Népszava, 1895 (23. évfolyam, 1–171. sz.)

1895-06-20 / 50. szám

Csütörtök, 1895. június 20. amely miatt még apró érdekharczaikat is feledni tudják, h­a a szoczialistákról van szó. Egyik gyanakodik a másikra. A feláldozásnak szikrája sincsen keblük­ben. Ideáljaikat széjjelrombolták és a lomtárba vetették. Egyetlen gondjuk: a húsosfazekat biztositása. S vajjon kik állanak szemben a szö­vetkezett kizsákmányolókkal ? Mindazok, akik kézzel és fejjel dolgoznak, akik kizsákmányoltatnak és helyzetük tudatára ébredtek. Férfiak, kik a halálnak talán napról-napra egy darab kenyérért bátran a szemébe néznek, férfiak, akik életüket, vérüket eszméik megvalósítása érdekében szívesen feláldozzák, férfiak, akiknek törekvése ugyan azonos, akik testvéreik­nek érzik magukat és valósággal ver­sengenek egymással, hogy ki a feláldo­zóbb, bátrabb, kitartóbb az eszmék szol­gálatában. Ilyen férfiak nem ijjednek meg senkitől és semmitől. S ezért napról­napra nő a számuk. A példa az, amely ragadós és után­zásra ösztönöz. S ezek a férfiak tudják, hogy miért küzdenek, tudják, hogy a győzelem az övéké lesz. Hiába, megyünk előre. A burzsoá sajtó dühorditása, a kutyamódra csa­holók lármája eléggé bizonyítják ezt. S hiába támadnak meg, hiába üldöznek, erőrködésük csak azt mutatja, hogy fel­tartózhatatlanul megyünk előre V. úr és elvtársai. NÉPSZAVA „Szólj igazat betörik a fejed". Ez a köz­mondás a legjellemzőbb a mai társadalmi „rendre" és annak oszlopaira. Ezúttal Légrády, a kalarábi árus laptulajdonosnak vezérczikk­írójáról szól az ének, ugyanarról, aki nemrég, a nevezett újság, általa írott vezérczikkében oly lelkesen védelmére kelt a mai legjobban berendezett társadalomnak, ostorozván azon ingadozó elemeket, akik, úgymond, „félláb­bal" a polgári felfogás és jog­i rend" szilárd talaján élve, a másikkal pedig már átléptek az átkozott szocziális világnéz­etek terére, el­keresztelvén ezeket a szalon szoczialistáknak, és mindig a rabszolgákkal közlekedtek. Ezek az „előkelők" agitáltak tehát a rabszolgá­k között, hogy az egész környéken egy á­ta­lános rabszolga-fölkelést inszczonálnak s ki adták a jelszót, hogy a következő nyilvános játék alkalmával, melynek Setiába kellett volna megtartatni, a várost hatalmukba ejtik és onnan a fölkelést minden irányban szét­hordják. Hiú ábránd! A rabszolgák szabad­ság mámorukban elfelejtették, hogy tulajdon­képen kikre bizták magukat, a meggondolat­lanság, hogy a rabszolgák vezetők ül maguk­nak „előkelőket" választottak, csak­hamar keserűen megboszulta magát. Az „előkelő" és „intelligens" karthagói ke­zesek, hogy szabadságukat visszanyerjék, értesítették a dologról a római pratort (az ó-rómaiaknál előkelőbb törvényszéki hivatal­nok) Cornelius Lentulust, ki is a kritikus pillanatban 2000 harczossal Setiába jött s ott a la Mao Mahon öldöklést vitt véghez. A rabszolgák, kiket előbb „előkelő" uraik felizgattak és később elárultak, kimondhatatlan zavarba jöt­tek, ami csak siettető vesztüket. Természe­tesen előbb az izgatókat (a rabszolgák közül) és több mint 2000 rabszolgát, férfit, nőt és gyermeket kerítették hatalmukba, kiket ke­resztre feszítettek; a csecsemőket elszakították anyjuk emlőitől, kiket anyjuk szemei láttára darabolták szét. A kizsákmányoló ragadozó állat volt min­den időben, a legiszonyatosabb bestia, mit valaha a föld a hátán hordozott. (Vége következik.) Egyúttal keményen meglec­kéztette polgár­társait, az összetartást és elvhűséget terén legszentebb kötelességüké és, úgymond, aki nem akar meghajolni a bölcs és mindenkinek egyenlő mértékkel mérő törvények előtt, az szedje össze sátorfáját és menjen az „izga­tók" közzé és — uram bocsát — csapjon fel szociáldemokratának. Az igazat megvalva, több bölcsességet té­teleztünk fel V. úrról, úgy az akkori ki­jelentései, mint a mostani viselkedéséről ille­tőleg. Akkor tudnia kellett volna, hogy máról­holnapra senki sem lehet szocziáldemokrata, mivel a mai nemzetgazdászat­­s jogrendnek csaknem az ellenkezőjét kell megtanulnia, ami körülbelül ugyanannyi időt vesz igénybe, mint amennyibe neki került a jelenlegi tu­dománya és miként ő vala egyidőben „fél lábbal" és nem egyszerre mind a kettővel, doktor, akként lesznek az általa elbúcsúzta­tott polgártársaiból idővel szoczialisták. Most pedig neki, akinek a „kis­ujjában" van az egész mai „gazdálkodási" tudomány, — mert hiszen a tudori oklevelet nem a gólya költi — tudnia kellene azt, hogy fá­radság hasznos és tisztességes munka után a mai „rend" mellett meggazdagodni lehetet­lenség. Tudnia kellene azt, hogy manapság csak a proletárokat szabad bebörtönöztetés szempontjából üldözni és leleplezni, nem pe­dig a vele egy elvet valló társadalmi kitűnő­ségeket — a la Cséry. A szoczialistáknak az „üzelmeit" fel lehet fedezni a községtanácsban mindenkor, de sohasem egy csont és rongy bőrziáner pol­gártárs viselt dolgait. Amazok ellen lehet írni és szónokolni, anélkül, hogy ezért a haja szála is meggör­bülne, sőt ellenkezőleg, még kitüntetésre, előléptetésre is számíthat; de, és ezt duplán tudnia kellene egy Vázsonyi Vilmos úrnak, hogy polgártársai ellen, mint olyanok ellen, akik vele egy „meggyőződésen" vannak, akik vele együtt fáradnak a fennálló „rend" és „igazság" bástyáit tatarozni, megvédeni, szó­val kebel­es polgártársai, nos tehát, ezek ellen a községtanácsban agitálni nem szabad és még kevésbé szabad, vagy jobban mondva tanácsos a darázsfészekbe nyúlva onnét ada­tokat kikotorászni, mert, lám, betörik még a polgári fejet is. Ámbár mi szoczialisták csodálkozunk ezen a dolgon, még­pedig azért, mert tudjuk, hogy a polgárok az ilyen „ügyeket" simáb­ban szokták elintézni. Ugyanis, ha valamelyik beavatott polgár­társnak el akar a szája járni, akkor ezt bi­zonyos sáppal betömik, illetve a profitból részt adnak neki. Cséry úr mindenesetre go­romba ember lehet, a kollegialitásról pedig szintén gyér fogalmat bírhat, mivel ellenkező esetben néhány kosár rongy­os csonttal, nem pedig titkos ütlegekkel intézte volna el ezt a felebaráti affért. De hogy is juthatott eszébe (V.) urnak, rádióként fellépni, mikor ezt az ominózus vagyont Cséry ur ezek a földhöz ragadt pro­letárokkal kapartatta ki a szemétből. Érdemes ily páriákról, kik a szemét között talált hulla­dékokból táplálkoznak Cséry urnák zsebeiből a pénzt 50 és harmincz krajczáronkét nap­szám czimen kilopják — hosszú tudósításo­kat közölni ? —bizony nem. Engedje át t. (V.) ni ezt a háládatlan mesterséget a szalon- és nem szalonszoczialistáknak, mert még a fe­jére zúdíthatja az elv- és polgártársainak ha­ragját és utóvégre még kiesik a községi tiszt­viselőségből is, pedig a jövő még az ön szá­mára is rejthet zsíros falatokat. Azok a szegény nyomorult proletárok, akik éhezve, fázva kapargatják a szemétből az ön tisztes polgártársai számára az évi 60—80 ezer fo­rintokat, ezek úgy sem lehetnek háládatosak az ön pártfogásáért, azonfelül még kiteheti magát azon gyanúsításnak — amire még gon­dolni is borzasztó — hogy ön is felcsapott szalonszoczialistának, mitől azonban mi legkevésbé félünk. S­ny. szemle. Bánffy-minisztérium Pozsonyban. Nem múlik el egy vasárnap — írja po­zsonyi levelezőnk — hogy egy „szabadelvű" kapaczitás ne tisztelné meg látogatásával Po­zsony városának ugyancsak „szabadelvű" és hű polgárait. Ma két hete volt itt Erdély igazságügyminiszter ; egy hete Dániel ke­reskedelemügyi, ma megint P­e­r­c­z­e­l bel­ügyminiszter látogatott le Pozsonyba. Hogy mi az oka a miniszterek e túlbuzgóságának, annak többféle magyarázata van, de legin­kább bizonyos az, hogy a szabadelvű­ párt szervezése érdekében történik ez az agitá­c­ionális utazás. Hja, ők miniszterek és agi­tálhatnak pártok érdekében. Őket nem fog­ják el, mint ahogy elfogták Teszársz elvtársunkat, midőn Aninára utazott egy vas-és fémmunkás-szakegylet megalakítása érde­kében. Sőt a miniszter urak megérkezését nagy falragaszok hirdetik, őket bandérium fogadja. A korlátolt és hígvelejű nyárspol­gárság fáklyásmenetet és bankettet rendez számukra, ahol az urak aztán tisztességesen lumpulnak. Persze a czechet, a munkásnép fizeti. P­e­r­o­z­e­l belügyminiszter valósznűleg ellenőrizni jön a főispán működését, ha vár­jon rendeletét, amely a „Népszava" és a szo­czialista röpiratok elkobzására vonatkozik, szigorúan betartja-e ? Pedig Perczel belügy­miniszter bizalmatlankodásának nincs helye, mert a pozsonyi főispán igazán bámulatos dolgokat tesz a szoczialisták üldözése és a szoczialista irodalom elkobzása terén. Sze­gény hivatalnokoknak bőven kijut belőle, a­mi azonban egy csepet sem árt, mert egy kis tanulás ő rájuk is ráfér. A munkások anyagi helyzetével azonban ez urak nem törődnek. De annál inkább tö­rődnek maguk a munkások helyzetükkel, mert szervezkednek. S ebben őket egy magyar miniszter sem fogja tudni meg­akadályoztatni. Szemtelen ficzkó. A szemé­tkihordó ifj. Cséry annyira szemtelen, hogy a Vázsonyi ügyvéddel szemben tanúsított utczai suhancz modorát magyarázni és szépíteni akarja. A „Magyar­ország", ez a máskülönben tisztességes lap, különösképen rendelkezésére bocsájtja magát ezen embernek, daczára annak, hogy egy oly szemétigazgató társaságából, mint ez a Fischer csak szennyesen lehet ki­kerülni. Ez különben nem igen érdekel ben­nünket. De a­mire reflektálnunk kell, az ennek a szemétigazgatónak ama kijelentése, hogy ő Vázsonyit szocziáldemo­kratának hitte és azért pakolta el orvul. Ez a szeméten élő alak nagyon helyesen teszi, ha távol tartja magát a szocziáldemo­kratáktól, mert egy reggel arra ébredhet fel, hogy szemétdombon aludt. A levélhordók sztrájkja után. Amidőn a sztrájkba belefáradt levélhordók visszatértek, hogy szolgálatukat újból elfog­lalják, így szóltak azokhoz a visszamaradt gyászmagyarkákhoz: Hát ti pecsovicsok, miért nem csatlakoztatok azokhoz, akik nem kö­veteltek egyebet, csak a megélhetésre szük­séges fizetést és emberhez illő bánásmódot ? Vagy tinéktek nem fáj az, ha családtok éhe­zik, vagy ti nem olyan, állatias bánásmódban részesültök, mint mi ? És nem úgy izzadtok-e most június havában és még mindig a téli ruhában, mint mi? Holott már április elsején kellett volna megkapnunk azt a rongy ruhadarabot, mely szegény gyáva testünket némileg is elfedné, melyet, daczára annak, hogy az állam 52 forint ruhapénzt ad, felebb­valóink mégis csak kegyelemből akasztanak ránk. S mi lett erre némely pecsovics részé­ről a válasz: Már azt csak megengedhetitek nekem, hogy én ezt nem tehettem, amidőn ön az igazgató úr szakácsnője-

Next