Népszava, 1883 (11. évfolyam, 1–52. sz.)

1883-04-22 / 16. szám

30I. évfolyam. 1883. IC. szám. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal külső dob­utcia 33. sz. Minden a lap szellemi ré­szére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide in­tézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. NÉPSZAVA TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE.­ ZB-u-dapest, április 1x6 22-én. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr. Fél évre . . .1 „ 20 „­ Negyedévre. . — „ 60 „ Egy hóra . . — „ 20 „ Egyes példány ára 5 kr Előfizetéseket minden posta­hivatal elfogad. Az államrendőrség és a bűnösök. 1. Mult heti számunkban megígértük olva­sóinknak, hogy a Majláth György országbíró meggyilkoltatása esetéhez mi is hozzászólan­dunk s ezennel beváltjuk szavunkat, de ezt a cselekedetet egészen másként világítjuk meg, mint azt a többi lapok tették. Ezen esetnél ugyanis többféle kérdés merül föl. Először az, várjon okolható-e az államrendőrség elkövetett mulasztásokkal, ha­nyagsággal, ügyetlenséggel ? 2-or. Mennyiben okolhatók ezen esetnél, annak elkövetése után azok a férfiak, kik a fővárosi és átalán véve az államrendőrség élén állanak, jelesül Jekel­falussy Lajos miniszteri tanácsos, az állam­rendőrség feje, Thaisz Elek fővárosi kapitány és Zsarnay rendőrségi főbiztos ? 3-er. Van-e kilátás arra, hogy a főbűnösség gyanúja alatt álló Spanga Pált kézre kerítik?*) 4-szer. Mi lehetett Majláth György országbíró meggyil­koltatásának fő indoka? 5-ször. Lehet-e ezen esetnél a bűnösökre, jelesül Berecz János, Maj­láth György huszárjára nézve enyhítő körül­ményeket találni ? Végre 6-or. Szükséges és lehetséges-e ehhez hasonló bűnöket jövőre nézve megakadályoztatni és mit kellene tenni, hogy ez csakugyan meg is történjék ? Valóban nem csekély feladat mindezekre a kérdésekre határozott választ adni, azonban megkísértjük azt még­is. Az első kérdésre, vájjon okolható-e az álamrendőrség intézménye elkövetett mulasz­tásokkal, hanyagsággal és ügyetlenséggel, határozottan igennel kell válaszolnunk. Az államrendőrség nálunk, mint az jelenleg szer­vezve van és tekintetbe vévén azt, minő egyé­nekből áll, bizonyosan a legügyetlenebb, leg­tehetetlenebb egész Európában s azt tartjuk, hogy mindazon összegek, melyek az állam­rendőrségre kiadatnak, mind meg­annyi kido­bott pénznek tekintendők. Miben hasonlítanak a mi rendőreink más fővárosok rendőreihez ? Abban, hogy egyenruhát hordanak és fegyver van oldalukon, sípot rejtenek maguknál és számokkal ellátott bárczaik vannak. Nálunk a fővárosban majd minden lépésnél rendőrökre bukkanunk, oly tereken, utczákon és helyeken, hol a forgalom reggeltől későn estig igen nagy és hol alig forog fenn a veszély, hogy rablá­sok történhetnének, mert itt a közönség maga akadályoztatná meg azok elkövetését. Ellenben oly helyeken, hol ritkán találhatni járókelő­ket, sötét utczákon éjjel soha sem láthatni rendőrt. Így például a kerepesi-úton, váczi-, Károly- és múzeum-körúton elég a rendőr, úgy nemkülönben a Király-utczában és István­téren is, míg azokban az utczákban, melyek a főutczák közt vannak és a­melyeket más még kisebb utczák szelnek, egyet sem lehet látni. Átalán véve rendőr sehol sincs, ha szükség volna rá, hanem ott őgyelegnek, ahol az em­bernek legfeljebb útjában állanak. De mit is csinálnának, bárhol legyenek is a rendőrök ? Ásítanak, ha valaki megszólítja őket, kérde­zősködik valami után, gorombául, durván, le­tromfolva válaszolnak. És honnét toborozzák őket? Kiszolgált katonákból, volt kocsisok­ról, némelykor még csirkefogokból és a legal­sóbb néposztályból. A rendőrök közt talán egyetlen egy kissé magasb műveltségű ember sincs. Az intelligenc­iából nem vehetik azokat, mert ki szánja magát ez utóbbiból arra, hogy rendőr legyen ? Sőt még a nem intelligens néposztályból toborzott rendőrök is alig gon­dolnak azzal, ha elvesztik állásukat, bármi­nemű szolgálatba álljanak is, jobban vannak fizetve, mint voltak rendőri állásukban. Végre még az is bizonyos, hogy átalán véve nálunk Magyarországban ritka az olyan ember, ki megfelel kötelességének, a kötelességérzet nálunk a legis legritkább erényekhez tartozik s azt lehet mondani, hogy itt a fejétől büdö­södik a hal, a magasabb hivatalkörök a mu­lasztás, hanyagság épen nem dicséretes példá­ját adják, a rendőrök igen jól tudják, hogy a magasb hivatalnokok irodáikban mit sem dol­goznak, hogy ott csak hírlapokat olvasnak, látogatásokat fogadnak, egymás közt városi hírekről, botrányokról társalognak, épp ugy, mint a hirlap-szerkesztőségekben, valóságos kaszinó életet látunk s ha nagy zajt akarunk hallani, csak oda menjünk. A rendőrök ezt tudván, ugy okoskodnak: „Ha N. N. úr, ki 1200, 2000, 3000 vagy még nagyobb fizetés mellett nem szorgalmas, mi az ördögnek kí­nozzam én el magamat havonkinti hitvány 30 forintért? Elég, ha látják, hogy ott vagyok, a­hová állítottak, bánom is én, bármi történik is a házakban és ott, ahol én nem vagyok, habár hallok is, látok is mindent." A Majláth György-féle bűnesetnél legelső gondolatunk az volt: mikép bocsátkozott le a gyilkos vagy a gyilkosok a Batthyány ház erkélyéről és az Albrecht-út fölötti bástya­falról kötélen ? Hát oly helyen, mint az Alb­recht-ut, nincs rendőr ? Az eset mutatta, hogy nem volt, pedig bizony ott lehetett volna. És hogy lehet oly emberektől, mint a mi államrendőreink, ügyességet, szemfülességet követelni? Honnét venné ahoz a képzettsé­get? És kérdés, adnak-e nekik feljebbvalóik tüzetes utasításokat minden előfordulható esetben? Alig hiszszük, hogy ez történjék. A György-téren Tisza miniszterelnök lakása előtt ott sétál a rendőr, miért? hisz ott kapus is van, de azon szűk helyen, a Batthyányi-ház mögött, hol gonosztevők könnyen elrejtőzhet­nek és a­mely helyet szemmel kellene tar­tani, azt jól megvizsgálni, ott rendőrnek nyoma sincs. Hallottuk már azt is, nem kezeskedünk annak valóságáért, hogy a rendőrök közt van­nak olyanok is, kik bizonyos emberekkel, kik az enyém és tied kérdés fölött nem birnak tiszta fogalommal, jó barátságban állanak és megmondják nekik, hogy ez s ez éjjel ők lesz­nek azon a helyen s igy ott szabad a vásár. Kijelentettük, hogy ennek valóságáért nem kezeskedünk, de nem jellemző-e a mi rendőr­ségünkre az, hogy arról ily hírek keringenek ? Hisz így volt ez a múlt században Londonban is, midőn ott még rendőrség nem volt szer­vezve, és az akkori rendőrök a kiszabadult fegyenczekkel, házbetörőkkel, tolvajokkal s egyéb gonosztevőkkel czimboráltak és ahe­lyett, hogy azokat elfogták volna, még mene­külésre segítették, ugy hogy a rendőrség teendőit az úgynevezett királyi házicsapatok, vagy a testőrség végezte. De ez ezelőtt több mint egy századdal, a XVII. század elején, Anna királynő és a három első György ural­kodása alatt történt, mikor London még csak a Cityből és Westminsterből állott, midőn még a másik három városrész alig létezett s azokban csak imitt amott voltak egyes utczák és elkülönített házak távol egymástól, midőn a főváros közvetlen szomszédságában, a Themse déli partján, a királyi postakocsit minden má­sodik hétben megtámadták és kirabolták. Budapest tehát ott van, ahol London ezelőtt többel mint egy századdal volt. A második kérdésre, mennyire okolha­tók ezek a férfiak, kik a fővárosi és átalán véve az államrendőrség élén állanak, jelesül Jekelfalusi Lajos, miniszteri tanácsos, az ál­lamrendőrség feje, Thaisz Elek fővárosi kapi­tány és Zsarnay rendőri főbiztos ? A válasz igen egyszerű és az első kérdésből folyik. Képzeljünk magunknak egy hadsereget, melynek közvitézei és tisztjei mind olyanok, mint például a nápolyi és azok az arab kato­nák, kiknek Telel Kebirt kellett volna véde­niök és kik az első lövésnél, az első megroha­násnál eldobják fegyvereiket és gyáván meg­futnak és állítsunk élükre oly vezéreket, mint Gusztáv Adolf, Turenne vagy I. Napóleon, képesek lennének-e ezek ily sereggel győzni? Vagy fordítsuk meg a dolgot, mondjuk, hogy a sereg anyaga legjobb, legvitézebb, legbát­rabb, de állítsunk annak élére oly vezéreket, mint az osztrákoknak, Magentánál, Solferino­nál, Sadovánál és még Boszniában is voltak, remélhető-e, hogy az ily sereg győzhessen? Bizonyosan nem. Hát még akkor mit kíván­junk, ha a sereg is gyáva, gyakorlatlan, ügyetlen és a vezérek a hadászathoz annyit értenek, mint a tyúk az ábéczéhez. Éppen ebben a helyzetben van a mi fővárosi és áta­lán véve államrendőrségünk. Annyi bizonyos, hogy ennél a mi megyei pandúrjaink és csend­biztosaink sokkal többet érnek. Mutasson föl Thaisz, Jekelfalussy vagy Zsarnay csak egy oly fogást, mint a minőket a hajdúböször­ményi csendbiztos, Barcza Dani keresztülvitt, midőn Husztyt, Györfyt és később az ál Wes­selényit, Balságit elfogta De honnét vették volna Jekelfalussy és Thaisz a képzettséget a rendőrfőnökségre. Mint tudjuk, Thaisz Elek egész az államrendőrség megalapításáig csak ügyvéd volt, Jekelfa­lussyt a halbkreuczer sournálokban katona­tiszti egyenruhában láttuk ábrázolva, már pedig a rendőrségi működést se a corpus jurisból, se az Exerzier- vagy Dienstregle­mentből nem lehet megtanulni. Thaisz mint ügyvéd nem is foglalkozott soha büntenyire, hanem csak polgári pörökkel, soha sem írt a rendőrség szervezéséről és talán nem is igen olvasott könyveket, melyek arról vannak írva s ugy hiszszük, hogy Jekelfalussy ép oly ke­véssé tette azt, sőt meg vagyunk arról is győződve, hogy a mi államrendőrségünknek egyetlen egy tisztviselője sincs, kit valaki valaha rajta kapott volna azon, hogy Sartiges, Fouché, Savary vagy más híres rendőrfőnökök emlékiratait olvasta volna. Ha azt most kezde­­ d Te *) Mint a legutolsó hírek jelentik, Spangát múlt csütör­tökön, f. hó 12-dikén Pozsonyban elfogták. Mindent, a­mit ezentúl az ő személyére vonatkozólag mondani fogunk, úgy kell tekinteni, mintha még meg nem történt volna Spanga el­fogatta.

Next