Népszava, 1907. március (35. évfolyam, 52–78. sz.)
1907-03-01 / 52. szám
1907. március 1. NÉPSZAVA gyalások folynak, amelyek a cselédtörvény tervezetével együtt, mikor új terhet raknak nem a gazdákra, hanem az államra, megváltoztatni igyekeznek a mostani állapotokat. De hogyan akarnak változtatni? 10 éven belül köteles a gazda végrehajtani a törvény rendelkezéseit. Az a 10 év olyan hosszú idő, hogy addig esetleg nem is lesz szükség a tervezetre. Azoknak, akik lakást építenek, 16 négyzetméter alapterületű és 25 méter magas szobát kell építeni. Magyarul egy kissé lakályosabb disznóólat. Ehez járul még pl. az, hogy a konyha két tűzhellyel négy családnak szolgál. Micsoda népismeret! Azt az asszonyt szeretnénk látni, aki más valakivel békében főz közös tűzhelyen. A munkáslakásokkal majd a külön javaslat tárgyalásánál foglalkozunk bővebben. A vasárnapi szünetet említi ugyan a törvénytervezet, de annyi kivételt sorol fel, hogy ez minden, csak nem munkaszünet. Eddig is, mint ezután, a vasárnapi munkaszünet mellett kénytelen lesz dolgozni a cseléd — ha napszám mellett is. Kész prédájává teszi ajavaslat a cselédet a javaslat 33. §-a alapján. A gazda a cselédjét pénzbírságra ítélheti és pedig esetenként 2 koronára, mely összeg a községi szegényalapé. Az nem menti a dolgot, hogy az összbüntetés a kereset 2 százalékát túl nem haladhatja. A gazda tetszésére bízni azt, hogy a cseléd mikor vét, egyenrangú azzal, hogy a gazda haragjának, bosszúságának, finyásságának teszik ki a cselédet. Ha a földbirtokos bal lábbal kel föl, akkor minden rosszul megy és bizony a megdolgozott, keserves fillérek elvonása, a legszükségesebbektől fosztja meg a cselédet, aki, ha akarja elhiszi, hogy a büntetést beszolgáltatták, ha akarja nem, mert a tervezet nem is tartalmaz büntető határozatot a rendbírság összegének elhallgatásával szemben. A tervezetben itt-ott ellenmondást is lehet találni. Pl. a 34. § határozott ellentétben van a 9. és 10. §-szal. Egyik kimondja, hogy tilos árucikkel megváltani a fizetést és tilos a cselédnek a gazdánál venni. A 34. § pedig kiköti, hogy a gazdának az eladott vagy a járandóság terhére beszerzett termények, élelmi cikkek és ruházat árát nem szabad nagyobb értékben kérni, mint a tényleges átadáskori érték. Furcsa logika. Nem szabad venni, de a törvény a vételnél kikötést csinál. Sok érdekes dolgot lehet leszűrni az eddig előadottakból. Lassan kint kitűnik az, hogy milyen raffináriával, álszenteskedéssel dolgoznak a gazdák. Kényszerítő ma már a cselédekről való gondoskodás s ha az elől tényleg nem tudunk kitérni, azt a gondoskodást is, amely tulajdonképpen nekik, az ezerholdasoknak használ, mint látni fogjuk, szinte a pallosjoggal egyenlő jogszerzés után csinálják meg. I. I. SZEMLE, Budapest, február 28. A sajtótörvény reviziója. Az igazságügyi miniszter ma bejelentette a képviselőházban, hogy rövid idő múlva törvényjavaslatot fog benyújtani a most érvényben levő sajtótörvény megváltoztatásáról. Ezt a nyilatkozatot szívesen fogadnók, ha nem a reakciós koalíció uralkodna Magyarországon, ha kilátás volna arra, hogy a törvényhozás a sajtótörvényt abban az irányban fogja megváltoztatni, amelyet a szabadság és a kultúra felé való haladás kijelöl. Ilyesmire azonban a koalíció uralma alatt nincs kilátás. Hiszen a miniszter az ő kijelentését az ezerholdas uszítók megnyugtatására tette és már ebből a körülményből is sejteni lehet, hogy miféle revízió készül. A mai kijelentés különben annyira általánosságban mozog, hogy attól lehetne jó sajtótörvényt is alkotni, meg rosszat is, anélkül, hogy a miniszter ellenkezésbe jutna önönmagával. Szerinte legelsőben is „szükséges az eljárásnak gyorsítása". Ez persze jelentheti a gyorsaságnak oly mértékű fokozását is, amely tökéletesen azonos az éjjel-nappali ügyészi intézménnyel. Ami ellen persze a népjogok minden tisztességes hívének a legerélyesebben tiltakoznia kell. Ha azonban az előzetes lefoglalás minden formáját abszolúte kizáró gyorsításról van szó, az ellen nekünk sincs kifogásunk. Csak azt óhajtjuk, hogy ebben az esetben a miniszter úr az eljárás gyorsításának elvéhez hű maradjon és az igazságszolgáltatás minden ágában a lehető legkövetkezetesebben alkalmazza. ,,A büntetések szigorítása", melyet a miniszter kilátásba helyez, szintén lehet üdvös, ha például a becsületsértési és rágalmazási pereknél alkalmazzák olyan esetekben, midőn a hírlap a sértett fél ténybeli cáfolatának közlését megtagadja. De ha a politikai jellegű ügyeknél akarják alkalmazni, akkor nem jelent egyebet, mint a kisebbségi vélemények és meggyőződések brutális elnyomását. Hogy az „esküdtbíróságok működésének hatályosabbá tétele" mit jelenthet, azt hamarjában el sem tudjuk képzelni, mert ez a homályos frázis érthetetlen. Az esküdtbíróságok ,függetlenségének minden befolyás ellen való biztosítása" — azonban már érthető beszéd. Az igazságügyminiszter jól tudja, hogy a mai esküdtbíróság a leginkarnátusabb osztálybíróság, amennyiben az uralkodó osztály tagjai közül sorozódik és így a proletárság pereivel szemben elfogult, tehát nem független. Ő nagyméltósága már most bizonyára azt a derék reformot tervezi, hogy minden polgár, akinek a képviselőválasztásnál szavazati joga van, lehessen esküdtbíró is; vagyis, hogy az esküdtbíróságok a képviselőválasztói joggal bíró összes polgárok közül sorsoltassanak ki. E nélkül mi az esküdtbíróságok függetlenségét el sem tudjuk képzelni és a miniszter úr idézett kijelentését sem tudnók komolyan venni. Végül „elengedhetetlen feltétel — a miniszter úr szerint — az, hogy a büntetés a valódi bűnösöket érje . . . szabadságvesztési és pénzbeli büntetésben". Hát abban igazat adunk a miniszter úrnak, hogy büntetni — ha van bűntény — a valódi bűnöst kell. A valódi bűnös pedig — nagyon természetesen — az, akire a bűntett rábizonyul, vagy aki a bűn elkövetőjeként jelentkezik. Ha azonban valódi bűnösnek a tisztelt reformerek minden esetben a szerkesztőt, vagy a kiadót akarnák megtenni, hát ez ellen majd tudnak védekezni azok, akikre a miniszter úr céloz. És ha a szabadságvesztési és pénzbeli büntetés különös hangsúlyozása az uralkodó osztálynak, vagy pártnak nem tetsző sajtó anyagi tönkretételét célozza, erre a szociáldemokrata párt nagyon megfelelő kádenciát tud majd mondani. . . . Akár liberális, akár reakciós szándékot rejtegetnek a miniszter úr kijelentései, mi elkészülve várjuk az eseményeket. Elvégre a sajtószabadság elsősorban a polgári osztály szabadságának a követelménye, különösen Magyarországban a nemzeti önállóság egyik alapfeltétele. Minden olyan reform tehát, amely a sajtószabadságot korlátozza, elsősorban a közép- és kispolgárságot sújtja. A szociáldemokrata párt, mely az üldözésekben megedződött és ellenségeinek támadásai ellen föl van vértezve, aránylag sokkal könnyebben kibírja a sajtó terén való üldözéseket is és — mint minden üldözésből — végezetre ebből is csak megerősödve kerülhet ki. Hát csak készüljön a miniszter úr a sajtótörvény reformjára. Hívja össze a mindenkori kormányok pausáléján és rendelkezési alapján élősködő sajtó képviselőit és tanácskozzék velük. Mi a mostani helyzet javítását nem tételezzük fel a koalícióról, a reakciós tervek megvalósítása ellen pedig küzdünk körömszakadtig. És ha győz a reakció, a győzelem árát nem mi fogjuk megfizetni. A liberalizmus diadala. A ma esti félhivatalos újságok nagy lármával egetverő diadalról számolnak be, és ne tessék elcsodálkozni a liberalizmusnak nagy diadaláról a magyar parlamentben ! Tegnap még mélységes hallgatással igyekeztek elsiklani Justh Gyulának és társainak kijelentésein, akik reakciósnak bélyegzik a parlamentet és pedig elsősorban a függetlenségi pártot, mára azonban már megeredt a nyelvük és hangos szóval hirdetik a diadalt, a liberalizmus diadalát, amely letiporta a reakciót és elűzte a magyar törvényhozásból. Ejnye, hát mi történt tegnap óta? Talán proklamálták a teljes sajtószabadságot? Eltörölték a kauciót? Szabaddá tették a kolportázst? Kihirdették az általános, titkos választójogot ? Vagy talán biztosították az egyesülés és gyülekezés szabadságát? Mi történt hát, hogy oly nagy az örömmámor a liberalizmus diadala fölött? . .. Hogy mi történt ? Ez történt: az ezerholdas gazdák uszító szervezetének kérvényét tárgyalja most a Ház. E kérvény nem kíván egyebet és kevesebbet, mint az esküdtszékek eltörlését, a kivándorlás meggátlását minden áron és a munkásszervezetek feloszlatását. Az agrárius urak azt indítványozták erre, hogy e kérvényeket adják át a kormánynak — pártolóan. Vagyis a parlamentben e kívánságokat pártolja a kormánynál. Ezzel szemben egy másik képviselő azt indítványozta, hogy a parlament csak ajánlja figyelmébe a kormánynak az agráriusok uszító szervezetének a kívánságait. Egy harmadik indítvány pedig azt javasolta, hogy a Ház térjen napirendre a kérvények fölött. Már most — és itt kezdődik a liberalizmus receptes „diadala" — ,a függetlenségi párt ma reggel — talán a tegnap kapott dorgatórium hatása alatt — külön értekezletre ült össze, amelyen egy rettenetesen liberális határozatra szánták el magukat. Kimondották ugyanis, hogy nem fogadják el azt az indítványt, amely a kérvényeket a kormánynál pártolja, hanem azt, amely a kormánynak — figyelmébe ajánlja! Nos , nem pokolian fékevesztett liberalizmus ez? Különösen, ha tudjuk, hogy azon az értekezleten igenis voltak olyan függetlenségi képviselők is, akik pártolóan akarták a kérvényt a kormányhoz juttatni," de nem volt olyan egyetlen egy sem, aki a harmadik indítvány mellett, a napirendre térés mellett foglalt volna állást! Tehát: a képviselőház az esküdtszékek eltörlését, a munkásszervezetek feloszlatását, a kivándorlás erőszakos elfojtását a kormánynál nem pártolja, hanem neki csak a figyelmébe ajánlja! És ehez külön értekezlet kellett! És ezt liberális vívmánynak és diadalnak tüntetik föl! És ezt a „diadalt" a függetlenségi párt vívta ki! Hát ki meri még mondani, miként tegnap Justh Gyula, hogy ez a parlament és legnagyobb pártja: — reakciós? ! Dühöngenek az építőmesterek. Ha a hatóságok minden erejükkel, rendőrrel, börtönnel, ügyésszel a munkások ellen foglalnak állást, akkor derék, békeszerető polgárok, lojális alattvalók a munkáltató urak. Ha azonban akad egy olyan hatóság, amely tudatára ébred szociális kötelezettségeinek, amelyik nem akarja viselni a felelősséget azért, hogy néhány száz ember profitja kedvéért ezrek és ezrek legyenek a nyomorúságba taszítva, akkor a derék, békeszerető polgárok, mindjárt kitűzik a forradalom zászlóját. Nekik csak olyan béke és rend kell, amelyben ők nyúzhatnak, fosztogathatnak, így tesznek az építőmester urak. Teljesen megvadultak attól, hogy a polgármester egy nála járt küldöttségnek megígérte, hogy oda fog hatni, hogy megegyezés létesüljön az építőmesterek és munkások között. Dehogy kell őnekik a megegyezés, ők meghódolást várnak, ők azt akarják. 3