Munkás-Heti-Krónika, 1877 (5. évfolyam, 1–52. sz.)
1877-06-10 / 23. szám
23. szám. Egyes számára 5 kr. V. évfolyam Munkás-Heti Krónika Társadalmi és gazdászati névlap. A magyarországi munkások közlönye. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: dob uicza 67. sz., a hová minden pénzküldemény intezenciii. Kéziratok vissza nem küldetnek Hirdetmények: legolcsóbban szauittatnak. Budapest, 1877. junius 10-én. Előfizetési föltételek. Az egész 1877-ik évre . . 2 írt. 40 kr. Félévre „ 20 „ Negyedévre . . . . „ 60 „ egy bóra „ 20 „ Az előfizetési pénzek legolcsóbban 5 kros postautalvány mellett küldhetők be. Az ez évben, valamint a mult év utolsó felében megjelent számok még mindig teljesen kaphatók. Elvtársainkhoz! Mindazon elvtársak, kik f. év június 1-jétől kezdve lapjainkra folytonosan előfizetnek és a kiadását, nyugtája mellett havonta tíz krajc z.ár tyi segélyt nyújtanak azok fentartására és emelésére , három egymásután következő hónap lefolyta után a társkiadóságba és az ebből folyó jogokba részesítjük. A „Munkás-lleti-krónika" és az „ Arbeiter-Wochen-Chronik" kiadói. Budapest, június 7. Magyarország ipara miért nem fejlődhetik ? miért pang kereskedelme ? s egyáltalában gazdászati viszonyai miért vannak a legsanyarubb állapotban ? Sok mindenféle feleletet hallottunk és olvastunk már ezekre a kérdésekre gyűléseken és a hírlapokban, s mindezen mondottak a legszebb szintváltozatokban lebegnek lelki szemeink előtt. Ha mindezen a nagy közönség elé tálalt eszméket összehasonlítjuk, azt fogjuk találni, hogy hazai nemzetgazdáink nem épen a legkövetkezetesebben bánnak el a nemzetgazdászati tudománynyal s azt tapasztaljuk, hogy a létező viszonyokat vagy nem ismerik, vagy azokat részakaratúlag eltagadni igyekeznek. Sokan azt mondják, hogy van iparunk s ez csak azért pang most Magyarországon, mert borzasztó mérvben történt a túltermelés minden iparszakban, s jelenlegi mostoha viszonyaink épen a túltermelésnek volnának természetes következményei. Vannak azután többen, kik azt tartják, Magyarország nem az a talaj, melyen az iparnak jövője volna és Kautz Gyula egyet, tanár, országgyűlésési képviselő, híres nemzetgazdász stb. stb. egyenesen kimondja, hogy a magyar ember nem iparosnak való (tehát nézete szerint urnák született). De hisz nem is erről, hanem arról akarunk beszélni, vagy jobban mondva beszél más, vajjon mi oka annak, hogy Magyarországon az ipar és gazdászat nem akar ama polctra emelkedni, amelyen más államok már eljutottak. Nem szándékunk a számos idézett és nem idézett okokra reflektálni, anynyit azonban okvetlen meg kell mondanunk, hogy az egyik ok ép oly alaptalan, mint a másik. Mert ha példá tultermelést hozunk fel akul, az árukínálat oly mérveket öltene, hogy jelenleg nem szenvedne számtalan ember pl. ruházat stb. hiányában, pedig igen, igen sokat láttunk, kik félmeztelenen jártak a legnagyobb fagy közepette s járnak még ma is. Keleti Károly a ,,Nemzetgazdasági Szemle" első füzetében , „A telepítés ügye Magyarországon" czim alatt egy czikket közöl amelyben azt igyekszik bebizonyítani, hogy Magyarországnak ipara azért nem fejlődhetik, mert e hazának nincseinek munkásai, s egész okoskodása abban sarkall, vennék foganatba először a betelepítést, másodszor a visszatelepítést és csak utolsó sorban az áttelepítést. A fősúlyt Keleti a betelepítésre és visszatelepítésre fekteti; a t. i. első sorban nemzeti irányban akarja a telepítést keresztül vitetni, s csak utolsó sorban kívánja az idegen iparos erők behozatalát, kik képzettségüknél fogva lendületet és versenyképességet adjanak a hazai iparnak ; gazdászatunk meg volna ugyan, de Keleti nézete szerint hiányzik a gazdaságban a munkáskéz; de nem tart ellen mondástól, a midőn pár sorral lejebb ezeket mondja : „hogy szegényebb kárpáti népünk, mely hajdan lerajzott az alföldre kaszállásra, aratásra, cséplésre, ma idegen földre, Galicziába szegődik hasonló munkára." Mennyi ellenmondás rejlik e pár szóban! Tehát a munkáshiány a gazdaságban még mind érezhető, s ennek daczára magyar mezei munkásaink mégis kimennek idegen földre kenyerüket megkeresni. Az lehetetlen, és Keleti úr maga sem fogja elhinni, hogy mezei munkásaink csupa passzióból s nem kénytelenségből, jobban mondva munkahiány miatt, mennek idegen földre dolgozni. Tehát , van munkáskéz elég a földmivelésre, mert ha nem volna, nincs eset rá, hogy a nem létezőkből idegen földre is jutna. Hogy Keleti mennyire nem ismeri jelen nyomorúságos viszonyainkat, s mennyire jön kollízióba még saját állításaival is, a következőkből tűnik ki: „A munkáskezekben szűkölködést egyre panaszolja az ipar, s ha nagyobb terjedelmű vasúti vagy csatornázási munka foly: idegen földről szerződtetünk ideiglen drága munkásokat.Itt Keleti úr a legborzasztóbb tévedésbe esik. Mert ha azt mondta volna, hogy az ily vállalatoknál azért szerződtetnek idegen munkásokat, mert ezek sokkal olcsóbbak, mint a hazabeli munkások, nem mondott volna olyan nagy igaztalanságot, s fentebb is jobban tette volna azt mondani,hogy a magyarországi munkások is csak azért mennek idegen földre, mert munkájuk ott alkalmasint jobban lesz díjazva, s talán biztosabb is, mint nálunk. Az érezhető munkáshiány annyira megy, hogy legértelmesebb gazdáink közül is sokan ellenzik az ipar meghonosítására célzó törekvéseket, attól való félelmükben, hogy a dolog idején még jobban meg fognak szorulni munkások tekintetében. Bizonyos körökben pedig axiómává (elismert elv) lett a nézet, hogy Magyarország nincs is hivatva iparos állammá lenni, mert hiányzik a hozzá való népesség." Ily hangzatos sületlenségeket, igaz, már régóta nem hallottunk. Mi csak azt sajnáljuk, hogy az ilyen és hasonló kezekre van bízva országunk közgazgazdászati viszonyainak rendezése, s többnyire ilyen kezekben fekszik állami létünk vagy nem létünk sorsa. Különben ez minket csak mellékesen érdekel. Mi Keleti urnak csak azt akarjuk bebizonyítani, hogy milyen kevés fogalommal bír helyzetünkről s egyáltalában viszonyainkról. Mondtam már, hogy igaza van abban, miszerint nagyobbszerű vállalatoknál idegen földről szerződtetnek munkásokat, de ne igyekezzen senki félrevezetni azzal a közvéleményt, hogy Magyarország hiányában volna munkaerőben, főleg a még folyton tartó válságos viszonyok közepette, midőn a már a szélsőséghez jutott tömeges nyomor nem leplezhető többé, daczára az ügyetlen takargatásnak. S ahol a nyomor az alsóbb néposztályban ily majdnem általános, ott a munkáskéznek nem vagyunk hiányában, ha csak a nyomor és éhség a munkáskézből az erőt ki nem szítja. De csakis e tekintetben lehet igaza Keleti urnak, ha munkáskéz hiányáról beszél. S ha Magyarország idegen munkásokat alkalmaztat, rójja ezt fel érdemül avagy bűnül a lelkiismeretlen vállalkozóknak, nagyiparosoknak és földbirtokosoknak, kik azért alkalmaztatnak vagy szerződtetnek idegen munkásokat, mert néhány krajczárral kevesebb napszámot vagy heti bért igényelnek, nem pedig azért, mert Magyarország hiányában volna elegendő munkaerőnek. Különben magában véve azon állítása „értelmes" (?) gazdáinknak, mi-