Népszabadság, 1994. április (52. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-29 / 99. szám
1994. április 29., péntek FILMJEGYZET Árnyak a múltból és a jelenből Filmet sokféle indíttatással lehet készíteni. Belső kényszerből, küldetést teljesítve, kísérletező szenvedéllyel, rivalizálási szándékkal, hivatalos megrendelésre, provokációs céllal - a még sorolhatnám a változatokat. Ezért aztán az alkotások meglehetősen széles skálán helyezkednek el, ami megnehezíti az eltérő minőségek összemérését. Rokonítani persze mindig lehet kéthárom mozidarabot (általában erre jut helyzeti jegyzetünkben), elvégre a téma, a cselekmény, a műfaj, a stílus stb. praktikus skatulyákat kínál, valójában azonban ritkán magától értetődő a közös nevező. A művek, melyeket a premiernaptárból összenyalábolunk és azonos címszó alá sorolunk, olykor olyan messze vannak egymástól, akár Makó Jeruzsálemtől. Az És ne vigy minket kísértésbe című dokumentummementó, Ember Judit legújabb „fekete doboza” és Alan J. Pakula politikai krimije. A Pelikán ügyirat látszólag hasonló gondolati bokorban termettek. Mindkét esetben társadalmi anomáliákról van szó: törvénytelenségről, kiszolgáltatottságról, tisztességtelenségről, a humánum megerőszakolásáról, a helytállás próbatételeiről. Ácsolhatnánk nekik képzeletben valamiféle Prokrusztész-ágyat. Jobb, ha bevalljuk: az égvilágon semmi értelme sincs az efféle manipulációnak. Maradjunk annyiban, hogy a magyar és az amerikai film egyaránt sötét árnyakkal borítja be a vásznat. Az első az itthoni múlt, a második a mai amerikai valóság komor égboltja alatt játszódik. Ennyiben hasonlítanak egymáshoz. Más vonatkozásban egyáltalán nem. Ember Judit, aki pályakezdésétől fogva makacs elkötelezettséggel és szigorú szenvedéllyel „járja körül” ellobbant évtizedeink vérlázító igazságtalanságait - nyugtalanító ellentmondásokat felszínre hozva, rejtett indulatokat nullpontig pergetve, egyetemes érvényű tanulságokat sugallva -, nyilvánvalóan személyes mondanivalót fogalmaz meg szerény kiállítású, mégis felkavaró hatású opuszaiban. Mostani koncepciójáról egyebek között így nyilatkozott: „Az a kérdés izgat, hogyan működhettek közre egyébként jóravaló, tisztességes emberek más embertársaik megtaposásában, halálba küldésében? Valószínűleg úgy, hogy szabad rablást ígértek nekik, s emiatt imádkozom a »Ne vigy minket a kísértésbe!« fohásszal. Mert a kommunizmusnak is ezért lehetett gyors sikere, mert már készséggé vált, hogy az emberektől el lehet venni, államosítani lehet a földjüket, a javaikat; egyik pillanatról a másikra azt lehet mondani, hogy »a nép nevében lefoglalom«.” (Az interjú a Filmvilág 1993. decemberi számában olvasható.) A szerző - ugyancsak vallomásaiból tudjuk - maga is részese volt az iszonyatnak, egy másik Ember Judit az ő életéről is készíthetne filmet. De nemcsak ezért sugározza be személyiségének varázsa, a megélt élet emléke a képsorokat, az alkotó kivételes empátiája ugyancsak élményszerű. Nála mindig megnyílnak a hősök és megméretik a hite, a meggyőződés, a szándék, az akarat. Történelmi leckével felér, ahogy az intézményesített gyűlöletet és következményeit átvilágítja, s a Tegnap zavaros kútjának mélyére pillant. A rekonstrukció tárgya: 1944-ben egy kislányt zsidó származású édesapja rábíz a pesztonkára, ám az illető - pedig busásan honorálják reménybeli szívességét - visszaviszi a gyermeket a mamához a gettóba, azaz a halálba. Isteni szerencse: mindketten megmaradtak (a családfő odaveszett). A Kanadába elkerült Marika, a túlélő arra kíváncsi, milyennek látják a környezet tagjai az egykori világot és az egykori embereket. Főképpen a tragikus sorsú apját. Aztán arra is: tényleg szelektív-e az emlékezet? Továbbá: igaz-e a jelentések megállapítása, miszerint a magyar nép elfogadta a holocaustot - avagy sokan együttéreztek a szenvedőkkel? Torokszorító a „végrendelet”, a levél szavainak felidézése, döbbenetes ellenpont a csendőri protokoll felolvasása (nem biztos, hogy színészre kellett volna bízni). Szerkezetileg lehetne feszesebb a dokumentáció, maradt néhány fölösleges ismétlődés a szövegben, de a végső benyomás így is megrendítő: szomorú fejezetet ismerhettünk meg a fasizmus naplementéjének krónikájából. (Forgalmazó: Toldi Estéje.) Alán J. Pakula pazar gépezetét más mozgatta, mint Ember Judit maroknyi apparátusát - a rutin. A kiváló felkészültségű amerikai rendező, akinek olyan hatásos filmeket köszönhetünk, mint a Klute, Az elnök emberei, a Sophie választása, egyszerűen felmond egy leckét. A valószerűnek tetsző mese a legmagasabb szinten dúló korrupció kulisszái mögé világít - fehéren feketén bizonyítva, hogy a legfelsőbb bírósági tisztségviselők meggyilkolásában az elnök környezetének bűnös praktikái állnak. Aki megismerkedik az alapszituációval, és látott már hasonló rugókra járó sztorit, innen kezdve játszi könnyedséggel tudja folytatni a cselekményt. A Tiszták (egy joghallgató hölgy meg egy színes bőrű újságíró) felveszik a kilátástalannak hitt küzdelmet a Hatalom erőszakszervezetével, s puszta kézzel kiverekszik a győzelmet a „cég” gyilkos apparátusával szemben. A zene felerősödik. Aki nem hiszi, járjon utána... Egyébként nem is a naiv idealizmus kifogásolható A Pelikán ügyiratban elvégre a sokkoló tanmese arra szolgál, hogy higgyünk az ellenállás értelmében hanem a megvalósítás érdektelensége. Ez a film egyszerűen unalmas. Riasztóan üres. Még a kitűnő színészek, Julia Roberts és Denzel Washington sem képesek életet lehelni szerepeikbe. Csapnivaló forgatókönyvet tákoltak össze a világhírű bestseller nyomán. Wernerék nyugodtan visszaadhatták volna átdolgozásra. (Forgalmazó: InterCom) Veress József Denzel Washington, Pakula idealizált figurája A sátán bálja a világnapon Ma van a táncművészet világnapja, amelyet 1982 óta ünnepelnek meg. A Petőfi Csarnokban tegnap este mutatták be A sátán bálja címmel Köllő Miklós koreográfiáját, amelyet Bulgakov Mester és Margarita című regénye nyomán alkotott. Rédei ferenc felvétele KULTÚRA NÉPSZABADSÁG 23 A kábítószer csak ígéri a szabadságot Beszélgetés Béatrice Saubinnel, a Próbatétel szerzőjével Béatrice Saubint húszévesen letartóztatták, és halálra ítélték Malajziában. Kábítószer-csempészés vádjával, de ártatlanul. Az ítéletet később életfogytiglanra változtatták. Tíz év raboskodás után 1990-ben szabadon bocsátották. Szabadulása után megírta a Próbatételt, elveszett és megtalált életének krónikáját. A döbbenetes erejű könyvet - amely máris 15 nyelven, több millió példányban jelent meg - és világhírű szerzőjét az Európa Kiadó mutatta be a hazai közönségnek a hét végén, a könyvfesztiválon. Amíg az írónőre várunk, a fordító - Röhrig Eszter - beszél Béatrice Laubinről, a történet hátteréről: „Ez a lány tulajdonképpen nem író, a könyve nem irodalmi mű. Megtörtént vele ez a szörnyűség, s ő erre nem azzal válaszolt, hogy meggyűlölte a világot, hanem írt egy naplószerű vallomást arról, hogyan sikerült neki az igazságtalanságot, a megaláztatást, a kilátástalanságot ép ésszel, ép lélekkel átvészelni. A könyvnek az ad irodalmi értéket, hogy nincs benne semmi hatásvadászat, semmi pózolás, végtelenül emberien és természetesen mondja el a megrázó történetet.” Béatrice Saubint először az európai és az ázsiai börtönviszonyok különbségeiről kérdezem: - A szabadulásom után többször jártam börtönökben, elsősorban Franciaországban, így van összehasonlítási alapom. Nos, elmondhatom, hogy a maláj börtön humánusabb. Európában a rabokat elkülönítik, az őrök legtöbbször csak monitoron figyelik őket. Malajziában rengeteg elítéltet tartanak együtt, nem lehet elbújni az emberi kapcsolatok elől. A szexuális, a homoszexuális kapcsolatok elől sem. Az intimitás elképzelhetetlen, egy percre sem maradhatsz egyedül. Ha vannak barátaid, ők segíthetnek neked, de az ellenségeid is ott vannak körülötted. Olyan az egész, mint egy hangyaboly. Vagy mint a kinti világ, sűrítve. Európában kézzelfoghatóbb a bezártság, nincsenek ablakok, nincs napfény. A maláj börtönökben mindig lehet látni az eget, és ez segít a rabság elviselésében. - Hogyan él egy európai lány egy maláj börtönben? - Eleinte nagyon nehéz volt elviselni, hogy állandóan kíváncsi elítéltek és őrök vesznek körül. Amikor bezártak, csalódott voltam, rémült és megalázott. Legszívesebben elbújtam volna valahová. De nem lehetett, és valószínűleg nem is bírtam volna sokáig. Ahogy egy kicsit megszoktam az életet a börtönben, megpróbáltam megtalálni azokat, akikre számíthatok, később pedig azokat is, akiknek rám van szükségük. Megtanultam malájul, és igyekeztem hasznosan tölteni a napokat. Megpróbáltam érvényesíteni legalább azokat a minimális jogokat, amiket a börtönszabályzat tartalmazott. És állandóan készültem a szabadulásra, mert biztos voltam benne, hogy kiengednek. - Könyvének a Próbatétel címet adta. Miért? - Úgy gondolom, sikerült megbirkóznom azzal, amit az ártatlanul elszenvedett börtön, az értelmetlennek tűnő szenvedés jelent. Azelőtt nem találtam a helyem a világban, s úgy éreztem, senkinek sincs szüksége rám. A szüleimet alig ismertem, a nagymamám nevelt, de ő sem értett meg. Amikor nekiindultam a világnak, a magányos, szürke gyermekkorom elől menekültem. S mielőtt még rátaláltam volna a világra és önmagamra, a börtönben találtam magam. Elveszítettem a valóságot, és nagyon nehéz volt újra megtalálni. És az az élet, amit odabenn felépítettem, újra szertefoszlott, amikor kiszabadultam. A börtönévek tapasztalatait nehéz használni ebben a hitelkártyás világban, ami itt kint várt rám. A börtön keményen próbára tett, de kint sem sokkal könnyebb az élet. Azért gondolom, hogy kiálltam a próbát, mert keserűség nélkül tudok visszagondolni arra, ami történt. Könyvet írtam róla, előadásokat tartok, segítek másoknak elfogadni a világot. - A drog miatt került börtönbe - igaz, ártatlanul. Korábban viszont kipróbált néhány kábítószert. Hogyan vélekedik most a drogfogyasztásról? Teljesen szembefordultam mindennel, ami rombolja a személyiséget, és elveszi az ember szabadságát. Ezért is tartottam fontosnak, hogy eljöjjek önökhöz, ahol a kábítószer-fogyasztás most kezd elterjedni. A kábítószer - ezt az én példám is bizonyítja - nem csak a drogosok életét teheti tönkre. Ez olyan út, amin kár elindulni. Nálunk a kábítószer-fogyasztás szinte része a kultúrának, versekben, könyvekben, filmeken, mindenütt jelen van. De Baudelaire nem a drogtól volt zseni. Valószínű, hogy tiszta fejjel sokkal jobb verseket írt volna. A kábítószer csak ígéri a szabadságot, valójában rabbá tesz. Azoknak kell, akik nem tudnak mit kezdeni az élettel. Aki szeret élni, igyon inkább egy jó bordóit. - Tíz év börtön bizonyára átformálja az embert. Hogyan sikerült visszatalálnia a kinti életbe? - A szabadulásra hosszú ideig készültem. Bíztam benne, hogy csodálatos lesz a szabadság, de féltem is attól, hogy nagyon nehéz lesz újra szabad emberként élni. A kegyelem hírére nem öntött el a boldogság. Hirtelen szembe találtam magam a világgal, ami tíz év alatt nélkülem változott, és mindent ott kellett hagynom, amit ezalatt fölépítettem magamnak. Kint csupa ismeretlen dolog vett körül. Franciaország idegen volt számomra, hiszen egy évtizedig voltam távol. Malájul gondolkodtam, Párizsban alig tudtam megértetni magam. Egyszerre céltalanná vált az életem a börtön nélkül. Szerencsére megkeresett Robert Laffont, egy kiadó, és rábeszélt, hogy írjam meg ezt a könyvet. Az írás segített rátalálni mindarra, amit a börtönben töltött évek alatt tanultam. Újra megszerettem Franciaországot, a nagymamámat, hiszen harcoltak a szabadságomért. És újra érezni kezdtem azt a szabadságot, amit a börtönben, a nálam is kiszolgáltatottabb, tudatlan és mindenbe beletörődő maláj lányok között fedeztem fel, és aminek semmi köze nincs az igazságszolgáltatáshoz. Hargitai Miklós „A kegyelem hírére nem öntött el a boldogság.” A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Szociológiai Tanszéke Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Intézete A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete és Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpontja FELVÉTELT HIRDET az 1994. évi Szociológiai Doktori (PhD) programban való részvételre A képzés időtartama 3 év, melyet további legfeljebb 2 éves önálló kutatás egészíthet ki, az előírt követelményeknek így maximum 5 év alatt kell eleget tenni. Jelentkezhetnek a társadalomtudományi szakon diplomát szerzett, vagy, azt 1994 őszéig megszerző érdeklődők, akik legalább egy idegen nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkeznek, egyetemi diplomájuk megszerzésekor legalább jó átlageredményt értek el. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek. A felvétel során előnyben részesülnek az Országos Tudományos Diákkör Konferenciák díjazottai és azok, akik a választandó specializációjuknak megfelelő tárgyakból kitűnő eredményt értek el. Jelentkezni a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Budapest IX.. lovam tér ti. I. emelet 150-ben vagy az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet Budapest VIII., Pollack Mihály tér 10., tanulmányi osztályon kapható Jelentkezési lap benyújtásával lehet 1994. június 1-ig. ________72367 LJ