Népszabadság, 1993. november (51. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-25 / 275. szám

16 NÉPSZABADSÁG, HIRDETÉS_ 1993. noVember 25., csütörTök HALÁLOZÁS Minden külön értesítés helyett, mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy drága édes­apánk és testvérünk, BARLA SÁNDOR vasesztergályos kisiparos 1993. november 11-én, 68 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése 1993. december 1-jén, 10 órakor az újpesti Megyeri temetőben tesz. A sze­rető család, lányai Mária és Éva, testvére Erzsébet. Fájdalommal tudatom, hogy édes­anyám, DR. DONÁTH ÁRPÁDNÉ, 92. életévében csendben elhunyt. 1993. no­vember 21-én szűk családi körben eltemet­tük. Dr. Donáth Tibor: (175572/1K) Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARS SÁRI újságíró, a Nők Lapja nyugdíjas munkatársa 1993. november 12-én elhunyt. Temetése 1993. november 28-án, vasárnap 12 órakor lesz a Kozma utcai szr. temetőben (Kozma u. 6.). A gyászoló család. (175610/12) Értesítjük mindazokat, akik szerették és tisztelték, hogy KÁLMÁN LÁSZLÓNÉ sz. Hídvégi Julianna életének 58. évében, hosszú, méltósággal viselt betegség után elhunyt. Temetésére a X. ker. Kozma utcai temetőben, 1993. november 29-én 11 óra­kor kerül sor. Gyászoló férje, lányai és ro­konsága ezúton is köszönetet mondanak minden eddigi és ezt követő részvétnyilvání­tónak. Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. GYÜRKE JÓZSEF, a Posta-vezérigazgatóság nyugalmazott főtanácsosa 1993. november 17-én várat­lanul elhunyt. Temetése 1993. december 1-jén 13.30 órakor az Óbudai temetőben lesz. Sürgönyeim: dr. Gyürkéné, 1031 Bp., Petúr u. 25. Hirdetések felvétele Várjuk tisztelt hirdető ügyfeleink meg­rendeléseit. Hirdetéseiket elküldhetik le­vélben vagy telefaxon, illetve elhozhatják személyesen. A magánmegrendelők személyesen, készpénzfizetés ellenében ad­hatják fel hirdetéseiket a Hírlapkiadó Vál­lalat hírlapboltjában (Budapest VIII., Bla­­ha Lujza tér 3.), a Referens Kft.-nél (Buda­pest XI., Bertalan Lajos u. 26.) és a Magyar Hirdető felvevőhelyein. A hirdetések levél­ben is feladhatók, a Hírlapkiadó Vállalat levélcímén (a befizetendő összegről a ki­adó csekket küld). Érdeklődni lehet a 138- 2399/563, 379-es telefonszámon. Közületi hirdetések felvétele megrendelőlevéllel, postán vagy személyesen. A megbízást előjegyezzük, a befizetendő összeget kiszámítjuk és írás­ban közöljük, faxon vagy levélben. A hir­detés befizetése történhet személyesen vagy átutalással. Levélcímünk: Népsza­badság Rt. Hirdetési Igazgatósága, Buda­pest 1960. Címünk: Budapest III., Bécsi út 122-124. I. emelet. Telefon: 250-1680, 148-as, 149-es mellék. Telefax: 188-9567. Egri irodánk címe: Trinitárius utca 2. Telefon: (36) 313-522. Fax: (36) 312-899. Miskolci képviselet: Görgey A. u. 5. Tel./fax: (46) 411-149. Bővebbet a hirdetés­megrendelést visszaigazoló levelünkben. 100 000 forint feletti megbízást a meg­jelenés után számlázunk 15 napos in­kasszóval. A P­R­I­M U­S NEPSZABADSAG MEDIA AGINCY HU A Népszabadság Rt. tisztelt ügyfelei jobb és az eddigieknél szélesebb körű kiszol­gálása érdekében 1993. augusztus 1-jével létrehozta a PRIMUS NÉPSZABADSÁG MÉDIA-KÉPVISELETI KFT. -t A Primus Kft. üzletkötő-tanácsadó mun­katársai várják tisztelt ügyfeleink ér­deklődését a Népszabadság Rt. székházá­nak második emeletén a 203., 204. és a 206-os irodákban, illetve a 250-1680/189, 190, 191, 192, 193 és 194 telefonszámo­kon. Tisztelt ügyfeleinket - kérésükre - munkatársaink személyesen felkeresik. Telefonos hirdetésfelvétel 2-69-71-00 hétköznap: 8-tól 20 óráig, 20 óra után üzenetrögzítő. Szombat-vasárnap: 9-től 17 óráig, 17 óra után üzenetrögzítő. Ha 14 óráig feladja hirdetését, lapunkban másnap megjelenik. Állás ! Számítógép-kezelésben jártas, fordítási, pénzügyi, könyvelői, kereskedelmi, titkárnői gyakorlattal rendelkező, 39 éves, lengyel anyanyelvű nő januártól munkát keres. „Pontosság NSZ173590” jeligére a Hírlapki­adóba. (173590/lk) BELVÁROSI munkahelyre legalább középfokú végzettségű MUNKATÁRSAKAT keresünk. Kötetesen munkaidőt és kiemelten magas kereseti lehetőséget biztosítunk. Tel.: 113-4331,06­­6/­ 310-761. (47909/10) Szaküzemgazdásznő kereskedelmi és mar­keting végzettséggel, szakmai és vezetői gya­korlattal állást keres. „1993. év 14949” jeligé­re a Ferenciek téri hirdetőbe. (33791/12) H1 Gondnokot és éjjeliőrt felveszünk sport­pályára. Tel.: 121-4972. (47156/51) NEMZETKÖZI cégcsoport erős kereske­delmi és gazdasági kapcsolatokkal Európá­ban és Ázsiában sürgősen felvesz magas ke­reseti lehetőséggel ügyvezető igazgatót, vala­mint szakértőket a következő területekre: pénzügyi, könyvelői, oktatásügyi, személyze­ti, munkaszervezői és tervezői, befektetési, gazdasági előrejelzői, valamint sajtó-, rek­lám- és marketingállásokba. Érdeklődni le­het munkanapokon, 9 és 21 óra között, a 113-6085-ös telefonszámon, vagy személye­sen a VIII. ker., Rákóczi út 75. szám alatt, a GY and GYP KFT. irodájában. (174417/12) SZÁMVITELI VEZETŐT keresünk stabil magyar élelmiszer-ipari részvénytársaság részére, szakirányú felsőfokú végzettséggel, gyakorlattal. Önéletrajzát várjuk és felvilágosítást adunk (póz. sz.: 11364.) Siklóssy és Partner Vezetői Tanácsadó Kft., 1054 Budapest, József Nádor tér 8., I. 3. Tel.: 266-5235. A GY. and GYP KFT. sürgősen felvesz biztonsági embereket, magas kereseti le­hetőséggel. Feltételek: büntetlen előélet, jó megjelenés, küzdősportokban való jártasság. Fegyverviselési engedély, idegen nyelv isme­rete előnyt jelent. Érdeklődni lehet a 113- 6085-ös telefonszámon, 9 és 21 óra között. (174414/14) SZIGETSZENTMIKLÓSI húsüzemünk­be sertésvágásra húsipari szak- és betanított munkásokat felveszünk, továbbá csontozni tudó szak- és betanított munkásokat. Ér­deklődni: Szigetszentmiklós, Csepeli u. 14., vagy 06 (60) 310-433, (24) 366-464-es tele­fonszámon, Gulden Istvánnál. (175109/12) Francia Pechiney-csoport menedzser-asszisztenst keres. Követelmények: külkereskedelmi gyakorlat, dinamikus és önálló munkavégzés, francia-, angolnyelv-tudás, szövegszerkesztői ismeretek. Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal. PCL KFT., 1539 Budapest, Pf. 669. Tel.: 269-7724, 269-7725. (47903/1H) FESTŐT felveszünk. 183-1264. (175043/1K) Biztosítóintézet pénzügyi osztálya adó­törvények gyakorlati alkalmazásában, vala­mint belső szabályozások készítésében jártas munkatársat keres. Jelentkezést önéletrajz­zal együtt, írásban kérjük a Hungária Bizto­sító Rt. számviteli és pénzügyi főosztályának megküldeni. Cím: 1368 Budapest, Postafiók 191. (174972/10) IT Érettségizett munkanélkülieknek gyer­mekfelügyelői képzést szervezünk, jó elhe­lyezkedési esélyekkel. OKKER IRODA, Bu­dapest XIV., Semsey u. 19. Tel.: 252-2665. (44452/GH) A DUNABANK RT. gyakorlott ÜGYVITELSZERVEZŐT keres. Feladat: az ügyviteli rendszer folyamatos korszerűsítése. Feltételek: felsőfokú végzettség, kétéves pénzügyi gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány. Előny: banki ügyvitel terén szerzett tapasztalat. Szakmai önéletrajzát DUNABANK RT., 1366 Budapest, Pf. 120 címen, „ÜGYVITELSZERVEZÉS” jeligével várjuk. További tájékoztatást Tolnai Judit főosztályvezető ad a 269-3292-es telefonszámon. Miniszteriális szerv titkárnői munkakör­be legalább 5 éves államigazgatási gyakor­lattal és számítógép-kezelői ismeretekkel rendelkező munkatársat keres. Jelentkezni a 268-3266-os telefonszámon lehet. (175238/11) Osztrák kereskedőház budapesti leány­­vállalata külkereskedelmi szakembert keres 35 éves korig. Németnyelv-tudás szükséges. Tel.: 269-0080. (47302/2H) Ha Önállóan dolgozó hidegburkolót felve­szünk. 276-8930. (47307/2T) KERESKEDELMI TERÜLETI KÉPVI­SELŐKET keresünk, akik megyei viszony­latban képviselnék cégünket. Jelentkezés személyesen a Felföldi Sector Kft. telephe­lyén, Debrecen, Diószegi út, Keleti Ipartelep 6. sz. alatt. Telefon: (52) 368-920. Budapesti székhelyű rt. keres húsexport részlegét irányító, energikus, húsiparban kiváló kapcsolatokkal rendelkező MENEDZSERT. FELTÉTELEK: szakirányú végzettség, 5 éves szakmai gyakorlat. BÉREZÉS: megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: Koltai Gábor, 131-2566. Ha Zenei területre keresünk minimum kö­zépfokú végzettségű, felsőfokú német nyelv­ismerettel rendelkező munkatársat, levelező­ügyintézői munkakörbe. Az önéletrajzot kér­­­­ük "Zene” jeligére a következő címre külde­ni: 1245 Budapest, Pf. 1098. (47362/2­) Csőd- és felszámolási eljárás Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az ebben a rovatban megjelenő közleményeket csak 5000 Ft (4000 Ft + 25% áfa) befizetésének igazolása után jelentetjük meg. Kérjük, hogy a megrendelés mellé csatolják a 326-11922 számla javára átutalt vagy belföldi postautalványon befizetett összeg bizonylatának másolatát. Az AL­EX-IM Kereskedelmi Kft. (1036 Bp., Árpád fejedelem út 52. IV. em.) ezúton is felhívja hitelezőit, hogy csődegyezségi tárgyalását 1993. december 6-án 14 órakor tartja a kft. székhelyén. 1036 Budapest, Árpád fejedelem út 52. IV. em. 2., melyre hitelezőit ezúton is meghívja. (175621/12) A Vértes Ipari Szövetkezet csődegyezetetési tárgyalása 1993. december 8-án 10.30 órakor lesz Mór, Wekerle u. 31. szám alatt. Hj Utazási iroda keres nagy gyakorlattal rendelkező, németül vagy franciául beszélő referenst. Telefon: 118-0982. (47378/34) XVIII. kerületi irodaházba 16-24 órás szolgálati beosztással középkorú portásokat keresünk. Jelentkezni munkaidőben Wattay Zsuzsnánál, a 147-3941-es telefonon. Hz Sürgősen felveszünk gépmestert Roma­­gor gépre. Jelentkezés személyesen: Buda­pest II. kerület, Kitaibel utca 4. (47450/2H) ?? Keresünk oroszul és németül egyaránt önállóan, magas szinten, hibátlanul levelező és beszélő munkatársat, napi lebonyolítói és levelezői önálló munkára. További részletek személyesen. Érdeklődni: 153-4800, 153- 4880. (47538/2H) C Asztalosokat, esetleg asztalosrészleget felveszünk. Műhellyel rendelkezők előnyben. Jelentkezni: 9-14 óráig a 06 (60) 325-808-as telefonon. (47284/2T) Ti Autóvillamossági műszerészt fődarab-fel­újításra autójavító műhely felvesz. Lafka Ti­bor, 2011 Budakalász, Fecske utca 19. (60) 316-220. (47317/2­) Budapesti székhelyű rt. keres balatoni szállodaberuházáshoz agilis, jó szervezőkészségű, építészeti, kiviteli gyakorlattal rendelkező LÉTESÍTMÉNY­FŐMÉRNÖKÖT. FELTÉTEL: szakirányú végzettség. BEREZES: megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: Koltai Gábor, 131-2566. A Magyar Állami Operaház próbajátékot hirdet fuvola ösztöndíjas állásra 1993. de­cember 17-én 10 órára az üzemház zeneter­mében. Kötelező anyag: Bach, a-moll Partita Sarabande tétele, Mozart: G-dúr, vagy D- dúr fuvolaverseny I. és II. tétele, valamint kijelölt zenekari anyag, mely jelentkezéskor átvehető az Operaház munkaügyi osztályán. Cím: Bp. VI., Hajós u. 11. III. emelet. (34044/13.) A Magyar Állami Operaház próbajátékot hirdet tubás állásra 1993. december 20-án 9 órakor az üzemház zenetermében. Kötelező anyag: Vaughan-Williams: Tubaverseny I. és II. tétel, vagy egy zongorakíséretes előadási darab, és a kijelölt zenekari anyag, amely je­lentkezéskor átvehető az Operaház munka­ügyi osztályán. Cím: Bp. Hajós u. 11. III. emelet. (34046 / OH) Bútorasztalos szakmunkások jelentkezé­sét várja pesterzsébeti bútor- és faáru szö­vetkezet. Munkaidő: hétfőtől péntekig 6-14.20 óráig. Érdeklődni lehet fenti időpontban 147-9787-es telefonszámon. (34056/1K) 0­ Gyakorlattal rendelkező idegenforgalmi referenst keresünk. Érdeklődni lehet: Ma­gyar Autóklub, Visegrádi u. 17. sz. alatti iro­dájában: 112-6218, 132-6500, 8-16 óráig. (47574/2H) 0 Piaci elárusítónak keresünk női, férfi munkaerőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés­ 1212 Bp., Csepeli piac, CABRI­­KER KFT. (47576/2 T) H? Antialkoholista segédmunkást keresünk piaci munkára. Fizetés: megegyezés szerint. 1212 Bp., Csepeli piac, CABRI­KER KFT., (47577/2 T) H? Részvénytársaság építőipari szervezete an­gol tolmácsot keres, építőipari műszaki nyelvi s­­imerettel, kazahsztáni munkahelyre, orosz­­nyelv-tudással előnyben. 160-2094. (47594/2­) ANGOL, amerikai, magyar bedolgozá­sok, külföldi munkahelyek, mellékkereseti lehetőségek. Válaszborítékért ingyenes tájé­koztatót küldünk. Bridge, 1631 Bp., Pf. 164. (175220/1K) JÖVEDELMEZŐ otthoni munka, szakér­telmet nem igényel. Válaszborítékért tájé­koztatom. Kocsis László, 1116 Bp., Fegyver­nek u. 8., VIII. 86. (175214/1K) Amerikai Biztosító Társaság , személyesen: 1083 Budapest, Szigetvári u. 7., telefonon: 267-1075, Puskás Jánosnál vagy Gál M. Tündénél. A Posta-vezérigazgatóság munkagazda­sági főosztálya OKTATÁSI munkatársat ke­res szabályozási, előkészítési, szervezési, irá­nyítási, ellenőrzési feladatok ellátására. Al­kalmazási feltételek: büntetlen előélet, peda­gógus szakképzettség, angol, német vagy francia nyelv társalgási szintű ismerete (közpfokú nyelvvizsga, vagy kötelezettség­vállalás annak 1994. december 31-ig való le­tételére), személyi számítógép felhasználói szintű ismerete. Bérezés: kollektív szerződés alapján, megegyezés szerint. Az állás 1994. január 1. után foglalható el. Részletes felvi­lágosítást ad: dr. Morvay Ferenc oktatási osztályvezető, Posta-vezérigazgatóság, Bp. XII., Krisztina krt. 6-8., VI. emelet 631. szo­ba. Telefon: 155-1057. (175175/12) 53 éves külkereskedő angol-, német-, orosznyelv-tudással állást keres. Telefon napközben: 121-1299. (175188/12) Takarítót 8 órás munkaidőre felvesz a Budapesti Bőrdíszmű Szövetkezet. Jelentke­zés: Bp. XIII., Frangepán u. 15-19., szem­élyesen. Üzletkötőt keresünk nyugati targoncák budapesti értékesítésére. A jó kereseti lehetőség mellett gépkocsit és rádiótelefont biztosítunk. Feltétel: felsőfokú műszaki végzettség, németnyelv-tudás. Telefon: (34) 373-021. IT Kft. felvesz gyakorlattal rendelkező főfoglalkozású takarítókat a VII. kerületben: délelőttös és délutános, a XIV. kerületben: délelőttös és a XV. kerületben: délutános műszakra. Érdeklődni: hétfőtől csütörtökig: 9 és 13 óra között a 140-2169/29-es telefon­számon. (47615/29) Hí Főiskola nemzetközi program számára, szövegszerkesztőn dolgozni tudó, ügyvitel­ben jártas, részfoglalkozású adminisztrátort keres. Angolnyelv-tudás előny. Jelentkezni naponta: 9 és 12 óra között, Balogh Balázs­­nénál lehet a 201-5122-es telefonszámon. (47641/24) IT Biztonságtechnikai részvénytársaság le­informálható, legalább középfokú végzett­ségű pénzügyi előadót keres. Önéletrajzokat, a fizetési igény megjelölésével az alábbi cím­re várjuk: 1300 Budapest, Pf. 127. (47 668/1­) Elveszett "­ Tájékoztatjuk Önöket, hogy a MOL RT. Marketing és Kereskedelmi Igazgatósága MOL RT., Töltőállomás Budapest, Kárpát u. 11377-2 számú bélyegzője elveszett. Az elve­szett bélyegző 1993. október 29-től érvényte­len. Elveszett a NEUMANN INTERNATIO­NAL KFT. (székhelye: 1116 Bp., Kondorosi út 44.) 8-as sorszámú bélyegzője. A bélyegző lenyomata: NEUMANN INTERNATIONAL KFT., 1087 Budapest, Kőbányai út 35. Tel.: 133-5132. Adószám: 10676246201. Fenti bé­lyegző 1993. november 15-től érvénytelen, annak jogtalan használatáért felelősséget nem vállalunk. A ZALATEFU KFT. „ZALA VOLÁN ZALATEFU ALV. 15” feliratú áruátvevő bé­lyegzője elveszett. Használata 1993. novem­ber 23-tól érvénytelen. (34094/fk) * 1 Közlemények, információk KARNEVÁL VELENCÉBEN­ 1994 feb­ruár 5. és 11. között. Utazás: busszal, szállás: luxushotelben. Ára: 12 900 Ft/fő. MEDIX, I., Lánchíd u. 15. Telefon: 201-0135, 201-8092. Tanfolyam a Szilveszter Rab-szigeten. Négy nap teljes ellátással, háromcsillagos szállodában, szil­veszteri zenés mulatsággal. Időpont: 1993. december 29.-1994. január 2. Ára: 11 500 Ft/fő egyéni utazással,­ 15 500 Ft/fő autó­buszos utazással. Érdeklődés, jelentkezés: GREAT TOURS KFT., 1086 Budapest, Kará­csony S. u. 7-11. Tel./fax: 134-1030, 113- 9905, 134-5609. (33654/14) SZUPERKEDVEZMÉNYES, 8 napos IZ­RAELI UTAZÁS: repülővel, félpanzióval, kirándulásokkal, 59 900 Ft-ért, december 9., január 13., 20. időpontokban. IZRAEL GAZ­DAGON: 8 napos, nagy körutazás EILATI üdüléssel, január 20-27., 69 900 Ft-ért, a CHEMOL TRAVEL UTAZÁSI IRODÁTÓL. Jelentkezését várjuk szeretettel: 1052 Buda­pest, Vörösmarty tér 2. Telefon: 266-2261, 266-2173,266-2174. BERLINT járat december 3-tól, minden pénteken, Erzsébet téri parkolóból 18 órakor indul. Vissza szombaton, Hauptbanhofról 18 órakor. Telefon: 175-1270, 10-18 óráig hely­­foglalás. (174043/1K) ISZTAMBUL: 5 nap 6990 Ft, 6 nap 7990 Ft. Jelentkezés: Tihanyi Travel, Rákóczi 78. 122-1915, 112-8206, Veszprém (88) 322-912. (174677/1K) HETENTE Bécs, München, Stuttgart, Nürnberg, Zürich. 117-1256. (173628/10) Mercedes autóbusszal 6 nap ISZTAM­BUL 7990 Ft, EUROWEEKEND TRAVEL. Telefon: 114-3959, 210-3490. TUNÉZIA! November 25-től minden csütörtökön a Tunis Air menetrend szerinti járatával Budapestről, Hammamet, Hotel Nozha Beach***, svédasztalos félpanzióval. Részvételi díj: 1 hét 36 900 Ft, 2 hét 48 900 Ft. Jelentkezés: RIVIÉRA TRAVEL, Buda­pest V. ker., Arany János u. 15. Telefon: 269- 1606, 269-4086. Fax: 269-1607. I? Sihét 15 750 Ft Ausztriában, utazással, szállással, síbérlettel. Moteam: 252-9922. (46252/10­) Sí! Osztrák, olasz, szlovén panziók és apartmanok nagy választékban az ANGELI­­CUS Utazási Irodától. Bp. I., Mészáros u. 14. Telefon: 202-4488, 202-7696. ÚT SZILVESZTER a Boszporusz partján, ISZTAMBULBAN! December 28. és január 1. között, 5 nap, félpanzióval. Utazás re­pülőgéppel. Részvételi díj: 38 100 Ft/fő, amely tartalmazza a szilveszteri vacsora és mulatság árát. Jelentkezés a SIOTOUR bu­dapesti irodáiban: 1072 Klauzál tér 2. 122- 6080, 142-1197. 1052 Fehérhajó u. 12. 266- 5962. (42048/89) Hosszú hétvége a Magas-Tátrában: no­vember 26-28-ig, 3400 Ft. Karácsony a Ma­gas-Tátrában: december 23-26., 6990 Ft. Szilveszter Rómában: 5 nap 19 900 Ft. Ma­deira: 8 nap 71 730 Ft. Eilati üdülés: 46 700 Ft. Kanári-szigetek: 31 900 Ft-tól. Tunézia: 32 300 Ft. Royal Travel Budapest, Szent Ist­ván krt. 11. Telefon: 111-5438. SÍSZIL­VESZTER Ausztriában! St. Coro­­na, Gloggnitz, valamint Dachstein nyugati régió. Egyéni utazással, félpanzióval, bizto­sítással, kívánságára síbérlettel, 7-8-9 napos turnusok már 28 900 Ft-tól. SZUPER szil­veszter Thaiföldön! December 28-tól 11 nap/9 él, 109 000 Ft-tól. Ce-Bit Travel, 1088 Budapest, Múzeum u. 7. Telefon: 266-3591, 118-1480, 138-4050. (MUISZ-tag.) AUTÓBUSZ-RENDELÉS. Cím: Rotten­­biller u. 5/B. Tel./fax: 122-0055. (175316/10) SZILVESZTER OLCSÓN! Rómában: 12 800 Ft/fő, december 29.-január 3. Mün­chenben: 12 500 Ft/fő, december 30.-január 3. MEDIX, I., Lánchíd u. 15. Telefon: 201- 0135, 201-8092. IT Szilveszter 1993! Még korlátozott szám­ban foglalható: Steiermark-Rohrmoos, fél­panzióval 32 500 Ft/hét, Alsó-Ausztria-St. Corona, félpanzióval 24 500 Ft/hét. LOCO­­MOTÍV Travel, 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 1., I. emelet. Telefon: 201-2791, 201-1807. (46473/34) HÓ ÉS NAPFÉNY! Síeljen az EURO­­TOURS-szal AUSZTRIÁBAN, 8 nap, 7 éj­szaka, félpanzióval, 2 csillagos szállodá­ban, utazással együtt 14 900 Ft, januártól márciusig. GRAN CANARIA 1 hét üdülés (2-3 ágyas elhelyezéssel) már 52 000 Ft-tól PÁRIZS télen is csodálatos, és most SZU­­PEROLCSÓ­ 5 nap emeletes busszal, pári­zsi szállodával 12 900 Ft. MÜNCHEN-PÁ­­RIZS 8 nap, luxusbusszal 29 900 Ft, január 15. és március 15. között folyamatosan. EUROTOURS, 1055 Bp., Nagy Ignác u. 14. Tel.: 153-4548, 269-1426, 269-1427. EURO­TOURS 25 millió Ft GARANCIÁVAL! (175426/12) SZILVESZTEREZZEN BELFÖLDÖN, AZ AGROTOURSSZAL! Szállodai elhelye­zés, félpanzióval, szilveszteri vacsorával már 4850 Ft-tól. Jelentkezés: AGROTOURS Uta­zási Iroda Rt., Budapest VII., Dob u. 53. Te­lefon: 121-4021, 142-2956. Fax: 153-4144. (175313/12) Síelés a Beszkidekben (Lengyelország): 1994. január 22-29., február 19-26., szállodai elhelyezés, teljes ellátással, utazás autó­busszal. Részvételi díj: 16 900 Ft/fő. Síelés az Alacsony-Tátrában (Tale): 1994. január 29.-február 5., szállodai elhelyezés, félpanzió­val, utazás egyénileg. Részvételi díj: 15 650 Ft/fő. Panda Travel, 1042 Bp., István út 17-19. Tel./fax: 169-0788, BRIK-OIH 0098/92. PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI tanfolya­mokat indít a TIT Stúdió. Információ: 185- 0514, 185-0423. (173604/1H) MINICSOPORTOS intenzív nyelvtano­­lyamok: 112-0290. (172851/1K) Pénzügyi ügyintéző tanfolyam indul fia­tal pályakezdő munkanélküliek számára, 1993. december 15-én. Felvételi feltétel: érettségi. A képzés: INGYENES. Felvilágosí­tás: Felsőkereskedelmi Alapítványi Iskola, 1077 Budapest, Rózsa u. 4-6. Telefon: 269- 7584. SZUPERTANFOLYAM, SZUPEREMBE­REKNEK, SZUPERGYORSAN!­6 hetes szuggesztopéd angol- és németnyelv-tanfo­­lyamainkon középszintű beszéd- és íráskész­ségre tehet szert. Hallgatóinkat a tanfolyam után DÍJMENTESEN készítjük fel a közép­fokú nyelvvizsgára! Telefon: 201-6158. (175108/10) Szociális munkás, szociálpolitikus, szoci­­álpedagógus szakokra társadalomismeret tantárgyból levelező felvételi előkészítőt in­dítunk. Időtartama: 1993. december 15.-má­­jus 15. Díja: 5500 Ft, válaszborítékért tájé­koztatót küldünk. Cím: HELP Alapítvány, 4032 Debrecen, Pallagi u. 11. (34033/11) MUNKANÉLKÜLIEKNEK térítésmen­tes tanfolyamok: felső- vagy középfokú műszaki végzettségűeknek ROBOTTECHNI­KAI képzés: középfokú végzettségűeknek számítástechnikai nyelvi ügyintéző­ gépírók­nak Word 5.5 szövegszerkesztő. Felvilágosí­tás: Kissné Gulyás Katalin, BFI Szakképzés. Tel.: 176-2929, 176-7089, 118-9841. ( Egyéb 1 ■ff KREATÍV BÖRZE! Jelentkezés külföldi kiállításokra, különleges alkotásokkal, "örökmozgó szerkezetek”, design, világító és mozgó objektek, játékos ötletek, meghök­kentő kreációk..! KOMMUNIKATION DE­SIGN Műterem Stúdió. Tel.: 120-2453. (47263/11) TÁRSTALANOK karácsonya! December 23-28-ig, 5 nap, teljes ellátással 3500 Ft/fő. Telefon: (74) 340-745, (74) 314-832. Az ALTUS Befektetési és Vagyonkezelő Rt. (1055 Budapest, Szent István krt. 11.) igazgatósága értesíti a társaság részvényese­it, hogy a társaság közgyűlését 1993. decem­ber 30-ra összehívja. A közgyűlés ideje: 1993. december 30., 10 óra. A közgyűlés he­lye: 1055 Budapest, Szalay u. 4. VII. em. Na­pirendi pont: 1. Javaslat az alaptőke feleme­lésére. 2. Egyebek. MEGHÍVÓ! A TAKÉV RT. igazgatósága (Kondoros) értesíti tisztelt részvényeseit, hogy 1993. december 28-án délelőtt 9 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést hív össze. A közgyűlés helye: TAKEV RT. tanácskozó­­terme. (Kondoros, Csabai út). A közgyűlés napirendje: 1. Az igazgatóság előzetes tájé­koztatója az 1993. évi gazdálkodásról. 2. Az igazgatóság előterjesztése az alaptőke-fel­emelésre a közgyűlés határozatában kijelölt személyek illetve részvényesek által történő részvényjegyzéssel. 3. Az alaptőke-emelés­hez kapcsolódó, valamint az igazgatóságra és felügyelőbizottságra vontakozó alapító okirat rendelkezések módosítása. 4. Az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjainak visszahívása, új igazgatóság és felügyelőbi­zottság választása. 5. Egyebek. A részvé­nyesek, az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjai, valamint a könyvvizsgáló külön meghívót kapnak. TAKEV RT. igazgatósá­ga MEGHÍVÓ! A PIG­MENTOR RT.­­igaz­gatósága (Kondoros) értesíti tisztelt részvé­nyeseit, hogy 1993. december 28-án dél­előtt 11 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést hív össze. A közgyűlés helye: TAKÉV RT. tanácskozóterme (Kondoros, Csabai út). A közgyűlés napirendje: 1. Az igazgatóság előzetes tájékoztatója az 1993. évi gazdálkodásról. 2. Az igazgatóság előterjesztése az alaptőke-felemelésre a közgyűlés határozatában kijelölt szemé­lyek, illetve részvényesek által történő részvényjegyzéssel. 3. Az alaptőke-emelés­hez kapcsolódó, valamint az igazgatóságra és felügyelőbizottságra vonatkozó alapító okirati rendelkezések módosítása. 4. Az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjainak visszahívása, új igazgatóság és felügyelőbi­zottság választása. 5. Egyebek. A részvé­nyesek, az igazgatóság és a felügyelőbizott­ság tagjai, valamint a könyvvizsgáló külön meghívót kapnak. PIG­MENTOR RT. igaz­gatósága. MEGHÍVÓ! A PARTIUM HOLDING RT. igazgatósága (Békéscsaba) értesíti tisztelt részvényeseit, hogy 1993. december 28-án délután 14 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést hív össze. A közgyűlés helye: TAKEV RT. tanácskozóterme (Kondoros, Csabai út). A közgyűlés napirendje: 1. Az igazgatóság előzetes tájékoztatója az 1993. évi gazdálkodásról. 2. Az igazgatóság előterjesztése az alaptőke felemelésére a közgyűlés határozatában kijelölt szemé­lyek, illetve részvényesek által történő részvényjegyzéssel. 3. Az alaptőke-emelés­hez kapcsolódó, valamint az igazgatóságra és felügyelőbizottságra vonatkozó alapító okirati rendelkezések módosítása. 4. Az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjainak visszahívása, új igazgatóság és felügyelőbi­zottság választása. 5. Egyebek. A részvé­nyesek, az igazgatóság és a felügyelőbizot­­ság tagjai, valamint a könyvvizsgáló külön meghívót kap. PARTIUM HOLDING RT. igazgatósága. Teadélutánt rendezünk december 5-én a FÉSZEK MŰVÉSZ KLUBBAN. Vendégünk Bessenyei Ferenc Kossuth-díjas színművész, aki felidézi legnagyobb szerepeit, és válaszol a közönség kérdéseire. Háziasszonyunk Ti­boldi Mária, az Operett Színház magánéne­kese. Jegyek elővételben kapható a NÉP­SZAVA BARÁTSÁG KLUB IRODÁJÁBAN. (Fálk Miksa 7.) (47701/12) Keressük dr. Szemlér Lőrinc és dr. Balla Antal jogutódait. Tel.: 140-3728. (47795/14) Az Olasz Kultúrintézet varázslatos nagy­termében, amely egykor az Első Magyar Par­lamentnek is otthont adott, 1993. november 29-én, hétfőn, 18 órakor a húsztagú, továbbá egy szopránból és egy baritonból álló „Tri­eszti Kamarazenekar” ad hangversenyt. Ve­zényel: Fabio Nossal. Műsoron: Vivaldi, Tar­tini, Marcello, Strauss és Lehár művei. A belépés díjtalan. AZ EGYSÉGES EURÓPÁÉRT TÁRSA­SÁG a „FRIEDRICH NAUMANN” ALAPÍT­VÁNY támogatásával EURÓPA-FÓRUMOT rendez a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem DJ. előadójában. 1994. január 1-jé­vel életbe lép a magyar-EK társulási szerződés. Az Európa-fórum magyar és kül­földi szakértők, kutatók és politikusok mon­danak véleményt Magyarország európai in­tegrációs esélyeiről és feladatairól. Program: 1993. november 29. (hétfő) 9 óra: Az EK-tár­­sulás politikai értéke, az integrációs tagság kilátásai, ,,HVG” kerekasztal, vezeti: LIPO­­VECZ IVÁN. 14 óra: A társulási szerződés makrogazdasági következményei, „Figyelő” kerekasztal, vezeti: BECSKY RÓBERT. 1993. november 30. (kedd) 9 óra: Üzleti le­hetőségek, vállalkozói szempontok az EK- társulással kapcsolatban, „Privát Profit” ke­rekasztal, vezeti: FORRÓ TAMÁS. 14 óra: A tudományos kutatás és ismeretterjesztés fel­adatai, Európa-fórum kerekasztal, vezeti: BALÁZS PÉTER. A konferencián magyar nyelvű szinkrontolmácsolást biztosítunk, a részvétel ingyenes. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Magyar Acélárugyár nyilvános pályázatot hirdet a vállalat állami tulajdonban lévő fúrószer­szám-gyártó profilgépsora megvásárlására, azaz a Magyar Acélárugyár fúrószerszám­gyártási potenciáljának az értékesítésére, amely pontosítva a termelő gépek, berende­zések, gyártóeszközök és gyártási dokumen­tációk értékesítését jelenti. Horonyköszörü­­lési technológiai folyamat szerint a gyártha­tó csigafúró átmérő tartomány: 0,8-18 mm, meleghengerlési technológiai folyamat sze­rint gyártható csigafúró átmérő tartomány: 2-20,5. A felajánlott eszközök: 88 db meg­munkálógép; az anyagvizsgálathoz szükséges különféle eszközök 9 db; továbbá szellemi termékek a horonyköszörült és melegen hen­gerelt csigafúrók gyártásához (gyártmány­rajz, technológiai leírás, speciális szerszám­rajzok). A felajánlott eszközök egyösszegű ára 118 850 000 Ft, azaz egyszáztizennyolc­­millió-nyolcászötvenezer forint plusz áfa. Az ár tartalmazza a gép üzembe­ állításához szükséges, egyébként a kiíró tulajdonában lévő, rendelkezésre álló tartalék alkatrészek ellenértékét és a gépen felszerelt szerszámok ellenértékét. A fenti vagyontárgyak megvá­sárlásánál kárpótlási jegy, E-hitel nem ve­hető igénybe. A pályázat közjegyző jelenlété­ben nyújtható be 1994. január 9. napján 9 és 12 óra között a meghirdetett eszközökre a Magyar Acélárugyárnál, Budapest XIII., Vá­ci út 95. sz. alatt. A pályázati irányár 5 szá­zalékát az ajánlattevőnek legkésőbb 1994. január 9-ig, a beadási határnapig bánat­pénzként be kell fizetnie a Magyar Acéláru­gyárnak a Magyar Hitel Banknál nyitott 207-43392-7038 sz. letéti szám­lájára. A pá­lyázónak 60 napos kötöttséget kell vállalnia. A kiíró vagy az Állami Vagyonügynökség a pályázóktól az ajánlatuk módosítását kérhe­ti, de fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredm­énytelennek nyilvánítsa. A pályázók az eredményről a benyújtás határnapjától számított 30. napig értesítést kapnak. Az adásvételi szerződés az Állami Vagyonügy­nökség jóváhagyásával léphet érvénybe. A pályázati részvétel további feltételeiről a pá­lyázó köteles tájékoztatót átvenni a fenti cí­men, ahol a meghirdetés napjától az ingatla­nok illetve eszközök főbb adatairól, jel­lemzőiről egyidejűleg információval is szol­gálnak. A jelen pályázati felhívásban nem szabályozott kérdésekben az Állami Vagyon­ügynökség versenyeztetési szabályzatának rendelkezései irányadók. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Magyar Acélárugyár nyilvános pályázatot hirdet a vállalat állami tulajdonában lévő közetfúró­­szerszám-gyártó profilgépsora megvásárlá­sára, azaz a Magyar Acélárugyár fúrószer­szám-gyártó potenciáljának az értékesítésé­re, amely pontosítva a termelő gépek, beren­dezések, gyártóeszközök és gyártási doku­mentációk értékesítését jelenti. A gyártható kőzetfúró átmérő tartománya 3—16 mm-ig terjed. A felajánlott eszközök: 13 db meg­munkáló gép; szellemi termékek a kőzetfú­­rók gyártásához (gyártmányrajz, technoló­giai leírás, speciális szerszámrajzok), 300 kg alapanyag, különféle méretben és minőség­ben lapkák. A felajánlott eszközök egy­összegű ára 6 335 000 Ft, azaz hatmillió-há­­romszázharmincötezer forint plusz áfa. Az ár tartalmazza a gépek üzembe állításához szükséges, egyébként a kiíró tulajdonában lévő, rendelkezésre álló tartalék alkatrészek ellenértékét és a gépen felszerelt szerszámok ellenértékét. A fenti vagyontárgyak megvá­sárlásánál kárpótlási jegy, E-hitel nem ve­hető igénybe. A pályázat közjegyző jelenlé­tében nyújtható be 1994. január 9. napján 9 és 12 óra között a meghirdetett eszközökre a Magyar Acélárugyárnál, Budapest XIII., Vá­ci út 95. sz. alatt. A pályázati irányár 5 szá­zalékát az ajánlattevőnek legkésőbb 1994. január 9-ig, a beadási határnapig bánat­pénzként be kell fizetnie a Magyar Acéláru­gyárnak a Magyar Hitel Banknál nyitott 207-43392-7038 sz. letéti számlájára. A pá­lyázónak 60 napos kötöttséget kell vállalnia. A kiíró vagy az Állami Vagyonügynökség a pályázóktól az ajánlatuk módosítását kérhe­ti, de fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázók az eredményről a benyújtás határnapjától számított 30. napig értesítést kapnak. Az adásvételi szerződés az Állami Vagyonügy­nökség jóváhagyásával léphet érvénybe. A pályázati részvétel további feltételeiről a pályázó köteles tájékoztatót átvenni a fenti címen, ahol a meghirdetés napjától az ingat­lanok illetve eszközök főbb adatairól és jel­lemzőiről egyidejűleg információval is szol­gálnak. A jelen pályázati felhívásban nem szabályozott kérdésekben az Állami Va­gyonügynökség versenyeztetési szabályzatá­nak rendelkezései irányadók. . •S Az INTERNATIONAL FOOD. RT. (6500 Baja, Dózsa György út 61-63.) igazgatósága 1993. november 1-jén 10 órakor tartotta a társaság közgyűlését. A közgyűlés helye: 6500 Baja, Dózsa György út 61-63. A közgyűlés napirendje: az rt. tőkéjének fel­emelése volt. Előterjesztette: az igazgatóság elnöke. A közgyűlésen minden egyes rész­vény 1 szavazatra jogosított. A szavazat­­egyenlőség esetén a legnagyobb részvényes szavazata döntött. (47902/12) A Csepeli Kórház-Rendelőintézet trau­matológiai osztályára felvételt hirdet: 1 fő érettségizett, számítógépes ismerettel, gyors­gépíró oklevéllel rendelkező osztályos admi­nisztrátor részére. Jelentkezés személyesen, az ápolási igazgatónál. Cím: Bp. XXI., Déli u. 11. ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. da­basi fiókja üzletkötőnek érettségizett, jó fel­lépésű munkatársakat keres. Magas kereseti lehetőség biztosított! Jelentkezés: Dabas II., Bartók B. u. 22. Hj Jövedelmező otthoni munka (másolás). Válaszborítékért tájékoztatom: Ábel Kriszti­na, 8630 Balatonboglár, Török Bálint u. 58. (47703/11) Kőműveseket, csoportokat tartós munká­ra felveszünk. Bardóczky Bt., Kispest, Esze Tamás u. 50. A Magyar Rádió gondnoksága felvesz na­pi 5 órás munkára udvari segédmunkást. Le­het nyugdíjas is. Tel.: 138-8100. Virágértékesítő Kft. középiskolai vég­zettséggel gépíró adminisztrátort keres. Je­lentkezés: személyesen, önéletrajzzal a mun­kaügyi csoporton, 1146 Bp., Hermina út 30-32. (volt Máju 1. út). A Magyar Rádió pénzügyi osztálya azon­nali belépéssel felvesz középfokú végzettség­gel rendelkező folyószámla könyvelőt, aki számítógépes feldolgozásban jártas. Tel.: 138-8225, 13 órától. Ht Szakácsot vagy betanított szakácsot fel­veszek. Jelentkezés: XX., Magyar ut­ca-Nagykőrösi út sarok, Dreher Kisven­déglő. (47729/11) IT Nemzetközi rt. biztos jövedelmet adó, otthon is végezhető munkát ajánl vidékre is. Cím: Gubányi János, 1134 Bp., Cságó utca 22. A/2. Telefon: 167-1616 (reggel 9-ig, 18 után). (47765/11) Ofszetgépmestert vagy gépkezelőt kere­sünk rákosszentmihályi kisnyomdába, Do­­minant 514-es és Romagor gépekre. Jelent­kezés: 252-1735. Tervezőintézet számítástechnikai osztá­lyára keresünk UNIX és NOVELL hálózat mellett rendszergazdai feladatok ellátására munkatársat, valamint SUN-UNIX és PC környezetben programozói feladatra, ügyvi­teli programok fejlesztésére programozó munkatársakat. Feltételek mindkét munka­körben: felsőfokú szakirányú végzettség, 2-3 éves gyakorlat, angolnyelv-tudás és Win­dows ismeret előny. Jelentkezni: szakmai ön­életrajz megküldésével az alábbi címen le­het: ETV-Erőterv Rt. humánosztály, 1054 Budapest, Széchenyi rakpart 3. (47745/12) Ti Dunántúliak, figyelem! Otthonában vég­­zehető, adminszitratív munkát ajánlok. Vá­laszborítékért tájékoztatót küldök. Magócsi Anna, 1186 Bp., Tövisház u. 21. III/9. (47785/11) A Magyar Állami Operaház azonnali belépéssel felvesz férfi statisztákat. Jelent­kezés: 1993. november 29-én délelőtt 10 óra­kor az Operaház művészbejárójánál, Börcsök Istvánnál. Cím: VI., Hajós u. 6-8. (34102/12)

Next