Népszabadság, 1995. szeptember (53. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-13 / 215. szám

14 NÉPSZABADSÁG Világsztár lesz-e a Sexepil? Annak idején a megboldogult Erdős doktor riogatott bennün­ket azzal, hogy világsztárt csi­nál a Neotonból. Nem csinált. Kelet felé indult, és Koreáig ju­tott. Az LGT is próbálkozott­­ hiába. Ahogy az évek telnek, úgy nőnek a régiek emlékezeté­ben az Omega vörös csillagos nemzetközi sikerei. Számtalan erőtlen kísérletet említhetnénk még, kár vele kínoznunk ma­gunkat: magyar rockvilágsztár nincsen, nem is volt sohasem. Hogy lesz-e, azt optimistán so­roljuk a jövő kérdései közé. Persze, mindig csodát várunk magunktól. Pedig rockzeneileg még a régi nagyokra sem muto­gathatunk. Nincsenek. Ennyi­vel nyomorultabb a magyar rock helyzete a magyar futbal­­lénál. És mégis reménykedünk. Pedig erős bajnokság nélkül... És ebben a bajnokságban Zámbó Jimmy, Demjén Rózsi, Zorán, Bródy az élcsoport. Vannak azért, akik más pá­lyán fociznak. Illetve nem is fo­ciznak. Nem szupersztárrock­ban, mainstreamben vagy nyü­­zsidizsiben próbálkoznak, ha­nem valami jobban, valami másban; na, ezeket hívjuk alter­natívoknak vagy miknek. Mármost alternatív szinten is létezik világsztárság, bár az iga­zi, alternatívnak nevezett vi­lágsztárok abszolút értékben is világsztárok, milliós lemez­eladásokkal, százezres koncer­tekkel, soknullás bankszámlák­kal: RÉM, U2, Björk, Offspring satöbbi. őket már fősodornak is mondhatnánk. Hát igen, min­den mainstreamer alternatív volt valaha, ha úgy vesszük. Ez az egész hülyeség a Sexe­pil miatt jut eszembe, merthogy manapság a Sexepil a magyar alternatívilágsztár-jelölt. Azért a cikk elején az Erdős Péter-es sztori kissé igazságta­lan, mert a Sexepil többé-ke­­vésbé normális viszonyok kö­zött lett jelölt, ellentétben a Neotonnal. (Kihagyhatatlan poén, hogy az új, állítólag sztárcsináló Sexepil­­album kiadójának, a Magneo­­ton-Warnernek a főnöke Pásztor László, aki egykor a Neoton szer­ző-basszusgitárosa volt, és azóta az egyik legsikeresebb magyar kiadói szakemberré lett.) Tehát Sexepil. Nem is emlékszem már pon­tosan, hányadikos gimnazista lehettem, amikor rendszeresen jártam Sexepilre. (1985? 1986? 1987?) URH már nem volt, a Bi­zottság gyakorlatilag nem mű­ködött, nekünk a Sexepil volt az igazi underground zene. He­gyi Zoli (ének), László Viktor (basszus), Kocsis Tamás (gitár), Vangel Tibor (dob). Hegyi kitű­nő szövegeket írt, és jól elő is adta őket (lehet, hogy énekelni nem nagyon tudott, de ez akkor tök mindegy volt), a zenekar pe­dig húzott rendesen, mint vala­mi postpunk banda (az is volt), nyomták a What do you saytől az ETA-ig. (Merthogy a UK Subs-imitátor magyar őspunk ETA zenekar megidézése egy­kori tagjai által mindig a Sexe­­pil-koncertek fénypontja volt.) Nos, az a Sexepil, amelyet én nagyon szerettem, amelyről azt gondoltam, abszolút világsztár (igaz, hogy akkor még nem ju­tottam nagy mennyiségben kül­földi zenékhez) nem vitte sokra. Mondjuk ki: semmire sem vitte. Aztán Hegyi Zoli kivált, a ze­nekar instrumentálisan próbál­kozott, és azt baromira untam. Aztán Hegyi visszajött, de az egész már nem volt az igazi ne­kem. Hosszú időre eltűnt szá­momra a Sexepil. Tudtam, hogy egy Mick Ness nevű ideiglenesen Magyaror­szágon állomásozó holland ex­­punk énekel már, és azt is tud­tam, kábé milyen zenét játsza­nak, hogy teljesen angol nyelvre váltottak, hallottam a Love, Jealousy, Hate lemezről, aztán az Against Nature-ről is, meg arról is, hogy az MTV-nél Paul King nagyon szereti és nyomat­ja is időnként a 120 minutes cí­mű alterzenei műsorban, de nem érdekelt az egész. Draszti­kusabban és sportriportereseb­­ben: leírtam a Sexepilt. Aztán mit hallok egyszer csak, úgy 1994 tájékán? Hogy a Sexepil alternatív világsztár, vagy legalábbis nagyon közel van hozzá. Nosza, rohantam megint koncertre, és csalódtam. Húzós gitárzenét hallottam ugyan az új Epiltől, de az volt az érzésem, mintha valami MTV-ből szalasztott anglo­­amerikai tucatzenekar játszott volna botrányosan rossz techni­kai feltételek között. Ugyan mitől volna ez a zene­kar kvázivilágsztár? - kérdez­tem. Elsősorban a menedzsment ügyes húzásaitól. Bekerült né­hány klip az MTV-be, volt a ze­nekar mögött egy amerikai fesztiválsiker - ennyi elég volt, hogy itthon világhírről beszél­jenek. Pedig a Sexepil egyálta­lán nem adott el lemez­százezreket, nem turnézott sta­dionokban. Sőt, a zenekarnak igazán Magyarországon sem volt (nincs) nagy tábora. Ennek ellenére az új Sexepil­­lemezt (Sugar for the Soul), úgy harangozták be, mint a leendő magyar világsikert. És ebben az anyagban tény­leg van valami kitörési lehető­ség, ha szabad ilyet mondani. Jó erők dolgoztak rajta. Az egyik producer Brian Anderson, aki nagy név a szakmában, főleg az alternatív (de utálom ezt a szót) vonalon, dolgozott a Nirváná­val, satöbbi. A Sugar for the Soul egyszer­re jelent meg Magyarországon és tizenegy európai országban, plusz Izraelben. Ilyesmi még nem fordult elő magyar album­mal, összesen 15 ország jelezte, hogy lenne igény az albumra. Ez már önmagában is nagy eredmény. Az azóta kódolt MTV nyomta - még a lemez megjelenése előtt - a Jerusalem klipjét. Augusztus utolsó napján te­hát megkaptam az új albumot, és napok óta hallgatom, gyűröm a fülembe, az agyamba. A lemezt jó föltenni. Megszó­lal. Hallatszik a profi stúdió­munka, az amerikai keverés. A hang nem teljesen kristálytisz­ta, hanem a legújabb divat sze­rint maszatos, főleg fölül, a ci­nek környékén. Az ének vissza­fogott, a gitár iszonyúan durva, a billentyű brutális zajhangszer végig. És az egész hangzás sö­tét. Jó sötét. Nagyon kemény kezdés. Po­­int Blank, így kell nekiugrani a világnak. Agresszív, mégis intelligens gitárzene. Kissé grunge-os. Aztán jön a Jerusalem, a slá­ger. Kitűnő folytatás, visszafo­gott, dallamos nóta, Mick Ness az ilyeneket érzi legjobban: le­fojtott, forrongó indulat, aztán kitörés, gitártörés-hangfalzúzás. Ezt a szintet még négy szá­mon át tudja tartani a zenekar, aztán a Jaws of the Under­ground és a Bittersweet (a nyol­cadik szám a tizenkettőből) környékén valahogy eltűnik a lemez. Az utolsó számokra már képtelen vagyok figyelni. Unal­masak. És még valami zavar. Nem tu­dom eldönteni, hogy ez jó dolog vagy rossz: nem érzem, hogy ezen a lemezen magyar zenekar játszik. Nemcsak az angol nyel­vű ének miatt. Hanem valahogy a zene is idegen egy kicsit. Im­­portszagú - vádaskodnék kapás­ból, de meg nem tudom monda­ni, honnan származik ez az im­port. Mintha egy amerikai gitá­ros és egy brit énekes dalait hall­gatnám. Néha azért ráismerek az én régi Kocsis Tamásomra. Mellékes, a borító szép. A bel­ső füzetke kissé sovány. Magyar betegség. (Nyomdaköltség-meg­­takarítás?) Azért a dalszövegek megvannak rajta. De bírtam volna, ha néhány szó magyarul is áll ottan, és Vangel Tibor nem Tibor Vangel és László Viktor nem Viktor László. Még az iz­landi Björk is odavetett néhány anyanyelvi sort új lemezére. Tehát jó ezt a lemezt föltenni. Sajnos levenni is. Elunható. Jó anyag, de nem nyúl tőle magá­hoz az ember. Én pedig szeret­nék már magamhoz nyúlni. És csak akkor kiáltanám világ­sztárrá a Sexepilt, ha már meg­van a kétszázezer eladott pél­dány. Drukkolok. De amilyen fundamentalista, nosztalgikus egy barom vagyok, szívesen hallgatnám megint He­gyi Zolit a What do you sayjel. Uj Péter GÁBOR VARBA - RCYBOARDI TIBOR VANOCL - DRUMfi MICK NK­B - VBCALB VIKTOR LÁSIIG- BAB* TAMÁS KOCBIB - BUJTARI Új Callas Párizsban A Nabucco Várady Júliával Várady Júlia személyében az opera megtalálta új Maria Calla­­sát - erre a szinte egyöntetű megállapításra jutnak a párizsi zenekritkusok, akik elragadta­tott hangnemben méltatják az erdélyi magyar származású szoprán teljesítményét a Nabuc­co női főszerepében. A Bastille téri Operában be­mutatott Verdi darabban Vá­rady Júlia a Le Monde szerint „az est nagy diadalát” aratta. Majd a lap arról ír, „gyakran bejelentették már, hogy megvan az új Callas. Ezen az estén ott volt a színpadon”. A kritika úgy fogalmaz, hogy a párizsiak ak­kor járnának jól, ha Várady Jú­lia - Dietrich Fischer-Diskau felesége - néhány szezont Fran­ciaországban tölthetne, mivel „ő korunk legnagyobb drámai szopránja, és ennél még több is”. A Le Figaro Várady fellépésé­ben „egy totális tehetség” bemu­tatását látja. A magyar szárma­zású művésznő a kritika szerint „meghaladhatatlan ”. A Libération úgy értékeli az előadást, hogy „a szoprán szó szerint megsemmisíti a környe­zetét. Ő az, aki kvázi-Callas­­ként csillog a második felvonás kezdetén, és sokkal szebb a mérsékletben, mint a kitörések­ben.”. A sajtóvisszhang az elő­adás egészét illetően is igen kedvező; a párizsi zenekritiku­soknak a jelek szerint az a be­nyomásuk, hogy a Nabucco mű­sorra tűzésével az opera új igaz­gatójának, Hugues Gálinak az „uralkodása vitathatatlan si­kerrel kezdődik”. Várady Júlia egyébként a ter­vek szerint még az ősszel Bar­tók Kékszakállújának női fő­szerepében is bemutatkozik Pá­rizsban. Partnere várhatóan Polgár László lesz. Párizs, 1995. szeptember Kis Tibor KULTÚRA 1995. szeptember 13., szerda Igazság borban és könyvben Borban az igazság. Ez a megállapítás már a XIII. század elején sem lehetett maradéktala­nul igaz: a bor nem filozófusok által keresett igazsága csak a jó borban rejtőzik. A természet eme termésének igazára engem Garamvári Vencel borász és bor­­kereskedő tanított meg, hosszan értekezve arról, hogy kinek mi­lyen bort áhít az egyénisége, az hogyan készül, mi különbözteti meg a pancsolt lőrét az igazi italtól. Ha egy borkereskedő le­het filozófus, akkor Garamvári az. Sikerült kibillentenie taga­dásából egy antialkoholistát. A borokat, söröket továbbra sem kedvelem, de tudom, hogy az 1972-es évjáratú tokaji aszú­eszencia a legjobb magyar bor. Hogy nem fogom a tokaji má­morától fátyolos szemmel tölteni napjaimat, arról maga az aszú­eszencia biztosít. Egyrészt azért, mert az alkoholtartalma csupán 8,5 százalék, másrészt azért, mert ötezer forintba kerül a ke­reskedőnél egy félliteres palack­kal, amelyből összesen 1200-at töltöttek meg. A bor igazának megismerését, a minőség megbe­csülését Magyarországon meg kell fizetni. Évek óta hallani, hogy a borfogyasztás csökken, a bor nimbusza tovatűnt. Valójá­ban már ez sem igaz, hiszen a magyar borok jó hírének megte­remtéséért több társaság, keres­kedelmi vállalkozás és termelő indult csatába. Lassan a (nem kocsmai) borivók, -fogyasztók is felsorakoznak mellettük. A Tif­­fán, Gere, Polgár nevek immár ismerősen csengenek nem csu­pán a borászok, hanem a vásár­lók, pláne a külföldi vásárlók előtt is. Mert minden vásárlót nem győzhet meg egy borász, ezért adta ki a Borok könyvét a Kossuth Könyvkiadó. S jól lát­hatóan a bor kultúrájáért áldoz­ni kell, a könyv ára csak 20 fo­rinttal marad háromezer alatt. A Borok könyve nem keveseb­bért szállt síkra, mint a magyar borkultúra újjáélesztéséért. A szerzőcsapat példás alaposság­gal tárja fel a borászati tudniva­lókat, ízelítőt adva a világ és Magyarország borainak kínála­tából, bemutatva a borászat ké­miáját, a szőlőtermesztés és bor­készítés mesterfogásait. Mégsem szakkönyv, hanem ismeretter­jesztő olvasmány, amelyben ki­térnek a borkóstolás és tálalás művészetére, az étel és bor har­móniájára, sőt a bor művésze­tekre gyakorolt hatásaira is. Borásznak evidencia, vásárló­nak nem az, hogy a borok is meghalnak egyszer. A primőr borok egy-két év alatt, a gyü­mölcsös borok négy-öt év, az ér­lelt, testes borok tíz , a nagy vö­rösborok tíz-tizenöt, az aszúbo­rok több mint húsz-huszonöt évet élnek. Ez alatt az idő alatt többféle kémiai folyamat alakít­ja szerkezetüket, ízüket, hatásu­kat, életük akár az emberé. A beomlott pincékben talált száz­éves boroknak már csak tíz szá­zaléka fogyasztható. A közelmúltban megrendezett budapesti borfesztiválon min­denki kóstolhatott. A belépőjegy ára magában foglalt egy poharat és két szelvényt, amelyekért akár egy tokaji aszúeszenciát is fel lehetett hörpinteni. Ahhoz nem kell könyv, hogy az amatőr kóstoló a szájban szétáradó cso­dát, a szőlőszemek levének si­­mogatását és csiklandozását érezze. A könyv ahhoz kell, hogy megtudja, miért van így, mit kell tennie, hogy ez az egyszeri érzés megmaradjon örök, kellemes emléknek. Dombi Gábor Danzi Ágoston: Váci szüret Szeretettel meghívja Önt a 39KVt szeptember 15-én játékos műsorral egybekötött gyáravatójára. HELYSZÍN: Az M7-es autópálya harmadik székesfehérvári leágazásánál az Autópályarendőrségnél IDŐPONT: 16.30 - 18.30 ^ Dévényi Tibor műsorvezető Felk Celsius, Szandi, ^Kiki, Zoltán Erika, Happy G, Sípos F. Tamás, Defekt Duó NYEREMÉNYEK: értékes STOLLWERCK ajándékok A rendezvény alatt STOLLWERCK termékek árusítása akciós áron.

Next