Népszabadság, 2000. december (58. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-16 / 294. szám

Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Úr rendelt (2 Móz 24,7) Útmutató, 2000. november 28. Mag. phil. et theo­ SZÉPFALUSI ISTVÁN, az Ausztriai Evangélikus Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálatának ausztriai szórvány magyarokat gondozó lelkésze hamvait örök nyugovóra a Kerepesi temetőbe, édesapja mellé helyezzük. A Bécsben 2000. november 28-án, életének 69. évében hirtelen elhunyt temetésének helye és időpontja: Kerepesi temető (Budapest VIII., Fiumei út 16.) 2000. december 19., 14 óra. A vigasztalás igéjét dr. Harmati Béla evangélikus püspök hirdeti. Gyászolják: Márta, Csaba, Zsolt, Szabolcs, Ada, Béla, Klaudia, Alexandra. Az Ausztriai Evangélikus Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálata Magyarországi Evangélikus Egyház Szomorúan tudatjuk, hogy DR. ZSUPÁN KÁLMÁN vegyész 2000. december 1-jén, 68 éves korában elhunyt. Hamvait kívánsága szerint szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család. TISZTELT HIRDETŐINK! Halálhír feladásakor minden esetben kér­jük a halotti bizonyítvány bemutatását. Köszönjük. Fájdalommal tudatom, hogy férjem, SOLYMOSI FERENC nyomdász, utolsó munkahelye Zrínyi Nyomda, életének 89. évében, rövid, súlyos betegség után december 11-én elhunyt. Temetése: 2000. december 20-án 13.30 órakor lesz a Kispesti temetőben. ■ HALÁLOZÁS KÖSZÖN­ETNYILVÁN­ÍTÁS Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik szeretett férjem, VIZI E. ZOLTÁN elhunyta alkalmával együttérzésüket bármi módon kife­jezték. Viziné Pinkovics Blanka: Hálás köszönet mindazoknak, akik drága férjem, apám, DR. ZÁBOJI JÁNOS gyermekorvos elvesztése miatti fájdalmunkban osztoztak. Dr. Záboji Jánosné és dr. Ürögi Andrea ■ KÖZLEMÉNYEK ■ A Kelenföldi Szent Gellért Plébánia értesíti az urnatemető látogatóit, hogy 2001. január 2—5. között, FELÚJÍTÁS MIATT ZÁRVA TART. Első látogatási nap 2001. január 6., szombat. Az Orlay Szakközépiskola RÉBUSZ Iskolaszövetkezet igazgatósága ezúton értesíti a tisztelt tagokat, hogy RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉST HÍV ÖSSZE az alábbiak szerint: Közgyűlés helyszíne és időpontja: Szombathely. 2000. decem­ber 31., 10 óra, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. Napirendi pontok: 1. Aktuális személyi ügyek. 2. Egyéb aktuális kérdések. Határozatképtelenség esetén azonos napirenddel a közgyűlés új időpontja: 2000. december 31., 11 óra. Az Országos Villamostávvezeték Rt. befejezte a TITÁSZ Rt. tulajdonában lévő Bal­mazújváros-Nádudvar 120 kV-os távvezeték építését Balmazújváros, Nagyhegyes, Hajdúszoboszló, Nádudvar külterületén. A távvezeték 2000. december 16-án feszültség alá kerül, ezért ettől az időponttól a tartószerkezetekre felmászni, a vezetékeket megközelíteni TILOS és ÉLETVESZÉLYES! MEGHÍVÓ Az Árpási Rába Mg Szövetkezet értesíti a tagokat és a külső üzletrész-tulajdonosokat, hogy 2000. december 31-én, délelőtt 9 órakor közgyűlést hív össze. Helye: az Árpási Kultúrház. Napirendi pontok: beszámoló a 2000. évi gaz­dálkodásról. A szövetkezet átalakítási lehető­ségei. Határozatképtelenség esetén a közgyű­lést december 31-én 10 órai kezdettel változat­lan napirenddel újra összehívjuk. ÁRPÁSI RÁBA MG SZÖVETKEZET igazgatósága HIRDETMÉNY Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy 2000. december 29-én az alábbi kirendeltségeinkben PÉNZTÁRI SZÜNNAPOT TARTUNK: Alcsútdoboz, Bicske, Csákvár, Etyek, Mány, Szár, Szárliget, Vál, Vértesacsa, Vértesboglár, Zámoly, Budapest Gazdagrét, Budapest Hidegkút. „Vértes" Takarékszövetkezet igazgatósága NÉPSZABADSÁG Közönségszolgálati Iroda Budapest Vill., József körút 41., HIRDETÉSFELVÉTEL. Tel.: 266-2956, 266-2978, 317-2402. Fax: 266-3115 NÉPSZABADSÁG Magyar várak Hétköznapi 7 óráig feladott apróhirdetése másnap megjelenik! Zöldszámunk: 06 (80) 388-888 E­ladni vagy vásárolni szeretne Romániában? Esetleg üzleti partnert keres? Velünk­ sikerül! Hirdessen a Krónikában, az erdélyi magyar közéleti napilapban. KroniKA Hirdetésfelvétel ||flj Előfizethető és még előfizetés: ® Magyarországon: A Krónika magyarországi . Helir 1089 Budapest, Orczy tér 1. képviseleténél: §|| ' Tel.: 303-3443, fax: 303-3440 Hungarom Média Kft.-nél ^ * Hungaropress Kft. Budapest XI, 1013 Budapest, Attila u. 41. 1/3. Budafoki út 70. Tel.: 206-1918; Tel.: 488-7744; Fax: 212-9989 Fax: 206-1921 Keresse lapunkat Magy­arországon a nagy­obb újságárusoknál. K­érjen ön is mutatványszámot! 488-7744 Berlitz Ha ön is megfogadta, nálunk megvalósíthatja! A beszéd élményét kínáljuk önnek a világ bármely nyelvén. 1065 Bp., Bajcsy-Zs. út 29. (Arany János utcánál) Tel.: 266-8655. 1066 Bp., Teréz krt. 4. (Oktogon) Tel.: 342-9534 1052 Bp., Váci utca 11/B. (Belváros) Tel.: 266-3344 http://mvtv.berlitz.com­ szeretteinek, és vegye át mellé a kiadó Önnek szóló ajándékát is! 3 HÓNAPOS ELŐFIZETÉSHEZ Népszabadság Kalendárium 2001 Receptek, divat, szépségtanácsok lakberendezés, kertszépítés, játékok, autódivat, utópiák sé.­f va'aki °’ 6 HÓNAPOS ELŐFIZETÉSHEZ V.: V. *** Varázslat - komolyzenei CD ’ . | JÉ.V­. a Magyar Rádió Szimfonikus s **' 11 M . W Zenekara előadásában, ' Vásáry Tamás vezényletével * . | ' Mozart: A varázsfuvola - nyitány, jg . ^ T.A. J. Mendelssohn:Szentivánéji álom, | j fi ' f Csajkovszkij: Diótörő ~ induló stb. --------------------------------------.— Az előfizetés értékes ajándék, hiszen a Népszabadság a hasznos tudnivalók mellett ingyenes, színes mellékleteivel kellemes kikapcsolódást is nyújt olvasóinak. A 3, 6, 12 hónapos ajándék előfizetések december 4. és 17. között megvásárolhatók a Népszabadság budapesti (Budapest VIll., József krt. 41., III., Bécsi út 122—124.) és vidéki ügyfélszolgálati irodáiban, valamint a törökbálinti, budakalászi, fóti és szegedi Cora áruházakban. 12 HÓNAPOS ELŐFIZETÉSHEZ Magyar várak album Az igényes album Magyarország 40 legfontosabb és legszebb várát mutatja be 160 oldalon, mintegy 200 színes illusztrációval NÉPSZABADSÁG 2001. februártól induló, államilag elismert szakképesítést nyújtó tanfolyamaink: • Marketing- és reklámmenedzser* • PR-szakreferens* Folyamatosan induló továbbképző tanfolyamaink: • Alapfokú számítógépkezelő tanfolyam • • ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••i­* Kiadványszerkesztés: • QuarkXpress* • Photoshop • Jelentkezés: Tel.: 436-4491, Tel./fax: 388-8359 e-mail: oktatas@nepszabadsag.hu OKTATÁS KÖZPONT NÉPSZABADSÁG HIRDETÉS 2000. DECEMBER 16., SZOMBAT IS

Next