Munkás-Heti-Krónika, Krónika, 1879 (7. évfolyam, 1–52. sz.)

1879-05-04 / 18. szám

bocsátotta, azt mondván, hogy Angliában tökéletes szó­lásszabadság uralkodik, mindenki szabadon kimondhatja véleményét s nem tekinthető bűnösnek, ha beszéde kö­vetkezése nélkül volt. — Ez sem Napoleonnak, sem Persignynek nem volt inyére. Az Orsini és Pierri me­rénylet után Parisban makacsságban elmarasztalták Mazzinit, Campanellát és Mazzarentit, kik azzal leg­feljebb annyit törődtek, mint sok ember, kiket in effigie felakasztanak. Palmerstont rávették, hozná be az úgy­nevezett „Alien bilit", egy kivételes törvényt, melynél fogva minden menekült külföldi Angliából vagy ki­űzessék, vagy ott fellebbeztessék A javaslat első és második olvasásban keresztülment. De a hírlapok erre roppant zajt csaptak, meetingeket tartottak az „Alien bill" behozatala ellen, jelesül a Hyde parkban, hol mintegy 80 ezer ember csődült össze, bejárta a várost és Palmerston lord és az aristokratikus klubbok ablakai alatt hangosan követelték a bili visszavonását. Egy előbbi alkalommal a londoni nép is oly kihágásokat tett egy bilinek javaslatba hozatala következtében. A parla­menti tagok annyira megszeppentek, hogy nem­ tartot­ták tanácsosnak a néppel való daczolást és a harmadik olvasásnál az Alien bill s azzal együtt Palmerston csú­fosan megbukott. Beaconsfield, Salisbury és a kabinet egyéb tagjai pedig sokkal kényelmesebben érzik magu­kat bárs­ony távilányaikban, semhogy azokat akár Sán­dor czáz, akár Bismarck kedvéért elhagynák és meg­maradnak a non possumus mellett, mint azt az angol lapok máris kimondják. Hogy Francziaország száz meg száz különféle ok­nál fogva nem teljesitendi Bismarck kivonatát, azt alig szükség fejtegetni. Nem fogja pedig, mert Franziaor­szág köztársaság, nem fogja, mert absurdum, hogy míg azokat, kik Francziaország ellen politikai bűnt követ­tek el, amnesztiálja, idegen hatalmasság kedvéért te­gyen olyasmit, m­it az összes czivilizált világ sajtója kárhoztatna, nem fogja tenni, mivel a kormánynak ed­dig sok bajt okoznak némely belügyi kérdések és nem akar még népszerűtlenebbé lenni, kivált egy ember kedvéért, ki nemcsak nem tett semmit arra nézve, hogy őt Francziaországban szeressék, sőt inkább elég okuk van őt gyűlölni az 5 milliárdnyi m­egsarc­olásáért és Elzász-Lotharingia elrablásáért. Bismarck teh­át itt is azt fogja válaszul nyerni, mit Angliában hallott, t. i. non possumus. Olaszország helyzete Francziaországéval majdnem ugyanazos, sőt talán í­ég kényesebb. Francziaországban a kormányfő már már meg van alapítva, Olaszország­ban attól tarthat a kormány, hogy ez megváltozhat és res­publikává lehet, mert a republikánus párt napról napra szaporodik és erősbödik. N­a a­ Depretis kabinet, mely alakulása óta egy óráig sem bírt népszerűséggel, még oly rendszabályt akarna behozni, mint az, melyet Bis­marck herczeg követel, hogy hozzon be, akkor ugyan vegyen bucsut a kapufélfától és m­ég Umberto király­nak is válságos lehet a helyzete. Szóval Olaszország ta­hin valamennyi európai állam közt leghangosabban fogja mondani a non possumust. Most még csak Ausztria-Magyarország van hátra. N­a Bismarck azt fogja kívánni Ausztria-Magyarország államférfimtól, űznék ki az idemenekült nihilistákat, üldözzék a szoczialistákat, mit fognak válaszolni, mit válaszolhatnak ? Legfeljebb ezt: „hol vannak nálunk ni­hilisták? Tessék nekünk ezeket kijelölni." — „Igen, de a szoczialisták, kik tavaly a Hungáriában kongressust tartottak." — »Úgy van, ott volt kongressus, Thaisz városkapitány is jelen volt ott első napon. De ezen urak a magokat oly mérsékelten viselték, ott felforgatásról,­­ forradalomról szó sem volt, azt vitatták csak, hog­y a " rP­N­D ( I V \ I­­­I­I V, V Sj X \ , IVET FOGADÁS. A budapesti nemzeti casino két taggal szaporodott vala. Felvételük nem minden nehézség nélkül történt. A casinónak egyik legbefolyásosabb tagjának sok rá­beszélésbe került a többi tagokat rávenni, míg a meg­választást keresztülvihette, mert akadtak némely oly skropulosus urak, kik a felveendőkben sok kifogásolni valót találtak, pedig az egyik ősrégi magyar család egyik ivadéka, másika pedig Budapest egyik leggazda­gabb tőzsdekirályának fia volt. Mi kifogásolni valójuk volt tehát a casino areopág tagjainak ellenük ? Épen az, mivel egyike és másika birt. A baj csak az volt, hogy a felveendők mind a két tulajdonságot nem egyesítették. Acs­­áry Kamillnak ősei magukat Bulsutól származtat­ták, ha még jószága lett volna, azt az első foglalás óta birta családja. Apja azt adósságmentesen hagyta fiára, de azon kíméletlen váltótörvény az ősöket nem szokta tekintetbe venni és a szép alföldi jószág Goldregen Mór kezeibe került. A másik casino jelölt éppen Goldregen Mór fia volt. Goldregen Árpád, Budapest egyik legele­gánsabb dandija Ez utóbbinak származása állott útjá­ban. Goldregen Mórt sokan ismerték, mikor még nyúl­bőrökre alkudott. De az ajánló addig zaklatta barátit, mig mégis belenyugodtak, de csak akkor, midőn apja egy kegyelmes királyi leirat által báróvá lőn. Ácsváry igen csinos férfiú volt, szerencséje a nő­nemnél közmondásossá lett, noha némelykor nem igen volt válogatás az eszközökben a szépek meghódításánál, a gonosz világ még azt is akarta róla tudni, hogy Bécs­ben ily eset miatt a rendőrséggel is összeütközésbe jött és hogy azon ezredet, melynél mint százados szolgált, bizonyos fut csiny miatt kellett elhagynia. Goldregen is szerette a szép nemet. Vágyait ki­elégíteni nem volt nehéz. Ott, hol szépség, műveltség, és­ nem hódítottak, segített a pénz. Goldregennek a nő­nemről igen rosz véleménye volt. Ácsvárynak nem kü­lönben. Sikereik ezen rosz véleményüket igazolták. Még eddig Ácsváry csábító modorával, szépségével, lovelacei routinejával, Goldregen mammonjával mindenütt dia­dalokat arattak. Nem akadtak ellentállásra. Hja, a kor és a nemek nagyon elfajultak volt. Azon urak közt, kik legmakacsabbul ellenezték Ácsváry és Goldregen felvételét a casinoba, Bende Ger­gely szegült leginkább ellene, h­ogy tagokat vétessenek fel. Bende nem tartozott a casino előkelő tagjai közé. Azt sem tudták róla, vájjon nemesi családból való-e, mert ő látogatási jegyére nem metszetett koronát, ha német nyelven írta nevét, kereszt és vezetékneve közt hiányzott a von, de azért őt mégis mindnyájan nemes embernek tartották, mondván, hogy csak született ari­stokrata birhat oly finom modorral, csak ősrégi család­ból való ifjú lehet oly jó lovas és vívó, csakis ilyen öl­tözködhet úgy, hogy még a híres divatkirályok d'Orsay gróf és IV. György kedvencze, Beau Brummel is irigy­lésre méltónak találták volna őt. De Bende azonkívül is disze volt a casinónak, remekül zongorázott, elraga­dólag énekelt, kitűnő festész volt és a szépirodalmi la­pok boldogoknak tartották magukat, ha Bendétől egy novellát vagy költeményt nyerhettek, tízóval Bende lángész volt, ha talán nem is volt nemes ember. Csak ész és erény nemesítenek. Egy estén a casino egyik igazgató tagja Goldre­gent, Bendet, Ácsváryt és még több uracsot vacsorára lőtt meg. Röderer és Cliquot csak úgy patakzott, a ke­délyek tüzesedtek, a társalgás fesztelenné — talán túl­fesztelenné is lett. Míg az első poharaknál a beszélgetés ebek és lovak körül forgott, utóbb átment a don juani csínyekre és Ácsváry egyik kalandját a másika után tálalta fel. „Nincs oly nő, kit gyenge órában ne lehessen meg­hódítani", állítá Ácsváry, „és egy ügyes hódító mindig meg tudja határozni, mikor és hányat ütött ezen óra." „Az mégis fáradalmas és unalmas egy üzlet," mond Goldregen, „sokkal egyszerűbb dolog arany kulcscsal támadni meg az ellentálló várat, ezzel minden kaput megnyithatni." A vita élénkült, majd mindnyájan Goldregen és Ácsváry véleményén voltak s axiómául állították fel azon thésist, hogy aranynak és csábításnak egy nő sem bir ellentállani. Az egyetlen Bende nem úgy nyilatko­zott, úgy, hogy ez mindnyájoknak feltűnt. Neki estek, erőszakolni kezdették, szóljon már ő is, ő e részben döntő lehetett, mert őt a nők nagyon is elkényesztették. „A talán véve ezen uraknak igazuk lehet", vála­szol végre Bende, „de kivételek mégis vannak." „Egy sincs!" kiáltanak egyhangúlag Ácsváry és Goldregen. „Nevezz egyet!" szól­ták fel mások. „Talán többet is tudnék nevezni", mond Bende, „oly nőket is ismerek, kik azon férfit, ki őket tévútra akarta vinni, valóban szerették, imádták, rajongtak érte, készek lettek volna életüket birhatásáért feláldozni, de csábításának mégis ellentállottak." „De hát nevezze meg Bende úr ezen Phönixet", zaklatá őt Goldregen. „Mondottam, hogy nem egy, hanem több ily nőt ismerek." „Mi csak egyet kívánunk," kiált Ácsváry, „És önök vállalkoznának meghódítására ?" kérdé Bende. „Mindegyikünk a maga módja szerint, igen," vá­laszol Ácsváry, „én csábító modorommal, Goldregen KRÓNIKA. " szavazati jog átalánossá tétessék, oly átalánossá, mint az Németországban van, mint azt herczegséged igen jól tudja és még eddig m­it sem tett annak megszorítására." — „Igen, de azon emberek szivben forradalmárok, va­lóságos szocziáldemokraták, petrolőrök." — „Még ed­dig este házat sem gyújtottak fel és ugy mint ők, ugy ny­ilatkoznak mások "is, lapok és emberek, még olyanok is, kikről bizonyos, hogy nem szocziáldemokraták, és mig valaki bűnt nem "követ el, nem lehet őt bántani." Csak igy lehet Bismarck herczegnek válaszolni és hisz­szü­k is, hogy igy lesz. Apróságok Ne remélje tőlü­k a kiváltságos osztály egyetlen pártja sem, mely jelenleg a képviselőházban székel, hogy mi eszközül fogjuk magunkat általuk felhasználtatni mind­addig, míg pozitív biztosítékaink nincsenek arra nézve, hogy emberi jogaink visszaszerzésében reájuk komolyan számíthatunk. A királynak és törvénynek engedelmeskedünk, de lelkesedni csak akkor fogunk, ha az alkotmány jótétemé­nyeiben mi is részesülünk. Feltétlenül követeljük az általános szavazatjog be­hozatalát. Mielőtt magyarok lennénk, előbb emberek aka­runk lenni. Az erkölcsnek a vallás csak külső kifejezése ; joga van tehát mindenkinek vallásszabadságot követelni. A vallás mint magánintézmény, nem állhat semmi­nemű organikus összeköttetésben az állammal. Magyarország felsőházát úgy, a­hogy ma fennáll, oly satyrának tartjuk, mely fölött a tizenkilenczedik század a legrövidebb idő allatt kaczagva fog napirendre térni. A kiváltságos osztály, midőn előjogait védi, szabad­ságról beszél. Minket meg forradalmároknak nevez, ha szabadságot követelünk A magas kormány mindenkor hangsúlyozza hogy az alkotmány sánczain kivül álló nép érdekeit is szivén hordja. Mit­­tett, tett tehát az állam szorongatott pénzügyi helyzetében ? Megadóztatta, mint fényűzés czikket, a ko­csit, a puskát és a tekeasztalt és ezzel közvetve a munkás­osztályt sujtotta, melynek keresetét kisebbitette. A méltóságos és excellentiás püspökök jövedelméhez azonban nem merészelt nyúlni, mert a csőcseléknek (!) nincs szavazata de a méltóságos és excellentiás püspökök és érsekek a választásoknál esetleg boszut állhatnának az adók felemeléséért. Fizess a nép és hallgass! A nép olyan, mint a megszelídített oroszlán ; meg­hunyászkodik a zsarnok ostora előtt. Pedig ha tudná, hogy egyetlen mozdulatával megsemmisíthetné hóhérait. Önök, uraim, a magyarországi választásra nem jogo­sultak vezérférfiai, nagyot hibáztak akkor midőn Tiszá­val az­ egyezkedést meg nem kísérlettek. Ő, ki a bosnyá­kokkal kiegyezett, titokban önökkel is egyezséget kötött volna. Azt mondják a azok, kik felkoptak az ugorkafára, hogy a hatalom oly kincs, mely a benülettel is fölár. A választásra nem jogosultak elnyomatásával úgy­­ fog járni a kiváltságos osztály, mint a rómaiak jártak Sybilla könyveivel. Minél nagyobb a nyoma , annál drá­j­gábban fogják annak idejében árát megfizetni. Jézus Krisztust, ha ma élne szoczialisztikus raek miatt bezárnák, üzel-A magyarországi virilista intézmény egy agyvelő­lágyulásban szenvedő kormány őrültségi rohama. Valahány­zor mágnást látok, mindannyiszor a lo­pott konczon rágódó kutya jut eszembe. Nekünk millióknak dolgoznunk kell, hogy a kivált­ságosak százezrei henyélhessenek, hátha szerepet c­erél­nénk és most­ már mi henyélnénk és az urakkal dolgoztat­nánk! Vajjon mit mondanának azok, kik a jelenlegi vi­szonyt oly természetesnek tartják ? Nem hivatkoznának e emberi jogaikra, mely fölött most, ha tőlünk hallják, gúnybahotázva kaczagnak! A munkát szűz hajadonhoz hasonlítom, ki szem­lesütve, szende arcz­al halad végig az utczán. A vagyont pedig oly öróraleánynak nézem, ki az ut­za sarkára kiállva, szemtelen taglejtéseivel minden be­csületes embert megbotránkoztat. Nagyszerűen jellemzi a kiváltsá­gs ossztály észjárá­sát a következő adoma : Midőn a párisi éhező nép a királyi palota előtt za­jongott, egyik fiatal hercegkisasszony azt kérdé környe­zetétől, hogy miért zajong a nép ? „Mert nincs kenyerök !" volt reá a válasz. „Furcsa, — mondá a herczegnő — ha nincs kenye­rök, egyenek kalácsot." Ha végig nézek az emberiségen, látom, mint áldozik le vérvörösen a múlt napja. De látom a távolban a szabad­ság és egyenlőség szép hajnalát is derengeni. Danjon. Pár szó a nevelésről. Ferry Gyula franczia oktatásügyminiszter Epi­nalban a Vosges departementben tiszteletére adott ban­kot, alkalmával beszédet tartott, melyben előadta a fran­czia klérusnak az ellene és a franczia kormány ellen in­tézett támadásokat és kimutatta, mennyire igazságtala­lanok ezen támadások. Elmondá, hogy a franczia kor­mány azáltal, ha a jezsuitákat eltiltja a gyermekek nevelésétől, sem a katholicizmust, annál kevésbé pedig a vallást támadja meg, sőt még a nem engedélyezett jezsuita rend ellen sem követ el törvénytelenséget, mi­vel ezek már X. Károly alatt, kinek minisztériumában egy püspök is volt, 1828-ban a jezsuiták eltiltottak a gyermekek nevelésétől az alsó iskolákban és IX. Pius pápa ezen tilalmat megerősítette, később 1847-ben La­jos Fülöp idejében Thiers ezen tilalmat megnyitotta. Azonban 1850-ben Napoleon Lajos elnöklete alatt, azon időben, midőn a fehérek, mint a legitimistákat nevezik, egy törvényt hoztak, mely a jezsuitákat visszafogadta Francziaországban, de még ezen törvény sem hatal­mazta fel őket gyermeknevelésre és ők csak később, mi­dőn Eugenia császárnő, ki bigottságban még X. Káro­lyon is túltett, inkább uralkodott Francziaország felett

Next