Népszava, 1904. október (32. évfolyam, 120–132. sz.)

1904-10-01 / 120. szám

1904. október 1. N­É­P­S­Z­AVA 89.980 koronát, Róbert pármai herczeg 48.871 koronát, gróf Karácsonyi Jenő 47.765 koronát, gróf Batthyány László 37.322 koronát, gróf Zichy Ágoston 30.020 koronát, Csávossy Gyula 26 565 koronát, gróf Wimpfen Simon 22.489 koronát, gróf Karácsonyi Aladár 20.006 koronát, gróf Nákó Sándor 19.964 koronát, báró Dániel Ernő 19.240 koronát, Karácsonyi Andor 17.814 koronát, gróf Szápáry Pál 17.124 koronát, József főherczeg 17.014 koronát, báró Gerliczy Ferencz 14.714 koronát, Dungyerszky Lázár 13.617 koronát, her­czeg Oderscotchy Géza 11.816 koronát, Kohner Henrik 10.864 koronát, báró Ni­kolics Fedor 10.824 koronát, báró Lipthay Frigyes 10.756 koronát. Azonkívül 22-en fizetnek 5000 koronán felüli adót. Hát még a jövedelem ? ! — Nos, ezért olyan korrupt ez a megye, ezért olyan nyomo­rult a népe, ezért folyik ott a szoczialista­hajsza. A nagybirtok gondolatvilága s a feudális erkölcsök teljes mértékben dia­dalt ülnek a torontáli Kánaánban. Adalék az ű­skommunizmushoz. Ismét egy adat a „mindig igy volt, min­dig igy lesz" korlátolt jelszava ellen. Ismét jelent meg egy munka, amely egy ember­fajt ír le, amely még az ősi kommunizmus állapotában él. Nem is oly régen a pápuákról írtunk egy magyar utazó adatai alapján, most egy angol utazó czikke nyomán írhatunk az ausztráliai benszülöttek társadalmi hely­zetéről, amely mintája a magántulajdon előtti állapotnak. A csokoládé-barna, vézna testű ausztráliai néger törzsekben él. A magántulajdont nem ismeri, sőt a törzs­tulajdon fogalma sincs nála teljesen ki­fejlődve. Nincs törzsfőnöke, de köztársaság­szerű kormányformájuk élén a felnőttek gyülekezete és a vének tanácsa áll. A kettős házasságot nem ismeri, de a prosti­túcziót sem. A házasság formája a törzsön belül a szabad szerelem, az úgynevezett törzsházasság. Nő és férfi egyformán fog­lalatoskodnak élelemszerzéssel, halászattal és vadászattal. Lakóhelyük nem állandó, de vándorolnak az elhagyott őserdőkben. Számuk rohamosan fogy, mert az európai De igaz, hát reggelizni kell az ember­nek. A Márkus-tér bezárt ajtaitól nem nagyon ijedtünk meg. Ezek itt gyáva uri­boltosok, akik a kirakatokat féltik a mun­kásoktól. Így gondoltuk eleinte. Hiszen Budapesten is le szokták huzigálni az ablaktáblákat, amerre a munkások elvo­nulnak, abban a jámbor, együgyű tudat­ban, hogy a szoczialista nem is tud ünne­pelni anélkül, hogy néhány ablaküveget be ne törjön. Gyerünk hát ki az utczákra, nem kell félni, amíg pénz van, addig ennivaló is lesz Velencze városában. Megyünk, megyünk, megyünk, előre, hátra, össze-vissza, de csak nincs üres boltajtó az egész világon. Végképpen be van csukva Velencze városa. Ilyen lehet egy város a holdvilágban, ahol millió esztendő óta nincsen élet. Sehol, kivétel kedvéért sincs egy nyitott üzlet. A kofák nem ülnek a Rialto-híd körül, a gondolások nincsenek állomásaikon, egyet­len pénzért rendelkezésre álló lélek nin­csen Velenczében. Minden ajtón gyász­keretes czédulák­ pusztítja őket s a czivilizáczióhoz alkal­mazkodni képtelenek. Alig néhány év múlva nem lesz már élő abból a fajból, amely egykor egy világrész ura volt. Nem lesz többé más, mint argumentum a mi könyveinkben és a kapitalista­­ gyarmatosítás szégyenének emléke. Az ember melankólikus hangulatban szinte hajlandó volna ennek daczára is megirigyelni a „czivilizálatlan" ősember állapotát és könnyen elítélné magát a művelődést, amely megöli ezt a boldog fajt, ha nem tudná, hogy nem a czivili­záczió a gyilkos, de a kapitalista; hogy nem a műveltség a bűnös a mi társadal­munk alávalóságaiban, de a magántulaj­don. A mi hivatásunk éppen az, hogy az emberiség boldogulását nem a czivilizác­ió ellenére, de annak segítségével küzdjük ki. Lotto proletario. Száz forintért sincsen egy czipó vagy egy zsemlye, vagy egy korty ital, vagy egy findzsa kávé. A dohányosboltok is mind bezárva, aki nem gondoskodott ma­gáról, ezt is nélkülözni kénytelen a pro­letárok gyásznapján. A vonaton meg­érkező idegenek a tekervényes szárazföldi után, ezen a valóságos labirintuson kény­telenek bejönni a városba és mindenki maga czipeli a táskáját. Finom asszony­ságok kövér koffer súlya alatt görnyedez­Ezelőtt néhány hónappal a fehértemplomi törvényszék elitélt egy sereg elvtársunkat mindenféle veszedelmes izgatás, szoczia­lista újság olvasása­ és egyéb hasonló égbe­kiáltó bűntett miatt. A vádlottakat a tár­gyaláson dr. Abonyi Henrik temeskubini ügyvéd képviselte, amiért elvtársaink tisz­tességgel megfizették. Az­­ítélet után elítélt elvtársaink egy fővárosi ügyvédre bízták a védelmüket és ez az ügyvéd, aki mint a munkások ügy­védje ismeretes, levélben kért felvilágosí­tást egynémely dologban az elitéltek előbbi képviselőjétől, dr. Abonyi Henriktől. Dr. Abonyi semmi felvilágosítást nem adott, ellenben levelet írt a munkások ügyvédjének és abban ígyen ad kifejezést nemes haragjának: „Mit akarnak önök a mi népünktől? Itt élnek azok az emberek nyugodtan ... Boldogabb földnépe nincs széles Magyar­országon. S önök ide küldenek lázitókat. Őrült ideákat prédikáltatnak. Hisz írni és olvasni se tudnak ! (De boldogabb föld­népe nincs széles Magyarországon. Szerk.) . . . Megbeszélt dolog volt már, hogy éjjel az összes községek mind összeállanak és kiirtják a kaputosokat. (Nem szabad feledni, ez az ember védte elvtársainkat a főtér­nek. Egy szigorú angol úr, büszke tekintetű nejével kétoldalt a fülénél fogva czepel egy istentelen nagy utazóládát zajos derültséget keltve véges-végig a szomorú városban. Délig csak mulatságos a dolog és gyö­nyörködtet a proletár tüntetés impozáns volta; szépek a munkásdalok, amelyeket nagy csapatok énekelnek járva-kelve a városban. Hanem úgy tizenkettő tájban, vagy pláne amint olasz időszámítás szerint tizenhárom óra felé kúszik az óramutató: gyomor - felsége megszakít minden kö­zösséget a szívvel és a lélekkel és hangos méltatlankodással követeli a maga jogait. Vége a tréfának: itt egész komolyan nincs mit enni. Ha igaz, hogy a föld méhében dübörög már a proletár forrada­lom moraja, úgy szent igaz, hogy ezt túlharsogja az általános gyomorkorgás: tízezer idegen gyomor dübörgi a proletár­gyász mellé a leggyászosabb muzsikát. Velencze, az éhes város! Néhányan rájönnek, hogy egyik-másik nagy szállodában, amely az utcza felől gondosan be van csukogatva, az udvar felől kerülve, lehet jó pénzen egy kis ennivalót kapni. Akihez eljut a hír és szerencsés, hogy az előtte jártak föl nem ették a készletet, az kap annyit, amennyi­vel az éhségét elütheti. Aki kevésbé sze­rencsés, az megvigasztalja magát azzal, hogy a zsidóknak is hosszú napjuk van ma, ha azok tudnak böjtölni, hát böjtöl­jünk mi is. Így zsidósítottak el a munká­sok Velenczében 19-én néhány ezer ide­gent, közöttük talán olyanokat is, akik a Jehova ujját érezték a dologban: a kényszerböjtölésben. Másnap reggelig, tehát teljes 36 órán keresztül, nem volt ennivaló Velenczében. A „Honi ipar"-nak használt, amint látszik, múltkori czik­künk. Sugár Ottó urat uszítótekintélylyé avattuk, ami oly előnyösen ütött ki a Mulatságnak éppen nem mondható és aki éppen beleesett a dologba, az káromkodott, ha még olyan nagy szívbéli örömet érzett is a munkásgyász impozáns megnyilatko­zása fölött. Káromkodtam magam is, mint a záporeső, ellenben éhes dühömben is nevetnem kellett a kákabélű német kis­asszonykákon és mindenféle elegáns ura­kon és hölgyeken, akik maguk se tudva miért és hogyan, de kutyául koplaltak a buggerui elesettek emlékére és sápadt ábrázattal szimatoltak ennivaló után a be­zárt városban, oda-oda tartva fülüket egy­egy becsukott ajtóhoz, amely mögül — én isteni muzsika! — evőszerszám-csöröm­pölés hallatszott. Akármilyen éhes voltam és bármennyire éreztem, hogy velem itt valami jogtalanság történik, a többi éhes ember mind komikus volt nekem és mind­nek meg szerettem volna mondani akkor, amikor legjobban korgott a hasa. — Látja, madame és monsieur, éhesnek lenni borzasztó állapot. De holnap újra kinyitják a boltokat és én újra ehetik a pukkadásig velem együtt. De madame és monsieur: van a világon egynehány száz­ezer ember, akinek hiába vannak nyitva a boltok és a jó illatot árasztó vendéglők, mert ezek nem azért nem esznek, mivel­hogy nem kapnak, hanem mert nincs miből venniök ennivalót. És ez nem múló állapot, egy napi heczcz, hanem egy életen keresztül kísérő. Önt már­is végtelenül felbőszítette az éhség, pedig az néhány órás csupán. De hát akik egy életet ke­resztül koplalnak , hol veszik azok a türel­met és higgadtságot, hogy torkon nem ragadják önt, óh madame és monsieur, amikor a 24 órában ötödször étkezik?! Dr. Kadosa MarczelL A ledőlt oszlop­­ gyaláson. A szerk.) ... Az önök pártja életében se fog annyit tehetni járásunkért, amennyit magam teszek a nemzetiségi vidéken és ha isten éltet, még majd a jö­vőben tenni fogok. Szocziális érdekek ! Hisz melyik intelligens ember az, aki nem törekedik ezen? De nem alulról kezdik a szocializmust, hanem felülről (!) s ugy kell áthatni az alsóbb rétegeket is . . . Nem őrült eszmék, hanem a tényleges viszonyok fokozatos s lehető javítása kell a népnek. Munkás, szorgalmas, józan életre való oktatás s erkölcsi felfogás nemesítése ... Ez az intelligens emberek dolga. Én részemről, aki ide izgatni jön, a lábát üttetném le. Tessék ingyen föld­míves-iskolát nyitni, tanítani szorgalmas, dolgos életre, akkor majd meghajlok." Budapesti ügyvéd barátunkat roppantul meghatotta a levél és ámbár nem nyitott ingyen földmíves-iskolát, örömmel vette tudomásul, hogy a jeles temeskubini kol­léga önmaga többet tesz a nép érdekében, mint az egész szocziáldemokrata párt. Azóta eltelt egy fél esztendő és Abonyi úr serényen dolgozott a „létező viszonyok fo­kozatos és lehető javításán". A létező vi­szonyok tényleg fokozatosan javultak is, és ki tudja, még mennyire javultak volna, ha a nép igaz barátját közben egy kis baleset nem éri. Amint ugyanis az erköl­csök nemesítésén fáradozott, közben igazi önfeláldozó apostolként önmagáról és a saját erkölcséről tökéletesen megfeledke­zett. Így történt, hogy az erkölcsök ne­mesítésének és a létező viszonyok foko­zatos javításának kellő közepében tegnap a fehértemplomi vizsgálóbíró sikkasztás, csalás és egyéb hasonló szépséghibák miatt letartóztatta a nép barátját, még mi­előtt az erkölcsöket végképpen megneme­sítette, a tényleges viszonyokat tökélete­sen megjavította és vagy egy izgatónak a lábát leüttette volna. Sic transit gloria mundi. Ledőlt egy oszlop: keresztények sírjatok! 3. oldal.

Next