Népszava, 1888 (16. évfolyam, 1–53. sz.)

1888-04-22 / 17. szám

XVI. évfolyam. B­egjelen minden vasárnap. 17. szám. NÉPSZAVA Társadalmi és közgazdasági néplap. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelent minden vasárnap. Szerke­st­őség és kiadóhivatal: VII. ker. sciilaA dob-utca a II. előfizetési-dijak és kéziratok ide küldendők. Budapest, 1888. április hó 22-én. Előfizetési-dij: Egész évre 2 frt 40 kr., fél évre 1 frt 20 kr., negyedévre 60 kr., egy hóra 20 kr. Egyez példány ara 6 kr. Elő­fizetési-dijak legczélszerűbben postautalványnyal küldhetők be. Még egyszer a tandíj-feleme­léshez. Lapunk 3-dik számában már foglal­köztünk a városnál tervbe vett tandíj-fel­emelés kérdésével és azt vártuk, hogy napisajtó is komolyabban és határozotab­ban foglaland állást e kérdésben; vártuk továbbá, hogy a középosztályú polgárság is ki fog lépni flegmájából és tiltakozni fog a népiskola iránt tervbe vett merénylet ellen. Várakozásunkban csalódtunk! A sajtó megelégedett a terv ismertetésével és napi­rendre tért a kérdés felett, a középosztályú polgárság pedig, úgy mint más alkalmakkor, most is csak a korcsmában és kávéházban lármázott, de annál többet nem tett, és a kérdés már — úgy látszik — közeledik megoldásához. Ki szólaljon tehát fel a népiskolai és a polgári tanodai iskolapénz felemelése ellen? A főváros képviselete maga is hozta-ha­lasztgatta eddig e tárgyat, mintha várná, hogy a lakosság is szóljon hozzá és tilta­kozzék a terv megvalósítása ellen. Ki van tehát hivatva a mozgalmat erre nézve meg­indítani? Úgy látszik a munkásokon a sor! Tőlük várják, hogy megadják a lökést a nyilvánosság előtt és majd azután a mun­kások háta mögött ott lesz a polgárság is, mert ő sem találja helyesnek, ha éppen azon gyermekek, kik az iparos pályára lépnek, megdrágított tandíj mellett végez­hessék el a törvényesen előírt iskolai osztályokat. A budapesti munkáskörben is szóba került e tárgy. A kör azon vélemé­nyének adott kifejezést, hogy a tervbe vett megdrágítása a népnevelésnek nem felel meg a főváros hivatásának, kulturális missziójá­nak és megállapodott, hogy e tárgyban em­lékiratot intéz a fővároshoz. Másrészt az is van tervbe véve a munkásoknál, hogy ez ügy megbeszélése végett népgyűlés hi­vassák egybe, hogy nyilvános tiltakozás emlékeztesse a főváros ügyeinek vezetőit arra, miszerint máshol takarékoskodjanak és ne a népnevelés fontos ügyénél. Ha a népgyűlés létre jön, akkor hihe­tőleg tömeges lesz azon a részvétel, mert a kérdés oly fontos, hogy még a hosszúfürtös spieszbürger is képes mozgásba jutni, ha a tárgy fontossága felett gondolkodik. A munkáskör ezenkívül azt is jónak találta, hogy a fővárosban létező munkás­szakképző egyletek szólíttassanak fel hasonló eljárásra, t. i. arra, hogy ők is ír­janak a fővároshoz a tandíj felemelése ellen A gymnázium és reáltanodánál, — ha már annyi áldozattal jár fentartásuk, — hát legyen drágább a tandíj, bár elvileg egyáltalán ellene vagyunk a tandíjnak és programmunk egyik pontját is képezi, hogy az összes tanintézetekben ingyenes legyen az oktatás. De a folytonos pénzzavarban szenvedő mai államtól egyáltalán nem le­het kívánni, hogy a tanintézetekben és is­kolákban szüntesse meg a tandíjakat, mert ha az megtörténik, akkor az is csak a gaz­dagok javára válna. A szegényebb sorsú és középosztályú nép gyermekeit az iparos pályára nevelteti, tehát az elemi iskola az első, mely hozzáférhető legyen. A polgári tanodának czélszerűségét senki sem fogja kétségbe vonni, hiszen arra létesült, hogy az iparos pályára készülő ifjúnak alkalma legyen a némely szakmában szükséges nagyobb készültséget elsajátítani. A kormánynak czélja is az, hogy műveit iparos­ osztály fejlődjék, de ezt a szép czélt vajmi kevéssel segíti elő. A város gondvi­selői pedig látván az állam „bőkezűségét", ők is többet akarnak az iskolák költségve­téséből kipréselni, illetve kevesebbet költeni. Ezek oly ellenmondások, hogy az ember gyorsan alig tud eligazodni rajtuk. És azért igen helyén vannak a mun­káskörben történt megállapodások, vala­mint kívánatosnak tartjuk azt is, hogy e tárgyban mielőbb népgyűlés hivassák egybe és kimondassák a jelszó, hogy nem tan­díj felemelést, hanem a tandíj megszüntetését követeli a mai népis­kola és a népnevelés! A munkások figyelmébe. B­e­r­l­i­n­b­ő­l a következő felhívást kaptuk közlés végett: Felhívás a munkásokhoz! A b­e­r­l­i­n­i czipész­­­segédek helyzete napról - napra rosszabbodik, mert a munkadíjakat a lelketlen kizsákmányolók folyton lejebb szállítják, noha azok már régen nem elégítik ki a legszüksége­sebbeket. Ezen üzelmeknek a berlini czipészek véget akarnak vetni. Igaz, hogy a czipész-segé­dek helyzete sehol se kielégítő, de itt a helyi viszonyokhoz mérten oly rosszul megy a czipé­szeknek, hogy tovább tűrni nem bírnak. 14—18 órai napi munkaidő mellett a heti­ keresmény 4 frt 20 krtól 5 frt 60 krig terjed. Ebből igen sokan családot kénytelenek eltartani, elképzel­hető tehát a nyomor, melyet a czipészek elvi­selni kénytelenek, ha még figyelembe vesszük a lakás és élelmi­ czikkek drágaságát. A folyó évi márczius havában gyűlés tartatott, mely ki­mondta, hogy ez év tavaszán a bérmozgalom megindítandó A viszonyok erre igen kedvezők, miután a hadsereg számára nagy megrendelések létettek. A berlini czipész-testület is 130,000 pár csizma készítésére kapott megrendelést. A­helyett azonban, hogy ilyen megrende­léseknél a munkásokra is figyelemmel lennének, éhezőbérek mellett hagyják őket dolgozni. Elér­kezett tehát az idő, hogy a sztrájk kezdetét vegye. Miután azonban a nyomor már most is nagy, támasz nélkül a mozgalmat nem indít­hatjuk meg, de annál kevésbbé vezethetjük keresztül sikerrel, ha munkástársaink anyagi támogatásban nem részesítenek minket. Valamennyi ország munkásai­hoz fordulunk tehát azon kérelem­mel, hogy minket igazságos küzdel­münkben támogassanak és az ide­utazástól okvetlenül tartózkodjanak a szaktársak. Segély küldendő: RaginskiR. Schön­hölzerstrasse 7, Berlin N. és Krause Hermán Alexandrinenstrasse 116a, Berlin SW. czimek alá. A berlini czipészek megbízásából a fentiek. Protekczió és korrupczió. — A Szabóiparosok Közlönyéből. — Igazán elkorcsosult világot élünk ! Ma­holnap nem tudjuk, kit tartsunk becsületes em­bernek, mert a tapasztalás azt mutatja, hogy a­kiket tiszta, önzetlen, becsületes embereknek tartottuk, egyszerre csak arra virradunk, hogy ezek is olyanok, mint a legtöbb szokott lenni idővel: sikkasztó. Nagyon furcsa állapotok uralkodnak most nálunk, s hogy mikor lesz ennek a szabad gaz­dálkodásnak vége, az bizonytalan. Hová sülyedt ez az ország, a­melyet annyi hős szerzett meg drága vére árán? Banditta ta­nyává alacsonyították le azok, a­kik e haza ke­gyelméből a szegény nép fáradságos munkája után izzadt fillérekből táplálkoznak, s ha egyszer ezt kevésnek találják, belemarkolnak a rájuk bizott pénzbe és ebből csapnak maguknak élve­zetes mulatságot. A protekczió és korrupczió, e két főté­nyező uralja a társadalmat, az országot, a vi­lágot. Protekczió nélkül ma már mire sem mehet valaki, legyen az bár­milyen tanult, szak­képzett ember, de ha nincs a­ki protegálja, akkor neki vége, mert ebben az életben megélhetési pálya a részére nem nyílik. Máskép áll ez azonban azoknál a szeren­cséseknél, a­kiknek se tanulásra, se tapasztalat­szerzésre nincs szükségük, mert a nagy protektor ott áll a hátuk mögött, a­ki besegíti őket abba a hivatalba, a­melyben később ők a csalhatatlan megmondhatók. Hány »érdemdúsz kamasz foglal helyet oly hivatalban, a­hol meg sem volna szabad őket tűrni, de azért ott gőgösködnek, lopják a napot, és dolgozik helyettük az a szegény, igába fogott dijnok, a­kit »Sanyaró Vendel« néven emlegetnek. A tétlen henyélés közepette ráérnek a ki­váló érdemeiket arra használni, hogy terveket szőnek egy kis könnyű pénzszerzési módhoz, a­mi nem nagy fáradságukba kerül, mert a rájuk bízott pénzecskék csábítóan mosolyognak rájuk, a csábnak nem tudnak ellentállni, hozzányúlnak ahhoz a pénzhez, a­mit az őrizetükre bíztak, és kész a sikkasztás. Minden lelkifurdalás nélkül teszik zsebre a más pénzét, hiszen a protektor révén majd ki­kerülnek a hínárból és akkor rendben lesz ismét minden. A banditta világban, a­mikor a szegény­legények loptak és raboltak, nem történtek akkor annyi hivatalos sikkasztások. Most egyet fordult a világ kereke. Szegény­legények nin­csenek, lopás ritkán, rablás még ritkábban fordul elő, e helyett azonban most a frakkos gazem­berek kompániája fosztogat, sikkaszt, csal és lop. Hogy nem túlzok a fenti állításommal, erre elég

Next