Népszabadság, 2015. április (73. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-10 / 84. szám
ior Fórum Kommentek a Nolon Idősek jönnek, a fiatalok mennek elsőre: Ez az ország egyik legnagyobb problémája. Zárt és nyitott társadalompolitikát (és ennek párját, a gazdaságpolitikát) nem lehet egyszerre folytatni. Ebbe tönkremegy az ország. nucleus: A fiatalok kivándorlásának egyik oka az itthoni egyetemi képzés katasztrofális szintje. A fiam a BSC-t a Műegyetemen, az MSC-t már Dániában végzi - elképesztő különbség van a két oktatási rendszer között. napos: Kellet nekünk rendszerváltás. A végén még kiderül, a kádári bezártság tényleg az ország érdeke volt. Nelson: Mennek és jönnek. Úgy mint Portugáliában, mint Németországban vagy bárhol Európában. Erről szól az Európai Unió! Ezt akartuk! Vagy mégis, mit képzeltünk? Van egy négy-ötszörös jövedelemkülönbség két ország között, egy hatalmas szívóhatás! Kinyitjuk a határokat, és nem történik semmi? A szívóhatás erejéhez képest nem is mentek sokan. Más országokban, úgy, mint Szlovákia, Románia, Lengyelország, sokkal nagyobb a mobilitás. Hmmmm: A fiatal, aki fejlett EU- tagországba megy tanulni és munkát vállalni, egyben megalapozza a nyugdíjaséveit is. Ott megszerzi a nyugdíjhoz való jogosultságot, aztán lesz ideje és pénze öregkorában hazajönni. Kérni nem lehet, csak elfogadni szőkecsaba: A paraszolvencia a népből az állam által kisajtolt adómentes orvosi fizetésemelés. Jancsi Jancsi: Én egy egyetemi tanár vagyok, egy másik szektorból. Kérdésem, hogy ezután lehetséges-e az, hogy a hallgatók fizessenek az államvizsga bizottság választásért, illetve ha utána megkínálnak mondjuk 200 ezer forinttal, mert hálásak a sikeres képzésért, vajon ebből mennyit kell nokiásdobozban vagy fehér borítékban átcsúsztatnom az államvizsga bizottság többi tagjának? otto noon: Nem kellene a „nyugtaadást” legalább kötelezővé tenni (mint mindenütt!), és ezáltal ellenőrizhetővé tenni, hogy a hálapénz megadóztatott-e? stáció: Ez nem más, mint a legaljasabb korrupció (vesztegetés) törvényerőre emelése! nonem árt: Most tényleg nem értik, hogy mindegy? Mindegy, hogy előtte vagy utána! Ha benne van az elvárásokban, akkor már megette a fene! NÉPSZABADSÁG 2015. április 10., péntek A Jobbik közös felelősség Solymosi Frigyes akadémikus, a Nemzeti Kör tagja Aggasztó jellemvonása a jelenlegi politikai helyzetnek a Jobbik fokozatos előretörése, azé a párté, amelyiknek számos politikusa az elmúlt években szörnyű kijelentésekkel, rasszista és antiszemita megjegyzésekkel hívta fel magára a figyelmet. Ezek legutolsó szégyenletes „gyöngyszeme”, hogy egyik képviselőjük leköpte a rakparti holokauszt-emlékművet. Mindezen nem változtat, hogy a párt elnöke elhatárolódott tőle, és rávette párttársát, hogy egy virág elhelyezésével próbálja tettét enyhíteni. Nem feledkezhetünk meg a Jobbikhoz tartozó, megszüntetett, majd más néven azonnal újjáalakított militáns „Betyárseregről”. A Jobbik vezetője - bízva abban, hogy eddigi megszólalásaikkal megszerzett híveiket már nem veszítik el - jelenleg mérsékeltebb hangvételű politizálással próbálja táborukat növelni azokkal, akik valamilyen okból csalódtak eddig támogatott pártjukban. A 2002-es választás után egykét héttel Orbán Viktor, némiképp a Nemzeti Kör és a Professzorok Batthyány Körének képviselőjeként, meghívott, hogy csatlakozzak az általa létrehozott „Szövetség a Nemzetért” polgári körhöz. Úgy érezte, hogy a vereségből úgy tud kikecmeregni, ha táborát a polgári körök hálózatának széles körű megalakításával mozgósítja. Ez volt a polgári körök megalakulásának első lépése. Ennek a mintegy 15 tagú körnek tagja volt Vona Gábor is, aki akkor még csak egy mozgalom vezetője volt. Az igazsághoz tartozik, hogy akkor még semmi jelét nem észleltük a (túlnyomórészt) hallgatag Vona Gábor különleges politikai nézeteinek. A kör 2005-ben szüntette be működését. A Fidesz sajátságos pártépítésben rövidesen továbblépett és meghirdette az „Egy a zászló egy a tábor” programot, mely kimondva-kimondatlanul a korábbi testvérpártok betömörítését, egy jobboldali centrumpárt létrehozását célozta. Mivel az MDF ragaszkodott önállósága megőrzéséhez, megindult a párt marginalizálása, lényegében megsemmisítése. Ennek a célnak az elérésében döntő szerep a Fidesz médiájára hárult. Hia ebben bárki kételkednék, javaslom, nézze meg a 2006 előtti, majd utáni jobboldali lapokat: az MDF-et és vezetőit lejárató elképesztő kampányt talál bennük. Az utóbbi akció a 2006-os választásig még nem járt sikerrel: az MDF túllépte az ötszázalékos küszöböt. Sőt a két forduló között - utolsó (csekély) lehetőségként - a Fidesz békejobbot nyújtott az MDF-nek, amit az természetesen már nem fogadhatott el. De média nélkül, számos politikusuk átcsábulása/átcsábítása után azon egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy a párt 2010-ben már nem jutott be a parlamentbe. Mindezt színesíti a Dávid Ibolya ellen indított végtelennek tűnő bírósági eljárás. Mondhatjuk, hogy az „egy a zászló egy a tábor” program végül is sikerrel zárult. Valóban? Nézetem szerint egyáltalán nem! 2003-ban ugyanis a Jobbik párttá alakult. Orbán Viktor - számomra érthetetlen módon - ehhez megértően viszonyult, és 2003. május 18-án elhangzott kijelentésében túlzottan pozitívan nyilatkozott róluk. A Jobbik pedig szélsőséges hangvétele ellenére, vagy éppen emiatt (?) fokozatosan erősödött, és 2010-ben a parlamentbe is bejutott. Ma már kormányzati pozícióról álmodozik, nem kevés kihívást, veszélyt jelentve nemcsak a Fidesz, hanem demokráciánk, és még meglévő nemzetközi hitelünk számára. Ennek fényében lehet azon meditálni, hogy az ország nem járt volna-e sokkal jobban, ha a Fidesz 2002-2010 között nem a volt testvérpárt, hanem a Jobbik ellen veti be haderőit. Vagy még ezt megelőzően Vona Gábort, a „Szövetség a Nemzetért” tagját, különböző tisztségeket ígérve belépteti a Fideszbe. Ezzel is kordába tartva ezt a politikai karrierre vágyakozó fiatalt. A tény viszont az, hogy a Fidesz a Jobbik megalakulása óta gyakorlatilag semmit nem tett gyengítésük érdekében, és szinte az utolsó pillanatban kínlódhat ellehetetlenítésük módozatain. 2015. március végén hangzott el Lázár János minősítése: a Jobbik az egy „nyilas párt”. A jövőben előállhat az az állapot, hogy az érzékenyebbé vált társadalmat felzaklató kormányintézkedések következtében a Fidesz népszerűsége tovább csökken, és a legközelebbi választáson a parlamenti többséget is elveszíti. Az őket eddig támogató és rájuk szavazók egy része (!) nem a baloldali pártokban, hanem a Jobbikban találja meg a számára alkalmas politikai mozgalmat. Abban a pártban, amelyik legszívesebben kilépne az EU-ból (gondolom, hogy az onnan kapott óriási összegeket saját zsebükből pótolnák), nem beszélve arról, mennyire elmarasztalóan viszonyulnak hozzájuk az Egyesült Államokban és Németországban. Mindennek a levét az ország ihatja meg. A jelenlegi helyzetért és a vázolt jövőképért nemcsak a Fideszt, hanem a konzervatív értelmiséget is felelősség terheli. El kellett volna tekintenie attól a tételtől, hogy a Fidesz politikusai birtokában vannak a „mindentudásnak”, és a holdudvarnak egyetlen szerepe van: az egyetértés. Ettől a szereptől némiképp eltérve a jelen írás szerzője számos írásban próbálta felhívni a közvélemény figyelmét a Jobbik-veszélyre. Nevezetes előrelépést jelentett a 2010-es választás előtt tíz jeles értelmiségi által jegyzett nyilatkozat („Felhívás a választókhoz”, Népszabadság, 2010. április 3.), amelyben kifejeztük mérhetetlen aggodalmunkat a Jobbik erősödése miatt. Hangsúlyoztuk, hogy „nem értünk egyet politizálásukkal, félkatonai szervezetek alakításával, egyes népcsoportok elleni gyűlölködésükkel...” Sajnálatos módon megerősítést, támogatást sem a Fidesz, sem sajtója részéről nem kaptunk. Mindennek számos veszélyes és szomorú következménye lehet. Bízva a magyar társadalomban, arra még gondolni se merek, hogy a Jobbik önállóan képes lenne kormányt alakítani. Fennáll viszont az a lehetőség, hogy a Fidesz a Jobbikkal lép koalícióra. Hogy ez a lehetetlennek egyáltalán nem mondható helyzet hazánk nemzetközi elfogadottsága, hitele szempontjából mit jelentene, azt úgy érzem, nem kell hangsúlyoznom. Hol van otthon Orbán Viktor? Kovács László korábbi külügyminiszter azahsztáni látogatása során Orbán Viktor újabb lépéssel távolodott Európától. Távolodása évek óta egyértelmű és következetes. 2010 nyarán nyilatkozott először úgy, hogy „a Nyugat hanyatlik, kialudt a fáklyája, Keletről fúj a szél”. Ezzel vezette be a magyar külpolitika új irányát, a keleti nyitást. A keleti nyitás mellett Orbán Viktor magyar gazdasági érdekekre hivatkozva érvelt. Utalt arra is, hogy számos nyugati ország folytat széles körű gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal. Mindkét állítás igaz. Tény, hogy a magyar gazdasági érdekeket szolgálta a Horn-kormány is, amikor 1995-ben Horn Gyula moszkvai látogatásával helyreállította az Antallkormány idején leépített kapcsolatokat. Szintén ezt szolgálta pár évvel később Medgyessy Péter miniszterelnök moszkvai útja. Nemrég az olasz miniszterelnök járt Moszkvában a gazdasági együttműködés bővítése érdekében. De az is tény, egyikük sem dicsérte Putyin elnök legfeljebb „irányított demokráciának” nevezhető rendszerét. Orbán Viktor tavaly nyáron tusványosi beszédében, majd idén tavasszal több alkalommal itthon is elismeréssel szólt az orosz, török, azerbajdzsáni és más illiberális államokról. Méltatta Putyin, Erdogan, Alijev rendszerét, ezek állítólagos fölényét a nyugati liberális demokráciákkal szemben. Merkel kancellár budapesti látogatása során a sajtókonferencián még vele is nyilvános vitába bocsátkozott erről. A felsorolt országoknál semmivel sem demokratikusabb Kazahsztán, ahol látogatása során Magyarország kormányfője feltette az i-re a pontot. Kifejtette, hogy az Európai Unióban ugyan politikailag egyenlőek vagyunk, de genetikailag különbözünk, származásunkat tekintve idegenek vagyunk. Azzal érvelt, hogy nekünk Brüsszelben nincsenek rokonaink, Kazahsztánban azonban vannak, ezért érezzük otthon magunkat. Különös érzés - mondta -, hogy keletre kell mennünk, ha otthonosan akarjuk érezni magunkat. Ezt mondta egy európai uniós és NATO-tagállam, Magyarország kormányfője. Ezt mondta közel 1200 esztendővel a honfoglalás után, több mint 1000 évvel azután, hogy Szent István a keresztény Európához kötötte Magyarország sorsát. Semmi okunk tagadni, netán szégyellni a magyarság ázsiai eredetét. De István király államalapítása óta nem volt egyetlen magyar uralkodó sem, aki ezt tartotta volna a magyarok legfontosabb jellemzőjének. Az elmúlt több mint egy évezred alatt a magyarság genetikailag és kulturálisan is beilleszkedett Európába, nem különbözik a többi európai néptől. Az utóbbi években boldogulást vagy legalábbis munkahelyet kereső százezrek sem Ázsia felé vették útjukat, és a magyar fiatalok sem Kazahsztánban vagy más hasonló országokban akarnak diplomát szerezni. Horn Gyula miniszterelnök kíséretében külügyminiszterként jártam Kazahsztánban, de egyikünknek sem jutott eszébe, hogy rokonok közé érkeztünk. Szép, természeti erőforrásokban gazdag ország, kedves, barátságos emberek. De más a gondolkodásuk, az életmódjuk, a kultúrájuk. Öt évig dolgoztam Brüsszelben az Európai Bizottság tagjaként. Soha fel nem merült bennem, hogy a többi biztos kollégámhoz képest idegen lennék, ők sem így tekintettek rám. Otthonosan éreztem magamat. Nem nehéz kitalálni, hogy a magyar kormányfő miért érzi magát otthonosabban Kazahsztánban, mint az Európai Unióban. Azzal a megnyugtató érzéssel utazhat oda, hogy vendéglátói nem fogják számon kérni rajta a demokratikus jogállami normák magyarországi érvényesülését. Számára nyilván az is rokonszenves, hogy az eddigi választásokon Nazarbajev elnök mindig 95 százalék körüli eredménnyel győzött, és immár törvénybe foglalt joga, hogy mindig újra indulhat az államfői tisztségért, sőt utódját is ő jelölheti. De joggal merül fel a kérdés: mi közük van ehhez Magyarország lakosainak? Jó lenne, ha Orbán Viktor nem felejtené el, hogy amíg kormányfő, addig Magyarország nevében beszél. Udvariasságból se mondjon olyat, amivel az ország döntő többsége nem ért egyet. Nem osztom, de megértem az interneten olvasható dühös kommenteket, amelyek szerint ha ennyire jól érzi magát Kazahsztánban, maradjon ott. A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.