Népszabadság, 1994. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-28 / 123. szám

1994. május 28., szombat TÖRPESAROK Végre egy kis kampánycsend! - kiáltott fel énekes Vazul, mi­közben fülébe forró ólmot ön­töttek, akartam kezdeni az e heti Törpesarkot, ám rögvest, ahogy leírtam a fenti mondatot, megrettentem. Kampánycsend idején ez a kezdés szarvashiba! Milyen énekesről van szó való­jában, és mi forró?! Vagy nem tetszik az ólom?! Esetleg az ön­tözés körül van valami hézag?! Arról nem beszélve, hogy aki akarna, az csak találna az éne­kes Vazul, no meg a jelen között valami áthallást... Bár az áthal­lás szó alkalmazása meglehető­sen durva szerencsétlen Vazul­lal kapcsolatban. Viszont az se járja, hogy az ember a megengedett semmiről írjon, épp aznap, amikor hem­zsegnek a témák, amikor virra­dattól napnyugtáig csak esé­lyekről vitatkozik a magyar, hogy a koalícióban az .... meg az ... és talán a ... is! A semmiről szerintem egyetlen kollégám se írna, már legalábbis olyan nem, aki magát a szíve mélyén ezen az ólommentes napon is az új, énekes Vazulok családjába so­rolja. Ugyanakkor gondoljon bele a tisztelt olvasó, hogy esetleg az utolsó Törpesarkot tartja kezé­ben, hiszen már csak egyet kell aludnunk és lehetséges, hogy véget ér a médiaháború. És a következőig rovatunk címe el­veszíti értelmét, és jövő szom­battól, az új menetben - ököl­vívó hasonlattal élve - már nem a törpe, hanem piros vagy kék sarokból indulunk verekedni. Hagyjuk a bokszot, már így is félek, hogy túlmentem minden határon, kezdek belesüllyedni a legvadabb politizálásba, ahe­lyett, hogy az általános emberi­ről szólnék, emberi módon, le­galább a mai napra megembe­relve magam. Nem könnyű! Indulatok ka­varognak, sérelmek fojtogat­nak, a francia vígjátékok könnyed humorához semmi kedvem. Kit érdekel, ráadásul épp ma, hogy a férj vagy a sze­rető fekszik-e az ágy alatt, hogy kit, kivel tévesztettek össze, és ebből milyen félreértések adód­tak. Legfeljebb úgy, hogy és eb­ből milyen félreértések adódtak nemzeti bohózatunkban. Fegyvercsörgésben hallgat­nak a múzsák, fegyvernyugvás­ban meg a humorista jobban te­szi, ha nem nyitja ki a száját. Hiszen mint politikai kabaré­szerző, a humorista akármit tesz, politizál, ahogy a moz­donyvezető vezet, a rendőr ren­det őriz, a betörő pénzt rabol. Előfordulhat persze kivétel is, hogy a rendőr kezd lövöldöz­ni, a mozdonyvezető utasként ül az első osztályon és a betörő rá se hederít a pénzre. Ahogyan például az keddre virradóan történt egy XI. kerü­leti lakásban, ahova négy fiatalember az éjszaka leple alatt betört és a lakás tulajdo­nosát, a halálra rémült J. Ist­vánt élelmiszerek átadására kényszerítette. Majd amikor megették a vacsorát, elmene­kültek. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz. A történtek ugyanis arra fi­gyelmeztetnek, hogy megválto­zott a világ, praktikusabb lett és leegyszerűsödött. Minek a pénz, ha úgyis elkölteném az élelmiszerboltban, a helyszínen elfogyasztott vacsora tiszta ügy, megspórol az ember egy csomó időt, az áfáról nem is be­szélve, ráadásul a rabló nem számlaköteles. A fejlődés ez irányba ráadá­sul korlátlan. Szinte látom ma­gam előtt a sok nehéz sorsú sze­rencsétlent, aki fegyverrel a ke­zében követel majd ismeretlen asszonyoktól egy kis anyai si­­mogatást, szeretetet, hiszen végső soron mindannyian, még egy kampánycsend idején is, ab­ban szenvedünk leginkább hi­ányt. A lányok bókokat rabol­nának, a fiúk lányokat, költő­ket látnánk füstölgő mordállyal kezükben, amint verseik elolva­sására kényszerítik a járókelő­ket. A horgászok hentesüzletek akváriumaiból fogják zsák­számra a tükörpontyokat, a po­litikus sem bíbelődik holmi ígé­retek megvalósításával, egyből saját nevére íratja a székházat, mondván, ezzel mindenki jól jár. A humorista pedig ebben a leegyszerűsödő világban csak becsönget az előfizetőkhöz, nem mond viccet, nem sért senkit, csak szomorú szemekkel kéri a házigazdát, hogy tessék nevetni. Az pedig kacag, könnyek patak­­zanak a szeméből, úgy kell ütö­­getni a hátát, vizet hozol neki a konyhából, mert szinte már ful­ladozik a nevetéstől. Ha ez a mai nap sokáig tarta­na, ilyen lenne a világ. De sze­rencsére a naptáramban már ott tolakszik a holnap, a holnapután, az első száz nap, a következő ezervalahány, s a többi néma (kampány)csend... Bleifrei MAGYAR TÜKÖR tiZ'S. NÉPSZABADSÁG 9 Új tankönyv a Balatonról? Egy szezon bevétele 60-80 milliárd forint Előfordulhat, hogy a közeljövő­ben a nem eléggé szorgalmas diákok megbukhatnak Balaton­ból. A Veszprém megyei önkor­mányzat közgyűlése az elmúlt napokban megtartott ülésén ugyanis úgy döntött: a Veszp­rém Megye Idegenforgalmáért Alapítvány pályázatot ír ki olyan tankönyv megírására, melynek alapján az általános iskolákban - főként a tó kör­nyékén élőknek - tanítani lehet azokat a legfontosabb tudniva­lókat, amelyeket nemcsak illen­dő, de célszerű is megszívlelni azoknak, akik az idegenforga­lomból közvetve vagy közvetle­nül élnek. □ A Veszprém megyei gyűlés a balatoni szezon kezde­tén egyébként több idegenfor­galmi témával is foglalkozott; úgy véljük, ez most, az üdülési szezon kezdetén közérdeklődés­re tarthat számot. A testület egyebek között kiegészítette, il­letve módosította a Balatontou­­rist Részvénytársaság alapító okiratát. Erre azért volt szük­ség, mert zártkörű alaptőke­emelésről határozott a közgyű­lés. Egyelőre annyit tudni, hogy a Balatontourist Rt.-be egy kül­földi befektető 18 millió forint­tal belépett, így lehetőség nyílik az idegenforgalmi szolgáltatá­sok fejlesztésére. Érdekessége volt a megyei közgyűlésnek, hogy a testület állást foglalt a Balaton-törvény szükségessége, annak kidolgo­zása mellett, holott ezt pár hó­napja a Balatonfüreden tartott kihelyezett kormányülés elve­tette. A megyei közgyűlés határo­zatban foglalkozott az idegen­­forgalmi tennivalókkal. A ven­dégek jobb tájékoztatása, és a szervezettebb idegenforgalom érdekében a jövő év áprilisáig Balatonfüred, Veszprém és Sü­meg térségét behálózó Tourin­­form-irodahálózatot hoznak létre. A közgyűlés megtárgyalta azt az idegenforgalmi koncepciót, mely az Országos Idegenforgal­mi Hivatal támogatásával a Ba­laton Alapítvány felkérésére készült. Ez a Lengyel Márton vezette kutatócsoport munkája. A tanulmányban - amely a vi­lágturisztikai trendbe és a ma­gyar lehetőségekbe ágyazva vizsgálja a Balaton idegenfor­galmának lehetőségeit - igen érdekes és értékes fejezet a töb­bi közt az a rész, amely a bala­toni turizmus jelenlegi helyze­tével foglalkozik. Arra, hogy milyen sok és mennyire az ala­poktól kezdődő építkezésre len­ne szükség, idézzük az alábbi sorokat: „A jelenlegi helyzet feltárásánál az első gondot rög­tön az okozza, hogy hiányos és pontatlan a rendelkezésre álló információ. A statisztikai adat­szolgáltatás kötelező jellegének megszüntetése sajnos sok terü­leten az adatszolgáltatás teljes eltűnésével járt.” □ A szálláshelyek statisztikai adataira támaszkodva a tanul­mány megállapítja, hogy a Ba­­ton-parton a magánnyaralók­ban 350-360 ezer vendégnek van hely, s ennek több mint a­­Me.meg is jelenik a fizetőven­­dég-szolgálatban. Az úgyneve­zett szociálturizmus férőhelyei­­nek száma 1992-ben 82 ezer volt - a jelenlegi kapacitása nem ismert. A Balaton összes szálláshelyét a tanulmány 600 ezerre becsüli; a szálláshelyek 80 százaléka lakásokban és ma­gánnyaralókban található. A tó nyári terhelésére vonat­kozóan a szerző azt írja: 1991- ben egy átlagos nyári hét végén 570 ezren pihentek a tó partján - csúcsidőszakban ez a létszám elérte a 930 ezret. Ez az akkori infrastrukturális körülmények­hez képest az optimális teherbí­ró képesség 1,6-szerese volt. A Balatonra elsősorban mint pótolhatatlan természeti érték­re kell vigyázni. Ám a koncep­ció kidolgozói arra is felhívják a figyelmet, hogy az ország turiz­musában Budapest után a Bala­ton a második legfontosabb cél­pont. A kereskedelmi szálláshe­lyek egyharmada található köz­vetlenül a tó körül. □ A Balaton-koncepció alap­kérdése - mint mindenhol, úgy itt is - a pénz. A balatoni turi­­mus bevétele egy szezonban 60- 80 milliárd forint - állítják a ta­nulmány szerzői, s felhívják a figyelmet arra, hogy csak akkor lehet minőségi turizmusról és egyéb kibontakozási lehetőség­ről beszélni, ha végre a Balaton páratlan természeti kincsét e bevételből megfelelő arányban részesítik. Azaz visszaforgatják a természet megóvásához, az infrastrukturális fejlesztések­hez nélkülözhetetlen forrásokat a térség költségvetésébe. E nélkül lehet ugyan tan­könyvet kiadni a Balatonról, le­het koncepciókat kidolgozni - de minden csak írott malaszt marad. Szigethy András Szomorúság habos kávéval Nincs szomorúbb annál, mint amikor a pincérnő könnyes szemmel, szipogva veszi fel a rendelést. Egyszer láttam ilyen esetet. A pincérlányt a főnöke éppen kirúgta, mert egy vendéggel, aki kikezdett vele, csúnyán beszélt, a sört pedig - a soka­dikat - úgy tette le a részeg ember elé az asztalra, hogy csak úgy csattant a márvá­nyon az üveg. Meglátta ezt a főnök­­ tagbaszakadt, örökké töltött káposztát faló, harcsa­­bajszú ember, akinek nadrág­­szíjára ráfolyt a hasa­­, és re­szelés torokhangon azt mond­ta: - Fiam, keressen magának más munkát. A kislány elme­sélhette volna: miatta jár ide, itt vedel minden este, ajánla­tokat tesz neki, fogdossa a de­rekát, ha elmegy mellette. De mire meg tudott volna szólal­ni, kirúgták. Gőzöm sincs, hová került ezután. Egy másik pincérlánynak az volt a dolga, hogy apróra vágja a vendégek meghagyott rántott húsait, előtte azonban gondosan lefejtse róluk a bundát - így készült a bras­sói. A szeme szomorú volt, mert fölcsinálta az étterem­tulajdonos. A gyereket persze nem vállalta. Munkát azért adott a lánynak: krumplit hámoztatott vele, meg a bras­sóit neki kellett „meghúsoz­­ni”. Ismertem még egy szomorú szeműt, aki vidám arcot maszkírozott a riadt tekintete köré, s megértően mosolygott, amikor a gyerek fölborította a málnafagylaltot vagy ha az ember beordított neki az utcá­ról, „még két sört, aranyom, mert elepedek”. Az az igazság, hogy habos­kávét szerettem nála inni, mert ezt tekintettem az Orgo­na specialitásának. Nem a ká­vé volt különleges, hanem a csésze. A picike színes szalvé­ta, a csokireszelék, a látvány, a tér, meg a sok parányi gesz­tus, ami a kávéban a lány je­lenlétének köszönhetően mind benne volt. Mindig visszafogottan mo­solygott. Kellemesen távolság­­tartó volt, de nem bizalmat­lan. Ideális pincér­ magavise­­letű volt. Szép volt, de nem volt világszépe, bájos volt, de nem volt behízelgő. Fiatal volt, de többnek látszott. És a szeme: vidám is, meg nem is. Megszoktam, hogy ő ilyen, ő pedig megszokta, hogy a ka­­pucinert habos kávénak neve­zem. Megértett. Meghalt, s most a gellénházi temetőben nyugszik. A nevét az újság halálozási rovatából tudtam meg. Mariannának hívták, 24 éves volt. Autóbaleset áldozata lett. Rab László

Next