Népszabadság, 2002. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-21 / 44. szám
8 NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 2002. FEBRUÁR 21., CSÜTÖRTÖK Végtelennek tűnő négy-öt perc kisgyerekeket mentettek ki a kanizsai víztározóból A múlt szombaton a nagykanizsai vásárcsarnok melletti csapadékvíz-tározóba gurult egy Zastava. A kocsiban két kisgyerek ült, édesanyjuk zárta be őket a járműbe, amikor bement a vásárcsarnokba. A folyamatosan süllyedő autóra a vásárlók figyeltek fel, közülük ketten a jéghideg vízbe vetették magukat. A gyerekeket - akiknek az élete pár percen múlt - a víz alá merült kocsiból mentették ki. Amikor a mentők és a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a két kisfiú már biztonságban volt. Ha nem sikerült volna élve kimenteni a gyerekeket, most nem tudnék aludni a bűntudattól - mondja Varga József, az egyik életmentő. A 38 éves munka nélküli fiatalember nem tartja rendkívülinek a tettét. Azt mondja, egy kicsit már zavarja is a személye körüli felhajtás. - Maga is megtette volna, nem? - fordul hozzám. - Nem tudom. Nagyon hideg lehetett a víz - mondom óvatosan. - A tűzoltók szerint legfeljebb kéthárom fokos volt. De ezt akkor nem is vettem észre. Csak amikor kijöttünk a vízből, éreztem, hogy teljesen átfagytam. Lukácsi László 32 éves kanizsai vállalkozó éppen akkor ért le a partra, amikor József - akit korábban csak látásból ismert - kikiabált a vízből, hogy nem tudja kinyitni a süllyedő kocsi ajtaját, mert be van zárva. - A parton már ott állt a gyerekek édesanyja, és be akarta vinni a slusszkulcsot. Láttam rajta, hogy önkívületi állapotban van az idegességtől. Kivettem a kezéből a kulcsot, és beúsztam a Zastavához - mondja Lukácsi László. A mentés a parton állók szerint legfeljebb négy-öt percig tarthatott. Ennyi idő alatt a lezárt kocsi - a szellőzőrendszerén keresztül - megtelt vízzel, és lassan elmerült a víztározóban. A két-három méter mély, dermesztően hideg vízben azonban a két fiatalembernek mindez sokkal hosszabbnak tűnt. Talán végtelennek. A gyerekek sírtak és sikítoztak. Látták, ahogy a kocsi belsejében emelkedik a víz, úgyhogy mindketten felmásztak a kalaptartóra — mondja Varga József. — Amikor a Laci behozta a kulcsokat, a zár már a víz alatt volt, ráadásul a hidegtől remegett a kezem. Nem tudtam beletalálni a zárba. Arra emlékszem, hogy tehetetlenségemben üvöltöztem, aztán szóltam a Lacinak, hogy törje be a szélvédőt. - Fel is másztam a motorháztetőre, de a ragasztott szélvédőt egyszerűen nem tudtam beütni. Aztán láttam, hogy a Jóska megpróbálja berúgni a bal oldali ajtó ablakát. Lemásztam a kocsiról, hogy segítsek neki — mondja Lukácsi László. - Belekapaszkodtam a csomagtartóba vagy a tetőszegélybe, már nem emlékszem pontosan, hogy hova, és páros lábbal berúgtam az ablakot. Ettől persze elkezdett ömleni a víz a kocsi belsejébe, talán csak tíz centi lehetett a vízszint és a tető között. A gyerekeket már nem láttam, úgyhogy kézzel benyúltam és próbáltam kihalászni őket. A kisebbik fiú lábát viszonylag hamar sikerült is elkapnom. Kiemeltem a víz fölé, és átadtam Lacinak - mondja Varga József. - Arra emlékszem, hogy a kétéves kissrác az eszméleténél volt, nézett rám a nagy szemeivel, de meg se mukkant. Amikor leraktam a parton, már fordultam is vissza. Láttam, hogy a Jóska közben átúszott a kocsi jobb oldalára. - A jobb oldali ablakot sokkal nehezebb volt betörni, mert addigra már víz alatt volt az egész kocsi, csak a teteje látszott ki a vízből - mondja Varga József. - Többször is benyúltam az utastérbe, de nem találtam a nagyobbik gyereket. Nem akartam bemászni, mert féltem, hogy nem tudok majd kijönni. Én kétszer lemerültem, és félig be is másztam a Zastavába, de nem találtam a kisfiút. Aztán felmásztam a kocsi tetejére, és onnan láttam, hogy időközben egy harmadik srác is a vízbe ugrott, hogy segítsen. Szerencsére addigra a Jóska az autó másik oldalán már kiemelte a vízből a négyéves kisfiút. - Legalább egy percig a víz alatt volt a gyerek. Amikor végre megtaláltam, a pulóvere rá volt tekeredve a fejére. Lehet, hogy ez mentette meg az életét, így talán nem nyelt annyi vizet. Tudtam, hogy él, mert mozgott a szemhéja. Amikor kiértem vele a partra, azonnal elvették tőlem, és gyorsan elsősegélyben részesítették. Azt még láttam, ahogy magához tér. Ott álltam csuromvizesen, és akkor vettem csak észre, hogy a Zastava kulcsa még mindig a kezemben van. Odamentem a gyerekek édesanyjához, de olyan állapotban volt, hogy nem szóltam semmit, csak visszaadtam neki a slusszkulcsot - mondja Varga József. Az életmentő fiatalembereket az ismerőseik azonnal hazavitték, ahol meleg fürdőt vettek és átöltöztek. Később - egymástól függetlenül - mindketten visszamentek a baleset helyszínére, de akkor már csak a tűzoltók által partra vontatott üres Zastavát találták ott. - Eredetileg bevásárolni indultam a csarnokba. Aztán közbejött ez a téli fürdő - mondja Varga József -, úgyhogy egy órával később visszamentem, hogy megvásároljam a szükséges dolgokat. A rendőrség vizsgálatot indított a baleset körülményeinek tisztázására, ám azt most még nem tudni, hogy pontosan miért is gurult bele a Zastava a víztározóba. Feltehetőleg a fiúk játék közben kiengedték a lejtős területen parkoló autó kézifékjét, vagy üresbe tették a sebességváltót. Az életmentő fiatalemberek nem értenek egyet azokkal, akik az eset után valósággal rátámadtak a gyerekek édesanyjára. Mint mondják, nagyon sokan bent hagyják a gyereküket a kocsiban, ha beszaladnak valahová néhány percre. Az esetek többségében ennek nincs tragikus következménye. Néhány nappal a baleset után mindkettőnket felhívott a gyerekek édesanyja, hogy megköszönje, amit tettünk, de érezhető volt a hangján, hogy még mindig nagyon ki van borulva, és erős lelkiismeret-furdalás gyötri - mondja Varga József. - El is sírta magát a telefonban. Aztán meghívott mindkettőnket hozzájuk egy vacsorára, és azt is elmondta, hogy a fiúk rajzoltak nekünk néhány képet. Persze mindkettőnknek jólesik ez a meghívás, de arra is gondolunk, hogy nem kellene az események fölidézésével még jobban felkavarni a családot. Természetesen elmegyünk majd, különösen azért, mert szeretnénk látni a kisfiúk képeit. Mi tudjuk, hogy bennünk mi maradt meg ebből az esetből - de vajon mit fogtak föl belőle a gyerekek? - Számomra megható, hogy a srácok édesapja, aki a piarista iskolában tanít, a vasárnapi misén elmondatott értünk egy imát. Engem még sohasem foglaltak imába - teszi hozzá Lukácsi László. A két kanizsai életmentő biztos benne, hogy hasonló helyzetben gondolkodás nélkül ugyanígy cselekednének. Nem azért, mert egyszer már sikerült életet menteniük, hanem mert képtelenek lennének másképp dönteni. - A menyasszonyom is ott állt a parton, amikor Lacival a gyerekeket mentettük - mondja Varga József. - Mellettem állt, mielőtt a vízbe ugrottam. Látta, mire készülök, de nem akadályozott meg benne. Pedig négy hónapos terhes. Vagy talán éppen ezért? Utólag mondta el, hogy nagyon félt. Cseri Péter Lukácsi László és Varga József fotó: zavilla andrás Bizonyítási eljárás Az kétségtelen tény, hogy Oláh János MIÉP-es képviselőjelölt minapi megveretése mögött a kommunizmus erői állnak. Mégis, az elhangzott nyilatkozataiból úgy tetszik, a MIÉP mintha egy kicsit tétován keresné a kommunizmushoz vezető utat. A szoci verőlegényektől a háttérben meghúzódó felbujtókig egyetlen tippjük se jött be. Mostanára végre letettek arról, hogy konkrét bizonyítékok után szöszöljenek, érvrendszerük a következő: Oláh képviselő megveretése arra bizonyíték, hogy eldurvult a választási kampány, s mivel a kampány durvulásáért köztudottan a szocialisták felelősek, nyilvánvaló tehát, hogy ők állanak a bűneset mögött. Ez ütős érvelés, már csak logikailag nem állja meg a helyét, ami választási kampány idején elhanyagolható körülmény. Szeretném hozzátenni: a MIÉP korántsem merítette ki az összes bizonyítási lehetőséget. Oláh képviselőt ugyebár megveretése előtt egy angyalföldi kocsmából hívták fel telefonon. Csurka István tudni vélte, hogy a vendéglátó-ipari létesítmény egy Szanyi Tibor nevű komcsi képviselő törzshelye. Amikor kiderült, hogy Szanyi még életében nem járt ott, talán túlságosan is hamar ejtették ezt a szálat. Pedig köztudott, hogy a kocsmába a többség inni jár, a többséget viszont oroszul bolsevikoknak hívják... Innen tovább már nem segítek, tessék önállóan gondolkodni! Érdemes a telefonszálon is tovább vizsgálódni. A távbeszélő ugyanis a szikratávíróhoz hasonlóan abszolút bolsevik eszköz. Lejegyezték például, hogy maga Lenin is telefonon szólt haza Krupszkajának, hogy melegítheti a borscsot, mert nemsoká indul haza a Szmolnijból. Nem vizsgálták érdemben azt sem, hogy szegény képviselőjelöltet miért éppen a József Attila Színház mögött ütötték le. Nem nehéz bebizonyítani a színház névadójának kommunista kötődéseit, ráadásul egy helyütt azt írja: Döntsd a tőkét, ne siránkozz! Ez pedig kimeríti a felbujtás büntetőjogi fogalmát. Továbbá a bűnelkövetés eszközéről, a baseballütőről köztudomású, hogy amerikai találmány, az amerikaiak viszont jóban vannak Izraellel, miközben a szocik kampányát egy izraeli érdekeltségű cég szervezi... Folytassam? Ja, még egy dolog: van egy fontos momentum, amely azt bizonyítja, hogy a tetteseket a centrumtól balra kell keresni. A képviselőt ugyanis orrba vágták, nem kupán. Karcagi László Félelem nélkül Ha azt kérdeznéd, mi akarok lenni, azt mondanám, anyahajó-parancsnok az Egyesült Államok flottájában. Hogy miért? Nem találod ki. Félelemből. Az ugyanis igen biztonságos helynek látszik. Talán a legbiztonságosabb hely a világon. Éjjel-nappal olyan csúcstechnológia védi, amelyről Te a polgári életben még csak nem is álmodsz. Emellett akár egyedül meg tudna nyerni egy kisebbfajta háborút. Na meg aztán ki merné megtámadni az Egyesült Államok hadseregének talán legerősebb egységét? Elvégre ez nem védtelen polgári célpont. A hajón katonai rendőrség és belső elhárítás is működik. A legfőbb védendő érték pedig magán a hajón kívül én vagyok, a helyi mindenható, a parancsnok. Parancsnoki kabinom előtt állandó őr áll. Magányosan élek, vén tengeri medve vagyok, de szeretőm van majd minden kikötőben. Nem alapítok családot, mert nem akarom, hogy elgyengítsen a szeretve lenni érzés súlyos terhe, amely miatt rettegnem kéne saját halálomtól. Betegségtől egyébként sem félek, mert egyrészt példát mutatok katonáimnak a minden igényt kielégítő konditeremben, másrészt kitűnően felszerelt kórházi részleg várja, hogy akár a legkisebb panasszal is felkereshessem. Kemény vagyok, de igazságos. Embereim tűzbe mennének értem. Egyébként erre katonai esküjük is kötelezi őket. Majdhogynem remeteként élek tízezres hadseregem élén, a hosszú, eseménytelen órákat filozófiai munkássággal töltöm ki. A könyvtárunk sok ezer kötetes, ráadásul ott az internet. Biztonságban vagyok. Tudod, milyen kellemes érzés úgy ágyba bújni, hogy közben az odakint dühöngő vad vihar alig mozgatja meg a hatalmas hajótestet? Csak mosolyogni tudok a természet gyermeteg erőfeszítésein. Jól érzem magam. Csak nagy háború ne jöjjön... Geréb János