Népszava, 1904. szeptember (32. évfolyam, 107–119. sz.)

1904-09-01 / 107. szám

A magyarországi szocziáldemokrata párt központi közlönye. ELŐFIZETÉSI­ DÍJ : a keddi, csütörtöki és nzombati kiadásra: Egész évre 14.40 K.,»/« évre 7.20 K. '/«évre 3.60 K., 1 hóra 1.20 K. Volkertimme-rel együ­tt egész évre 19.20 K., '/« évre 9.60 K., »/« évre 4.80 K., 1 hóra 1.60 K. Csupán a csü­törtöki kiadásra: •gém évre 4.80 K., félévre 2.40 K., »/« évre 1.20 K., 1 hóra 40 f. Politikai lap. Megjelelt minden kedden, csütörtökön és szombaton. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., József-körut 18. sz., aholA mindennemű levelezések és egyéb küldemények intézendők. MT TELEFON-SZÁM 54-1­4. Szerkesztővel értekezni lehet minden hétfőn, azerdSB és szombaton este a PS-ig. Lassalle-Ünnepély. Budapest munkásai vasárnap, szeptem­ber hó 11-én, délután 3 órakor a „Trieszti Nőhöz" czímzett vendéglő helyiségeiben (Erzsébet királyné-út 7. szám alatt) Lassalle Ferdinánd­­ emlékezetére­l ünnepélyt rendeznek. Bővebb értesítést leg­közelebb. Még egyszer. Sokat írtunk, még többet beszéltünk róla, de nem eleget. Ha babonásak vol­nánk, a­zt hinnék, átok lógta meg a mun­kásokat, azért nem tudnak mozdulni. Az a lelkesedés, melyet a munkások a napi­lapért való óhajtásban nyilvánítottak, csodálatra méltó; az a­­közömbösség, melyet az érte való munkában, az agitá­czióban tanúsítottak, megdöbbentő. Igen, megdöbbentő, mert egyenesen a kétség­beesésbe kergethetné az igazi szoczialis­tákat az a gondolat, hogy míg a külföl­dön számtalan nagyobb városnak meg van a maga szoczialista napilapja, addig mi alig vagyunk képesek az egész ország számára egyetlen egyet teremteni. Azzal érvelnek a munkások, hogy nagy a szegénység, azért nem eredményesebb az agitáczió. A szegénység igaz lehet, de nem igaz, hogy az gátját képezhetné a sikernek. Ha a munkások egyetlen fillért nem áldoztak volna is erre a czélra, csak megtették volna a kötelességüket a kávé­házakban, vendéglőkben, kávémérésekben, kifőzésekben és borbélyüzletekben, akkor is többnek kellett volna befolyni, huszonötezer előfizetőnél. A napilap fönnállását ezekre az üzletekre alapítani nem lehet, az bizo­nyos ; maguknak a munkásoknak kell be­lépni az előfizetők sorába, hogy a lap biztosítva legyen. De hogy a befolyt elő­fizetők száma nemcsak, hogy el nem érte, de eddig még meg sem közelítette a fenti számot, az kétségbeejtő bizonyítéka annak, hogy, néhány derekabb elvtársat leszámítva, a szoczialisták tömege nem­csak áldozni nem tud, de még agitálni sem. Ott sem tesz semmit, ahol nem ke­rülne egy fillérjébe sem. Ez pedig már nem lehetetlenség, hanem egyszerűen lustaság és tudatlanságból származó vétkes, öngyilkos közömbösség. Ennek a mentségére pedig már nincsen kádenczia. Az idő szárnyakon rohan, alig néhány hetünk van még hátra a munkára, meg se merjük azt hinni, hogy az elv­társak csak azért nem csinálnak napila­pot, mert lusták itt-ott szót ejteni az ér­dekében. Hogy kimondják kongresszuson a lap szükségességét s egyúttal megaka­dályozzák határozatuknak végrehajtását. Akkor elég sajnálatos és szégyenletes, de valóság lesz, hogy a napilapnak mi magunk állunk az útjában. A magunk nembánom­sága, a magunk gyámoltalansága. Ha pedig a Népszava most sem tud napilap lenni, ha ez a munkánk kudarczc­al végződne, akkor hosszú ideig ne merjen senki azzal a kívánsággal lépni föl, hogy így kellene meg úgy kellene, mert a beszéd­ből nekünk már volt részünk elég, de úgy látszik, a cselekvésre vagyunk képtele­nek. Pedig ez, a cselekvés, szükséges első­sorban a lap megteremtéséhez. Az eddig való munkában csak az tűnt ki, hogy magyarok vagyunk." Dekoratív dolgokat, melyek a maguk idején és he­lyén szintén hasznosak, tudunk csinálni. Tüntetéseken, gyűléseken tízezrével jele­nünk meg. „Jogot a népnek" felírású tűt hordunk a kabátunkon, jeléül annak, hogy nem szégyeljük szoczialistaságunkat. Mind szép dolog — de csak akkor, ha tartalma is van. A tartalmat azonban az a kétség­telen tény adja meg, ha, mikor arra szük­ség van, cselekedni is tudunk. A cselekvési képesség és akarat bizonyí­tására a magyarországi pártnak talán még soha nem volt annyi és akkora alkalma, mint most. És elmulasztása sem okozott soha nagyobb kárt, mint most okozhat. A napilap megalakításának ténye volna az első bizonyságtételünk arról, hogy nemcsak parírozni tudunk, hanem vissza­vágni is, impozánsan, kegyetlenül. Három­szor megjelenő lapunkat tönkre akarják tenni s mi azzal felelünk, hogy naponta jelentetjük meg. Valóban, ennél hatalma­sabb visszacsapást képzelni sem lehet. És ha meg nem teszszük, nagyobb gyámol­talanságot még nem látott a világ. Az a kérdés: méltók akarunk-e lenni a nemzetközi munkássághoz, mely éppen a sikeres és szívós munkával tündököl, vagy bebizonyítjuk, hogy nekünk csak a szánk tud járni. A néhány hetet, mely még előttünk van, nagyon jól föl lehet használni. A pár hét alatt még mindent pótolni is lehet, csakhogy akkor már iga­zán a legnagyobb buzgalommal és meg­feszített szorgalommal kell munkához látni. Senki se gondolkozzék ugy, hogy ő maga nem számít, hiszen ha a többiek megteszik a kötelességüket, akkor úgyis játszva elérjük czélunkat. Az a baj, hogy eddig, úgy látszik, mindenki így gondol­kozott s azért csináltunk ilyen keveset. A kötelességteljesítés csak úgy egész és csak úgy felelhet meg a párt czéljainak, ha mindenki hozzáadja a maga részét. Épp olyan érthetetlen gondolkozásra mutat, ha egy elvtárs azt mondja: Én most nem fizetek elő, majd csak ha meglesz a napi­lap , hiszen én úgyis biztos vagyok. Az ember el se képzelné, hogy vannak igen értelmes elvtársak, kik így gondolkoznak, pedig vannak. Akkor gondolkoznak így, mikor jól tud­ják, hogy számokkal dolgoztunk. A kon­gresszus kimondja, hogy az előfizetők számának bizonyos magasságot kell elérni, hogy a lapot megcsinálhassuk. S ahelyett, hogy mindenki sietne a sorba lépni, hogy őt is számba lehessen venni, kényelmes­kedik s azt mondja, hogy ő ráér, mert ő úgyis bizonyos. Ez olyan öregbaka-büszke­ség, mely mindig azt mondja: csak hadd menjenek előbb az ujonczok, én majd ott leszek ! Csakhogy ezzel a bizonyossággal mi most nem sokra megyünk, mert tudnunk kell, ki a bizonyos, már­pedig, ha az illető nem jelentkezik, mi bizony meg nem álmodhatjuk, hogy kikre számíthatunk s kikre nem. Ez a fenséges büszkeség, mely olyan Pató Pál-féle kijelentésekben nyilvánul meg, többet ártott a mozgalom­nak, mint hinnénk. És az ilyen okoskodá­sokkal nem is jutunk messzebbre, mint Pató Pál jutott. Egy szó annyi mint száz: a Népszavát napilappá kell csinálnunk. Ez már a kor és pártunk fejlődésének parancsa. Nem hiszszük, hogy szükség legyen még az e tárgyról való beszélgetésre. Ébredjen föl most minden munkásban a tudat, hogy csak a legintenzívebb munkával érhetjük el czélunkat és ha ennek a tudatnak engedelmeskedik is, akkor alig telhet el pár hónap: a Népszava minden nap síkra száll a szoc­iáldemokráczia igazáért és minden nap újabb erőt meríthetünk belőle a mi küzdelmünkre. Ha pedig nem tudjuk, jobban mondva, nem akarjuk ezt a fel­adatot végrehajtani, akkor nem marad más hátra, mint hogy­­ szégyeljük ma­gunkat ! A Népszava mai száma 8 oldal.

Next