Népszabadság, 1994. augusztus (52. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-22 / 195. szám
1994. augusztus 22., hétfő_ PIACGAZDASAG Túrák a Tourinformhoz A Tourinform-irodák a legkevésbé ott találhatók, ahol a legsűrűbben forog az idegen: az ország nyugati részén, a Dunántúlon, a Balatonnál. Nincs ilyen iroda egyebek között Sopronban, Győrött, Veszprémben, Balatonfüreden, sőt sehol a tó északi partján. Van viszont például Mesztegnyőn és Szécsényben. Honnan ez a logikátlanság? A Tourinformot eredetileg telefonos szolgálatként hozta létre az OIH, és csak a kilencvenes évek elején próbálta országos irodahálózattá fejleszteni. A lehető legrosszabbkor. Mert korábban megtehette volna, hogy a megyei, a városi idegenforgalmi hivatalokra egyszerűen kirakatja a Tourinform cégérét. Erre 1992-1993 táján már nem volt mód, mert addigra a vidéki hivatalok egy részét profitorientált vállalkozásokká formálták át, így az OIH már csak annyit tehetett, hogy felajánlotta az önkormányzatoknak: ha hajlandók Tourinform-irodákat nyitni, akkor azok létesítéséhez egyenként 1,5 millió forinttal hozzájárul. Nos, Mesztegnyőn elfogadták az ajánlatot, Veszprémben nem. Noha kétségtelen, hogy a másfél milliós ajánlat nem volt éppenséggel gáláns, de az sem tekinthető elegáns megoldásnak - inkább némileg provinciálisnak -, ami létrejött. Vannak ugyanis olyan irodák, amelyek nem hajlandók a Tourinform cégjelzését használni (például a budaörsi), és olyanok is, amelyek nem utcáról nyíló helyiségben, hanem az önkormányzat székházában, emeleten találhatók (ilyen a győri), következésképp munkaszüneti napokon nem tartanak nyitva, meg egyébként sem könnyen elérhetők a külföldiek számára. Európa rejtett kincse? A nyilvános pályázatot nem ismerik Ami talán a leginkább hiányzik a prospektusokból, az az egységes szerkezet és az egységes küllem. A spanyolországi kiadványok példamutatóak: az ország egyes tájait bemutató, azonos formátumú füzetek általános ismertetővel kezdődnek, hasznos gyakorlati tudnivalókkal végződnek, és sok térképszelvénnyel egészülnek ki. Ilyesféle rendszer - a szerkesztés átgondoltsága, következetessége - a hazai kiadványokban alig lelhető fel. A koncepció hiányára, utal a prospektusok külleme is. Az utóbbi években öt-hatféle formátumban jelentek meg a kiadványok. Az OIH propagandaanyagaiban vissza-visszatérnek ugyan bizonyos színek és betűtípusok, de nem feltétlenül. Gyakran megjelenik a logo is, miszerint „Magyarország: Európa rejtett kincse”, amely jelmondat viszont kétes értelmezést nyerhet. Az OIH több kiadóvállalattal dolgoztat, amelyek versengenek az állami megrendelésért. A verseny azonban nem valóságos, mert nyilvánosan meghirdetett pályázatok és azokba foglalt követelmények helyett a hivatal beéri azzal, hogy néhány cégtől árajánlatot kér. Hogy azután ki és milyen kritériumok alapján dönt, azt homály fedi. Az ÁSZ jelentette Az Állami Számvevőszék megvizsgálta, hogyan gazdálkodtak 1990 és 1993 márciusa között az Idegenforgalmi Alappal. A tavaly novemberben készült jelentésből idézünk. „Kiadványok, lapok megjelentetésére, filmek készítésére 360 millió forintot fordítottak. Mivel ezek a reklámhordozók a nemzeti propagandamunka közvetlen eszközei, ezért különösen indokolt lenne a célok és a feladatok stratégiai megfogalmazása. Ennek hiányában a propagandaanyagok összetételét, példányszámát évenként határozzák meg, megrendelésükre elnöki döntés alapján kerül sor. (Elvileg létezik ugyan egy propagandabizottság, amelynek feladata lenne az ezzel kapcsolatos döntés, működése azonban még az OIH marketingosztálya előtt sem ismert.) A kiadványok nyomdai előkészítését különféle vállalatoktól rendelték meg, de ezekkel szerződést nem kötöttek, így előre nem rögzítették a finanszírozás módját, a vállalkozási határidőt, a szankcionálási lehetőséget, így a jogorvoslásra sem volt mód. A kiadványok az ÉM tulajdonát képezik, ezek értéke nem meghatározható, mivel csak mennyiségi nyilvántartást vezetnek. A raktáron lévő készletek szakmai felülvizsgálatára csak igen ritkán kerül sor, így jelentős az immobil kiadványok mennyisége.” A 25 dollár ötven is lehetne Az Országos Idegenforgalmi Hivatal a dolgokat némileg szépítő megállapítása szerint Magyarországon a turisták átlagosan napi 25 dollárt költenek. Ez nagyjából az egyharmada a nyugateurópai átlagnak, ami napi 70-80 dollár. Az OIH úgy jutott erre az eredményre, hogy a hivatalos 1,1 milliárd dolláros bevétel mellett a feketeváltást is számításba vette, és 2,5-3 milliárd dollárra becsülte a turisták összes költését. Mivel a KSH tavaly 140 millió vendégéjszakát regisztrált, egy éjszakára és egy turistára, így ki is jön valahogy a napi 25 dollár. Persze csak akkor, ha feltételezzük, hogy aki nem éjszakázott Magyarországon, az egy fillért sem adott ki, nem vett sem benzint, sem kenyeret. MAGYAR HITEL BANK RT Rövid lejáratú betét- és pénztárjegyek kamatai Érvényes: 1994. június 22-től kamatozás futamidő beváltási kamatláb (évi bruttó) visszavásárlási kamatláb (évi bruttó) Rubin pénztárjegy változó 180 nap 22,5% 5% változó 365 nap 23% 7% Smaragd pénztárjegy fix 90 nap 21% 5% fix 365 nap 22,5% 7% Zafír pénztárjegy fix 180 nap 23% 0% fix 365 nap 23,5% 0% Márvány betétjegy # fix 180 nap 22% 0% fix 365 nap* 22,25% 7% Alabástrom betétjegy #változó 365 nap** 22,5% 7% változó 540 nap **★ 23% 8% *a minimális visszavásárlási idő a 365 napos futamidejű Márvány betétjegy esetében: 90 nap. **a minimális visszavásárlási idő a 365 napos futamidejű Alabástrom betétjegy esetében: 90 nap. ***a minimális visszavásárlási idő az 540 napos futamidejű Alabástrom betétjegy esetében: 180 nap. Az Alabástrom betétjegy 1 év után mind a visszavásárlás, mind a beváltás esetén kamatos kamatot fizet . A Hídfő pénztáregy értékesítése 1994. április 18-tól megszűnt. Az MHB és az OBA biztosításával: 75541NP NEPSZABADSAG \\ Az összeállítást írta Gál Zsuzsa Információs vasfüggöny Hegyeshalomnál? A prospektusok nem arról szólnak, amit a turistáknak tudniuk kellene A turista már csak olyan, hogy szeretne valamit megtudni arról az országról, amelyet felkeres. Az ország pedig, amely nemzeti jövedelmének mind nagyobb hányadát - jelenleg 6-7 százalékát - külföldiek fogadásából szerzi, elemi érdekének tekinti, hogy a turisták kíváncsiságát kielégítse. Ezért úgy dönt, hogy bármilyen deficites is a költségvetése, évente legalább 150-200 millió forintot áldoz látogatóinak a tájékoztatására. Sok pénz ez vagy kevés - nehéz megítélni. Ha jól használják fel, mindenesetre több, mint ha rosszul. Magyarország egyetlen határátkelőhelyén sincs senki, aki egy prospektust nyomna a belépő kezébe. Ha az utas Ausztria felől érkezik, egészen Budaörsig autózhat az M1-esen anélkül, hogy a turistatájékoztatást jelző nemzetközi piktogrammal, az „i” betűvel találkozna. A budaörsi benzinkút mögött meg is találja a budapesti Főpolgármesteri Hivatal turisztikai információs irodáját. Ha megérkezik Budapestre - de példálódzhatnánk akár Siófokkal, Balatonfüreddel vagy Sopronnal is, és megszáll egy hotelben (magánháznál, panzióban, diákszállóban stb.), százat tehetünk egy ellen, hogy nem talál a szobájában egy használható füzetet, amelyből megtudhatna valamit az országról vagy a városról, ahová érkezett. Pedig kíváncsi lenne legalább arra, hogy iható víz folyik-e a csapból, hogy bedughatja-e a konnektorba 110 voltos feszültségre készült hajszárítóját, hogyha kiteszi a házból a lábát, merre érdemes elindulnia, hol vehet villamosjegyet, hol talál strandot, múzeumot, állatkertet, templomot, és egyáltalán: mit is kezdjen az idejével, szabadságával. (Az anyagias vendégfogadó aspektusából, hogy mire is költse el a pénzét.) Jó, hogy a portás (a kempingvezető, a szobakiadó háziasszony, a szomszéd, a járókelő stb.) majd eligazítja, de ennek az országnak az idegenforgalmi hivatala évente hatmillió prospektust ad ki tucatnyi nyelven - abból miért nem találkozik a vendég legalább egy árva példánnyal? Persze, ha a turista kellően gyakorlott, ügyesen tájékozódik, vagy legalább szerencsés, akkor találkozhat. Az idegenforgalmára oly büszke Magyarország kétmilliós fővárosában egyetlen Tourinformiroda működik, ahol információs füzeteket, térképeket lehet kapni. (Van még egy, de az a Fővárosi Önkormányzaté.) Ez, a Sütő utcai egyúttal a Tourinform-hálózat főirodája. Hogy hol van a Sütő utca, azt száz tősgyökeres budapesti közül jó, ha egy meg tudja mondani. Felleléséhez tehát térkép kellene - noha azon is csupán „S. u.” szerepel, mivel a Deák tér mögötti utcácska alig 80-100 méter hosszú -, térképért viszont a Sütő utcába kell menni. Szóval, szerencse is kell hozzá, hogy az ember megtalálja a Tourinform főirodáját, a turistatájékoztatás első számú központját. Az iroda viszont reggel nyolctól este nyolcig, szombaton és vasárnap is fogadja az érdeklődőket, sőt telefonon is ad felvilágosítást. Telefonszáma leginkább azokból a prospektusokból ismerhető meg, amelyek a Sütő utcában fellelhetők. De aki ide eljutott, az mégis választ kaphat kérdéseire - angolul, németül, franciául, olaszul, oroszul, tán még hollandulul vagy héberül is. Kár, hogy Tourinform-iroda az ország egész területén alig kéttucatnyi akad (legalább száz kellene), és még nagyobb kár, hogy a hivatalos tájékoztatás eme központjaiban is csak kevés turisztikai propagandakiadvány található. A legnagyobb baj azonban az, hogy akit jó sorsa nem vezérel el az irodák valamelyikébe, annak kevés esélye van rá, hogy a hatmillió darab prospektusból akár csak egyre is szert tegyen. □ Felsen Tamás, a HungarHotels vezérigazgató-helyettese: - A brosúrákkal mindig gond van. Ismerjük a kínálatot, ha kérünk, kapunk is pár száz darabot. Az 1995-ös eseménynaptárból most például ötvenet kaptunk. Azt megküldjük a szállodák igazgatóinak, a vendégeknek nem jut. Wolff Péter, a Fórum Szálló igazgatója: - A prospektuskiadásnak nincs koncepciója. Nincs megfogalmazva, mit is akarunk eladni a turistáknak. A kiadványok nem egységes logóval, nem egységes betűtípussal készülnek. A nemzetközi turisztikai vásárokra rengeteg propagandaanyagot visznek ki, de amikor tárgyalunk a partnerekkel, akkor éppen arról nem tudunk prospektust mutatni, amiről beszélünk. Walkó Miklós, az Országos Idegenforgalmi Hivatal (OIH) németországi képviseletének a vezetője. Havonta autóval hozzák Frankfurtba a prospektusokat. Elég egyenetlen színvonalúak. Vannak közöttük kifejezetten jók is, például a hoteleket bemutató. Igaz, hogy a turisztikai vásárokon töméntelen prospektust összegyűjtenek és végül a szemétbe dobnak a gyerekek, de mégis inkább azzal kellene takarékoskodni, amit a nagykövetségeknek, a konzulátusoknak küldenek, hiszen oda már nem járnak be a turisták vízumért. Lengyel Márton, a Magyar Turisztikai Egyesület elnöke: - Nagyon világosan meg kell különböztetni az invitatív és az informatív nemzeti turisztikai propagandát. A drága kiállítású, az országot és egyes tájegységeit vagy a magyar specialitásokat, például a gyógyfürdőket bemutató kiadványok célja az invitáció, az érdeklődés felkeltése. Ezért ezeket az anyagokat külföldre kell eljuttatni. Az itt lévő turistákat viszont praktikus információkkal kellene ellátni. Ez teljesen hiányzik. Ha lennének is ilyen kiadványok, akkor is nehezen jutnának el a vendégekhez, mert a megyei idegenforgalmi hivatalokat, amelyek ezeket terjesztették, az utóbbi években szétverték. Helyettük létrehozták a Tourinform-hálózatot, de hogy hová telepítsenek Tourinformirodát, azt teljesen véletlenszerűen döntötték el. A prospektusok kiadása és terjesztése ötletszerű, átgondolatlan. Ezért azután ha van is valamilyen jó helyi program, mint például most a Kapolcsi napok, akkor a vendégek nem tudnak róla. Tóth László, az IBUSZ Rt. igazgatója: - Magyarország a világban az ötödik helyet foglalja el a beutazók számát tekintve, de csak a 45. helyen áll a turisztikai bevételekben. Ahhoz, hogy a devizabevételek nőjenek, azokat az értékeinket, szolgáltatásainkat kellene propagálni, amelyek sajátosak, és Európában másutt nem találhatóak. Például a gyógyfürdőket. Először tehát el kellene dönteni, hogy mit akarunk eladni, kikhez, milyen rétegekhez, milyen hangon akarunk szólni, azután ennek kellene alárendelni a prospektuskiadást. Hálátlan lennék, ha azt mondanám, hogy az OIH nem lát el bennünket prospektusokkal. Az elosztás ugyanis kvóták szerint történik, és mindig megkapjuk a nekünk járó mennyiséget, sőt néha valamivel többet is. Ahhoz képest azonban, hogy mennyi külföldi keresi fel a több mint hetven IBUSZ-irodát, ez kevés. Horváth Gábor, a Hyatt Szálló marketingigazgatója: - A vendégek leginkább térképet, térképszelvényeket, különösen metrótérképet keresnek. Metrótérkép nincs. Odaadjuk helyette a Budapest Panoráma című, négynyelvű, 80 oldalas, hirdetésekből fenntartott füzetet, amiből kitépik a térképet, és a többit eldobják. Kiss Imre, a Magyar Turisztikai Egyesület marketingszakosztályának az elnöke: - A turistának egyszerű, olcsó térképekre és főleg hasznos információkra van szüksége. Ezek hasonlóképpen hiányoznak, mint a tematikus kiadványok. Az OIH-nak ki kellene szolgálnia prospektusokkal a legkisebb településeket is, mert ezzel ösztönözheti a helyieket arra, hogy ők is elkészítsék saját kiadványaikat. Az utazási irodákat attól függő példányszámban illenék ellátni propagandaanyaggal, hogy mekkora forgalmat érnek el, mennyi adót fizetnek. A reprezentatív kiadványokat megfelelő kísérőlevéllel el lehetne küldeni a partner országok prominens személyiségeinek, de adni kellene belőlük azoknak a nagyobb külföldi cégeknek is, amelyek jelen vannak Magyarországon. Kevés a prospektus, mert nincs elég pénz? A kormányok elfelejtik, hogy legjobb hírvivőik a turisták. □ A Hegyeshalom felől hosszú karavánokban érkező turistaáradat először Budaörsnél talál információs irodát. Ide ugrott be Dieter Schwartzmüller is a múlt hét végén, amikor Mogyoródra igyekezett a Forma-1-re szóló belépőjeggyel a zsebében. Feldúltan csapta be maga mögött az iroda ajtaját, és az első szembejövőre rázúdította felháborodását. Elmondta, hogy az osztrák útszakaszon százméterenként táblák hívják fel az autósok figyelmét: ajánlatos lámpával közlekedni. A határ átlépése után egyetlen hasonló felirat sincs, sehonnan nem lehet tudni, hogy Magyarországon nem ajánlott, hanem egyenesen kötelező az autó kivilágítása. Ő sem tudta, a rendőrök megállították, és ezer forintot vasaltak be tőle. Ezek után ment be Schwartzmüller úr az információs irodába, és kért - mit kért?!, követelt! - egy olyan német nyelvű kiadványt, amelyikből megismerheti a közlekedési előírásokat. Miután megtudta, hogy ilyen nem létezik, azt a következtetést vonta le, hogy egyfajta információs vasfüggöny határolja el Magyarországot a civilizált világtól. A turisztikai propagandára szánt pénzzel az Országos Idegenforgalmi Hivatal gazdálkodik. Dergács Judit, az illetékes osztály vezetője elmondta, hogy mostanában csak néhány új kiadványra futja, ezért gyakran a régi prospektusokból rendelnek utánnyomást. Minden évben megjelentetik viszont a szállodák, a kempingek listáját és az eseménynaptárt. A legmagasabb példányszám félmillió, a legalacsonyabb tízezer. (A beutazók száma évente 40 millió, köztük a turistáké 20 millió körül van, de a prospektusok mintegy felét külföldre viszik.) Dergács Judit szerint leginkább a tematikus kiadványok hiányoznak, amelyek például a vadászat, a lovaglás, a golfozás iránt ébresztenének érdeklődést. Az OIH illetékes osztályvezetője tisztában van ugyan azzal is, hogy merőben más tartalmú és küllemű kiadványok kellenének a turisták invitálására, mint a már itt lévők praktikus tájékoztatására, de bevallja: ez a szempont nem érvényesül. □ Olyannyira nem, hogy noha a kiadványok szerkesztése és terjesztése egymástól józan ésszel el nem választható, az elválasztás mégis megtörtént. A terjesztés a Magyar Turisztikai Szolgálat Rt. (MTSZ) feladata. Ennek az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium tulajdonában álló cégnek a vezetője Sugataghy Ödönné. Arra, amit a turisták információs deficitjéről tapasztaltam, így felel: „Az sehol sem valósult meg, hogy minden turista léptennyomon mindenféle propagandaanyagot díjmentesen megkapjon.” Állítja, hogy a határátkelőhelyeken ott kell lennie a váminformációkat tartalmazó füzetnek, amelyet a VPOP-val közösen adtak ki. Sajátságos felfogásnak ad hangot akkor is, amikor arra válaszol, hogyan jutnak el a nemzeti propagandaanyagok az utazási irodákhoz, a szállodákba, a kempingekbe. Aki kér, az kap prospektust, de a helyi szervek és az utazási irodák csinálják csak meg a maguk kiadványait, és a mieinket tekintsék csupán kiegészítésnek! A helyi irodáknak helyi kiadványokkal kell rendelkezniük, a nemzeti propagandának pedig a nemzetközi színtéren kell megjelennie. Nem tagadom, jogos a helyiek igénye is, de ne használják az országos kiadványokat a helyiek helyett! Ami pedig az IBUSZ-t illeti, annak volt egy raktára, ahová átküldtük az anyagokat, és ahonnan azután az IBUSZ elosztotta. Ennek vége, most a vidéki irodák egyenként jönnek ide. Hát ebbe belehülyülünk! Sugataghyné mintha Harpagon módjára ülne egy kincsesládán, ügyelve, nehogy kincseit valaki megdézsmálja, így a nemzeti propagandára fordított pénz persze még kevesebbnek látszik. Pedig amúgy is elégtelen. nP | Tourinform-irodal*m határ ■M folyók, tavak CB) főútvonalak átírfó autópálya 3 városok határátkelóhelyük ... vasútvonalak | NÉPSZABADSÁG-GRAFIKA |