Népszabadság, 2013. szeptember (71. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-06 / 208. szám

Az indokolt rettegés TELEVÍZIÓ Csider István Zoltán Én megértem, hogy rezelni kezdett a kormányoldalhoz így-úgy tartozó mé­dia egy része, amiért hírműsorral jön a Story4, a hírek tényleg veszélyes dol­gok. A ki­néző/olvasó észre sem veszi, és máris a kormány ellen van hangol­va, a baloldali ármány uszályában ver­gődik, és hát olyan ez, mint a maf­fia. Akit egyszer beszippant a Bajnai- Mesterházy-Schumick-tengely, azt nem ereszti többé. Szóval, a hírek tényleg veszélyes dolgok, a tévénéző még a végén meg­tud valamit az őt körülölelő valóság­ból. Ez a veszély különben az utóbbi jó pár évben nem nagyon fenyegette a főleg hazai csatornákra fixált magya­rokat. Vagyis ne legyünk igazságtala­nok, hiszen az, hogy egy festői albán faluban negyedszer rendezték meg a Tarlós István-hasonmásversenyt, két­ségtelen relevanciával bír az átlagma­gyar életére. Nem mennénk most bele a válaszul érkező „erre van igény”, illet­ve „ha nem tetszik, át lehet kapcsolni” nem hivatalos csatornavezetői kom­mentárok cinizmusfaktorának elem­zésébe, csak annyit: igény arra van, amire igényt támasztanak, átkapcsol­ni pedig, édesistenem, hát hová, mire? A marokkói TGM-hasonmásversenyt taglaló másik szeméthíradóra? Pár hónappal ezelőttig legalább­is nem nagyon volt választás. Most sincs sok egyébként. A virtigli hírcsa­tornák (amúgy nem okvetlenül elfo­gulatlan) híradóin és a közszolgálati adók (amúgy okvetlenül elfogult) hír­műsorain kívül nem sokkal ezelőttig a nemzetközi mogulokhoz volt érde­mes fordulni, ha árnyaltabban tálalt hírekre voltunk éhesek. Úgy tűnik azonban, gyengébb napjaikon még a trashben érdekelt magyar médiavál­lalkozások is fontosnak gondolják az érdemi hírszolgáltatást. Egy éjjel pél­dául véletlenül az RTL II-re kapcsol­tunk, és úgy is maradtunk. A Rábai Balázs vezette híradó ugyanis, jé, ar­ról beszélt, ami az országban aznap (!) történt. Ez üdítő fejleménynek tűnt fel akkor. S most, hogy vége a nyárnak, jött a fentebb már említett Story4-es híradó. A Hír24 című mű­sor nem a neutralitásban hisz, hanem igazi nagyágyút igazolt Bárdos And­rás személyében, aki bizonnyal nem könnyű figura, ugyanakkor viszont a hírszomjasok számára valószínűleg hiteles híradósnak tűnik fel. Nem is vitáznánk velük. Már csak azért sem, mert fontosabbnak tűnik, hogy az elvileg huszonnégy perces műsorban nyoma sincs a bulvárnak - bár az, hogy McCain republikánus szenátor pókerezett az iPhone-ján, miközben a szíriai beavatkozást tár­gyalta a vonatkozó bizottság, s hogy ebből botrány lett, kicsit mintha tab­loid lenne, de legalább fontos ember fontos pillanatban abszolvált hülyesé­géről szól, nem pedig a „futottak még” valóságsósztár újonnan nyílt szendvi­­cses bódéjáról. Egyébként elmondha­tó, hogy a Hír24 a hazai hírekre fóku­szál, McCain mellett egy másik szíriai anyagocska fért bele és az, hogy ön­gyilkos lett az Ariel Castro nevű rém, aki tíz évig tartott fogva három nőt. Egyébként kihelyezett frakcióülésről, a hús áfájával kapcsolatos kormány­zati és ellenzéki ígéretekről (itt egy élő szakértő biztosítja a háttérműsorjelle­­get), az e-útdíj mérlegéről (felemás) látunk anyagot. A Hír24 körbejárja, hogy többen választották a kötelező erkölcs-, mint a hittanoktatást, meg azt is, hogy kevés az orvos a rokkant­ság felülvizsgálatára, és látunk képe­ket Gyarmati Dezső temetéséről is. A leglazább anyag a „nap száma” ro­vatban tűnik fel: 25 ezer gólya hagyta el Magyarországot, de ez sem fáj, mert a gólya, az egy kedves állat, hogy vár­juk minden tavasszal, hát nem? Szóval, a Hír24 egészen olyan, mint egy híradó, csak ennyit akartunk mondani. Meg hogy ettől rettegni kel­lett, valóban. 2013. szeptember 6., péntek | Népszabadság 15 Kultúra Válságos várossziluett ÉPÍTÉSZET Torma Tamás A Belgrád-rakpart Pesti Duna-part Ez is a világörökség része, de a turis­ták ideérve azért mindkét oldalon el­bizonytalanodnak. A budain a Gellért­hegy sziklái miatt a házak fogynak el, a pestin pedig éppen a feltúrt Erzsé­bet hídfő zavar be. Ők viszont a spon­tán turistaösztönnek megfelelően kö­vetnék a Duna vonalát mint Budapest városképének természetes tengelyét - meg talán hallottak valamit arról a csodaszép Vásárcsarnokról is. Mert ha pesti városképről van szó, hiába jelenik meg a mi lelki szeme­ink előtt az a kis finom folyószűkület a Parlamenttel és Lánchíddal (képze­letben mindezt természetesen a Mar­git hídról nézzük), bizonyos részeiről nem veszünk tudomást. Ilyen a pesti Duna-part déli része is az Erzsébet és a Szabadság híd között, amely 65 éve a középkori város déli, belgrádi kapu­járól kapta a nevét. Itt nincsenek kü­lönösebben nevezetes épületek, vi­szont ez maga a jellegzetes budapesti várossziluett egy darabja. Sokszor jöt­tek ide filmesek ezért a panorámáért, de Steven Spielberg éppenséggel azért választotta a VI. számú ház harmadik emeletén lévő egykori napfénymű­termet, mert a München című film­ben ide, egy párizsi rejtekhelyét alakí­tó lakásba akarta elrejteni izraeli kom­mandóját. Jellegzetes és árulkodó ez a zárt házsor a változó tetővonalával: két szé­lén nagyobb épületek állnak, amelyek századfordulós, alacsonyabb régieket fognak közre. Nekünk ez maga a vál­tozatosság, a külföldiek viszont éppen ebbe a mi változatosságunkba látják bele a házaknak azt a sokak által iri­gyelt, eklektikus budapesti egységes­ségét. Ebbe sokszor - kissé romanti­kusan - azt a lepusztultságot is beleér­tik, amelyet viszont mi azért nem ve­szünk észre, mert már annyira hozzá­szoktunk. Jut ebből ide is. Az elhúzó­dó válság a Belgrád rakpartot is meg­érintette, vagy még pontosabban: kal­lódó, elhagyott épületeket hagyott maga után. Új beépítést itt soha nem enged­tek, sokan megpróbálkoztak viszont korábban a tetőterekkel. Az első bot­rány ebből még a nyolcvanas években robbant ki, amikor a 25. szám alat­ti óriástömb tetejét­építették túl lát­ványosan át - ezt az elülső részt ma is szürke pala borítja az amúgy cserepes házon. Máshol háborús károkat pó­toltak, vagy később - a beépítési enge­dély birtokában - egész szintet húztak fel, esetleg kutyaól ablakokkal hintet­ték be a tetőt - de mindez távolról sze­rencsésen beleolvad a tetőrengetegbe. Ha dél felé haladunk, a 24.-ben jön a kisgazdák egykori székháza, amely Torgyán letűnése óta (úgy tíz éve?) gazdátlan és pusztul: az ablakok be­verve, a további behatolásokat pedig keresztbe rakott deszkákkal próbál­ták megakadályozni. Mellette műkö­dik a külföldi honlapok által is nyil­vántartott melegbár, a Capella, és lej­jebb hozzájuk kapcsolódik a rakpart másik kirívóan gazdátlan/félbeha­­gyott épülete, a 9-es szám alatt. Itt, a világörökség közepén, a többiekhez képest keskeny ház három szintje fölé lassan tíz éve húzott fel a Capella tulaj­donosa (természetesen engedély nél­kül) egy vállalhatatlan fém-üveg kasz­­nit, sőt az udvart is lefedte, továbbá ki­mélyítette az 1895-ben épült eklekti­kus épület pincéjét. Többszörös per és bontási engedély is van, de azóta sem történt semmi, minden ugyanúgy áll, ahogy akkor félbemaradt. Pontosab­ban az erkélyek alól és a faldíszekből komoly vakolatdarabok hullottak alá, az engedély nélküli felépítmény alatt láthatóan ázik minden, de kötnék fo­gadást rá, hogy az ecseris madárkalit­kára emlékeztető fémszerkezet megéli itt a tizedik születésnapját is. (Ez a gá­­nyolt ideiglenesség még akkor is bot­rányos itt, ha látszik: a két szomszé­dos ház is magasabb lett a hosszú év­tizedek során.) A Havas utcai kereszteződés túl­oldalán viszont nem botrányos, ha­nem nevezetes épület áll. Az 5. ma a Fővárosi Nyomozó Főügyészség szék­helye, de egykor a bomba teremtette foghíjra maga az Államvédelmi ható­ság építkezett­­ pincéjében börtöncel­lákkal. A 2. számú házban lakott a ma már vitatott megítélésű népbiztos és filozófus, Lukács György, egykori la­kásában ma is működik a Lukács Ar­chívum, így lassan mi is kiérünk ah­hoz a bizonyos Vásárcsarnokhoz, ahol a néhai Thatcher miniszterelnök vásá­rolt paprikafüzért, és ahol lassan elké­szül a négyes metró egyik leglátványo­sabb állomása. De ha visszanézünk, a főváro­si látkép egyik legfontosabb darab­ját látjuk. Úgy, ahogy: tetősziluettel és romokkal, mégis budapesti iden­titásunk egyik hordozójaként, egy ki­emelten látványérzékeny szakaszon. Úgy, ahogy 150 év történelme kompo­nálta össze, egyetlen látvánnyá. Új beépítést hivatalosan itt soha nem engedtek fotó: teknős miklós h­ibri „...a néző velünk dolgozott azon, hogy megtalálja a kulcsot. Ez az igazi eredménye az elmúlt öt évnek - és ez a színház lényege.” Alföldi Róbert­né a Nemzeti Kulturális Alap A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAI: Vizuális Művészetek Kollégiuma Beérkezési határidő: 2013. október 10-én, éjfélig.­­ Vizuális és Építőművészet Kollégiuma (közös) Beérkezési határidő: 2013. október 10-én, éjfélig. Folyóirat-kiadás Kollégiuma Beérkezési határidő: 2013. október 10-én, éjfélig. Közművelődés Kollégiuma Beérkezési határidő: 2013. október 11-én, éjfélig. Könyvkiadás Kollégiuma Beérkezési határidő: 2013. október 14-én, éjfélig. A benyújtási határidőre vonatkozó változtatási jogot a kollégiumok, illetve az Igazgatóság fenntartják. A 2013. évi pályázati naptár a www.nka.hu portálon megtalálható. Részletes információ az NKA portálján: www.nka.hu pályáztatás menüpont/aktuális pályázati felhívások oldalon a benyújtási határnapot megelőző 30. naptól. HIRDETÉS­­ az NKA Igazgatóságaa

Next