Népszabadság, 1994. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-28 / 123. szám
1994. május 28., szombat TÖRPESAROK Végre egy kis kampánycsend! - kiáltott fel énekes Vazul, miközben fülébe forró ólmot öntöttek, akartam kezdeni az e heti Törpesarkot, ám rögvest, ahogy leírtam a fenti mondatot, megrettentem. Kampánycsend idején ez a kezdés szarvashiba! Milyen énekesről van szó valójában, és mi forró?! Vagy nem tetszik az ólom?! Esetleg az öntözés körül van valami hézag?! Arról nem beszélve, hogy aki akarna, az csak találna az énekes Vazul, no meg a jelen között valami áthallást... Bár az áthallás szó alkalmazása meglehetősen durva szerencsétlen Vazullal kapcsolatban. Viszont az se járja, hogy az ember a megengedett semmiről írjon, épp aznap, amikor hemzsegnek a témák, amikor virradattól napnyugtáig csak esélyekről vitatkozik a magyar, hogy a koalícióban az .... meg az ... és talán a ... is! A semmiről szerintem egyetlen kollégám se írna, már legalábbis olyan nem, aki magát a szíve mélyén ezen az ólommentes napon is az új, énekes Vazulok családjába sorolja. Ugyanakkor gondoljon bele a tisztelt olvasó, hogy esetleg az utolsó Törpesarkot tartja kezében, hiszen már csak egyet kell aludnunk és lehetséges, hogy véget ér a médiaháború. És a következőig rovatunk címe elveszíti értelmét, és jövő szombattól, az új menetben - ökölvívó hasonlattal élve - már nem a törpe, hanem piros vagy kék sarokból indulunk verekedni. Hagyjuk a bokszot, már így is félek, hogy túlmentem minden határon, kezdek belesüllyedni a legvadabb politizálásba, ahelyett, hogy az általános emberiről szólnék, emberi módon, legalább a mai napra megemberelve magam. Nem könnyű! Indulatok kavarognak, sérelmek fojtogatnak, a francia vígjátékok könnyed humorához semmi kedvem. Kit érdekel, ráadásul épp ma, hogy a férj vagy a szerető fekszik-e az ágy alatt, hogy kit, kivel tévesztettek össze, és ebből milyen félreértések adódtak. Legfeljebb úgy, hogy és ebből milyen félreértések adódtak nemzeti bohózatunkban. Fegyvercsörgésben hallgatnak a múzsák, fegyvernyugvásban meg a humorista jobban teszi, ha nem nyitja ki a száját. Hiszen mint politikai kabarészerző, a humorista akármit tesz, politizál, ahogy a mozdonyvezető vezet, a rendőr rendet őriz, a betörő pénzt rabol. Előfordulhat persze kivétel is, hogy a rendőr kezd lövöldözni, a mozdonyvezető utasként ül az első osztályon és a betörő rá se hederít a pénzre. Ahogyan például az keddre virradóan történt egy XI. kerületi lakásban, ahova négy fiatalember az éjszaka leple alatt betört és a lakás tulajdonosát, a halálra rémült J. Istvánt élelmiszerek átadására kényszerítette. Majd amikor megették a vacsorát, elmenekültek. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz. A történtek ugyanis arra figyelmeztetnek, hogy megváltozott a világ, praktikusabb lett és leegyszerűsödött. Minek a pénz, ha úgyis elkölteném az élelmiszerboltban, a helyszínen elfogyasztott vacsora tiszta ügy, megspórol az ember egy csomó időt, az áfáról nem is beszélve, ráadásul a rabló nem számlaköteles. A fejlődés ez irányba ráadásul korlátlan. Szinte látom magam előtt a sok nehéz sorsú szerencsétlent, aki fegyverrel a kezében követel majd ismeretlen asszonyoktól egy kis anyai simogatást, szeretetet, hiszen végső soron mindannyian, még egy kampánycsend idején is, abban szenvedünk leginkább hiányt. A lányok bókokat rabolnának, a fiúk lányokat, költőket látnánk füstölgő mordállyal kezükben, amint verseik elolvasására kényszerítik a járókelőket. A horgászok hentesüzletek akváriumaiból fogják zsákszámra a tükörpontyokat, a politikus sem bíbelődik holmi ígéretek megvalósításával, egyből saját nevére íratja a székházat, mondván, ezzel mindenki jól jár. A humorista pedig ebben a leegyszerűsödő világban csak becsönget az előfizetőkhöz, nem mond viccet, nem sért senkit, csak szomorú szemekkel kéri a házigazdát, hogy tessék nevetni. Az pedig kacag, könnyek patakzanak a szeméből, úgy kell ütögetni a hátát, vizet hozol neki a konyhából, mert szinte már fulladozik a nevetéstől. Ha ez a mai nap sokáig tartana, ilyen lenne a világ. De szerencsére a naptáramban már ott tolakszik a holnap, a holnapután, az első száz nap, a következő ezervalahány, s a többi néma (kampány)csend... Bleifrei MAGYAR TÜKÖR tiZ'S. NÉPSZABADSÁG 9 Új tankönyv a Balatonról? Egy szezon bevétele 60-80 milliárd forint Előfordulhat, hogy a közeljövőben a nem eléggé szorgalmas diákok megbukhatnak Balatonból. A Veszprém megyei önkormányzat közgyűlése az elmúlt napokban megtartott ülésén ugyanis úgy döntött: a Veszprém Megye Idegenforgalmáért Alapítvány pályázatot ír ki olyan tankönyv megírására, melynek alapján az általános iskolákban - főként a tó környékén élőknek - tanítani lehet azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyeket nemcsak illendő, de célszerű is megszívlelni azoknak, akik az idegenforgalomból közvetve vagy közvetlenül élnek. □ A Veszprém megyei gyűlés a balatoni szezon kezdetén egyébként több idegenforgalmi témával is foglalkozott; úgy véljük, ez most, az üdülési szezon kezdetén közérdeklődésre tarthat számot. A testület egyebek között kiegészítette, illetve módosította a Balatontourist Részvénytársaság alapító okiratát. Erre azért volt szükség, mert zártkörű alaptőkeemelésről határozott a közgyűlés. Egyelőre annyit tudni, hogy a Balatontourist Rt.-be egy külföldi befektető 18 millió forinttal belépett, így lehetőség nyílik az idegenforgalmi szolgáltatások fejlesztésére. Érdekessége volt a megyei közgyűlésnek, hogy a testület állást foglalt a Balaton-törvény szükségessége, annak kidolgozása mellett, holott ezt pár hónapja a Balatonfüreden tartott kihelyezett kormányülés elvetette. A megyei közgyűlés határozatban foglalkozott az idegenforgalmi tennivalókkal. A vendégek jobb tájékoztatása, és a szervezettebb idegenforgalom érdekében a jövő év áprilisáig Balatonfüred, Veszprém és Sümeg térségét behálózó Tourinform-irodahálózatot hoznak létre. A közgyűlés megtárgyalta azt az idegenforgalmi koncepciót, mely az Országos Idegenforgalmi Hivatal támogatásával a Balaton Alapítvány felkérésére készült. Ez a Lengyel Márton vezette kutatócsoport munkája. A tanulmányban - amely a világturisztikai trendbe és a magyar lehetőségekbe ágyazva vizsgálja a Balaton idegenforgalmának lehetőségeit - igen érdekes és értékes fejezet a többi közt az a rész, amely a balatoni turizmus jelenlegi helyzetével foglalkozik. Arra, hogy milyen sok és mennyire az alapoktól kezdődő építkezésre lenne szükség, idézzük az alábbi sorokat: „A jelenlegi helyzet feltárásánál az első gondot rögtön az okozza, hogy hiányos és pontatlan a rendelkezésre álló információ. A statisztikai adatszolgáltatás kötelező jellegének megszüntetése sajnos sok területen az adatszolgáltatás teljes eltűnésével járt.” □ A szálláshelyek statisztikai adataira támaszkodva a tanulmány megállapítja, hogy a Baton-parton a magánnyaralókban 350-360 ezer vendégnek van hely, s ennek több mint aMe.meg is jelenik a fizetővendég-szolgálatban. Az úgynevezett szociálturizmus férőhelyeinek száma 1992-ben 82 ezer volt - a jelenlegi kapacitása nem ismert. A Balaton összes szálláshelyét a tanulmány 600 ezerre becsüli; a szálláshelyek 80 százaléka lakásokban és magánnyaralókban található. A tó nyári terhelésére vonatkozóan a szerző azt írja: 1991- ben egy átlagos nyári hét végén 570 ezren pihentek a tó partján - csúcsidőszakban ez a létszám elérte a 930 ezret. Ez az akkori infrastrukturális körülményekhez képest az optimális teherbíró képesség 1,6-szerese volt. A Balatonra elsősorban mint pótolhatatlan természeti értékre kell vigyázni. Ám a koncepció kidolgozói arra is felhívják a figyelmet, hogy az ország turizmusában Budapest után a Balaton a második legfontosabb célpont. A kereskedelmi szálláshelyek egyharmada található közvetlenül a tó körül. □ A Balaton-koncepció alapkérdése - mint mindenhol, úgy itt is - a pénz. A balatoni turimus bevétele egy szezonban 60- 80 milliárd forint - állítják a tanulmány szerzői, s felhívják a figyelmet arra, hogy csak akkor lehet minőségi turizmusról és egyéb kibontakozási lehetőségről beszélni, ha végre a Balaton páratlan természeti kincsét e bevételből megfelelő arányban részesítik. Azaz visszaforgatják a természet megóvásához, az infrastrukturális fejlesztésekhez nélkülözhetetlen forrásokat a térség költségvetésébe. E nélkül lehet ugyan tankönyvet kiadni a Balatonról, lehet koncepciókat kidolgozni - de minden csak írott malaszt marad. Szigethy András Szomorúság habos kávéval Nincs szomorúbb annál, mint amikor a pincérnő könnyes szemmel, szipogva veszi fel a rendelést. Egyszer láttam ilyen esetet. A pincérlányt a főnöke éppen kirúgta, mert egy vendéggel, aki kikezdett vele, csúnyán beszélt, a sört pedig - a sokadikat - úgy tette le a részeg ember elé az asztalra, hogy csak úgy csattant a márványon az üveg. Meglátta ezt a főnök tagbaszakadt, örökké töltött káposztát faló, harcsabajszú ember, akinek nadrágszíjára ráfolyt a hasa, és reszelés torokhangon azt mondta: - Fiam, keressen magának más munkát. A kislány elmesélhette volna: miatta jár ide, itt vedel minden este, ajánlatokat tesz neki, fogdossa a derekát, ha elmegy mellette. De mire meg tudott volna szólalni, kirúgták. Gőzöm sincs, hová került ezután. Egy másik pincérlánynak az volt a dolga, hogy apróra vágja a vendégek meghagyott rántott húsait, előtte azonban gondosan lefejtse róluk a bundát - így készült a brassói. A szeme szomorú volt, mert fölcsinálta az étteremtulajdonos. A gyereket persze nem vállalta. Munkát azért adott a lánynak: krumplit hámoztatott vele, meg a brassóit neki kellett „meghúsozni”. Ismertem még egy szomorú szeműt, aki vidám arcot maszkírozott a riadt tekintete köré, s megértően mosolygott, amikor a gyerek fölborította a málnafagylaltot vagy ha az ember beordított neki az utcáról, „még két sört, aranyom, mert elepedek”. Az az igazság, hogy haboskávét szerettem nála inni, mert ezt tekintettem az Orgona specialitásának. Nem a kávé volt különleges, hanem a csésze. A picike színes szalvéta, a csokireszelék, a látvány, a tér, meg a sok parányi gesztus, ami a kávéban a lány jelenlétének köszönhetően mind benne volt. Mindig visszafogottan mosolygott. Kellemesen távolságtartó volt, de nem bizalmatlan. Ideális pincér magaviseletű volt. Szép volt, de nem volt világszépe, bájos volt, de nem volt behízelgő. Fiatal volt, de többnek látszott. És a szeme: vidám is, meg nem is. Megszoktam, hogy ő ilyen, ő pedig megszokta, hogy a kapucinert habos kávénak nevezem. Megértett. Meghalt, s most a gellénházi temetőben nyugszik. A nevét az újság halálozási rovatából tudtam meg. Mariannának hívták, 24 éves volt. Autóbaleset áldozata lett. Rab László