Népszabadság, 2016. április (74. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-19 / 91. szám

161 Sport Elhunyt Szarka Zoltán Hetvenhárom éves korában el­hunyt Szarka Zoltán, aki 245 bajnoki mérkőzésen védett a Szombathely labdarúgócsapatá­ban és 1968-ban olimpiai bajno­ki címet nyert. T­izenhét esztendőn át őrizte a Haladás hálóját, s legföljebb a bemutatkozás, valamint a bú­csú alkalmával nem volt szeren­cséje. Első NB I-es mérkőzésén, 1962-ben Győrött (1-2) Molnár Sándor öngóllal lepte meg, míg utolsó fellépése során a tatabá­nyai Schmidt István már az el­ső percben beköszönt neki (0-1). Közben szin­te kihagyhatat­lan volt: 1967- ben, majd 1977- ben is előfordult, hogy a Szom­bathely minden egyes találkozó­ján ő állt a kapuban. Az ötkari­kás bajnokcsapatban csak a má­sodik kapus volt ugyan a csepeli Fatér Károly mögött, de játszott az olimpián, ha nem is annyit, mint a Perint partján. Szűkebb pátriájában díszpolgárrá, vala­mint a Halhatatlanok Klubjába választották, azaz kibabrált a ka­szással, akár megannyi csatárral, mert úgy ment el, hogy tovább él közöttünk. Ennyi első osztályú meccsel a háta mögött nyugod­tan üzenheti föntről: semmi sem védhetetlen. H. I. Lapszél Boston, Etiópia A nők versenyében az etióp Atsede Baysa, míg a férfiak közt honfi­társa, Lemi Berhanu Hayle nyer­te a nemzetközi maratonifutó-vi­­adalt. (Boston) Tiszta fehérorosz Visszakapta versenyengedélyét Andrej Ribakov, az olimpiai ezüstérmes és világbajnok fehér­orosz súlyemelő, akinek fellép­ti jogát meldonium használata miatt felfüggesztették. (Minszk) Hertha: hosszú hét A német futballkupa elődöntő­jében ma a Bayern München a Bremennel találkozik. A Hertha- Dortmund mérkőzést holnap rendezik. A Hertha szombaton bajnoki meccsen a Bayernt fo­gadja. (Berlin) Ugrás Rióba A női tornászok hivatalos kvalifi­kációs listája szerint van magyar kvóta, Kovács Zsófia vagy Makra Noémi utazhat az olimpiára. (Rio de Janeiro) Buli van Rájátszás az észak-amerikai pro­fi jégkorongligában: Detroit Red Wings-Tampa Bay Lightning 2:0 (az összesítésben 1:2), New York Islanders-Florida Panthers 4:3 (2:1), Chicago Blackhawks- St. Louis Blues 2:3 (1:2), Ana­heim Ducks-Nashville Preda­tors 2:3 (0:2). (New York) Békés, hétköznap Ma a Békéscsaba-Vasas találko­zóval (20 óra) kezdődik a labda­rúgó NB I 31. fordulója. NÉPSZABADSÁG 2016. április 19­, kedd Interjú Ob után, Eb előtt: Cseh László nyugalomra, csendes alkotómunkára vágyik Százszor szép arany Az úszók Győrött rendezett or­szágos bajnokságán négy győzel­met aratott Cseh László. Az utol­só, 50 méter pillangón elért sikeré­vel újabb mérföldkövéhez érkezett a 2015-ben Európában a legjobb úszónak, Magyarországon pedig az év férfi sportolójának is megválasz­tott versenyző pályafutása: az volt kereken a századik felnőtt magyar bajnoki aranyérme. Bodnár Zalán Számolja még? Őszintén szólva: már jó ideje nem. Most, a bajnokság végén sem tudtam volna pontosan megmon­dani, hánynál is tartok, csak azt tudtam, hogy száz körül kell lennie. Aztán hazamentem, és megszámol­tam: ekkor derült ki, hogy ponto­san száz van. Bizonyára mindegyik különleges valamiért, de melyik a kedvence, amelyikre a legszívesebben emlék­szik vissza? A legelsőt mindenképpen meg kell említenem. Azt sosem feledem el, amikor 2001-ben először lettem felnőtt magyar bajnok száz méter háton. De a 2007-es bajnokság is élénken él az emlékeimben, hiszen akkor tizenkét aranyérmet szerez­tem. Összesen tizenhárom szám­ban álltam rajthoz, de 50 méter gyorson csak második lettem. Jut most idő egy kis pihenésre vagy már kezdeni kell az előkészületeket az Európa-bajnokságra, amelyet májusban Londonban rendeznek? Szombaton véget ért a bajnok­ság, a vasárnapot és a hétfőt vé­gigpihentem, kedden már kezdjük is újra az edzéseket, nyakunkon az Eb, szűk egy hónap van már csak addig... Önt nem gyötri olyan dilemma, amilyen például Gyurta Dánielt, aki azért nem vesz részt az Eb-n, hogy az olimpián lehessen csúcsfor­mában? Mindkét viadalon képes a maximumra? Tavaly is kétszer kellett csúcs­formában lenni a kazanyi vb miatt. Sőt, ha a decemberi rövid pályás Eb-t is ideszámolom, akkor három­szor. Van erre is kipróbált edzésme­netrendünk. Két éve már, hogy Plagányi Zsolt­tal, régi-új trénerével készül. Elége­dett-e vele, harmonikus a munka­­kapcsolatuk? Tökéletesen. Még annál is jobb az együttműködésünk, mint azt ko­rábban reméltem. Magamon is ér­zem, hogy jobb formában vagyok, és a versenyeredmények is bizo­nyítják ezt. Az edző olyan időered­ményeket hoz ki belőlem, amelyek­ről magam sem hittem volna, hogy teljesíteni tudom azokat. Eldőlt már, hogy mely számokban lép rajtkőre a londoni Eb-n? Ha nem jön közbe semmi, akkor ötven, száz és kétszáz méter pillan­gón, valamint kétszáz méter vegye­sen indulok. Az úszósport életét az utóbbi hetek­­ben-hónapokban felbolygató bot­rányok mennyire csapódnak le a mindennapok során? Sikerül-e függetlenítenie magát az esemé­nyektől? Mi csináljuk a magunk dolgát, haladunk az előkészületekkel az edzéstervek szerint, és nem sza­bad hagynunk, hogy külső körül­mények kibillentsenek bennünket a megszokott ritmusból. Bár az úszásban nincs olyan kitün­tetett szerepe a szövetségi kapitány­nak, mint például a csapatsportok­ban, mégis: Hargitay András kapi­tányi kinevezésével sok minden vál­tozik a Kiss László-érához képest? Azt azért nem mondanám, hogy az úszásban nincs központi szerepe a szövetségi kapitánynak, hiszen a szakvezetőnek megannyi olyan fel­adata van, amely kívülről nem lát­ványos, ugyanakkor nagyon fontos. Az új kapitány tevékenységét nem tudom megítélni ily rövid idő alatt, de valamennyien abban bízunk, hogy minden rendben lesz vele, s végre elérkezik a nyugalom, a csen­des alkotómunka ideje. Cseh százados fotó: szabó Miklós Spanyol szak Szendrei József szerint a tűréshatárhoz érkeztek a Barcelona túlterhelt labdarúgói Eltörött a prímhegedű Hegyi Iván Az utóbbi két hétben rá sem lehet ismerni a Barcelonára: a világ leg­szebb futballjára képes csapat a Real Madrid elleni hazai vereség óta sorozatos kudarcoktól szenved, s a játéka még nyomokban sem em­lékeztet önmaga korábbi produk­cióira. Mi történhetett? - kérdez­tük Szendrei Józsefet, a nyolcva­nas évek „spanyol szakos” váloga­tott kapusát, aki (126 újpesti bajno­ki mérkőzés után) 1987 és 1992 kö­zött az ibériai országban futballo­zott, s máig szoros kapcsolatot ápol Spanyolországgal. - Szerintem nem kell nagy titkot keresni a visszaesés mögött - kez­di a Malagán és Cadizban Pepének szólított labdarúgó. - A helyzet az, hogy a kulcsemberek közül Andres Iniesta vagy Lionel Messi tíz éve fo­lyamatosan kapja azt a terhelést, amelyhez fogható nem volt és talán nincs is a futballban. Mert ne téved­jünk: a Barcelona labdabirtoklásos, passzolgatós játékához rengeteget kell futni, azaz - minden látszóla­gos vagy valóságos könnyedség el­lenére - a fizikumnak legalább ak­kora szerepe van, mint a techniká­nak. De Neymar vagy a második Luis Suarez nincs tíz éve Katalóniában... - vetem közbe. Szendrei megint kész a válasszal. - Noha a mai Barcelona tényleg főként a támadó hármas extraklas­­­szisára épül, a legnagyobb súlya még mindig Messinek van. Illetve, neki kellene a prímhegedűsnek lennie, de ilyen passzívnak, amilyen mos­tanában, azelőtt soha nem láttam. Öt-tíz percekre korábban is hajla­mos volt eltűnni, ám most másfél órákig nem lehet észrevenni. S fá­radt a másik két csatár is, nem vé­letlen, hogy a hirtelen hanyatlás ak­kor kezdődött, amikor a trió tagjai visszatértek a dél-amerikai vb-selej­tezőkről. Tudom, e játékosok régeb­ben is rendre átrepülték az óceánt, de úgy fest, napjainkban érkeztek el a tűréshatárhoz. S bár meggyőző­désem, a szériában elért győzelme­kért is megszenvedtek - hiszen rop­pant erős mezőnyből emelkedtek ki, az ilyesmi pedig nem megy magá­tól­­, azzal nem tudják ellensúlyoz­ni az alászállást, hogy mostantól másként futballoznak. Tőlük bek­­kelés nem várható, továbbra is azt forszírozzák majd, ami a lényegük. Hogy aztán sikerrel-e vagy sem, az nagyon nagy kérdés. Szendrei úgy véli, a bajnoki cím elnyerésére még mindig a Barce­lonának van a legnagyobb esélye, de már csak negyven százalék ere­jéig. (A kapus az Atletico Madrid­nak és a Real Madridnak egyaránt harminc százalék sanszot ad.) Ám „ibériai emberünk” azzal is számol, hogy a futball történetében is kü­lönleges katalán művön további re­pedések is keletkezhetnek, és a gyö­nyörű játékot egy ideig nem sikerül visszahozni. - Elveszíteni azt azért nem kell - fűzi hozzá Szendrei -, már csak a­miatt sem, mert a Bayern Mün­chen a Barcelonáéhoz hasonló fut­ballt játszik. Talán nem produkál olyan kivételes minőséget, mint a Nou Camp csapata, mert a két csa­tárhármas kvalitásai között van kü­lönbség, de a bajorok futballját is jó nézni. Annál nehezebb színre vinni az állandó letámadással. Meglehet, a Barca eddig bírta energiával, ami biztos, az utóbbi hetekben erő he­lyett csak erőlködés van. Vajon az adó- és a panamaügyek­nek nincs közük a rapid süllyedés­hez? - vetettem fel végül a spanyol futball kiváló ismerőjének. - Megítélésem szerint az itt nem játszik szerepet - felelte -, hiszen Messi vagy Neymar dolgait is egész hivatalok intézik. Az argentin és a brazil csillagnak egyedül a futballal kell törődnie. S most van baja az­zal is elég. Szendrei: „Nem kell nagy titkot keresni” fotó: mediaworks-archív KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 460-2740 E-mail: szerk@nepszabadsag.hu Hirdetési ügyekben: hirdetesinfo@nepszabadsag.hu Egy hóra negyedévre fél évre egy évre 3990 Ft 11 460 Ft 22 740 Ft­­ 44 880 Ft IS NÉPSZABADSÁG Murányi András főszerkesztő • Nagy N. Péter, Gergely Márton, Pető Péter főszerkesztő-helyettesek • Komáromi Gergely Népszabadság Online felelős szerkesztő • Bita Dániel Politika és Gazdaság • Horváth Gábor Világ • Trencsényi Zoltán, N. Kósa Judit Hétvége • Révész Sándor Fórum • Kuczogi Szilvia Kultúra, Magazin, mellékletek • Hegyi Iván Sport • Hegedűs Gábor központi fotórovat • Kispéter Csaba művészeti vezető • Mworks Print Zrt.: Rónai Balázs vezérigazgató, felelős kiadó • Madarász János napilapüzletág-igazgató • Door Tamás értékesítési és marketingigazgató • Sinkovits András lapmenedzser • Szerkesztőség és kiadó: 1082 Budapest, Futó u. 35-37. Telefon: 460-2740. Telefax: 436-4619. Apróhirdetés: 460-2543. Hirdetési ügyekben telefon: 460-2652, e-mail: hirdetes@mediaworks.hu, telefax: 460-2529. Kiadói ügyfélszolgálat: 06 (40) 510-510 (minden hálózatból helyi tarifával hívható) • Az Mworks Print Zrt. levélcíme: 1591 Budapest Pf. 333. Interneteim: www.nepszabadsag.hu. Terjeszti a Lapker Rt. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazgatóság, 1900 Budapest. Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, valamint megrendelhető e-mailen a hirlapelofizetes@posta.hu címen és telefonon a 06 (40) 565-656 számon. • Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató. Interneteim: www.mediaworks.hu, e-mail: nyomda@mediaworks.hu. INDEX: 25­001 ISSN 0133-1752 • Az Mworks Print Zrt. a Matesz tagja. Minden jog fenntartva. A Népszabadság napilapban és mellékleteiben közzétett bármely cikk, fotó és egyéb szerzői mű kizárólag a mű szerzője, illetve az Mworks Print Zrt. írásbeli engedélyével többszörözhető, terjeszthető, közvetíthető a nyilvánosság felé, illetve tehető a nyilvánosság számára hozzáférhetővé a sajtóban. Az Mworks Print Zrt. a megjelentetett művek írásbeli engedély nélküli felhasználását a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) alapján megtiltja.

Next