Népszabadság, 2002. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-21 / 44. szám

8 NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 2002. FEBRUÁR 21., CSÜTÖRTÖK Végtelennek tűnő négy-öt perc k­isgyerekeket mentettek ki a kanizsai víztározóból A múlt szombaton a nagykanizsai vá­sárcsarnok melletti csapadékvíz-tározó­ba gurult egy Zastava. A kocsiban két kisgyerek ült, édesanyjuk zárta be őket a járműbe, amikor bement a vásárcsar­nokba. A folyamatosan süllyedő autóra a vásárlók figyeltek fel, közülük ketten a jéghideg vízbe vetették magukat. A gyerekeket - akiknek az élete pár per­cen múlt - a víz alá merült kocsiból mentették ki. Amikor a mentők és a tűz­oltók a helyszínre érkeztek, a két kisfiú már biztonságban volt.­­ Ha nem sikerült volna élve kimen­teni a gyerekeket, most nem tudnék aludni a bűntudattól - mondja Varga Jó­zsef, az egyik életmentő. A 38 éves munka nélküli fiatalember nem tartja rendkívülinek a tettét. Azt mondja, egy kicsit már zavarja is a személye körüli felhajtás. - Maga is megtette volna, nem? - for­dul hozzám. - Nem tudom. Nagyon hideg lehetett a víz - mondom óvatosan. - A tűzoltók szerint legfeljebb két­­három fokos volt. De ezt akkor nem is vettem észre. Csak amikor kijöttünk a vízből, éreztem, hogy teljesen átfagy­tam. Lukácsi László 32 éves kanizsai vál­lalkozó éppen akkor ért le a partra, ami­kor József - akit korábban csak látásból ismert - kikiabált a vízből, hogy nem tudja kinyitni a süllyedő kocsi ajtaját, mert be van zárva. - A parton már ott állt a gyerekek édesanyja, és be akarta vinni a slussz­kulcsot. Láttam rajta, hogy önkívületi állapotban van az idegességtől. Kivet­tem a kezéből a kulcsot, és beúsztam a Zastavához - mondja Lukácsi László. A mentés a parton állók szerint leg­feljebb négy-öt percig tarthatott. Ennyi idő alatt a lezárt kocsi - a szellőzőrend­szerén keresztül - megtelt vízzel, és las­san elmerült a víztározóban. A két-há­­rom méter mély, dermesztően hideg vízben azonban a két fiatalembernek mindez sokkal hosszabbnak tűnt. Talán végtelennek.­­ A gyerekek sírtak és sikítoztak. Látták, ahogy a kocsi belsejében emelkedik a víz, úgyhogy mind­ketten felmásztak a kalaptartóra — mondja Varga József. — Ami­kor a Laci behozta a kulcsokat, a zár már a víz alatt volt, ráadásul a hidegtől remegett a kezem. Nem tudtam beletalálni a zárba. Arra emlékszem, hogy tehetet­lenségemben üvöltöztem, aztán szóltam a Lacinak, hogy törje be a szélvédőt. - Fel is másztam a motorház­tetőre, de a ragasztott szélvédőt egyszerűen nem tudtam beütni. Aztán láttam, hogy a Jóska meg­próbálja berúgni a bal oldali ajtó ablakát. Lemásztam a kocsiról, hogy segítsek neki — mondja Lukácsi László. - Belekapaszkodtam a cso­magtartóba vagy a tetőszegélybe, már nem emlékszem pontosan, hogy hova, és páros lábbal berúg­tam az ablakot. Ettől persze elkezdett ömleni a víz a kocsi bel­sejébe, talán csak tíz centi lehetett a vízszint és a tető között. A gye­rekeket már nem láttam, úgyhogy kézzel benyúltam és próbáltam kihalászni őket. A kisebbik fiú lá­bát viszonylag hamar sikerült is elkap­nom. Kiemeltem a víz fölé, és átadtam Lacinak - mondja Varga József. - Arra emlékszem, hogy a kétéves kissrác az eszméleténél volt, nézett rám a nagy szemeivel, de meg se mukkant. Amikor leraktam a parton, már fordul­tam is vissza. Láttam, hogy a Jóska köz­ben átúszott a kocsi jobb oldalára. - A jobb oldali ablakot sokkal nehe­zebb volt betörni, mert addigra már víz alatt volt az egész kocsi, csak a teteje látszott ki a vízből - mondja Varga Jó­zsef. - Többször is benyúltam az utas­térbe, de nem találtam a nagyobbik gye­reket. Nem akartam bemászni, mert fél­tem, hogy nem tudok majd kijönni.­­ Én kétszer lemerültem, és félig be is másztam a Zastavába, de nem találtam a kisfiút. Aztán felmásztam a kocsi tetejé­re, és onnan láttam, hogy időközben egy harmadik srác is a vízbe ugrott, hogy se­gítsen. Szerencsére addigra a Jóska az autó másik oldalán már kiemelte a víz­ből a négyéves kisfiút. - Legalább egy percig a víz alatt volt a gyerek. Amikor végre megtaláltam, a pulóvere rá volt tekeredve a fejére. Le­het, hogy ez mentette meg az életét, így talán nem nyelt annyi vizet. Tudtam, hogy él, mert mozgott a szemhéja. Ami­kor kiértem vele a partra, azonnal elvet­ték tőlem, és gyorsan elsősegélyben ré­szesítették. Azt még láttam, ahogy ma­gához tér. Ott álltam csuromvizesen, és akkor vettem csak észre, hogy a Zastava kulcsa még mindig a kezemben van. Odamentem a gyerekek édesanyjához, de olyan állapotban volt, hogy nem szóltam semmit, csak visszaadtam neki a slusszkulcsot - mondja Varga József. Az életmentő fiatalembereket az is­merőseik azonnal hazavitték, ahol me­leg fürdőt vettek és átöltöztek. Később - egymástól függetlenül - mindketten visszamentek a baleset helyszínére, de akkor már csak a tűzoltók által partra vontatott üres Zastavát találták ott. - Eredetileg bevásárolni indultam a csarnokba. Aztán közbejött ez a téli für­dő - mondja Varga József -, úgyhogy egy órával később visszamentem, hogy megvásároljam a szükséges dolgokat. A rendőrség vizsgálatot indított a bal­eset körülményeinek tisztázására, ám azt most még nem tudni, hogy pontosan miért is gurult bele a Zastava a víztáro­zóba. Feltehetőleg a fiúk játék közben kiengedték a lejtős területen parkoló autó kézifékjét, vagy üresbe tették a se­bességváltót. Az életmentő fiatalemberek nem ér­tenek egyet azokkal, akik az eset után valósággal rátámadtak a gyere­kek édesanyjára. Mint mondják, nagyon sokan bent hagyják a gyereküket a kocsiban, ha be­szaladnak valahová néhány percre. Az esetek többségében ennek nincs tragikus következ­ménye.­­ Néhány nappal a baleset után mindkettőnket felhívott a gyere­kek édesanyja, hogy megköszön­je, amit tettünk, de érezhető volt a hangján, hogy még mindig na­gyon ki van borulva, és erős lel­­kiismeret-furdalás gyötri - mondja Varga József. - El is sírta magát a telefonban. Aztán meg­hívott mindkettőnket hozzájuk egy vacsorára, és azt is elmondta, hogy a fiúk rajzoltak nekünk né­hány képet. Persze mindkettőnk­nek jólesik ez a meghívás, de ar­ra is gondolunk, hogy nem kelle­ne az események fölidézésével még jobban felkavarni a családot. Természetesen elmegyünk majd, különösen azért, mert szeretnénk látni a kisfiúk képeit. Mi tudjuk, hogy bennünk mi maradt meg eb­ből az esetből - de vajon mit fog­tak föl belőle a gyerekek? - Számomra megható, hogy a srácok édesapja, aki a piarista iskolában tanít, a vasárnapi misén elmondatott értünk egy imát. Engem még sohasem fog­laltak imába - teszi hozzá Lukácsi László. A két kanizsai életmentő biztos ben­ne, hogy hasonló helyzetben gondolko­dás nélkül ugyanígy cselekednének. Nem azért, mert egyszer már sikerült életet menteniük, hanem mert képtele­nek lennének másképp dönteni. - A menyasszonyom is ott állt a par­ton, amikor Lacival a gyerekeket men­tettük - mondja Varga József. - Mellet­tem állt, mielőtt a vízbe ugrottam. Látta, mire készülök, de nem akadályozott meg benne. Pedig négy hónapos terhes. Vagy talán éppen ezért? Utólag mondta el, hogy nagyon félt. Cseri Péter Lukácsi László és Varga József fotó: zavilla andrás Bizonyítási eljárás Az kétségtelen tény, hogy Oláh János MIÉP-es képviselőjelölt minapi megveretése mögött a kommunizmus erői állnak. Még­is, az elhangzott nyilatkozataiból úgy tetszik, a MIÉP mintha egy kicsit tétován keresné a kommu­nizmushoz vezető utat. A szoci verőlegényektől a háttérben meghúzódó felbujtókig egyetlen tippjük se jött be. Mostanára végre letettek arról, hogy konk­rét bizonyítékok után szöszölje­nek, érvrendszerük a következő: Oláh képviselő megveretése arra bizonyíték, hogy eldurvult a vá­lasztási kampány, s mivel a kam­pány durvulásáért köztudottan a szocialisták felelősek, nyilvánva­ló tehát, hogy ők állanak a bűn­eset mögött. Ez ütős érvelés, már csak logi­kailag nem állja meg a helyét, ami választási kampány idején elhanyagolható körülmény. Sze­retném hozzátenni: a MIÉP ko­rántsem merítette ki az összes bi­zonyítási lehetőséget. Oláh kép­viselőt ugyebár megveretése előtt egy angyalföldi kocsmából hívták fel telefonon. Csurka Ist­ván tudni vélte, hogy a vendéglá­tó-ipari létesítmény egy Szanyi Tibor nevű komcsi képvise­lő törzshelye. Amikor kiderült, hogy Szanyi még életében nem járt ott, talán túlságosan is ha­mar ejtették ezt a szálat. Pedig köztudott, hogy a kocsmába a többség inni jár, a többséget vi­szont oroszul bolsevikoknak hív­ják... Innen tovább már nem se­gítek, tessék önállóan gondol­kodni! Érdemes a telefon­szálon is tovább vizsgálódni. A távbeszélő ugyanis a szikratávíróhoz hason­lóan abszolút bolsevik eszköz. Lejegyezték például, hogy maga Lenin is telefonon szólt haza Krupszkajának, hogy melegítheti a borscsot, mert nemsoká indul haza a Szmolnijból. Nem vizsgálták érdemben azt sem, hogy szegény képviselője­löltet miért éppen a József Attila Színház mögött ütötték le. Nem nehéz bebizonyítani a színház névadójának kommunista kötő­déseit, ráadásul egy helyütt azt írja: Döntsd a tőkét, ne sirán­kozz! Ez pedig kimeríti a felbuj­­tás büntetőjogi fogalmát. Továb­bá a bűnelkövetés eszközéről, a baseballütőről köztudomású, hogy amerikai találmány, az amerikaiak viszont jóban vannak Izraellel, miközben a szocik kampányát egy izraeli érdekelt­ségű cég szervezi... Folytassam? Ja, még egy dolog: van egy fontos momentum, amely azt bi­zonyítja, hogy a tetteseket a centrumtól balra kell keresni. A képviselőt ugyanis orrba vágták, nem kupán. Karcagi László Félelem nélkül Ha azt kérdeznéd, mi akarok len­ni, azt mondanám, anyahajó-pa­­rancsnok az Egyesült Államok flottájában. Hogy miért? Nem találod ki. Félelemből. Az ugyanis igen biztonságos hely­nek látszik. Talán a legbiztonsá­gosabb hely a világon. Éjjel-nappal olyan csúcstech­nológia védi, amelyről Te a pol­gári életben még csak nem is ál­modsz. Emellett akár egyedül meg tudna nyerni egy kisebbfajta háborút. Na meg aztán ki merné megtámadni az Egyesült Álla­mok hadseregének talán legerő­sebb egységét? Elvégre ez nem védtelen polgári célpont. A hajón katonai rendőrség és belső elhá­rítás is működik. A legfőbb vé­dendő érték pedig magán a hajón kívül én vagyok, a helyi minden­ható, a parancsnok. Parancsnoki kabinom előtt állandó őr áll. Magányosan élek, vén tengeri medve vagyok, de szeretőm van majd minden kikötőben. Nem alapítok családot, mert nem aka­rom, hogy elgyengítsen a szeret­ve lenni érzés súlyos terhe, amely miatt rettegnem kéne saját halálomtól. Betegségtől egyébként sem félek, mert egyrészt példát muta­tok katonáimnak a minden igényt kielégítő konditeremben, másrészt kitűnően felszerelt kór­házi részleg várja, hogy akár a legkisebb panasszal is felkeres­hessem. Kemény vagyok, de igazsá­gos. Embereim tűzbe mennének értem. Egyébként erre katonai esküjük is kötelezi őket. Majdhogynem remeteként élek tízezres hadseregem élén, a hosszú, eseménytelen órákat fi­lozófiai munkássággal töltöm ki. A könyvtárunk sok ezer kötetes, ráadásul ott az internet. Biztonságban vagyok. Tudod, milyen kellemes érzés úgy ágyba bújni, hogy közben az odakint dühöngő vad vihar alig mozgatja meg a hatalmas hajótestet? Csak mosolyogni tudok a természet gyermeteg erőfeszítésein. Jól érzem magam. Csak nagy háború ne jöjjön... Geréb János

Next