Népszabadság, 2000. július (58. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-01 / 152. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 2000. JÚLIUS 1., SZOMBAT 3 Annan szankciókról, erkölcsről Az ENSZ-főtitkár a romakérdésről is tájékozódott Budapesten Az új évezred kihívásaira adott válaszok, a környezetvéde­lem, illetve a közép- és délkelet-európai térség problémái szerepeltek Kofi Annan és Orbán Viktor tegnapi megbe­szélésének témái között. Az ENSZ-főtitkár elismerését fe­jezte ki az elmúlt tíz év magyarországi politikai és gazda­sági teljesítményéért. Annan budapesti hivatalos látogatásának második napján Raoul Wallenberg emléke előtt tisztelgett a Szent István park­ban felállított emlékműnél (a főtitkár felesége, Nane Annan az életeket mentő svéd diplomata unokahúga). Kofi Annan Ma­gyarország hídszerepét hangsúlyozta a térségben. A magyar át­menet tapasztalatait mindenképp hasznosítani kell azokban az országokban, amelyek még nem tartanak ott, ahol ma Magyar­­ország - mondta. A főtitkár köszönetet mondott az ENSZ mun­kájában - különösen a békefenntartásban - való magyar részvé­telért, a XXI. század kihívásaival kapcsolatban pedig megje­gyezte: a világszervezetet ennek fényében kell megújítani. Lapunk kérdésére Annan kijelentette: az ENSZ mindig a szegények, elesettek oldalán áll, ezért morális okokból minden alkalommal felveti a Biztonsági Tanács előtt a gazdasági szankciók ügyét. Az ilyen intézkedések hatását széles körben vitatják a világszervezetben is, hiszen a szankciók javarészt nem a helyi politikai hatalmat, hanem a lakosságot sújtják - mondta a főtitkár. Annan szerint vitathatatlan, hogy a nemzet­közi közösség csak korlátozott eredményeket tudott elérni Ju­goszlávia demokratizálásában. Orbán Viktor a találkozót követő sajtótájékoztatón beszá­molt arról, hogy a magyar kormány minden olyan nemzetközi egyezményt támogatni fog, amely a környezet megóvását szolgálja, jogilag kötelező szabályokat tartalmaz, és rögzíti az államok felelősségét. A miniszterelnök hangsúlyozta: Ma­gyarország stabilizáló szerepet tölt be a régióban, s ezt igyek­szik kiterjeszteni Délkelet-Európa felé. A romakérdésről Or­bán úgy vélekedett, hogy a kormány sok pénzt költ a problé­mák megoldására, és hatékony programjai vannak. Az ENSZ-főtitkár a nap folyamán találkozott a parlament külügyi bizottságának elnökével és tagjaival, Mádl Ferenc megválasztott köztársasági elnökkel, illetve a magyarországi roma szervezetek képviselőivel. M. J. Kofi Annan és felesége Raoul Wallenberg budapesti em­lékművénél FOTÓ: GÁRDI BALÁZS _________Jegyzet_________ Horvát vagyonnyomozók Minden a Szentírással kezdődött. Franjo Tudjman elnök, akit magas korá­ban elkapott a vallási áhítat, szemrebbe­nés nélkül kioktatta népét: a Biblia tör­vényesítette a gazdagokra és a szegé­nyekre való felosztást. Ha ez így van, uralma idején vezérfonalává vált, hogy kétszáz gazdag család „kitermelése” felvirágoztathatja a gazdaságot. Az el­képzeléséből — kalandos privatizáció, korrupció, adóeltitkolás és más vad­kapitalista metódusok folytán - kiala­kult egy igen vékony, dúsgazdag réteg. Ez a másik oldalon közel 400 ezer mun­kanélkülit, egyes termelési ágak teljes csődjét és majd tízmilliárd márka kül­földi adósságot eredményezett. Politikai megítélések szerint a meseszerű vagyo­­nokból a kormánypárti HDZ-hívek ré­szesültek, és a sokat emlegetett kétszáz család Tudjman párthíveiből toborzó­­dott. Ilyen körülmények között került sor a parlament határozatára, hogy a kormány 60 napon belül hozza nyilvánosságra a kétszázas listát. Kétségtelen, hogy a Tudjman-pártiak trükkjéről van szó, a hat parlamenti kormánypárt pedig lépre ment. A határozatot ugyanis a HDZ- képviselők javaslatára szavazták meg, akik abból indultak ki: a nyomozás bizo­nyítani fogja, hogy a leggazdagabbak az ellenzéki pártokból kerültek ki. Egyéb­ként sehol a világon a kormány nem fog­lalkozik ilyen kérdésekkel, mert ezzel komolyan veszélyeztetné nemcsak a lé­tét, hanem az alkotmányban szavatolt vállalkozási szabadságot, a külföldi be­ruházásokat, valamint a külföldi tőke biztonságát. A listák felállításával mindenhol szo­ciológusok vagy komoly gazdasági szaklapok foglalkoznak, de eredmé­nyeik általában igen kérdésesek. A kuta­tás az ingatlanokkal kezdődhet, melyek a telekkönyvekben fellelhetők, de az nemcsak egyes személyekre vonatkoz­hatna, hanem hitvesükre, gyermekeire, az egész családra. Ezt lehetne aránylag a legkönnyebben megállapítani. Nehe­zebb volna tisztázni a horvát bankokban lévő összegeket, nem szólva a külföldi bankokban levő vagyonokról. Hasonló a helyzet az adóbevallásokkal is, melye­ket a törvény által előírt kötelező titok­tartás véd. A részvények lajstroma sem segíthetne sokat, mert az teljesen rende­zetlen, így az egész akció nem kecsegtethet komoly eredménnyel. Lényegében a HDZ taktikai manőveréről van szó, mely a bűnös felkutatásának örve alatt kívánja elhárítani a nyilvánosság figyel­mét saját felelősségéről. A manőver ed­dig sikeres, a kormánykoalíció minden komolyabb megfontolás nélkül bedőlt. Zágráb, 2000. június Djordje Zelmanovic Schuster állapota stabilizálódott POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL Bár Rudolf Schuster szlovák államfő ál­lapota továbbra is súlyos, orvosai némi javulást észleltek nála. Sikerült stabili­zálni az innsbrucki egyetemi kórházban kezelt államfő vérkeringését, továbbá tüdejének, májának és veséjének a mű­ködését. Az osztrák orvosok szerint a gyógyuláshoz a szakértelmen kívül né­mi szerencse is kell. Innsbruckban továbbra sem válaszol­nak azokra a kérdésekre, amelyek azt firtatják, vajon történt-e orvosi műhiba, illetve a pozsonyi kórházak elavult esz­közeinek volt-e szerepük a történtekben. A kérdésre a Dzurinda kormányfő által kinevezett független szlovák szakértői bizottság hivatott válaszolni. Hétfőn döntenek arról, hogy Jozef Migas házel­nök és Dzurinda kormányfő mikor veszi át az ideiglenes elnöki jogköröket. Egyre többen bírálják őket állítólagos tétovázá­sukért, hiszen a köztársasági elnök nyil­vánvalóan nem képes ellátni a feladatát. Több pozsonyi szakértő és politikus kritikájára tegnap a miniszterelnök azt válaszolta, hogy a döntés előtt nemcsak alkotmányjogi, hanem politikai és etikai szempontokat is mérlegelni kell. Nyil­ván figyelembe veszik majd azt az orvo­si szakvéleményt is, amelyet Tibor Sagát egészségügyi miniszter kért az ál­lamfő innsbrucki kezelőorvosaitól. Szilvássy József Baloldali nem a „kétsebességes unióra” Európai parlamenti frakcióülés Budapesten Az Európai Unió bővítése kívánatos, a „kétsebességes Európa” új ötlete azon­ban nem. Erről szólt többek között buda­pesti sajtóbeszélgetésén Francis Wurtz. Az 52 éves francia kommunista politikus vezeti az Európai Parlament ötödik leg­nagyobb, Európai Egyesült Baloldal/ Északi Zöld Baloldal (GUE/NGL) elne­vezésű frakcióját, amely az elmúlt napok­ban a magyar fővárosban tartotta tanács­kozását. Európáról, az európai értékekről. Nem fogadható el a Joschka Fischer né­met külügyminiszter előadása nyomán felvetődött „kétsebességes Európa” gondolata. Ez első osztályú és másod­­osztályú tagokat eredményezne. Az egyenlőtlenségek már ma is túl nagyok. A GUE/NGL-frakció támogatja, hogy az Európai Unió tizennégy tagállama „befagyasztotta a kétoldalú kapcsolato­kat” Ausztriával. Ezt azonban nem értel­mezik szankcióként. Hangsúlyozzák: az osztrák népet nem szabad megkülönböz­tetni amiatt, hogy a szélsőjobboldali Szabadságpárt bekerült a kormányba. A frakció rendezett időközben­­ an­tifasiszta­­ rendezvényt Bécsben. Az Európai Unió bő­vítéséről: A bővítés kívá­natos, finanszírozása azonban nem megoldott: az Európai Unió annyi pénzt különített el az ösz­­szes tagjelölt felvételére, amennyit Németország tíz éven át, évente költött a keleti tartományok felzár­kózására. Mielőbbi csat­lakozási ütemtervre van szükség. Nem jó, hogy az Európai Bi­zottság évről évre „osztályozza” a tagje­lölteket. A párbeszéd megfelelő fóruma az Európai Konferencia lehetne, ame­lyet eddig csak diplomáciai trükknek használtak ahhoz, hogy Törökországot látszólag bevonják az együttműködésbe. Ankarának viszont demokráciát, jogál­lamot kell teremtenie ahhoz, hogy csat­lakozhasson. A francia politikus személyes véle­ménye: a balti országok kivételével a volt szovjet tagköztársaságok eseté­ben hosszú távon sem tag­felvételben, hanem más típusú együttműködésben kell gondolkodni. A magyar Munkás­pártról és a Milosevics­­rendszerről: A GUE/NGL-frakció térsé­günk minden progresszív­­nek tartott irányzatával keresi a kapcsolatot, így Magyarországon az MSZP-vel, a Munkáspárttal és az Esz­mélet folyóirat körével is. Ez megfelel a frakció Európai Parlamentben alkalma­zott gyakorlatának, a pluralizmusnak. Vagyis annak­ keresik a közös nevezőt, de az eltérő véleménynek is helye van. Ugyanakkor elutasítják Milosevics jugo­szláv elnök rendszerét. Sz. L. L. Francis Wurtz Az orosz Pinochet-szindróma Az orosz demokráciának két jelentős vívmánya volt. Az egyik az állam szövetségi (föderációs) berendezkedése, a másik a független sajtó. A múlt időt azért használom, mert Vlagyimir Putyin elnök bizonytalanná tette mindkettőnek a jövőjét. Ami a kicsi és Moszkván kívül nem éppen jelentős független sajtót il­leti, annak megregulázására vagy megfélemlítésére a Média-Moszt biro­dalom tulajdonos-elnökének - Putyin politikai ellenfelének - őrizetbe vételével drámai kísérlet történt. A szövetségi berendezkedés erősen központosító indíttatású reformja pedig „folyamatba van téve”. Az első etapban Putyin - elnöki rendelettel - hét óriási körzetre osztotta az országot, és élükre teljhatalmú megbízot­takat nevezett ki. Az illetők nagyobbrészt a rendészeti és erőszakszervek lampaszosai. Hatáskörük egyelőre homályos, de az biztos, hogy az orosz kormányzóságok és részköztársaságok (a „föderáció alanyai”, szám sze­rint 89-en) mostantól nem Moszkvával, hanem Putyin helytartóival inté­zik a dolgukat, tőlük való alávetettségben. A második etapban az elnök törvénytervezetet terjesztett a parlament két háza elé arról, hogy az - egyébként demokratikusan és közvetlenül választott - kormányzók ezután ne lehessenek automatikusan szenáto­rok, azaz a felsőház, a Szövetségi Tanács tagjai, egyszersmind veszítsék el a szenátori poszttal járó mentelmi jogukat. Egy további, roppant fon­tos része a Putyin-tervnek, hogy e választott vezetők legyenek menet közben visszahívhatók, a helyi parlamentek pedig feloszlathatók. E lépé­sek filozófiája a - valóban sokszor megtapasztalt - „helyi önkényeske­dés” megszüntetése. Politikai lényege viszont más. Az abban ragadható meg, hogy Putyin álláspontja szerint a helyi hatalomnak nemhogy való­di, de még csak részleges függetlenség sem adható Moszkvával szem­ben. Mert ha igen, akkor a „rendteremtés plusz reformok” Moszkvában elhatározott műve zátonyra fut. Az orosz alsóház, a duma kétharmadot meghaladó arányban megsza­vazta Putyin reformcsomagját, a felsőház viszont úgy ahogy volt, elve­tette. Ami természetes. A szenátorok és a helyi parlamentek elnökei nem óhajtottak ministrálni saját hatalomfosztásukhoz. Így is prognosztizálha­tó azonban, hogy a duma, újabb kétharmados többséggel, hatályon kívül helyezi a felsőház vétóját. Ha mégsem, Putyin más eszközt fog keresni. Mert az, hogy belenyugszik a vereségbe, nem életszerű jövőkép. Mindent egybevéve: Oroszország ölesnek látszó léptekkel halad a hata­lom centralizációja felé. Eddig Putyinnal szemben az úgynevezett demok­ratikus ellensúlyt a független sajtó és a felsőház képezte. Mindkettőnek meg akarják törni a - többszörösen bizonyított - illojalitását. Ami a sajtót illeti, abban szinte csakis a „rendpártiak” Putyin szövetségesei. Ami azon­ban a felsőházat illeti, a kép jóval bonyolultabb. Itt, mint a duma szavazá­sából is kitetszett, a Putyinnal szimbiózisban élő kommunisták (a rendpár­­tiság és a kommunista múltat idéző központosítás bajnokai) éppen úgy az elnök oldalán állnak, mint azok a nyugatos liberálisok, akik gazdasági re­formterveiket csakis egy erős állam védőölelésében vélik megvalósíthat­ni. Fájdalmas, hogy az egész a hajdani chilei diktátorról, Pinochetről elne­vezett szindróma orosz változata felé mutat. Ahol az ellenzéknek van he­lye, de csak a rendszerbe betagosítva, magyarán: elkussoltatva. Fájdalmas, mert a demokrácia „elnapolása” mindig az, bármilyen ke­­gyes/nemes jelszóval történjék is. Oroszországban ráadásul szerfelett kártékony is, mert ez a hatalmas ország a XIX. század végének „reform­korszakát” leszámítva a helyi önkormányzásról (arról, hogy az emberek a maguk urai is lehetnek) semmilyen komoly tapasztalatot nem szerzett; az orosz ember ezért is szocializálódott szolgaként. Aczél Endre A kéjnők meg a törvény Mit gondolnak, hány hölgy űzi azt a bizonyos ipart Magyarországon? Mennyien vannak Budapesten? Ne kérdezzenek vissza: fogalmam sincs. Ami nem nagy baj. Nagyobb baj, hogy azoknak a képviselőknek sincs, akik tavaly megszavazták a maffiatörvényt, amely rendezni kívánta a kéjnők helyzetét is. Mert abban az van írva: türelmi zónákat ott kell lét­rehozni, ahol tömegesen jelen van a prostitúció. Hogy van, akinek az egy is tömeg, van, akinek a tucat sem az? A számszaki vita csak az egyik tra­gikomikus fejezete a kéjnőkérdésnek. Aki nem akar kéjnegyedet, az elfe­lejt számolni. Aki megoldást keres, az meg csukott szemmel is halmazo­kat lát maga előtt. A törvény gyakorlatilag legalizálta azt, ami addig büntetendő volt. Amit pedig gyakorlatilag legalizált, azt meg bünteti most. Mert a szak­mát nem lehet(ne) bárhol gyakorolni: közintézmény háromszáz méteres körzetében, főútvonal százméteres sávjában tilos, ami tilos. Hogy ez az előírás tarthatatlan, azt a lapunkban megjelent VIII. kerületi térkép iga­zolta: Bel-Budapesten lehetetlen olyan helyet találni, ahol százméteres sugarú körben ne volna legalább egy templom vagy egy iskola. Ha más nem, akkor egy tűzoltóautó-javító műhely. Közintézmény az is. Mindegy, a törvény életbe lépett. A rendőrök, akik addig fél szemüket behunyva barátkoztak a helyzettel, legott nekiláttak, sikeres lángvadá­szatok után lóhalálában töltögették ki a szabálysértési blankettákat. A frekventált józsefvárosi önkormányzatnál 1964 kerületi előállítást, 57 millió forint pénzbüntetést tartanak nyilván az idén márciusig. Ennyit az eredendő bűnről és eredendő bűnhődésről. Más bűnök vezérlik az önkormányzatokat. A kerületek nem kérnek a lányokból, ha kérnének, sem bonthatnak le közintézményeket, hogy ele­get tegyenek a törvénynek, a főváros meg tehetetlen a kerületekkel szem­ben. A kerületi polgármesterek egyik fele fél: ha a környékre hozzák a lá­nyokat, a következő választásokon biztos veszítenek. A kerületi polgár­­mesterek másik része hangsúlyosan kér. Több pénzt a fővárostól, cserébe a lányokért, amely pénzzel lecsendesítené a választók zúgolódását. A főváros - mint az egész ország - mulasztásos törvénysértésben van: csúszik a zónák kijelölésével. Csütörtökön a közgyűlés érdemi vita nél­kül hozzájárult, hogy prostitúciós türelmi zónák kialakítására 85 millió forintos kereten belül magántelkeket vásároljanak. Pénz már van, tender­vita majd ősszel, értékelés valamikor, negyed meg még később. Pedig ha a főváros belátható időn belül nem jut dűlőre az ügyben, akkor maga a belügyminiszter fogja saját kezűleg kijelölni a zónákat. Majd meglátjuk, mire jut. Meglehet, persze, mind a kerületeknek, mind a fővárosnak ez volna a legkényelmesebb. Akkor Pintér Sándor nyakába lehetne varrni a döntés minden következményét. Körülbelül ez a helyzet ma. A lányokat kergetik a rendőrök, a lányok vándorolnak a belső kerületekből az országutak mellé, majd szivárognak vissza régi helyeikre. Tüntetéssel fenyegetnek, próbálnak megélni. A hi­vatalok csatáznak rendületlenül. Mindenki mutogatja az izmait, okossá­gokat mond. Teheti, baj nem érheti, hiszen „csak” örömlányokról van szó. Csak azokat hagyja hidegen az egész, akik „titkos” villák védett me­legében, szállodák előkelő félhomályos zugaiban, feltűnést kerülve űzik az ipart, mosolyogva azon, amin lassan már hangosan kacagni kellene. Mert van valami tragikomikus abban, ahogy a magyar hivatalosság kép­telen akár centiméternyit is előbbre lépni az ügyben. Valamikor a hetvenes években kollégám kéréssel fordult főnökéhez, se­gítsen neki a lakáscseréjében, mert serdült gyermekét az otthonuk közelé­ben lévő Rákóczi téren megfenyegették „a lányok”, konkurenciát sejtve benne. A főnök - régi vágású pártkorifeus lévén - csodálkozva emelte ég­nek a karját: de hát mi már 1947-ben felszámoltuk a prostitúciót! Akaratban ma sincs hiány. Friss Róbert

Next