Népszava, 1883 (11. évfolyam, 1–52. sz.)

1883-10-14 / 41. szám

XI. évfolyam. 1883. Hirdetések jutányosan számittatnak. NÉPSZAVA TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Budapest, ok­tcooer 1ix.­r 14-én. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal külső d­ab­ utesa 33. sz. Minden a lap szellemi ré­szére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide in­tézendők. 1­d­. szám. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr. Fél évre . . . 1 „ 20 „ Negyedévre. . — „ 60 „ Egy hóra , „ — „ 20 „ Egyes példány ára 5 kr. Előfizetéseket minden posta­hivatal elfogad. A büntetések, ur. A két múlt heti számban szóllottunk a büntetések három neméről, most tehát még azoknak más három neméről, t. i. a polgári jogok s becsületvesztés büntetéséről, a pénz­beliekről, vagyis bírságokról és a száműze­tésről fogunk szólani. A büntetés mind e három neme igen gyakorlati és egyszersmind igazságos is, föl­tévén azt, hogy igazságosan alkalmaztatik, valamint a szabadság vesztése is igazságos és gyakorlati. A polgári jogok vesztése mostani időben rendesen egyszerre történik a szabadság­vesztés büntetésével és abban különbözik a becstelenségi büntetéstől, mely nálunk Ma­gyarországban régibb időben bizonyos esetek­ben ki lett mondva, anélkül, hogy az a kit büntetés sulytott, egyúttal szabadságát is vesztette volna. Ily esetek voltak az úgyneve­zett álcrában, midőn valaki, hogy egy családnak vagyonában részesülhessen, ahhoz tartozónak adta ki magát, vagy a testvérség és rokonvér elárulása, helyesebben megtaga­dása, midőn valaki megtagadta testvéreit vagy fivérét, hogy maga bírhasson bizonyos va­gyont, melyhez azoknak is volt joguk. Azon­kívül még némelykor oly esetekben is, a­me­lyekben a honárulást, felségsértést és lázítást nem lehetett egészen alkalmazni valakire, a törvény szerinti becstelenséget mondották ki. Ily eset fordult elő a harminc­as években Pest megyében. Miután báró Wesselényi Mik­lóst, Kossuth Lajost, a pozsonyi országgyűlési ifjakat, a két Lovassyt, Lászlót és Ferenczet, Tormássy Jánost és Csapó Györgyöt elfogták, mert a szólás- és irás­szabadsággal éltek, három pestmegyei táblabiró: gróf Ráday Ge­deon, Patay József és Ágoston József ezeknek elfogatása és bebörtönöztetése törvénytelen­sége ellen fölszólaltak, rájuk a hűtlenségi és felségsértési bűnt nem foghatta az osztrák kormány s az akkori királyi tábla, mely leg­szolgalelkűbb volt és mindent megtett, a­mit Bécsből ráparancsoltak, az illetők ellen becs­telenségi pert indított. Ez leginkább azért történt, mert attól tartott az udvar, hogy őket meg fogják követekül választani, ők majd az országgyűlésen annak sok borsot törnek orra alá. Utóbb azonban ezek a pörök, valamin­t több más hűtlenségi pörök is, jelesül 8 bars megyei szónok, a két Madarász, László 6. Jó­zsef, Újházi László és 41 zemplén megyei úr ellen is beszüntettek. Azon idő óta nálunk nem létezik becstelenségi büntetés. Egy híres franczia író igen helyesen mondja, hogy nem a büntetés, hanem a bűn az, a­mely becstelenít. De az emberek közt az ellenkező van elfogadva. Angliában pedig azt tartják, hogy minden büntetés, még a pénz­bírság is becstelenít. A becstelenítési bünte­tések átalán véve egész Európában el vannak törölve és nem léteznek, ellenben létezik a polgári jogok, a czímek és nemesség elvesz­tése, mely lehet vagy ideiglenes, vagy élet­hossziglani, de soha sem terjesztetik ki a büntetendő családjára. Valamint az élethossziglani fogság, úgy az élethossziglani polgári jogoktól való meg­fosztás büntetését is igazságtalannak tartjuk, nincs ugyanis oly ember, kiről azt lehessen föltételezni, ha még oly nagy bűnt követett is el, hogy később meg ne javítsa magát, vagy egalább ezt ne tehesse, így tehát az állam­nak nem szabad őt úgy büntetni, hogy előtte a javulást kizárja. A becstelenítési büntetés helyes és igaz­ságos, csak az csodálatos, hogy a törvényhozás arra nem gondolt, hogy azt egy bizonyos bűn ellen alkalmaztassa, a­melynek indoka a be­csület fogalmának ferde magyarázata, jelesül a párbajok ellen. Nálunk Magyarországban a párbajozók ellen fogságbüntetést szabott ki a törvény, de legtöbb esetben a király meg­fegyelmezési jogánál fogva azt elengedheti és el is szokta engedni. Csak Budapesten magá­ban majdnem naponkint, olvassuk a lapokban, hogy X ur Y úr ellen párbajt vívott és a se­gédek nyilatkozatot adnak ki, hogy a fenforgó becsületbeli ügy lovagias után intéztetett el. Nem más-e ez, mint a törvény világos kigú­nyolása, daczolás azzal ? Ennek nemcsak nálunk, de mindenütt az egész czivilizált világban csak úgy lehetne elejét venni, ha a párbajozás ellen kimondat­nék a becstelenítési büntetés épen azért, mert a párbajt becsületük helyreállításáért vívták, minthogy pedig a törvény azt is kimondja, minő törvények után lehet a megsértett becsü­letet orvosolni, a párbajt nem állítják elő úgy, mint törvényes eszközt arra nézve s épen a becstelenítés által volna megtorolva a becsü­let helyreállításának törvénytelen és ferde magyarázata. A becstelenség maga után vonja azt, hogy a becstelenséggel büntetett egyén pol­gári jogainak egy részét elveszti. Nem lehet választó s igy még kevésbé választható se parlamentbe, se más oly hivatalba, mely a nép által választatik, nem bocsáttatik esküre, nem lehet árvák gyámatyja stb. Igen termé­szetes, hogy itt is fenn kell tartani a javulás­eszméjét és a becstelenítési büntetés soha se lehessen élethossziglani, hanem csak ideigle­nes, mert az államnak főczélja a büntetésnél a bűnös javítása és csak másod­sorban követ­kezik az elrettentő példa. A büntetések ötödik neme a pénzbírság. Ennek nemcsak a bűnhöz, hanem még inkább az egyénhez és az ő vagyoni állapotához kell mértnek lenni. Ha szegény ember követ el bünt és őt a biró 5 frtig bírságolja, ez ezt a büntetést sokkal inkább fogja megsínyleni, mint egy gazdag főúr, egy bankár, ki milliók fölött rendelkezik, ha rá 1000 frt pénzbírságot mérnek. Az tehát nevetséges, hogy a bűnhöz arányozzák a büntetést. Az ötvenes években Anglesey őrgróf Angliában egy polgár nejét házasságtörésre csábította, ennek férje pert indított az őrgróf ellen s ezt az esküdtszék 40,000 font sterlingnyi (majd 480 ezer forint) büntetésben marasztalta el. A pénzbírságnál tehát mindig a bün­tetendő vagyoni állapotát kell csak tekin­tetbe venni, de vannak esetek, a­melyekben azét is számításba kell venni, aki ellen a bűn elkövettetett, ha például ez vagyonilag valaki által károsult, vagy tegyük föl, hogy egy férj­nek gazdag nejét bírta valaki házasságtörésre és ez csupán számításból történt, hogy a nő vagyonát megkaphassa, itt a károsítottnak joga van kárpótlásra. Nálunk, hol évenkint tartatnak parla­menti ülések, minden képzelhető előfordul­ható esetekre lehet törvényt hozni és meg­szabni a büntetést és ennek minden ország­ban ahol parlamentek vannak, igy lehetne és így kellene lenni, hanem a törvénykönyv szerkesztését nem kell egyes emberekre bizni, kiknek tapasztalásai korlátoltak, vagy ha rájuk bizzák is a kodifikácziót, itt czikkről czikkre kell azokat megvitatni és csak akkor szente­síteni, ha azok minden néposztályt kielégí­tenek. Mindaddig, míg az örökösödés fennáll, a pénzbüntetésnek, melyhez lehet sorolni az ingatlan jószágok lefoglalását is büntetéskép, csak magát a bűnöst lehet sújtani. Mindeddig ily esetekben az a szabály állott fenn, hogy a bűnös neje és gyermekei illetősége kihasítta­tott és csak a megbüntetendőét foglalta le az állam. Ámde, ha a büntetendő rögtön a bűn elkövetése után, mielőtt fenyítő pörbe idézték, meghalt, az ő vagyona átment neje és gyer­mekei birtokába s ilyenkor az a kérdés merül föl, lehet-e ilyenkor is az elkövetett bűnért a meghalt bűnös részét, mely már az ő öz­vegye­s árvái birtokába ment át, kik a bűn elkövetésében nem vettek részt, kihasítani és lefoglalni? Ez nagyon nehezen meghatároz­ható kérdés és azon elv szerint, hogy a halál minden büntetést elenyésztet, csak úgy dönt­hető el, hogy biz a büntetendőnek részét nem lehet az államnak lefoglalni. Itt ugyanis a sors döntötte el a kérdést és vette kezébe a bű­nös megbüntetését, ha ugyanis a halált a legnagyobb képzelhető büntetésnek akarjuk tekinteni. A büntetések utolsó neme a számkivetés. Ez, ha büntetésnek tekintjük, a legtermésze­tesb és legigazságosb. Valaki a társadalom által meghatározott szabályok, azaz a törvé­nyek ellen cselekszik, a társadalom pedig neki azt mondja: „ha te nem akarsz a mi általunk hozott szabályokhoz alkalmazkodni, távozz körünkből, meg lehet, hogy akadsz társadalomra, a­mely inkább a te ízlésed szerinti." A száműzetés azonban különbféle. Vala­kit száműzni lehet úgy, hogy egészen ki van választva a többi polgárok sorából és idegen államba űzik őt. Itt azonban az a kérdés me­rül föl, vájjon az idegen állam be akar-e egy oly embert fogadni, akit bűnért száműztek eredeti hazájából. Hát ha nem akarja elfo­gadni, mi történik akkor ? Így a száműzetés idegen államba csak ez utóbbinak beleegyezé­sével történhetik. Politikai vétségeknél az nagyon valószínű, hogy az idegen állam­ot befogadja, annyival is inkább, mert a politi­kai bűnösöket még különben is, ha maguk száműzik magukat, befogadják, sőt megvédik az idegen államok. Mindezeknél fogva a szám­űzetést idegen országba csakis ily vétségekért lehet alkalmazni, mi azonban nem történik, mert az államok kormányai valakit, bár minő bűnt követett is el, ott büntetik. A száműzetés ezen neme már nem is létezik s legfeljebb idegenekre alkalmaztatik, kiknél azonban ezt 81

Next