőgéppel Budapestről, december 21- től áprilisig, minden kedden. Részvételi díj: 1 hét 39 900 Ft-tól, 2 hét 51 900 Ft-tól. Ajánla­tunk megtekinthető videofelvételen. Jelent­kezés: RIVIÉRA TRAVEL, Budapest V. ker., Arany János u. 15. Tel.: 269-1606, 269-4086, fax: 269-1607. Utazzon a KARAVELL-lel! Különböző típusú autóbuszok, luxusautóbuszok rendel­hetők. KARAVELL KFT., (60) 341-036. (171351/1­) Ha IZRAEL, akkor CHEMOL TRAVEL! FANTASZTIKUS ÁRAK, CSODÁLATOS PROGRAMOK ŐSSZEL ÉS TÉLEN: IZ­RAEL GAZDAGON, 8 napos izraeli, nagy körutazás 1993. december 2-9., 1994. január 20-27. időpontokban, 69 900 Ft-ért. IZ­RAEL, A SZENTFÖLD: 8 napos katolikus zarándokkörút december 9-16-ig, 69 900 Ft­ért, IZRAEL, A KULTÚRA BÖLCSŐJE: 8 napos utazás jeruzsálemi, betlehemi, názáre­ti és galileai kirándulással, fakultatív prog­ramokkal, december 9-16., 1994. január 13-20., január 27.-február 3., február 3-10. időpontokban 59 900 Ft-ért. Mindegyik utunkat EL AL járattal, budapesti indulás­sal, 3 csillagos szállodai elhelyezéssel, ma­gyar nyelvű idegenvezetővel indítjuk. Szak­mai vásárok, konferenciák, speciális szakmai utak szervezése IZRAELBE a legkedvezőbb árakon. Budapest-Tel-Aviv-Budapest re­pülőjegy 32 000 Ft-ért. Ne szalassza el az al­kalmat, várjuk szeretettel a CHEMOL TRA­VEL Utazási Irodában, Budapest V., Vörös­marty tér 2. Telefon: 266-2261, 266-2173, 266-2174. SZILVESZTER Sopronban 6200 Ft-tól, Balatonfüred 5500 Ft, Gyula 5500 Ft. DÉVA TOURS, XIX., Üllői út 259. Telefon: 157- 4244. EGZOTIKUM - SZILVESZTER ‘93. Bangkok-Pattaya (Szingapúr, Kuala Lum­pur): 12, 17, 19 napos utak, gazdag program­mal, magyar idegenvezetővel, 109 000 Ft-tól. BRAZÍLIA-ARGENTÍNA-PARAGUAY: de­cember 27-től, 17 nap, 199 500 Ft. MEXIKÓ: december 24-től, 15 nap, 182 900 Ft-tól. SZENTFÖLDI KÖRÚT: december 28-tól, 8 nap, 74 000 Ft. EILAT - luxuspihenés: de­cember 28-tól, 8 nap, 69 900 Ft. TAN-TÚRA Utazási Iroda, 1065 Bp., Lázár u. 6. Telefon: 131-5368, 132-5527. Kérje díjmentes prog­ramfüzetünket. Karácsony-szilveszter a Kanári-szigete­ken, Tunéziában. Indulás Budapestről, még korlátozott számban vannak helyek. Indulás: december 18., 21., 23., 30. 1-2 hetes üdülések 32­­700 Ft-tól, Sri Lankán dec. 22-től vagy 29-től, 129 990 Ft-tól/fő, Kenyában 197 800 Ft/fő. Jelentkezés, felvilágosítás: ORBIS Bu­dapest, 1051, Vörösmarty tér 6. Tel.: 117- 0532, telex: 22-4033, fax: 117-1474. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-16 óráig. A Viator Utazási Iroda ajánl többek kö­zött egyhetes üdülést Hajdúszoboszlón, teljes ellátással csak 6210 Ft/fő. Hévízen egyhetes teljes ellátással csak 8112 Ft/fő. Karácsony és szilveszter Sárváron, magánpanzióban, teljes ellátással is, gyógyfürdő mellett. Ér­deklődni: 1115 Budapest, Ballai Mór u. 8. Tel./fax: 186-7040. (172942/12) ff A Hellas Mediterrán Tours őszi-téli aján­latai: Egyiptom, Izrael, Görögország re­pülővel, félpanzióval. Jelentkezés: 1066 Bp., Teréz krt. 36. Tel.: 132-7771, 269-5561. (44157/1­) ff Szilveszterezzen a Hellasz Mediterrán Toursszal Egyiptomban, repülővel, félpan­zióval, gálavacsorával a Níluson 63 800 Ft­ért. Jelentkezés: 1066 Bp., Teréz krt. 36. Te­lefon: 132-7771, 269-5561. (44158/10) Közlemények, információk Autóbusz-rendelés, mikrobuszbérlet. 269-2926, 131-7186. (171454/1K)­­ KARÁCSONYI, SZILVESZTERI SÍ­­UTAK nagy választékban. Bécs, Tarvisio ka­rácsonyi bevásárlóutak. MAKROVILÁG, 118-3636,(29) 350-618. (44178/20) ISZTAMBUL: 5 nap, 6990 Ft, 6 nap 7990 Ft. Jelentkezés: Tihanyi Travel, Rákóczi út 78. 122-1915, 112-8206. (173048/10) Síelés Szlovákiában, Lengyelországban januártól márciusig, heti turnusokban, egyé­ni utazással. Részévteli díj: 10 500 Ft-tól/fő. Panda Travel, 1042 Budapest, István út 17-19. Tel./fax: 169-0788, BKIK-OSH 0098/92. Münchenben az AMSEL PANZIÓ várja önt. Magyarul beszélünk. Telefon: 0049-89- 88-29-32. Fax: 0049-89-8205-621. London - hihetetlenül elérhető áron! Há­rom éjszakai szállás, angol reggelivel három­csillagos szállodában, egyágyas elhelyezéssel 29 990 Ft/fő, repülőtéri transzferrel, autóbu­szos városnézéssel, a British Airways járatá­val. Időpont: 1993. december 9-12. Érdek­lődés, jelentkezés: GREAT TOURS Kft., 1086 Budapest, Karácsony S. u. 7-11. Tel./fax: 134-1030, 113-9905, 134-5609. PÁR AVION, 1061 Budapest, Andrássy út 5. Tel.: 269-6532, 268-0627, fax: 269-6534. (33512/10) BÉCS november 25. - 1250 Ft. Síajánla­­tok Szlovákiában, Szlovéniában, Ausztriá­ban. Szilveszter Martinban december 27.-ja­­nuár 2. 9500 Ft (szálloda félpanzióval és szil­veszteri vacsora). Egyéb szilveszteri progra­mok: Amszterdam, Róma, Isztambul, Izrael, Thaiföld stb. CAMP TOURS, Villányi u. 11-13. Tel.: 166-6300/77. (173362/12) ff Szilveszter az­ olasz Alpokban 28 900 Ft. (Szálloda, félpanzió, síbérlet.) IMPERÁTOR TRAVEL, 13113192. (44566/1T) Exkluzív tánc- és illemtanfolyam a Kos­­­uth Klubban 1993. november 7-től. 18 órá­tól össztánc Kurucz Attila zenekarának köz­reműködésével. Jelentkezni lehet a Kossuth Klub titkárságán (Bp. VIII., Múzeum u. 7., tel.: 138-4295). (173354/12) I 4 ANGOL- és NÉMETNYELV-TANFO­­LYAMOK heti 2x3, 2x2, 3x3 és 1x4 órában, november 15-től, minden tudásszinten, kis csoportokban. Beiratkozás és szintfelmérés október 25-től november 5-ig, naponta 13-17 óráig BABILON NYELVSTÚDIÓ, NYELV­ISKOLÁK KAMARÁJA ÁLTAL MINŐSÍ­TETT NYELVISKOLA. 1067 Bp., Teréz krt. 41. (Béke Szállónál). Telefon: 132-4974, 135- 3825. Fax: 132-5326. Vállalati kihelyezett tanfolyamokat igény szerint indítunk! (171906/10) Számítógép-kezelés és szövegszerkesztő (Word 5.5) 48 órás esti tanfolyam indul hétfő, szerda és csütörtöki napokon a BFI Szakképzésnél (Budapest VIII., Kőfaragó u. 12.) november 15-től december 10-ig. Rész­vételi díj: 9200 Ft. Jelentkezési határidő: no­vember 11. Felvilágosítás: BFI SZAKKÉP­ZÉS, telefon: 176-2929,176-7089, 118-9841. INTENZÍV nyelvtanfolyamok, vizsga­előkészítők. Diákkedvezmény! 112-0290. (172849/12) ff Szülői hatékonysági tréninget szervez VIII. kerületi, öntevékeny szülőcsoport. Né­hány jelentkezőt még fogadni tudunk. Temp­lom Józsefné, 133-7886. (44087/2T) ff Egyéves DIVATISKOLA! Ha érettségiz­tél és nem találod a helyed, jól rajzolsz, és érdekel a divat, ráérsz hetente kétszer dél­előtt, jelentkezz a Józsefvárosi Művelődési Házban! 1085 Budapest, József krt. 70. Tel.: 113-9883. (44241/14) NÉMET ÉS ANGOL TÁRSALGÁSI KLUBOT indít az Ady Endre Művelődési Központ (Budapest IV., Tavasz u. 4., a 3-as metró újpesti végállomásánál) november ,13-án 9, ill. 10.30 órakor. Foglalkozások: szombat délelőttönként. NÉMET: 9-től 11.30-ig, ANGOL: 10.30-tól 13 óráig. Rész­vételi díj: 1000 Ft/hó. A klub célja: rendsze­res nyelvgyakorlási lehetőséget biztosítani azok számára, akik már elsajátították a né­met vagy angol nyelvet, illetve jelenlegi nyelvtudásukat fejleszteni kívánják. A KLUB MUNKÁJÁBA FOLYAMATOS BE­KAPCSOLÓDÁSI LEHETŐSÉGET BIZTO­SÍTUNK! Jelentkezni lehet a művelődési központ információjánál személyesen, vagy tel.: 169-6481, 169-3533. ff Ismét indítjuk, november 16-tól számí­tástechnikai tanfolyamainkat (kezdő és ha­ladó). Jelentkezéseket korlátozott számban felveszünk, az esti órákban: 115-5747. (44493/10) ff Budapesten a legolcsóbb műkörömépítő­­tanfolyam, indulócsomaggal, diplomával, szenzációsan olcsó áron. Az első 20 jelent­kező 10 százalék kedvezményt kap. Jelentke­zés korlátozott számban: 131-7238. (44525/10) A Fővárosi Operett Színház értesíti ked­ves közönségét, hogy a Família Kft. „Eddig vagyok” című előadása november 7-én dél­előtt elmarad. A jegyek a vásárlás helyén visszaválthatók. A VOLÁNCAMION RT. (1118 Budapest, Muskotály u. 11.) igazgatósága értesíti tisz­telt részvényeseit, hogy a társaság közgyűlé­sét 1993. december 7-én 10 órára összehívja. A közgyűlés helye: A VOLÁN Elektronika Rt. székhelye, Budapet XI., Karolina 65. III. emeleti tanácsterem. A közgyűlés napirend­je: 1. Az igazgatóság tájékoztatója az 1993- ban várható eredményről. 2. Alaptőke-eme­lés. 3. Döntés részvények bevonásáról, ill. megsemmisítéséről. 4. Alapszabály-módosí­tás. 5. Egyebek. A részvényesek regisztrálása a részvények letétbe helyezésével, illetve le­tétbe helyezéséről szóló igazolással, a közgyűlés előtt, a közgyűlés helyén történik. VOLÁNCAMION RT. igazgatósága. MEGHÍVÓ! A WVM Lízing és Pénzügyi Rt. igazgatósága rendkívüli közgyűlést hív össze 1993. december 6. napján 17 órára, a társaság székhelyére (1024 Bp., Budakeszi út 51.). Napirend: 1. Alapszabály-módosítás, átváltoztatható kötvény kibocsátása. 2. Zártkörű alaptőke-emelés. 3. Egyéb aktuális kérdések. A részvények letétbe helyezése után kapott letéti igazolással lehet a közgyűlésen részt venni. A névre szóló rész­vényesek külön-külön értesítést kapnak. WVM Lízing és Pénzügyi Rt. igazgatósága. Felhívás! SZÁSZ KÁROLY ISTVÁN festőművész leszármazottait kérjük, jelent­kezzenek a 181-3370 telefonon. Farkas Mik­lós egyetemi tanár, Budapesti Műszaki Egye­tem. (501910) A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy M­OREJKA PÁL „Az endoszkópos diagnosztika és terápia az akut sebészeti be­tegellátásban és műtétek alatt” című kandi­dátusi értekezésének nyilvános vitája 1993. november 11-én 14 órakor lesz a BM Duna Palota kamaratermében (Budapest V., Zrínyi u. 5.). A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy BALOGHNÉ ORMOS ILONA „Kert­kultúra és tájalakítás az ókori Hellaszban” című kandidátusi értekezésének nyilvános vitája 1993. november 15-én 14 órakor lesz a Kertészeti Egyetem K épületében (Budapest XI., Villányi út 35.). TAKÁCS TAMÁS „A Cholecystokinin receptor antagonisták és a szomatosztatin szerepe a pancreas kutatás­ban” című kandidátusi értekezésének nyil­vános vitája 1993. november 15-én 14 órakor lesz a BM Duna Palota fehértermében (Bu­dapest V., Zrínyi u. 5.). ff A Kosztolányi Dezső téren, 1993. decem­ber 1-jétől december 24-ig tartandó KARÁ­CSONYI ÁRUK VÁSÁRÁRA november­­12-ig még bérelhetők „Terefere” pavilonok. Telefon: Kamaraerdei Ifjúsági Park, 186- 9932/16. (44175/24) Tisztelt kívülálló üzletrész-tulajdonos! Értesítjük, hogy a MEZŐHÉRI TÁNCSICS MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZET átala­kulást előkészítő közgyűlést tart 1993. no­vember 19-én, 9.30 órakor. Helye: Mezőtúri Főiskola sportcsarnoka. A közgyűlés napi­rendje: 1. Indítvány a szövetkezet gazdasági társasággá történő átalakítására, az átalaku­lással elérni kívánt gazdasági cél, a gazdasá­gi cél eléréséhez szükséges eszközök, a tagok jövőbeni helyzete, a továbra is megmaradó juttatások és támogatások, javaslat a társa­sági formára, javaslat a vagyon megosztásá­ra, az átalakulást indítványozók és az igaz­gatóság álláspontja. 2. A felügyelőbizottság véleménye az indítvánnyal kapcsolatban. 3. Határozathozatal az indítványban tárgyalt kérdésekről. 4. A közgyűlés döntésétől függően javaslat az átalakulást előkészítő bizottság tagjaira. 5. Egyéb kérdések, benne az 1994. évi gazdálkodás szervezeti rendsze­re. Mesterszállás, 1993. november 1. Igazga­tóság. SZOFTVERVÁSÁR 42 százalékos enged­ménnyel a Villányi úti konferenciaközpont­ban november 8-9-én, XI., Villányi út 11-13. Érdeklődés: 185-3111/1040 és 186-9394. (173449/10) Az OPERATOR hungaria értesíti a szol­gáltatást igénybevevő partnereit, hogy a kabhegyi tv-állomáson a CIRT URH anten­narendszer felújítási munkálatainak ideje alatt az alábbi félantennás üzemmódok vár­hatók: 1993. XI. 3-án 0 órától 1993. XI. 12-én 24.00-ig. Az esetleges vételi hibákért szíves elnézésüket kérjük. OPERATOR Kft. ff Váltó műszakos rendész (bruttó 18 000 Ft + műszakpótlék), portás (bruttó 16 000 Ft + műszakpótlék)­­munkakörökbe intelligens utakat, illetve maroklőfegyver-tartási en­gedéllyel rendelkező biztonsági őröket (brut­tó 18 000 Ft + műszakpótlék) keresünk. Ér­deklődni lehet: 277-3224-es telefonon. (44505/1T) Nagy ipari vállalat belvárosi munkahellyel felvételre keres középfokú végzettségű, angolul beszélő KERESKEDELMI ELŐADÓT. Jelentkezés: 157-2333 telefonon, Sinyi Lászlóné. Nagy ipari vállalat belvárosi munkahellyel felvételre keres angolul jól beszélő, PC-ismeretekkel rendelkező titkárnőt. Jelentkezés: 157-2333 telefon, Sinyi Lászlóné. ff PC-vel otthon munkát vállalok. 111- 9266. (44529/10) ff Munkahelyi étterembe fiatal lányt eladó­nak felveszek. 226-2638. (44532/1T) ff Számítógépes adatfeldolgozáshoz értő könyvelőket keresünk, fő- és mellékállásban. Sáma-X Kft., 140-1126. (44586/1T) ff 49 éves gépészüzemmérnök most befeje­zett, 2 éves németországi gyakorlattal CNC gépkezelői munkát vállal, 3 műszakban is. Programozást és gépbeállítást, vagy techno­lógus­ munkakört is vállalok. Tel.: 271-7138. (44534/11) VORWERK Mi egy fiatal, feltörekvő svájci kft. vagyunk. Munkatársat keresünk logisztikai osztályra. Ha Ön fiatal, dinamikus, szeret önállóan dolgozni, akkor Ön a megfelelő jelentkező! Rendelkezik a következőkkel? Szerződés feldolgozásában, szondakészítésben, raktáranalitikában való jártasság; számítógépes ismeretek: Excel és Winiword; jó német- vagy angolnyelv-tudás szóban; felsőfokú végzettség - külker előny. Ha igen, küldje pályázati anyagát a következő címre: VORWERK HUNGARIA KFT., 1037 BUDAPEST, ZAY U. 1-3. TEL.: 168-2092, vagy 168-7602. ff A NAVETT Ékszerszalon ügynököt keres ékszerárusításra, kiskereskedői engedély, személygépkocsi szükséges. Jelentkezni személyesen, részletes önéletrajzzal: XIII., Váci út 8. NAVETT Ékszerszalon, Szamekné vagy 112-1868 telefonon, 10-től 18 óráig. (44536/1T) ff Fiatal autós sportegyesület menedzsert keres. Érdeklődni: (34) 381-054. (44561/1T) ff Egy jó csapatot szeretnénk! Üzletkötők jelentkezését várjuk jutalékos rendszerben. Kezdőt betanítunk. Felvilágosítás a 112- 0805/33 telefonon. (44568/11) Ipari nagyvállalati bázison alakuló részvénytársaság vezérigazgató mellé kiváló angolnyelv-tudású mérnök-közgazdászt vagy közgazdász-jogászt keres TITKÁRSÁGVEZETŐNEK. További nyelvtudás, valamint rt. szintű gyakorlat előnyt jelent. Kiemelt jövedelmet biztosítunk. Feladata: rt. szintű döntések előkészítése, igazgatási, védelmi, protokoll tevékenységének irányítása. 1993. november 15-ig várjuk jelentkezését angol és magyar nyelvű szakmai önéletrajz megküldésével. Cím: Salamon Imre, 1475 Budapest, Pf. 215. ff Autóval, nagy gyakorlattal vállalok fegy­ver nélküli őrzésvédelmi feladatot, porta­­szolgálatot, áru-, illetve személykísérést Bu­dapestre és környékére, 12, illetve 24 órás időtartamban, 2, 3, 4 fővel is. 180-9048, 11 órától. (44576/10) Speciális áruk nemzetközi szállítmányozásával foglalkozó külföldi tulajdonú cég szállítmányozási menedzsert felvesz a több mint 50 járműből álló, speciális járműpark hatékony, pontos foglalkoztatásának irányítására, ellenőrzésére. Német- és/vagy angolnyelv-tudás követelmény. Jelentkezni lehet: Bognár Andrásnál, 166-5233, 166-7033. (44588/10) ff Építőipari kft. azonnali belépéssel aszta­losokat keres. Érdeklődni lehet: Budapest XIII., Frangepán u. 44/A portáján, vagy 270- 3722/140-es telefonon, 7 és 8 óra között. (44596/1T) V @ PRIMUS \ NÉPSZABADSÁG \ MfcDU AGENCY ITD ff Dolgozzon Bécsben! 112-3735. (42122/5T) Külkereskedelmi vegyes vállalat gyakor­lott lebonyolítót keres, önálló adminisztratív munkakörbe. Németnyelv-tudás szükséges. Telefon: 176-1438, este, Hámori. (172816/12) ff Bérkönyvelő kft. könyvelőt keres. Pálya­kezdőt is: 183-1174. (44439/1T) ff Ügynöki munkában jártas, vállalkozói igazolvánnyal rendelkező munkatársakat keresünk az ország bármely részéről, extra kereseti lehetőséggel. Érdeklődni: (77) 321- 375 telefonon, 17 órától. (44422/11) Csőd- és felszámolási eljárást Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az ebben a rovatban megjelenő közleményeket csak 5000 Ft (4000 Ft + 25% áfa) befizetésének igazolása után jelentetjük meg. Kérjük, hogy a megrendelés mellé csatolják a 326-11922 számla javára átutalt vagy belföldi postautalványon befizetett összeg bizonylatának másolatát. TANÉP EGERTHERM Asztalos, Üveges, és Műanyagipari Kft. 1993. november 1-jén csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet terjesztett elő a Heves megyei Bírósághoz. A társa­ság a fizetési haladék igénybe vételéhez szükséges hitelezői egyetértés megszerzése érdekében 1993. november 15-én 10 órakor Eger, Sas út 94. sz. alatt tárgyalást tart. Ezúton tájékoztatjuk tisztelt hitelezőit, hogy az 1991. évi IL. törvény 8. paragrafus (2) bekezdésében felsorolt iratokat a hitelezők a tár­gyalás időpontjáig a társaság székhelyén, Eger, Sas út 94. sz. alatt tekinthetik meg. A DOFÉM Gépgyártó és Szolgáltató Kereskedelmi Kft., Szentkirály­szabadj­a, Petőfi u. 37., értesíti t. hitelezőit, hogy ismételt egyezségi tárgyalásra 1993. november 11-én reggel 8 órakor kerül sor a társaság szentkirályszabadjai székhelyén. DOFÉM nv. igazgatója. HIRDETÉS_ : 1993. noVember 4., csütörTök

Next