Népszabadság, 2002. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-21 / 44. szám
NÉPSZABADSÁG VILÁGTÜKÖR 2002. FEBRUÁR 21., CSÜTÖRTÖK 7 A Duna vizébe fojtott történelem unkatársaink helyszíni jelentése a lebombázott újvidéki hidakról „Gagi a hídról vizel a Dunába”, pingálta feketével az ismeretlen „kukkoló” az újvidéki Szabadság híd szalagkorlátjára. A folyó bal partján, a hídfőhöz vezető útszakasz mentén emelt korláton egy másik graffiti ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy csúnya dolog a hidat összefirkálni. Még akkor is, ha azon már lassan három éve nem lehet átkelni. Amióta a NATO a Jugoszlávia elleni légi csapásaiban, 1999 áprilisában Újvidék mindhárom hídját megsemmisítette, a Szabadság hídhoz szinte senki hozzá nem nyúlt. Kivéve a festékszóróval üzengetőket, akik a folyó bal partján, az újvidéki oldalon tettek megjegyzéseket politikára, életre, szerelemre és a jövőre, ami a hidak szempontjából egyre biztatóbbnak tűnik. Az átkelő akadály A lebombázott Szabadság híd egyelőre akadály, az első komoly próbatétel az északról, így Magyarország irányából érkező hajósok számára. Dunába fogyott központi eleme teljesen elzárja a vízi útvonalat, ezért csak a folyópart közelébe húzódva lehet továbbhajózni. Igaz, nem sokáig, csak a következő akadályig, a pár száz méterrel lejjebb épített pontonhídig. A Szabadság híd - amelynek elpattant merevítő acélsodronyai vékony fonal benyomását keltik a parti szemlélődőben - a sirályok és a galambok birodalma. Egyes elemei, rejtett zugai pihenésre, tojásrakásra és költésre egyaránt alkalmasak. A madárparadicsom nyugalma hamarosan elszállhat. Erre utalnak a nemzetközi tenderekkel kapcsolatos hírek, de a híd alatti homokos strand szomszédságában fekvő cég, a Mostogradnja telephelyéről kiszűrődő hangok is. A hídfeljáróról jól belátni a vállalat helyi telepének udvarába, és olykor jól hallani a munkások bizakodó megjegyzéseit, amelyekből kiderül: hamarosan lesz bőven elfoglaltság, talán „jobb fizetés is”. Az optimizmus oka a szófoszlányokból gyorsan kiderül. Egy kék ruhás, nagyhangú mestertársait mintegy buzdítva — többször megismétli: „ott fönt” már lázasan tervezik a Szabadság híd maradványainak kiemelését. A megbízást a munka elvégzésére ugyanis a napokban a Mostogradnja kapta. Éppen ideje, hogy megkezdődjön, mármint a hidak helyreállítása és a folyómeder rendezése - bővíti ki sebtében mondanivalóját Nada, aki a városi strand egyik épületének pókhálózását fejezi be éppen. A seprűt egy pillanatig el nem engedő asszonyság - aki érdekes módon ugyancsak kék „egyenruhát” visel, mint pár száz méterrel arrébb a Mostogradnja telepén a munkások — váratlan mozdulattal a Duna felé mutat. A szélben hirtelen meglendíti a söprűt is, félreérthetetlenül jelezve: eljött már a nagytakarítás ideje az újvidéki folyószakaszon. A strand bejárata előtt - a Duna partjától jó százméternyire - húzódó sétányon hirtelen mobil csörren. A hívott azonnal a Hágában zajló Milosevics-per részleteiről érdeklődik. „Komédiás a tanú, aki ellene vall, azt sem tudja, mit beszél” - dörgi a telefonba, majd kisvártatva befejezi a per értékelését és a beszélgetést is. Nem nehéz kitalálni, kinek a pártján áll, így talán az sem meglepő, amikor és ahogyan a NATO-t a pokolba küldi. Szavai már-már úgy sisteregnek, mint annak idején a NATO-bombák. - Ezek - nyújtja ki karját a Duna irányába - nemcsak hidak, hanem városunk szimbólumai voltak. Most mindegyik halott, történelmünk egy darabját fojtották a vízbe. Ideje lenne hát, ha a rombolók végre kifizetnék a kárt és megkezdődhetne a helyreállítás - győzköd indulatosan az elegáns napszemüveges úr. Véleményével nincs egyedül. Újvidéken sokan vallják, hogy értelmetlen és felesleges volt a hidak elpusztítása, amit „stratégiai okokkal sem lehet indokolni”. Várva várt építkezés A vajdasági tartományi székváros lakói - nemkülönben a nemzetközi hajóstársaságok - az utóbbi években kénytelenek voltak saját közlekedési stratégiát kialakítani. Az átjutás a túlpartra ma már nem olyan nehézkes, mint a bombázások utáni hetekben, hónapokban volt, de azért még ma sem megy minden zökkenőmentesen - magyarázza a Duna partján a nyugdíjaskorú Dalibor Katics. Péterváradról, a folyam túlsó (jobb) partján fekvő városkából sétált át Újvidékre. - Busszal is utazhattam volna, a járatokkal nincs nagyobb gond, de ha tehetem, a pontonhídon jövök. Olykor váltok is egy-két szót a folyóval, meg néha virágot is dobok a vízbe a hidak emlékére. Annak idején - sok emberrel együtt - én is megsirattam őket. Előbb az elsőként szétlőtt Péterváradit, amely rozsda marta konstrukciója és rozoga állapota ellenére nekem a legkedvesebb volt, majd a többieket, a Szabadság hidat és a Zsezselj-féle hidat is, amelyet utoljára pusztítottak el - mondja sóhajtva a könnyekkel küszködő idős ember. A hidak tragikus vége és emléke kitörölhetetlen a helybeliekből. Újvidéken talán nincs is ember, akit sorsuk ne foglalkoztatna. Ismerőseim képeslapokat mutatnak, amelyeken a lerombolt hidak láthatóak, mások azt kívánják, hogy ilyen borzalom soha meg ne ismétlődjön. Az emberek bizakodóak, egyszersmind tanácstalanok. A városban az utóbbi időben egymást követik a hírek az oly régóta húzódó és várva várt nagy újjáépítés kezdetéről, ami egyesek szerint napokon, mások szerint talán heteken belül megkezdődhet. Három tenderre már győztest hirdettek: a folyómederbe csapódott, fel nem robbant — becslések szerint — nyolc-kilenc rakétát a belgrádi PMC Engineering deríti fel és távolítja el, a Szabadság híd romjait az újvidéki Mostogradnja, a Zsezselj-féle híd maradványait pedig a Danube Consortium belga-holland-jugoszláv cég emeli majd ki. Nagy felbolydulás lesz, az biztos-jósolja a következő hetek várható fejleményeit az unokáját az újvidéki Duna-parton sétáltató nagymama. A pontonhíd heti kétszeri megnyitása a nemzetközi hajóforgalom előtt - mint mondja - már így is fennakadást okoz a két part közötti közúti forgalomban. Nyilvánvaló, hogy ami jó a hajófuvarozóknak, nem jó az autósoknak, akik a szóban forgó heti két napon (hamarosan hármon) nem használhatják a kétirányú autós- és gyalogosforgalomra egyaránt alkalmassá tett pontonhidat. Minthogy a Dunába bombázott Szabadság híd le van zárva, a hajók átengedése esetén az autósoknak két választásuk marad: átkelni a pontonhídnál valamivel lejjebb - a Milosevics-rendszerben - ívelt formájúvá újjáépített Péterváradi hídon, vagy a következő s egyben utolsó, ideiglenes hídon, amely Belgrád irányába biztosítja elsősorban a vasúti összeköttetést. Ezt a halványkékre festett vasobjektumot Milosevicsék a szinte teljesen lerombolt Zsezselj-féle betonhíd mellett emelték, remélve, hogy idővel lebontják, és újat építenek a helyébe. Autósok és gyalogosok azonban csak akkor használhatják, ha nem jár rajta a vonat. Elúszott pénzek — A közlekedési dugók a pontonhíd megnyitása miatt már így is sok bosszúságot okoznak. Arról nem is beszélve, hogy a pontonhíd megnyitása körüli, korábbi újvidéki-belgrádi huzakodás menynyi pénzbevételtől fosztotta meg a várost. A hajóstársaságok ugyan fizetnek az átkelésért, de nem ez a megoldás. Ezért alig várom, hogy végre felépüljenek a hídjaink - mondja imára kulcsolt kézzel a nagymama, majd kisvártatva kiráncigálja a labda után a pocsolyába „hajózó” lurkót. Annyit azért még megígér, hogy amikor elkészülnek a hidak, „a nagy ünnepre” új ruhát fog felvenni, és úgy megy át rajtuk. Az unoka megdorgálása után pedig azzal búcsúzik: Ha eljön, meglátja, hogy igazat mondtam. Újvidék, 2002. február Szabó József : Horgász a Zsezselj-féle híd maradványainak közelében FOTÓK: SZABÓ BARNABÁS A Szabadság híd a sirályok, s a vadkempingezők pihenőhelye