Népszabadság, 2015. május (73. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-16 / 114. szám
Simon hallgat, úgy néz ki, pénze is lesz Az ügyészség még nem adta fel a reményt. Magyarország ->4 Amikor Farkas Flórián nagyon megéhezik Az adóhatóság iratokat vitt el az ORÖ székházából. Magyarország ->2 Vasút A belgrádi vonal fejlesztésével vakvágányon van a Budapestet elkerülő VO-s Pekingi kacsa a körgyűrű Csendben visszakerült a fiókba a fővárost elkerülő vasúti gyűrű kiépítésének ötlete. A kormány korábban több százmilliárd forintnyi kínai forrást remélt a Budapestet a tehervonatoktól tehermentesítő beruházáshoz. Kapitány Szabó Attila Magas labdát dobott fel a vasutasoknak 2013 tavaszán Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter még államtitkárként a vasúti áruszállítás lassúságáról szóló viccet vezette elő a fővárost délről elkerülő VO jelű vasútvonal megépítését tervbe emelő kormánydöntést. Ahogy mondta, „ha a masinisztát megkérdezik, nem tudna-e gyorsabban menni, a válasz, hogy de, csak nem hagyhatja el a szolgálati helyét”. így jelentette be, hogy a Magyarország számára 2011- ben felajánlott egymilliárd eurós kínai hitelkeret terhére olyan vasútvonalat építenek, amellyel így már nem lehet viccelődni: az óránként 160 kilométeres sebességű közlekedésre alkalmas pályán a tehervonatok a jelenlegi négy nap helyett huszonnégy órán belül tehetik meg az utat Záhonytól Hegyeshalomig. A grandiózus vállalás óta eltelt két év, és a VO-s nyomvonalán - a kormányzati ígéretek ellenére - 2014 tavaszán elmaradtak az első kapavágások. A fővároson áthaladó vasúti pályákat tehermentesítő beruházás azóta sem került közelebb a megvalósításhoz, megépítésének előkészítése nagyjából ott tart, ahol 2012- ben. A becslések szerint 360-400 milliárd forintos beruházáshoz tanulmányok, engedélyek egész sora hiányzik. Nincs kijelölve a pálya pontos nyomvonala, így a munkálatokhoz szükséges területek megszerzése sem kezdődhetett meg. A kivitelezők kiválasztásának megindítása végképp nincs napirenden. A VO-s már a kormányzat szakpolitikusai szerint sem több, mint pekingi kacsa. A Külügyminisztérium ennek ellenére nem adta fel. A tárca arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal megépítése „továbbra is napirenden van” a Budapest-Belgrád-vasútvonal kiemelt státusza ellenére is. Közlésük szerint az, hogy az „összeurópai vasútfejlesztési koncepcióba is szervesen illeszkedő Budapest-Belgrád-vasútvonal felújítása határokon átnyúló infrastruktúra-fejlesztésként, illetve a Kína és a közép- és kelet-európai államok közötti együttműködés zászlóshajóprojektjeként jelenleg kiemelt prioritást élvez”, nem jelenti azt, hogy a VO-s megépítésének tervét elvetették volna. „A beruházást mind a magyar, mind pedig a kínai fél szakmailag fontosnak tartja.” Olyannyira, hogy a „kölcsönösen előnyös pénzügyi konstrukció kitárgyalását követő lépés a beruházással kapcsolatos technikai és pénzügyi paramétereket tartalmazó nemzetközi szerződés megkötése, amelyet követően indulhatnak meg a kivitelezési munkálatok”. Ez magyarul azt jelenti: a minisztérium két év alatt még a hitelszerződés feltételeit sem tisztázta, szerződést meg aztán végképp nem kötött. Ez azért szép, mert a külügyi tárcánál hivatalosan továbbra sem látják be, hogy a Kínai Fejlesztési Bank kontójára tervezgetett beruházás a bankárok szemében eleve gyengécske projekt.Folytatás a 6. oldalon Orbán Viktor és Ven Csia-pao akkori kínai kormányfő 2011 -ben, a hitelkeret-megállapodás megkötésekor fotó: mti - Koszticsák Szilárd A Facebook után az utcán is tüntetni fognak a szociális munkások Szomorú „szelek” lepték el a Facebookot: a szociális ágazatban dolgozók közül egyre többen töltenek fel olyan fotót, amelyen önmaguk láthatók, kezükben egy papírlappal, amire végzettségüket, ledolgozott éveik számát és fizetésüket írták. Most az utcára is kimennek. ^5 Kötelező lesz az önfeldobás, nem rejtőzködhetnek a kitiltott NAV-osok Egy törvénymódosító kiugraszthatja az USA-ból kitiltott adóhatósági dolgozókat a hallgatás rejtekéből: a javaslat szerint köteles közülük mindenki bejelenteni, ha közvádra üldözendő bűntettben érintett. A folytatás azonban még ezt követően sem egyértelmű.»7 Ugrótorony a Dunán Tegnap elhelyezte a Dagály Uszodaközpont alapkövét Orbán Viktor miniszterelnök. Erről és más budapesti beruházásokról is megkérdeztük Fürjes Balázs kormánybiztost. ^5 FOTÓ: VERES VIKTOR hétvége 12 oldalas melléklet A MAI NÉPSZABADSÁGBAN! ÖTÖDIK HASÁB Norma Holnap a hegyvidéki polgárok eldönthetik, hogy önkormányzatuk jelentős pénzráfordítással megvalósítsa-e a Normafa fejlesztését. Pénteken a kerület közterein aktivisták molinókon buzdították szavazásra a helyieket, és a boltok kirakatában hetek óta látható a voksolásra felszólító hirdetmény. Az önkormányzat a helyi lapban és egy interneten terjesztett filmen magyarázza, mihez kér megerősítést. Érződik, Pokorni Zoltán polgármester számára presztízskérdés, hogy a projekt sikerüljön. És a projekt alatt itt nem is annyira a normafai beruházásra kell gondolni, hanem a helyi népszavazásra. Mert Pokorni Zoltán most példát akar mutatni demokráciából. Helyesen. Ez a dolga. A népszavazás azonban nem válhat a politikusi imázsépítés eszközévé, jogállami urizálássá. A voksoláshoz tétre is szükség van, pontosabban csak lenne. Mert a hegyvidéki ellenzék jelentős része kapitulált - az egyébként folyton tiltakozó civilek is. Pokorni úgy gerjeszt vitát, hogy megelőzi azt. A baloldali pártok képviselői fel is sorakoztak a Fidesz alelnöke mögött, hogy mutassák a fejlesztés nagykoalíciós támogatását. Az osztrák és a német példa viszont mutatja: a nagykoalíció nem erősíti a demokrácia minőségét. Az ellenzéknek érdemes volna ellenérveket is sorolnia, ha mást nem, a számonkérést hangoztatnia: igenis, legyen politikai tét. Azért, hogy Pokorni tudja, megfizeti az árát, ha a költségek elszállnak, ha a tendereken csókosok nyernek, ha végül a környezet károsul. Csak a Jobbik hangoztatja fenntartásait. Biztos, hogy csak neki vannak? (A szerk.) • • Összeakadnak Megyesi Gusztáv arról ír, hogy miért is kéne rendőröknek felügyelniük az állami vezetők fogadásait. -9 Megfigyeltek Doros Judit szerint a közmunkás munkáját az minősíti: megcsinálta-e vagy sem. ->9 9 770237 377060 15114