Népszava, 1908. március (36. évfolyam, 53–78. sz.)

1908-03-01 / 53. szám

1908 március 1.­ ­ NÉPSZAVA Hazatérőben pénteken hajnalban Aradra hozták a börtönőrök Sztojkáékat s mert Temesvár felé csak ma reggel indul a vonat, addig az ideig a fogházban akarták őrizet alá tenni őket. Ahogy azonban a fogház kapujába értek, Horvát kihúzta kezét a bi­lincsből s futásnak eredt. Az egyik őr utána ve­tette magát, de üldözés közben beleesett a pocso­lyába. Mire fölkelt, a menekülő cigány nagy egér­utat vett. Az őr utánra lövöldözött, de nem találta el. Nyolc börtönőr ment ki Horváth fölkutatására, reggelig keresték a Maros mentén az erdőben, de nem tudtak nyomára akadni. Most a csendőrség megyeszerte keresi a megszökött gyilkost. — Egy uzsoravár. A Bajza­ utca 42. szám alatti háromemeletes ház tulajdonosa lovag Hummerné, aki két év alatt éppen duplájára emelte a béreket. Februárban csekély 80 ko­ronával emelte a béreket és az egyszobás la­kások ára 440 korona. Persze ezt a rengeteg bért csak úgy fizethetik a lakók, ha albérlő­ket tartanak. Van is minden lakásban 4—5­ albérlő, de legtöbb az egyszobás, egy ablakos pincelakásokban, amelyekben most is 12—15 albérlő van, nyaranta pedig 20—25 ember fekszik egy szobában. A drága házbér mellett minden rossz és rozoga. A vízvezeték csurog, az árnyékszékek hallatlanul rondák s csak ak­kor csinálnak egy kis rendet a házban, ha megjelenik egy városi szolga s előbb beje­lenti, hogy holnap hatósági vizsgálat lesz. A lakások mind nedvesek. A nyáron három lakást el is záratott a hatóság három hónapra, de Hummerné már hat hét múlva beköltözte­tett lakókat. A kép nem is volna tökéletes, ha a ház­mester nem volna veszekedő s nem gorom­báskodnék folyton a lakókkal. íme egy buda­pesti minta­ház. — A cigányzenészekhez. A következő levelet kaptuk: „Magyar cigányzenészek lapja" címen az alakuló cigányzenészek egyesülete előkészítő bizottsága egy lapot fog megindítani. A lap szerkesztésére megbízást Farkas János és Vörös Ferkó kaptak. A lap ma még csak az előkészítés stádiumában van, tehát még meg nem jelenhetett. Azért figyelmez­tetjük az összes zenészkartársainkat és a közönséget, hogy a „Cigányzenészek Lapja" címen már ma meg­jelent ál-lap nem a bizottság fölhatalmazásával jelent meg és a nevezett lap szerkesztőit, név sze­rint Nagy László és Bessenyei Magyar Gyulát a bizottság nem ismeri, velük összeköttetésben nem áll, eszerint vállalkozásuk csak megtévesztő speku­láció lehet. Figyelmeztetjük erre tehát a zenész kartársakat és a közönséget. Idősb Rácz Pali Farkas János biz. elnök biz. jegyző, Vörös Ferkó „A Czigányzenészek Lapja" szerkesztője. — A temesvári tragédia. A Népszava szom­bati számában megírtuk Gotthilf Alfréd és Zöldi Elza színésznő tragédiáját. Mint Temes­várról táviratozzák, Zöldi Elza művésznő állapotában ma sem állott be javulás. A beteg, bár lázmentes, eszméletén van és fájdalmai sincsenek, de a golyót, mely orrcsontjában megakadt, még egyelőre nem­­lehet eltávolí­tani, mert az orvosok komplikációktól tarta­nak. Ma reggel érkezett Temesvárra Zöldi Márton, a beteg atyja és nővére, Vilma, a Népszínház tagja. Az orvosok remélik, hogy Zöldi Elzát megmenthetik.­­ Megőrjítette a vallás. Szombatra virradó éjszaka megjelent a főkapitányság ügyeletes tiszt­viselője előtt egy fiatal asszony és rimánkodva kérte a rendőrséget, hogy védje meg az ördög­ök­en. Elmondotta, hogy néhány nappal ezelőtt az ura különös változáson ment keresztül. A homlo­kán szarv nőtt, a lábán és kezén pedig félméteres köröm. Szóval az ura átváltozott ördöggé s most a pokolba akarja vinni. A rendőrség nyomban látta, hogy elmebajos asszonnyal van dolga. Meg­állapította, hogy a szerencsétlen G. Béla börze­hivatalnok felesége és vallási őrületben szenved. Babonás asszony volt s beleőrült a babonába. Az elmebajos asszonyt bevitték a lipótmezei őrültek házába. — A párisi gyémántgyáros, Párisból jelen­tik, hogy a gyémántgyáros Lemoine vegyész ellen folyó vizsgálat immár befejezéséhez kö­zeledik és pedig olyan eredménnyel, amely a vádlottra nagyon terhelő. A szakértők véle­ményének elkészülte után az ügyet rögtön le­tárgyalják. Feltételes szabadonbocsátásáról most már szó sem lehet. — Összeégett szakácsnő. Glücksmann Mó­zesné, született Goldberger Éva szakácsnő Király­ utca 20. számú szolgálati helyén a"tűz­hely "mellett kávét melegített. A ruhája tüzet fogott s mire észrevették, a szerencsétlen asz­szony borzalmasan összeégett. A Rókus-kór­házban ápolják. — Időjárás. Magyarországon az utóbbi 24 óra alatt leginkább az ország keleti felén fordult elő — nagyobbrészt csak egy-két mm­-nyi — csapa­dék ; az idő különben túlnyomóan borult volt. A hőmérséklet többnyire emelkedett és kevéssel a normális fölött van; maximuma Fiuméban 12 C fok, minimuma Tátrafüreden —9 C fok volt. Jóslat: Az időjárásban még lényeges változás nem várható. Rövid hírek. Leesett a kocsijáról Káplán István kocsis, aki szombaton reggel Kőbányáról behajtott a városba. Súlyos zúzódásokkal a Rókus-kórházba vitték. Kigyulladt, pénteken este Smidtbauer Henrik Dezső­ utca C. számú kertésztelepén egy üvegház. A tüzet az első kerületi tüzérség oltotta el. Letartóztatta az eper­jesi rendőrség Holly István 67. gyalogezredben katonaszökevényt. Holly szám­talan házasságszédelgést követett el. Halálra ítélte a banjalukai kerületi törvény­szék Cabraja Máriát, aki a férjét vasdoronggal le­ütötte és a haldoklót az ágy alá téve, rágyújtotta a házat. Mikor a tüzet eloltották, a szerencsétlen ember már szénné égett. Az ítéletet a jövő héten hajtják végre. Leleplezett rendőrkém­ek. — A belügyminisztérium cáfolata — koholmány. — A két Strausz Antal. — Megrágalmaztak egy halottat. — A Népszava február 13-iki számában megírtuk, hogy Kardos Jakab és Szalai (Schlesinger) Oszkár a belügyminiszter h­umna­i kémei; figyelmeztettük elvtár­sainkat, hogy velük szóba ne álljanak, mert az ilyen kémeknek az a feladatuk, hogy a munkásmozgalomról ellesett híre­ket a belügyminisztérium rendőri osztá­lyának besúgják. Ugyanakkor megjegyez­tük­, hogy közlésünk valódiságát szükség esetén aktákkal fogjuk bizonyítani. Közleményünk megjelenésekor a lelep­lezett rendőrkémek koalíciós lapokhoz fu­tottak s azok hasábjain kijelentették, hogy i­s kíváncsiak az aktákra. Merész tagadá­sukkal szemben, minden magyarázgatás helyett, leközöltük a bizonyító aktákat, ame­lyekből kiderült, hogy a kereskedelemügyi miniszter, a belügyminiszter megkere­sésére, Kardos Jakab számára magyar ál­lam vasúti szabadjegyet utalványozott és föl­szólította a Máv­ igazgatóságát, hogy a ki­állított szabadjegyet Strausz Antal bel­ügyminiszteri hivatalnok címére (Bu­dapest, III. kerület, Óbudai rakpart 99. sz.) küldje. Szalai Oszkár számára pedig a nemzetközi vasúti szabadjegy-egyezmény 11. §-a értelmében az egyezményben levő vasutak szövetkezeti szabadjegyét utal­ványozta a kereskedelemügyi miniszter s ezt a jegyet — amely mindazon államok rendőrhatóságainak jár, akik a Szómában székelő nemzetközi anarchista rend­őr­hivatalnak föntartói­t szintén a belügyminiszter átirata folytán utal­ványozta. Az akták szószerinti szövege után megjegyeztük, hogy a belügyminisz­térium útján azok kapnak vasúti szabadje­gyet, akik a belügyminisztériumnak és a rendőrségnek a szolgálatában állanak; meg­jegyeztük továbbá, hogy az a Strausz Antal, akiről az aktában szó van, harmincöt év­vel ezelőtt részt vett a pártmozgalomban, de akkor spicliskedésen érték, kidobták s azóta a belügyminisztérium hivatalnoka és mint ilyen, ő a közvetítő a minisztérium rendőri osztálya és annak úgynevezett „bi­zalmi emberei", kémei között. Az akták leközlése után a leleplezett rendőrkémek kenyéradó gazdái természe­tesen­­ cáfoltak. A belügyminiszter a „M. T. I." útján kijelentette, hogy Kardos és Szalai nem rendőrkémek, számukra szabadjegyet nem utalványozott és a bel­ügyminisztérium velük egyáltalán soha semmiféle összeköttetésben nem állott. Ami pedig Strausz Antalt illeti, arra nézve „megállapíttatott, b­irta illetékes helyről ka­pott fölhatalmazás alapján a „T. I." , hogy mintegy harminc év előtt a munkásmozgal­makban vett részt egy Strausz Antal nevű em­ber, akit annak idején a szocialisták spicliske­déssel is vádoltak. Ez a Strausz Antal néhány héttel ezelőtt Budapesten meghalt és nem azonos Strausz Antallal, a belügyminisz­térium segédhivatali igazgatójával". A belügyminiszter a cáfoló nyilatkozat eme legutóbbi részére vetette a fősúlyt. Az „illetékes hely" úgy gondolkozott: min­denki tudja, hogy az ilyen bizalmas ter­mészetű tényeket a belügyminisztériumok féltve titkolják és mindenkor letagadják, egyszerű tagadással tehát hiába is próbál­kozik, úgy sem hiszi el senki; ha azonban bebizonyítani tudja, hogy az az egyén, akit mi spicliként és közvetítőként megnevez­tünk, nem azonos azzal az egyénnel, aki a spicli és közvetítő volt, akkor min­denki elhiszi, hogy a rendőrkémekre vonatkozó adataink sem felelnek meg a valóságnak. A belügyminiszter törek­vése tehát odairányult, hogy arról a Strausz Antalról, aki az aktánk­ szerint belügymi­niszteri hivatalnok és Óbudai­ rakpart 99. szám alatt lakik, „megállapíttassék", hogy harmincöt év előtt nem vett részt a párt­mozgalomban, nem volt spicli és nem volt közvetítő. Erre a „megállapításra" pedig csak egy mód kínálkozott: megállapítani, hogy az a Strausz Antal, aki harmincöt év előtt­­spicli volt, meghalt, tehát az a Strausz Antal, aki él, nem lehetett spicli. Az „ille­tékes hely" tollat ragadott és „megállapí­totta" ezt, amint föntebb olvasható. Amikor ez a „cáfolat" megjelent, a koa­líciós sajtó, de főként a „Magyar Hírlap", érthető okokból lármázni kezdett, hogy micsoda lelkiismeretlenség egy tisztességben megőszült államhivatalnokot spicliskedés­sel vádolni, tudatosan összetéveszteni egy hasonló nevű halottal, a halott bűneit rá­fogni és mindezt olyan „leleplező" cikkben fölhasználni, amelyik nem is az államhiva­talnok ellen, hanem Kardos és Szalai ellen irányul. Az ,M. H.", a belügyminiszter fél­hivatalos lapja, még különös hangsúlyo­zással hozzátette, hogy amennyire igazak a Népszavának Strausz Antalra vonatkozó adatai, épp annyira „igazak" a Kardos és Szalai nevű rendőrkémekre vonatkozó adatai is. E cáfolat­zuhatagra külön-külön és ösz­szesen is azt válaszoltuk, hogy a sajtópör tárgyalásánál — amelynek megindítását Kardos és Szalai megígérték — bizonyítani fogunk. Bizonyítékainkat félretettük a sajtó­pör idejére, a „M. H." azonban — ismét csak érthető okokból — piszkálta még egy­ideig az ügyet és segítségére sietett az ájta­tos „Alkotmány" is, s az előbbi különö­sen azt fejtegette, hogy : mi van a Strauszok­kal ? Erre a kérdésre most készséggel vála­szolunk. Megállapítjuk s bebizonyítjuk, hogy az „illetékes hely" nyilatkozata: a ha­zugság. Hazugság, hogy az élő Strausz Antal nem volt spicli és hazugság, hogy a halott Strausz Antal spicli volt. A belügy­minisztérium cselekedte meg a Strauszok­kal azt, amivel Andrássy félhivatalos lapja és az „Arny" — minket vádol meg. A belügyminisztérium tudatosan összecserélte a halott Strauszt az élő Strausszal, egy halott tiszta emlékének bemocskolásával akart tisztára mosni egy pár szolgálatában álló élőt, a belügyminisztérium megrágal­mazott egy halottat. Hogy a belügyminisztérium cáfolata mennyire hazug s a hazugsága mennyire tudatos, bő és részletes adatokkal bizo­nyítjuk. Bemutatjuk olvasóinknak a két Strausz Antalt, azt, aki még él és azt, aki január 4-én meghalt. Mi azt állítottuk, hogy mintegy harmincöt év előtt a spicli s azóta a spicli-közvetítő az a Strausz Antal volt, aki még él és jelenleg is a belügyminisz­térium hivatalnoka. A belügyminiszter azt állította, hogy a spicli az a Strausz Antal volt, aki 1908. év január hó 9-én meghalt. Mi egyszerűen regisztráljuk a kö­vetkező adatokat, amikből világosan ki­derül, hogy a belügyminisztérium hazudott. A belügyminisztérium hivatalnoka. * 1­ 9

Next