Népszabadság, 1994. szeptember (52. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-22 / 222. szám

- Kedvezményes akciók___________ - ABC-ártükör___________________ - Piaci jelentés 18. oldal •­­ Barátnőd leszek________________ - Civil pálya 19. oldal - Ültessünk fát!_________________ - Hurrá, gombászunk! 21. oldal • m­m ^ NÉPSZABADSÁG itthon Családi és szabadidő-melléklet 1994. szeptember 22., csütörtök Kapitális rekordok évadja az ősz Költöző pecások: tóról tóra, vízről vízre A legtöbb horgász olyasféle, mint a költöző madár. Április elején megjelenik a vízparto­kon, tavasszal hidegtől gémbe­­redetten, nyáron naptól kókad­tan gubbaszt botjai mögött. Szeptemberben azután eltűnik, s nyoma sincs tavaszig. A fél­­milliónyi pecásból vagy négy­­százezren a nyaralás végeztével elcsomagolják a horgászbotot. Pedig nem kéne, igen szépek és eredményesek az őszi horgásza­tok is. A hazai halak rekordlistáját közel harminc éve vezetik a Magyar Horgász című újságnál. Ez idő szerint huszonnyolcfajta halat jegyeznek. Közülük há­romnál nem ismert a fogás dá­tuma, a maradék huszonötből tízet szeptember és február kö­zött fogtak. Ha már a számok­nál tartunk: a lap nyilvántartá­sa szerint 1992. szeptember és október hónapjaiban 69 kapitá­lis halat fogtak - köztük 37 pontyot. 1993 azonos időszaká­ban 44 rekordhalat - felüli ponty. Megvan ennek az oka. A ha­lak, érezvén a téli hónapok kö­zeledtét, nagy kosztolásba kez­denek, hogy felhalmozzák a táplálékot az ínséges időkre. Ilyenkor pontyra a kukorica a legjobb csalétek. A profik át­fúrt szárazkukoricával csalják horogra a Nagy Halat. A na­pokban hír érkezett a Gyéké­­nyesi-tóról; szeptember elején 38 kilós pontyot fogtak ezzel a módszerrel. Ha hitelesítették a hal súlyát, egy éven belül ötöd­ször dől meg a pontyrekord. Az őszidő a ragadozó halak szezonja is. Októberre azonban eltűnik, búvóhelyre vonul az apróhal, így főképpen műcsa­likkal csalhatjuk horogra a rab­lóhalakat. Immár évek óta a sárga twister a legeredménye­sebb eszköze a rablózásnak, emiatt hajlamosak vagyunk el­feledkezni a jó öreg körforgók­ról, billenőkanalakról - holott novemberben is van balin. És itt vannak a Rapala-wobblerek: ma már találunk köztük mély­járásút, vízköztit, hupit és lilát, mindent, mi halszájnak ingere. Az áruk kicsit borsos, de igen­igen fogósak. Az eleven kishalról se feled­kezzünk azért meg. Az utóbbi időben hallatlan népszerűség­nek örvend a gyöngyös razbora, mert meghökkentően sokáig eleven marad, és a szállítási vi­szontagságokat is jól tűri. Vi­szont razborát nemigen kapni a horgászboltokban. Marad, amit árusítanak, a háromcentis ezüstkárászok és bodorkák, le­het azokkal is süllőt, csukát fogni, de inkább az aprajából. - Nagy csalihal, nagy süllő! - így a Duna horgászai, s tartják is magukat a szállóigéhez. Nemritkán 8-12 centis snecit használnak csaliként. Igaz, rit­kábban van kapás így, de ha jön a rabló , az darabos. Aki pedig nem nagyon szereti a fenekezést, pergetést, lökjön a saroglyába egy matchbotot, és irány Százhalombatta. Ismerek valakit, aki a múlt télen októ­ber vége és február közt 176 márnát fogott kenyérrózsával úsztatva, s amúgy mellesleg 42 paducot egyetlen napon. Végül javasolható a Tisza-tavi meny­­halazás. Karácsony tájékán vé­tek lenne kihagyni. Gyulai Ferenc itthon SZABADIDŐ Csupa csonticsoda A rendkívül finom felszerelést használó keszeghorgászok tud­ják csak igazán, milyen nagy je­lentősége van a jó etetőanyag­nak. Világhírű cégek és neves versenyhorgászok dobják piac­ra az újabb és újabb keveréke­ket. Többéves tapasztalat alap­ján úgy vélem, hogy nincs nagy különbség köztük. Sőt a régeb­biek fogasságát sem mindig múlják felül az újak. Élő csali - csonti, giliszta, szúnyoglárva - hozzáadásával azonban minden etetőanyag hatékonysága jelen­tősen növelhető. A legelterjedtebb „adalék” a csonti. Néhány éve még ma­gunk „tenyésztettük” romló húsféléken, a család és a szom­szédok legnagyobb tiltakozása ellenére is. Azonban az ősz be­álltával - amikor eltűntek a le­gyek - a csontitenyésztés is ab­bamaradt. Lehetett ugyan vá­sárolni - de nem állandóan, nem mindig megfelelőt. Két éve­­­s ebben nagy szere­pe volt a gödi Csepreghy Pál­nak - gyökeresen változott a helyzet. Olasz csontokat impor­tált, olyan minőségben, amelyre jellemző, hogy az idei Velencei­tavi csapat-világbajnokságra a magyar gárdának - és jó né­hány külföldinek is - ő szállí­totta a csalit. Persze ma már többen is for­galmaznak csontit, amit Olasz­országban nagyüzemi módsze­rekkel állítanak elő, zárt rend­szerben. Azoknak, akik az őszi vizeken keszegezni akarnak, jó tudni, hogy a piros, sárga, zöld csontik - hűvös helyen - akár egy hónapig is eltarthatók. So­kan egyébként azért nem hasz­nálják ezt a fogós - gyakran pontyot, ragadozó halat is ho­rogra csábító - csalit, mert attól félnek, hogy fertőz. Ez nem igaz. Nyugodtan megfoghatjuk, semmi bajunk nem lesz tőle. Mint már említettük, a csonti nemcsak horogra jó. Próbál­junk meg egyszer 2-3 kg etető­anyaghoz fél-egy litert keverni belőle - meglepődnek majd az eredményességén. Rózsa József Horgászversenyek, mulatságok 1994. szeptember 24-én a Ho­­kév Kupa-sorozat keretében horgászverseny lesz a fehérvár­csurgói víztározón. Nevezés: a helyszínen 6.45- kor. Kategóriák: csónakoó­ felnőtt, parti felnőtt, női, ifjúsági. □ A folyóvízi horgászat külön tudomány. Erről tehetnek bi­zonyságot azok a dunai horgá­szok, akik indulnak szeptember 24-én, a második alkalommal sorra kerülő Sporthorgász-Dre­­her Kupán. A verseny színhe­lye a Margit-sziget Pesttel szemközti partszakasza, a Casi­­no étterem előtti sétány. A reg­gel 9 órától déli 12 óráig tartó versenyen bárki indulhat, bár­milyen horgászkészséget hasz­nálhat. Csupán annyi a megkö­tés, hogy csak egy horog lehet a zsinóron. Jelentkezni a helyszí­nen lehet reggel fél 7-től fél 8- ig. Nevezési díj: 500 forint. Azoknak is érdemes kilátogat­niuk e versenyre, akik nem hor­gászok, hiszen érdekes látvá­nyosságot ígér a rendezvény, már csak azért is, mert különle­ges technikát igényel a cseppet sem könnyű feladat: gyors fo­lyású vízben halat fogni. Akik itt sikerrel szerepelnek, azok­nak majd nem lesz gond a Sporthorgász hagyományos ba­latoni évadnyitó versenyen a részvétel­­ Balatonalmádiban, 1995 tavaszán. □ A Magyar Horgász szerkesz­tősége négy országos horgász­versenyt rendez évente, más­más helyszínnel és jelleggel. A balatoni évadnyitó a bala­toni fogási tilalom feloldását (május 20.) követő szombaton zajlik. Az idén a Balzer Hun­gáriával közösen megrende­zett versenyen Balatonalmádi­nál a szerkesztőség három meg­jelölt nagy pontyot helyezett a vízbe. Aki ilyet fog, aranyhalat - egy kis emblémát - kap jutal­mul. A Magyar Horgász Kupát ha­gyományosan a makádi Ezüst­parton rendezik május utolsó vasárnapján. A horgászok nap­ja majális jellegű, egész napos családi program. Érdemes szót ejteni az Egry József-emlékversenyről, ame­lyet a szerkesztőség a szeptem­ber 20-át követő hét végén ren­dez a Zánkai Gyermeküdülő Centrummal közösen. Ez kétna­pos, csónakos erőpróba. Az első napon békés halakra, a másodi­kon ragadozókra horgásznak a résztvevők. A Rapala Magyar Horgász Kupa ideje október közepe. Helyszíne a Tisza-tó, egyedül­álló jellegzetessége, hogy perge­tőverseny, s csak a Rapala cég valamely termékével lehet itt horgászni. E pénzdíjas versen­gés világpremier: az idén elő­ször rendezik. Nemcsak nálunk, hanem a Rapala Rt. történeté­ben is az első ilyen jellegű ver­seny, amelyre október 10-ig bárki - akinek érvényes hor­gászengedélye van - jelentkez­het a Magyar Horgász szerkesz­tőségében vagy a Mohosz Tisza­­tavi kirendeltségén. Telepítés tavasztól mostanáig Horgásznak és tógazdának egyaránt érdeke, hogy jó fogást biztosító mennyiségű hal legyen a vízben. Ehhez bizony telepíte­ni kell. De mennyit és milyen fajokat? - kérdeztük a Kiskun­­lacháza melletti Blinker-tavak bérlőjétől, Blinker Katától. - Az idén márciustól szep­temberig 150 mázsa halat tele­pítettünk két 20 hektáros ta­vunkba - hangzott a válasz. - Tavasszal kárászt, keszeget, amurt, pontyot, szürkeharcsát, süllőt és csukát tettünk a vízbe. Utóbbit azért is, mert ősszel csukafogó versenyt szeretnénk rendezni. A telepített nemes ha­lak méretesek, sőt - mivel tava­ink adottságai az ívást, a termé­szetes szaporulatot lehetővé te­szik, s ezt az igen tekintélyes ősállomány is igazolja -6-8-10-15 kilós anyapontyokat is vásároltunk. A Blinker-tavak bérlője el­mondta, hogy folyamatosan fi­gyelik a fogási eredményeket, s ennek megfelelően határozzák meg a telepítési mennyiséget. A pontos „mérlegre” azért is szükség van, mert náluk nincs méretkorlátozás, az 550 forin­tos napijegy ellenében a hor­gász mérettől függetlenül két pontyot vagy amúrt, egy raga­dozót és három kiló vegyes ha­lat vihet el. Állami horgász­jeggyel sem kell rendelkezniük a vendégeiknek ahhoz, hogy na­pijegyet vehessenek. A 14 éven aluliak ingyen pecázhatnak, a mozgássérültek pedig kedvez­ményeket kapnak. Tagsági iga­zolvány is vásárolható - tízezer forint egy évre -, amellyel az év minden napján lehet horgászni. - Az állomány folyamatos pótlásának és növelésnek kö­szönhetően nagyon szép a visszafogás - mondja Blinker Kata. - Egyébként a nagy őszi telepítés még hátravan. Szep­tember végén, október elején újabb 50-80 mázsa halat - fő­képpen pontyot és mintegy öt­nyolc mázsa balint­­ helyezünk a vízbe. R. P. E. Süllő a parton ZÁKÁNY BOTOND FELVÉTELE - Betegirányító___________22. oldal­­ - Gyalogösvényen 23. oldal - Ha jönne a betörő 26. oldal _____________________________________________ - Gubanc 27. oldal - Ma: Autópiac 32. oldal A harcsafogás szépségei Nemrégiben került a kezembe Soltész Kálmán A harcsafogás trükkjei című könyve. Sokáig gondolkodtam azon, hogy miért nagyon jó ez a könyv. Talán azért, mert szinte meg­érinthető közelségbe hozza a hazai vizek óriását, a harcsát? Kinyitja a száját és megmutatja az olvasónak, hogy mi van ott. Leírja a szokásait: szeret az ár­nyékos helyeken, gyakran se­kély vizeken, alámosott partol­dalakban, vízparti fák ázó gyö­kereinek takarásában hűsölni, rejtőzködni, máskor a mélysé­gekben bujkálni, az elöntött hullámtereken csatangolni; sor­ban áll a legjobb ívóhelyekért, s ha fölbosszantják, kirívó eset­ben még az ember lábára is rá­rabol. Bemutatja, hogyan táp­lálkozik: általában nem lohol a halak után, nem hajtja őket, mint a süllő vagy a balin, ha­nem rejtekhelyén erős vákuu­mot idéz elő a szájával, és egy­szerűen beszippantja még a ter­metes keszeget, pontyot is. A szerző azt sem tartja lehetetlen­nek - mivel tapasztalta -, hogy a harcsa nagy iszapfelhőt fúj maga elé, aztán az abban keres­gélő kis halakat szívogatja. Arra is gondoltam, hogy azért tartom nagyon jónak a könyvet, mert a horgászoknak - különö­sen azoknak, akik a hét végi két méretes ponty és négy keszeg után is szebbeket álmodnak - hasznos tanácsokat ad arra néz­ve, hol keressék a harcsát, miről lehet észrevenni a jelenlétét. Itt gyöngyöző buboréksorokról ol­vashatunk, egymástól távolodó örvényekről, hangokról, ame­lyeket akkor hallunk, amikor a harcsa megpendíti a vizet. Pen­gő hangot ugyan nem ad a „baj­­szi”, hiszen buffog, lötyög, csat­tog, recseg - de más, amit hal­lunk, és más, amit érzünk. Aztán az is megfordult a fe­jemben, hogy a szerző személyi­sége emelte meg annyira a könyvet. Ugyanis kevés az olyan - végső soron szakmai is­mereteket adó - leírás, amely történetek láncolatával, kalan­dokkal támasztja alá a „tan­anyagot”. Ez a mű pedig ilyen. S bár a leírt történeteknek az a céljuk, hogy bizonyítsanak va­lamit, mégis a hősök - a horgász és a nagy hal - küzdelme ragad­ja meg leginkább az olvasót. S az is, hogy a horgász ebben a könyvben nagyon sokszor ve­szít. Mégpedig azért, mert a harcsafogás nem „ha törik, ha szakad” súlyú dolog, hanem él­mény, amelyben - még ha óriás is a hal - könnyedséget visz a természet. Tehát a horgász gyakran veszít, és nem átkozza ezért a harcsát. Példa erre az a történet, amely annak igazolá­sára szolgál, hogy mennyire ne­héz és jelentős pillanata a har­csafogásnak a bevágás. „Csó­nakból horgásztam - írja -, este 10-11 körül járhatott az idő, amikor megéheztem. Félkarnyi vastagságú szifolderből falatoz­ni kezdtem” - így a harcsák szak­értő ritkítója. Majd természete­sen jön egy fergeteges, koppa­­nós kapás. „Mivel az igen finom paprikás szalámit eldobni szentségtörés lett volna - foly­tatja a szerző -, más, okosabb dolog nem jutott az eszembe, mint hogy ráléptem a botra, ne­hogy a harcsa kihúzza a ladik­ból.” A nagy hal természetesen elment. A profi nem vágott be neki, mert szifoldert evett. Eb­ben van valami bájosan szép. Mint ahogy abban a történetben is, amely arról szól, hogy le­úszott a víz alá, megszemlélni a meder tájait, növényeit­­ és be­lebámult „egy jó nagy harcsa képébe. Illetve nem a képébe, mert a feje be volt dugva a hí­­nárnyalábba... a kopoltyúfedele látszott, a sötét háta, meg az elefántfülnyi oldalsó úszói.” Rögtön visszavonulót fújt. Miért is tetszik hát ez a könyv? Azt hiszem, azért, mert az olvasó köré varázsolja a ter­mészetet. Még akkor is, ha ép­pen azt a fejezetet böngészi, hogy miféle rafinált úszóval le­het a csalit a felszínen tartani, hogyan lehet vágóhorgot, ku­­tyogatót készíteni, milyen se­bességgel kell a villantót húzni - valahogy látja az ember a tök­leveles tó csobbanó történéseit, a Dráva örvényeit, az ősszel is fölpezsdülő harcsás vizeket. Ránki Péter Irigylésre méltó zsákmány

Next