Népszava, 1904. július (32. évfolyam, 81–93. sz.)

1904-07-02 / 81. szám

1904. július 2. NfiPSÍZAVA „Igaz, hogy az ember arcta verítékével kény­telen keresni mindennapi kenyerét, tehát aki nem dolgozik, tulajdonképpen olyan kenyeret eszik, amelyet más érdemelt meg, azaz élezdi. Az élősdi a viszonyok következtében akkora jólétet is élvez­het, hogy ezzel mást megrövidít, sőt elpusztít. Világos, hogy ezt a felebaráti szeretetet tanító vallásnak el kellene ítélnie. Mindig utálat fog el, ha városba vagy fürdőhelyre megyek, ahol annyi rothadó vízzel teli pocsolya és nem dolgozó, csak élvező here van . .. Várjon ez közönyös lehet előt­tünk, lelkészek, a vallás tanítói előtt? Vagy csak távolról is képzelhetjük, hogy a mai rend istentől való ?« A nép szabadságra törekvéséről ezt mondja: „A népek szabadságra törekvését félreismerték az egyház képviselői. A nép nem akart többé a felső osztályok számára dolgozni, de magának is követelt megfelelő földi jólétet. S akkor látták, hogy az egyház képviselői mindent elnéztek, sőt még el is nyomták a népet. Így jött létre a nagy franczia forradalom ! Ne feszegessék ennek a forra­dalomnak borzalmait, ne botránkozzanak meg az er­kölcstelen hordákon anélkül, hogy egyidejűleg a papság bűneit is ne hangsúlyozzák, hiszen az nem vette magának azt a fáradságot, hogy idején föl­emelje óvó szavát, hiszen neki volt akkor a nevelés a kezében ! Ő emelte a királyokat és a birodalom nagyjait. Hogyan lehetséges az, hogy főként a papi nevelés daczára úgy elfajzott az udvari élet s a nép, amint a felhívás elhangzott a szabadu­lásra, azonnal vad hiénákká változott? Ne csak a népet, de nevelőit is ítéljék meg ... A nyomorúság az égbe kiáltott, de a klérus nem hallotta meg a kiáltást. . Nem idézünk többet, volna pedig mit idéznünk. Sok olyan igazság van még ebben a könyvben, amelyet a jámbor hivők vallásosságára veszedelmesnek találtak az római püspökök és jezsuiták. Még egy marék virág. Ha a Tiszavirág virág volna és kellemes illatú, a szerkesztőségünk helyisége állan­dóan olyan ambróziával volna tele, aminől csak a görök istenek szívhattak az Olim­puszon. Akár ambrózia is áradhatna a beküldött végzések halmazából. A Tisza­virág azonban nem virág és még kevésbé illatos, hanem állat, amelyiknek a pocso­lyás víz az eleme. Ilyen forma szagra — a­ poshadás óta — emlékeztetnek a szol­gabíró urak végzései, amelyekből csak úgy árad kifelé a középkor, minden korlátolt­ságával, rosszakaratával és despota haj­landóságaival. Szegszárdon kétszer betiltotta a főszol­gabíró az építőmunkások gyűlését, mert a bejelentők sztrájkoltak. A sztráj­kólók szájának betapasztása, mint újabb módja a sztrájk ellen való védekezésnek, köz­kedveltté kezd válni főszolgabírói körök­ben. Harmadszori bejelentésnél az volt a kifogás, hogy a kőművesek perlik a ben­tartott béreket. Büntetésből nem lesz gyűlés. Albertiben Vaskó, monori főszolgabíró a rendet fölti a gyűléstől, egyebet még nem tudott kifundálni. Cseleknik­ Gusztáv kispesti elvtárs ellen valami izgatási pert indítottak, de be is szüntették. Úgy látszik kevésbé engedel­mes esküdtekre volt kilátás. Makón a főkapitány úr következő meleg levélben tudatta rokonérzését a mun­kásokkal . Tekintettel a munkásnép egyes rétegeiben ta­pasztalható izgatottabb hangulatra, tekintettel azon tapasztalt körülményre, hogy kérelmezők a szocziál munkás népgyűléseket a be­jelentéssel ellentétben, nemcsak a helybeli mun­kások részvétével, hanem több vármegyére kiter­jedésleg s több vármegye munkásainak bevonásá­val rendezték ; s tekintettel azon sajnosan tapasztalt körülményre, h­og­y a munkásosztály egy része félre­ismerve aa­­­t jól felfogott érdekét, olyan irányelveket kezd -Uani, melyeknek követése anyagi romlásukat t­űz­hetik elő; végezetül tekintettel az ez évi mezőgazdasági ,­ményeknek elszomorítvan gyenge állásira, mely körülmény kétszeresen kötelességévé teszi a ható­ágoknak, hogy oda hassanak,•(. miként a munkás­osztály nyugalma megőriztessék, hogy nyugodtan a idejében aratási vállalat után nézhessen, nem pedig hogy népgyűléseken nem hivatott felszóla­lók által izgattassék s téves irányba vezettessék; mindezeknél fogva a népgyűlés tartásának beje­lentését tudomásul nem veszem s annak megtar­tását nem engedélyezem. Tekintettel a mezőgazdasági termények elszomorítóan gyenge állására, nem szabad a munkásoknak beszélniük, nehogy még a munkabér terhe is nyomja a szegény gazdák roskadozó vállait! Már nincs messze Makó attól az ázsiai Jeruzsálemtől! A tolnai alispán jóváhagyta Nunkovics basa 15 napos és 200 koronás ítéleteit néhány elvtárssal szemben, akik egy­­ állítólag betiltott népgyűlésen részt vettek. Meglátjuk Tisza hogyan vélekedik a felebbezésről! Sárréten a főszolgabíró úr a legnagyobb határozottsággal vélte, hogy „a népgyűlés örve alatt az egyébként nyugodt munkás­nép izgatását czélozzák, s ezért nem en­gedett népgyűlést. Minekünk is van leg­nagyobb határozottságú vélekedésünk a bihari sötétségről némely jósok koponyái­ban. Ugyanaz az úr az egylet alapítását is megakadályozta, mert az „állami rend" megzavarásától fél. Igazán nem ártana már a belügyminiszternek megzavarni a bihari szolgabírói „rendet". A pápai munkásképző megalapítását már a miniszter akadályozta meg hason­lóan bölcs megokolással, amiből az is látható, hogy a bihari „rend" sem egy­hamar fog megzavarodni. A váczi főszolgabíró nagyon bízik a csendőrök gyűlészavaró tehetségében, mert a következő megokolással tiltotta be a gyűlést: A kért népgyűlést nem engedélyezem, mert egyrészt a népgyűlésnek a közcsend és közrend érdekéből való zavartalan lefolyására a bejelentők személyi viszonyai elég biztosítékot nem nyújtanak, másrészt, mert a népgyűlés bejelentett tárgyai­nál fogva is, előreláthatólag csak a nép nyugal­mának és békéjének megzavarását s így a közrend és közbiztonság megtámadását idéznék elő. Klerikális gyűlési tudósítás. A nagyváradi klerikálisok lapja, a Tiszántúl 147. számában a következő czikket hozza: A vasúti munkások nagygyűlése. A magyar állam­vasutak szolgálatában levő munkások vasárnap délelőtt nagygyűlést tartottak Budapesten, hogy tiltakozzanak a kereskedelemügyi miniszter ama rendelete ellen, melylyel egy vasúti nyugbérpénz­tár létesítését rendelte el. Több ezer munkás gyűlt össze a Hermina-kertben, hogy negyvenezer tár­suk nevében emeljék föl tiltó szavukat — saját érdekükben. A nagygyűlés a legnagyobb rendben folyt le. Nagy feltűnést keltett azonban a munkások között az, hogy Bokányi Dezső, a nemzetközi szo­c­iáldemokrata párt titkára (1) minden meghívás vagy felkérés nélkül (!) elment a gyűlésre és ott be­szélni kezdett, izgatva a tömeget arra, hogy bármi módon is akadályozzák meg a miniszteri rendelet végrehajtását (1) Sztrájk kellene a népvezér úr­nak. Szeretné negyvenezer embert kenyerétől megfosztani, hogy szaporodjon az ő „proletár" tábora, hogy impozánsabb tüntetéseket tudjon rendezni hogy nagyobb haraggal üvölth­essen az állami és társadalmi rend ellen és izgathasson az osztályok ellen. Bokányi mester újabb negyvenezer baleket akar fogni, kik majd hűségesen fizetik a reájuk rótt párt­adót, hogy bővebben teljék a vezéreknek pezsgőre, czigányra­­ és kéjutazásra Igaz, hogy Bokányi úrék­nak nem kell havonta öt koronát fizetni, mint a miniszternek, ők beérik rongyos egy koronával is, de ezt aztán pontosan kell fizetni. S a munkás ezért az évi 12 koronáért elvtársnak szólíthatja s parolázhat a hatalmas törzsfőnök úrral. Beérheti ezzel egy munkás ? ." Bokányinak ez az Üzletévi OOO.OOO koro­nát jövedelmezne. Nem is olyan megvetendő üzlet, még a szocziáldemokratáknak sem. Szeretnék kiszipolyozni a vérét a szegény vasúti munkásnak. Amíg demonstrál a miniszteri rendelet ellen, addig oda jön a szocziáldemokrata párt megbízottja, kezében készen tartva a zsákot, hogy amikor megtagadják a minisztertől a kényszeradót, az ő zsákjába töltsék az aranyakat. Nem hiszszük, hogy az öntudatos, szorgalmas vasúti munkások felülnek a szélhámos banda ígéreteinek s a saját akaratukból fognak magukra adót vetni, mikor a miniszter jogtalan rendeletét visszautasítják. Abból a pár forint fizetésből elég nehéz saját magukat és családjukat eltartani, nem pedig még munkanélküli uriruhába bújta­tott csavargók passzióira áldozni. Csak akkor lesz szimpatikus a világ előtt a munkások mozgalma, ha azt­ megtisztítják minden hovnátapadó piszoktól. Az a pohos páter, ak­i ezt az újságot szerkeszti, — tudjuk — nem ellensége az itókának és kártyának, nem csoda, ha nem képes czigányozás és pezsgőzés nél­kül még rágalmazni sem. Kevéssé pontos számítással, félmillió koronára teszi azt a pártadót, amelyet negyvenezer vasúti munkás fizetne, ha pártunkhoz tartozna (kereken csak 480.800 koronával mondott többet) s abban a hitben él, hogy a párt­adó amolyan papzsákba került adomány. A papzsákot konkurrencziától félti és tajtékot tűr a vasúti munkások „aranyai­nak" elvesztése felett való félelmében. A páter „munkanélküli csavargó" czím­zése szerintünk kevésbé talál Bokányi elvtársra, akiről tudjuk, hogy mindennap megdolgozik a kenyérért. Munkanélkül élősködőt magához közelebb is találhat a szent atya. Hogy tovább ne fáradjon, ott van a düledező templom mellett egy pom­pás palota, amelyben az ország leggazda­gabb püspöke lakik, akinek évi adója 450.000 koronácska. A jövedelme? Az adónak legalább 10—15-szöröse és — nem dolgozik meg érte. Talán ez a jövedelem csökkenne valamit, ha Biharban sikerülni fog elvtársainknak a hatásos napszámot felemelni. Talán ez a jövedelemleszállítás csökkentené a Tiszántúl szubvenczióját is, amelylyel talán kevesebb elkártyázni való jutna a Tiszántúl szerkesztőinek is.­ Ne féltse szentatya a 40.000 vasutas kenyerét tőlünk, tudják ők, mit csinálnak. Ha meghívás és felszólítás nélkül avat­kozik bele munkásügyekbe, inkább ter­jeszsze ki atyai gondoskodását a bihari görög- és római katolikus püspöki és káp­talani uradalmak századok óta kínlódó parasztjaira, akik között apellagra pusztít. Nyilván azért, mert a mindennapi málé­kenyeret sem húzzák ki a szájából és nem szipolyozzák ki a vérét isten felkent szolgái. A czikk — sajnos — olyan jezsuita­mó­don van megírva, hogy Bokányi elv­társ nem tehet feljelentést. Budapest, július 1. A képviselőházban hétfőn Kovácsevics István horvátországi képviselő adta elénk bizonyítékát annak, hogy mekkora nagy magyar hazaffyság lakozhatik egy ember­ben Budapesten, ha Zágrábban a horvát hazaffyság oszlopa is. A­­beszéde a horvát­magyar zászló, nyelv, szóval az ismert programmpontok viszonyát tárgyalta annyi magyarkodással, amennyi Magyarországon a vérmeseknek sok, Horvátországban ke­vés. Szülő, a kortesfogásairól ismeretes néppárti képviselő és Seemayer János Kaas Ivor múltkori mulasztását pótolták, amikor mindenáron­­a kisbirtokosokat akarták megmenteni nem a nagytőkétől, de a­­ maguk és pártjuk számára. Kedden egy csomó vic­inális üzletének megengedése után Polónyi szórakoztatta a képviselőket. Mindenekelőtt a horvátok ellen tombolt, mert nem születtek magya­roknak, azután Khuen-Hédervárynak ta­padt neki horvátországi politikája és mostani Tiszapártisága miatt. Hogy még valamiről tárgyalhasson, beszélt egy-két órát a vasutasok új eskü mintájáról és újra felesketéséről. Hieronymi azt vála­szolta, hogy, az esküminta a bírák eskü­jének másolata. Sze­rdán nem volt ülés. Csütörtökön Pintér Sándor nemzeti párti mondott hosszabb beszédet magyar ruhában és háromszínű szólamokkal. Tisza a kisbirtokosoknak hitelszövetkezetet és hasonló illastromokat 3. oldal.

Next