Népszabadság, 2015. november (73. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-10 / 263. szám

2015. november 10., kedd • www.nol.hu Irodalom Baj van Pom Pommal, Mary Poppinsszal és Bartos Erika szövegeivel Esti mese, különleges kiadás Mitől annyira népszerűek és meg­­osztóak Bartos Erika meseköny­vei? Egy tanulmány nyomán erről is beszélgettünk Pogány Judit szí­nésznővel, Both Gabi meseíróval és Veiszer Alinda újságíróval. Azt is megvitattuk: miért nehéz fejből mesélni, milyen kultikus könyvet kéne újraszerkeszteni, és gyógyít-e a mese? Szemere Katalin Tíz szülőből kilenc könyvből olvas mesét a gyerekének, de minden má­sodik fejből is hozzátesz egy kicsit - derül ki a problémafelvetésnek kivá­ló, reprezentatívnak nem nevezhető nlcafe.hu által megrendelt felmérés­ből. A felnőttek majdnem fele hisz a tévémesék erejében, és tízből három engedi, hogy DVD-n nézzék a törté­neteket a gyerekek. Hetvenkét szá­zalékuk lefekvés előtti esti rituálé­nak és betegséget gyógyító segítség­ként tartja a mesélést. A kisgyerekek körében roppant népszerűek Bartos Erika soroza­tai, az Anna, Peti, Gergő, valamint a Bogyó és Babóca, van, aki beszerez­te az összeset. Mások viszont egyál­talán nem engedik be a lakásukba. A műsorvezető Veiszer Alinda egy­szerűnek és kevésnek tartja a Bar­­tos-könyvek szókincsét, történetét. Amit leír a szerző, azt bármelyik szülő kitalálja. És az garantáltan iz­galmasabb lesz a gyereknek, hiszen saját napjait, történéseit hallja vi­szont. Ugyanígy gondolkodik Both Gabi meseíró, szerkesztő, hozzáteszi: az énmesék segítenek feldolgozni a problémákat. Arra jó az Anna, Pe­ti, Gergő, hogy példát adjon a szü­lőknek, de kifogásolja, hogy a szer­ző és a kiadó a mennyiségre ment rá a minőség helyett. A Bogyó és Babó­ca szövegével picit megengedőbb, de az sem hasonlítható össze Marék Ve­ronika Boribonjával, a költőien szép mesékkel, melyek végső soron min­dig a szeretetről szólnak. Nyolcvanöt szereplőnek adja a hangját a filmesített Bogyó és Ba­­bócában Pogány Judit. A színésznő irodalmilag nem tartja értékes mű­nek, de szerinte megnyugtatja a kis­gyerekeket a történet, a bájos raj­zok. Bizonyítékként elmeséli: Pol­gár Csaba kollégájának a lánya két­évesen úgy megbetegedett, hogy nem lehetett lenyomni a lázát. Adott neki egy Bogyó és Babóca DVD-t, a gyerek eltátotta a száját, nézte a me­séket, órákig pihent, közben bevet­te az orvosságot, a lázcsillapító kú­pot is be tudták adni neki, és abba­maradt a sírás. Az effajta meséket - és ideveszi a szintén maga szinkro­nizálta Kacsameséket - csak a leg­kisebbeknek ajánlja. Hisz a mese gyógyító erejében Both Gabi is. Ismer olyan kisfiút, aki kiszáradásveszély miatt került kór­házba, és egész nap a Só című nép­mesét akarta hallgatni. Azt is hozzá­teszi: ha a gyerek sokszor újra és új­ra visszaköveteli ugyanazt a sztorit, arra utal, hogy valamit nem tud fel­dolgozni. Ilyenkor érdemes a törté­net szimbolikáját keresni, hogy fel­táruljon a gyerek problémája. A saját gyerekkorában hallott me­séket is olvassa kislányának Veiszer Alinda, Bálint Ágnestől, Lázár Er­vintől, Csukás Istvántól, Marék Ve­ronikától, de ugyanolyan fontosnak tartja a kortárs irodalmat. Imádja a holland és a skandináv könyveket, de a hazai mezőnyből is rendsze­resen vásárol. Megvette például az Egy kupac kuflit Dániel Andrástól, Szegedi Katalin Lonkáját, és olvas­nak verses meséket Varró Danitól, Lackfi Jánostól, Szabó T. Annától is. A hároméves Leila kívülről fújja Szabó T. Fogmosás-versét: „Mosom a fogam, / habos a fám. / Jó alapo­­san! / Fél asz áfám...” Both Gabinak gyerekkorában nem meséltek a szülei. Az olvasás­tól tiltották: „Fiam, az olvasásból nem élünk meg”, mondták, és erre rácáfolt az élet, most épp ebből él meg. Szerinte a nap bármelyik sza­kában mondható mese akár fejből, akár könyvből. Akkor könnyű elkez­deni a mesét, ha abból indulunk ki, ami épp történik, és mindent mesé­vé lehet alakítani, azt is, ha kiborult a kakaó. A minap megjelent Kakaó­katona és Tejhercegnő című me­sekönyvét hétköznapi helyzetekre ajánlja: ha vásárlásnál kitör a hiszti vagy eltűnik a kedvenc baba. Problé­mának azt tartja, hogy akadnak re­mek mesék, amelyek nem ismertek széles körben, pedig megérdemel­nék. Ilyen például Jeney Zoltán Rév Fülöp-sorozata. Nem azért ajánlja, mert ő szerkesztette, hanem mert lebilincselő lovagmeséket írt az iro­dalomtudós, még ha túl kifinomult is. Mosonyi Aliz különlegesen erős világa is rejtve maradt, talán azért, mert a kiadói nem találták meg az eladható formát. Úgy gondolja, újra kéne szer­keszteni a gyerekkorunkban imá­dott Pom Pomot. Ma bármennyire jók a rajzfilmen a csodás történetek, mégis elmesélhetetlenek a könyv­ből, mert a helyzeteket túlbeszélik a figurák. Hasonlóval szembesült, mikor a kislánykorában alapmű­nek számító Mary Poppinst próbál­ta megkedveltetni gyerekeivel - si­kertelenül. Both Gabi szerint az elmúlt tíz év­ben írt legjobb magyar mese, A Sö­tétben Látó Tündér, amely színpad­ra készült, Pogány Judit figurájára írva, és kötetben is megjelent. - Ez a történet úgy készült tíz éve, hogy egy szponzortól kimondottan gyerekelő­adásra kapott pénzt az Örkény Szín­ház - meséli a színésznő. Bagossy László rendező nem talált az elkép­zeléseinek megfelelő klasszikus me­sét, ezért megírta. Az olvasópróbá­ra nyolc sorral érkezett, két hétig írta és nyomtatta a szöveget Pogány Ju­ditnak, aki nemcsak ötleteivel vett részt az írásban, hanem mindennap felolvasta az újabb anyagot, így egy­ből látta a rendező, működik-e az új szövegrész, tetszik-e Pogány szájá­ból a mese. A színésznő rengeteg mesefil­met szinkronizált, és több mint egy tucat hangoskönyvet készített, az idén Lackfi Jánostól a Dombon in­­neni meséket. A hangoskönyveket az unokái már karcosra hallgatták, amikor sokat játszott a színházban a nagymama. Rengeteget mesél fejből és könyvből is nekik, így nem meg­alapozatlan az az állításuk, amit a nagypapának, Koltai Róbertnek is mondtak: nagymama a világon leg­jobb fejből mesélő. Illusztráció Both Gabi Kakaókatona és Tejhercegnő című könyvéhez rajz: rippl Renáta Both Gabi Pogány Judit Veiszer Alinda FORRÁS: WMN.HU FOTÓ: MEDIAWORKS-ARCHÍV FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS Film Liam Neeson lesz Mély Torok Liam Neeson lesz a címszereplője a Watergate-botrány hátteréről szóló, most készülő Felt című thrillernek.­­ Mark Felt, alias Mély Torok Bob Woodward és Carl Berstein, a The Washington Post két újságírója tit­kos informátorának fedőneve volt. Ő szivárogtatta ki, hogy az Egyesült Államok elnöke, Richard Nixon tu­dott a demokraták főhadiszállásába (Watergate) való betörésről. A bot­rány végül az elnök lemondásához vezetett, és börtönbe juttatta a Fe­hér Ház személyzeti főnökét, H. R. Haldemant és az elnök tanácsadó­ját, John Ehrlichmant. W. Mark Felt a harmadik legma­gasabb rangú alkalmazott volt az FBI-nál a Watergate-botrány alatt. A két oknyomozó riporter sohasem fedte föl kilétét, de Felt 2002-ben beismerte a családjának, és három évvel később - 91 évesen - hozzájá­rult, hogy a Vanity Fair magazin nyil­vánosságra hozza az igazságot. Mély Torok - a név a híres por­nófilmre utal, és az informátor sö­tét hátterére céloz - létezését, anél­kül, hogy megnevezték volna, Wood­ward és Bernstein egy könyvben árulta el. Ebből később Oscar-dí­­jas hím is készült: Az elnök emberei (All the Presidents Men, 1976), eb­ben Mély Torkot Hal Holbrook ala­kította (a két újságírót Robert Red­­ford és Dustin Hoffman). NÉPSZABADSÁG Kultúra i ii Színház A fenyegető szabadság Zappe László Hogy van az, hogy amikor az ál­szenteket, szenteskedőket karikíroz­­zák, mindig a magukat valódi hívők­nek tartók sértődnek meg? Ezen tű­nődtem a minap is, amikor a komá­romi társulat a Nemzetiben előadta Mihail Bulgakov Moliere-darabját, az Álszentek összeesküvését. Nyil­ván tudják, hogy összetéveszthetők. Vagy talán nincs is különbség. Az igazi hit is csak mimikri. Rejtőszín a végső megsemmisülés ellen. Ilyen végső igazságokkal azonban nehéz színpadi hatást elérni. A né­ző lelkéhez szólni. Napi tapasztala­tain ál könnyebb hozzáférni. Szine­­tár Miklós rendezésében (1984, Vár­színház) egy álnépi figura randalíro­zott a nyolcvanas évek állóvizében, Kapás Dezsőnél a Budapesti Kama­raszínház 1992-es előadásában pe­dig egy fenyegetett zsidó család keres védelmet az idegen befogadásával. Parti Nagy Lajos remek új szö­vegváltozata Alföldi Róbert 2006- os szentendrei rendezéséhez készült, amelyet aztán sokáig nagy sikerrel játszottak tovább a Nemzetiben. En­nek egyik fontos vonása, hogy a bi­gott álszenteskedők célpontja nyíl­tan, sőt hangsúlyozottan a liberaliz­mus. Annak bélyegeznek mindent, amiben a józan értelemnek csak a szikrája is megvillan. Az (át)értel­­mezés másik kulcsmozzanata ter­mészetesen a befejezés. Nem fordít jóra mindent a királyi kegy, amivel annak idején a szerző nyilván a ma­ga számára keresett az uralkodónál menedéket az álszentek összeeskü­vései ellen. Szikszai Rémusz nagyszerű tata­bányai rendezésében is ezt a szöve­get használja. Időszerűbb, mint va­laha. A 2006-ban már érzékelhető folyamatok, fenyegető veszedelmek azóta mindennapi valósággá, éle­tünk kereteit megszabó hatalmi po­litikává lettek. Az előadás persze nem(csak) az­zal ragad el, hogy a szövegnek szinte minden félmondata szíven vagy re­keszizmon üt. Hanem azzal, ahogyan e mondatok értelme játékká válik. Játékötletek tömege zúdul ránk, de sohasem azzal a céllal - ami Moliere­­előadásokban nem ritka hogy el­üssék az ódon szöveg unalmát. Ilyen ugyanis itt nincs. Itt mindennek oka, célja, értelme van. Varga Járó Ilona díszlete trükkösen semleges tér. Kö­zéppontjában egy átlátszó-tükröző téglalap alakú üvegépítmény, ben­ne akváriumban úszkáló halacská­val. Ülőalkalmatosságként kitömött bőrzsákok. Kis Julcsi ruháival együtt jelzik a polgári jólétet. És tologatnak ide-oda egy hatalmas ládát, amely­ből a megfeszített Krisztust ábrázo­ló hatalmas szobor kerül elő. Szikszai Rémusz rendezői csoda­tétele pedig, hogy a sokfelől Tatabá­nyára került színészek mind kiválóan szolgálják az előadást. Crespo Rodri­go Tartuffe-je pofátlanul magabiztos betolakodó, Megyeri­ Zoltán reszket­ve agresszív, a szenteskedésbe bele­bolondult családfő. Major Melinda a fiatal feleség csábítási jelenetét a helyzet minden kétértelműségét ki­játszó részletezéssel adja. Danis Lí­dia komornaként komor harcias­sággal, Kardos Róbert a sógor sze­repében bölcs mérséklettel képviseli a józan értelmet. Dévai Balázs heb­­rencs kamasz, Schruff Milán csupa törékeny jó szándék. Pilnay Sára e. h. karakteres szendét formál. Végh Péter metszőn udvarias végrehajtó. Bajcsay Mária a magasból királynői méltósággal hirdeti a bigott öregas­­­szony igazi hitét, a darab végén meg néma megrendüléssel vesz tudomást Tartuffe valódi jelleméről. A lényegi értelmezési kulcs persze ezúttal is a befejezés. A házat elfog­lalni szándékozó Tartuffe-fel érke­ző hadnagy (Maróti Attila) képmu­tató kegyet hoz. Az uralkodó min­denkinek megbocsát, nemcsak a fel­ségárulás gyanújába keveredett Or­­gonnak, de Tartuffe-nek is. Igazak és gazemberek, okosak és ostobák, ér­telmesek és tévelygők összemosód­nak a megbocsátásban. Amelyért cserébe egyszer majd kérnek vala­mit. (A tanúra tett célzás sejteti, mi lehet majd az.) Végül az emelvény magasából szabadsággal fenyeget - nemcsak a szereplőket, de a nézőket is. Már­ton László 1992-ben született váte­­szi versében megjósolta: a szabad­ság „mint a beton, olyan tömör lesz, / megízleled és megcsömörlesz, / de nem menekszel tőle mégse, / mert nincsen se hossza, se vége”. MOLIERE: TARTUFFE Jászai Mari Színház, Tatabánya O Crespo Rodrigo és Major Melinda fotó: szvatek Péter

Next