Népszava, 1905. szeptember (33. évfolyam, 169–194. sz.)
1905-09-01 / 169. szám
2 tályoknak annyit ér gazdaságilag a politikai egyeduralom, a kizsákmányolás korlátlan és proletár-ellenőrzés nélkül való szabadsága, hogy még — balesetbiztosítást is ígér azért, hogy lemondjunk ellenőrzési jogunkról a parlamentben, befolyásunkról a törvényhozásba, a nép akaratának — a nem-szocialista nép akaratának is — befolyásáról az ország kormányzásába, akkor nekünk százszor többet ér ez a jog. Százszor többet, mert amit mi egyelőre nyerhetünk vele, az csak egy-két százaléka lesz annak, amit a burzsoázia továbbra is el fog rabolni az alkotó, a teremtő Munkától! SZEMLE. Budapest, augusztus 31. Ő és a liga, nyomatni. Itt a bizonyíték! Itt a szabadkőművesség ! Itt a vörös lóláb! Itt a p. Kristó(ffy)! Aztán. Még ez is. Statisztikát se csinált. Mármint a liga. Hogy mert belefogni statisztika nélkül? Számcsinálás nélkül. Adatgyártás nélkül. Hogy merte elhanyagolni az ő példáját. A Lapja példáját. Hogy mert megelégedni annyi számmal, amennyiből mindenki előtt világos, hogy az általános választói jog kell. Miért nem hazudott? Miért nem csinált olyan számokat, hogy Őneki legyen igaza?! Gyanús. Megint gyanús. Őneki gyanús. Tehát gazság. Nemzetköziség. Kormányzsold. Száz nemzetiségi képviselő. Szenny! Genny! Szemetes újság! Logikusan irtunk? Nem. És százszor nem. Nem is akartunk. Mert Neki irtunk. Róla irtunk. És méltók akartunk lenni Hozzá. Barthához. Legalább az Írásához. A vezércikkíróhoz. Mai cikkéhez. Amit a ligáról köpött össze. A ligáról, amely nem náluk nyomatott. A ligáról, amelyről Ő azt képzeli, hogy Hozzá hasonlít. Pedig nem. Mert a ligában van tudás. A ligában van ész. A ligában van becsület. Pedig nem nyomat nálunk. Ő irt. A ligáról, irt. Az általános szava Kati jog ligájáról. Ő irt róla. Azaz piszkolta. Azaz rágalmazta. Ó irt. Azaz hazudott. Azaz köpködött. Azt irta, hogy a liga alávaló, gyalázatos, kormánybérenc. Miért? Hát azért. Mert szabadkőművesek is részt vesznek benne. Mert ligának hívják. Mert a neve rejtelmes. Mert meetinget rendeznek. És Neki. Őneki előbb a lexikonban kell nagy fáradtsággal utánanézni, hogy mit is rendeznek. Hogy a meeting amolyan népgyűlés-félét jelent. A liga fárasztani merte v t, a Haza gyöngyét. Tehát gyanús, tehát köpnivaló, hazaáruló, T. Kristó(ffy) — jó vicc! — bérence. T. Kristó(ffy) kibérelte Apáthyt, az egyetemi tanárt, Piklert, a másik tanárt, Barabást, Ugront, meg a többi képviselőt. És Őt nem! Ez a piszkosság. Ez a gyalázat. Le kell ütni érte a ligát. Le kell ütni, mert plakátot nyomatott. Hol nyomatta a plakátjait? Hazafias nyomdában? Koalíciós zsebek javára? Honfirészvényes zsebel belőle? Nem. És százszor nem. És százegyszer nem. A liga plakátot nyomatott. Nem Náluk nyomatott. Máshol nyomatott. Máshol mert . Egyszer volt, többet nem lesz. Vigyázni fogok, csak bele kell jönnöm. Nem szabad, nem szabad, — olyan leszek, mint voltam. Elaludni a hivatalban — pfuj! . . . Bokoskára nagy öröm várt odahaza. Megjött a sógor. "Ádám roppant, mikor a táncmester megölelte, de visszakarolta szerelmesen. A família már ünnepelte a táncmestert, bor volt az asztalon és friss vacsora. Üde alkonyat ereszkedett alá a háztájékára és vacsora után a család kiült az udvarra. A földszintes házacskára ráborultak az arany-bíboros palástok, amit a búcsúzó nap sző, a szelíd, a jó emberek gyönyörűségére. A föld, a falak, a rozzant ablakocskák színeskedtek, csillogtak, a szomorkodó platán is, az udvar közepén, opálos sugarakat ringatott zöld levelem. Bokoska kihozta a szobából a trombitát. Leányok, fiuk, akik a házban laktak, összegyülekeztek és körülállották Ádámot. Bokoska magasra emelte a kürtöt és rázendített dalaira. Csönd volt az udvarban, az érzelmes nóták tisztán, lágyan suhantak keresztül a nesztelenségen. A táncmester felkelt helyéről és rálépett az igézet útjára. A leányokat, legényeket felállította két sorba és táncba vitte valamennyit. Lépegetett, ugrándozott, a táncmester kommandirozott: — Egy-kettő . . . egy-kettő ... föl a fejjel, graciózusan . . . Bokoska is emelgette a lábait és taktusosan trombitált. A puha, tavaszi földön keringtek, rejtőztek a csillogó szemű táncospárok és a táncmester odalépett Juliskához, karcsú készséggel, előtte meghajolt. Kokoska minden erővel belefújt a kürtjébe és zengett, harsogott a vidám nóta, a szöcskeember fürgén emelgette, maga köré fonta, eleresztette, megölelte Juliskát. Kokoska mosolygott és küldte maga mellől a kicsiny gyermekeket: — Menjetek táncolni, a papával, mamával... Barna árnyak szálltak le titkosan az udvarra, erősen esteledett és Bokoska abbahagyta a trombitálást. De a táncmester még forgatta, ölelgette, szorongatta Juliskát a platánfa sátoros árnyékában. Ádám elindult feléjük és nézte őket egy darabig, majd nevetni kezdett és búcsúzott tőlük: — He ... he ... ti rosszak ... Aztán elment hazulról, trombitálni az éjszakában. NÉPSZAVA 1905. szeptember 1. Még Kossuth Lajosra is mernek hivatkozni! A koalíció legcsenevészebb porcikája, a Magyarország, amely ma holnap spirituszba kerül, hogy az ország örök szégyenét intő példának megőrizzék, nagyon elkapatta magát halálos lázában. Végső betegségében olyan káprázatok járnak előtte, hogy Kossuth Lajosban az általános titkos választói jog ellenségét fedezi fel. Belemerülve a sok ámításba, a következő sorokból olvassa ki Kossuth Lajos ellenszenvét: . . . Ha Schwarcz azt javasolta, hogy a szavazati képesség írni és olvasni tudáshoz köttessék, én határozottan vele tartok. Határozottan nemcsak, hanem többet kívánok, mint azt már a közoktatási reformról írt levelemben kifejtettem. Ez nemcsak cenzus, hanem suffrage universel, hősi műveledési garanciával. • A népoktatást az iskolákra nézve ingyenesnek s kötelezőnek kívánom. S az erről a gondoskodást az állam elengedhetetlen kötelességének tartom. Ezt vévén alapul, azt mondom: a választási jog,jog gyakorlatához képesség kell. Ha a státus gondoskodott arról, hogy e képességet mindenki megszerezhesse, méltán követelheti, hogy azt joggyakorlata feltételének is tekintse. Tehát az elemi iskola végzését, vagy azon minimum-ismeretek másképpeni megszerzését, melyek az elemi iskolában taníttatnak, a választási jog gyakorlatára feltételül szabnám. Természetesen ez csak a tankötelezettségi törvény hatása alá eső nemzedékre értetvén. Határozottan ez a véleményem. Fogadja stb. Kossuth Lajos. Ha a Magyarország meg tudná állani, hogy ne hazudozzon, legfeljebb annyit olvasna ki belőle, hogy Kossuth Lajos híve az általános választói jognak, azzal a korlátozással, hogy az írni-olvasáshoz köti, ami nem olyan veszedelmes, mintha a magyar írás-olvasáshoz kötik. És Kossuth ugyebár azt mondja: „Ha a státus gondoskodott arról, hogy a képességet mindenki megszerezhesse, méltán követelheti, hogy azt joggyakorlata feltételének is tekintse." Hát bizony feltétlenül túlzott volna tőlünk, ha követelnék, hogy a Magyarország e néhány sort megértse. Nem természete. Tehát hiába magyarázzuk, hogy csak akkor lehet Kossuth Lajos szerint megkövetelni az általános választói jog gyakorlása feltételéül az írás-olvasás tudását, ha „a status gondoskodott" arról, hogy tudjanak. Sok, nagyon sok volna a Magyarországtól követelni, hogy ismerje Kossuth Lajosnak az általános választói jogról való határozott kijelentését, amelyet „Kossuth Nach der Kapitulation von Világos, Weimar" 1852-ben megjelent könyvben találunk feljegyezve: „Örülök — úgymond — a francia demokraták ezen üdvözlő iratában kifejezett érzelmek irányomban . . . Louis Bonaparte odáig vitte a dolgot, hogy a francia köztársaság . . . többé nem menedékhelye, sőt még csak állomása sem más országok republikánusainak . . . Abban a marseillei üzenetben meg is erősíthettem, hogy hazámnak köztársasági kormányt kívánok. Meg vagyok győződve, hogy ezentúl Európában más nem lehetséges, mint az általános választói jogra alapított köztársaság, a népek szolidaritásának és a nemzetek függetlenségének elvével ... Ha Angliában nem ismételtem azt, amit Marseilleben kimondtam, azért nem tehettem, mert nem akarok beavatkozni egy ország ügyeibe, amely vendégszeretettel fogad és amelytől segítséget várok Magyarország számára, amely ország számára — még egyszer mondom, az általános választói jogra alapított köztársaságot kívánom . . . Nem lehet ilyesmit elvárni a Magyarországtól. Az ellen meg a Magyarország tiltakozik, ha valaki tévedésből ráfogja, hogy Kossuthnak ebben az idézetben kifejezett álláspontját magáévá teszi. Ezt teheti a Magyarország. De Kossuth Lajosra ne merjen hivatkozni, mert az még nagyobb bűn, mint a Reggeli Újságok gyártása. Megnyílnak az iskolák. Kitárják az iskolák zárt kapuit. Várják odabenn az újrameszelt falak, a megfestett padok, a felseprett padlók az ifjakat, akikre a nyári üdülés ráfestette a rózsa pírját. A gyermekek mennek, özönlenek be az iskolákba. Nyüzsögnek, forognak, sivítanak, lármáznak. Nagy még az öröm, mert künn táboroznak a folyosókon. Hányan nem érhetik meg az iskola eme egyetlen örömét? Mennyi gyermeket vet el messzire az iskola tájékáról az iskola hiánya! Ezek sohasem örülnek. Ott fojtogatja őket most a nyomorúság, később meg majd a tudatlanság. És a többiek, akik örömmel futkároznak, vagy táboroznak az iskola előtt, nemsokára elszomorodnak. Múlnak az öröm és vígság napjai. Megnyílnak az osztályok termei. És azokba, mihelyt belép a tanár, tanító, rá van írva. Én rajtam át a jaj városba léphetsz". És oda is lépnek a gyermekek. Holt, élettelen anyagnak kínzó beemlézése — ez a feladatuk. És még tölibe csak tanítót kapnak, de nem embert. A mester csak annak a mestere, hogy vesse ki gépiesen a gyermek agya a betűt, a számot, a vallás tételeit és a felsőbb iskolában a szavakat. Összegabalyítják mindennel, ami felesleges és szamárság. Billa és bifla az egész. Lelket ölnek, de nem tanítanak. Lelket fásítanak, de nem nemesítenek. Üldözik a gyermekben a gyermeket. Féket, fegyelmet bilincselnek reája. És a gyermek nem gyermek és nem is lesz ember. Mindene bűn. Szava, hangja, mozdulata, mind-mind veszedelmes. És akkor jó, ha érzéktelen, mint a fa, ha kedvtelen, mint maga a tanítója. Rontva, romolva megy az életbe. És nincs élete az életben. Nem tanult soha dolgozni, csak csevegni, fecsegni. Most megint nyitnak az iskolák, hogy esztendő végén megint tönkretett elfásított gyermekeket utaljon át a nyárnak üdülni. Üdülnek és újra pusztulnak! így lesz ez, míg nyitnak az iskolák és nem lesz örökké nyitva a munka, az élet iskolája! Felhívás! 1905. évi szeptember hó 10-én Budapesten rendkívüli országos pártgyülés tartotik. Napirend: Harc az általános választói jogért. Az ország küldötteinek, a budapesti bizalmiférfiaknak és a pártvezetőségnek egyértelmű határozata értelmében e pártgyülésre minden község küldhet képviselőket. Elvtársak ! Lássatok haladéktalanul munkához. Válaszszátok meg idejekorán küldötteiteket és jelentsétek be őket a párttitkárságnál. A pártvezetőség.