Népszabadság, 2004. június (62. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-24 / 146. szám

NÉPSZABADSÁG Máglyák gyúlnak Szent Iván éjjelén Egy régi, Magyarországon már-már a fe­ledés homályába merülő néphagyomány, a Szent Iván-éji tűzgyújtás felélesztésé­ben vállalt szerepet a festői környezetű Pest megyei falu, Piisszentiván. A tele­pülés polgármestere, Pénzes Gábor tizen­négy évvel ezelőtt gyújtotta meg először a máglyát. A nyári napforduló megünneplése olyan régi, mint maga az a felismerés, hogy ilyen napforduló egyáltalán létezik. Az őskőkori csillagászati obszervatóriu­moknak (a legismertebb az angliai Stonehenge) legfontosabb funkciója volt a napéjegyenlőség meghatározása. Az európai, s vele együtt a magyar hagyo­mány az ünnepet június 24-re, virágos Szent János vagy Szent Iván napjára teszi. Manapság az ünnepet általában a legkö­zelebbi hétvége szombatján tartják. A tényleges napforduló nem esik egybe a június 24-i dátummal, sőt az idő teltével egyre nagyobb a különbség. Az idén a napforduló egész pontosan június 21-én 2 óra 57 perckor volt. Az ünneppel kapcsolatos népszoká­sok kivétel nélkül mind a tűzhöz kötőd­nek. Ezen az éjszakán ugorják át az Iván­­napi tüzet, gyújtják meg a tűzkarikát. Olykor a falvak szélén raknak máglyát, amit aztán a falu apraja-nagyja körültán­col. Néprajzilag ez a nap a fiatalok ösz­­szeboronálásának ideje. A gyermekeknek almát szórtak, hogy ne betegedjenek meg. Szokás volt ilyenkor mezei virágok­ból, füvekből koszorút kötni, s ezt a ház elejére akasztani tűzvész ellen. Több vi­déken a szemétégetésre is ezt a napot használták. Este aztán a faluvégen vagy a keresztúton rakott tüzet kellett átugrani. Amikor a tüzek kialudtak, ledobálva ruháikat, beugráltak a vízbe, és ki-ki azzal töltötte kedvét, akire a sötétben rátalált. Palócföldön a lángok a tűzgyújtás után kendert szakasztottak, eltették, kilenc nap múlva megnézték, és akié magas volt, az özvegyet, akié virágos volt, az le­gényembert kapott még azon a nyáron. A tűzgyújtásra vonatkozó első hiteles magyarországi említések a XV-XV. szá­zadból származnak. Telegdi Miklós pré­dikátor 1577-ben a Szent Iván-i tűzről mint az egyház által helyesnek tartott szokásról szól. Andrej Tarkovszkij Andrej Rubljov cí­mű filmjében feldolgozta a szlávok nyári napfordulós ünnepét. Az emberek előbb énekeltek, ettek-ittak a tűz körül. Éjfél kö­zeledtével feláldoztak egy fehér tyúkot és egy fekete kakast, vérüket égő olajjal teli tálba csurgatták, majd körtáncot lejtettek, s amikor a tüzek kialudtak, ledobálva ru­háikat, beugráltak a vízbe, és ki-ki azzal töltötte kedvét, akire a sötétben rátalált. Pilisszentivánon az idén június 26-án már tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Szent Iván-napi ünnepségeket. A délelőtti gyerekprogramok után a dél­utántól estébe nyúló táncos, énekes, ze­nés műsorok kellemes kikapcsolódást, szórakozást nyújtanak. Felállítják a sör­sátrakat is, a nap fénypontja az esti tűz­gyújtás. Ilyenkor sok látogatót fogad a falu, köztük a nyolc magyarországi Szentiván képviselőit. Az idén az erdélyi Vajda­­szentivánról is érkeznek vendégek. V. s. Tűzugrás Szent Iván éjjelén: Karancskeszi, Nógrád megye, 1930- as évek (részlet) A A jelkép bosszúja notórius szabadságszűkítők soha nem hiszik el, hogy amit betiltanak, előbb-utóbb bosszút áll. Le­het, hogy ezt a bosszút adott esetben érdemes megkoc­káztatni, de az ilyen eset nagyon ritka. Az „önkény­uralmi jelképek" esete nem ilyen. A tiltással a jelkép, mint látjuk, nem vész el, csak megdicsőül. Mert kon­szolidált országban egy jelkép fölmutatását mégsem lehet annyira büntetni, amennyit az „eszme" bátor képviseletének dicsősége ér. A gyilkos eszmék megve­tését pedig nem könnyíti meg, hanem megnehezíti, ha képviselőit a szabad politikai megnyilvánulás jogát korlátozó állami erőszak áldozataiként kell megvet­nünk. Még jó, hogy nem a nyilaskereszt dicsőül meg éppen, hanem a vörös csillag. Jobb, de nem sokkal. 1992. október 23-a előtt senkinek nem jutott eszébe, hogy az „önkényuralmi jelképeket" betiltsa. Akkor Boross Péter Belügyminisztériuma azokat a szélsőséges szervezeteket vonta be a Kossuth téri ünnepség meg­szervezésébe és közönségének toborzásába, amelyek Göncz Árpádot, '56 hősét ellenségüknek tekintették. Az ünnepség botrányba fulladt, a köztársaság elnökét töb­bek között „önkényuralmi jelképekkel" felszerelt náci­féleségek gyalázták. A kormány azt lódította, hogy a rendőrség nem tehetett semmit, már csak azért sem, mert az „önkényuralmi jelképek" nem voltak betiltva. A törvény tehát önigazolásból és pótcselekvésből szü­letett. Az Antall-kormány „abba a gyanúba keverte magát, hogy segítette a szélsőjobboldali csoportok megmozdu­lását, és ez a beterjesztés kormánypárti oldalról valame­lyest ellensúlyozni kívánja ezt a gyanút" - mondta a törvénytervezet tárgyalása során Orbán Viktor. Még mást is mondott: „itt állunk szemben egy olyan kor­mánnyal, amely nyilvánvalóan együttműködik szélső­­jobboldali csoportokkal, és felvetődik a gyanú, hogy nem az elveszett '94-es választásokra készülődik-e, és nem akar-e magának esetleg már most szélsőjobboldali rohamcsapatokat szervezni". Orbán szerint a törvény­­javaslatnak csak akkor lesz értelme, ha „a pártok a szimbólumok betiltásában kifejeződő politikai akaratot saját pártjuk politikájában is érvényesíteni fogják, és minden szélsőjobb- és szélsőbaloldali rezdülésre meg­felelő erővel fognak reagálni(...) a Fidesz a maga részé­ről ezért volt mindig is könyörtelen azokkal szemben, akik megpróbálták szalonképessé tenni, megpróbálták mentegetni akár a szélsőbal-, akár a szélsőjobboldali je­lenségeket." Egy évtized alatt bebizonyosodott, hogy a törvénytervezetnek nem volt értelme. Az SZDSZ és a Fidesz kisebbsége (!) elvből utasítot­ta el a javaslatot, az MSZP pedig azért, mert benne vol­tak a „szélsőbaloldali" jelképek is. A Fidesz kisebbségi véleményét Szájer József képviselte: „úgy gondolom, hogy bizonyos jelképek büntetőjogi belátása - legye­nek azok bármely undorító és megvetendő eszmék megjelenítői - sértik a szabad politikai megnyilvánulás alapvető emberi jogát". A fasiszta jelképeket a vitág nagy részén nem, kis ré­szén pedig arra hivatkozva tiltják, hogy arra ott külö­nös történelmi ok van. A vörös csillaggal kapcsolatban ilyen különleges történelmi okra sehol másutt nem le­hetne annyi okkal hivatkozni, mint nálunk. A magyar forradalomban a vörös csillag leverése az önkényura­lom leverésének szimbólumává vált, visszaállítása pe­dig az önkényuralom visszaállítását jelképezte. És ezt az önkényuralmat hirdeti a Magyar Köztársaság de­mokráciájánál magasabbrendűnek a Munkáspárt, mely a vörös csillag betiltásának eltörlését követelő mozgalom élén áll. A Munkáspárt által kezdeménye­zett nyilatkozat aláírását Tamás Gáspár Miklós a követ­kezőképpen indokolta: „A nyilatkozat lírai szövegében szép mondatok olvashatók az ötágú vörös csillagról, amely öt világrész dolgozóinak szolidaritását jelképe­zi. Én persze jól tudom, hogy a vörös csillag a sztálinis­ta népirtás, a szovjet megszállás, a szolgaság és elnyo­más jelképe is, de mivel a teljes kifejezési szabadság hí­ve vagyok, fönntartásaim ellenére csatlakoztam a tilta­kozáshoz." Azt hiszem, helyesebb, ha a teljes kifejezési szabad­ság hívei a saját álláspontjukat fejezik ki, és nem csatla­koznak azokhoz, akik a legkevésbé sem a teljes kifeje­zési szabadság hívei. A politikai szabadság híveinek inkább azon kellene lenniük, hogy a vörös csillag fel­szabadítása ne jelentse a vörös csillag rehabilitálását és az önkényuralom apologétáinak erkölcsi győzelmét. És nem is fogja ezt jelenteni, ha a vörös csillagot a ho­rogkereszttel együtt hajítják ki a Btk.-ból. Révész Sándor MAGYARORSZÁG 2004. JÚNIUS 24., CSÜTÖRTÖK 9 Sohse hull le a vörös csillag? A munkásmozgalom jelképéből az elnyomás szimbóluma lett Ma folytatódik másodfokon a Munkáspárt alelnöke elleni büntetőper. Vajnai Attilát már­cius 4-én, első fokon egy év pró­bára bocsátották, amiért nyilvá­nosan viselte a vörös csillagot. A vörös csillag és a sarló-kalapács ön­kényuralmi jelképpé minősítésének meg­szüntetését szocialista képviselők kezde­ményezték azután, hogy április 4-én a rendőrség előállította a Munkáspárt alel­­nökét. Vajnai Attila a budapesti szovjet emlékműnél nyíltan viselte a vörös csilla­got. A Btk. 269/B paragrafusa szerint vét­séget követ el és pénzbüntetéssel bünte­tendő, aki „horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jel­képet (...) nagy nyilvánosság előtt hasz­nál" . Az MSZP-s képviselők - akik az EP- választási kampány időszakában „felfüg­gesztették" az üggyel kapcsolatos aktivi­tásukat - csak a kommunista szimbólu­mok tiltását oldanák fel, a náci és hunga­rista jelképeket valószínűsíthetően to­vábbra is tiltanák. Herczog Edit és képviselőtársai arra hi­vatkoznak, hogy az Európai Unió egyet­len tagállamában sem tiltják e szimbólu­mokat, ezen kívül „e két jelkép napjaink­ban is a munkásmozgalmak nemzetközi­leg elismert szimbólumának minősül". Herczoggal együtt Gurmai Zita és Gyurcsány Ferenc is aláírta azt a kezdemé­nyezést, amelyet az ATTAC antigloba­­lista szervezet indított a vonatkozó jog­szabály eltörlése céljából. „Sohse hull le a vörös csillag (...) Mióta ember néz az égre/ Vörös csillag volt a reménye" - idézi a petí­ció Ady sorait, emlékeztetve arra, hogy a jelkép az Európai Parlamentben képvi­selt több párt jelvényében is szerepel. A petíció szerint „az ötágú vörös csa­­lag színe az elnyomottak önvédelmi har­cának jelképe". A dokumentum megem­líti, hogy „a vörös zászlót először a VIli. században egy perzsiai parasztfelkelés során tűzték ki, munkások pedig első íz­ben 1831-ben, a lyoni takácsok felkelése­kor használták". A petíció nem szól a kommunista rendszer időszakáról, ugyanakkor azt állítja, hogy „a vörös csil­lag a mai globalizációs korszak kárval­lottjainak nemzetközi összefogását, sor­suk jobbítása iránti jogos igényét is szim­bolizálja". Ezzel szemben az antigloba­­lista szervezetek széles spektrumából (az anarchistáktól a környezetvédőkön át a szakszervezetekig) csak a mozgalomra rácsatlakozó ortodox kommunisták jelké­peiben szerepel a vörös csillag. A Munkásmozgalomtörténeti lexikon (Bu­dapest, 1976) szócikke szerint a jelképet „a hagyomány szerint először azok a bal­oldali szociáldemokraták kezdték el jel­vényként viselni, akik az I. vh. kitörése után is kitartottak a nemzetköziség elve mellett. (...) A győztes szoc. forr. után ál­talánossá vált a komm. mozg.-ban mint a nemzetköziség jelképe." A sarló-kala­pácsról pedig első helyen említi a korabe­li meghatározás, hogy az „a SZU állami jelvénye", s csak utána tudjuk meg, hogy „a kalapács a munkásosztály, a sarló a pa­rasztság jelképe, keresztbe fektetésük a munkásosztály és a parasztság szövetsé­gét, a szoc. társadalmi rendszert jelképe­zi". Egy brit on-line enciklopédia szerint azonban a „vörös csalag a kommunista párt uralmának a jelképe". Emiatt, és az elmúlt évtizedek tapasz­talatai miatt azonban sok kelet-európai és ázsiai nép nem az „elnyomottak önvédel­mi jelképének", hanem az elnyomás szimbólumának látja a vörös csillagot és a sarló-kalapácsot. „Makacs dolgok a té­nyek, és azt mutatják, hogy a kommunis­ta rendszerek bűntettei körülbelül száz­millió ember életébe kerültek" - állapítot­ta meg a francia kutatók nagy vihart ka­vart műve, A kommunizmus fekete könyve (Budapest, 2000), amely a Szovjetunió, Kína, Kambodzsa, Vietnam, Laosz és sok más ország áldozatainak becslése nyo­mán jutott erre a nagyságrendre. Sok ku­tató vitatta a becslés pontosságát, az azonban nehezen vonható kétségbe, hogy mindegyik rezsim magáénak val­lotta a vörös csillagot. Putyin elnök után tavaly júniusban az orosz parlament is jóváhagyta a hadsereg azon kérését, hogy ismét használhassa az 1918 áprilisában bevezetett vörös csilla­got (valamint a cári éra kétfejű sasát). „A csillag szent a katonáink számára" - kö­zölte Ivanov védelmi miniszter 2002 no­vemberében. A vörös csillagot viselték az orosz katonák a második világháború an­tifasiszta harcában - de ott volt a vörös csillag a Kelet-Európát megszálló szovjet tankokon, az 1953-ban Kelet-Berlinbe, 1956-ban Budapestre, 1968-ban Prágába, 1980-ban Afganisztánba bevonuló harc­kocsikon is. A vörös csillagot használták a kínai kommunisták Tibet elfoglalása­kor, és még nemrég is vörös csillagos mao­ista gerillák tartották rettegésben Nepált. Ott van a vörös csillag a ma is koncentrá­ciós lágereket üzemeltető, népét éhínség­ben tartó észak-koreai kommunista rend­szer lobogójában, a jelkép az ő értelmezé­sükben „a koreai Munkapárt vezető sze­repét" szimbolizálja. Az önkényuralmi jelképek együttes tiltása vagy engedélyezése lehet kizáró­lag szólás- és véleményszabadság kérdé­se. Ugyanakkor legitim álláspont az is, hogy a történelmi múlt miatt demokrati­kus konszenzust kell alkotni az érzékeny­ség és a véleményszabadság közti egyen­súlyról. A magyarországi tiltás „alapfilo­zófiáját" dr. Kutrucz Katalin MDF-es kép­viselőnő fogalmazta meg a legpontosab­ban az 1993-as országgyűlési vitában: „Ha megnézzük, akkor az összes ilyen tí­pusú szimbólum olyan, amely eredetileg igenis pozitív jelentéstartalmú volt. Ezek az önkényuralmi szervezetek ezeket a jel­képeket egészen egyszerűen bemocskol­ták, de a mocsok a jelképeken van. És at­tól kezdve (...), hogy a huszadik századi szervezetek ezeket a jelképeket ilyen mó­don és emberek meggyilkolására hasz­nálták fel, ezek a jelképek, sajnos, tudo­másul kell vennünk, kompromittálódtak, nem azt jelentik, amit eredetileg jelentet­tek." Seres László : 2004. március: Vajnai-per első fokon Abszurdok A vörös csillag mint önkényuralmi jelkép engedélyezése vagy tiltása nem nélkülözi ■az abszurd momentumokat. A Munkáspárt alelnöke világított rá például arra, hogy ha olyan kommunista párt politikusa utazik Magyarországra, amelyik használja a nálunk tiltott jelképeket, akkor eljárás indulhat(na) ellene, ha kitűzi a csillagot vagy a sarló-kalapácsot. Szabadon használhatja viszont a jelképet a totalitáriusnak nem nevezhető Heineken sör. Dr. Bócz Endre, az igazságügyi miniszter főtanácsosa lapunknak úgy nyilatkozott: valószínűleg jogtalanul, hiszen a törvény csak ismeretterjesztő, művészeti alkotásoknál, illetve akkor engedélyezi a csillag használatát, ha egy állam jelképe, logója. „Kiváncsi lennék, hogy per esetén hogyan döntene a sörről egy bíróság." A Heineken egyébként kezdettől fogva, a XIX. század vége óta használja a vörös csillagot: állítása szerint középkori sörfőzdék szimbóluma volt, és misztikus védőhatalmat tulajdonítottak neki. A cég csupán a hidegháború idején változtatta meg a jelképet vörös körvonalú fehér csillagra, hogy véletlenül se azonosítsák terméküket a kommunizmussal. A Jobbik Magyarországért mozgalom március végén „önkényuralmi jelképek hasz­nálatának vétsége", a vörös csillag terjesztése miatt feljelentette a Magyar Naran­csot a X. kerületi ügyészségen. A hetilapban ugyanis piros színűek azok a miniatűr csillagok, amelyek a bekezdéseket elválasztják egymástól, és a kritikák pontértékét jelölik. Bojtár B. Endre, a Narancs főszerkesztője lapunknak elmondta: az ügyész­ség, miután a BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályát utasította az ügy kivizs­gálására, a nyomozás meghosszabbítása mellett döntött. Bojtárt három órán át hallgatták ki a Gyorskocsi utcában: „Elmondtam nekik, hogy egy jelkép nem a for­májától az, hanem attól, hogy milyen jelentést tulajdonítunk neki. Azt is elmond­tam, hogy a mi csillagunk tipográfiai elem, és nem vörös, hanem piros." (S. L.)

Next