Népszabadság, 2015. február (73. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-26 / 48. szám
ior Fórum Kommentek a Nolon Orbánék bezáratják a belvárost is Old Shatterhand: A veszprémi választás fényében látható, hogy a srácok semmit sem tanultak, sőt az orbáni dafke működik, hogy majd erőből, izomból. Jól van ez így, a bolond semmit sem ért a jelekből. Hajrá, előre! Értelmetlenségi: „A most meglebegtetett szigorítás arra utal, hogy a kabinetben kemény háború dúl a vasárnapi zárás körül.” Jutányos áron hajlandó vagyok fegyvert szállítani azoknak, akik a bezárás ellen harcolnak... kerpeter: A szakadék szélén előre menekülnek. A felügyelet is felelős a botrányban? ladomer: És mi van azzal, akinek a nyugdíj jön a DRB egyik számlájára, ebből fizeti a rezsijét és maximum leköti az esetleges megtakarításait? Most ezek az átutalások is mennek a veszteségbe? Heves: Matolcsynak azonnal le kell mondania, és saját magánvagyonából is kárpótolnia az ügyfeleket. Saját tévtanai terjesztése helyett a munkáját kellett volna végeznie. Freedman: Orbán, amikor a munkaalapú társadalomról beszélt, tulajdonképpen az ilyen szélhámosságok ellen szólt. Miféle üzlet az, ahol nem létező pénzzel hatalmas hasznot lehet szerezni, azonban, ha bukik a mutatvány, akkor jön a csőd és kezdődik a siránkozás? Leváltják Szijjártó Pétert? gwladgarwyr: Álmodozunk? Sóvárgunk? Kívánságműsort rendezünk? Kelemenjános: Azért nincs semmi értelme a keleti nyitás másra kenésének, mert drága, jó és megint drága Min. Elnökünk „aztal” továbbra is magáénak érzi, mert egyszer azt hitte, hogy kelet felé félúton majd az export megugrik, amennyiben a politika ennek utat nyit! Ezt már Torgyán idején is meghajolta, most pedig már „zabálja”! 2015. február 26., csütörtök NÉPSZABADSÁG Iglódi Csaba személyesmárka-tanácsadó Régóta és váltakozó dinamikával folyik a diskurzus a baloldal új hőséről: ki (lesz) és hol van most és miről fogjuk megismerni. Közös ügyeink (más szóval: politika) iránt érdeklődők egyik alapkérdése ez. Különösen fontossá a napokban vált, amikor közvélemény-kutatások szerint a Jobbik lassan kihívói pozícióba béküli magát, miközben az elemire szaggatott demokratikus ellenzék nem tud erősíteni. A hőskeresést vitatják divatos kávéházak asztalainál, színházi előadások szüneteiben, kutyasétáltatás közben. Néha a népszerű viccet kicsit átalakítva: Szerinted lehetne X.? Nem, ő semmiképpen! Esetleg Y.? Akkor inkább X.! Máskor tudományosabban: legyen az eszme embere, prof. univ. és PhD vagy DLA, de legalább díszdoktor hosszú publikációs listával és nemzetközi idézettséggel. Kockázatkerülően: jöjjön egy elismert szakmából (tűzoltó, postás vagy tanár - bennük a tíz magyarból legalább kilenc bízik)! Genderfókusszal: jó, lenne egy nő, mondjuk késő harmincas, kétgyerekes, szakmájában jegyzett, aki percektől beszéli az angol, francia és orosz nyelveket (copyright: Bereményi-Cseh). Közösségiesen: nem hősök kellenek, hanem hálózatok laza kötődéssel, gyors hadrafoghatósággal valamennyi socialmedia fegyveren játszva. Tehetségkutató műsor bázison: előbb a zsűri álljon össze, aztán jöhet a szereplőválogatás a karakternapló szerint. Ezek álmok - keserű ébredéssel. Instant és minden igényt kielégítő megoldás nincs. Pallasz Athéné nem tud újjászületni Magyarországon. Annyiban bizonyosan nem, hogy teljes fegyverzetben, bölcsességgel telve jelenjen meg a színen, s már születése pillanatában olyan fontos dolgok megtestesülése legyen, mint a bölcsesség, a jog az igazságosság vagy éppen a képzés. Lefordítva: legyen szerethető, de szigorú figura, lángszavú szónok, kíméletlen debattőr és alapos kodifikátor, feddhetetlen hetedíziglen, kisportolt és művelt, egy igazi bülbül szavú rózsa. A Pallasz Athéné-illúzió A görög istenek köreiben járatosak tudják, hogy Pallasz Athéné - Zeusz első gyermeke - nem apja örömére született teljes fegyverzetben, hanem annak ellenére. Egy jövendölés szerint ugyanis az újszülöttből még a főistentől is több isten válik, s elhomályosítja nemzőjét. Ezt megelőzendő Zeusz úgy döntött, megöli a magzatot. Az isteni családon belüli erőszak nem sikerült, a többit tudjuk. Talán nem erőltetett a párhuzam a mával. Az elmúlt években a demokratikusnak is nevezett baloldalon majd mindenki sebet szerzett az övéitől, nem kétséges, hogy többen véreztek el baráti tűzben, mint az ellenoldalról indított rakéták által. Előd támadt utódjára, bajtárs a fegyvermesterre. Hogy az ellenoldalról vezérelt sikeres karaktergyilkosságról már ne is beszéljek. De ha nem teljes fegyverzetben és azonnal, akkor hogyan lesz új vezér a baloldalon? A válasz előtt hadd idézzek ide három rövid bekezdést. Az elsőt egy húszas éveinek közepén járó, s éppen első választási vereségét sirató M. H. Robertsről. Abban a szomorú pillanatban politikai karrierjére még a legvakmerőbb szerencsejátékosok sem tettek volna nagyobb tétet, pedig a hölgy jó húsz évvel később, immár Mrs. Thatcherként az ellenzék vezetője, majd pedig Nagy-Britannia első női miniszterelnöke lett. A másodikat a bukott hadvezérről, aki részben tervezője-végrehajtója, és így felelőse volt a nagy háború katasztrofális következményekkel járó gallipoli partraszállásnak, és aki negyven éven keresztül készült a nagy feladatra, miközben többször pártot és még többször pozíciót váltott. Igen, Winston Churchillről van szó. A harmadikat Ronald Reaganról, aki sikeres színészi karrier után és kényelmes anyagi biztonság közepette elmeleg mikroközegéből kilépve talán sohasem adta volna fejét politikára (de jó, hogy adta!), ha nincsen egy amerikai nagyvállalat (a General Electric), amelynek szponzorált heti tévéshow-ja révén amerikaiak millióval került közvetlen kapcsolatba. A karrier későbbi állomásait tudjuk. Három út, három minta. A világ politikai elitjéből tucatnyi példát lehetne hozni arra, hogy a politikai vezető nem terem ott varázsütésre. Inkább csiszolódik. Itt simul, ott érdesedik. Egyre állóképesebb lesz. Vitat és vitatják. Küzd. Bukik. Kezd. Bukik. Nincs az a Harvard, Yale vagy Századvég, ahonnan megérkezhet. Vagyis: a keresett hős köztünk van. Önkormányzatban ül, bánkódik, mert nem jutott be a parlamentbe, vagy választott vezetőként keresi, próbálgatja a hangját. De előbb vagy utóbb beküzdi magát az arénába. Az elmúlt húsz évben több száz vezetővel dolgozva azt láttam, hogy egy valódi leadernek - legyen az egy vállalat, civil szervezet vagy politikai párt élén - mindössze két dologra kell összpontosítania. Egyrészt arra, hogy érvényes, kiküzdött ambiciózus víziót képviseljen, amely vonzó, mozgósító és reményt ad. Tudjon válaszolni arra az egyszerű kérdésre: milyen holnapban hiszek? Másrészt pedig arra, hogy fedezze fel és menedzselje azokat a tehetségeket, akikkel a víziót el tudja érni. A baloldali politikai térben talán ez a legnehezebb: a talentmenedzsment. Mert ez a társasjáték hosszú távra szól, bizalmon alapul és kockázatvállaló leadert feltételez, aki nem a székhez ragaszkodik, hanem a sikerhez. Olyan vezető kell hozzá, aki a pozícióba kerülését az indulási oldalnak tartja. MARABU RAJZA Üzenet az őrzőknek Braun Róbert egyetemi oktató, Budapest-Bécs Ezernégyszázkilencven április hatodikán délután Mátyás király Bécsben még elment az udvari kápolnába imádkozni virágvasárnap alkalmából, délutánra azonban rosszul lett és meghalt. Ekkor már régóta köszvény - a gazdagok és hatalmasok, a nagy has betegsége - gyötörte. Mátyás a legnagyobb magyar királyok egyikeként él a történeti emlékezetben, a nemzet hőse, gyermekmesék főszereplője. Pár hete nagyobbik lányomnak meséltem Mátyás életéről, az iskolában felelnie kellett másnap. Közben jöttem rá, Mátyás emlékezete a nemzet romlásának története: „rosszul” emlékszünk, innen a hamis nemzettudat, a meg nem értettségre épülő panaszkultúra és a kivagyiságból táplálkozó, pusztulásba vezető politika. Mátyás nagybátyja jóvoltából lett kamaszként királlyá, ám hamarost szabadult gyámjától, és saját kezébe vette a sorsa és az ország irányítását. Előbb korábbi támogatói ellen fordult, nemcsak nagybátyját, de a Habsburg-hű régi elitet is pusztította: páriává tette őket az országban, helyükre csak hozzá hű középnemeseket, az új elit járadékvadász parvenüit ültette. Hivatalt, birtokot, befolyást adott szövetségeseinek, hogy azok feltétlen híveivé szegődjenek. Frigyes német-római császárral Bécsújhelyen megegyezett, hogy nyugalmat és időt vásároljon magának, de ez nem akadályozta, hogy később a német-római császári trónra áhítozzon. Ahelyett, hogy az Európára valós veszélyt jelentő törökökkel harcolt volna, nem is annyira titkos terve az volt, hogy Frigyes trónját megszerezze és német-római császárrá váljon. Ezért foglalta el Csehország nagy részét, így vált választó Egy emberöltőn belül az igazságosnak hazudott, valójában népnyomorító király „gazdaságpolitikája” okán felkelt a népfejedelemmé, és vezette seregeit később Bécs ellen is. Az ország igazgatását átszervezte, hatalmi érdekei mentén központosított, és drámaian megadóztatta a szegényeket. Kapuadó helyett füstadót és rendkívüli terheket vezetett be: a hadsereget, az igazgatást és a járadékvadászokat is finanszíroznia kellett. A legendás alkalmazkodóképességgel rendelkező Bakócz Tamást legfőbb bizalmasává tette, akit majd egyetlen esélyes magyar pápajelöltként őriz meg a borzasztó emlékezet. Amikor Mátyás Bécsben meghalt, Magyarország látszólag nagy volt és erős. A reneszánsz királyi udvar harsogta a király nagy hírét. Ezt nyögjük máig, de mégsem így emlékezünk. Mátyás után - és alatt - az ország romhalmaz volt. Egy emberöltőn belül az igazságosnak hazudott, valójában népnyomorító király „gazdaságpolitikája” okán felkelt a nép és a székely Dózsa György vezetésével urai ellen fordult, hogy aztán még nagyobb nyomor jusson osztályrészéül. A központi hatalom szétesett. A meg nem állított törökök néhány évtized múltán szinte akadálytalanul foglalták el a végletekig lecsupaszított, nyomorba és belháborúkba ragadt országot: nem Tömöri stratégiai hibái és Szapolyai késlekedése, hanem Mátyás politikája volt a százötven évig tartó gyarmatsors valós oka. Bakóczra és az esélyre visszatérve elég csak a pápaválasztások történetére tekinteni: legközelebb 1978-ban, közel ötszáz év múlva lett először nem olasz pápa. Bakócz akármennyit lobbizott is Rómában, a pápaválasztói olasz kétharmaddal szemben szemernyi esélye sem volt, bármiképp remélünk is emlékezni évszázadokkal később. Mátyás uralkodása tökéletesen mutatja a mindenkori tragikus magyar politikai elit drámáját. A hübriszt, amivel rossz és elérhetetlen - de tetszetős - célokat tűz maga elé, a járadékvadászatra és népnyúzásra épülő gazdaságpolitikát, a remek, bár hazug kommunikációs apparátus felépítését. Mátyástól Horthyig (hogy elegáns legyek a maiakkal) változatos a kép, a lényeg nem változott. Magyarország jó korszakai - ellenben - az emlékezetben gyűlölt uralkodókhoz kapcsolódtak: az ország két nagy korszaka Mária Terézia és Ferenc József uralkodására esett. Ekkor az ország a Nyugathoz tartozott, az volt, ami bármikor lehetne: egy élhető, gyarapodó, dolgos polgárai és higgadt elitje által vezetett, szerény végvidéki tartomány. A dolgos polgárokat és higgadt eliteket rosszabb korokban elűzik, hogy máshol, mást gyarapítsanak, még rosszabb korokban egyszerűen elpusztítják és javaikat elveszik, hogy az új parvenü elit versenyképtelenségét a hatalom feltétlen szolgálatért kapott járadékai leplezzék. A népet lenézik, felettük, de nélkülük zajlik vihar, napsütés egyaránt. A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.