Népszabadság, 2000. július (58. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-01 / 152. szám
NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 2000. JÚLIUS 1., SZOMBAT 3 Annan szankciókról, erkölcsről Az ENSZ-főtitkár a romakérdésről is tájékozódott Budapesten Az új évezred kihívásaira adott válaszok, a környezetvédelem, illetve a közép- és délkelet-európai térség problémái szerepeltek Kofi Annan és Orbán Viktor tegnapi megbeszélésének témái között. Az ENSZ-főtitkár elismerését fejezte ki az elmúlt tíz év magyarországi politikai és gazdasági teljesítményéért. Annan budapesti hivatalos látogatásának második napján Raoul Wallenberg emléke előtt tisztelgett a Szent István parkban felállított emlékműnél (a főtitkár felesége, Nane Annan az életeket mentő svéd diplomata unokahúga). Kofi Annan Magyarország hídszerepét hangsúlyozta a térségben. A magyar átmenet tapasztalatait mindenképp hasznosítani kell azokban az országokban, amelyek még nem tartanak ott, ahol ma Magyarország - mondta. A főtitkár köszönetet mondott az ENSZ munkájában - különösen a békefenntartásban - való magyar részvételért, a XXI. század kihívásaival kapcsolatban pedig megjegyezte: a világszervezetet ennek fényében kell megújítani. Lapunk kérdésére Annan kijelentette: az ENSZ mindig a szegények, elesettek oldalán áll, ezért morális okokból minden alkalommal felveti a Biztonsági Tanács előtt a gazdasági szankciók ügyét. Az ilyen intézkedések hatását széles körben vitatják a világszervezetben is, hiszen a szankciók javarészt nem a helyi politikai hatalmat, hanem a lakosságot sújtják - mondta a főtitkár. Annan szerint vitathatatlan, hogy a nemzetközi közösség csak korlátozott eredményeket tudott elérni Jugoszlávia demokratizálásában. Orbán Viktor a találkozót követő sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a magyar kormány minden olyan nemzetközi egyezményt támogatni fog, amely a környezet megóvását szolgálja, jogilag kötelező szabályokat tartalmaz, és rögzíti az államok felelősségét. A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország stabilizáló szerepet tölt be a régióban, s ezt igyekszik kiterjeszteni Délkelet-Európa felé. A romakérdésről Orbán úgy vélekedett, hogy a kormány sok pénzt költ a problémák megoldására, és hatékony programjai vannak. Az ENSZ-főtitkár a nap folyamán találkozott a parlament külügyi bizottságának elnökével és tagjaival, Mádl Ferenc megválasztott köztársasági elnökkel, illetve a magyarországi roma szervezetek képviselőivel. M. J. Kofi Annan és felesége Raoul Wallenberg budapesti emlékművénél FOTÓ: GÁRDI BALÁZS _________Jegyzet_________ Horvát vagyonnyomozók Minden a Szentírással kezdődött. Franjo Tudjman elnök, akit magas korában elkapott a vallási áhítat, szemrebbenés nélkül kioktatta népét: a Biblia törvényesítette a gazdagokra és a szegényekre való felosztást. Ha ez így van, uralma idején vezérfonalává vált, hogy kétszáz gazdag család „kitermelése” felvirágoztathatja a gazdaságot. Az elképzeléséből — kalandos privatizáció, korrupció, adóeltitkolás és más vadkapitalista metódusok folytán - kialakult egy igen vékony, dúsgazdag réteg. Ez a másik oldalon közel 400 ezer munkanélkülit, egyes termelési ágak teljes csődjét és majd tízmilliárd márka külföldi adósságot eredményezett. Politikai megítélések szerint a meseszerű vagyonokból a kormánypárti HDZ-hívek részesültek, és a sokat emlegetett kétszáz család Tudjman párthíveiből toborzódott. Ilyen körülmények között került sor a parlament határozatára, hogy a kormány 60 napon belül hozza nyilvánosságra a kétszázas listát. Kétségtelen, hogy a Tudjman-pártiak trükkjéről van szó, a hat parlamenti kormánypárt pedig lépre ment. A határozatot ugyanis a HDZ- képviselők javaslatára szavazták meg, akik abból indultak ki: a nyomozás bizonyítani fogja, hogy a leggazdagabbak az ellenzéki pártokból kerültek ki. Egyébként sehol a világon a kormány nem foglalkozik ilyen kérdésekkel, mert ezzel komolyan veszélyeztetné nemcsak a létét, hanem az alkotmányban szavatolt vállalkozási szabadságot, a külföldi beruházásokat, valamint a külföldi tőke biztonságát. A listák felállításával mindenhol szociológusok vagy komoly gazdasági szaklapok foglalkoznak, de eredményeik általában igen kérdésesek. A kutatás az ingatlanokkal kezdődhet, melyek a telekkönyvekben fellelhetők, de az nemcsak egyes személyekre vonatkozhatna, hanem hitvesükre, gyermekeire, az egész családra. Ezt lehetne aránylag a legkönnyebben megállapítani. Nehezebb volna tisztázni a horvát bankokban lévő összegeket, nem szólva a külföldi bankokban levő vagyonokról. Hasonló a helyzet az adóbevallásokkal is, melyeket a törvény által előírt kötelező titoktartás véd. A részvények lajstroma sem segíthetne sokat, mert az teljesen rendezetlen, így az egész akció nem kecsegtethet komoly eredménnyel. Lényegében a HDZ taktikai manőveréről van szó, mely a bűnös felkutatásának örve alatt kívánja elhárítani a nyilvánosság figyelmét saját felelősségéről. A manőver eddig sikeres, a kormánykoalíció minden komolyabb megfontolás nélkül bedőlt. Zágráb, 2000. június Djordje Zelmanovic Schuster állapota stabilizálódott POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL Bár Rudolf Schuster szlovák államfő állapota továbbra is súlyos, orvosai némi javulást észleltek nála. Sikerült stabilizálni az innsbrucki egyetemi kórházban kezelt államfő vérkeringését, továbbá tüdejének, májának és veséjének a működését. Az osztrák orvosok szerint a gyógyuláshoz a szakértelmen kívül némi szerencse is kell. Innsbruckban továbbra sem válaszolnak azokra a kérdésekre, amelyek azt firtatják, vajon történt-e orvosi műhiba, illetve a pozsonyi kórházak elavult eszközeinek volt-e szerepük a történtekben. A kérdésre a Dzurinda kormányfő által kinevezett független szlovák szakértői bizottság hivatott válaszolni. Hétfőn döntenek arról, hogy Jozef Migas házelnök és Dzurinda kormányfő mikor veszi át az ideiglenes elnöki jogköröket. Egyre többen bírálják őket állítólagos tétovázásukért, hiszen a köztársasági elnök nyilvánvalóan nem képes ellátni a feladatát. Több pozsonyi szakértő és politikus kritikájára tegnap a miniszterelnök azt válaszolta, hogy a döntés előtt nemcsak alkotmányjogi, hanem politikai és etikai szempontokat is mérlegelni kell. Nyilván figyelembe veszik majd azt az orvosi szakvéleményt is, amelyet Tibor Sagát egészségügyi miniszter kért az államfő innsbrucki kezelőorvosaitól. Szilvássy József Baloldali nem a „kétsebességes unióra” Európai parlamenti frakcióülés Budapesten Az Európai Unió bővítése kívánatos, a „kétsebességes Európa” új ötlete azonban nem. Erről szólt többek között budapesti sajtóbeszélgetésén Francis Wurtz. Az 52 éves francia kommunista politikus vezeti az Európai Parlament ötödik legnagyobb, Európai Egyesült Baloldal/ Északi Zöld Baloldal (GUE/NGL) elnevezésű frakcióját, amely az elmúlt napokban a magyar fővárosban tartotta tanácskozását. Európáról, az európai értékekről. Nem fogadható el a Joschka Fischer német külügyminiszter előadása nyomán felvetődött „kétsebességes Európa” gondolata. Ez első osztályú és másodosztályú tagokat eredményezne. Az egyenlőtlenségek már ma is túl nagyok. A GUE/NGL-frakció támogatja, hogy az Európai Unió tizennégy tagállama „befagyasztotta a kétoldalú kapcsolatokat” Ausztriával. Ezt azonban nem értelmezik szankcióként. Hangsúlyozzák: az osztrák népet nem szabad megkülönböztetni amiatt, hogy a szélsőjobboldali Szabadságpárt bekerült a kormányba. A frakció rendezett időközben antifasiszta rendezvényt Bécsben. Az Európai Unió bővítéséről: A bővítés kívánatos, finanszírozása azonban nem megoldott: az Európai Unió annyi pénzt különített el az öszszes tagjelölt felvételére, amennyit Németország tíz éven át, évente költött a keleti tartományok felzárkózására. Mielőbbi csatlakozási ütemtervre van szükség. Nem jó, hogy az Európai Bizottság évről évre „osztályozza” a tagjelölteket. A párbeszéd megfelelő fóruma az Európai Konferencia lehetne, amelyet eddig csak diplomáciai trükknek használtak ahhoz, hogy Törökországot látszólag bevonják az együttműködésbe. Ankarának viszont demokráciát, jogállamot kell teremtenie ahhoz, hogy csatlakozhasson. A francia politikus személyes véleménye: a balti országok kivételével a volt szovjet tagköztársaságok esetében hosszú távon sem tagfelvételben, hanem más típusú együttműködésben kell gondolkodni. A magyar Munkáspártról és a Milosevicsrendszerről: A GUE/NGL-frakció térségünk minden progresszívnek tartott irányzatával keresi a kapcsolatot, így Magyarországon az MSZP-vel, a Munkáspárttal és az Eszmélet folyóirat körével is. Ez megfelel a frakció Európai Parlamentben alkalmazott gyakorlatának, a pluralizmusnak. Vagyis annak keresik a közös nevezőt, de az eltérő véleménynek is helye van. Ugyanakkor elutasítják Milosevics jugoszláv elnök rendszerét. Sz. L. L. Francis Wurtz Az orosz Pinochet-szindróma Az orosz demokráciának két jelentős vívmánya volt. Az egyik az állam szövetségi (föderációs) berendezkedése, a másik a független sajtó. A múlt időt azért használom, mert Vlagyimir Putyin elnök bizonytalanná tette mindkettőnek a jövőjét. Ami a kicsi és Moszkván kívül nem éppen jelentős független sajtót illeti, annak megregulázására vagy megfélemlítésére a Média-Moszt birodalom tulajdonos-elnökének - Putyin politikai ellenfelének - őrizetbe vételével drámai kísérlet történt. A szövetségi berendezkedés erősen központosító indíttatású reformja pedig „folyamatba van téve”. Az első etapban Putyin - elnöki rendelettel - hét óriási körzetre osztotta az országot, és élükre teljhatalmú megbízottakat nevezett ki. Az illetők nagyobbrészt a rendészeti és erőszakszervek lampaszosai. Hatáskörük egyelőre homályos, de az biztos, hogy az orosz kormányzóságok és részköztársaságok (a „föderáció alanyai”, szám szerint 89-en) mostantól nem Moszkvával, hanem Putyin helytartóival intézik a dolgukat, tőlük való alávetettségben. A második etapban az elnök törvénytervezetet terjesztett a parlament két háza elé arról, hogy az - egyébként demokratikusan és közvetlenül választott - kormányzók ezután ne lehessenek automatikusan szenátorok, azaz a felsőház, a Szövetségi Tanács tagjai, egyszersmind veszítsék el a szenátori poszttal járó mentelmi jogukat. Egy további, roppant fontos része a Putyin-tervnek, hogy e választott vezetők legyenek menet közben visszahívhatók, a helyi parlamentek pedig feloszlathatók. E lépések filozófiája a - valóban sokszor megtapasztalt - „helyi önkényeskedés” megszüntetése. Politikai lényege viszont más. Az abban ragadható meg, hogy Putyin álláspontja szerint a helyi hatalomnak nemhogy valódi, de még csak részleges függetlenség sem adható Moszkvával szemben. Mert ha igen, akkor a „rendteremtés plusz reformok” Moszkvában elhatározott műve zátonyra fut. Az orosz alsóház, a duma kétharmadot meghaladó arányban megszavazta Putyin reformcsomagját, a felsőház viszont úgy ahogy volt, elvetette. Ami természetes. A szenátorok és a helyi parlamentek elnökei nem óhajtottak ministrálni saját hatalomfosztásukhoz. Így is prognosztizálható azonban, hogy a duma, újabb kétharmados többséggel, hatályon kívül helyezi a felsőház vétóját. Ha mégsem, Putyin más eszközt fog keresni. Mert az, hogy belenyugszik a vereségbe, nem életszerű jövőkép. Mindent egybevéve: Oroszország ölesnek látszó léptekkel halad a hatalom centralizációja felé. Eddig Putyinnal szemben az úgynevezett demokratikus ellensúlyt a független sajtó és a felsőház képezte. Mindkettőnek meg akarják törni a - többszörösen bizonyított - illojalitását. Ami a sajtót illeti, abban szinte csakis a „rendpártiak” Putyin szövetségesei. Ami azonban a felsőházat illeti, a kép jóval bonyolultabb. Itt, mint a duma szavazásából is kitetszett, a Putyinnal szimbiózisban élő kommunisták (a rendpártiság és a kommunista múltat idéző központosítás bajnokai) éppen úgy az elnök oldalán állnak, mint azok a nyugatos liberálisok, akik gazdasági reformterveiket csakis egy erős állam védőölelésében vélik megvalósíthatni. Fájdalmas, hogy az egész a hajdani chilei diktátorról, Pinochetről elnevezett szindróma orosz változata felé mutat. Ahol az ellenzéknek van helye, de csak a rendszerbe betagosítva, magyarán: elkussoltatva. Fájdalmas, mert a demokrácia „elnapolása” mindig az, bármilyen kegyes/nemes jelszóval történjék is. Oroszországban ráadásul szerfelett kártékony is, mert ez a hatalmas ország a XIX. század végének „reformkorszakát” leszámítva a helyi önkormányzásról (arról, hogy az emberek a maguk urai is lehetnek) semmilyen komoly tapasztalatot nem szerzett; az orosz ember ezért is szocializálódott szolgaként. Aczél Endre A kéjnők meg a törvény Mit gondolnak, hány hölgy űzi azt a bizonyos ipart Magyarországon? Mennyien vannak Budapesten? Ne kérdezzenek vissza: fogalmam sincs. Ami nem nagy baj. Nagyobb baj, hogy azoknak a képviselőknek sincs, akik tavaly megszavazták a maffiatörvényt, amely rendezni kívánta a kéjnők helyzetét is. Mert abban az van írva: türelmi zónákat ott kell létrehozni, ahol tömegesen jelen van a prostitúció. Hogy van, akinek az egy is tömeg, van, akinek a tucat sem az? A számszaki vita csak az egyik tragikomikus fejezete a kéjnőkérdésnek. Aki nem akar kéjnegyedet, az elfelejt számolni. Aki megoldást keres, az meg csukott szemmel is halmazokat lát maga előtt. A törvény gyakorlatilag legalizálta azt, ami addig büntetendő volt. Amit pedig gyakorlatilag legalizált, azt meg bünteti most. Mert a szakmát nem lehet(ne) bárhol gyakorolni: közintézmény háromszáz méteres körzetében, főútvonal százméteres sávjában tilos, ami tilos. Hogy ez az előírás tarthatatlan, azt a lapunkban megjelent VIII. kerületi térkép igazolta: Bel-Budapesten lehetetlen olyan helyet találni, ahol százméteres sugarú körben ne volna legalább egy templom vagy egy iskola. Ha más nem, akkor egy tűzoltóautó-javító műhely. Közintézmény az is. Mindegy, a törvény életbe lépett. A rendőrök, akik addig fél szemüket behunyva barátkoztak a helyzettel, legott nekiláttak, sikeres lángvadászatok után lóhalálában töltögették ki a szabálysértési blankettákat. A frekventált józsefvárosi önkormányzatnál 1964 kerületi előállítást, 57 millió forint pénzbüntetést tartanak nyilván az idén márciusig. Ennyit az eredendő bűnről és eredendő bűnhődésről. Más bűnök vezérlik az önkormányzatokat. A kerületek nem kérnek a lányokból, ha kérnének, sem bonthatnak le közintézményeket, hogy eleget tegyenek a törvénynek, a főváros meg tehetetlen a kerületekkel szemben. A kerületi polgármesterek egyik fele fél: ha a környékre hozzák a lányokat, a következő választásokon biztos veszítenek. A kerületi polgármesterek másik része hangsúlyosan kér. Több pénzt a fővárostól, cserébe a lányokért, amely pénzzel lecsendesítené a választók zúgolódását. A főváros - mint az egész ország - mulasztásos törvénysértésben van: csúszik a zónák kijelölésével. Csütörtökön a közgyűlés érdemi vita nélkül hozzájárult, hogy prostitúciós türelmi zónák kialakítására 85 millió forintos kereten belül magántelkeket vásároljanak. Pénz már van, tendervita majd ősszel, értékelés valamikor, negyed meg még később. Pedig ha a főváros belátható időn belül nem jut dűlőre az ügyben, akkor maga a belügyminiszter fogja saját kezűleg kijelölni a zónákat. Majd meglátjuk, mire jut. Meglehet, persze, mind a kerületeknek, mind a fővárosnak ez volna a legkényelmesebb. Akkor Pintér Sándor nyakába lehetne varrni a döntés minden következményét. Körülbelül ez a helyzet ma. A lányokat kergetik a rendőrök, a lányok vándorolnak a belső kerületekből az országutak mellé, majd szivárognak vissza régi helyeikre. Tüntetéssel fenyegetnek, próbálnak megélni. A hivatalok csatáznak rendületlenül. Mindenki mutogatja az izmait, okosságokat mond. Teheti, baj nem érheti, hiszen „csak” örömlányokról van szó. Csak azokat hagyja hidegen az egész, akik „titkos” villák védett melegében, szállodák előkelő félhomályos zugaiban, feltűnést kerülve űzik az ipart, mosolyogva azon, amin lassan már hangosan kacagni kellene. Mert van valami tragikomikus abban, ahogy a magyar hivatalosság képtelen akár centiméternyit is előbbre lépni az ügyben. Valamikor a hetvenes években kollégám kéréssel fordult főnökéhez, segítsen neki a lakáscseréjében, mert serdült gyermekét az otthonuk közelében lévő Rákóczi téren megfenyegették „a lányok”, konkurenciát sejtve benne. A főnök - régi vágású pártkorifeus lévén - csodálkozva emelte égnek a karját: de hát mi már 1947-ben felszámoltuk a prostitúciót! Akaratban ma sincs hiány. Friss Róbert