Népszabadság, 2000. március (58. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-25 / 71. szám
NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 2000. MÁRCIUS 25., SZOMBAT 3 Hombach: Maradnak a szankciók Véget ért Szegeden a szerb ellenzék részvételével tartott konferencia Sikeresnek minősítette a tegnap véget ért második szegedi balkáni stabilitási konferenciát Bodo Hombach, a délkelet-európai stabilitási egyezmény főkoordinátora és Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára. A jövőben is félévente rendeznek a városban stabilitási konferenciát. SZEGEDI TUDÓSÍTÓNKTÓL Jugoszláviában diktatúra van, de nem totális diktatúra - mondotta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára a szegedi stabilitási konferenciát lezáró nemzetközi sajtótájékoztatón. Hozzátette: léteznek a szabadságnak szigetei, az ellenzéki önkormányzatok és a független média, valamint az egyházak körében. A hivatalos Jugoszlávia nem vehet részt a stabilitási egyezmény munkájában, a szabadság szigeteiből körvonalazódó másik Jugoszlávia azonban igen, folytatta az államtitkár. Megjegyezte: a szerbiai ellenzéki pártok körében ma még túl nagynak látszik a megosztottság, ez azonban nem szabad hogy elriassza a nemzetközi közösséget a szerbiai rendszerváltozás támogatásától. Az államtitkár utalt arra, hogy Aidan White, a Nemzetközi Újságíró Szövetség elnöke a konferencián bejelentette, hogy az IFJ 10 ezer dolláros pénzalapot hozott létre, hogy ebből támogassák a független újságírók jogvédelmét, illetve humanitárius segélyt adjanak azok családjának, akiket újságírói tevékenységük miatt egzisztenciális hátrányok érnek. Németh Zsolt bejelentette: a Miniszterelnöki Hivatalban testvérvárosi titkárság alakul, amely azokat a nyugati nagyvárosokat is segíti a kapcsolattartásban, amelyek ellenzéki vezetésű jugoszláviai városokkal létesítettek testvérvárosi kapcsolatokat. Szegeden humanitárius iroda létesül. Bodo Hombach, a stabilitási egyezmény főkoordinátora azt mondta: a nemzetközi közösségnek meg kell akadályoznia, hogy Montenegróban is végigfusson Milosevics többször megvalósított polgárháborús forgatókönyve. Március 29- 30-án rendezik Brüsszelben a térség stabilitását segítő projektek finanszírozási konferenciáját. A főkoordinátor példaként említette, hogy támogatásra javasolják egy híd építését azon a román-bolgár határszakaszon, ahol 500 kilométeren belül nincs híd a Dunán. Újságírói kérdésre válaszolva Bodo Hombach kijelentette: nem építenek közösen hidat Miloseviccsel Újvidéken, és a szerb ellenzék kérésére sem hajlandók az országot sújtó szankciók felfüggesztésére. Tanács István Háborús évforduló Koszovóban Pristinába látogatott Robertson NATO-főtitkár és Clark tábornok HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Szigorú biztonsági intézkedések közepette tegnap Pristinába érkezett George Robertson NATO-főtitkár és Wesley Clark, az atlanti szövetség európai erőinek főparancsnoka. Abból az alkalomból utaztak a szerbiai tartomány székhelyére, hogy az atlanti szövetség egy évvel ezelőtt indította meg a légitámadásait Jugoszlávia ellen. (Koszovót a 78 napig tartó háború után átmeneti ENSZ- igazgatás alá helyezték, a tartományból kivonták a jugoszláv katonai és szerb rendőri erőket, helyüket nemzetközi békefenntartók foglalták el.) Robertson és Clark tárgyalt Klaus Reinhardt tábornokkal, a NATO-vezetésű nemzetközi békeerő (KFOR) parancsnokával — írja az MTI. A NATO- főtikár és az amerikai tábornok az eredeti tervek szerint az etnikailag megosztott Kosovska Mitrovicába is elutazott volna, de a látogatást az utolsó pillanatban lemondták. Megfigyelők nem zárják ki, hogy esetleg biztonsági megfontolások állnak a háttérben. Moszkvában közben bejelentették: Oroszország nem hajlandó átengedni a NATO-nak a stratégiai jelentőségű pristinai repülőteret. A légitámaszpontot még tavaly vették birtokukba az oroszok anélkül, hogy a NATO-val egyeztettek volna A támadás egyéves évfordulója kapcsán elhangzott nyugati és belgrádi értékelések egyaránt saját sikerről szólnak. A német védelmi miniszter helyesnek és eredményesnek nevezte a légi háborút. Rudolf Scharping a Deutschlandfunk rádióban kijelentette: a történtek után folytatni kell a térség újjáépítését. Milan Milutinovics szerb elnök szerint a NATO katonai-politikai vereséget szenvedett. A nemzetközi sajtó a problémákra figyelmeztet, a szerb tömegtájékoztatás pedig a NATO felelősségét taglalja. A Corriere della Sera szerint felemás módon valósultak meg azok a célok, amelyeket a NATO egy évvel ezelőtt a Szerbia elleni bombázásokkal akart elérni. Az olasz lap megállapítja: a koszovói albánok elüldözésének véget vetettek, de utána következett a szerbek elleni boszszúhadjárat. A Balkánt nem sikerült stabilizálni, és Milosevics jugoszláv elnök is hatalmon maradt. A Vecsernje Novoszti szerb kormánypárti lap kommentárjában úgy vélte: Koszovóban semmi sem oldódott meg. A KOSZOVÓI HÁBORÚ, 1999. MÁRCIUS 24.-JÚNIUS 11. KRONOLÓGIA Március 24.: A NATO megkezdi a légitámadásokat. Március 27.: Egy amerikai „Lopakodó" jelkése. Április 3.: A NATO 750 ezer menekültet jelent Koszodból. Április 14.: Téves NATO-támadás egy menekültoszlopra - 64 halott. Május 8.: Bombatámadás rombolja szét Kína belgrádi nagykövetségét. Június 3.: Belgrád elfogadja a nemzetközi béketervet. MAGYARORSZÁG Június 11.: A KFOR békefenntartó erőinek állomásoztatása a pristinai repülőtér orosz csapatok által történt elfoglalásával megkezdődik. 1999 júniusa óta Köszönő ENSZ-felügyelet alatt áll. Mintegy 40 ezer KFOR-katona tartja fenn a békét, amelyet a szerbek és az albánok között erőszakcselekmények időről időre veszélyeztetnek. A HÁBORÚ MÉRLEGE ► Több mint 800 ezer koszovói albánt űztek el otthonaikból. ► Mintegy 10 ezer koszovói albánt öltek meg a szerb egységek (nyugati adatok szerint). ► Jelentős pusztítás Szerbiában és Koszovóban. MACEDÓNIA A támadások nagyobb célpontjai Hidak IlH Ipartelepek , Repülőterek | Olajfeldolgozók , Áramtermelők Menekülők távozási főirányai - NATO-főhadiszállás Forrás: Die Presse NÉPSZABADSÁG-grafika Kormányarrogancia az újságírók iránt CPJ-jelentés a magyarországi sajtóviszonyokról MUNKATÁRSUNKTÓL A NATO-tagság és az európai uniós csatlakozás folyamatában elért sikerek nem rejthetik el a magyar kormány növekvő arroganciáját a sajtó és különösen azon újságírók iránt, akik a kormányzó Fideszt kínosan érintő ügyek után érdeklődnek. Ezzel a mondattal kezdődik a sajtószabadságot vizsgáló nemzetközi szervezet, a Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) most nyilvánosságra hozott jelentése. A New York-i székhelyű CPJ-t 1981- ben hozták létre a sajtó, az újságírók elleni támadások kivizsgálására és a sajtó szabadságának védelmére. Tagjai az írott és az elektronikus média (például a The New York Times, The Washington Post, CNN, NBC) jeles képviselői közül kerülnek ki. A szervezet hagyományosan márciusban hozza nyilvánosságra az előző évre vonatkozó jelentését, amely részletesen, országról országra haladva ismerteti a CPJ sajtóhelyzetére vonatkozó észrevételeit. Magyarországgal kapcsolatban a jelentés elmarasztalóan szól arról, hogy Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz növekvő ellenőrzést gyakorol az állami média, elsősorban a Magyar Televízió egyes csatornája fölött. Növekszik a kormányzat intoleranciája azokkal szemben, akik a magasabb körökkel kapcsolatos korrupciós eseteket vizsgálják. A múlt évben ötször kutattak a rendőrök szerkesztőségekben, valamilyen politikai botrány kirobbantásával kapcsolatban. A CPJ jelentése megemlíti Juszt László „zaklatását”, de szól a Világgazdaság, az Élet és Irodalom, illetve a Napi Magyarország által megszellőztetett Postabank VIP-hitel ügyről is. Részletesen szó esik az Orbán család vállalkozásait firtató cikk nyomán az ÉS elleni pereskedésről, továbbá az azt lezáró bírói ítéletről. Ann K. Cooper, a CPJ igazgatója lapunk kérdésére elmondta: a magyarországi esetek természetesen nem tartoznak a legsúlyosabbak közé azon ötszáz ügy között, amelyeket átlagosan évente a New York-i szervezet megvizsgál. A CPJ jelentésének nyilvánosságra hozatalával hívja fel az érintett kormányok figyelmét a sajtó szabadságával szembeni visszaélésekre. Az igazgatónő szerint az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a - különösen az ENSZ szemében - nagy nemzetközi súllyal rendelkező jelentésekben foglaltakat érdemes az érintetteknek fontolóra venniük. s Tabajdi: Késik a státustörvény MUNKATÁRSUNKTÓL Vontatottan és nehézkesen halad a határon túli magyarok anyaországi különleges jogállását szavatoló státustörvény előkészítése - jelentette ki tegnap Tabajdi Csaba. Az MSZP kisebbségi szakértője szerint nincs világos elképzelés arról sem, hogy kit és mi alapján kellene a határon túli magyarok közé sorolni, és mely intézmény dönt a kérdésben. Kijelentette: a státustörvényben szabályozni kívánt témakörökkel - mindenekelőtt az oktatással, munkavállalással, az egészségügyi ellátással kapcsolatban egyetlen normaszöveg sem készült el. Az MSZP-politikus úgy véli, érdemi válasz még mindig nincs a státustörvénnyel kapcsolatban felmerülő kérdésekre és előrelépés sem történt a szakbizottságok munkájában. Tabajdi szerint abban sincs egyetértés a kormányban, hogy kétharmados többséggel kell-e elfogadni a törvényt, vagy elég lesz az ötvenszázalékos támogatottság. Úgy tudja: a koalícióban, sőt a Külügyminisztérium és a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) között is éles vita alakult ki a státustörvény miatt. Az MSZP-politikus szerint kérdéses, hogy egyetlen törvénnyel szabályozható-e a határon túli magyarok jogállása. A szegedi folyamat Minden bizonnyal a helsinki folyamat mintájára nevezték el a kormányzati PR-szakemberek „szegedi folyamatnak” a jugoszláviai demokratikus erők támogatására indított szegedi konferenciasorozatot, illetve az ezeken elhatározott segélyakciókat, amelyekkel a szomszéd ország ellenzéki önkormányzatait és független médiatársaságait támogatják magyar és nyugati szervezetek. Szeged nevét viszonylag olcsón és rendkívül pozitív összefüggésben lehet belevésni a nemzetközi köztudatba . A tegnap befejeződött második konferencián sokszor elhangzott: a szabadság és a demokrácia letéteményesei a független rádió- és tévéállomások, újságok, amelyek eljuttathatják az igaz információt és a szabadon nyilvánított véleményt a polgárokhoz. Ugyanebbe a körbe tartoznak még az autonóm, jelentős saját anyagi bevételekkel rendelkező önkormányzatok, továbbá a polgárok által alakított civil szervezetek. A hatalmon lévő erőkkel szembeszegülő önkormányzatokat például súlyos anyagi hátrányok érik a belgrádi kormány részéről. A milosevicsi diktatúra természetrajzához hozzátartozik, hogy a szerb államhatalom elfoglalta és saját propagandacéljainak szolgálatába állította a közszolgálati médiát. Hogy hatalmát megőrizze, ellenőrzése alá akarja vonni, vagy elhallgattatni a magán- vagy önkormányzati kézben lévő, kisebb-nagyobb helyi médiumokat is. Ezért ezeknek a lapoknak a nemzetközi közösség erőteljes erkölcsi és pénzügyi támogatására van szükségük, hogy újságíróikat megóvhassák az egzisztenciális, illetve büntetőjogi veszélyektől. A „szegedi folyamat” a magyar kormányzat és a szegedi városmarketing szóhasználatában azt jelenti: Szegedről szervezik a jugoszláviai diktatúra fellazítását. Szeged a szabad világ utolsó bástyája, amelyet a nemzetközi közösség azzal bízott meg, hogy a szabadság és a demokrácia határait kiterjessze a Balkán irányában. „A Nyugat, vagyis mi” - fogalmazott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, aki úgy intéztette kísérőivel a dolgot, hogy a konferenciára meghívott nyugati tudósítók ne vehessenek részt az általa tartott sajtókonferencián. Mi, magyar újságírók csak tippelni tudtunk, mi lehet ennek az oka. A leginkább hihetőnek az tűnt: el akarta kerülni, hogy a nyugati újságírók esetleg a médiakuratóriumok ügyéről és a MIÉP-pel való együttműködésről is megkérdezzék. Míg a városháza fényes termeiben, rendőrök és kormányőrök hadának védelmében a szerb demokrácia jövőjén munkálkodtak, a dél-alföldi városban zajlik egy másik szegedi folyamat is. Ennek fejleménye, hogy eltiltották a városházi ügyektől kollégánkat, a szegedi önkormányzat tulajdonában lévő városi televízió szerkesztőjét. Az a bűne, hogy műsorában megszólaltatta a privatizálni kívánt önkormányzati cég vezetőjét, aki történetesen ellenzéki képviselő. Sőt, szót kapott a helyi média képernyőjén egy átszervezett szegedi folyóirat leváltott szerkesztője is. Szegeden a kábel ördöge sem alszik: ha valamelyik ellenzéki képviselő városházi törvénytelenségre utaló kérdéseket tesz fel, előfordul, hogy arra az időre véletlenül elmegy a kép. Az ellenzék az önkormányzat két épületét összekötő „sóhajok hídja” alatt szokott hóban-hidegben sajtótájékoztatót tartani, mert a polgármester nem ad nekik termet a városházán. Erről a folyamatról nem kérdezte meg senki, hogy ha Szegeden maradnak állás nélkül hazai újságírók, ők kérhetnek-e a családjuknak humanitárius segélyt a Nemzetközi Újságíró Szövetség most létrehozott alapjából. Elismerem: nem lehet a két ország helyzetét azonos mércével mérni. De ha már mindenáron mi akarunk nekik példát mutatni, akkor nem jó, ha a hazai ügyeinkben közben ennyire „kilóg a lóláb”. Ha a nemzetközi kirakatban mintademokratának mutatkozik a magyar kormány és önkormányzati segédcsapata, akkor talán idehaza, a honi ellenzékkel, a hazai sajtóval, az itteni civil szervezetekkel kapcsolatban több belső meggyőződéssel kellene a demokráciát gyakorolni. Tanács István A zenekar Elkeserítő szöveget jelentetett meg internetes honlapján Fischer Iván. A Budapesti Fesztiválzenekar társalapítója, tekintélyes vezetője a világhálón közölte látogatóival: „a magyar politikusok kulturális bűnözők, ez a gyűlölettel, rasszizmussal, korrupcióval és hazugságokkal teli ország nem érdemli meg ezt a nagyszerű zenekart”. Nincs súlyosabb a nagyzenekari csendnél. Most itt ennek volna helye. A stílusérzék hiányára vallana, ha éppen karmester felett törnénk pálcát, az arányérzék fogyatkozására, ha a fesztiválzenekar és a főváros közötti finanszírozási-irányítási vitában próbálnánk állást foglalni. Ha csak pénzről szólna a harc, nehéz volna belebeszélni abba, hogy mi a fontosabb: a kátyúzás, a kórházak vagy a zenekar. De most már legalább annyira hiányzik a kétség az együttműködésre, mint a pénz. A nézőtérről is megállapítható immár, hogy a viszály hangjai hamisak, torzak. A sok személyes düh és művészetféltő indulat közepette alig venni már észre, hogy a főváros az egyik legszebb intézmény alkotását veszítheti el. A város, amely egy autokratikus kormány szorításával szemben a szabad kezdeményezésre, a kisstílűséggel szemben az emelkedettségre hivatkozik, ez ügyben mintha önmaga ellen politizálna. Igaz, hogy ingerültségének egyik oka éppen a kormány által rámért szegénység, amelyet valamiképpen szét kell osztania az eddigi kedvezményezettek között. Magyarázható, ha nyílt összeütközésbe kerülnek a szenvedélyes zenekarvezetővel. De a zenekar kuratóriumával, annak elnökével is szembe kerültek. Azzal az emberrel, aki nyolc éve, még éppen a szabad demokraták által delegált polgármester-helyettesként megalkotta a konstrukciót, amelyben közpénz és alapítványi hozzájárulás együtt éltet egy kiváló zenekart. Az említett, Marschall Miklós később a CIVICUS, a civil szervezetek világszövetségének igazgatója lett. Immár az egyik legmarkánsabb személyisége az erős központosítás nélkül is hatékonnyá tehető kultúrafinanszírozás gondolatának és gyakorlatának. Továbbmenve: éppen akkor szorul vissza a főváros nevével összeforrott zenekar, amikor az állam költségvetési eszközökből, a maga jól ismert egyenes vonalú technikáival futtatja fel a Nemzeti Filharmonikus Zenekart. A kormányzat mintegy demonstrálva a centralizáció előnyeit, magas fizetést ad, hangszereket vásárol, a tervek szerint koncerttermet épít, egyébként a magyar zenei élet hasznára, miközben a főváros zenekara tönkremehet. A világhírű karmester idegei a végsőkig feszültek, amikor zenekarának fizetéséért, mint valami magyar futballedzőnek, hónapról hónapra kilincselnie kell, sőt mint az ősszel, még ülősztrájkot is kell szerveznie. Rokonszenves alapállásból kiinduló politikai gyengénlátásra vall, hogy a kulturális kormányzat segítségét is elvárná a karmester, mondván, nemzeti érték a zenekar, segítsen a minisztérium is. Ne várja meg, míg elhal, s így válik belőle kulturális örökség. A kulturális kormányzatról a mai magyar viszonyok között azonban sajnos aligha képzelhető el, hogy bármiben segítsen, ami a főváros tekintélyét emeli. Fischer Iván zenei hallása nyilván abszolút. A közéleti viszont nem. Nem kapott vissza belső hangot, amely jelezte volna, hogy amit az internetes honlapján leírt, ma itt, ebben az elvadult szövegkörnyezetben nemcsak az ő elkeseredéséről vall. Azok szavát erősíti, netán igazolja, akik a főváros és az ő szempontjából is politikai ellenoldalról, ugyanilyen túlfűtött, bár fordított előjelű érzelmekkel fogalmaznak. Jó végszót kaptak rossz indulatok. Még egy ok arra, hogy a kaotikus hangzavart, amely a városban kavarog, elnyomja egy erősebb, a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikájáé (vezényel: Fischer Iván). Nagy N. Péter