Népszabadság, 2014. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-31 / 26. szám

2014. január 31., péntek | Népszabadság 15 Kultúra Építészet A lassú dizájn és lassabb élet Pilisi pehelykabát Horváth András Dezső Alastair-Fund Luke angol gondolkodó 2002-ben használta először a slow design (lassú dizájn) kifejezést. Valószínűleg fogalma sem volt, hogy a kortársi dizájnkultúra első számú jelszavát találta ki. Akkoriban már létezett a slow food (lassú étel) mozgalom, mely a fast food (gyorskaja) szociokulturális hatását ellensúlyozza. Míg a slow food a gyors és ideges zabálás helyett keres alternatívákat, a slow design megpróbálja humánus léptékbe terelni az építészetet és a dizájnt. Vagyis arra törekszik, hogy az ember ne érezze úgy magát a minimalista formák és a kütyühegyek között, mintha egy holdbázison mászkálna. A Fotográfus Háza nemzetközi sikerének kulcsa is a slow design. Turányi Bence építész és Batár Zsolt épületfotós először 2006-ban találkozott, amikor Turányiék építészirodája a Kopaszi-gát rehabilitációján dolgozott. Batár egyike a külföldön is ismert magyar épületfotósoknak, építészeti magazinok mellett az angol belsőépítészet atyjának tartott David Collins stúdiójának is dolgozik. A Kopaszi pavilonjairól készített sorozata pedig annyira megtetszett a tervezőknek, hogy a találkozásból szoros barátság lett. Batár ekkoriban már gondolkozott azon, hogy a városból kiköltözik a természetbe. Saját tervezésű házat képzelt el, a Turányival közös esti ötletelések eredménye egy kétszintes, hatvan négyzetméter alapterületű faépület lett. Mint minden háznál, itt is fontos szempont volt a pénz, no meg a fenntarthatóság - nem csupán anyagi értelemben, hiszen a ház a Pilisben található, így fontos volt, hogy se külsejével, se működésével ne zavarjon be az erdő életébe. A spórolás leghatásosabb eszköze építkezések során a hónapokig tartó szenvedés elkerülése. Ők ezt ügyesen megoldották. Egy héttel azután, hogy Turányi elküldte a terveket a kivitelezőnek, a ház minden panelje a helyszínen volt, két nappal később pedig teljesen felépítve állt. A következő lépés a ház védjegyének számító fekete membrán homlokzat volt. Ez egyszerre páraáteresztő és vízszigetelő, úgy működik, mint egy jó pehelykabát: nyáron hűvös, télen meleg, és nem ázik át. A ház igazi erénye azonban a belső terekből áradó melegség. Nem véletlen, hogy ösztönösen vonzódunk a fához: még a beépített fa is folyamatosan lélegzik és megköti a szén-monoxidot, amitől jobban érezzük magunkat. A slow design pedig itt jön a képbe. A fa által dominált belső térben ugyanis a lakó nem nagyon tud olyan dologhoz nyúlni az épületben, ami nem természetes anyagból készült. Másrészt teljesül a „piszkos kéz” kritériuma, azaz a lakó rákényszerül, hogy fizikai munkát végezzen. Jelen esetben azt, hogy a fűtéshez szükséges fát összegyűjti. Bár ez egyszerűnek hangzik, a szkeptikusok nyugodtan próbálják ki. A hatása elképesztő a virtuális valóságokban elgyötört idegrendszerre. A lassú dizájn következménye a lassabb élet, amelyre szintén van divatos kifejezés: slow living. Batár Zsolt számára ez nem csupán azt jelenti, hogy fát gyűjtöget, aztán a verandáról lógatja a lábát. A ház művészi inspiráció is számára. Az épület és az erdő kapcsolatát sorozatokban örökíti meg, a fotók a márciusi építészeti filmnapokon lesznek láthatóak a Toldi Mozi előcsarnokában. Lassú képek egy élhetőbb világból. Nyáron hűvös, télen meleg és nem ázik át A ház erénye a belső terekből áradó melegség NKA Néhol csak az eddigi pénz fele jut idén kultúrára Súlyos megszorítások Vári György Nem túlzott L. Simon László, az NKA alelnöke, amikor január elején arról beszélt az MTI-nek, hogy nem lesz választási költségvetés az NKA-nál. Ellenkezőleg: az alap némely kollégiumainak rendelkezésére álló, szabadon felhasználható pénzösszeg drasztikusan csökkent, annyira, hogy akár fontos műhelyek léte is veszélybe kerülhet. Igaz, a szerencsejátékok hívei sokat segíthetnek, mivel az alap költségkerete az ötös lottóból származó bevételek függvénye. A folyóirat-kiadás kollégiuma bő 100 millió forinttal kevesebb pénzről tudott határozni, mint amennyire pályázatot írtak ki. Mivel az úgynevezett „kiemelt lapok” támogatását már biztosították, csak a „kis” (regionális jelentőségű, egy-egy szakmához kapcsolódó ismeretterjesztő) folyóiratok számára osztottak pénzt. A nem kiemelt, de nagy orgánumokról szóló döntést kénytelenek voltak elhalasztani, bízva abban, hogy végül mégis biztosít számukra további összegeket az NKA bizottsága. Hogy így lesz-e, azt jelenleg nem lehet tudni, ezért január végén az sem világos, hogy miből fognak élni idén az olyan lapok, mint a Fotóművészet, a Filmkultúra, vagy az irodalmi periodikák közül az utóbbi években egyre fontosabbá váló Műút, a Bárka vagy a győri Műhely, összesen mintegy 25 lap. A jelenleg hiányzó több mint 100 millió a folyóirat kollégium tavalyi költségvetésének nagyjából bő tizenöt százaléka, a tavaly szabadon felhasználható pénz körülbelül 750, az idén kb. 630 millió Ft. Amennyiben ehhez az összeghez vagy legalább egy részéhez hozzájutnak, új pályázat kiírása nélkül fognak dönteni az elosztásáról. Az eleve kis költségvetésű szépirodalom és ismeretterjesztés kollégiuma szabadon felhasználható költségkerete a tavalyi információink szerint harmadával, hozzávetőleg 200 millióról 130 millió Ft közelébe csökkent. A helyzeten az javíthat valamelyest - számolt be lapunknak Zentai Péter László, a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesületének (Maszre) elnöke -, hogy a jogkezelő szervezetek kapcsán született, nagy vitákat kiváltó tavalyi jogszabálymódosítás következtében a Maszre 46 millió forintot adott át a Nemzeti Kulturális Alapnak, amely reményeik szerint a szépirodalom és ismeretterjesztés kollégiumához fog kerülni, amennyiben ezt a szándékot az NKA-bizottság is jóváhagyja. Zentai épp a jogszabályi változások következtében vált nemrég a kibővült kollégium tagjává. A közgyűjtemények kollégiumában talán a legsúlyosabb a helyzet. Tavalyi teljes költségvetése 1, 4 milliárd forint volt, míg idén alig több mint a fele: 730 millió. Ha ebből levonjuk a címzett támogatásokat és azokat az összegeket hasonlítjuk össze, amelyekről a testület valóban belátása szerint dönthet, úgy sem túl sokkal jobb a helyzet. A tavaly és tavalyelőtt, vagyis a kollégium fennállása alatt végig 600 milliós keretből idénre mindössze 375 millió maradt. Ez azért különösen súlyos érvágás, mert a közgyűjteményi projektek támogatásának az NKA jóformán az egyetlen, de mindenesetre legfontosabb forrása. A könyvtárak, levéltárak, múzeumok programjait támogató összevont kollégium az elmúlt két év során igyekezett a közgyűjtemények közös projektjeit finanszírozni, de erről forrásaink szerint most le kell mondaniuk, csak a legfontosabb programok finanszírozhatóak úgy-ahogy a rendelkezésre álló pénzből. Ők is ígéretet kaptak arra, hogy év közben majd kipótolják a költségvetésüket, de hogy így lesz-e, az bizonytalan. Az sem világos, hogy miért kell ennyit elvonni, ha év közben a döntéshozók kalkulációi szerint lesz pénz. Az előadó-művészeti kollégiumból frissen kivált színház- és táncművészeti kollégium költségvetése is mintegy harmadával csökken több forrásunk szerint is (ha a tavaly színház- és táncművészetre költött összeghez viszonyítjuk), az itteni döntnökök is arra törekszenek, hogy a legfontosabb területeket azért valahogy próbálják finanszírozni. Kiemelt szempont lesz várhatóan az új produkciók létrehozásának lehetővé tétele, a már kész előadások eljuttatása minél több helyre, a művészeti nevelés és művészeti képzés támogatása. A vizuális művészetek kollégiuma által szabadon felhasználható pénz is harmadával, bő 600 millióról bő négyszázmillióra csökkent a beszámolók szerint, de az egyik kollégiumi tag úgy látta, hogy ez még kezelhető, ezen a területen nincsen válság. Az elvonások mértékéről tájékozódva többször is belefutottunk abba a magát makacsul tartó pletykába, hogy az NKA még idén megszűnik, vagy a Magyar Művészeti Akadémia irányítása alá kerül és azontúl az akadémia osztja majd el az eddig az NKA-hoz befolyó pénzeket. A pénzügyi adatokhoz hivatalos forrásból azért nem tudtunk hozzáférni, mert az NKA honlapja több mint egy napja elérhetetlen, az Emberi Erőforrások Minisztériumától pedig lapzártáig nem kaptunk választ kérdéseinkre. IDÉN ez az összeg alig haladja meg a 730 millió forintot. Az érvágás nagyon nehéz helyzetbe hozza a döntéshozókat. MILLIÁRD TAVALY 1,4 milliárd forint volt a közgyűjtemények kollégiumának költségvetése. MILLIÓ TELEVÍZIÓ Szemtől szemig Egy este kétszer lett libabőrös a karom, miközben az MTV műsorát néztem. Az elsőért felelős vagyok, elrontottam a tempírozást. Túlságosan korán kapcsoltam az úgynevezett köztévére, így elkaptam néhány percet a Rákay Philippel súlyosbított, leginkább történelemátírásban jeleskedő Szabadság tér ’89 című műsor végéből. A vonatkozó tartalom minőségével kapcsolatos megjegyzéseket mellőzöm, mert a helyi sportlap sem számol be a vicces kamaszok pisikardviadaláról, ha a vetélkedő napján otthon játszik a város NB I-es futballcsapata. Azaz hozzájárul a dermesztő adás kritikájának hanyagolásához, hogy az On the Spot hatodik évadának nyitánya követte a programban. Philip parodisztikus pályaválasztási próbája után felüdülést jelentett a Cseke Eszter, S. Takács András kettős diktátorok gyermekeiről szóló sorozatának premierdarabja. És ezúttal más okból futott végig a libabőr a végtagokon. Akkor történt, amikor Idi Amin korábbi ugandai önkényúr fia, s a diktátor egykori barátjának és miniszterének, az összeesküvés gyanújával kivégzett Oboth Ofumbinak a gyermeke könnyektől csillogó szemmel nézett a messzi távolba. Nem voltak kevésbé megrendítőek azok a képek sem, amelyeken azt láttuk: a véres kezű uralkodó leszármazottja elutazik az áldozat családjához, s bocsánatot kér apja tettei miatt. A megbékélés hangulata, a keresztényi kötelességet kiemelő özvegy tekintete egy pillanatra sem engedte el a nézőt. Az pedig a magyar dokumentumfilmes páros szép mutatványa, hogy az egyórás műsor alatt annyira háttérbe húzódik, amennyire csak lehetséges. Szinte föl sem tűnik, amikor a duó egy-egy félmondata lendíti tovább a beszélgetést. Mindehhez egyedi hátteret kölcsönöz a varázslatos miliő, a természet, a vadállatok közelsége, a környezet érintetlensége. Ez a koktél néhány indokolatlanul hosszú, kevés releváns részlettel szolgáló párbeszédtől, s a fölöslegesen elnyújtott finálétól eltekintve - kitűnő produkciónak tetszik. Alkalmanként izzik a képernyő a fojtogató fájdalomtól. Ritkán látni, ahogyan emberek küzdenek múltjukkal, emlékeikkel, a hiánnyal. Az sem mindennapos, hogy elénk tárják, miként lehet beszélgetéssel közeledni a trauma feldolgozáshoz. Lebilincselő, ahogyan a diktátor fia ingadozik, s a szülő iránti szeretettől motiválva osztja újra a felelősséget, hiszen a titkosszolgálat, az árnyékban megpihenő zsarolók... Ám amikor a barát felidézi, miként tudta meg, hogy az édesapját megölték, győz az igazságérzete. És csak annyit mond megtörten: „Kiszáradt a torkom. És nem tudom, ez mit jelent”. Erős hozzászólásokban egyébként sincs hiátus. Van beszámoló arról, milyen súlyt cipel, akit egész életében az alapján ítélnek meg, hogy ki, s nem annak nyomán, mit tett. Aztán elhangzik az is: „Sajnálom, hogy apámat megrontotta a hatalom”. Efféle kitárulkozásokból nyilván nem lesz hiány a többi részben sem. Merthogy a készítők azt vetítik előre: megszólal majd Pol Pot vagy éppen Hermann Göring utóda is. Beszél majd olyan, aki védi édesapját, olyan, aki elmenekült előle, s olyan, aki jobban gyűlöli, mint az áldozatok. Az aktuális epizód meg arról mesélt: egy ember miként nézhet annak a szemébe, akinek az apja a legnagyobb fájdalmat okozta neki. Meg arról, hogy emlékeztetnek arra: „Ha a szemet szemért elv érvényesül, végül az egész világ megvakul”. Ha az On the Spot mást nem tesz is, csupán felhívja a figyelmet arra, hogy akad még, aki lát, megteszi, amit dokumentumfilm megtehet.