Népszabadság, 2016. május (74. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-25 / 121. szám

2016. május 25., szerda • www.nol.hu NÉPSZABADSÁG Mozi Edson Arantes do Nascimento és a brazilok közös története Pelé kellene A minden idők legnagyobb labda­rúgójáról készült játékfilm ezen a héten kerül mozikba. Pelét egyedi játékstílusa és legyőzhetetlen szel­leme tette példaképpé. Kollégánk szerint a forgatókönyvíró sajnos nem ért a futballhoz. Vannak pillanatok, amelyekben megláthatja egy kamasz az egész jövőjét. Nekem ilyen pillanat volt, amikor általános iskolában fölkér­tek, hogy legyek a labdarúgás-tör­téneti vetélkedő zsűrije. A tanár úgy gondolta, hogy a büdös kölyök biz­tosan ért a focihoz, a büdös kölyök úgy gondolta, nem szabad csalódást okozni az osztályfőnöknek. Azért a kérdéseket megnézhetem? - sóhaj­tottam óvatosan, és láttam a stíluso­san összeállított 13+1-et, amelynek kiötlője sajnos betegség miatt nem tudott eljönni az eseményre. Nem volt nagy a kockázat, bár fogalmam sem volt, hogy mondjuk mikor volt az évszázad mérkőzé­se, tudtam, hogy a versenyzők tud­ni fogják, más dolgom sincs, mint bólintani, igen, valóban, jár a pont. Csak egyetlen kérdésben volt kódolva a bukás és lebukás: ki volt Pelé, és mi a teljes neve. Nem az a probléma, hogy mi­ért beszélnek múlt idő­ben a labdarúgóról, ami­kor még ma is jelen idő­ben vagyunk vele, de ez a mi a teljes neve nyilvánvalóan nemcsak nekem megoldhatatlan kérdés, de a többieknek is. Volt ugyan két uno­katestvérem Brazíliában, így portu­gál keresztnevekkel el voltam látva, de a verseny alatt egész végig azon kellett agyalnom, hogy egy hihető vezetéknevet ki tudjak ötölni. Mondjuk így: nem sikerült töké­letesen. De az érem­nek van másik olda­la is, mert a szégyen hatására mégis meg­tanultam Pelé tel­jes nevét, most is fújom: Ed­son Arantes do Nascimento. Hogy ebből miként lett Pelé, ahhoz kel­lett várni negyven évet, hogy a mo­ziban meséljék el: ő maga azt hitte a Bilé nevű kapusra, hogy Pelé a neve, és aztán a tévedés ragadt rá, előbb csúfnévként, aztán művésznévként. Akinek ennyi kevés ahhoz, hogy mo­ziba menjen, az sajnos bajban van, sokkal többet nem mond a film. Csak amit várunk, a társadalmi mobili­tás lehetőségét az ügyes lábú és szor­galmas gyerekek­nek, meg egy or­szágot, ahol még nagyobb nyomor a foci, mint nálunk, és teljes komoly­sággal mondanak olyasmit, hogy „1950-es szégyen” (mert elbukták a döntőt Uruguay ellen) és „1954-es gyalázat”. A gyalázat, mint tudjuk, a ma­gyaroktól jön, a bra­zilok szerint fantá­ziátlan, bár célra­törő labdarúgást játszó aranycsapat le­győzte a válogatottat. Nyil­ván nem lehet erre azt mondani, hogy soha nagyobb bajotok ne le­gyen. Főleg innét nem lehet mon­dani, ahol még ma is Puskás Ferenc fényképét láttam valami reklám­újságon. Hiába hisszük, hogy egy nagyméretű országnak nem kell a létezését és fontosságát gólokkal bizonyítania, a helyzet nem ennyire egyszerű. Maradnak hát a sportfil­mekre jellemző nagy pillanatok, amikor a kamasz gyerek meglát­ja maga előtt a jövendőjét, eszébe jut a mangó, amivel dekázott, az­tán nekifut, átemel, elpöcköl, rúg, győz. Az élet egyik lehetséges értel­me. Közben azért akad egy érdekes pillanat, amikor a svédországi vi­lágbaj­­nokságon a közvetítés veze­tője egy szabálytalanság után azon kesereg, miért nem adtak sárga la­pot. Én tudom a választ: azért, mert a sárga lapot csak 12 évvel később vezették be. Ez is egy tanulság: van, aki még nálam is kevésbé ért a foci­hoz. Hogy miért éppen ő írta a Pelé­­film forgatókönyvét, azt persze nem tudom megmondani. PELE Forgalmazza az A Company F­ungary Fáy Miklós Pelé dekázott, nekifutott, átemelt, rúgott, győzött. Példakép lett forrás: imdb Interjú Herman Koch az ellenszenves és széteső középosztály ismerője Kispolgárok utálata Ellenszenves szereplők, álságos kis- és nyárspolgárok, sznob szülők, üres gesztusok - ők jellemzik a holland Herman Koch műveit. Legutóbbi regényét csak Európában egymillió példányban adták el. Magyarorszá­gon is keresett középosztályt ostoro­zó stílusa. Kőműves Anita Dehogyis, egyáltalán nem utálom az embereket - válaszolja nevet­ve az immár állandó vádakra Her­man Koch az interjú legelején. A 62 éves holland író két legismertebb regényében, a magyarul is megje­lent A vacsora és a Nyaraló úszó­medencével című könyvben ugyan­is szinte csak ellenszenves karak­terek vannak. Gyerekeik gyilkossá­gát eltussolni próbáló sznob szülők, pácienseit gyűlölő orvos, kislányok előtt meztelenkedő öregedő színész - mindezek miatt sok kritikus rásü­tötte a „mizantróp” bélyeget, akinek kínszenvedés elolvasni a könyvét. Koch mindezen csak jót moso­lyog. Hiszen A vacsorát huszonegy nyelvre fordították le, és Európában több mint egymillió példányban kelt el - tehát mégsem lehet olyan kelle­metlen olvasmány. „Van valami na­gyon vonzó a nem szimpatikus figu­rákban” - magyarázza. „Nem aka­rod, hogy szomszédod legyen, nem akarsz vele összeházasodni, de ha valamilyen módon közel tudsz hoz­zájuk kerülni, például olvashatsz ró­luk, az szórakoztató. Tudni akarjuk, mi lesz velük” - mondja Koch, aki szerint az irodalom- és filmtörténet teli van kellemetlen karakterekkel. Kedvencei közé tartozik Tony Sop­rano a Maffiózók című sorozatból, de idesorolható nagyon sok Doszto­­jevszkij-karakter is.­­Nekem is van egy sötét oldalam, és én ezt a köny­vekbe teszem bele. És ebben az olva­sók is fel tudják fedezni a saját sötét oldalukat” - mondja Koch, aki sze­rint szinte mindenkinek megfordul a fejében, hogy milyen jó lenne, ha az undok szomszéd egyik napról a má­sikra eltűnne. De ez még nem jelen­ti azt, hogy el is tünteti. Amerikában, mint mondja, min­dent szó szerint vesznek, ezért vé­lik úgy, hogy minden embert utál. Európában megtalálják műveiben a humort és a szatírát is. Oroszország­ban pedig megéljenezték, amikor A vacsora főszereplői megpróbálják elrejteni gyermekeik bűnét - hiszen ott a gyereket mindenáron meg kell védeni. Könyveiben, mint mondja, nem a holland nemzetet vagy társadal­mat kritizálja, csak a középosztályt. A kényelmes élet miatt úgy érzik, ne­kik többet szabad, mint másoknak. .Megváltozik a mentalitás, amikor az alapvető szükségleteknél egy ki­csivel többünk van.” Bosszantja a képmutatás: „tehetős emberek el­mennek egy rossz étterembe, csak mert bio, és jobban érzik magukat attól, hogy azt hiszik, a megsütött malacnak boldog élete volt.” Mindez tetten érhető a hollan­doknak a menekültválsággal kap­csolatos magatartásában is. A társa­dalom egyik fele szerint le kell zár­ni a határokat, míg a másik fele azt mondja, mindenkit be kell engedni. Koch szerint utóbbiban is van egy­fajta arrogancia: Mit tolerálnak? Az ideérkezők is csak emberek! És azt sose kérdezik meg maguktól, hogy ezek az ideérkező emberek tolerál­ni fognak-e minket? Teli vannak jó szándékkal, akik ebédet főznek ne­kik, de a bevándorlók nem fogják egyszer azt érezni, hogy gyerekként kezelik őket?” - kérdezi Koch. Nem igaz, hogy mindenki, aki jótékony­kodik, csak saját magát akarja ettől jobban érezni. De ha segítünk, akkor jobban érezzük magunkat. Hangsúlyozza: a menekültvál­ság komplex probléma, és fogalma sincs, mi a megoldás. Ám úgy vé­li, hogy a történelemben nem pél­dátlan egy ilyen menekülthullám, és ha valaki háborús övezetből érkezik, annak meg kell engedni, hogy jobb életet éljen. Ám azt is érti, ha egy öt­száz fős falu aggódik, ha oda három­száz menekültet telepít a kormány - mert akkor az már nem ugyanaz a település. O HERMAN KOCH: NYARALÓ ÚSZÓMEDENCÉVEL Európa Kiadó Herman Koch FOTÓ: MÓRICZ-SABJÁN SIMON Kultúra is Dobogós lett a Zsigmond Márta Médiadíj idei kiírásában kollégánk, Csepelyi Adrienn. Az elismerést - amelyet az egykori közéleti, ifjúsá­gi és divatújságíró, az Ez a Divat egykori főszerkesztőjének tisztele­tére alapítottak - olyan 40 év alat­ti újságírók nyerhetik el, akik mun­káikban a nők érdeklődésére foko­zottan számot tartó kérdéseket dolgoznak fel, a közélettől a diva­tig bármilyen témában. Az idei fő­díjat Janecskó Kata, az Index poli­tikai újságírója nyerte, fotó múosz EGYÜTT RÁGUNK, ■ ■ EGYÜTT NEVETÜNK! GYEREK ARC KIÁLLÍTÁS 116. MÁJUS 21-TŐL JÚNIUS 21-IG Médiatámogató: UUU.ARCMAGAZIN.HU FACEBOOK.COM/ARCMAGAZIN ® mediaworks Content Fist Főtámogató: HIRDETÉS

Next