Népszabadság, 2008. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-12 / 10. szám

2008. JANUÁR 12., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG 6 • Hétvége www.nol.hu „Nem prostituálom magam!” Három EP-képviselő, akik már névvel kerültek a politikába Emlékeznek Dustin Hoffmanra a Botcsinál­ta hősből? Az Európai Parlament tagjai kö­zött is vannak, akikre országukban még mindig inkább autóversenyzőként, sztárri­porterként vagy éppen egy szappanopera meleg szereplőjeként emlékeznek. Szőcs László Ari Vatanen alig talál be a kulcslyukba, pe­dig a saját kulcsa és a saját ajtaja. Betörőnek aligha válna be. És politikusnak? - kérde­zem brüsszeli irodájában. - Ma sem vagyok benne igazán a politikában, legalábbis a pártpolitikában. Ott egyéni karrierszem­pontokat tartanak szem előtt, ami kataszt­rofális eredményt hoz a közérdek szem­pontjából. Az a céljuk, hogy minden áron a gépezet részei maradhassanak - mondja a francia elnöki (Sarkozy-féle) párt, a jobbol­dali UMP 55 éves európai parlamenti képvi­selője. - Az én politikám a lelkiismeretből, a világ kiigazítására irányuló belső készte­tésből fakad. Nem prostituálom magam - teszi hozzá. Vatanennek persze könnyű. Nem itt kell hírnevet szereznie, azt már hozta magával. A kelet-finnországi születésű, ma is rop­pant kézfogású sportember 1981-ben rali-vi­lágbajnoki címet szerzett. 1987 és 1991 kö­zött négyszer nyerte meg a Párizs-Dakart, háromszor Peugeot-val, utoljára pedig Cit­roennel. Még ma is el-elindul a ralin, ezt tette az idén is, de a hetedik szakaszban technikai okokból visszalépett a Volkswa­gennel. Minden másodperc számít címmel megjelent önéletrajzi kötete 1988-ban azonnal bestseller lett. Készült róla doku­mentum­, de játékfilmben is alakította ön­magát. A francia autósporttal való kapcsolata nyomán Vatanen egyre több időt töltött Galliában. Tizennégy évvel ezelőtt Délke­­let-Franciaországban, Aix-en-Provence környékén telepedett le, ahol szőlősgazda lett. 1999-ben - amikor fejest ugrott a poli­tikába - még a finn konzervatívok színei­ben választották az EP tagjává, de de öt év­vel később már a Sarkozy-féle párt fogadta a soraiba. A Cote­d Azur vidékét képviseli Brüsszelben. Politikai nézetei pedig (akár­csak fellépése) mindennek nevezhetőek, csak határozatlannak nem.­­ Én vagyok itt az UMP egyetlen képvi­selője a külügyi bizottságban, és Sarkozyv­­el ellentétben a törökök EU-tagsága mellett Másfél évig tartó felépülése óta új­jászületett keresz­tény... Estéről estére ment a huzavona a politikai komis­­szár főszerkesz­tővel... Játszott Liz Taylorral, alakí­totta Richard Nixont, de a leg­többen a BBC egyes csatornáján huszonkét éve ve­tített szappanope­rából, az East­ Endersből ismerik, vagyok - kezdi egy érdekességgel. Majd számomra ingoványos talajra visz: a finn politikáéra. - Az egyetlen konzervatív férfi voltam a politikusaink között, aki nyíltan megmondta: Tarja Halonenre szavazott az elnökválasztás első körében. És ma mit csi­nál? A hadsereg főparancsnokaként eltávo­lítja a taposóaknákat az orosz határ mellet­ti raktárainkból! Pedig nézze meg, mi folyik ma Oroszországban! Bocsánatot kérek, megértem, ha Kanada vagy Írország nem akarja az aknákat, de nincs is rájuk szüksé­ge. Nevetséges, hogy még mindig nem va­gyunk a NATO tagjai! Az EU-ba is csak 2015-ben kerültünk volna be, ha nem ússzuk meg hajszál híján a szovjet megszállást - magyarázza vehemensen, s folytatná most is, ha nem terelném gyorsan másra a szót. - Rendben! Egész este beszélnék erről, de vegyük inkább az atomenergiát! - ajánl­ja Vatanen. „Ötven év múlva miből lesz energiánk? De úristen! Szélkerekekről és napelemekről beszélnek ma is. Teljes fele­lőtlenség! Ugyanígy az, hogy az Európai Bi­zottság a közlekedésre szánt uniós pénzek 2,74 százalékát adja a forgalom 95 százalé­kát lekötő közutakra, 74-et pedig a vasútra. Elfelejtik, hogy nem a nemzetek gazdagsá­ga teremti az utakat, hanem az utak a nem­zetek gazdagságát!” Vatanen 1985-ben súlyos balesetet szen­vedett az argentin ralin. Nemcsak fizikai sé­rüléseiből, de súlyos depressziójából is ki kellett gyógyulnia, mint abból - az egyéb­ként alaptalannak bizonyult - félelméből is, hogy a vérátömlesztés során HIV-fertőzött lett. Másfél évig tartó felépülése óta újjászü­letett keresztény. - Mit jelent önnek a kon­zervativizmus és a vallásosság? - kérdezem. - Címkeként nem igazán sokat, egyiket sem kategóriaként élem meg. Kedvelem például a karizmatikus politikusokat. Ha brit len­nék, Tony Blairre szavaztam volna, meg is mondtam. Gondolja, hogy tory barátaim örültek ennek? Pedig nem az ember kabátjá­nak a színe számít. Hanem az, hogy mit tesz. Gazdasági értelemben például liberális va­gyok. Más dolog, hogy hiszek a hagyomá­nyos értékekben, mert ezek adják az embe­riség alapját. Látja, ezek azok a kérdések, ahol nem lehet minden tárgyalási alap”. Élete legnehezebb pillanatai? „Az egyik Argentína. A másik egy régi, finn emlék, még Tuupovaarából, ahol születtem, ahol az áfonya is a legédesebb, s ami ma is a szel­lemi otthonom. Hazajött egy napon az apám, akinek négy fivére halt meg a finn­szovjet háborúban, így ő örökölt a nagyszü­lőktől. Vett egy autót, s azt mondta nekem: „Ah­, holnap mi ketten felmegyünk Helsin­kibe!” Ez hihetetlenül ígéretesen hangzott. Egyenesen a fővárosba! Csak mi ketten! De nem mentünk Helsinkibe. Apám meghalt, s a tetejébe még a temetését is lekéstük. Egy­szerűen eltévesztettük az időpontot.” Egyesek szerint elmarad a nácizmus, ha Hit­ler nem változtat nevet. Hiszen ki kiabálta volna: „Heil Schikelhuber!”? Ugyanígy a Ditliende keresztnévvel is rögös út vezetett volna az olasz televíziós újságírás csúcsaira. Lilli Gruberre finomítva már valamivel könnyebben ment: a most 50 éves sztárri­porter volt 1987-ben az első nő, aki vezet­hette a RAI közszolgálati televízió egyes csatornájának esti híradóját. Az ország né­metül (és magyarul) Dél-Tirolnak, olaszul Alto Adigének nevezett északi szegletében, Bolzanóban született, német anyanyelvű családban. Olaszul is tökéletesen beszél, de a velencei egyetemen más nyelvekben is el­mélyed, Amerikában ösztöndíjjal tanul. A Telebolzano helyi tévé munkatársa, majd a RAI-hoz kerül, először a német, majd az olasz nyelvű szerkesztőséghez. Tudósítja az olasz híradót Ausztriából, a Waldheim-bot­­rányról, majd a berlini fal leomlásáról, a bal­káni háborúkról, szeptember u-ről, Irakból. Ha nincsen Silvio Berlusconi, talán ma is csak a fotelben ülve láthatnánk a nemcsak a képernyőn, de 2004 óta az Európai Parla­ment folyosóin is feltűnően csinos kolléga­nőnket. „Egyre nagyobb volt a politikai nyo­más és a cenzúra, ahogy Berlusconi a ma­gáncsatornái mellett a közszolgálati televí­zióra is kivetette a hálóját. Ahelyett, hogy a súlyos érdekkonfliktust oldotta volna fel, amit miniszterelnöki és üzletemberi tisztsé­gének összeférhetetlensége idézett elő. Es­téről estére ment a huzavona a politikai ko­misszár főszerkesztővel. Amikor Ciampi, az államfő visszadobta a Berlusconi-féle mé­diatörvényt, „ellentmondásos törvényről” beszéltem a híradóban. Mire jön a telefon: „Mi az, hogy ellentmondásos?” „Elnézést”, felelem, „az államfő nem írta alá, a legkeve­sebb, amit mondhatunk róla, hogy nem egy­értelmű a megítélése!” Szóval egyre tartha­tatlanabbá vált a helyzet. Végül úgy döntöt­tem, kilépek - nyilatkozta. „Ugyanúgy mű­ködött a belső cenzúra, amikor három hóna­pig Irakból tudósítottam. Az olasz hadsereg ott volt Naszirijában, honfitársainkat rabol­ták el, egyiküket meg is ölték. Ilyen körül­mények között a kiegyensúlyozott tudósítás lehetetlenné vált. Minden háborús propa­ganda dacára nyilvánvaló volt, hogy Bush - akihez mi, olaszok is „lelkesen” csatlakoz­tunk - nem azért támadta meg Irakot, mert az irakiak erősek voltak. Ez egy gyenge, a szankciókat megszenvedett ország volt, a kamera előtt azt is mondtam: egy nagy me­nekülttábor. Pontosan azért támadták meg, mert gyenge volt, ellentétben Iránnal - és ezért biztos vagyok benne, hogy Amerika nem is támadja meg Iránt.” Berobbanása a politikába Irakból való visszatérte után következik be. Olasz hír­névre már nincsen szüksége­­ mindenki . Ari Vatanen - még ma is ralizik Lilli Gruber - sztárriporter volt Ahol a cunamit is kifigyelik Szászi Júlia A látogató nem gondolná, hogy a zegzugos folyosók ijesztően egyforma ajtói mögött ilyesmire is bukkanhat: két, egymással szemben lévő szoba is inkább valamiféle irányítóteremhez hasonlít, mint szimpla irodahelyiséghez. Korszerű monitorok so­rakoznak, az egyik hatalmas kivetítőn rej­télyes pontok, a másikon színes vonalak villódznak, időről időre egyik-másik osz­lop elmozdul. Még annál is izgalmasabb, amit kísérőnk számítógépes irányítással, a menü egyik-másik ábrájának kinyitásával a kivetítőre varázsol. A bécsi ENSZ-székházban vagyunk, pontosabban egyik szárnyában, az Átfogó Atomcsend Szerződés Előkészítő Bizottsá­gának (CTBTO) birodalmában. Abban a központban, ahova az adatok befutnak, hogy kellő értékelés, elemzés és csoporto­sítás után az érintett országok szakembe­reihez kerüljenek. Nemcsak a nukleáris robbantások, a tiltott kísérletek helyét és idejét árulják el a megfigyelőállomásokról ide befutó jelzések: az adatokból kirajzoló­dik, melyik térséget veszélyezteti földren­gés, szökőár, s leolvashatóak a klímaválto­zás, a globális felmelegedés jelei is. A rendszer egyedülálló - magyarázza a gazda büszkeségével Tóth Tibor, az 1996 óta aláírásra bocsátott szerződés előkészí­tő bizottságának magyar végrehajtó titká­ra. Nincs még egy olyan szisztéma, amely együttesen figyel és összesít földalatti A 40 fős csapat ki­válogatása és ki­képzése jól halad, s jövőre szimulá­ciós terepgyakor­latot terveznek a kazahsztáni Szemipalatyinszk­­ban, ahol egykor a legendás szovjet űrállomás műkö­dött. (szeizmológiai), víz­felszíni (hidroakuszti­­kai), légköri (infrahang) rezgéseket, azo­kat kiegészíti a radionuklid koncentráció adataival és hozzávesz még egy ötödik - más rendszerből érkező - jelzést, a meteo­rológiait. Mindezekből a folyamatosan ér­kező információkból létfontosságú követ­keztetések állnak össze, a világ biztonsá­gát veszélyeztető, katonai és természeti folyamatok szűrhetők ki. Utóbbiak eseté­ben az igen gyors előrejelzésnek köszön­hetően van mód a felkészülésre - igaz, ez már az érintett térség adminisztrációjára tartozik, a riasztó rendszer lététől és mű­ködőképességétől függ - ebben a CTBTO tehetetlen. Az átfogó atomcsend szerződés 1996- ban készült el, azzal az alapvető célkitű­zéssel, hogy betiltson minden nukleáris kísérletet. Az atomfegyver előállításához vezető úton az utolsó állomás a kísérleti robbantás - ez az, amit ma már az ellenőr­zési rendszernek köszönhetően nem lehet titokban tartani. E körülménynek vissza­tartó hatása van, másrészt biztonságot nyújt azoknak az országoknak, amelyek számára a jövőben egyre fontosabbá válik az atomenergia békés felhasználása. Tóth Tibor megemlíti, hogy a statisztika szerint 2030-ig a nukleáris energiafelhasználás a maihoz képest jó tíz százalékkal nő, a fej­lődő országok körében a gyarapodás négyszeres lesz, s vagy két tucat ország szeretne nukleáris erőművet létesíteni. E fejlődéshez elengedhetetlen egyfajta biz­tonsági háló - ezt nyújtja az átfogó atom­csend szerződés. Az aláíró országok szá­ma 177, ennél azonban kevesebben ratifi­kálták a szerződést, amelynek teljes körű hatályba lépéséhez elengedhetetlen a 44 atomenergia-programmal is rendelkező állam megerősítése. Hét ország - köztük az Egyesült Államok, Kína, Irán egyelőre nem ratifikált, India, Pakisztán és Észak- Korea pedig az aláírást is megtagadta. Az ellenőrzési rendszer azonban, szin­tén egyedülálló módon, máris működik, s függetlenül az egyezmény hatálybalépé­sének halasztódásától minden egyes alá­író országnak szolgáltat adatot. Tehát azok az országok is élvezik előnyeit, amelyek még nem ratifikáltak. Halad a megfigyelő­­állomások kiépítése: a tervezett 321 állo­másból 213 már készen van és működik, s bár tény, hogy a körülmények miatt legne­hezebb feladatnak számító állomások léte­sítése még hátravan, folyamatos az előre­haladás. A fontos feladatok közé tartozik a jelenleg 10 nemes gázmérő állomás fel­­fejlesztése a tervezett 40-re - ez a mérés nagy fontosságú annak megállapítására, hogy az észlelt rezgés nukleáris robbantás­­eredetű volt-e. Igaz az is, hogy a hálózat kialakítására, a jelenlegi szint elérésére tíz esztendő állt rendelkezésre, most azonban nem ártana gyorsítani a folyamatot. Mint annyi minden - teszi hozzá a diplomata - ez is pénzkérdés (is). Az önálló szervezetként működő CTBTO anyagi tekintetben is függetlensé­get élvez, évi 111 millió dolláros költségve­tését (ez megfelel a nemzetközi Atom­energia Ügynökség büdzséjének) a tagor­szágok befizetései teszik ki, márpedig e téren némelyik államnak súlyos elmaradá­sa van. Az ellenőrzési rendszer, a mérés, az automatikus adatfeldolgozás és emberi kiértékelés jelentős anyagi - és szellemi - kapacitást igényel. A rendszer kialakításán 300-an dolgoznak, száz fős csapat az érté­kelők é­­­s mindez csak a központ, hiszen sok országban mintegy 900 intézmény foglalkozik még az adatokkal, amihez szakember és szoftver egyaránt szükséges. A személyi állomány egyébként rövi­desen egy nem túl népes, ám igen nagy fontosságú csapattal egészül ki: ők a maj­dani helyszíni ellenőrök. Amennyiben­­ Tóth Tibor: A rend­szer egyedülálló Ide futnak be a nukleáris robbantások adatai Fotók: Elisabeth Schwind!

Next