Népszava, 1892 (20. évfolyam, 1–53. sz.)

1892-04-22 / 17. szám

20. évfolyam. Budapest, 1892. április 22. 17. szám. NÉPSZAVA. A munkásnép érdekeit képviselő közlöny. évre 2.40 kr. — Félévre 1.20 kr. — Negyedévre 20 kr. — Egy hóra 20 kr. Jelegr­ese­k maiden pénteken, postai megküldéssel.­­­ Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. k., Kemnitzer­ utcza 6. [Németország számára: Negyedévre 1.30 kr. A posta-szerződéshez tar­ ít Teréz-körut sarkán.­tozó országok részére: Negyedévre 2 franc. A szerkesztővel értekezni lehet: Hétköznapokkon 6—8 óráig este, ünnep- és va-E­­j y e * szám ára 5 Kr.­sárnapokon délelőtt 8—10 óráig. Előfizetési­ díj: Magyarország és Ausztria számára: Egész Mark­olond­­­a Elvtársak! Gondoljatok május elsejére! Gondoljátok meg, hogy e napon munkástestvéreink milliói fogják követelni a n­yolcz órai munkaidőt! A legújabb önkényes cselekmény. Alig néhány napja, hogy Budapesten ezernél több mun­kásból álló nyilvános gyűlés tiltakozott a hatósági közegek törvénytipró basáskodása és túlkapása ellen és már megint hoznak a lapok hírt ugyancsak ebbe a kategóriába tartozó egyik önkényes cselekményről, amit ezúttal Debreczen­ben követtek el. Ebből a városból ugyanis minden törvényes ok, minden vizsgálat nélkül, két munkást utasítottak ki csupán azért, mert szoczialistáknak tartották őket. A mi magyar „szabadságszerető" közvéleményünk fel­háborodik, ha ilyesmit Muszkaországról olvas, ahol az úgy­nevezett „közigazgatási úton" akár a­ halálba is küldik az orosz alattvalót, ha azt gyanítják felőle, hogy valamely olyan társaságnak a tagja, amely az erőszak, a hivatalos brutalitás leküzdése ellen szervezkedik. Az ilyen hírek, mert Oroszor­szágról szólnak, már természetüknél fogva is elég okot szolgáltatnak a magyar közvéleménynek, hogy felháborodjék a czárizmus ellen. Ami azonban hasonló módon Debreczen­ben történik, azt helyesnek találja, az ellen nincs szava, mert ,,drága" hazánkban történt. A gyalázatosság és brutalitás között pedig nincs különbség édes magyar népem, akár ná­lunk, akár Oroszországban történik. A­mely cselekmény ott tartozik az ocsmányságok közé, az a cselekmény, h­a itt kö­vetik el, époly ocsmány dolog. A cselekmény maga egyöntetű természetű, de talán még nagyobb gyalázatosság, ha alkot­mányos országban, a szabadság országának nevezett Magyar­országban követik el. Az uralkodó osztály kormányának természetesen tetsz­h­etik az, ha az olyan kisvárosi mindenható a védtelen és jog­fosztott munkásembert elveiért és meggyőződéséért megbün­teti, anélkül, hogy büntetendő dolgot egyátalán elkövetett volna. • Hiszen ha nem tetszenék neki, akkor már régen rendre utasította volna azokat a basákat, kik a vidéken garázdál­kodnak ilyen módon, de önmagának is megtiltotta volna már, ha fogalma lenne a közjogról, az állampolgárok jogairól és alkotmányos szabadságáról. Amit Debreczenben és egyebütt követnek el ezen a téren, azt a kormány saját székhelyén is produkálja és ez az áldott magyar közvélemény még moccsani sem mer ez ellen, pedig bő tapasztalatból tudhatja, hogy „ma nekem, holnap neked." Hogy milyen ez a magyar közvélemény, vagy helyeseb­ben mondva, hogy miként mételyezik meg ezt a közvéle­ményt, azt a következőből láthatjuk. Az „Egyetértés," a füg­getlenségi­ és 48-as párt hivatalos közlönye, a radikális ellen­zéki lap, mely néha a kormány ellen is mer állást foglalni, a két munkásnak Debreczenből történt kiutasíttatását így hozza olvasói elé, a nagy­közönség tudomására: „Debreczenből kiutasított szoczialisták. A deb­reczeni munkás, becsületes iparosokat akarta mostanában egy pár szoczialista megmételyezni azzal, hogy izgató nyomtatványokat kö­rözött köztük. Boczkó főkapitány nyomára jött a dolognak s alap­jában elfojtotta a szoczialista­ mozgalmat. Az agitátorokat, köztük a vezetőket, Szabó Béla aradmegyei meg Krémer Mihály szilágy­bagoczai illetőségű czipészlegényeket kiutasította a városból. A legfőbb ideje volt, hogy meggátolják őket gonosz munkájukban, mert a czipész- és csizmadia-legények egy része már belement a mozgalomba, a­nélkül, hogy tisztában lettek volna azzal, hogy mit, csinálnak. Az izgatók már gyűléseztek s május elsején táncz­mulatságot akartak rendezni. Boczkó Sámuel főkapitány ezt a tánczvigalommal egybekötött ünnepélyt, melynek szintén szoczialista színezete lett volna, betiltotta." Tehát az Egyetértés, a „radikális" lap, helyesli ezt az eljárást. Hát mit szóljanak az uralkodó osztály, a kormány, lapjai erről az esetről, ha a radikális párt orgánuma, annyira sülyed a közszabadság értelmezésében, felfogásában és ma­gyarázatában? Helyesnek találja, hogy a két munkást kiuta­sították mert agitátorok voltak a szoczialista mozgalomban és helyesnek találja, hogy betiltottak egy táncrvigalm­at, mert szoczialista színezete lett volna. A­mit tehát még nem is tudtak, hogy mi lesz, betiltottak már előzetesen és mindezt helyesli az a lap, mely panaszkodik, hogy a kormány közegei túlkapásokat követnek el a függetlenségi­ és 48-as párt vá­lasztási agitácziójában, hogy képviselő-jelöltjei megbukjanak. Hát nem érdemli meg az ilyen radikális párt, melynek orgánuma a zsarnokságot, a közszabadság és egyéni szabad­ság ilyen durva megsértését még helyeselni is tudja, hogy a föld színéről elpusztuljon? Hát méltó az ilyen párt, melynek lapja két munkásnak minden ok nélkül történt megrendsza­bályozását helyeselni is tudja, arra, hogy komolyan vegyék egyáltalában? — A feleletet átengedjük minden elfogulatlan ember véleményének. Az angol parlament saját kebeléből bi­zottságot küldött ki, hogy a munkásviszonyokat tanulmányozza, mert nagyobbszabású szocziálreformra készül ez a nálunk is „mintaparlamentnek" tartott törvényhozó testület. Ez a bizott­ság közvetlenül hallgat ki munkásokat és úgy történt, hogy egy magánvasut társaság elbocsátotta azt a munkáját, a­ki a kihallgatás alkalmával nem hazudott a társaság javára. A parlament ezen a durva eljáráson megbotránkozott, maga elé idézte annak a vasúttársaságnak igazgatóit, kik egyike parla­menti tag, megdorgálta és megbírságolta őket, mert a munkást azért, mivel kötelességszerűleg a bizottság előtt az igazságot mondta, a vasút szolgálatából elbocsátották. Nálunk az ilyesmi természetesen nem fordul elő; itt nemcsak a munkások viszo­nyait nem akarja ismerni a parlament, hanem magukat a mun­kásokat sem. Az angol parlamentnek ezt a helyes eljárást ugyanaz az „Egyetértés" az egekig dicsérte és kidomborította az angol par­lamentet mint olyan törvényhozó testület, mely korunk és saját feladatának magaslatán áll és mintául ajánlotta a magyar tör­vényhozásnak, sőt a képviselőket fel is h­ívta, hogy mondjanak

Next