Népszabadság, 2013. szeptember (71. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-06 / 208. szám
Az indokolt rettegés TELEVÍZIÓ Csider István Zoltán Én megértem, hogy rezelni kezdett a kormányoldalhoz így-úgy tartozó média egy része, amiért hírműsorral jön a Story4, a hírek tényleg veszélyes dolgok. A kinéző/olvasó észre sem veszi, és máris a kormány ellen van hangolva, a baloldali ármány uszályában vergődik, és hát olyan ez, mint a maffia. Akit egyszer beszippant a Bajnai- Mesterházy-Schumick-tengely, azt nem ereszti többé. Szóval, a hírek tényleg veszélyes dolgok, a tévénéző még a végén megtud valamit az őt körülölelő valóságból. Ez a veszély különben az utóbbi jó pár évben nem nagyon fenyegette a főleg hazai csatornákra fixált magyarokat. Vagyis ne legyünk igazságtalanok, hiszen az, hogy egy festői albán faluban negyedszer rendezték meg a Tarlós István-hasonmásversenyt, kétségtelen relevanciával bír az átlagmagyar életére. Nem mennénk most bele a válaszul érkező „erre van igény”, illetve „ha nem tetszik, át lehet kapcsolni” nem hivatalos csatornavezetői kommentárok cinizmusfaktorának elemzésébe, csak annyit: igény arra van, amire igényt támasztanak, átkapcsolni pedig, édesistenem, hát hová, mire? A marokkói TGM-hasonmásversenyt taglaló másik szeméthíradóra? Pár hónappal ezelőttig legalábbis nem nagyon volt választás. Most sincs sok egyébként. A virtigli hírcsatornák (amúgy nem okvetlenül elfogulatlan) híradóin és a közszolgálati adók (amúgy okvetlenül elfogult) hírműsorain kívül nem sokkal ezelőttig a nemzetközi mogulokhoz volt érdemes fordulni, ha árnyaltabban tálalt hírekre voltunk éhesek. Úgy tűnik azonban, gyengébb napjaikon még a trashben érdekelt magyar médiavállalkozások is fontosnak gondolják az érdemi hírszolgáltatást. Egy éjjel például véletlenül az RTL II-re kapcsoltunk, és úgy is maradtunk. A Rábai Balázs vezette híradó ugyanis, jé, arról beszélt, ami az országban aznap (!) történt. Ez üdítő fejleménynek tűnt fel akkor. S most, hogy vége a nyárnak, jött a fentebb már említett Story4-es híradó. A Hír24 című műsor nem a neutralitásban hisz, hanem igazi nagyágyút igazolt Bárdos András személyében, aki bizonnyal nem könnyű figura, ugyanakkor viszont a hírszomjasok számára valószínűleg hiteles híradósnak tűnik fel. Nem is vitáznánk velük. Már csak azért sem, mert fontosabbnak tűnik, hogy az elvileg huszonnégy perces műsorban nyoma sincs a bulvárnak - bár az, hogy McCain republikánus szenátor pókerezett az iPhone-ján, miközben a szíriai beavatkozást tárgyalta a vonatkozó bizottság, s hogy ebből botrány lett, kicsit mintha tabloid lenne, de legalább fontos ember fontos pillanatban abszolvált hülyeségéről szól, nem pedig a „futottak még” valóságsósztár újonnan nyílt szendvicses bódéjáról. Egyébként elmondható, hogy a Hír24 a hazai hírekre fókuszál, McCain mellett egy másik szíriai anyagocska fért bele és az, hogy öngyilkos lett az Ariel Castro nevű rém, aki tíz évig tartott fogva három nőt. Egyébként kihelyezett frakcióülésről, a hús áfájával kapcsolatos kormányzati és ellenzéki ígéretekről (itt egy élő szakértő biztosítja a háttérműsorjelleget), az e-útdíj mérlegéről (felemás) látunk anyagot. A Hír24 körbejárja, hogy többen választották a kötelező erkölcs-, mint a hittanoktatást, meg azt is, hogy kevés az orvos a rokkantság felülvizsgálatára, és látunk képeket Gyarmati Dezső temetéséről is. A leglazább anyag a „nap száma” rovatban tűnik fel: 25 ezer gólya hagyta el Magyarországot, de ez sem fáj, mert a gólya, az egy kedves állat, hogy várjuk minden tavasszal, hát nem? Szóval, a Hír24 egészen olyan, mint egy híradó, csak ennyit akartunk mondani. Meg hogy ettől rettegni kellett, valóban. 2013. szeptember 6., péntek | Népszabadság 15 Kultúra Válságos várossziluett ÉPÍTÉSZET Torma Tamás A Belgrád-rakpart Pesti Duna-part Ez is a világörökség része, de a turisták ideérve azért mindkét oldalon elbizonytalanodnak. A budain a Gellérthegy sziklái miatt a házak fogynak el, a pestin pedig éppen a feltúrt Erzsébet hídfő zavar be. Ők viszont a spontán turistaösztönnek megfelelően követnék a Duna vonalát mint Budapest városképének természetes tengelyét - meg talán hallottak valamit arról a csodaszép Vásárcsarnokról is. Mert ha pesti városképről van szó, hiába jelenik meg a mi lelki szemeink előtt az a kis finom folyószűkület a Parlamenttel és Lánchíddal (képzeletben mindezt természetesen a Margit hídról nézzük), bizonyos részeiről nem veszünk tudomást. Ilyen a pesti Duna-part déli része is az Erzsébet és a Szabadság híd között, amely 65 éve a középkori város déli, belgrádi kapujáról kapta a nevét. Itt nincsenek különösebben nevezetes épületek, viszont ez maga a jellegzetes budapesti várossziluett egy darabja. Sokszor jöttek ide filmesek ezért a panorámáért, de Steven Spielberg éppenséggel azért választotta a VI. számú ház harmadik emeletén lévő egykori napfényműtermet, mert a München című filmben ide, egy párizsi rejtekhelyét alakító lakásba akarta elrejteni izraeli kommandóját. Jellegzetes és árulkodó ez a zárt házsor a változó tetővonalával: két szélén nagyobb épületek állnak, amelyek századfordulós, alacsonyabb régieket fognak közre. Nekünk ez maga a változatosság, a külföldiek viszont éppen ebbe a mi változatosságunkba látják bele a házaknak azt a sokak által irigyelt, eklektikus budapesti egységességét. Ebbe sokszor - kissé romantikusan - azt a lepusztultságot is beleértik, amelyet viszont mi azért nem veszünk észre, mert már annyira hozzászoktunk. Jut ebből ide is. Az elhúzódó válság a Belgrád rakpartot is megérintette, vagy még pontosabban: kallódó, elhagyott épületeket hagyott maga után. Új beépítést itt soha nem engedtek, sokan megpróbálkoztak viszont korábban a tetőterekkel. Az első botrány ebből még a nyolcvanas években robbant ki, amikor a 25. szám alatti óriástömb tetejétépítették túl látványosan át - ezt az elülső részt ma is szürke pala borítja az amúgy cserepes házon. Máshol háborús károkat pótoltak, vagy később - a beépítési engedély birtokában - egész szintet húztak fel, esetleg kutyaól ablakokkal hintették be a tetőt - de mindez távolról szerencsésen beleolvad a tetőrengetegbe. Ha dél felé haladunk, a 24.-ben jön a kisgazdák egykori székháza, amely Torgyán letűnése óta (úgy tíz éve?) gazdátlan és pusztul: az ablakok beverve, a további behatolásokat pedig keresztbe rakott deszkákkal próbálták megakadályozni. Mellette működik a külföldi honlapok által is nyilvántartott melegbár, a Capella, és lejjebb hozzájuk kapcsolódik a rakpart másik kirívóan gazdátlan/félbehagyott épülete, a 9-es szám alatt. Itt, a világörökség közepén, a többiekhez képest keskeny ház három szintje fölé lassan tíz éve húzott fel a Capella tulajdonosa (természetesen engedély nélkül) egy vállalhatatlan fém-üveg kasznit, sőt az udvart is lefedte, továbbá kimélyítette az 1895-ben épült eklektikus épület pincéjét. Többszörös per és bontási engedély is van, de azóta sem történt semmi, minden ugyanúgy áll, ahogy akkor félbemaradt. Pontosabban az erkélyek alól és a faldíszekből komoly vakolatdarabok hullottak alá, az engedély nélküli felépítmény alatt láthatóan ázik minden, de kötnék fogadást rá, hogy az ecseris madárkalitkára emlékeztető fémszerkezet megéli itt a tizedik születésnapját is. (Ez a gányolt ideiglenesség még akkor is botrányos itt, ha látszik: a két szomszédos ház is magasabb lett a hosszú évtizedek során.) A Havas utcai kereszteződés túloldalán viszont nem botrányos, hanem nevezetes épület áll. Az 5. ma a Fővárosi Nyomozó Főügyészség székhelye, de egykor a bomba teremtette foghíjra maga az Államvédelmi hatóság építkezett pincéjében börtöncellákkal. A 2. számú házban lakott a ma már vitatott megítélésű népbiztos és filozófus, Lukács György, egykori lakásában ma is működik a Lukács Archívum, így lassan mi is kiérünk ahhoz a bizonyos Vásárcsarnokhoz, ahol a néhai Thatcher miniszterelnök vásárolt paprikafüzért, és ahol lassan elkészül a négyes metró egyik leglátványosabb állomása. De ha visszanézünk, a fővárosi látkép egyik legfontosabb darabját látjuk. Úgy, ahogy: tetősziluettel és romokkal, mégis budapesti identitásunk egyik hordozójaként, egy kiemelten látványérzékeny szakaszon. Úgy, ahogy 150 év történelme komponálta össze, egyetlen látvánnyá. Új beépítést hivatalosan itt soha nem engedtek fotó: teknős miklós hibri „...a néző velünk dolgozott azon, hogy megtalálja a kulcsot. Ez az igazi eredménye az elmúlt öt évnek - és ez a színház lényege.” Alföldi Róbertné a Nemzeti Kulturális Alap A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAI: Vizuális Művészetek Kollégiuma Beérkezési határidő: 2013. október 10-én, éjfélig. Vizuális és Építőművészet Kollégiuma (közös) Beérkezési határidő: 2013. október 10-én, éjfélig. Folyóirat-kiadás Kollégiuma Beérkezési határidő: 2013. október 10-én, éjfélig. Közművelődés Kollégiuma Beérkezési határidő: 2013. október 11-én, éjfélig. Könyvkiadás Kollégiuma Beérkezési határidő: 2013. október 14-én, éjfélig. A benyújtási határidőre vonatkozó változtatási jogot a kollégiumok, illetve az Igazgatóság fenntartják. A 2013. évi pályázati naptár a www.nka.hu portálon megtalálható. Részletes információ az NKA portálján: www.nka.hu pályáztatás menüpont/aktuális pályázati felhívások oldalon a benyújtási határnapot megelőző 30. naptól. HIRDETÉS az NKA Igazgatóságaa