Népszava, 1906. június (34. évfolyam, 128–153. sz.)
1906-06-01 / 128. szám
napja van a földmivesnek. Aki tudja, hogy esős időben és a késő ősztől tavaszig terjedő időben a földmives munka nélkül tengődik, be fogja látni, hogy az agráriusok lapja mekkorát hazudik. E hazugságok egyszerűen megállapíthatók és szükségtelen minden magyarázat hozzácsatolása. De Az ország konzekvenciákat von le hazugságaiból és ezeket jobban kell szemügyre vennünk. így ir: Ámde mégsem az átlagos napi munkabérek alacsonyságában van a hiba. Ott rejlik a baj, hogy a mezei munkás országos átlagban évente csak 207 napon át dolgozhatik; közel 100 munkanapon át nincs foglalkozása, tehát az esztendőnek egyharmadát milliónyi kor úgyszólván tétlenül tölti. Egy férfimunkás átlagos évi keresete így is 354 korona. Egy munkáscsalád, tehát egy férfi, egy nő és egy gyermek évi keresete 650 korona. Ez még nem a jólét, de nem is a nyomor. Azonban azt a 354 koronát a férfi munkás 207 napon keresi meg, így már másként fest a dolog. Évi szükségletét a munkásnak az év kétharmadán át teljesített munkájáért kell kiszolgáltatni. Nehéz feladatot ró ez a munkaadóra. Minden más iparban a valóságos munkát fizettetik meg. Mezőgazdasági iparban a munkás összes életigényeit áthárítja a földre és a gazdára, tekintet nélkül arra, hogy mennyi időn át foglalkoztatja a mezőgazdasági üzem. Az hát közös baja a gazdának és a mezei napszámosnak, hogy kétszáz napból áll a kereső esztendejük, háromszázhatvanöt napból a fogyasztó esztendejük. Aki nem tudná, hogy a csodák ideje lejárt, újból babonás hitra térhetne az agrárius rablólovagok bölcseségétől. Az esztendő megrövidül — hát ez ellen tényleg nem lehet tenni semmit, ez csoda és ezen csak egy utóbbi csoda változtathatna: a munkabérek megtoldása. De viszont a munkás eleget keres, különösen, ha feleségével, gyermekével együtt robotol, tehát kell, hogy minden a régiben maradjon, az igazság így követeli. Hát nem fogunk cáfolni, csak próbát ajánlunk. Ha jólét az, ha 354 korona (és ez hazugság!) áll egy felnőtt dolgozó ember rendelkezésére évi szükségleteinek fedezésére, éljenek meg a grófok annyiból. Mondjanak le a Fedák Sári lábikráinak istenitéséről, mely lábikrákon bizonyára 400 koronás harisnyák vannak, a magyar paraszt véréből szívott pénzen szerzett selyemből. Ha megrövidült az esztendő a munkások szempontjából, rövidüljön meg az ő szempontjukból is. Ha pedig családjuk van, álljanak ki ők is kölykeikkel, tulipános leányaikkal, feleségükkel, hogy részesüljenek a jóllétet jelentő 650 korona évi jövedelemben. Mert ha azt nem teszik, akkor Az ország etikája szerint, semmit, egy ronda kenyérhéját sem érdemelnek. Mert ha áll az, hogy a dolgos napok száma határozza meg a termékben való részesedést, vájjon mit érdemelnek a földesurak? Hány napig kaszált a földmivelésügyi miniszter ? Hány napig csépelt a belügyminiszter? Az Ország igazsága szerint ugyan egy romlott dinnyét sem érdemelnének azokból a milliókból, melyeket földjeikből bevesznek. És még valami. „Az Ország", mint a kaunkásjólét tagadhatatlan jelét, kimutatja, hogy a munkabérek emelkedő tendenciát követnek. Hát kérdezzük Az ország fűkaszától, hogy ugyanazon idő alatt mennyivel nőtt Magyarország lakossága és azért a földjáradékis ? És mennyivel drágultak az élelmiszerek ? Hát nem tudja az a firkász, hogy a munkabérek emelkedő tendenciája csak a földjáradék emelkedésének halvány tükrözése, hogy a bértöbblet visszavándorol az ezerholdasok zsebébe? Nem tudja? Sebaj, a rabláshoz nem kell tudomány , csak egy magyar agrárius gazsága. Hazádnak rendületlenül... (Történik egy osztrák helyőrségben.) Irta Sigis Mondo. — Őrmester! — kiáltja Vogel kapitány a századirodából a folyosóra — sorakoztassa a legénységet. Iskola lesz. — A cipészt meg a szabót is? — Hm . . . igen, azokat is. Ki tudja . . . tán a brigadéros épp a szabót kérdezi meg, hogyan áll hazafiság dolgában. Vagy ... sok a munkájuk ? — A Kralicseknek még sok dolga van. Csaknem az összes zubbonyokra új hajtékát kell felvarrnia. — Hát akkor csak a cipész menjen az iskolába, a másik dolgozzék. He mit tegyünk a Kralicsekkel, hisz az a fickó semmit se fog tudni a szemlén? — Majd szolgálatba teszem, kapitány úr, ilyenkor vegyesen adjuk a szolgálatot. — Jól van. Majd tegye szolgálatba! A kapitány ismét becsukta a századiroda ajtaját és odafordult a hadnagyhoz, ki szorgalmasan rendezgette a szobafegyverről szóló lőtáblázatokat. — Rendbe hoztad már? — Igen, kapitány úr! — Add hát ide, hadd írom alá. Hol van a számvevő ? — A húskiadásnál, ma zászlóaljügyeletes. — És a kadet úr? — A helyőrségi kórház betegeit kell meglátogatnia. — Helyes... Igenis, mit is akartam mondani. Igen... Az ezredes úr tegnap magához rendelt bennünket — meséli Vogel, miközben végez a lőtáblázatokkal — és megparancsolta, hogy több gondot fordítsunk a legénység hazafias nevelésére. Az új brigadéros... — Már van brigadérosunk ? — Hát te nem tudod?? Igaz is, háromnapos őrjáraton voltál. Már van brigadérosunk. Az üreg már tegnap jelentkezett nála, mindjárt rá magához hivatott bennünket, századparancsnokokat, az ezredirodába és ott egy hosszú prédikációt tartott. Többek közt felemlítette, hogy az új brigadéros azt akarja, hogy alattvalói jó hazafias legyenek, mert — mint mondta — az ellenség előtt csak az a katona állja meg a sarat, ki szereti hazáját. Annak nem szabad előfordulni, hogy valaki buta pofát vágjon és ne tudjon felelni, ha megkérdezné tőle, mit ért a „haza" alatt. Az ezredes azt akarja, hogy tartsunk iskolát a hazafiságról, hogy a tavaszi szemlén, mely néhány nap múlva lesz — hogy is mondjam csak — jól menjen a dolog. Én majd a sarzsiknak tartok róla iskolát és te meg légy oly jó, vedd magadhoz a közlegényeket. Most három perccel múlt nyolc, kilenckor az őrmester szedje össze az egész legénységet és még egyszer vegye át velük a lehető legalaposabban a hátbőrönd pakolást, ezt már rég nem tettük és tudod, hogy szemle alkalmából sokat adnak ilyesmire. — Igen, hogy ne feledjem, az ezredes azt is szeretné, ha elmondanánk egyet mást a krétai hadjáratról; a brigadéros ugyanis előadást tartott róla és ezért egy rendjelet kapott. — Apropos! Rendben van már a főzőbogrács ? Még mindig nincs rendben ? Ördög és pokol! Ez az őrmester valóságos álomszuszék . .. — Szabad! Az ügyeletes őrvezető lép be. — Kapitány úrnak jelentem alásan, a legénység együtt van az iskolában! —• Jól van a gyere Fromm, tartsunk iskolát a hazaszeretetről. Egy percre rá Fiorara hadnagyot már a legénységi szobában találjuk, mely egyúttal iskolául is szolgál. A legénység ama néhány padon szorong, mely rendelkezésére áll; többen kihúzták koffereiket az ágy alól és letelepedtek rájuk. Jim . . . tehát mind tudjátok, mindannyiunknak van egy közös hazája , az az ország, ahol élünk, ahol születtünk. Dovodil! Ha valaki azt kérdi magától, melyik a,mi hazánk, mit fog felelni ? — Csehország. — Nos, mondjuk inkább Ausztria, vagy még jobban, Ausztria-Magyarország. Nemde 'í Hajek ! mit gondol, mért szeretjük hazánkat ? A kérdezett egy darabig gondolkozik. — Nem tudom, hadnagy úr! — Nos, mert ez a föld a miénk, ez táplál mindannyiunkat. Így van-e ez, vagy sem? Hajek hallgat. — Feleljen hát! — Bizonyára úgy lesz, ahogy a hadnagy úr mondja. — Ne mondja azt, hogy ugy lesz, hanem úgy van. Nemde? Hát, hogy egy példát használjak, bizonyára van magának otthon egy darab földje. — Nekem? Nincs, semmim sincs. — Micsoda maga civilben ? — Napszámos. — úgy? — Hát akkor üljönle. Maga, ott Hajek mögött. Micsoda civilben. — Porcellán-gyárban dolgoztam. — Hm. A legtöbben mégis csak földmivesek és van valami birtokuk. Akinek földbirtoka van, vagy mezei munkát végzett civilben, álljon fel. Hárman állnak fel, rövid habozás után fölkel még négy. — Hát csak ily kevesen?!... Csodálatos ... Ilm ..., igazán csodálatos .... Sohasem hittem 2 NÉPSZAVA 1906. junius 5. A néppárt ünnepel. A klerikális reakció pártja ki sem fogy az ünnepségekből. Az események alakulása újabb és újabb alkalmat szolgáltat az ünneplésre. Minden ünnep a reakció térfoglalását jelenti és bizonyítja, hogy az „új korszak" a sötétség jegyében indul meg. A néppárt szelleme hatja át az egész képviselőházat. A tegnapi delegációs szavazás bizonyítja, hogy a függetlenségi párt óriási többsége is e szellemnek hódol. A néppárt reakciós törekvése érvényesül a kormányban és ennek minden ténykedésében s ha így tart tovább, hivatalos apparátussal, a nemzeti glória segítségével fogják államilag tenyészteni a néppárt által képviselt, dohos középkori szellemet az egész közéletben. Sok ok van tehát arra, hogy a néppárt ünnepeljen. Követelései soha nem remélt méltatásban részesülnek; programmját segítik és részben megvalósítják — más pártok, mert a jezsuiták neveltjei pompásan értenek ahoz, hogy törekvéseiket kormányzati programmá tegyék, becsempészszék más pártokba s ezeket a sötétség szolgálatába állítsák. Ha a választásokat a nemzet szabad megnyilatkozásának lehetne tartani, akkor érthetetlen volna, hogy a csuhások ily hatalomhoz jutottak. Hiszen a választások rájuk nézve tulajdonképpen kudarccal végződtek ; az általános osztozkodásnál részükre több mint még egyszer annyi mandátumot biztosítottak, mint amennyit megkaparitaniuk sikerült. Pedig mily óriási erőfeszítést fejtettek ki! A tulipán-pénzek pazarul gurultak, a koalíciós lelkesedés rendkívül támogatta a papok terrorizmusát s a hatóságok még a zsidókat is a néppártra szavaztatták le. E rendkívüli támogatás és erő- kifejtés dacára, alig sikerült néhány új mandátum megszerzése. De nem ez a fő. Nem a mandátumok száma adja meg a néppárt erősségét. A néppárt egyetlen mandátum nélkül is győztesnek vallhatja magát, mert hiszen ellenére semmi sem történik s, követeléseit az egész országgyűlés támogatja. Ily körülmények között igazán szerénytelenség, hogy a néppárt még most is panaszkodik. A papzsák telhetetlen. Avagy talán a panasz — tulajdonképpen — dicsekvés? Irszen rövid idővel ezelőtt gróf Zichy Nándor a legnagyobb önbizalommal hirdette, hogy a katolikus szellem az egészi közéletet betölti s most még mindez kevés. Ú Úgy látszik, már nem elégszenek meg azzal, hogy csak egy miniszter nevezi magát néppártinak; kevés nekik a néppárti kinevezés; nem elég az, hogy a katolikus iskolák államosítása szünetel, kevés nekik az a befolyás, melyet a klerikalizmus szerzett meg a nemzeti küzdelem ürügye alatt: ők nem akarnak és nem fognak nyugodni mindaddig, mig a huszadik század minden vívmányát meg nem döntik s az inkvizíció korszakát vissza nem állítják*. Nem is kell hozzá más, mint még egy nemzeti küzdelem. Csak türelem tehát. A gróf Zichy Nándor által ajánlott ügyességgel, bölcseséggel és állhatatossággal a klerikális hazafiság fog majd provokálni újabb nemzeti küzdelmet. És akkor a reakció sikere teljes lesz.