Népszabadság, 2007. november (65. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-17 / 268. szám
2007. NOVEMBER 17., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG 6 • Budapest „Aranykorona” a Clark Ádám téri foghíjra A hotelszobákból camera obscurával lenne látható a panoráma A Clark Ádám téri híres foghíjtelek valószínűleg egy-két éven belül beépül, a napokban ugyanis lezárult az a legújabb tervpályázat, amelyet a telek mostani tulajdonosa írt ki. Szálloda lesz majd itt, a II. világháborúban lebombázott Budai Takarék hűlt helyén. Csordás Lajos Az építészszövetség szerint csak a Nemzeti Színházra kiírt pályázat vonzott annyi jelentkezőt, mit ahányat a Clark Ádám téri szállodatervezési kiírás. Ötvenkilenc pályamű érkezett, s ez a fokozott érdeklődés is megmutatta, hogy a budai Duna-part egyik legjobb helyszínéről van szó. Ide házat tervezni nyilvánvalóan rangot jelent. A háborúban elpusztult elődépületet egyébként Ybl Miklós jegyezte. A lezajlott pályázaton első díjat nem osztottak ki. Végül is tehát nem született olyan terv, amely maradéktalanul elfogadható lett volna a kiíró, az Unione-Clark Kft. számára. A második helyre rangsorolt, Studio Szász Kft. által beadott munka bizonyult a legjobbnak a zsűriben helyet foglaló építészek szerint. Készítője Mórocz Tamás és Vannay Miklós. Az általuk közreadott koncepció egy aranyba burkolt, elég zártnak ható épületet mutat, amely felveszi a telek kanyarulatát. Első pillantásra homogénnek tűnik a látvány, mindössze két négyzet alakú nyílás töri meg a teljesen simának látszó homlokzatot. A zsűri - amely elsődleges szempontként értékelte a homlokzati megjelenést - mégis ezt ítélte a legjobbnak. Ez a bizonyos „arany” burkolat sokkal izgalmasabb, hát Ez a bizonyos „arany” burkolat sokkal izgalmasabb, hálószerűbb, mint a képen látszik, tulajdonképpen egy lyukacsos fémfüggöny. Jószerűbb, mint a képen látszik, tulajdonképpen egy lyukacsos fémfüggöny, tudtuk meg az egyik alkotótól, Mórocz Tamástól. A terv talán legérdekesebb megoldása, hogy mind a hatvan szobában teljes panoráma lenne látható, melyet egy camera obscura szerkezet vetítene a mennyezetre. Különleges, Verne Gyulá-s megoldás. Igazi ablak a tervezők elképzelése szerint nem is lenne a szobákon. A terv láthatóan szakít a hagyományos, lakásszerű hotelszemlélettel, s a közösségi terekre helyezi a hangsúlyt. Ezért elsősorban ezek a közös helyiségek, társalgók, éttermek nyílnak meg az épületből a külvilág felé, ezekből lehet látni a valódi panorámát is. Legjobban a tetőétteremből. A befektető egyelőre tárgyalásokat folytat a tervezőkkel, s ha sikerül megegyezni néhány változtatásban, akkor alapjában véve a Mórocz- Vannay-féle elképzelés valósul meg. Ha nem, akkor a pályázat más díjazottjaival ülnek le megvitatni a továbbiakat. Az utóbbi tizenöt évben egyébként két jelentősebb terv is készült már a telekre, az egyiket Bán Ferenc készítette, aki 1998-ban megnyerte az ide tervezett irodaházra kiírt pályázatot. Ennek ellenére 2001-ben Birkás Gábor egy korábbi, átdolgozott terve valósult meg majdnem. A jelenlegi projekt mindezeket a munkákat nem vette figyelembe, nem kellett figyelembe vennie, hiszen teljesen új koncepcióról van szó. A telek tulajdonlástörténete is meglehetősen változatosan alakult az utóbbi másfél évtizedben. Még 1989-ben egy Hauk és Társai nevű kereskedelmi kft. privatizálta, jelzálogot terhelt rá, s így nemsokára a hitelező Magyar Hitel Bank birtokába került. 1997-ben az Interbau Kft. vette meg, melynek tulajdonosi köre lényegében azonos a jelenleg birtokban lévő Union- Clark Kft.-jével. A tér éjszakai panorámája - egyelőre még csak látványterven HIRDETÉS Ha már meglepetés, legyen inkább kellemes! Allianz kötelező 2008: csökkenő díjak, online direktbiztosítás, innovatív autóskártya a hűséges ügyfeleknek Kedvezőbb árszint, egyszerűbb és átláthatóbb tarifa- és kedvezményrendszer, kombinált biztosítási és banki termékek, hagyományosan magas szolgáltatási színvonal ezt kínálja az Allianz 2008-as kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányában. AEGON 88 524 Gyártmány RENAULT ALLIANZ 56 400 Szerződő neme férfi GENERALI 71 493 Szerződő korall GENERTEL 54 587 Szerződő irányítószáma 1125 GROUPAMA 92 245 Szerződő lakhelye Budapest XII. ker K&H 99 048 Hengerűrtartalom 1998 KÖBE 68178 Díjfizetési mód csekkes MÁV 71 370 Díjfizetési gyakoriság negyedéves OTP GARANCIA 87 168 Használati mód magán POSTA 96 568 Jogosítvány megszerzésének éve 1980 SIGNAL 106 337 Webes kötés igen TIR 61 460 Van másik szerződése a biztosítónál? igen UNION 71 715 Casco együttkötés igen UNIQA 84 341 B/M A0 Az Allianz személygépjármű-ügyfelei átlagosan 5% díjcsökkentéssel számolhatnak. Emellett számos kedvezményt is igénybe vehetnek: 5% Allianz Hűségkedvezmény, 10% Gfb-Casco együttkötési kedvezmény a gépkocsi-felelősségbiztosításból és ingyenes aktív kárrendezés, akár 15% kedvezmény Allianz bankszámlával rendelkezők számára, Allianz Autós Kártya, 10% kedvezmény új Allianz otthonbiztosítást kötők számára (az otthonbiztosítás díjából) és 3-8 % kedvezmény a gfb díjfizetési gyakoriság alapján. Azok az ügyfeleink pedig, akiknek 2008. évi gfb tarifájuk 6%-át meghaladó mértékben növekedne, korrekciós kedvezményt, amely a díjemelés mértékét 6%-ban maximalizálja. Egy kötelező kattintás! Új biztosítás-közvetítési platformunk az www. AllianzDirect.hu, ahol ügyfeleink kényelmesen, gyorsan, egyedülálló kedvezményekkel köthetnek kötelező biztosítást. Az Allianz Directen keresztül akár 25% kedvezményt kínálunk. További információ: www.allianz.hu, 06-40-421-421. A fenti információk az általános tájékozódásban nyújtanak segítséget. Kérésére elkészítjük egyedi ajánlatát, amely már az Önre vonatkozó kedvezményeket tartalmazza. WWW.NOL.HU Erzsébet híd japán díszfényben 2009-re díszkivilágítást kaphat az Erzsébet híd; ekkor lesz ugyanis 140 éve, hogy Magyarország (pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchia) és Japán között diplomáciai kapcsolat jött létre, és ötven esztendeje, hogy e kapcsolatot újra felvették. Kono Johei, a japán alsóház elnöke, a Japán-Magyar Baráti Társaság vezetője tavaly járt Budapesten, és Demszky Gábor főpolgármesterrel folytatott megbeszélése során felvetette, hogy országa az évfordulót az egyik fővárosi híd díszkivilágításának kialakításával ünnepelné. A projekt előkészítéséről a napokban tárgyalt Hagyó Miklós (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes és Ishii Motoko tervező, valamint Kakuta Hiromi nagykövetségi első titkár. Hagyó közleményben tudatta lapunkkal, hogy a projekthez az Erzsébet hidat választották ki, mert névadója akkor volt Magyarország királynéja, amikor a két ország között kialakult a diplomáciai kapcsolat. Ezzel 2009-re három dunai átkelő is díszvilágítással büszkélkedhet, hiszen a Szabadság híd 2008 őszéig tartó felújításának is része a díszvilágítás kialakítása. Budapesten jelenleg mintegy 170 épület, emlékmű vagy híd rendelkezik díszkivilágítással; további mintegy harminc esetében a főváros már döntést hozott a megvilágításról, csak még pénz nem jutott rájuk. A városatyák a díszkivilágítási rendeletet legutóbb tavasszal módosították; ekkor került a listára több csepeli templom, valamint az Akadémia előtti és a Műegyetem rakparti ’56-os emlékmű. (S. G.) A távhőszolgáltatók konferenciáján ■ ■ az Ökoprogram volt a téma Távhőszolgáltatási konferenciát rendeztek Bükfürdőn. A rendezvényen a legnagyobb érdeklődést a Főtáv Zrt. Ökoprogramja váltotta ki. A konferencia legfőképpen a piacnyitásra és az ezzel járó új kihívásokra összpontosított. Ezt az irányt támasztotta alá a Főtáv Zrt. vezérigazgatójának előadása is, amelynek középpontjában a távfűtés versenyképessé tételének eszközei szerepeltek. Kovács Lajos elmondta, hogy a legnagyobb problémát jelenleg az okozza, hogy a távfűtés 20 százalékos versenyhátrányban van a gázfűtéssel szemben. Ezt a versenyhátrányt kell lefaragni, hiszen a távhő nem csak környezetbarát, de a szén-dioxid-kibocsátása is szabályozott. A Főtáv vezérigazgatója elmondta: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a pazarló rendszerek miatt népszerűtlen a távhőszolgáltatás, s ez az ország egészére vonatkozik. A szabályozhatatlanság miatt a fogyasztók kényszerszolgáltatásként élik meg a távfűtést. Ez a jelenség viszont nem csak a fővárosban, hanem egész Magyarországon érzékelhető. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere például a múlt héten rendezett polgármesterek találkozóján, ezért is mondta azt, hogy a távfűtés rendszere kerülhet veszélybe, ha a kormány nem avatkozik bele. A kormány támogatásával ugyanis minden fogyasztó álma teljesülne: szabályozni tudnák, hogy milyen meleg legyen a szobában. A tárgyalások sikerének érdekében Demszky Gábor főpolgármester és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes mindent elkövet. A Főtáv Ökoprogramjához hasonló energiamegtakarítási program az ország minden településén segítene a távfűtéses lakásban élőknek, hogy otthonaikban kialakíthassák a szabályozást. Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója a szakmai találkozón előadásában részletesen ismertette a programot, amelyet a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége is támogat. Az Ökoprogramot a kormánynak 50 százalékban kellene támogatnia. Az állam segítsége tenné a fogyasztók számára olcsóbbá a beruházást, így azok is jól járnának, akik energiatámogatásban részesülnek Az Ökoprogram elérhetővé teszi a radiátoronkénti szabályozást, illetve a költségmegosztó rendszerek kialakítását úgy, hogy a finanszírozáshoz a fogyasztóknak nem kell önerőt felmutatniuk, mert az anyagi hátteret a szolgáltató biztosítaná. A vállalat javaslata szerint az eszközökért 10 évig díjat fizetnének a belépők, ami a hődíj-megtakarításából és az alapdíjkedvezményből fedezhető lenne. Bükfürdőn elhangzott, hogy januártól módosul az alapdíj-hődíj aránya. A vállalat, illetve a főváros viszont mindenkinek szeretné megadni a választás jogát, így januártól választani lehetne, hogy az új 35:65 százalékos arányszám, vagy pedig a mostani 48:52 százalékos arányszám szerepeljen a számlán. Azt ugyanis érdemes megfontolni, hogy az új arányszám egy hideg télen tényleg beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Ilyenkor ugyanis sokkal több hőt használunk fel. A továbbiakban Főtávnál a vezetés a vállalat hatékonyabb működésének lehetőségeit is vizsgálta, ennek eredményeként október elsejétől negyvennégy hatékonyságjavító projekt indult, ami másfél év alatt hoz eredményt. Az így megtakarított pénz pedig az Ökoprogram megvalósítását szolgálja majd. FŐTÁV Zrt.