Népszabadság, 2001. április (59. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-14 / 88. szám
32 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2001. ÁPRILIS 14., SZOMBAT Kacatimport Cseri Péter Március eleje óta - az európai száj- és körömfájásjárvány miatt - tilos behozni a magyar határon olyan tárgyakat, amelyek lomtalanításból származnak. Ez az intézkedés súlyosan érintette több ezer honfitársunkat, akik évek óta az ausztriai guberálóturizmusból élnek A lomtalanná csapatok megpakolt autóit a vámosok most nem engedik át a határon. A közelmúltban a feldühödött lomtalanítókat csak erőszakkal lehetett megfékezni. - Nézze meg, uram! Ezek a cuccok ugyan miféle fertőzést terjeszthetnének? - szegezi nekem a kérdést Béla a grazi központi hulladéklerakó bejáratánál. Körülöttünk tévék, kerékpárok, mosógépek, mosogatótálcák, radiátorok, konyhai edények, székek, állólámpák, csillárok és sok más hasznos apróság. A napi termés. Grazban nagyjából nyolcvan család dolgozik a hulladéklerakónál. Többségükben magyar romák, de vannak itt szlovének, szlovákok, szerbek, lengyelek, sőt osztrákok is. A guberálók csak „lomisnak” hívják magukat, de akadnak, akik ragaszkodnak a használtcikk-kereskedő titulushoz. Egyszerre általában harmincan-negyvenen vannak a placcon. - Fogd meg, Pista! Radiátor van nála - üvölti egy középkorú férfi, mire négyen-öten üldözőbe veszik a telephely bejárata felé kanyarodó osztrák autót. A sofőr fékez, felnyitja a csomagtartót. Nincs szükség beszédre. Két roma férfi már ki is emeli a radiátort, majd a többi guberált cucc mellé teszi. - Vashulladék? - kérdezem. - Ez? — néz rám döbbenten Béla. — Egy kis festés, egy kis javítás, és tökéletes radiátor lesz belőle. Kár, hogy nem az enyém lett! A guberálás szigorú rend szerint folyik. A lomisok mindennap készítenek egy listát, amelyre érkezési sorrendben - felírják az aznap szerencsét próbáló családokat. Csak a listán szereplő sorrendben guberálhatják a telepre érkező osztrák rendszámú autók rakományát. A grazi guberálók azt állítják, hogy soha sincs vitájuk egymás között a megszerzett dolgok miatt: az íratlan szabályokat senki sem sérti meg. Ha valaki olyasmit „fogott”, amelyre nincs szüksége, a többiek megvásárolhatják tőle. Az önkéntes „placcmester” pedig — egy osztrák férfi arra ügyel, hogy új guberáló ne jöhessen a telephelyre. Az új jelentkezőket akár erőszakkal is távol tartják a grazi hulladéklerakótól. - Sokan vagyunk, fel kellett osztani a telephelyeket - mondja egy fiatalember. - Az a baj, hogy több osztrák városból kitiltották a lomisokat, mert sok zűr volt velük. Nagy szemetet csináltak, meg aztán lopták is ezt-azt. A guberálók nem mehetnek be a grazi telephelyre, ezért a bejárat előtt sorra megállítják az érkező kocsikat, és kipakolnak belőlük minden olyan limlomot, amelyet odahaza még el lehet adni. Az osztrákok nagyon rendesek, öt autóból általában négy megáll, és a sofőr megvárja, amíg kiszedjük, amire szükségünk van - mondja Béla. - Igaz, hogy ez nekik is jó, mert itt Grazban például 250 schillinget kell fizetniük egy tévé és 750 schillinget egy mosógép lerakásáért. Mi meg ingyen elvisszük. Megkérdeztük az egyik sofőrt, hogyan vélekednek az osztrákok a guberáló magyarokról. - Szerintem a többségnek semmi baja sincs ezekkel a szerencsétlen emberekkel, akik nyilván azért foglalkoznak ilyesmivel, mert másból nem tudnak megélni - mondja az idős férfi, akinek az utánfutójáról időközben már minden értékes holmit lerámoltak a guberálók. - Én csak azt nem értem, hogy miért gyűjtenek össze olyan dolgokat is, amit aztán később útközben eldobálnak. - Mi soha nem dobáljuk el azt, amit egyszer kiguberáltunk , győzködnek a grazi lomtalanítók. Azt azért elismerik, hogy ők is láttak már az osztrák utak mentén olyan szemetet, amit a magyar lomisok szórtak szét. A grazi hulladéklerakó vezetői az elmúlt évek alatt hozzászoktak a guberálókhoz, nem háborgatják a bejárat előtt várakozó embereket. A közelmúltban még egy ingyenesen használható mozgóvécét is elhelyeztek a kapu mellett. Mi lesz a határon? — kérdezem Bélát, miközben a kiguberált tárgyakból magasodó halmot figyelem. - Hát, megpróbáljuk átvinni. Nem tehetünk mást, évek óta ebből élünk. Ha kell, számlát is tudunk szerezni ezekről a holmikról. - A kiguberált tévékről meg a mosógépekről? - Maradjunk annyiban, hogy megoldjuk. Most mondja meg, kinek ártunk ezzel? Menjek el lopni, hogy eltartsam a családomat? Béla másnap este felhívott a kópházi határátkelőről. A vámosok nem engedték be a lomtalanított árukkal. Előbb belekötöttek a számlákba, majd a szokásosnál magasabb vámtételt szabtak ki a rakományra. Végül a kötelező fertőtlenítés után - 18 órás várakozást követően - Béla a határzár ellenére átléphetett a magyar határon. Utánfutóján a Grazban guberált áruval. A határzár március elejei bevezetése előtt az Ausztriába átjáró lomtalanítók különösebb probléma nélkül juthattak át az osztrák-magyar határon. Tóth Zoltán százados, szentgotthárdi vámparancsnok szerint a lomtalanítókra vonatkozó legfőbb szabály, hogy az országba csak olyan termékeket hozhatnak be, amelyek üzemképes állapotban vannak, illetve eredeti rendeltetésük szerint használhatók. - Egy személy összesen 31 700 forint értékben hozhat át vámmentesen árut, ha az nem esik tilalom alá - mondja a vámparancsnok. - A guberálók autóiban általában négyen-öten ülnek, így több mint 150 ezer forint értékhatárig nem kell vámot fizetniük. Többnyire azonban anynyira megpakolják az utánfutóikat, hogy átlépik a vámmentesség határát. A kiszabott vámok állandó konfliktust okoznak a guberálók és a vámtisztviselők között. A lomtalanításból élő családok szerint a magyar vámosok túlságosan magasan szabják meg egyes használt műszaki cikkek értékét. Az általunk megkérdezett vámparancsnokok viszont azt hangsúlyozzák, hogy a guberálók minden tételen alkudozni próbálnak, és irreálisan alacsony értékeket akarnak elfogadtatni. A nyugati határátkelőkön a határőrök és a vámosok is jól ismerik a lomtalanítókat. A számukról nincs ugyan hivatalos adat, de abban mindenki egyetért, hogy több ezer ember legfőbb megélhetési forrása az ausztriai guberálás. Többségük a nyugat-magyarországi megyékből jár át a határon, de a lomisok ismernek ózdi, debreceni, kecskeméti guberálókat is. Nekik viszont általában van egy raktárhelyiségük valahol az osztrák-magyar határ innenső oldalán. A vámosok szerint erősen rétegzett csapatról van szó: akadnak, akik szakadt Ladákkal, mások viszont Mercedesekkel, furgonokkal, sőt nagy teherautóval járnak át a határon. Vannak, akik hetente csak egyszer jönnek, és akadnak, akik naponta fordulnak. A határzár bevezetése óta megváltozott a helyzet. Minden kilépő guberálóval közöljük, hogy nem hozhat át lomtalanításból származó használati tárgyat, illetve olyan terméket, amelynek az eredetét nem tudja igazolni - mondja Cseh István százados, soproni vámparancsnok. - Ennek ellenére sokan próbálkoznak, aztán pedig csodálkoznak, ha mégsem engedjük be a rakományukat. Április elején kisebb incidens is történt a soproni határátkelőhelyen. A lomtalanításból hazafelé tartó autók feltorlódtak, és megbénították a forgalmat. A lomisok hőzöngeni kezdtek, követelték, hogy a cuccokkal együtt engedjék át őket a határon. A vámosok ekkor - a vámkommandó segítségével - a határátkelőtől egészen a határvonalig szorították vissza a guberálókat. A lomtalanítók a senki földjére kerültek. Az osztrák hatóságok a guberálók autóit kifelé még hajlandóak voltak átengedni, befelé viszont már nem. Szerintük ugyanis a lomisok járművein kizárólag szemétnek minősülő tárgyak voltak. A patthelyzet miatt tárgyalást kezdeményeztünk az osztrák vámszervekkel, amelynek az lett az eredménye, hogy visszaengedték Ausztriába azokat a lomtalanítókat, akik hajlandóak voltak kidobni a rakományukat a határon elhelyezett hatalmas konténerekbe - mondja Cseh István. A guberálás formáit több nagy csoportba lehet sorolni. A legelterjedtebb és legkifejlettebb módszer a hulladékdepók bejáratánál történő guberálás. Közkedvelt a lomtalanítás, amit az osztrák településeken is — akárcsak nálunk - évente egy-egy alkalommal szerveznek. Ilyenkor a falvakat valósággal megszállják a magyar guberálók. A lomtalanítások helyszínéről és időpontjáról egyébként lomtalanítási naptár is készül, amely alapvető segédeszköze a lomtalanítóknak. A lomisok közül kevesebben választják NÉHÁNY AUSZTRIÁBAN GUBERÁLT TERMÉK HAZAI BOLHAPIACI ÁRA az osztrák bolhapiacokat, mivel itt minden áruért fizetni kell. Az egyéb — véletlenszerű — lehetőségek közül a bolti csereakciók a legkedveltebbek, ahol a cserére bevitt áruk jelentik a szabad prédát. Néhány guberálónak olyan komoly kapcsolatai vannak, hogy egyes osztrák cégektől közvetlenül tudnak selejtes vagy esztétikai hibás termékeket beszerezni. Sok esetben ingyen vagy potom áron lehet hozzájutni gazdasági, esetleg politikai reklámkampányok fel nem használt vagy aktualitásukat vesztett anyagaihoz is. Ilyen tárgyakat néha a zalaegerszegi bolhapiacon is lehet találni: egy középkorú férfi a közelmúltban olyan apró plüssmacikát árult, amelyeknek a mellén az Osztrák Szabadságpárt emblémája és a párt nevének rövidítése szerepelt. Az árus elárulta, hogy Jörg Haidernek, a párt volt elnökének egyik grazi kampánygyűlése után gyűjtött egy nagy zsáknyit a plüssállatkákból. A zalaegerszegi piacon száz forintba kerül egy-egy Haider-maci. A Vas megyei Jánosházán élő B. J.nek is volt a birtokában egy Haiderkampányból származó reklámanyag. Az egyik utamon szereztem vagy hat videokazettát, aztán amikor itthon megnéztem, kiderült, hogy a Haider mond rajta beszédet - emlékszik. - Ez még nem lett volna baj, mert letörölhettem volna, de csak 24 perces volt a szalag. Úgyhogy nem tudtam velük mit kezdeni, ki kellett dobnom a kazettákat. A negyvenéves B. J. tíz éve foglalkozik ausztriai lomizással. Azt mondja, általában havi 50-80 ezer forint jövedelme jön össze a lomtalanításból. A házának berendezése is szinte kivétel nélkül a guberálásból származik. - Honnan tudja, hogy mit érdemes áthozni? - kérdezem. - Ez rutin kérdése. Mindent érdemes elhozni, amit itthon el tudok adni. Ha találok egy biciklikereket, elhozom. Hátha legközelebb egy kerékpárvázat fogok ki. Jánosházán harminc-negyven család foglalkozik ausztriai guberálással. Ez legalább kétszáz ember megélhetését biztosítja. A guberálóturizmusból származó tárgyakat a lomtalanítók általában kétféle módon értékesítik. A klasszikus megoldás a bolhapiacokon történő árusítás. A helyiek szerint Pápán, Celldömölkön, Zalaegerszegen és Veszprémben a legjobb a bolhapiac. Mások viszont saját házuk udvarán alakítják ki az illegális kereskedésüket, ahol egymás hegyén-hátán állnak a mosógépek, a biciklik a székek, a televíziók. A vevőkör a kispénzűek széles társadalmából verbuválódik: tanárok, egészségügyiek, nyugdíjasok, munkanélküliek, romák. - Akadnak olyanok, akik szégyellik, hogy nálunk vásárolnak — mondja B. J. - Egy szombathelyi orvos például vett tőlem egy ülőgarnitúrát 15 ezer forintért, de azt kérte, hogy csak este, sötétedés után szállítsam le az árut, mert nem akarja, hogy a szomszédai meglássanak. A határzár bevezetése óta csak azok járnak át a határon, akik illegálisan számlát tudnak szerezni a guberált cuccokról, vagy egy osztrák ismerősnél el tudják raktározni a frissen összeszedett holmikat. - Nem tudom, hogy ez kinek jó: tíz éve nem kértem segélyt az önkormányzattól, de ha sokáig tart ez az állapot, akkor beállok én is a kuncsorgók közé. Olyan guberáló is lesz, aki előbb-utóbb bűncselekményt fog elkövetni, hogy a kieső pénzét pótolni tudja - állítja B. J. A grazi hulladéklerakó bejárata előtt Béla azon kesereg, hogy éppen a lomtalanítási szezon kellős közepén vezették be a határzárat. - Ez a legjobb időszak, az osztrák családok többsége tavasszal szokott lomtalanítani - mondja. - Ettől függetlenül egész évben kijárunk. Általában háromnégy napra szoktunk kijönni, az autóban alszunk. Télen nem indíthatjuk be az autók fűtését, mert azonnal bekopogtatnak az ablakon az osztrákok, hogy ne szenynyezzük a levegőt. Ha nem állítjuk le a fűtést, ránk küldik a rendőröket. A telephely bejárata elé furgon kanyarodik, platóján ülőgarnitúra. - Halt! Halt! - kiabálnak a lomisok, miközben az autó után vetik magukat. A sofőr kiszáll, felmászik a platóra. Addigra már vagy öten állják körül a bútort. - Szövet - sóhajtja egyikük. - Ezt nem engedik át a határon. A többiek hallgatnak. Némán nézik a mogyorószínű ülőgarnitúrát, amely tökéletes állapotúnak látszik. Aztán lemásznak a platóról. A sofőr mérgesen legyint egyet, majd befordul a telephelyre. Béla utánanéz: - Pedig odahaza a bolhapiacon húszezret is megadtak volna érte. Közben egy új autó fordul a bejárat elé. A guberálók megállítják. - Nézzük, miből élünk! - sóhajt Béla, és elindul a többiek után. Jó egy ilyen utánfutó Amit itt kidobnak, az másutt még érték fotók: gárdi balázs Kis képernyős televízió 7-8 ezer forint Nagy képernyős televízió 11-14 ezer forint círe 1 ! - 15-17 ezer forint Ülőgarnitúra 10-20 ezer forint Mosógép 5-10 ezer forint Fűnyíró gép 3-10 ezer forint Kerékpár 3-5 ezer forint Vasaló 800-1000 forint Vasalódeszka 500-700 forint Konyhai mixergép 700-900 forint Konyhai szék 500-1000 forint