Népszava, 1951 (4. évfolyam, 2-31. szám)
1951-07-26 / 30. (142.) szám
- 5 - A MAGYAR ZSIDÓSÁG KÉPVISELŐINEK NYILATKOZATA A magyar zsidóság legfőbb szervei elkicsisereti kötelességüknek tartják felemelni tiltakozó szavukat azokkal a rágalmakkal szemben,amelyeket a nyugati sajtó,rádió ás a mögöttük álló uszítók népi demokráciánknak a magyar zsidósággal kapcsolatos magatartásáról terjesztenek. Mindkét rabbitestületünk,rabbi tanésünk, valamint a MagyarIzraeliták Országos Intézőbizottsága nevében ünnepélyesen kinyilatkoztatjuk,hogy a magyar népi demokratikus alkotmányban rögzített teljes vallásszabadságnak megfelelően hitközségeink és intézményeik az egész ország területén zavartalanul működnek.Hittestvéreinket semmi sem gátolja vallásuk szabad gyakorlásábans. Hittestvéreinkkel szemben felekezeti megkülönböztetést semmiféle vonatkozásban senki sem alkalmaz. A most - folyamatban lévő kitelepítések során-egyetlen zsidó vallású egyél sincs,aki azért került volna a kitelepítettek közé,mert gyülekezetünk tagja A híresztelésekkel szemben a kitelepítettek mind a volt dúsgazdag nagy kereskedők,gyéresok,földbirtokosok voltak, valamint azok,akik ezekkel együtt részesei és haszonélvezői voltak annak a Horthy-rendszernek,amelynek zsidóüldözése az egész világon közismert és amely rendszert annak idején a kitelepítettek anyagi és erkölcsi támogatásban részesítettek. Felemeljük tiltakozó szavunkat és visszautasítjuk a nyugati határnak ,és csatlósaik rágalmait.Nem tűrjük,hogy a kitelepítést zsidóüldözésnek tüntessék fel,hogy ily módon igyekezzenek a külföldi hittestvérek előtt népi demokráciánk tekintélyét aláásni,juhbrnevést csorbítani.Leghatározottabban is kiutasítjuk ezeknek a fogadatlan p г - rát . „ro-knak mesterkedéseit megvetjük ostoba próbálkozásaikat,uszító szándékú hazugságaikat,amelyekkel misiket,magyar zsidókat szeretnének felhasználni hazánk megrágalmazására, üzenjük,keressenek a maguk portáján,ha zsidóüldözést,faji megkülönböztetést akarnak találni.Ezek a rágalmazók nem mások,mint a fasizmus újjáélesztői,annak a fasizmusnak,amely csak a magyar zsidóság köréből 600 ezer áldozatot szedett, NEM KÉRÜNK ILYEN VÉDELEMBŐL ! Vonatkozik ez a tiltakozás és ez a visszautasítás Izrael állama magyarországi képviseletére, állásfoglalására és tevékenyéségére is.Amikor ünnepélyesen visszautasítjuk a magyar zsidósággal kapcsolatos valótlan hírverést,kinyilatkoztatjuk,hogy a magyar zsidóság hűséggel áll népi demokráciánk mellett,mely a több évtizedes elnyomás és üldözés utánbékés és szabad, életet biztosit számára. Budapest,1951. július 15. A Magyar Izraeliták Országos Intézőbizottsága nevében: Stockter Lajos,elnök,dr. földes István, Csengeri Leó,Spiegel Menyhért,alelnököse. A Magyar IzraelitákRabbitanácsa nevében: Dr. Schwartz Benjamin,elnök,főrabbi. Dr.ScheiberSándor,dr. Both Ernő,dr. Salgó László,dr. Richtmann Mózes. Az Izraeliták Orthodox Rabbitanácsa nevében: Czitron József,főrabbi,elnök,Grünfeld Márton,nyíregyházi főrabbi,Lemberger Márton,makói főrabbi,Hoskovits Bernát, paksi főrabbi. A Budapesti Izraelita Hitközség Rabbisága nevében: Dr. Pisdar Benjamin főrabbi,elnök, A b Budapesti Izraelita Hitközség Orthodox Rabbisága nevében: Czitron József főrabbi,Jungrász Sándor rabbi,id. Schulek Jenő rabbi. A Budapesti Izraelita Hitközség Chevra osztálya nevében: Steiner Marcell elnök. A magyar zsidóság intézményeinek fenti nyilatkozata mégegyszer igazol ra,ja,amit lapunkban a Magyar Népköztársaság elleni uszítóhadjáratról írtunk Horthy emberei és segítőtársai a múltban és a jelenben akarták "zsidó vonalon" és főleg a választások előtt kompromittálni azt a magyar kormányt, amely annyi évtized után először valósította meg a GYAKORLATBAN a zsidóság egyenjogúságát társadalmi és felekezeti téren is. Hogy ez az amerikai lines és a német nácik barátainak nem tetszik,arról igazán nem tehetünk.Ha valaki jobbal érzi magát Bergen-Belsenben,elmehet oda most is folytatni tárgyalásait náci jóbarátaival...