Népszabadság, 2007. december (65. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-06 / 284. szám
www.nol.hu NÉPSZABADSÁG • 2007. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK világ • 9 Koszovó: Budapest kivár A Koszovóval kapcsolatos magyar álláspontról a Külügyminisztérium újonnan kinevezett politikai igazgatóját, Szentiványi Gábort kérdeztük. Zalán Eszter „Amennyiben a koszovói albánok kikiáltják függetlenségüket, fontosnak tartjuk, hogy ez az Ahtisaari-terv alapján történjen meg” - kezdett a Koszovóval kapcsolatos magyar álláspont kifejtésébe lapunknak Szentiványi Gábor, szakállamtitkár, a Külügyminisztérium politikai igazgatója. Hozzátette: „Ezen belül is lényeges, hogy a térség stabilitása, biztonsága, etnikai összetétele, és demokratikus fejlődése szempontjából fontos biztosítékok (demokratikus intézményrendszer, decentralizáció, piacgazdaság, kisebbségi jogok biztosítása) megteremtődjenek. Emellett jó lenne, ha a szerbiai mérsékelt politikai erők stabilizálódnának. Szeretnénk Szerbiának európai perspektívát nyújtani. A gyakorlati lépések között felmerülhet például a vízummentesség fokozatos megadása, a vízummentességhez vezető uniós útiterv kidolgozása, vagy az uniós tagjelöltség” - mondta a korábbi hágai nagykövet. Magyarországnak érdeke, hogy az EU és a NATO is egységesen és egymással összhangban lépjen fel. A közös álláspont kialakítása során Magyarország számára a legfontosabb a régió stabilitása, és a térség integrációs folyamata. Hogy mi történik másnap, miután Koszovó kikiáltotta függetlenségét? El fogja-e ismerni Budapest az új államot? „A folyamat még nem tart ott, hogy nekünk döntési kényszerünk lenne. A kérdést még több nemzetközi fórum is megvitatja, amelynek során még alakulhatnak a megoldás feltételei” - fejtette ki a diplomata. „Az eddigi viták alapján az látható, hogy a magyar álláspont közel áll az uniós többség véleményéhez, de hogy pontosan mikor mi történik, még korai lenne megjósolni.” Szentiványi szerint az unió majd olyan közös politikai álláspontot fogad el, amely a tagállamokra hagyhatja azt, hogy milyen ütemben, milyen módon reagálnak Koszovó függetlenségének várható kinyilvánítására. Alapvetően az unió keretében folyik a megoldás keresése, de Budapest az Egyesült Államok álláspontját is figyelembe veszi. A szakállamtitkár szerint a koszovói kérdés nem ront a magyar-szerb kapcsolatokon. „A két ország kapcsolatainak egészét tekintve nem hathat negatívan az a lépés, amit Magyarország az EU tagjaként meg fog tenni adott esetben. A szerb politika is kénytelen a realitásokkal számolni. Magyarország konstruktív, Szerbia európai orientációját támogató álláspontot szorgalmaz” mondta Szentiványi. Kérdésünkre, hogy Belgrád jelezte-e, hogy szankciókkal él, ha Magyarország elismeri Koszovó függetlenségét, a szakállamtitkár azt mondta: „Nem láttam ilyet”. A szerb álláspontot támogató Moszkva sem gyakorolt nyomást Budapestre, „az orosz politika tudja, hogy Magyarország az EU tagállamaként fog politizálni” - közölte. A tárca számol esetleges szerb menekülthullám kockázatával (amely a Vajdaságot is érintheti), de arra törekszik, hogy a rendezés ezt megelőzze vagy elhárítsa - mondta a szakállamtitkár. Eltűnt személyek arcképei Pristinában Fotó: Sopronyi Gyula Dán békekutató borúlátó előrejelzése Palanovics Norbert Nem sok jóra számíthatunk a régióban - mondta lapunknak a dán Jan Öberg, aki a svédországi székhelyű, békekutatással foglalkozó Transnational Alapítvány igazgatója. Tizenöt évvel ezelőtt lett volna igazán lehetőség Koszovó jövőjét rendezni. Később sem karolták fel Ibrahim Rugovát, aki békés eszközökkel akarta a függetlenséget. Ehelyett a nyugati államok fegyvert és pénzt juttattak a szakadár albánoknak, és bátorították őket, hogy lépjenek fel a szerbek ellen. A Nyugat ugyanis a hidegháborús ideológiát próbálta leképezni a Balkánon, ahol a horvátok, a bosnyákok és az albánok jelképezik a demokrácia iránti vágyat, a szerbek pedig az elnyomó „rosszat”, a „balkáni Szovjetuniót”. Ez a fekete-fehér kép senkinek sem segít a tisztánlátásban - véli a kutató. Szerinte a legjobb, ami történhet, hogy Koszovó nemzetközi felügyelet alatt marad. Középtávon a megoldást egy nagyon laza, konföderációhoz hasonló szövetség jelenthetné. A mostani szerb vezetés hajlandó szinte maximális autonómiát biztosítani, ha nem szakad el Koszovó. Ezzel egyidejűen Szerbia ahhoz végképp nem partner, hogy beleszóljanak a belügyeibe. A legrosszabb, de Jan Öberg véleménye szerint a legvárhatóbb alternatíva, hogy Koszovó valamilyen úton-módon kinyilvánítja függetlenségét. Ennél már csak az lehet rosszabb, ha az USA és más országok azonnal elismerik azt. Következményeképp Mitrovica környékén kikiálthatják a koszovói szerbek függetlenségét, amely előrevetít egy fegyveres konfliktust, és veszélybe sodorhatja a Koszovó más részén élő szerbek biztonságát. Szerbia viszont elzárhatja a Koszovóba irányuló energiacsapokat. S akkor az Európai Uniónak kell segítenie a humanitárius katasztrófa elhárításában. Koszovó a régió destabilizálódását is hozhatja: középtávon akkor nem lehet kizárni Bosznia-Hercegovina vagy akár Macedónia feloszlását sem. Koszovó az egyetértés hiánya miatt megadhatja a kegyelemdöfést az egységes uniós külpolitikának - így a borúlátó vélemény. Gatest bomba köszöntötte Kabulban Öngyilkos merénylettel „köszöntötték” a tálibok Kabulban az amerikai védelmi minisztert. A terrorcselekménynek tizenhárom áldozata volt - köztük négy gyermek. Rövid időn belül ez volt a második hasonló merénylet az afgán fővárosban. Most egy katonákat szállító autóbuszba hajtott a merénylő személyautójával. Hat katonatiszt mellett hét civil pusztult el. Robert Gates Kabulban arra biztatta az afganisztáni misszióban részt vevő atlanti államokat - így hazánkat is - hogy fokozzák részvételüket a tálib lázadás elfojtásában. Az afgán hadsereg főparancsnoka - a BBC szerint - az amerikaiakat arra kérte, hogy nyújtsanak további terrorellenes kiképzést az afgán katonaságnak. Az USA huszonhatezer katonát tart Afganisztánban. Ez a merénylet jelzi, hogy az intenzív nyugati békefenntartó tevékenység képtelen megfékezni a tálibok terrorakcióit. A városokban öngyilkos akciókkal rombolják a kormány és a nyugati katonaság tekintélyét, miközben a járőröket is egyre több támadás éri. Kedden egy brit katona életét vesztette, ketten megsebesültek.Két év alatt tízezer - főleg polgári - áldozata volt a terrornak.) A főleg pastu nemzetiségű tálibok szinte szabadon ténykednek az ország területének nagy részén. A nyugati koalíció ezt képtelen megakadályozni, mivel a fanatikus iszlám harcosok Pakisztán határterületeit használják hátországként, s továbbra is kapnak utánpótlást és pénzt a muzulmán szervezetektől és az al-Kaidától, amelynek főnökei továbbra is az afgán-pakisztáni határvidéken bujkálnak. (M. G.) HIRDETÉS ra CITROEN _MWMW.IJ.ISM DERMESZTŐEN JÓ TÉLI AJÁNLATOK AKCIÓS MODELLJEINKRE! CITROEN BERLINGO 2 450 000 FT-TÓL CITROEN XSARA PiCASSO 3 390 000 FT-TÓL CITROEN C4 PiCASSO klímával 4 690 000 FT-TÓL CITROEN GRAND C4 PICASSO klímával 4 990 000 FT-TÓL KéÜ Finanszírozás A CITROEn a Total-t választotta. Az ajánlatok az akcióban részt vevő márkakereskedésekben érvényesek 2007. december 1-jétől a készlet erejéig, de legkésőbb 2007. december 31-ig bezárólag, a természetes személyek által leadott ügyfélmegrendelésekre vonatkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók illusztrációk. Jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak, a változtatás jogát fenntartjuk. Az árak a regisztrációs adót, a kedvezményt és az ÁFÁ-t tartalmazzák. CITROEN IS EL SEM TUDJA KÉPZELNI, MI MINDENT TEHET ÖNÉRT A CITROEN KERESSE A JELET! A LOGÓVAL MEGJELÖLT AUTÓKRA MOST EXTRA KEDVEZMÉNY. RÉSZLETEK A MÁRKAKERESKEDÉSEINKBEN ÉS A WWW.CITROEN.HU OLDALON.