Népszabadság, 2012. január (70. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-04 / 3. szám
2012. január 4., szerda | Népszabadság 15 Kultúra A látás nyelvjárásai KIÁLLÍTÁS Rózsa Gyula Nemzetközi Kepes Társaság Budapest Kiállítóterem és noMADE Galéria Ügyeljenek a sorrendre: kezdjék az Erzsébet hídnál. Nem mintha itt, a Szabad sajtó úton nem volna elegendő látványosság, több erős mű, de az Anker köz felől érkezve mindez méltánytalanul - elhalványulhat. Holott van a két kiállítás között több átfedés is, a német Dieter Jung talányosan mély talan-hologramja, bizonyos, hogy hologramokat forgató mobilja például illeszkedne a másik, a fényművészeti kollekcióba is. Technikai közlemény, sajnos, nincs a Budapest Kiállítóterem céduláin. Ez nemcsak azért zavaró a katalógust is nélkülöző tárlaton, amiért általában, minden tárlaton zavaró, hanem különlegesen azért is, mert csupa műszaki ihletésű művet látunk. A rendező Nemzetközi Képes Társaság proklamált célja művészet és kutatás, képzőművészet és tudomány kölcsönösségének a megteremtése a névadó életművének jegyében, ennek eredményeit volna hivatott bemutatni a mostani kiállításciklus. A hagyományos vagy hagyományosnak tekinthető művekkel nincs is gondja a hétköznapi látogatónak. Gyenes Zsolt fénykalligráfiája, a kuszaságból rendbe rendeződő, majd rapszodikusan újra szétfodrozódó fekete-fehér vonalköteg akkor is artisztikus, ha ki tudja, milyen optikai csel állította elő a finomságait. Sorozat Második évadával kezd a Válaszcsapás Mentés másként Csákvári Géza Számos tudományos elemzés foglalkozik azzal, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadás a New York-i ikertornyok ellen mennyire formálta át az akciófilmek világát. Nem kérdés, hogy az amerikai külpolitikában tetten érhető paranoia és agresszió számos filmes életművében nyitott új szakaszt: ilyen volt például Oliver Stone, aki korábbi énjét megtagadva még a propagandába is belecsúszott a World Trade Center című művével. Ez a szeptember 11-i hatás ráadásul épp egybeesett az amerikai tévésorozatok csaknem egy évtizeden keresztül tartó felfutásával. Innen nézve a J. J. Abrams nevével fémjelzett Alias és a Robert Cochran és Joel Sumow által megálmodott 24 című szériák sikere és létjogosultsága is indokolható. A politikai elem - mely egyébként inkább a 24-re jellemző - mellett dramaturgiai és stílusbeli újdonságok is jellemezték az erőszakos tévésorozatokat. Míg az Alias női akcióhőssel operált (Jennifer Gamer alakította Sydney Bristow-t), a 24 magát a sorozatműfajt modernizálta. Szakított a jól bevált lineáris cselekményvezetéssel, a főhős immár nem volt egyértelműen jó - Jack Bauer (akit a kifogyhatatlan energiájú Kiefer Sutherland jelenített meg) esetében a cél nemegyszer szentesítette az eszközt, és legalább öt párhuzamos szálon futott a sztori. Érdekes, amilyen nagyot durrantak ezek a szériák a kettőezres évek elején, napjainkra már az általuk keltett divathullám fölött is eljárt az idő. Amikor pedig már senki sem számított újabb dögös ak Előbb egy, majd két világmegmentőre épült a Válaszcsapás két szériája. Mi elsőként a másodikat láthatjuk. ciósorozatra, 2010-ben megérkezett Nagy-Britanniából a Válaszcsapás. A Válaszcsapás hat részből álló első évadát a brit Skys nevű csatorna gyártotta. Hőse, John Porter (az „értelmiségi” arcú Richard Armitage) nem is igazán kém, inkább kommandós, ennek megfelelően még Jack Bauernél is kegyetlenebbül aprít a lehető legaktuálisabb helyszíneken - például Irakban vagy Dél-Afrikában. Az akció első osztályú, a dramaturgia már nem annyira: a készítők maradtak inkább a jól bevált linearitásnál (igaz, előszeretettel alkalmazzák a flashback technikát), épp csak annyira bonyolítják a dolgokat, hogy az erőszak nem tűnjön teljesen öncélúnak. De persze ez volt a cél: kommandósunk rendszeresen elgondolkodik a jó és a rossz közötti különbségen, hogy aztán mindig jófiúként tűnjön fel az egy-egy epizód alatt könnyű kézzel produkált kamionnyi hulla után. Az első évad dicséretére legyen mondva, hogy a brit készítők igyekeztek egy átívelő drámai és krimi szálat is beépíteni a képletbe, mely tulajdonképpen működik is, bár biztos lesznek olyanok, akik illedelmesen pihennek, amíg Porter a családi tragédiáival néz szemben. Haraszty Nagy kütyüjének zakatolva ki-kiugró rézgombjai is fölényesen egyesítik a technikai perfektséget és a játékos iróniát. És ha elveszítjük is olykor a fonalat, nem értvén, hogy mi a kapcsolat egy-egy ismert életmű és a high-tech között, a műveket a megszokott módon értékelni tudjuk. Kalmár János sajátos, érzelmes konstruktivizmusa, meglehet, azért van itt a helyén, mert az éles-sodort bronz Pierrot-alakot a kőtalapzatával valahogy összeerősítették. Lugossy Mária fenséges Emlékmű tervénél is az üveg összeragasztása lehetne a jogcím, ha a költői-drámai egyszerűségnek volna jogcímre szüksége. És még egy emlékműgondolat, jóllehet önkényes. Nagami, ez az egyébként magyar szobrász (nem oldjuk fel a művésznevet, ha ő nem kívánja) Történet címen olyan vízszintes drámájú és olyan szépre csiszolt kőkonstrukciót mutat be, amely a csendes bemetszésekkel a nagy elődök, jelesül a Bauhaus szellemét idézi, a fémes fém- (acél?) társítások bátor határozottságával meg valami olyan élességet, amely évszázada alighanem elképzelhetetlen lett volna. Talán innen, az elődök, talán Kepes György, talán a klasszikus modernek teljesítménye felől nézve eligazodunk. Az említett Jung Calderes, ujjal megmozdítható egyensúlyrendszert konstruált, de a lengő karok végén hologramok a lapok. Prizmacserélője alighanem szintén Gábor Dénes találmányának köszönheti, hogy gyönyörködtetően felfokoz egy színes konstruktivista festménykomozíciót. Mellettük, Orosz István hagyományt felújító anamorfózisa mellett aztán nehezen elhelyezhetők azok a műA Válaszcsapás meglepetésre igen nagy siker lett - nyilván ebben az is közrejátszik, hogy ritka a jó akciószéria manapság. Ezek után kézenfekvő volt, hogy mások is meglátták benne az üzletet: a második évadba beszállt az amerikai (HBO alcsatorna) Cinemax is. Az már viszont egészen meglepő, hogy nem folytatásban, hanem kvázi újrakezdésben - rebootban - gondolkodtak. Tehát a tengerentúlon a folytatással kezd a Válaszcsapás, ez az első évad, míg Európában ugyanez már a másodiknak számít. Magyarországon a helyzet - mint általában - még ennél is bonyolultabb: a HBO a héten kezdte el sugározni a második évadot. Lapunknak az MTVA sajtóosztálya viszont megerősítette, hogy az első évad jogai náluk vannak. Noha pontos sugárzási időpontot még nem tudnak, de az biztos, hogy tavasszal startol náluk a bevezető évad. Azt már meg sem mertük kérdezni, hogy két, Magyarországon sugárzó csatorna vajon miért nem egyeztet ilyen esetben annak érdekében, hogy a néző ne érezze magát teljesen hülyének. Az első évad hősét ugyanis a második évad bevezető képsoraiban fejbe lövik - állítólag Armitage nem vállalta a folytatást, inkább vel, amelyeknek sem a tradicionális, sem a technikai erényeit nem fedezi fel a látogató. Sokan vannak. Az iparos-barkács esztétika szülte szerelvények még magyarázhatók. A hagyományos vászonra festett fantáziátlan konstruktivizmus, a cirmos-geometrikus festmények és az ötvenhattal manipuláló videók kevésbé. Láttukra nem a társaság proklamált eszméi, legfeljebb az jut eszünkbe, hogy ha a névadó alapműve A látás nyelvét dolgozta ki, hivatkozó utódai a látás felettébb különböző tájszólásait beszélik, a beszédkészség, az artikuláció igencsak eltérő fokán. Nem úgy az Anker közben! A noMADE Galériában a Kepes társaság Nemzetközi Fényműhelyének tagjai állítanak ki, és ha tudásunk időközben nem nőtt is fel minden megértendő megértéséhez, itt, ezeknél a műveknél ráérezni vélünk a sajátos technikai esztétikumra. Hiszen Mengyán András üvegkalickába zárt, abban részint valóban lendülő, abból részben kitörő lézeranimációja (Formák téri tánca - a zenéről talán szívesen lemondtunk volna) valóban vizuális fennköltséget és gondolati pazar változatosságot kínál. Az Angliában dolgozó Bolygó Bálint Sugár című, finoman mozgó és éterien sugárzó művében pedig megérezzük a tisztaságot, a szellemet és a kombináció szépségét. Eszünkbe juttatja, hogy ha ezt Tatlin, Moholy-Nagy, de akár Kepes megérhette volna - és nem az elektronika, a lézer, a ledek meglétére, hanem azoknak az alkalmas alkalmazására - a méltó folytatásra - gondolunk. Meglehet, valamit felfogunk technika és művészet összefogásának korántsem egyszerű kérdéseiből is: az Oscar-díjas Peter Jackson rendezésében készülő Hobbit című mozifilmet választotta. Tény ugyanakkor, hogy a második évad - a főszereplő cseréjén „túllépve” - önállóan is élvezhető. Ha úgy tetszik, sokkal amerikaibb lett a felállás. Egyrészt látszik a nagyobb büdzsé (a sorozat látványosabb, és több benne a pusztítás), másrészt száműzték a családi drámát és az átívelő krimiszálat, helyette pedig sokkal több és nyersebb erőszakot és szexualitást kevertek a masszába. Mintha csak az lett volna az amerikai csatorna kérése, hogy minél több vér és női kebel kerüljön a kamerák fókuszába. John Porter persze pótolhatatlan (ezt sok rajongó is így érzi): szerepét két pasi vette át, Stonebridge (Philip Winchester) és Scott (Sullivan Stapleton) őrmester. Ízlés kérdése: mi úgy véljük, ha már a világot kell megmenteni, elegánsabb az egyszemélyes felállás. Az viszont figyelemre méltó, hogy mi sem maradunk ki a terrorból: a második évad két utolsó része többek közt Magyarországon játszódik. Ha minden jól alakul, akkor Árpa Attila színész majd leszinkronizálja a magyar rendőrfőnököt alakító Árpa Attilát. A noMADE Galériában a Kepes társaság Nemzetközi Fényműhelyének tagjai állítanak ki fotó: m.schmidt János ti Box Office Varázslók, robotok, kalózok Papp Sándor Zsigmond Nem túl jó hír a kreativitás híveinek: a folytatások esztendeje volt a tavalyi év. Vagyis az egyre makacsabbnak tűnő gazdasági válság alatt sem a stúdiók, sem a nézők nem nagyon kockáztattak, csak annak szavaztak bizalmat, ami már egyszer bizonyított. Amit szinte már látatlanban meg tudtak ítélni: a varázslós-robotos-kalózos látványorgiának. Valahogy így festett tehát 2011 pénztárcsilingelő szentháromsága. Ráadásul mindez 3D-ben, ami nem túl sokat ígér a hagyományos filmeknek. Három alkotás is belépett a szűk, milliárdos klubba a bevételeket összesítő 2011-es listán. A Harry Potter-sorozatot lezáró epizód világviszonylatban 1328 millió, az alakváltó robotok kalandjait sorjázó Transformers-epizód 1123 millió, míg a Karib-tenger kalózromantikáját felélesztő legújabb történés 1014 millió dollárt csengetett össze. (Csak emlékeztetőül: 2010- ben ez két filmnek sikerült, a Toy Story harmadik részének, és egy „eredeti műnek”, a többszörösen feldolgozott Alice Csodaországban című alkotás Tim Burton-ös verziójának. Szintén 3D-ben. Tavalyelőtt Harry Potter bő negyvenmillióval maradt le egyébként a milliárdos klubtól. Ám míg 2010-ben az első tíznek csupán a felét tették ki a folytatások, tavaly már az első hétbe sem tudott beverekedni „önálló alapokra” épülő mozifilm. A negyedik helyen a Kung Fu Panda második része végzett (665 millió), ám ezt vélhetően nem fogja tudni tartani, hiszen a még most is játszott Alkonyat-sorozat záró részének első felvonása (Hajnalhasadás 1.) rohamléptekben közelít az ötödik helyről (jelenleg: 657 millió dollár összbevétel). A hatodik helyre került a gyors autók megszállottjainak filmje, a Halálos iramban című folyam immár ötödik adrenalindózisa (626 millió), majd a Másnaposok 2. vígjátékorgiája (581 millió) következik. És innen már a rajzfilmek unalják a mezőnyt. Nyolcadik a tévésorozatból önálló filmmé előlépő Hupikék törpikék (562 millió), melynek folytatása ilyen bevétel mellett szinte garantált. Utolsó előtti helyen a Verdák folytatása szerepel (560 millió), és végül a Rio zárja a sort (484 millió). Még egyetlen mozinak van esélye beverekedni magát a top tízbe, ám az is sorozat. A Tom Cruise-zal felszerelkezett Mission: Impossible széria negyedik felvonása ugyan még „csak” 362 milliós bevételnél tart, de a küldetés nem tűnik lehetetlennek, már azért sem, mert a két ünnep között fedezte fel magának igazán a világ Ethan Hunt legújabb kalandjait. Ha a lendület még két-három hétig kitart, úgy ő lehet a tizedik a mezőnyben, s akkor a top tízben kilencre emelkedne a folytatások száma. És ez már azért is szép teljesítmény, mert nem bevételnövelő technológiával, hanem „kétdimenziósan” készült, vagyis tudatosan szembe ment a trenddel, miközben az első ötben négy alkotás is 3D-ben vonzotta be a nézőket. Kivétel az inkább a könnycsatornákra és nem a túlpörgetett látványra alapozó Alkonyat-széria. A számokból nem nehéz kiolvasni, hogy mire számíthatunk az álomgyártól idén: még több folytatásra 3D-ben. S ha véget értek is a varázslótanonc mindent maga alá gyűrő kalandjai, még jócskán akadnak tartalékok. Visszatér például a hobbitokkal súlyosbított fantasy, és a Batman-széria sem tétlenkedik majd, miközben elkészült a Nyolcadik utas: a Halál című „űropera” előzményfilmje is a sorozatot anno elindító Ridley Scott rendezésében. S bár látszanak már a 3D-s technológia kifáradásának jelei, az is világos, hogy Hollywood igyekszik majd az utolsó centeket is kipréselni a térhatásból. > i v T «