Népszava, 1892 (20. évfolyam, 1–53. sz.)
1892-04-22 / 17. szám
20. évfolyam. Budapest, 1892. április 22. 17. szám. NÉPSZAVA. A munkásnép érdekeit képviselő közlöny. évre 2.40 kr. — Félévre 1.20 kr. — Negyedévre 20 kr. — Egy hóra 20 kr. Jelegresek maiden pénteken, postai megküldéssel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. k., Kemnitzer utcza 6. [Németország számára: Negyedévre 1.30 kr. A posta-szerződéshez tar ít Teréz-körut sarkán.tozó országok részére: Negyedévre 2 franc. A szerkesztővel értekezni lehet: Hétköznapokkon 6—8 óráig este, ünnep- és va-Ej y e * szám ára 5 Kr.sárnapokon délelőtt 8—10 óráig. Előfizetési díj: Magyarország és Ausztria számára: Egész Markolonda Elvtársak! Gondoljatok május elsejére! Gondoljátok meg, hogy e napon munkástestvéreink milliói fogják követelni a nyolcz órai munkaidőt! A legújabb önkényes cselekmény. Alig néhány napja, hogy Budapesten ezernél több munkásból álló nyilvános gyűlés tiltakozott a hatósági közegek törvénytipró basáskodása és túlkapása ellen és már megint hoznak a lapok hírt ugyancsak ebbe a kategóriába tartozó egyik önkényes cselekményről, amit ezúttal Debreczenben követtek el. Ebből a városból ugyanis minden törvényes ok, minden vizsgálat nélkül, két munkást utasítottak ki csupán azért, mert szoczialistáknak tartották őket. A mi magyar „szabadságszerető" közvéleményünk felháborodik, ha ilyesmit Muszkaországról olvas, ahol az úgynevezett „közigazgatási úton" akár a halálba is küldik az orosz alattvalót, ha azt gyanítják felőle, hogy valamely olyan társaságnak a tagja, amely az erőszak, a hivatalos brutalitás leküzdése ellen szervezkedik. Az ilyen hírek, mert Oroszországról szólnak, már természetüknél fogva is elég okot szolgáltatnak a magyar közvéleménynek, hogy felháborodjék a czárizmus ellen. Ami azonban hasonló módon Debreczenben történik, azt helyesnek találja, az ellen nincs szava, mert ,,drága" hazánkban történt. A gyalázatosság és brutalitás között pedig nincs különbség édes magyar népem, akár nálunk, akár Oroszországban történik. Amely cselekmény ott tartozik az ocsmányságok közé, az a cselekmény, ha itt követik el, époly ocsmány dolog. A cselekmény maga egyöntetű természetű, de talán még nagyobb gyalázatosság, ha alkotmányos országban, a szabadság országának nevezett Magyarországban követik el. Az uralkodó osztály kormányának természetesen tetszhetik az, ha az olyan kisvárosi mindenható a védtelen és jogfosztott munkásembert elveiért és meggyőződéséért megbünteti, anélkül, hogy büntetendő dolgot egyátalán elkövetett volna. • Hiszen ha nem tetszenék neki, akkor már régen rendre utasította volna azokat a basákat, kik a vidéken garázdálkodnak ilyen módon, de önmagának is megtiltotta volna már, ha fogalma lenne a közjogról, az állampolgárok jogairól és alkotmányos szabadságáról. Amit Debreczenben és egyebütt követnek el ezen a téren, azt a kormány saját székhelyén is produkálja és ez az áldott magyar közvélemény még moccsani sem mer ez ellen, pedig bő tapasztalatból tudhatja, hogy „ma nekem, holnap neked." Hogy milyen ez a magyar közvélemény, vagy helyesebben mondva, hogy miként mételyezik meg ezt a közvéleményt, azt a következőből láthatjuk. Az „Egyetértés," a függetlenségi és 48-as párt hivatalos közlönye, a radikális ellenzéki lap, mely néha a kormány ellen is mer állást foglalni, a két munkásnak Debreczenből történt kiutasíttatását így hozza olvasói elé, a nagyközönség tudomására: „Debreczenből kiutasított szoczialisták. A debreczeni munkás, becsületes iparosokat akarta mostanában egy pár szoczialista megmételyezni azzal, hogy izgató nyomtatványokat körözött köztük. Boczkó főkapitány nyomára jött a dolognak s alapjában elfojtotta a szoczialista mozgalmat. Az agitátorokat, köztük a vezetőket, Szabó Béla aradmegyei meg Krémer Mihály szilágybagoczai illetőségű czipészlegényeket kiutasította a városból. A legfőbb ideje volt, hogy meggátolják őket gonosz munkájukban, mert a czipész- és csizmadia-legények egy része már belement a mozgalomba, anélkül, hogy tisztában lettek volna azzal, hogy mit, csinálnak. Az izgatók már gyűléseztek s május elsején tánczmulatságot akartak rendezni. Boczkó Sámuel főkapitány ezt a tánczvigalommal egybekötött ünnepélyt, melynek szintén szoczialista színezete lett volna, betiltotta." Tehát az Egyetértés, a „radikális" lap, helyesli ezt az eljárást. Hát mit szóljanak az uralkodó osztály, a kormány, lapjai erről az esetről, ha a radikális párt orgánuma, annyira sülyed a közszabadság értelmezésében, felfogásában és magyarázatában? Helyesnek találja, hogy a két munkást kiutasították mert agitátorok voltak a szoczialista mozgalomban és helyesnek találja, hogy betiltottak egy táncrvigalmat, mert szoczialista színezete lett volna. Amit tehát még nem is tudtak, hogy mi lesz, betiltottak már előzetesen és mindezt helyesli az a lap, mely panaszkodik, hogy a kormány közegei túlkapásokat követnek el a függetlenségi és 48-as párt választási agitácziójában, hogy képviselő-jelöltjei megbukjanak. Hát nem érdemli meg az ilyen radikális párt, melynek orgánuma a zsarnokságot, a közszabadság és egyéni szabadság ilyen durva megsértését még helyeselni is tudja, hogy a föld színéről elpusztuljon? Hát méltó az ilyen párt, melynek lapja két munkásnak minden ok nélkül történt megrendszabályozását helyeselni is tudja, arra, hogy komolyan vegyék egyáltalában? — A feleletet átengedjük minden elfogulatlan ember véleményének. Az angol parlament saját kebeléből bizottságot küldött ki, hogy a munkásviszonyokat tanulmányozza, mert nagyobbszabású szocziálreformra készül ez a nálunk is „mintaparlamentnek" tartott törvényhozó testület. Ez a bizottság közvetlenül hallgat ki munkásokat és úgy történt, hogy egy magánvasut társaság elbocsátotta azt a munkáját, aki a kihallgatás alkalmával nem hazudott a társaság javára. A parlament ezen a durva eljáráson megbotránkozott, maga elé idézte annak a vasúttársaságnak igazgatóit, kik egyike parlamenti tag, megdorgálta és megbírságolta őket, mert a munkást azért, mivel kötelességszerűleg a bizottság előtt az igazságot mondta, a vasút szolgálatából elbocsátották. Nálunk az ilyesmi természetesen nem fordul elő; itt nemcsak a munkások viszonyait nem akarja ismerni a parlament, hanem magukat a munkásokat sem. Az angol parlamentnek ezt a helyes eljárást ugyanaz az „Egyetértés" az egekig dicsérte és kidomborította az angol parlamentet mint olyan törvényhozó testület, mely korunk és saját feladatának magaslatán áll és mintául ajánlotta a magyar törvényhozásnak, sőt a képviselőket fel is hívta, hogy mondjanak