Népszava, 1904. július (32. évfolyam, 81–93. sz.)
1904-07-02 / 81. szám
1904. július 2. NfiPSÍZAVA „Igaz, hogy az ember arcta verítékével kénytelen keresni mindennapi kenyerét, tehát aki nem dolgozik, tulajdonképpen olyan kenyeret eszik, amelyet más érdemelt meg, azaz élezdi. Az élősdi a viszonyok következtében akkora jólétet is élvezhet, hogy ezzel mást megrövidít, sőt elpusztít. Világos, hogy ezt a felebaráti szeretetet tanító vallásnak el kellene ítélnie. Mindig utálat fog el, ha városba vagy fürdőhelyre megyek, ahol annyi rothadó vízzel teli pocsolya és nem dolgozó, csak élvező here van . .. Várjon ez közönyös lehet előttünk, lelkészek, a vallás tanítói előtt? Vagy csak távolról is képzelhetjük, hogy a mai rend istentől való ?« A nép szabadságra törekvéséről ezt mondja: „A népek szabadságra törekvését félreismerték az egyház képviselői. A nép nem akart többé a felső osztályok számára dolgozni, de magának is követelt megfelelő földi jólétet. S akkor látták, hogy az egyház képviselői mindent elnéztek, sőt még el is nyomták a népet. Így jött létre a nagy franczia forradalom ! Ne feszegessék ennek a forradalomnak borzalmait, ne botránkozzanak meg az erkölcstelen hordákon anélkül, hogy egyidejűleg a papság bűneit is ne hangsúlyozzák, hiszen az nem vette magának azt a fáradságot, hogy idején fölemelje óvó szavát, hiszen neki volt akkor a nevelés a kezében ! Ő emelte a királyokat és a birodalom nagyjait. Hogyan lehetséges az, hogy főként a papi nevelés daczára úgy elfajzott az udvari élet s a nép, amint a felhívás elhangzott a szabadulásra, azonnal vad hiénákká változott? Ne csak a népet, de nevelőit is ítéljék meg ... A nyomorúság az égbe kiáltott, de a klérus nem hallotta meg a kiáltást. . Nem idézünk többet, volna pedig mit idéznünk. Sok olyan igazság van még ebben a könyvben, amelyet a jámbor hivők vallásosságára veszedelmesnek találtak az római püspökök és jezsuiták. Még egy marék virág. Ha a Tiszavirág virág volna és kellemes illatú, a szerkesztőségünk helyisége állandóan olyan ambróziával volna tele, aminől csak a görök istenek szívhattak az Olimpuszon. Akár ambrózia is áradhatna a beküldött végzések halmazából. A Tiszavirág azonban nem virág és még kevésbé illatos, hanem állat, amelyiknek a pocsolyás víz az eleme. Ilyen forma szagra — a poshadás óta — emlékeztetnek a szolgabíró urak végzései, amelyekből csak úgy árad kifelé a középkor, minden korlátoltságával, rosszakaratával és despota hajlandóságaival. Szegszárdon kétszer betiltotta a főszolgabíró az építőmunkások gyűlését, mert a bejelentők sztrájkoltak. A sztrájkólók szájának betapasztása, mint újabb módja a sztrájk ellen való védekezésnek, közkedveltté kezd válni főszolgabírói körökben. Harmadszori bejelentésnél az volt a kifogás, hogy a kőművesek perlik a bentartott béreket. Büntetésből nem lesz gyűlés. Albertiben Vaskó, monori főszolgabíró a rendet fölti a gyűléstől, egyebet még nem tudott kifundálni. Cseleknik Gusztáv kispesti elvtárs ellen valami izgatási pert indítottak, de be is szüntették. Úgy látszik kevésbé engedelmes esküdtekre volt kilátás. Makón a főkapitány úr következő meleg levélben tudatta rokonérzését a munkásokkal . Tekintettel a munkásnép egyes rétegeiben tapasztalható izgatottabb hangulatra, tekintettel azon tapasztalt körülményre, hogy kérelmezők a szocziál munkás népgyűléseket a bejelentéssel ellentétben, nemcsak a helybeli munkások részvétével, hanem több vármegyére kiterjedésleg s több vármegye munkásainak bevonásával rendezték ; s tekintettel azon sajnosan tapasztalt körülményre, hogy a munkásosztály egy része félreismerve aat jól felfogott érdekét, olyan irányelveket kezd -Uani, melyeknek követése anyagi romlásukat tűzhetik elő; végezetül tekintettel az ez évi mezőgazdasági ,ményeknek elszomorítvan gyenge állásira, mely körülmény kétszeresen kötelességévé teszi a hatóágoknak, hogy oda hassanak,•(. miként a munkásosztály nyugalma megőriztessék, hogy nyugodtan a idejében aratási vállalat után nézhessen, nem pedig hogy népgyűléseken nem hivatott felszólalók által izgattassék s téves irányba vezettessék; mindezeknél fogva a népgyűlés tartásának bejelentését tudomásul nem veszem s annak megtartását nem engedélyezem. Tekintettel a mezőgazdasági termények elszomorítóan gyenge állására, nem szabad a munkásoknak beszélniük, nehogy még a munkabér terhe is nyomja a szegény gazdák roskadozó vállait! Már nincs messze Makó attól az ázsiai Jeruzsálemtől! A tolnai alispán jóváhagyta Nunkovics basa 15 napos és 200 koronás ítéleteit néhány elvtárssal szemben, akik egy állítólag betiltott népgyűlésen részt vettek. Meglátjuk Tisza hogyan vélekedik a felebbezésről! Sárréten a főszolgabíró úr a legnagyobb határozottsággal vélte, hogy „a népgyűlés örve alatt az egyébként nyugodt munkásnép izgatását czélozzák, s ezért nem engedett népgyűlést. Minekünk is van legnagyobb határozottságú vélekedésünk a bihari sötétségről némely jósok koponyáiban. Ugyanaz az úr az egylet alapítását is megakadályozta, mert az „állami rend" megzavarásától fél. Igazán nem ártana már a belügyminiszternek megzavarni a bihari szolgabírói „rendet". A pápai munkásképző megalapítását már a miniszter akadályozta meg hasonlóan bölcs megokolással, amiből az is látható, hogy a bihari „rend" sem egyhamar fog megzavarodni. A váczi főszolgabíró nagyon bízik a csendőrök gyűlészavaró tehetségében, mert a következő megokolással tiltotta be a gyűlést: A kért népgyűlést nem engedélyezem, mert egyrészt a népgyűlésnek a közcsend és közrend érdekéből való zavartalan lefolyására a bejelentők személyi viszonyai elég biztosítékot nem nyújtanak, másrészt, mert a népgyűlés bejelentett tárgyainál fogva is, előreláthatólag csak a nép nyugalmának és békéjének megzavarását s így a közrend és közbiztonság megtámadását idéznék elő. Klerikális gyűlési tudósítás. A nagyváradi klerikálisok lapja, a Tiszántúl 147. számában a következő czikket hozza: A vasúti munkások nagygyűlése. A magyar államvasutak szolgálatában levő munkások vasárnap délelőtt nagygyűlést tartottak Budapesten, hogy tiltakozzanak a kereskedelemügyi miniszter ama rendelete ellen, melylyel egy vasúti nyugbérpénztár létesítését rendelte el. Több ezer munkás gyűlt össze a Hermina-kertben, hogy negyvenezer társuk nevében emeljék föl tiltó szavukat — saját érdekükben. A nagygyűlés a legnagyobb rendben folyt le. Nagy feltűnést keltett azonban a munkások között az, hogy Bokányi Dezső, a nemzetközi szociáldemokrata párt titkára (1) minden meghívás vagy felkérés nélkül (!) elment a gyűlésre és ott beszélni kezdett, izgatva a tömeget arra, hogy bármi módon is akadályozzák meg a miniszteri rendelet végrehajtását (1) Sztrájk kellene a népvezér úrnak. Szeretné negyvenezer embert kenyerétől megfosztani, hogy szaporodjon az ő „proletár" tábora, hogy impozánsabb tüntetéseket tudjon rendezni hogy nagyobb haraggal üvölthessen az állami és társadalmi rend ellen és izgathasson az osztályok ellen. Bokányi mester újabb negyvenezer baleket akar fogni, kik majd hűségesen fizetik a reájuk rótt pártadót, hogy bővebben teljék a vezéreknek pezsgőre, czigányra és kéjutazásra Igaz, hogy Bokányi úréknak nem kell havonta öt koronát fizetni, mint a miniszternek, ők beérik rongyos egy koronával is, de ezt aztán pontosan kell fizetni. S a munkás ezért az évi 12 koronáért elvtársnak szólíthatja s parolázhat a hatalmas törzsfőnök úrral. Beérheti ezzel egy munkás ? ." Bokányinak ez az Üzletévi OOO.OOO koronát jövedelmezne. Nem is olyan megvetendő üzlet, még a szocziáldemokratáknak sem. Szeretnék kiszipolyozni a vérét a szegény vasúti munkásnak. Amíg demonstrál a miniszteri rendelet ellen, addig oda jön a szocziáldemokrata párt megbízottja, kezében készen tartva a zsákot, hogy amikor megtagadják a minisztertől a kényszeradót, az ő zsákjába töltsék az aranyakat. Nem hiszszük, hogy az öntudatos, szorgalmas vasúti munkások felülnek a szélhámos banda ígéreteinek s a saját akaratukból fognak magukra adót vetni, mikor a miniszter jogtalan rendeletét visszautasítják. Abból a pár forint fizetésből elég nehéz saját magukat és családjukat eltartani, nem pedig még munkanélküli uriruhába bújtatott csavargók passzióira áldozni. Csak akkor lesz szimpatikus a világ előtt a munkások mozgalma, ha azt megtisztítják minden hovnátapadó piszoktól. Az a pohos páter, aki ezt az újságot szerkeszti, — tudjuk — nem ellensége az itókának és kártyának, nem csoda, ha nem képes czigányozás és pezsgőzés nélkül még rágalmazni sem. Kevéssé pontos számítással, félmillió koronára teszi azt a pártadót, amelyet negyvenezer vasúti munkás fizetne, ha pártunkhoz tartozna (kereken csak 480.800 koronával mondott többet) s abban a hitben él, hogy a pártadó amolyan papzsákba került adomány. A papzsákot konkurrencziától félti és tajtékot tűr a vasúti munkások „aranyainak" elvesztése felett való félelmében. A páter „munkanélküli csavargó" czímzése szerintünk kevésbé talál Bokányi elvtársra, akiről tudjuk, hogy mindennap megdolgozik a kenyérért. Munkanélkül élősködőt magához közelebb is találhat a szent atya. Hogy tovább ne fáradjon, ott van a düledező templom mellett egy pompás palota, amelyben az ország leggazdagabb püspöke lakik, akinek évi adója 450.000 koronácska. A jövedelme? Az adónak legalább 10—15-szöröse és — nem dolgozik meg érte. Talán ez a jövedelem csökkenne valamit, ha Biharban sikerülni fog elvtársainknak a hatásos napszámot felemelni. Talán ez a jövedelemleszállítás csökkentené a Tiszántúl szubvenczióját is, amelylyel talán kevesebb elkártyázni való jutna a Tiszántúl szerkesztőinek is. Ne féltse szentatya a 40.000 vasutas kenyerét tőlünk, tudják ők, mit csinálnak. Ha meghívás és felszólítás nélkül avatkozik bele munkásügyekbe, inkább terjeszsze ki atyai gondoskodását a bihari görög- és római katolikus püspöki és káptalani uradalmak századok óta kínlódó parasztjaira, akik között apellagra pusztít. Nyilván azért, mert a mindennapi málékenyeret sem húzzák ki a szájából és nem szipolyozzák ki a vérét isten felkent szolgái. A czikk — sajnos — olyan jezsuitamódon van megírva, hogy Bokányi elvtárs nem tehet feljelentést. Budapest, július 1. A képviselőházban hétfőn Kovácsevics István horvátországi képviselő adta elénk bizonyítékát annak, hogy mekkora nagy magyar hazaffyság lakozhatik egy emberben Budapesten, ha Zágrábban a horvát hazaffyság oszlopa is. Abeszéde a horvátmagyar zászló, nyelv, szóval az ismert programmpontok viszonyát tárgyalta annyi magyarkodással, amennyi Magyarországon a vérmeseknek sok, Horvátországban kevés. Szülő, a kortesfogásairól ismeretes néppárti képviselő és Seemayer János Kaas Ivor múltkori mulasztását pótolták, amikor mindenárona kisbirtokosokat akarták megmenteni nem a nagytőkétől, de a maguk és pártjuk számára. Kedden egy csomó vicinális üzletének megengedése után Polónyi szórakoztatta a képviselőket. Mindenekelőtt a horvátok ellen tombolt, mert nem születtek magyaroknak, azután Khuen-Hédervárynak tapadt neki horvátországi politikája és mostani Tiszapártisága miatt. Hogy még valamiről tárgyalhasson, beszélt egy-két órát a vasutasok új eskü mintájáról és újra felesketéséről. Hieronymi azt válaszolta, hogy, az esküminta a bírák esküjének másolata. Szerdán nem volt ülés. Csütörtökön Pintér Sándor nemzeti párti mondott hosszabb beszédet magyar ruhában és háromszínű szólamokkal. Tisza a kisbirtokosoknak hitelszövetkezetet és hasonló illastromokat 3. oldal.