Népszava, 1908. január (36. évfolyam, 1–27. sz.)
1908-01-05 / 5. szám
— Nagyon gazdag a földesúr — mondotta a paraszt. Nyúlja megeszi a vetésemet, rókái elhordják tyúkjaimat. — Téged teszlek be a birtokába és a csűröd ajtajára szegzed gyermekeit, mint a baglyokat! — Nem akar dolgozni a paraszt — kiáltott egy földesúr. — Fölköttetem az országút fáira! — Oh uram — sóhajtozott egy fiatal leány, azok az átkozott gyarmatok mind elviszik az udvarlóinkat. — Eltörlöm a gyarmatokat! — Nincs elég piac az áruimnak — kiáltotta egy kereskedő. — A világ végéig foglalunk! — Éljen a köztársaság! — kiáltotta egy hang. — Éljen a köztársaság! — válaszolt a jelölt. — Éljen a király! — kiáltotta valaki. — Éljen a király! — kiáltotta a képviselőjelölt. — Éljen a császár! — kiáltotta valaki. — Éljen a császár! — kiáltotta a képviselőjelölt. Ebben a pillanatban szép, szomorú asszony vált ki a tömeg soraiból és a jelölthöz közeledett. — Nem ismersz? — kérdezte. — Nem! — válaszolta a jelölt. Hol láthattalak átkozott idegen ? — Én az élet vagyok! Mit teszel én értem ? — Amit mások, édesem. Eszem és alszom. Hasam, drága hasam, kétszeresre nő. A pénzzel — melyet majd a te zsebeidből, a te kiapadhatatlan zsebeidből veszek — szert teszek szép asszonyokra, szép birtokokra és mérhetetlen tekintélyre. És ha ezzel sem vagy megelégedve, jó: elpáhollak ezzel a bottal i! Octave Mirbeau. A hazafiság azoknak az időknek legnagyobb eszméje, melyekben minden nép megengedhetőnek és jogosnak tartotta, hogy saját hatalma és jóléte érdekében más népeket kifosztogasson és lemészároljon. Tolsztoj Leó: Hasznos tanácsok. — Védekezzünk a tüdővész ellen. — Régebbi időben az orvosok néma megadással szemlélték a tüdővésznek iszonyatos pusztításait. Azt tartották, hogy a tüdővész az emberi nyomornak olyan elkerülhetetlen következménye, amellyel szemben a tudomány teljesen tehetetlenül áll. Mióta azonban megismerték a tüdővésznek az okát, azóta kiderült, hogy egyrészt gyógyítható betegség, másrészt pedig megvan az ellene való védekezésnek a lehetősége is. Hogy a tüdővész ellen a sikernek reményével küzdhessünk és védekezhessünk, nemcsak a köpködés tilos és nemcsak a tisztaságra kell fokozottabb mértékben ügyelnünk, hanem még a következő szabályokat is szem előtt kell tartanunk. III. A testedzés. A csecsemő még nem arra való, hogy rajta edzési kísérleteket végezzünk, a nagobb gyermekeket azonban már úgy kell nevelni,ogy az időjárásnak viszontagságaival sikerrel szállhassanak szembe és a hőmérsékleti ingadozások ne okozzanak náluk mindjárt mindenféle hurutot. Hadd játszanak a szabadban és még kemény télen se zárjuk őket egész napra a szobába. Télen se öltöztessük őket túl melegen és ne adjunk a nyakukra gyapjúkendőt. Némely ember annyira fél a víztől, hogy még nyáron is csak a kezét és az arcát mossa meg hideg vízzel, télen pedig mindig csak meleg vizzel mosakodik. Ez helytelen! Minden reggel az egész testet meg kell mosni hideg vízzel és egy nedves, jól kifacsart törülközővel le kell dörzsölni, aminek megtörténte után egy egészen száraz törölközővel kell megtörölközni. Ilyenkor úgy érzi az ember magát, mintha „újra született volna". Munkások között el van terjedve az az undorító és az egészségre nézve káros szokás, hogy a kancsóból tele veszik a szájukat vizzel és ebből eresztenek egy keveset a két egymás mellé összetett kezükre és ezzel a vizzel mossák meg az arcukat. Ezt nem szabad tenni! Mosakodáskor le kell vetni az inget és sem a vízzel, sem pedig a szappannal nem szabad takarékoskodni. A száját mindenki tartsa tisztán. A család minden egyes tagjának legyen külön fogkeféje. Több embernek közös fogkefét használni tilos ! Nemcsak a szájat kell többször egymás után kiöblíteni, hanem a torkot is, mégpedig nemcsak reggel, hanem minden étkezés után. A tisztasághoz tartozik, hogy mindenki kezének lemosása után a körme alatt lévő piszkot kis körömtisztítóval eltávolítsa. Azonban ez nemcsak tisztasági, hanem egészségbeli kérdés is, mert a köröm alatt meggyűlt piszok igen sok fertőző anyagot szokott tartalmazni. A gyermekeket nemcsak megmosdatni kell minden reggel, hanem még télen is legalább hetenkint kétszer langyos vízben meg kell őket fürdetni és ilyenkor szappannal jól meg kell mosni az egész testüket. Nyáron pedig ott, ahol tó, vagy folyóvíz van, kellő ellenőrzés, illetve felügyelet mellett hadd lubickoljanak a vízben naponként. A felnőtteknek is azt ajánlhatjuk, hogy minél gyakrabban fürödjenek, mert ezáltal nemcsak szervezeteknek ellenállási képessége fokozódik, hanem még az étvágyuk is megjavul és munkakedvük, nemkülönben munkaképességük is jelentékeny mértékben gyarapodik. Aki sohasem fél a friss levegőtől és nemcsak nyáron, hanem télen is fölhasználja a szabad idejét arra, hogy egy-egy sétát tegyen, annak a teste csakhamar hozzászokik a különféle hőmérséklethez és nem egykönnyen válik hörghurutossá és köhögőssé. A testnek az edzésére szolgál a fürdőzésen és ezzel kapcsolatos úszáson kívül a tornázás, a korcsolyázás, a vívás és a biciklizés is, de természetesen egyiket sem szabad túlzásba vinni. Sajnos, a mi munkásaink még mindig nem akarják a testgyakorlatoknak, és az ifjúsági játékoknak óriási fontosságát belátni, mert, ha belátnák, tömegesen jelennének meg a tornatermekben, hogy ez után is erősítsék testüknek a betegségek támadásaival szemben való ellentállási képességét. IV. A forralatlan tej veszélyes fertőző anyagokat tartalmazhat, minek folytán csak forralt tejet szabad inni. Legjobban a gyermekeknek, betegeknek és üdülőknek kell a forralatlan tejtől tartózkodniok. Némelyek azt tartják, hogy a forralás által a tej elveszti a kellemes izét, ez azonban mások szerint nem felel meg a valóságnak, bárhogyan álljon is azonban a dolog, a valamivel kellemesebb, vagy kevésbé kellemes íz miatt senki se tegye ki magát könnyelműen a megbetegedhetés veszedelmének. A fővárosban annál inkább is tartózkodni kell a nyerstej élvezetétől, mert csak a legkevesebb ember tudná megmondani azt, honnan kerül a tej a háztartásba. A tehenészetek egészségügyi ellenőrzése pedig még nem olyan, hogy abban föltétlenül meg lehetne bízni. Az isten változhatatlan és mégis azért imádkozik hozzá az ember, hogy változtassa meg változhatatlan akaratát. Megfoghatatlannak nevezi őt az ember és mégis képeket alkot róla magának és vakmerően matgához hasonlónak rajzolja. De Volney. A nővér. Eltünedeztek, meg előkerültek mesék színezte csodás hegykolosszusok. Ormaikon örökös szüzlepel. Fogyhatatlan hó. Szikrát szóró tűzszemével vágtatva nyargalt közöttük a gőgös, fekete vasparipa. Kétkedő kedvében küldte a gunyoros üzenetet a sziklaóriásoknak : — Mik vagytok ti ? Semmik. Láttok-e engem ? Én vagyok a hatalom, a minden. Én, akit a Munka szólított életre. A száguldó haladás vagyok, aki közelebb segítem egymáshoz a nemzeteket, mértföldeket szelve át egy nekiiramodással; ti csak álltok mozdulatlan kőarcotokkal, lehetetlen maradiságban, hahaha ! Hosszú testű vasparipa imígy zakatol és büszkén szállitotta tova a bő szügyében meghúzódókat. Akik között ültek: ostobák és értelmesek, kenyérért rohanók, meg régi életű, fojtogató hazugságok elől menekülők , szimpla vérű unatkozók és távoli látásokért gyötrődő, új színekért szomjúhozok. Egyik ablak mellett apáca. Az arca fiatal és kedves, a szeme bús és okos, a fehér gyolcs homlokszorító alatt kusza, gyötrelmes és merész ébren-álmok. Küzköd ellenük, hessegeti őket, majd cseng és rimánkodik. Hogy semmi sem használ, bátor ébren állnok annál elevenebben, piros akarással, neki tüzesedve, ostromolják, mint nagysörényű fekete hullámivek az ezüstös, makacs, ellentálló sziklatömböket, ahogy semmi sem használ. Krisztusért kiált. Bus nagy szeme őt hívja. Megváltó segítségnek. Krisztus nem jön. A döbbenetes elhagyatottságban a furcsa jövevények egyre kisértgetik: — Látod, cserben hagy Krisztus. Amint előbb-utóbb el fog hagyni minden. A kába hit, amibe erőszakosan bele akarod fojtani az ifjúságod; a marcangoló önmegtartóztatás, ami letarolja arcod üde hamvát és embertelen békába kényszeríti a test és lélek legszebb vágyakozásait; a lemondás az édes örömökről, amely megbontja éjszakáid fehér, zománcos nyugalmát. És elhagy Krisztus is. Ő jóságot kíván, de nem embertelen önsanyargatást. Ezt csak azok eszelték ki, akik az ő kiforgatott, átgyúrt, meghamisított tanainak a kalózai . . . Elhagy mindenki. Csak mi maradunk melletted, az Élet elsőszülöttei. Az Értelem, meg a Vér. Hogy magunkkal vigyünk. A te semmi világodból az igaziba. Az ablakon túli rohanó, lüktető, forró elevenségbe. A valóságba. Az élet fekete földjére, amelyet a jóllakottak vidámsága zenésít meg s az éhezők könyörkánja áztat. Ahol selyemfelhők és rongykafrangok födik az emberi testet, ezüsthangu orgonák és barna füstü gyárkémények búgnak; a boldogok ,és nyomorultak szörnyű harcot vívnak: ez az Élet. Ebbe a becstelen, komiszul igazságtalan, egyenlőtlen, sáros, fekete, csúnya világba jöjj el velünk. Mert van ott napsugár, melegség, megújhodás is és jó élni abban a csúnya, komisz és mégis édes világban. Jöjj velünk. Lesimogatjuk bájos arcodról a csúnya pattanásokat, elvarázsoljuk szemed alól a mély, fekete árkokat; a szemedben lesznek olykor szomorú árnyak is, de virágos színek fogják uralni. Sápadt ajakadra rácsókolják az élet minden erejét, tüzét, agyonkinzott értelmedet fölszabadítjuk az ósdi rabszolgaságból, reád lehelünk és meddő éned fölenged egy új, emberi utakon járó igazság hitében. Dobáld le a maszkot, a bő lebernyeget, ami testedre borul és siess velünk. Akarsz? Emberré lenni vágyódol-e? Bús szemű apáca öléből lecsúszik a csukott imakönyv. Csöndben, diszkrétül, zajtalanságban. Utána senki nem hajol. Tulajdonosa észre sem veszi a hiányát. Reszkető, lázas, vékony kezét dideregve teszi a mellette ülő gyermek szőke fejére. Tizenkét-tizenhárom éves leányka, akit a bajorországi anyarendből visz magyar kolostorba megtanítani, idegen nyelven imádkozni és egész életét föláldozni tudni egy misztikus babonának. A kicsi német leány fölnyitja ernyős pihájú nagy gyermekszemét és mosolyogva és várakozásteljesen néz a nővérre. — Ludmilla, édes gyermekem — hallatszik a suttogó szó — szeretsz te engem ? A kicsi forró száj szeretettel tapad a vértelen kézre. — Figyelj rám kicsi Ludmilla. Ha megérkezünk, jelentsd ki, hogy nem akarsz nővér lenni, sírj sokat és mond, küldjenek vissza a Budapest, 1908 január 5.