Népszava, 1907. július (35. évfolyam, 156–181. sz.)
1907-07-02 / 156. szám
1907. fzfitra 2. mér SDATA lell bukni azt, aki akarja. (Derültség). A függetlenségi párt azzal terelte el a nép figyelmét a saját küzdelmétől, hogy mindig a szomszéd reakciós Ausztriát ócsárolta. A magyar szülök kis gyermekeiket a fekete-sárga ördöggel ijesztgették. (Derültség.) Ezzel a taktikával elterelték a nép figyelmét a táját jograbló politikájukról. A magyarországi szociáldemokrata párt újabb tizenötesztendős küzdelmének legnagyobb vívmánya, hogy ezt a buta sovinizmust ki tudta irtani; a magyar munkásság immár, ha Ausztria, meg az osztrákok ellen hall beszédeket, értékelni tudja azt. Vagy nem azért állítják-e szembe Ausztriát a magyar munkásság küzdelmével, hogy a nagyar agráriusok, a magyar kizsákmányolók, a magyar fosztogatók szabadon gyarázdálkodhassanak ? ! (Úgy van !) A „assazsit", az „ankofórság". A magyar mnkásság tudja már, mit jelent az, ha ők nemzetről, nemzeti nyelvről beszélnek. Tudja, hogy ha nemzetről beszélnek és arról, ami ezzel anemzettel szorosan összefügg, nem a nemzetről van akkor voltaképpen szó, hanem ennek a nemzetnek egy élhetetlen osztályáról, amely akadályozza, haladásában visszatartja, fejlődésében akadályozza az egész nemzetet, az egész népet és meggátolja abban, hogy úgy haladjon, mint Európa többi népei; egy bandáról van szó, amely az egész országot le akarja taszítani a haladás útjáról (Ujy van!), hogy az ő fosztogató politikáját rákényszerítse. (Úgy van!) Ha ezt nem tisztáztuk volna, Magyarországon igazán semmi fejlődés nem volna, hanem szolgaság és a magyar munkásság ma még jobban igában volna. Ha a magyar történelmen végig pillantunk, azt látjuk, hogy fajmagyarok mindenkor beszéltek fajmagyar uralomról és alkotmányról; és azt is látjuk egyszersmind, hogy ez az „ezeréves alkotmány® sohasem volt más, mint egynéhány ezer embernek az alkotmánya, nem is alkotmánya, a törvénye, amely kiváltságaikat szentesítette és amely módot nyújott arra, hogy ezek magyar emberekből, magyar munkásokból rabszolgákat csináljanak. És valahányszor a történelem folyamán bárki, akár a nép, akár a király szembeszálltok a nemesekkel, ezek addig nem törődtek vele, andíg ez az ő kiváltságaikat nem érintette. így volt ez akkor, amikor a nemesek adózásáról volt szó. Hosszú küzdelem folyt ebben a kérdésben, mert a nemesek nem akartak engedni kiváltságaikból, nem akartak adózni, mint a közönséges csőcselék. Hogy ez mennyire igaz, erre vonatkozólag fölolvasok egy-két idézetet a nemességnek egy nemszocialista történetírója, Grünwald Béla munkájából. A nemesség nyíltan kimondta, hogy a magyar alkotmány lényege, hogy a nemesség semmi köztarhete inteljén; az idózás országos célokra a nemesség szolgaságát jelenti. Mit érne a magyar alkotmány, ha a nemességnek adóznia kellene. (Derültség.) Tisztelt elvtársaim, ez az a híres magyar alkotmány, amelyre hivatkoznak a parlamentben, amikor a választójogról beszélnek és amikor mi az alkotmány megváltoztatását sürgetjük és kérdezni merjük, hogy az osztrákoknak később megindított küzdelme az általános választójogért miért hozta meg előbb az eredményt, mint nekünk. Odaát később kezdték a küzdelmet, pedig odaát van egy csomó öntudatos nemzetiség, nem olyan, mint a magyar parlamentbeli nemzetiségi pártok, melyeknek egyik képviselőjét ki is lehet verni a parlamentből (Gyalázat !), odaát politikailag érett nemzetiségek vannak, akik érvényesíteni akarják és tudezer forintot hagyományozott teljesen az isten dicsőségére ... Az örök világosság fényeskedjék néki! Csak Jáhos, az istentelen, káromkodott s vállig azt hangoztatta, hogy minden papot fel kellene akasztani. Lám, pedig csupa áldás szakad a kegyes adomány nyomában. Az Ötvenkilós pap átment a hatvan kilóba; Péternek, az öccsnek a tehene két borint ellett s az asszonytestvérnek szép kis fiacskája született . Megfogant rajtatok az ar áldása, legyen áldott az ő neve örökkön örökké, ámen! így fejezte be nagyszerű beszédét a hatvankilós pap a gyermek keresztelőjén, teli serleggel kezében, melyet az újszülött boldogságára kiürített. Nagy esemény volt a faluban, mikor híre futott, hogy János, az istentelen, leesett a szénás Bekérről s szörnyethalt. — Lám, — mondta férfi szemforgatással a hatvankilós pap mindenfelé, — az úr keze lesújt az ellene vétkezőkre. Szegény Jánosügy sajttálan, hogy lelki vigasz nélkül ment a másvilágra. Most biztosan a pokolba jut Az egész falu erről beszélt s megtoldták azzal: „Istenem, milyen jó ez a pap, még a legnagyobb ellenségét is ugy sajnálja!" János nagyon bűnös ember volt, tehát nagyon el kellett temetni. A takaros ugyan meg se érezte ezt a kis költséget. Három pap, hat kántor s nyolc ministránsgyerek óbégatott fölötte. A franis hagyatékon a két testvér osztozott, mert Jánosnak senkije se volt. Péter, az öccs, Madetai Jtóast építtetett belőle e tehencsert Tájak is nemzetiségi aspirációikat és odaát nem ígérték a választójogot a népnek annyiszor szószéken és esküvel, mint mi nálunk Pozsonyban is. Mégis odaát leküzdték a tengersok nehézséget és Ausztriában az általános választójog alapján 87 szociáldemokrata képviselőt választottak a parlamentbe. (Zajos Éljen! és Boch! kiáltások.) Az osztrák nép az első választásnál ítéletet hozott azok fölött, akik ellenségei és valósággal kiirtotta azokat a pártokat, amelyek a nemzeti jelszavakkal küzdöttek ellene. . . És ez az ítélet, tisztelt elvtársaim, arra inti a magyar burzsoáziát, hogy hiszen minél későbben adják meg a választójogot, annál alaposabb lesz az. Minél később lesz általános választójog, annál többen lesznek mindig a szocialista gyűléseken; minél későbben adják meg, annál kevésbé lehet majd akkor nemzeti jelszavakkal szédelegni a vidéken, becsapni a földmivelőket, mert a magyar nép gyomra bizony lassanként hevesei a szocializmust ! (Derültség.) Azzal is érvelnek a parlamentben, hogy a választójog törvényét még nem készítették el, mert a magyar nemzeti szempontokat figyelembe kell venni. Azok mondják ezt, akiknek az osztálya, akiknek az elődei cseket a magyar nemzeti szempontokat, mindig feláldozták sajá,rosstplifikrq mucnak, akik mindig irtották, pusztították a magyar népet. Erre nézve is olvasok egy-két idézetet Grünwald Béla könyvéből. A Grünwald Béla grófjainak és mágnásainak az utódai, a mi grófjaink és mágnásaink ugyancsak védik a nemzeti szempontokat, azokat a szempontokat, amelyek jelentik az agrárius uralom fenmaradását és fenmaradását annak az alkotmányba?!, amely az agrárius fosztogatását biztosítja. (Nagy zaj. Az elnök kéri az elvtársakat, hogy a közbekiáltásoktól tartózkodjanak. Nehéz leküzdeni az undort — írja Grünwald — ha visszagondolunk arra a gyalázatra, amely a nemzetet akkor érte, amikor arisztokráciájának felső rétegei elhagyták, lenézték, nyelvét gúnyolták . . . ... A katolikus főpapság s főnemesség által síiméletlennil folytatott üldözés megfogyasztotta a magyarság számát s kipusztította oly vidékekről, hol fenmaradttsa i nagy nemzeti érdek volt. Még a XVIII. században is folyt e pusztító romnka, melynek következménye azt volt, hogy ott, ahol hajdan virágzó magyar élet volt, most a magyarság helyére telepedett tótok, rutének, oláhok között csak emlékét találjuk meg . . . . . . Egész falvak lacosságát űzik ki a földesurak s a magyar protestáns lakosság helyére tótokat vagy ruténeket telepítenek. így pusztul ki a magyarság Sáros, Zemplén, Abauj, Beregh,Jug, Ugocsa, Pozsony, Nyitra, Gömör egy részéből . . . - manssítsé ről, hogy csak a választójogot ne kelljen megadni, pedig nem ezek a nemzeti szempontok az irányadók nekik, hanem rideg, önzős, gazdasági osztály érdekük. És soha olyan párt nem volt még kormányon, amely üldözte volta aztlené, akik az ő egyik programmpontjáértkűzdének. Márpedig a kormány programmja nem benn van az általános választójog, azaiért nincsc. d'hik és a kormány, a kormánypárt, a hetetágok üldöznek bennünket, a kormány lapjai dilhetfit imak ellatvak, ha a választójogért küzdünk és a választójog ügyét a szociáldemokraták lapja tartja napirenden. (Éljenzés.) A vidék rendőrkapitányai, szolgabirái, alispánjai (La eektfi:/) atái haraggal küzdenek a szociáldemokraták ellen, akik pedig egyebet sem követelnek, mint amit megigért a király a trónbeszédben és amit megígért Wekerle (Derültség.) a képviselőházban. Elintézte a parlament azokat a bizonyos sürgős ügyeket, — az általános választójog még mindig nem következett utána. Törvényesen fizetünk már adót, a közös ügyek dolgát Barabásék gyorsan elintézték juht gyorsan megszavazták az adókat, — « vdla&tvj« nincs sehol. Ellenben a nemzeti kormány felhasználja az alkalmat a munkásosztály ellen, ammely bátor volt vele ellenzék korában szembeszállni. Hoz egyre-másra törvényt a munkásság ellen az agráriusok érdekében. A szociáns hazavásár. És itt nyilvánul meg, hogy mi az általános választójog. Mi magunk nem azzal érvelünk, mi magunk nem mondjuk, hogy az természetes jog, ami velünk született, ami megillet bennünket; azt mondjuk, hogy a munkások gazdasági érdeke követeli ;az elit. Nem besülünk arról,hogy a jogerőt éppúgy megérdemtteljük, mint ők, mert — amint már mondtam — lemondtunk arról, hogy érvekkel ?Iyőz-,kik meg ezt a magyar parlamentét. És ők is jobban tennék, ha nyíltan beszélnének. Az általános választójog emeli a nép politikai és gazdasági befolyását és létrehozza azt, hogy akkor nem csak pusztán egy kis osztály érdekében hoznak törvényeket, hanem az ezen nép érdekében, mert akkor a népnek is lesz befolyása a törvényhozásba. Azt jelenti az általános választójog, hogy Magyarország is rátér a szomális haladás útjára. Az általános választójog jelenti a tisztítást, amely Ausztriában máris észlelhető. Ha figyelemmel kísérték az elvtársak a Reichsrathnak néhány napos tanácskozását, láthatják, hogy a szociáldemokraták máris nyújtottak be törvényjavaslatokat a munkásság érdekében, a betegsegítés, a rokkantbiztosítás, bányamunka stb. dolgában. Egészen új helyzet, új gondolkodásmód van abban az Ausztriában, amelyet Magyarországon sötétnek, reakciósnak hirdetnek. Az általános választójog esetén a pofénak az osztályoknak, amelyeké volt eddig a törvény, virzinyre kell kelniök a szocialista izgatókkal, de nem úgy, hogy a négyemeletes házak clék a tízezer forintos fizetések hazug meséivel és rágalmaival akarjanak győzni. Nem gas rénmssékkel, hanem komoly érvekkel kell ennek a küzdelemnek folynia. Mert nemcsak új jelszavak, hanem a haladásnak más iránya következik be Magyarországon az általános választójoggal és magában a gazdasági termelésben is más viszonyok jönnek létre. A rendiség a megyékben csakúgy meg van, mint annak előtte. A szolgabíró most is van olyan kiskirály, mint volt negyvennyolc előtt. A rendiség nincs eltörölve és ez az akadálya minden kultúrának ebben a szerencsétlen országban. Az hogy már nem hatvan, de hetven kilót nyomott . . . i . . A Szári-testvérek a csapások után még sűrűbben jártak a templomba. Péter nagyon a szivére vette az emeletes házat, meg a teheneket, az asszony testvér meg a gyereket. Hogy az urat kiengeszteljék, a határban szerteszél kőkereszteket emeltek az „isten dicsőségére" . . . Minden harmadik határbéli keresztről a Ssáringyet és a Az isten dicsőségét lehetett leolvasni. .Péter baja nem szűnt Az asszonytestvéré se. Péter iddogálni kezdett. Az asszonytestvér is. Már nem igen tellett „isten dicsőségére", sok pénzt elvitt a bor, meg a pálinka. Csakhamar elitták a nagy Szári-vagyon utolsó garasait is s a két Szári-testvért a járókelők akárhányszor úgy találták meg részegen, belekapaszkodva azokba a keresztekbe, melyeket „isten dicsőségére" ők állítottak fel. Péter, ha józan volt, bucsusokkal járt Mária-Nosztrára, Szent-Keresztre, hová, hol telekoldulgatta a kalapját rézkrajcárokkal, amelyeket a hívők „isten dicsőségére" adományoztak. Az asszonytestvér pedig ráimádkozással keresett néhány garast mindig, ami elég volt pálinkára. Egyébként többnyire ott mozogtak a templomajtóban, egyik jobbra, másik balra s olvasóikat morzsolgatták. A ki-bejáró ájtatoskodók vetettek nekik olykor egy-egy krajcárt. A pap is megtette néha, de az ő krajcárjai mindig kívül estek a Péter kalapján. Nem tudott lehajolni. Nagyon kövér lett. Régen túl volt már a száz kilón is!. Ezek az elődjei a mi nagy nemzeti hőseinknek. És ilyenek a mi nemzeti hőseink is. Csakhogy ma nem egyes vármegyékben pusztítanak (Ugy van !), hanem osztályuraknak védelme alatt «» egész országban. Pusztítják az egész országot: Amerikába kétszázezer ember vándorol ki évenként, és ezek nemcsak tótok, románok, hanem egyre tekintélyesebb számban magyarok, fajmagyarok is, azoknak az utódai, akik valójában megtartották és nem összejátszás révén, hanem véres harcokkal tartották meg ezt a hazát — a tízezerholdasoknak. És ezek az emberek beszélnek nemzeti eszméksárolt. Az asszonytestvér takarékba tette a pénzt, hogy ebből neveljék majd pappá a gyereket, ha megnől. Alig épült fel Péter emeletes háza, egy éjjel mindenestől leégett, még a tehenek is odavesztek. Az első a hatvankilós pap volt, aki sietett a vigasztaló szavakkal. Péternek nagyon jól esett ez. Nagyon ellágyult a szive. Csak az ütött szeget a fejébe, mikor a hatvankilós pap ugy félig neki, félig másoknak megjegyezte, mintha ezt nagyon természetesnek találná s szinte előre látta volna : — Átok van ezen a János, hagyatékán. Gondoltam, hogy nem lesz jó5 belőle. Én, proi engem illet, odaadtam volna isten dicsőségére... Nagyon bűnös ember volt. . . Mintha az isten is a pap mellett akarna bizonyítani, nemsokára meghalt az asszonytestvér gyereke, akit a János pénzéből akartak pappá nevelni. Ekkor már egy ember sem akadt a faluban, aki ne hitte volna, hogy az istentelen János vagyona az ördögé. Egy reggel, mise előtt, beállított a fatvamkilós paphoz a két testvér. — Eljöttünk a plébános úrhoz, — rebegték — elhoztuk azt az átkozott pénzt, a János hagyatékát. Mind a kettőnkre csak rosszat hozott eddig, úgy gondoltuk, hogy feláldozzuk isten dicsőségére . . . Vasárnap megint hirdetett a pap. A Szári testvérek ennyi és ennyi ezer forintot adtak isten dicsőségére . . . A pap lihegve jött le a szószékről. Nagy nap volt ez a mai. Nagy beszédet is tartott. Ennek tudta be a fáradtságot. Nem vette észre.