Népszava, 1908. április (36. évfolyam, 79–104. sz.)

1908-04-05 / 83. szám

1908 április 5. NÉPSZAVA A belga pártnak 1893-ban Brüsselben meg­tartott kongresszusa a kisgazdákra, kisbér­lőkre is kiterjed és a szövetkezeteknek kedvez. A francia munkáspárt 1892-ben Marseilleben, majd 1894-ben Nantesban csi­nálja meg agrár-programmját, melyben itt-ott kisbirtok-politikát követ, de mégis sokban proletár-programm. Az osztrák párt 1896-iki prágai kongresszusa ugyan nem állapítja meg a programm pontjait, de kijelenti, hogy „Ausztria mezei munkás­sága vagyontalan proletárokból, parcellá­zott részek és a törpe birtokok tulajdono­saiból áll." Parlamenti frakciója ellenben tiszta kisbirtokos-programmot hirdet (lásd Hungerspolitik.) Az olaszok Rómában 1900-ban megtartott kongresszusa a terme­lés kollektív (szervezet) irányában való fej­lesztését, községi tulajdont s a kisbirtoko­sok szocialista nevelését követeli. A bolognai kongresszus (1906) még vilá­gosabban avatkozik a termelésbe. Szövet­kezeti kooperáció, gazdasági üzemek alakí­tása, bérlete közös művelés céljaira, egy-egy pontja az olasz agrárprogrammnak. Az orosz párt agrárprogrammja a legforradal­mibb és mindenféle nagybirtok elkobzását követeli. A romániai szocialista párt a köz­ségek kezelésébe kívánja a nagybirtokokat. A dán szociáldemokrata párt is egyesek és szövetkezetek bérlete alá akarja adni a kisajátítandó vagy az állam által megveendő egyházi és világi birtokokat. A külföldi szociáldemokrata párt agrár­programmjából is világosan kitűnik tehát az a két dolog, hogy egyrészt a mező­gazdaságban dolgozók részére praktikus kö­veteléseket kell fölállítani, másrészt nem zárja ki egyik sem a kisbirtokosokat, amennyiben azok a proletárság osztály­harcában részt vesznek. Szükségesek ezek az átmeneti követelések, mert hiszen, amint mi jól tudjuk, a fejlődést kikerülni, meg nem látni, szociáldemokrata pártnak lehe­tetlen, ellene dolgozni céltalan, nem csele­kedni pedig egyenes veszedelem és boru­lásra vezető. Ha ezeket a szempontokat vesszük figye­lembe, akkor beláthatjuk azt is, hogy a mi pártprogrammunk, mely bár sok agrár­követelést tartalmaz, nem teljes és így agrárprogrammra szükség van. A vita folyamán lehet, hogy a kongresz­szus elé viendő agrárprogramm egyes pontjai ellen fölhozott érvekre válaszolni fogok. Egyet azonban talán sikerült be­bizonyítani és pedig azt, hogy nálunk agrárprogrammra szükség van. Speciális helyzetünk követeli meg, hogy a mezőgaz­daságban dolgozó proletárok érdekében olyan követeléseket állítsunk föl, amely kö­vetelések megvalósulása a cél felé vezessen bennünket. A mi programmunk nem lehet kisbirtokos-programm még annyira sem, mint a többi pártoké, de nem szabad vakon elhaladni ezek mellett sem. A nagy­birtok politikája nyomort teremt s ezt az agitációban ki kell használni a proletárság szervezésére. Nem úgy kell tekinteni az agrármozgalmat, hogy sokba kerül-e, vagy sem, hanem úgy, amint az politikai súlyával hatni képes. A külföld ma azt hiszi, hogy a szervezett munkások nagy része a földművelőkből áll. Werner Lombart híres könyvének legújabb kiadásá­ban azt írja: „Érdekes a magyar mozga­lom, különösen agrár­színezete miatt. Épp ugy mint Olaszországban, itt is a föld­műves proletariátus nagy kontingenst képez a munkáspártban." Mi másként tudjuk ezt s azért is oda kell hatnunk, hogy a mai állapot megváltozzék. A polgári pártok ellen és a földmivelők szervezkedésének elősegítésére szükséges a programm. Mi jól tudjuk, hogy az agrár­kérdés véglegesen csak akkor lesz meg­oldva, mikor a föld a társadalom közös tulajdonába megy át. Odáig le kell rak­nunk a láncszemeket — az átmeneti agrár­programm pontjait — hogy mellette haladva célhoz érjünk. A kollektív társadalom a cél s ehhez nem a szavak forradalmisága, hanem a forradalmi cselekvések sorozata juttathat bennünket. Csak az a fontos — mondja Klára Zettkin — hogy pártunk forradalmi jellegét tartsuk meg. Majd így folytatja: „Legyünk reformisták, legyünk praktikusok mindenkor és mindenhol, ahol csak lehetünk, anélkül, hogy pártunk for­radalmi jellegét föláldoznánk. De legyünk és maradjunk először forradalmárok, má­sodszor forradalmárok és harmadszor is forradalmárok". Ladányi­ Rezső. Veszi kabátját, kalapját botját és bevágja maga mögött az ajtót, abban a föltevésben, hogy a család most meg lesz hatva, mert at­tól tart, hogy a halálba indult. De a család nagyon jól­­tudja, hogy a nagyvendéglőbe megy. Hála a jó Istennek, hogy már elment. Így legalább nyugodtak lehetnek. Tordai Torday József csakugyan a nagy­vendéglőbe ment. Mikor a belső szobába lé­pett — áthaladva a söntésen — a hosszú asz­talnál már együtt ült a minden esti társaság. A postamester a feleségével, két tanító, a jegyző, a segédjegyző, meg községi írnokok. (Megmondhatjuk, hogy ő ebben a községben az­ állatorvosi hivatalt viseli.) Arcán barátsá­gos mosoly jelen meg és az ottlevők maguk­ban ismét mondogatják: — Milyen kedves ember ... Milyen szere­tetreméltó. A postamesterné kérdezősködik :, — Mit csinál neje őnagysága? És a leány­kák? Miért nem hozza ki egyszer őket? — Akartam ma is. De hiába. Nincs kedvük. Szívesebben maradnak otthon. És jól is te­szik. Magam csak egy félórácskára jöttem és alig várom, hogy megint otthon leszek. A családi kört nem adom semmiért. — Ah, maga olyan jó ember, orvos úr. — Példás családapa! — Ami tőlem telik, megteszem. Gondok közt, az igaz, de tisztességesen és zavartalan boldogságban élünk. És ha százszor ennyi gondom volna, örömest vállalnám az én édeseimért. Pincér ! Egy félliter fillert, szódá­val . . . Tíz órakor mindenki hazamegy, csak Tor­day állatorvos, a jegyző, az egyik tanitó, meg egy irnok maradnak. A literes üvegek szépen sorakoznak már egymás mellé és ők négyen, szelid mélabúval, háztartási problémákat fir­tatnak . — Nehéz az élet . . . — A krumpli ára fölment három kraj­cárral . . . — A húst nem lehet megfizetni. Honnét ve­gyek annyi pénzt? Ezenközben, hogy így elbusulnak a világi élet küzdelmein, fejenként mégis négy-öt ko­ronát költenek. De a krumpli ára fölment. És a húst nem lehet megfizetni. Egy liter bor negyven krajcár — készpénzben, mert a korcsmáros régen nem hitelez — ámde a Péterke cipője lyukas és lyukas is marad. Nem mer szólni az apjának, különben lesz­nek pofonok. Azt a cipőt sohasem fogják meg­talpalni. No és a cigánynak is aki közben besom­fordált és bánatos nótákat cincogott, kell vagy két koronát odalökni fejenként. Hajnali három órára részeg a jeles társaság, mint a tök. Tordai Torday Józsefet elönti a szeretet lágy hangulata. A kucsébertől cukrot vásárol és eltámolyog haza. Majd kiosztja a gyerekek között. Részegen kerül az ágyba. Úgy kell róla le­húzni a ruhát. És reggel a gyerekeknek nem szabad moccanni. — Alszik­­a papa! — suttogják szájról­szájra és tudják, hogy a papának délben kaccenjammeres és igy rossz kedve lesz. A verés, a pofozkodás elkerülhetetlen. Fásultan néznek a déli események elébe és a szegény hitves a szomszédból kénytelen sót kölcsö­nözni, hogy valamelyes ebédfélét főzhessen. Az ebéd nem fog Torday Józsefnek ízleni és lesz káromkodás, csak úgy zeng belé a ház, melynek bérével két negyed óta tartoznak... SZEMLE. BELFÖLD. A 48-as honvédek és 48-as hazavédők. Kossuth Ferenc nevének és egyéniségé­nek a 48-as események adnak súlyt. Kossuth Ferencnek a 48-as honvédek sze­reztek miniszteri tárcát, szép jövedelmet, Lipótrendet és „kedves rokon "-i címet. Kossuth Ferenc nem küzdött 1848-ban, de élvezi a küzdelem busás gyümölcseit. A 48-as honvédek ellenben küzdöttek 48-ban, hullatták a vérüket, küzdelmük azonban nyomornál egyebet nem hozott nekik. A régi hazaáruló liberális kormá­nyoknak sokat is kellett eltűrniök a 48-as honvédaggastyánok nyomora miatt. A si­lány nyugdijak szomorú nevetség tárgyai voltak. Rátkay László a képviselőház egy régeb­ben megtartott ülésén interpellációt is ter­jesztett be az 1848—49-iki agg honvédek segélyezése tárgyában a Kossuth Lajos fiá­nak kormányához. Wekerle Sándor minisz­terelnök a képviselőház szombati ülésén válaszolt Rátkay interpellációjára. El­mondta, hogy méltányos indokoknál fogva, amelyek azt kíván­ják, hogy a 48—49-iki agg harcosokat megfelelő ellátásban részesítsük, előterjesztést tett a minisz­tertanácsnak és annak hozzájárulásával folyó évi május hó 1-étől kezdve akként kívánják megálla­pítani az ellátást, hogy az újból fölemeltessék és hogy a közvitézek 120, a tizedesek 10, az őrmeste­rek pedig 216 korona ellátásban részesüljenek, ezen­kívül a tiszteknek mai illetményei általában 15 szá­zalékkal emeltessenek föl. Aki pedig az 1848— 49-iki érdemjellel ki van tüntetve, vagy egyáltalá­ban igazolja ezen érdemjelet és kitüntetést, vagy egyébként valamely intéztettet igazolni tudnak, azok a nyugellátásnak kétszeres összege erejéig ré­szesülnek ellátásban. Továbbá intézkedett, hogy az özvegyek ellátása is emeltessék. Szegény embernek havi 120—144 korona csakugyan ellátásszámba mehet, ha igényeit a minimumra vagy azon alul redukálja. A 48-as képviselő uraknak ugyanennyi pénz egy hétre sem elég, de a 48-as honvédeket talán egy hónapra megmentené az éhen­halástól,­­ ha ez a pénz havi járandóság volna. Csakhogy ez évi járandóság. 120 ko­ronát kap egy 48-as honvéd egy évre. 120 ko­­rtina jut egy ilyen öreg,magával tehetetlen em­bernek egy évre, 30 fillér sem egy napra. 14—15 krajcárnyi „ellátás"-ban részesülnek azok az öreg honvédek, akik cselekedni, vérüket ontani tudták a „hazáért", amely­ért a 48-as kormányhősök csak szóno­kolni tudnak. A honvédeknek száraz ke­nyérre sem jut és Kossuth F. Lipót annyi gyémánttal megy rendjelét megköszönni, amennyit egy hindu maharadzsa rak ma­gára. Nem utasították a mentelmi bizottsághoz Szmrecsányi néppárti képviselőt, pedig hétszer kellett őt rendreutasítani a képviselőház szom­bati ülése folyamán, olyan rakoncátlanul vi­selkedett. Hát mi ez? Hová lett az elnök híres nagy erélyessége? Hiszen az elnök úr még nemrég egyre-másra hurcoltatta a men­telmi bizottság elé azokat a képviselőket, akik két-három szeri rendreutasítás után mukkanni mertek. A dolog magyarázata egyszerű : A megrend­szabályozott képviselők horvátok és nemzeti­ségiek voltak. Szmrecsányi úr néppárti. Az elnök úr pedig pártatlan. A képviselőház szombati ülésén már mutatkoztak a tünetei annak, hogy úgy a balpárt, mint a nemzeti­ségiek — mint egy kőnyomatos jelen­tette tegnap — már csak „a zászló becsüle­téért küzdenek". Alig lézeng egy-két ember az ülésteremben. A Kossuth-szobor ügyeivel kezdődött meg az ülés. A gazdasági bi­zottság előadója bemutatta a bizottság jelentését. Eszerint azt javasolja a bizottság, hogy a képviselőház 10.000 koronát adjon a fővárosban emelendő Kossuth-szobor költségé­hez. A Ház a javaslatot egyhangúlag elfogadta. A szájkosár-indítvány második szakaszához Szkicsák Ferenc tót nemzetiségi szólt ezután. Benyújtott módosítványainak kinyomatását a Ház nem rendeli el. Szmrecsányi­­György nép­párti a Mérey-féle javaslat második pontjához nyújtott be módosítást. Módosítása azt cél­­ozza, hogy sürgősségi tárgyalásoknál is lehessen a házszabályokhoz szólani; egy fölszólalás azon­ban öt percnél tovább nem tarthat ennek a

Next