Munkás-Heti-Krónika, 1877 (5. évfolyam, 1–52. sz.)

1877-06-10 / 23. szám

23. szám. Egyes szám­ára 5 kr. V. évfolyam Munkás-Heti­ Krónika Társadalmi és gazdászati névlap. A magyarországi munkások közlönye. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: dob­ uicza 67. sz., a h­ová minden pé­nzküldemény intezenciii. Kéziratok vissza nem küldetnek Hirdetmények: legolcsóbban szaui­ttatnak. Budapest, 1877. junius 10-én. Előfizetési föltételek. Az egész 1877-ik évre . . 2 írt. 40 kr. Félévre­­ „ 20 „ Negyedévre . . . . „ 60 „ egy bóra „ 20 „ Az előfizetési pénzek legolcsóbban 5 kros postautalvány mellett küldhetők be. Az ez évben, valamint a mult év utolsó felében megjelent számok még mindig teljesen kaphatók. Elvtársainkhoz! Mindazon elvtársak, kik f. év jú­nius 1-jétől kezdve lapjainkra folyto­nosan előfizetnek és a kiadását, nyug­tája mellett havonta tíz k­r­a­j­c z.­á­r t­­y­i segélyt nyújtanak azok fen­tartására és eme­lésére , három egymásután követ­kező hónap lefolyta után a társkiadó­ságba és az ebből folyó jogokba ré­szesítjük. A „Munkás-lleti-krónika" és az „ Arbeiter-Wochen-Chronik" kiadói. Budapest, június 7. Magyarország ipara miért nem fejlődhetik ? miért pang kereskedelme ? s egyáltalában gazdászati viszonyai miért vannak a legsanyarubb állapot­ban ? Sok mindenféle feleletet hallot­­tunk és olvastu­nk már ezekre a kérdé­sekre gyűléseken és a hírlapokban, s mindezen mondottak a legszebb szint­változatokban lebegnek lelki szemeink előtt. Ha mindezen a nagy közönség elé tálalt eszméket összehasonlítjuk, azt fogjuk találni, hogy hazai nemzetgaz­dáink nem épen a legkövetkezetesebben bánnak el a nemzetgazdászati tudo­­mánynyal s azt tapasztaljuk, hogy a létező viszonyokat vagy nem ismerik, vagy azokat részakaratúlag eltagadni igyekeznek. Sokan azt mondják, hogy van ipa­runk s ez csak azért pang m­ost Ma­gyarországon, mert borzasztó mérvben történt a túltermelés minden iparszak­ban, s jelenlegi mostoha viszonyaink épen a túltermelésnek volnának termé­­szetes következményei.­­ Vannak az­után többen, kik azt tartják, Magyaror­­szág nem az a talaj, melyen az iparnak jövője volna és Kautz Gyula egyet, ta­nár, országgyűlésési képviselő, híres nemzetgazdász stb. stb. egyenesen ki­mondja, hogy a magyar em­ber nem iparosnak való (tehát nézete szerint urnák született). De hisz nem is erről, hanem arról akarunk beszélni, vagy jobban mondva beszél más, vajjon mi oka annak, hogy Ma­gyarországon az ipar és gazdászat nem akar ama polctra emelkedni, a­melyen más államok már eljutottak. Nem szándékunk a számos idézett és nem­ idézett okokra reflektálni, any­nyit azonban okvetlen meg kell monda­­nunk, hogy az egyik ok ép oly alapta­lan, mint a másik. Mert ha példá tulter­­melést hozunk fel akul, az árukínálat oly mérveket öltene, hogy jelenleg nem szenvedne számtalan ember pl. ruházat stb. hiányában, pedig igen, igen sokat láttunk, kik félmeztelenen jártak a legnagyobb fagy közepette s járnak­­ még ma is. Keleti Károly a ,,Nem­­­zetgazdasági Szemle" első füzetében , „A telepítés ügye Magyarországon"­­ czim alatt egy czikket közöl amelyben­­ azt igyekszik bebizonyítani, hogy Ma­­­gyarországnak ipara azért nem fejlőd­­­­hetik, mert e hazának nincse­­inek munkásai, s egész okosko­dása abban sarkall, vennék foganatba először a betelepítést, másod­szor a visszatelepítést és csak utolsó sorban az áttelepítést. A fősúlyt Keleti a betelepítésre és visszatelepítésre fekteti; a t. i. első sorban nemzeti irányban akarja a tele­pítést keresztül vitetni, s csak utolsó sorban kívánja az idegen iparos erők behozatalát, kik képzettségüknél fogva lendületet és versenyképességet adja­­nak a hazai iparnak ; gazdászat­unk meg volna ugyan, de Keleti nézete szerint hiányzik a gazdaságban a munkáskéz; de nem tart ellen mondástól, a midőn pár sorral lejebb ezeket mondja : „hogy szegényebb kár­­páti népünk, mely hajdan lerajzott az alföldre kaszállásra, aratásra, cséplésre, ma idegen földre, Galicziába szegődik hasonló munkára." Mennyi ellenmondás rejlik e pár szóban! Tehát a munkáshiány a gazda­ságban még mind érezhető, s ennek daczára magyar mezei munkásaink mégis kimennek idegen földre kenye­rüket megkeresni. Az lehetetlen, és Keleti úr maga sem fogja elhinni, hogy mezei munká­saink csupa passzióból s nem kénytelenségbő­l, jobban mondva munkahiány miatt, mennek idegen földre dolgozni. Tehát , van munkáskéz elég a földmivelésre, mert ha nem volna, nincs eset rá, hogy a nem létezőkből idegen földre is jutna. Hogy Keleti mennyire nem ismeri jelen nyomorúságos viszonyainkat, s mennyire jön kollízióba még saját állításaival is, a következőkből tűnik ki: „A munkáskezekben szűkölkö­­dést egyre panaszolja az ipar, s ha nagyobb terjedelmű vasúti vagy csa­tornázási munka foly: idegen földről szerződtetünk ideiglen drága munkásokat.­­Itt Ke­­­leti úr a legborzasztóbb tévedésbe esik. Mert ha azt mondta volna, hogy az ily vállalatoknál azért szerződtetnek ide­­gen munkásokat, mert ezek sokkal olcsóbbak, mint a hazabeli mun­kások, nem mondott volna olyan nagy igaztalanságot, s fentebb is jobban tette volna azt mondani,hogy a magyarorszá­­gi munkások is csak azért mennek i­d­e­­gen földre, mert munkájuk ott alkalmasint jobban lesz díjazva, s talán biztosabb is, mint nálunk. Az érezhető munkáshiány annyira megy, hogy legér­­telmesebb gazdáink közül is sokan ellen­­zik az ipar meghonosítására c­élzó törekvéseket, attól való félelmükben, hogy a dolog idején még jobban meg fognak szorulni munkások tekinteté­ben. Bizonyos körökben pedig axió­mává (elismert elv) lett a nézet, hogy Magyarország nincs is hivatva iparos állammá lenni, mert hiányzik a hozzá való népesség." Ily hangzatos sületlenségeket, igaz, már régóta nem hallottunk. Mi csak azt sajnáljuk, hogy az ilyen és hasonló kezekre van bízva országunk közgaz­gazdászati viszonyainak rendezése, s többnyire ilyen kezekben fekszik álla­mi létünk vagy nem létünk sorsa. Kü­lönben ez minket csak mellékesen érdekel. Mi Keleti urnak csak azt akar­juk bebizonyítani, hogy milyen kevés fogalommal bír helyzetünkről s egy­általában viszonyainkról. Mondtam már, hogy igaza van abban, miszerint nagyobbszerű válla­­latoknál idegen földről szerződtetnek munkásokat, de ne igyekezzen senki félrevezetni azzal a közvéleményt, hogy Magyarország hiányában volna munka­erőben, főleg a még folyton tartó válságos viszonyok közepette, midőn a már a szélsőséghez jutott tömeges nyomor nem leplezhető többé, daczára az ügyetlen takargatásnak. S a­hol a nyomor az alsóbb néposztályban ily majdnem általános, ott a munkáskéz­nek nem vagyunk hiányában, ha csak­­ a nyomor és éhség a munkáskézből az erőt ki nem szítja. De csakis e tekintet­­ben lehet igaza Keleti urnak, ha mu­n­­káskéz hiányáról beszél. S ha Magyar­ország idegen munkásokat alkalmaztat, rójja ezt fel érdemül avagy bűnül a lelkiismeretlen vállalkozóknak, nagy­­iparosoknak és földbirtokosoknak, kik azért alkalmaztatnak vagy szerződtetnek idegen munká­sokat, mert néhány krajczárral kevesebb napszámot vagy heti bért igényelnek, nem pedig azért, mert Magyarország hiányában volna ele­­gendő munkaerőnek. Különben magában véve azon ál­lítása „értelmes" (?) gazdáinknak, mi-

Next