Népszabadság, 2003. október (61. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-18 / 244. szám

10 2003. OKTÓBER 18., SZOMBAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HABSBURG KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJRA A Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány és a Habsburg Történeti Intézet pályázatot hirdet egyszeri, egyösszegű kutatási ösztöndíjra a Habsburg Birodalom és Magyarország közel négy évszázados (1526-1918 közötti) közös története meghatározó témaköreinek kutatásához és a Habsburg-magyar kapcsolatok kevéssé vizsgált problémáinak feltárásához. Kutatási költségek térítésére pályázhat életkorkor szerinti megkötés nélkül az a magyar állampolgár, aki: - állandó munkahellyel és­­ PhD (vagy ennek megfelelő tudományos­ fokozattal rendelkezik, - pályázati témájában már megjelentek önálló munkái, - vállalja, hogy benyújtott kutatási tervének befejezését követő 2 éven belül publikálja a tá­mogatott kutatás eredményét (vagy legalább nyomdakész kéziratot mutat be), - vállalja, hogy a támogatás folyósítása után félévenként részt vesz a programban támogatott kutatók találkozóján, és közkinccsé teszi részeredményeit és kutatásának problémáit, illetve­­ részt vesz a Habsburg Történeti Intézet más rendezvényein is. A támogatás jellege: A nyertes pályázók­­ benyújtott kutatási tervüknek megfelelően, egyösszegű (évi 1,2 millió forint) ösztöndíjban ré­szesülnek kutatási költségeik (utazás, szállás, fénymásolás, számítógép stb.) fedezéséhez;­­ legsikeresebb munkái megjelennek a Habsburg Történeti Intézet által támogatott kiad­ványsorozatban. Az elnyert támogatás kizárólag 2004-ben vehető igénybe. A pályázáshoz szükséges dokumentumok: 1. Hiánytalanul kitöltött adatlap. 2. A pályázó egyéni kutatási programja (5 oldalon, a következő fejezetekben: a téma jelentő­sége, előzetes kutatások, előpublikációk; a tervezett kutatás részletes munkaterve; várha­tó eredmények és ezek közlési formája). 3. Kutatási tervéhez rendelt költségigények részletes ismertetése. 4. Szakmai önéletrajz. 5. Publikációs jegyzék (a következő fejezetekben: önálló kötetek, könyvfejezetek, tanulmá­nyok, recenziók, előadások, eddigi ösztöndíjak, oktatási tevékenység). 6. Tudományos fokozat megszerzéséről szóló oklevél másolata vagy a doktori szigorlat leté­telét igazoló hivatalos irat. 7. Két (magyar és/vagy külföldi) kiemelkedő tudományos személyiség ajánlása. A pályázatot 5 (egy eredeti és négy másolati) példányban az erre a célra készült adatlap kitöltésével és a felsorolt mellékletekkel kizárólag postai úton lehet benyújtani az alábbi címre: Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány, 1461 Budapest, Pf. 60 A pályázati adatlapot e-mailen keresztül lehet igényelni a következő címen: szurkos@habsburg.org.hu A hiányos, vagy formailag nem megfelelő, illetve késve benyújtott pályázatok elbírálására nincs lehetőség. A pályázatok postára adásának határideje: 2003. november 10. (hétfő). A pályázatok elfogadásáról a Habsburg Történeti Intézet tudományos tanácsadóinak javas­lata alapján a Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány Kuratóriuma hoz döntést 2003. de­cember 15-ig. A pályázók a döntésről legkésőbb 2004. január 9-ig kapnak írásbeli értesítést. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HABSBURG KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJRA A Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány és a Habsburg Történeti Intézet pályázatot hirdet a 2004. évre 9 hónapos kutatási ösztöndíjra a Habsburg Birodalom és Magyarország közel négy évszázados (1526-1918 közötti) közös története meghatározó témaköreinek kutatásához és a Habsburg-magyar kapcsolatok kevéssé vizsgált problémáinak feltárásához. Az ösztöndíjra pályázhat az a magyar vagy külföldi állampolgár, aki­­ PhD (vagy ennek megfelelő tudományos) fokozattal rendelkezik, vagy már teljesítette a doktori szi­gorlatot (abszolutóriummal rendelkezik), - a pályázat benyújtásának évében még nem töltötte be a 40. életévét, - pályázati témájában már rendelkezik (elő)publikációkkal, - vállalja, hogy ösztöndíjbeli támogatásának befejezését követő 2 éven belül megjelenteti a támogatott munkát (vagy legalább nyomdakész kéziratot mutat be),­­ vállalja, hogy a pályázati munka félidejében részt vesz a programban támogatott kutatók találkozóján, és közkinccsé teszi részeredményeit, kutatásának problémáit, illetve­­ ösztöndíjának időtartama alatt részt vesz a Habsburg Történeti Intézet más rendezvényein is. Az elbírálásnál előnyt élveznek azok a történettudományi, irodalom- és kultúrtörténeti pályázatok, amelyek doktori disszertációk (esetleg egyéb jelentősebb kutatások) befejezésére irányulnak. A támogatás jellege: A nyertes pályázók­­ 9 hónapon keresztül 300 ezer forint havi ösztöndíjban részesülnek; - hozzájárulást kapnak fénymásolási költségeik fedezéséhez (összesen 100 ezer forint összegben); - tudományos munkájuk végzéséhez igénybe vehetik az intézet internetkapcsolattal rendelkező számí­tógépeit;­­ a pályázott témától függően kutatómunkájukhoz - kiegészítő jelleggel - néhány (legfeljebb 3) hóna­pos külföldi (elsősorban bécsi) kutatási ösztöndíjban részesülnek, amely fedezi szállásköltségüket is; - amennyiben külföldiek, magyarországi szállásukra külön hozzájárulás áll rendelkezésre, viszont a szálláshelyről maguknak kell gondoskodniuk; - legsikeresebb munkái megjelennek a Habsburg Történeti Intézet által támogatott kiadványsorozatban. Az elnyert ösztöndíj kizárólag 2004-ben vehető igénybe. A pályázáshoz szükséges dokumentumok: 1. Hiánytalanul kitöltött adatlap (ld. erről a felhívás végén). 2. A pályázó tudományos kutatási programja (5 oldalon, a következő fejezetekben: a téma jelentősége, előzetes kutatások, előpublikációk; a tervezett kutatás részletes munkaterve; várható eredmények és ezek közlési formája). 3. Szakmai önéletrajz. 4. Publikációs jegyzék (a következő fejezetekben: önálló kötetek, könyvfejezetek, tanulmányok, recen­ziók, előadások, eddigi ösztöndíjak, oktatási tevékenység). 5. Tudományos fokozat megszerzéséről szóló oklevél másolata vagy a doktori szigorlat letételét igazo­ló hivatalos irat. 6. Két (magyar és/vagy külföldi) kiemelkedő tudományos személyiség ajánlása. A pályázatot 5 (egy eredeti és négy másolati) példányban, az erre a célra készült adatlap kitöltésével és a felsorolt mellékletekkel kizárólag postai úton lehet benyújtani az alábbi címre: Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány, 1461 Budapest, Pf. 60 A pályázati adatlapot e-mailen keresztül lehet igényelni a következő címen: szurkos@habsburg.org.hu A hiányos vagy formailag nem megfelelő, illetve késve benyújtott pályázatok elbírálására nincs lehetőség. A pályázatok postára adásának határideje: 2003. november 10. (hétfő). A pályázatok elfogadásáról a Habsburg Történeti Intézet tudományos tanácsadóinak javaslata alapján a Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány kuratóriuma hoz döntést 2003. december 15-ig. A pályázók a döntésről legkésőbb 2004. január 9-ig kapnak írásbeli értesítést. CALL FOR APPLICATIONS HABSBURG RESEARCH GRANT The Public Foundation for Habsburg Studies and the Institute of Habsburg History hereby invite applications for 9 month research grants in 2004 to research key topics in the nearly four-century (1526-1918) common history of the Habsburg Empire and Hungary, and the exploration of lesser studied problems of Habsburg-Hungarian relations. Eligibility: application for a research grant is open to a Hungarian or foreign citizen who - has a PhD (or equivalent degree) or has a doctorate from a Hungarian university, - is less than 40 years old at the time of making the application, - has previous publications in the subject of application, - undertakes to publish the funded work (or at least present a publishable manuscript) within 2 years following the end of the grant period, - undertakes to take part in a meeting of researchers funded by the programme half way through the period, and to make his or her partial results and research problems publicly accessible, - attends other events held by the Institute of Habsburg History during the grant period. Preference will be given to applications involving completion of doctoral theses (and perhaps other major research projects) in the fields of history and literary and cultural history. Nature of funding: successful applicants will receive - monthly grants of HUF 300,000 for 9 months; - a contribution to their photocopying costs (a total of HUF 100,000); - access to the Institute's Internet-linked computers for carrying out their work; - depending on the research subject, a supplementary foreign research grant (chiefly in Vienna) also covering accommodation expenses, for the period of up to 3 months; - if they are foreigners, a further contribution to their Hungarian accommodation expenses, but they must make their own accommodation arrangements. - The work of the most successful will be published as part of the series of publications funded by the Institute of Habsburg History. The offer of a grant must be taken up within 2004. Application documents: 1. Completed application form. (See note below.) 2. The applicant's personal research programme (5 pages, divided into the following sections: significance of the subject; previous research; previous publications; detailed plan of proposed research; expected outcome and how it will be published). 3. Detailed presentation of expenses implied by research plan. 4. CV. 5. List of publications (divided into the following sections: books as sole author, book chapters, papers, reviews, lectures, past grants, educational activity). 6. Copy of degree certificate or official certification of doctoral examination. 7. References provided by two (Hungarian and/or foreign) persons of high academic standing. Applications must comprise 5 copies (one original and four copies) of the application form and the other documents listed, and be sent strictly by post to the following address: Public Foundation for Habsburg Studies, 1461 Budapest, Pf. 60 The application form may be requested by e-mail from szurkos@habsburg.org.hu Applications that are incomplete, formally unsatisfactory or submitted late will not be considered. Final date for posting applications: Monday, 10 November 2003. Decision on acceptance of applications will be made on the recommendation of the academic advisers of the Institute for Habsburg History by the Board of the Public Foundation for Habsburg Studies by 15 December 2003. Applicants will receive written notice of the decision by 9 January 2004 at the latest. NÉPSZABADSÁG A Népszabadság 2003 októberében és novemberében is folytatja sorozatát, melynek keretében hirdetési összeállítá­sokat jelentet meg kedvezményes tarifával a BELFÖLDI TURIZMUSRÓL Az időpontok és a témakörök: - Október 31. Egészségturizmus belföldön - November 7. Egészségturizmus belföldön - November 14. Karácsonyi és szilveszteri utazási és szállásajánlatok belföldön Hirdetési ügyekben felvilágosítást ad Budapesten FÜRI SZILVIA termékme­nedzser a 436-4467-es és a 06 (30) 640-3198-as telefonon. VIDÉKEN A PRIMUS-IRODÁKNÁL ÉRDEKLŐDHET: Regionális Központ, Észak-Alföld (52) 415-037, Észak-Magyarország (46) 515-995, Dél-Alföld (62) 540-294, Dél-Dunántúl (72) 507-100, Nyugat-Dunántúl (92) 347-717, Közép-Dunántúl (88) 406-953. Holnap a Vasárnapi Blikkben katonák ezreit ölték meg az atomkísérletekkel­­ a halálba­n. Ház, káromkodó, Vidáman búcsúznak Kiderül a szép Kurnyikova titka Blikk Keresse az újságárusokná a­zt. Telefonos hirdetésfelvétel zöldszámon: nA/QAlQQQ QQQQ UO (oUJ ooo-ooo •1­00 hétfőtől péntekig 8-20 óráig, szombat-vasárnap üzenetrögzítő: CZ3 Ha apróhirdetéseit hétköznap 17 óráig telefonon feladja, lapunkban másnap megjelenik. m Ou 'W Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy halálozással kapcsolatos primus v népszabadság hirdetés, illetve részvétnyilvánítás kizárólag személyesen adható fel. /' "!"“!'“ELETI m # * M Alapkezelő­­ Oktatási Minisztérium Alapkezelő igazgatósága Az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága keres: Üzemeltetési szakembert Elvárás: - irodaház működtetésében és gondnokolásában szerzett jártasság. Osztályvezetői Elvárások: - felsőfokú pénzügyi és számviteli végzettség, - költségvetési területen szerzett gyakorlat, - intézményi pénzügyekben és számvitelben szerzett gyakorlat. Könyvelői Elvárások: - intézményi számvitelben szerzett gyakorlat. A pályázathoz csatolandó: - szakmai önéletrajz, - iskolai végzettséget igazoló okmányok másolata, - erkölcsi bizonyítvány. A munkakör azonnal betölthető. Az önéletrajzot kérjük, küldjék Winhoffer Katalin HR refe­rens részére, jelen hirdetés megjelenésétől számított két héten belül, a következő címre: Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága 1374 Budapest, Pf. 564 1 JÓTÉKONY CÉLÚ HIRDETÉSI REX KUTYATAR - CICATAR és Cicák: Különböző korú, színű, nemű cicák várják szerető gazdijukat ideiglenes befogadóinknál. Érdeklődni lehet a Rex Alapítvány irodájában. Kutyák:­­ Kilenchetes, vörös színű, csau-csau keverék szuka kutya - Hároméves, tigriscsíkos színű, boxer-argentin dog keverék kan és szuka kutyák £5^ - Nyolchetes, komondor keverék­ 4.N ' kan kutya - Egyéves, rajzos színű, hosszú (1 % ,} . szőrű német juhász'kan kutya - Hároméves, fekete színű, fehér & dj mellényes, dog-staffordshire terrier keverék kan kutya A listán szereplő állatok ideiglenes befoga­dóknál, valamint a Rex Alapítvánnyal kapcso­latban álló állatpanziókban és menhelyeken várják szerető gazdik jelentkezését. Az örökbe fogadható állatok iránt érdeklődni lehet a Rex Kutyaotthon Alapítvány állatvé­delmi irodájában személyesen, vagy telefo­non a 230-4080-as számon, a 06 (30) 303- 0268-as SMS-számon, illetve interneten, a www.rex.hu címen. Rex Kutyaotthon Alapítvány 1046 Bp., Külső Szilágyi út 104. Tel./fax: 230-4080. Teletext: 737. oldal E-mail: rexiroda@elender.hu, honlap: www.rex.hu ADÓSZÁM: 18015676-1-41 BANKSZÁMLASZÁM: 10402283 - 22802398 - 00000000 HIRDETÉS NÉPSZABADSÁG

Next