Népszabadság, 2013. december (71. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-12 / 289. szám

VELEMENY KULTÚRA RIVALDA TUDOMÁNY TV-MŰSOR SPORT Ma^ Koreai festő a Fáik Miksa utcában Har Kyung-Ae, Párizsban élő koreai festőnő kiállítása nyílik ma este 6-kor a Kalman Maklary Fine Artsban. A nonfiguratív képeket készítő művész alkotásai brüsszeli, londoni és párizsi bemutatkozás után kerül­nek a magyar közönség elé. Ők az állam LENCSÉS KÁROLY A befejezéséhez közeledik a közjo­gi rendszer átalakítása, és - már-már utolsóként - most a parlament mű­ködésének alapjait rögzítő házszabály van soron. A kétharmad 2010-ben át­szabta az önkormányzati választás sza­bályait, majd­­ az Alkotmánybíróság­tól a Költségvetési Tanácson keresztül a médiahatóságig vagy az Országos Bírósági Hivatalig - fokozatosan bir­tokba vette a hatalom ellensúlyát ké­pező független intézményeket. Nagy­jából tudni lehet azt is, hogy a 2014-es parlamenti választást milyen - termé­szetesen a Fidesz érdekeit szolgáló­­ feltételek mellett tartják meg. A kormányoldal ugyanakkor a sar­kalatos törvények körének bővítésével nem titkoltan azt tűzte ki célul, hogy azokat a „vívmányokat”, amelyeket el­értek, a mostani ellenzék - ha győzne is 2014-ben - egyszerű többség bir­tokában később se negligálhassa, így kétharmad nélkül nem nyúlhatnának például az adózás szabályaihoz, mi­közben egyetlen kabinettől sem vitat­ható el, hogy a közteherviselést újra­értelmezze. A jobboldal persze ezzel a maga számára is veszélyes játszmá­ba kezdett - mégis kőbe vésné még a rezsicsökkentést is. Ha azonban meg­teszi, az öngyilkos mutatványt minő­sített többség nélkül is végig kell csi­nálnia, még ha egyszer kiderül is, hogy nincs ingyenebéd. Most meg a szintén kétharmados házszabályt és országgyűlési törvényt barkácsolják. A parlament kormány­­párti képviselők egyéni indítványá­ról vitatkozik, miközben nyilvánvaló, hogy a ciklus végéhez közeledve egy új képviselőház számára nem ildomos új játékszabályokat alkotni. Miként az sem komilfó, hogy az ellenzéknek a beleszólás esélyét sem adják meg, hi­szen a kormányoldal emberei - mint már annyiszor - előzetes egyeztetés nélkül terjesztették be javaslatukat. Erre persze van magyarázat, hiszen a Fidesz a T. Házban is nyilván olyan feltételeket kíván teremteni, mint az élet más területein. Vagyis: ha esetleg 2014-ben nem jönne össze a kéthar­mad, a parlament akkor is a párt saját szája íze szerint működhet tovább. Te­hát a televíziók által legalább részben sugárzott plenáris vitákon az ellenzék kevesebb megszólalási lehetőséget kap - sőt nem is kell hetente ülésezni -, s az érdemi kérdésekben a bizottsá­gok dönthetnek. A „tárgyi, képi vagy hanghordo­zó útján szemléltetést” meg egyene­sen be kell tiltani, mert az sérti a par­lament tekintélyét - véli a Fidesz. Ha valaki például olyan feliratot mutatna fel, amely nem tetszik a házelnöknek, azt nemcsak bírságolhatnák, hanem a parlamenti őrséggel azonnal ki is ve­zettethetnék. Hogy változnak az idők: az egykori szocialista miniszterelnö­köt lehetett D-209-es pólóval alázni, ám ha valaki „Loptok, csaltok hazud­tok” vagy „Kit védtek? Ne kamuzza­tok tovább NAV-ügyben” felirattal fe­szít ki molinót, azt­­ a demokrácia na­gyobb dicsőségére - majd karhatalmi eszközökkel lehet eltávolítani. A kétharmad birtokában a Fidesz jövő tavaszig még hangoztathatja: „Az állam én vagyok.” Tetemek, ha ficánkolnak BODA ANDRÁS Képzeljük el a jelenetet, hogy a vi­dékfejlesztési miniszter ül az irodájá­ban, az agrárium felvirágoztatásáért, a földosztások sikeréért dolgozik fá­radhatatlanul, amikor levelezőrend­szere szolid pittyenéssel jelzi: sürgős e-mail érkezett. A tárcavezető gond­terhelt arccal félreteszi a dokumen­tumokat, kinyitja a levelet, majd rá­kattint a csatolt fájlra. A képernyőt azonnal betölti egy fotó, amelyen „sé­rült halak”, „vízen úszó haltetemek” láthatóak. Egy átlagos vidékfejlesz­tési miniszter nyilvánvalóan leder­medne ilyen sokkoló fotók láttán, ám a nemzeti együttműködés rendszeré­nek kiváló katonáját más fából farag­ták. A tárcavezető nem bénul le, nem esik pánikba. Higgadtan, de határo­zottan kiszól a titkárnőjének, hogy le­gott diktálhassa a vonatkozó intézke­dési tervet: „Balatoni halászatot azon­nal leállítani! Az állami balatoni ha­lászat felszámolásának ötletét felvet­ni! A hivatásos halászok helyett hor­gászokra bízni a tó halállományát!” A hatékony miniszter már külde­né is titkárnőjét, hogy haladéktalanul továbbítsa az illetékeseknek az utasí­tásokat, ám végül még eszébe jut va­lami: ne feledjük, mégiscsak jogál­lam volna ez itt, indítsunk tehát va­lami vizsgálatot is a fényképeken lát­ható „vízen úszó haltetemek” ügyében satöbbi, satöbbi... Gúnyolódhatunk persze napestig a döglötten is úszkáló, mit több, fi­cánkoló halak ügyében túlpörgéses­­nek tetsző miniszteren, ám ez ennél komolyabb ügy. A balatoni halászatot jól ismerők szerint eddig legfeljebb a rossz időjárás miatt szakítottak meg tervezett halászatot, arra még nem volt példa, hogy felsőbb utasításra, til­tásra kellett volna beszüntetni a mun­kát. Súlyos döntés ez azért is, mert a közhiedelemmel ellentétben a halá­szat nem elsősorban üzlet az állami cégnek: így tudják óvni, egyensúly­ban tartani a tó halállományát. (Most épp az ökológiai egyensúlyt veszélyez­tető busa halászatát állította le a mi­niszter.) Mindezek tükrében különö­sen szokatlan az, hogy a tárcavezető a december elején hozott döntéséről, amelyet egyébként maga is „fontos­nak” nevezett, csak hétfőn, egy más ügyben tartott sajtótájékoztatón tett említést. És bár a szakma még a mi­niszter szerint is fajsúlyos ügyről van szó, a tárca feltűnően szűkszavúan, tragikomikus módon indokolta a pél­dátlan eljárást. Ezt szó szerint idéz­zük: „A hasznosítót sok kritika érte az utóbbi időben - például sérült halak, a vízen úszó haltetemek -, melyekről fényképek is készültek, és ezek elju­tottak a tárcához.” Félreértés ne essék: nagyon is he­lyénvaló az, hogy a szaktárca vizsgá­latot indít, ha visszásságok híre jut el hozzá. (Nem mellékesen: mintha az áfacsalás ügyében nem lett volna ilyen ügybuzgó, igazságkereső, a legkisebb panaszra is azonnal mozduló az álla­mi apparátus.) Ez esetben viszont több jel is utal arra, hogy nem ez vagy nem csak ez játszott szerepet a miniszteri döntésben. Több mint különös, hogy már-már titokban döntenek a tiltás­ról. Furcsa, hogy az okokat nem rész­letezik, csupán néhány állítólagos fo­tóra, állítólagos bírálatra hivatkoznak. Árulkodó az időzítés is: különös, hogy a tiltással egyszerre vetik fel a halászat átalakításának szükségességét. Az meg már-már röhejes: még a horgászok is meglepődnek azon, hogy felvetődik annak ötlete, esetleg rájuk bíznák a Balatont és összes halát. Tényleg döglött halakról szól ez az ügy, csak másként, mint elsőre hin­nénk. Mintha a tárcának egyetlen szándéka volna csupán: a halászhálók helyett a legfelsőbb, Áder János szint­jéről támogatott pecások horga felé te­relni a halakat. Kötözni való bolond, ki többet látna ebben kedves gesztusnál így, hetekkel karácsony és néhány hó­nappal a választások előtt. 2013. december 12., csütörtök | Népszabadság 11 Kémsztori HORVÁTH GÁBOR A­z Országgyűlésben a magyar pártok ki fogják vizsgálni, ponto­san mit is csináltak itt az amerikaiak, mit hallgattak, kit figyel­tek, és főként, „milyen eszközöket használtak fel az ország szuve­renitásának befolyásolására”, illetve „külföldi érdekcsoportok ki­ket és milyen céllal támogatnak Magyarországon érdekeik érvényesíté­sére”. Sok szerencsét! Szükség lesz rá, elvégre a titkosszolgálatok, amerikaiak meg magya­rok, aligha lesznek készséges partnerei a létező legszigorúbb nemzet­­biztonsági vizsgálaton átesett képviselőknek - a titkosszolgálatok eleve nem fecsegősek, de ha politikust látnak, világszerte meg szoktak kukul­­ni, előbb adnak sztorit profi filmrendezőnek vagy forgatókönyvírónak, mint a hírszerzés világában laikus, ámde kifejezetten érdekelt, politi­kai célokat követő döntéshozónak. Úgyhogy most megmondjuk, mi lesz a vége: semmi. De addig lehet szörnyülködni Amerikán, mit meg nem enged magának, fel lehet vésni a nevét a többi ellenség közé, aki mind összeesküszik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének elbuktatására, vagy mert kell nekik a mi felbecsülhetetlen értékű édesvízkészletünk, vagy mert kutyaütők a gömbölyű labdával űzött fociban, vagy mert utál­ják Orbán Viktort. Esetleg mind a három. Hanem volna itt egy-két érdekes dolog, amelynek kivizsgálására tény­leg össze lehetne hívni pár bizottságot. Hogy messzire ne menjünk, mit kerestek a kínaiak a Külügyminisztérium szerverein, és mit találtak, il­letve ki fog minket megvédeni a keleti széltől, ha egyszer tényleg feltá­mad? Esetleg, ha már Kelet, milyen eszközökkel győzködi Moszkva a ma­gyar kormányt a paksi atomerőmű kibővítésének hasznáról, és ez a tör­ténet milyen hatással van az ország szuverenitására? Az sem éppen nyu­gati probléma, hogy mit csinált a szlovák titkosszolgálat a kilencvenes években nálunk, hogyan befolyásolta robbantásokkal, netán gyilkosság­gal a választásokat - akkor külföldi érdekcsoportok kiket és milyen cél­lal támogattak Magyarországon érdekeik érvényesítésére? A Gripen-ügy részletei is izgalmasak lennének: miért tartja úgy a fél világ, hogy magyar pártokat jelentős összegekkel megvesztegettek a 2001-es vadászgép-vá­sárlási döntés előtt? Ha föl vagyunk háborodva azon, hogy az amerikaiak még tulajdon szövetségeseik titkaira is kíváncsiak, vajon előfordulhat-e, hogy a magyar titkosszolgálatok sem sokkal különbek, netán nemzetkö­zi szervezeteknél, például az EU-nál dolgozó magyarokat próbálnak be­szervezni, hogy rajtuk keresztül információt szerezzenek a kormány po­litikáját értékelő testületekről, befolyásolják azok működését? De hát ilyesmiről nem érdeklődik se a Fidesz, se a Jobbik. Őket fő­ként az izgatja, nem lehetne-e a kampányban Amerika ürügyén Bajnait, Gyurcsányt, Mesterházyt abajgatni, s ha nem tudják is bármelyikről be­bizonyítani, hogy Soros György és a CIA (így, együtt) ügynöke, legalább gyanúba keverni. Hiszen ennek tényleg nagy mesterei. Semmi művészet PAPP SÁNDOR ZSIGMOND M­ég mielőtt bárki azt hinné, semmiféle irigység nincs bennem. Nagyon is jó, ha a kormány az irodalomra költ, ha azt szeretné, hogy legyen a költőknek és íróknak szép nagy házuk, ahol ott­hon érezhetik magukat. Az sem baj, ha az égjük ilyen a Magyar Írószövetség Bajza utcai székháza, hiszen amióta világ a világ, az az volt, kár lenne, ha mindaz, ami hozzá kötődik, kárba veszne. Csakhogy nem a ház alakult át az idők során, hanem maga a kultúra intézményi szerkeze­te. Ez az írószövetség már nem az az írószövetség, amelyik a nagy szaka­dás előtt volt. Az egyetlen, a nagy, a reprezentatív. Ma már csupán egy a sok közül. Hiszen ott van még a Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövet­sége, a József Attila Kör... S jobbára csak vegetálnak. Legfontosabb ren­dezvényeiket még megtartják, de ennél többre, mondjuk saját és önálló székházra már nem futja. Lassan már kisebb irodára se. És ez az, amit a mostani kormányzat képtelen tudomásul venni. Már­mint a pluralizmust, a sokszínűséget. Hogy a kultúra nem csak a hason­szőrűeket jelenti. Hogy a kultúra inkább egy tágas tér és nem egy szűk kabát. Amit így is, úgy is, de ellopnak valahogy. Maguknak. A kormány ugyanis arról döntött, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedések ke­rete terhére biztosítja az írószövetség székháza bérleti díjának fedeze­tét, így elhárul az akadály Terézváros és az Magyar Nemzeti Vagyonke­zelő Zrt. közötti ingatlancsere-szerződés aláírása elől, jelentette be Ha­lász János államtitkár a Magyar Írószövetség közgyűlésén. Vagyis jövő év márciusától a Bajza utcai székház ténylegesen az írók, költők házává válhat, irodalmi kávéházzal, rendezvényekkel. Kíváncsian várjuk, hogy mikor élnek hasonlóan nagyvonalú gesz­tussal a többi, bizony rebellis szemléletű szervezet felé. Akik nem átal­lottak tiltakozni az állami középdíjak önkényes odaítélési módja miatt, majd később ki is vonultak a nagyobb elismerések odaítélésének folya­matából. Mert nem kívánnak statisztálni. Nevüket adni antidemokrati­kus döntésekhez. Vagyis azt végezték el, amit kellett, az ellen tettek, amit annak idején a régi, a nagy írószövetség se hagyott volna szó nélkül. Persze, tudjuk, manapság a feltétlen lojalitást ismerik el. Csak az búj­hat a kabát alá, aki szeret dörgölőzni. Aki meg vagy önérzetből, vagy po­litikai meggyőződésből, vagy bármi más miatt nem kér a kegyenc sze­repéből, annak lassan csurranni sem fog. Ami már azért is megmoso­lyogtató, mert hosszú távon úgyis az utóbbi jár jól. Az udvari kultúra ugyanis sosem fogja észrevenni, hogy művészete mikor alakul át elvte­len, simulékony kiszolgálóvá. Mikor vedlik át ideológiai cselédlánnyá. Nagyon nehéz egy ilyen helyzetben megőrizni az alkotás szuverenitá­sát. Majdhogynem lehetetlen. Mert akiben van elég kurázsi, hogy csak a saját feje után menjen, az előbb vagy utóbb úgyis beleütközik a ha­talom falaiba. Vagyis én most az írószövetség helyében nyilatkozatban kérném, hogy azonnal utaljanak ki a többieknek is saját székházrava­­lót. Már ha íróként, költőként és nem udvari bolondként kívánják bir­tokba venni azt, ami tényleg jár nekik.

Next