Népszabadság, 2006. október (64. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-07 / 236. szám
Lélekölő fájdalom Legalább minden harmadik ember szenved valamilyen fájdalomtól, sokan nem is kapnak gyógyírt panaszaikra. A gerincbetegek fele lesz rokkantnyugdíjas, többnyire az állandó fájdalom miatt. Kun J. Viktória „A fájdalom megöli a lelket” - tartja egy régi közmondás, amit az orvosok és a betegek is megerősíthetnek. Olyanok, akiknek így vagy úgy naponta dolguk van a kínnal. A fájdalomcsillapítás fontosságára, vagyis a beteg emberek méltóságának megőrzésére hívta tegnap fel a figyelmet az „Együtt a fájdalom ellen” elnevezésű akció, amelyet a Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Reumabetegek Egyesülete együtt hirdetett meg. Több százan kaphattak segítséget, tanácsot arra, mit csináljanak, hová fordulhatnak problémáikkal. Ma már az orvosok többsége tudja, hogy a fájdalommal küszködő betegeknek meg kell kapniuk az élhető életet biztosító kezeléseket. A Magyar Rákellenes Liga egy korábbi felmérése szerint amíg öt évvel ezelőtt a rászoruló betegek 70 százaléka fájdalomcsillapítás nélkül maradt, mára arányuk 30 százalék alatt van. A reumatológiai és mozgásszervi eredetű fájdalmak csillapításában rossz a helyzet, az e betegségektől szenvedők száma csak Magyarországon elérheti az egymilliót. Kismarton Judit orvos-jogász ehhez képest mégis áttörésről beszél: szerinte ugyanis a szakemberek mindinkább nyitnak a fájdalomcsillapítás felé, s a mind korszerűbb terápiák felé. Ugyan a helyzet még mindig sokkal rosszabb, mint a daganatos betegeknél, a gerincbetegek fele például idővel rokkantnyugdíjas lesz, többnyire csak azért, mert fájdalmai kibírhatatlanok. Amint elkezdődik a hatékony kezelés, többségük vissza is megy dolgozni - mondja a betegjogok védője. Kismarton Judit szerint azonban a helyzet mindenképpen javul. Világszerte egyre több ember szenved a legkülönbözőbb fájdalmaktól, a migrén és feszülő fejfájások igazi népbetegséggé váltak. A daganatos betegségek mellett a mozgásszervi betegségek, ha lehet, még nagyobb gondot okoznak: a teljes lakosság 43 százaléka szenved naponta ilyen fájdalomtól. A közép- és időskorúak egyharmadának ízületi kopás, nagy többségüknek pedig a csontritkulás okoz kínt, az utóbbi évtizedben a harmincévesnél fiatalabbak között kétszázötvenszeresére nőtt azok száma, akiknek a számítógép használata miatt alakultak ki nyak- és felsővégtag-bántalmaik. A fájdalomcsillapítás hosszú ideig a gyógyításban háttérbe szorult, de az elmúlt évtizedekben Európában, sőt Magyarországon is megjelentek a fájdalomorvoslásra specializálódott fájdalomambulanciák. A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség nem értékmérője az embernek. Nem jobb, nem értékesebb ember az, aki jól, és nem rosszabb, aki rosszul tűri a fájdalmat. Mindenesetre jó, ha az orvos tisztában van azzal, hogy a betege a fájdalmat jól tűrő, fegyelmezett egyén, vagy sem, mert a fájdalmat jól tűrő beteg sokszor félrevezetheti az orvost a betegség megállapításában. És fordítva, a fájdalmat nehezen tűrő beteg esetén a sebész hamarabb határozza el magát egy esetlegesen felesleges műtéti beavatkozásra, éppen a fájdalom súlyosnak jelzett foka miatt. Sokkal nagyobb körültekintést igényel a fájdalom megítélése kisgyermek esetében, aki már esetleg a fehérköpenyes közeledésére, és nem a fájdalomtól fakad sírva. A fájdalom mérésére vannak egyébként eszközök. Leggyakrabban a visual analóg skálát (VAS) és az úgynevezett numerikus skálát használják. A VAS esetében megkérik a betegeket, hogy egy 10 cm-es szakaszon, ahol a szakasz kezdőpontja az „egyáltalán nem fáj", végpontja pedig a „tűrhetetlen fájdalom”, jelöljék be fájdalmuk erősségét. A numerikus skálák esetében a beteg osztályozza fájdalmát a-tól tóig, ahol a o az „egyáltalán nem fáj", a 10 pedig a tűrhetetlen fájdalmat jelöli. Ezek a módszerek kizárólag a fájdalomcsillapítás hatásosságának mérésére használhatók, tehát az mérhető velük, hogy egy adott embernek mennyire hatásosan sikerült a fájdalmát csillapítani. NÉPSZABADSÁG • 2006. OKTÓBER 7., SZOMBAT Mozaik•21 Robbanás Zámolyon Három tűzszerészt ölt meg a világháborús gránát Három katonai tűzszerész életét vesztette, egy társuk pedig súlyosan megsérült tegnap a Fejér megyei Zámoly külterületén, amikor a település homokbányájában hatástalanítani próbáltak egy második világháborús repeszgránátot. Cseri Péter Veszprém A Székesfehérvár és Zámoly között félúton lévő egykori homokbányát hosszú ideje a honvédség használja. Mivel a bánya a legközelebbi lakott településtől is több kilométerre található, az országúttól pedig mintegy 500 méterre helyezkedik el, így ez a helyszín alkalmas robbanóeszközök megsemmisítésére. Az Első Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred öt tűzszerésze azért érkezett a bányába, hogy megsemmisítse a még csütörtökön Oroszlány és Környe között egy építkezésen talált világháborús lövedékeket, köztük egy 76 milliméteres orosz repeszgránátot. Mint megtudtuk, az előkerült robbanóeszközök közül már a megtalálás helyszínén megsemmisítették azokat, amelyeket a tűzszerészek veszélyesnek találtak, míg a szállításra alkalmasnak ítélt lövedékeket tegnap délelőtt a mintegy 30 kilométerre lévő zámolyi bányába vitték, s itt történt a három tűzszerész halálát okozó tragédia. Ács Tibor, a baleset körülményeit vizsgáló katonai ügyészség szóvivője egyelőre nem tudott részleteket közölni az esetről, miután a rendőrség és a katonai ügyészség közös helyszíni szemléje még lapzártánkkor is tartott. Információink szerint a detonáció akkor következett be, amikor a tűzszerészek az előre megásott gödörbe helyezték a gránátot. A honvédelmi tárca tájékoztatása szerint a balesetben egy hivatásos és két szerződéses katona vesztette életét. Súlyosan megsérült az a szintén szerződésesként szolgáló társuk, akit mentőhelikopterrel szállítottak be az Országos Baleseti Intézetbe. A tűzszerészeket a bányába szállító jármű sofőrje nem vett részt a gránát megsemmisítésében, a kocsinál várakozott a társaira, így ő nem sérült meg a detonációban. Mivel a bánya biztonságos távolságban van a Zámolyt Székesfehérvárral összekötő úttól, így a robbanás nem okozott anyagi károkat, a helyszínelés idejére az utat sem kellett lezárni. Havril András vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke szakmai vizsgálatot is kezdeményezett az ügyben. Az egyetlen túlélőt az Országos Baleseti Intézetbe szállították Fotó: MTI - Mihádák Zoltán Tűzszerészbalesetek Az elmúlt tíz évben három súlyos tűzszerészbaleset történt Magyarországon. Legutóbb május 23-án Szolnokon, a Magyar Honvédség kiképzőközpontjában tartott aknaismereti gyakorlat közben történt robbanás. A balesetben - amelyet egy nem megfelelően hatástalanított repeszromboló gránát okozott - három katonai tűzszerész sérült meg, közülük a tűzszerészraj parancsnoka a kórházi műtét közben meghalt. 1997. július 20-án két tűzszerész halt meg Dunaharasztiban, amikor hatástalanítás közben felrobbant egy második világháborús aknagránát. A 82 milliméteres lövedék robbanása következtében életét vesztette egy hivatásos főtörzsőrmester és egy sorállományú honvéd. 2000. október 22-én Budapesten felrobbant egy második világháborús bomba a X. kerületben, a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út sarkán álló benzinkút melletti építési területen. Egy 26 éves tűzszerész járőrparancsnok életét vesztette. (MTI) A harminchatodik helyen végzett a magyar válogatott a Dél-Afrikában rendezett hajléktalan-labdarúgó-világbajnokságon. Öröm az ürömben, hogy a mieink 5:2-re lemosták az amerikai homelesseket, a braziloktól pedig csak 5:4- re kaptak ki. Falusy Zsigmond Afrikába jutni talán nehezebb volt a magyar hajléktalanoknak, mint ott becsülettel helytállni. Amíg angol sorstársaikat például a Manchester United is támogatja, addig nekik szinte szó szerint úgy kellett összekalapozni a repülőjegyre valót. Végül kétmillió forint folyt be a különböző adományozóktól, többek között az egyik televíziós csatornától, a VIII. kerületi önkormányzattól, a nyíregyházi önkormányzattól és a város labdarúgócsapatától, valamint magánemberektől. Akadt, aki kétszáz forintot küldött, más tízezret, az utazáshoz hiányzó összeget pedig az Oltalom Alapítvány teremtette elő. Az Amler, Bakos, Bozó L, Bozó II., Farkas, Hollóczy, Milák, Najeh, Sándor összetételű válogatott négy kísérővel szeptember 20-án hajnalban indult útnak Fokvárosba. Bár az első hírek úgy szóltak, hogy a világbajnokság szereplői a Ritz Hotelben laknak majd, a résztvevőket végül iskolai tantermekben szállásolták el. Összesen negyvennyolc ország hajléktalanjai jöttek össze erre a néhány napra. Voltak homelessek Burundiból és Kenyából, Angliából és Chiléből, Kazahsztánból és Zimbabwéből, Argentínából és Kamerunból. Rákos András szociális munkás szerint azért volt különbség hajléktalan és hajléktalan között: a litvánok például inkább néztek ki unatkozó bankfiúknak, mint az élettől megvert embereknek, de a spanyolok között is csupán egy-két olyan focistát lehetett felfedezni, akik vélhetően tudják, milyen az utcán élni. A mérkőzéseket 3+1 fős csapatok játszották. A mieink tizenegy találkozójukból mindössze ötször győztek, megnyerték viszont a közönség szimpátiáját. Az amerikaiak elleni meccsükön például több száz fekete férfi üvöltötte enyhe dél-afrikai akcentussal: Ria, ria, Hungária. Fokváros egyébként tetszett a magyaroknak. Nagy volt, érdekes, bár egy kicsit félelmetes is: mindenütt drótok és rácsok védték az ingatlanokat, sötétedés után pedig nem volt tanácsos sétálni. A világkupát végül az oroszok hódították el, megelőzve a kazahokat, lengyeleket és mexikóiakat. A mieink a harminchatodik helyen végeztek, és szerdán érkeztek meg Budapestre. Nemzetközi szerződést nem kaptak, külföldi játékosügynökök nem figyeltek fel rájuk, viszont láttak egy darabot Afrikából. Úgy tervezik egyébként, hogy ezután is együtt maradnak. Egy sportszergyártó cég jóvoltából most már van rendes edzőcipőjük is, csak a mezüket cserélték el a paraguayi és zimbabwei játékosokkal. Jövőre Dániában lesz a világbajnokság, addigra talán szereznek másikat. Aranylábú homelessek Ez a felvétel még egy itthoni edzésen készült Fotó: Kovács Bence