Népszava, 1910. január (38. évfolyam, 1–25. sz.)
1910-01-01 / 1. szám
1910 január 1. NÉPSZAVA munkásságnak ismernie kell az igazgatóság határozatait és meg kell ismernie azokat az erőket is, amelyek szembehelyezkednek a munkássággal és megnyomorítják a munkásbiztosítást. Nemcsak a betegsegélyzés, hanem a balesetbiztosítás ügyei is rendkívül fontosak. Számtalan esettel fogjuk igazolni, hogy az új törvényt teljes joggal kereszteltük el „alamizsnatörvénynek. Mert nem járadékot kapnak azok, akik a tőkések vágóhídjain nyomorékok és koldusok lesznek, hanem alamizsnát. Azt akarjuk, hogy a Népszava olvasói teljesen megismerjék Szterényiék csodás alkotását. Azt akarjuk, hogy a munkások gyűlölete és elkeseredése ne az ártatlan tisztviselők, vagy esetleg az igazgatóság ellen irányuljon, hanem azok ellen, akik elég becstelenek voltak arra, hogy a munkásság kijátszásával kortescélokat szolgáló törvényt készítsenek. SZEMLE. BELFÖLD. Nem kell adót fizetni, kormány lenni, mert minden fillér pénz, amit kiutal, egy-egy törvénysértés, mivel a kormánynak törvényes fölhatalmazás nélkül nincsen joga semmit kiutalni s igy ezzel a nappal Magyarország a leplezett abszolutizmus állapotából átment a nyilt és leplezetlen abszolutizmus állapotába. Alkotmányjogi szempontból semmi különbség nincsen Wekerle, Kossuth, Apponyi, Andrássy és Bach vagy Schmerling között, ellenben igen lényeges különbség van például a Wekerle és a Fejérváry-kormány között, az utóbbi javára. Wekerléék fölidézték a törvényenkivüli állapotot, Fejérváryék pedig már készen találták s ugyanúgy készen találná egy más úgynevezett darabont-kormány, amely Wekerléék helyére ülne. * Apponyi miniszter és komédiás úr persze kiutalja a fizetéseket és fölveszi a magáét. De hogy ő alkotmányos miniszter, ezt be kell bizonyítania. Evégből beszünteti 1910 január 1-től kezdve a „Néptanítók Lapját". Ezt az örömhírt a nevezett lap szerkesztője, Benedek Elek, az utolsó számban imigyen jelenti be. A „Néptanítók Lapja" e számának megjelenésével egyidőben a nemzeti kormány talán megszabadul kínos, meg nem érdemelt helyzetéből s helyét új kormány foglalja el. E pillanatban — december 26-án este — csak az bizonyos, hogy őfelsége a király Lukács László valóságos belső titkos tanácsos urat mint dezignált miniszterelnököt megbízta a pártok vezéreivel való tárgyalással s eredményes tárgyalás esetén kabinetalakítással. Megtörténhetik tehát, hogy a tárgyalás áthúzódik az uj esztendőbe s a nemzeti kormány — akarata ellenére is — kénytelen lesz ex-lexben végezni az ország dolgát. Ebben az esetben a „Néptanítói Lapja" újévkor nem létett még, mivelhogy Apponyi miniszter úr — asmint azt velem december 23-án közlé — e lap költségeit is ama költségek közé sorozta, amelyeket indemnitás, illetőleg megszavazott költségvetés nélkül — az alkotmányosság szigorú szemmeltartásával — nem utalványozhat. A „Néptanítók Lapja" egyike volt ama félhivatalos koalíciós sajttakaróknak, amelyeket a szocialisták gyalázására s a tanítók elbolondítására íratott mindenféle tínlakulikkal és tollbetyárokkal a „nemzeti kormány". Ennek a lapnak a beszüntetése, még ideiglenes beszüntetése is, igaz nyeresége a magyar kultúrának. Csak reméljük, éves kora ellenére vén volt s a vénsége, aszott, meggörnyedt teste, csúf, ráncos arca és kopasz feje dacára ostoba, de kínzó és soha ki nem elégülhető vágyódással nézte a fiatal, üde lányokat, akik undorodtak tőle, mint a varangybékától, de azért mulattak rajta, mint a vásári paprikajancsin. De hát nem csoda ! Hiszen még a vásári paprikajancsikon is az a legmulatságosabb, mikor az egyik egy nagy kalapáccsal agyba-főbe veri a másikat és fütyörészve mángorolja ki belőle a még föl-föltápászkodni készülő életet... Tehát jól mulattak az emberek Kövér Jánoson, a vén bolondon. Olyan jól, hogy szinte szerették. A szeretet érzésének útjában csak az a kis pénz állott, mely a havonként félretett nyolc-tíz forintokból hat év alatt immár csaknem hatszáz forintra emelkedett, — támasztékul arra az időre, amikor majd kidől a munkából s amikor majd „Isten nevében" elbocsátják a hivatalból. Félve gondolt erre az időre és spórolt. Összekuporgatott pénzét a hivatali íróasztal fiókjában tartotta. Spórolt, olvasgatta a pénzét s közben mosolygott is, mintha önmagát gúnyolta volna. Olyan furcsa volt a mosoly szigorú arcán, hogy szinte ijesztő volt. Mosolygott és azután számolt, tervezgetett. Eddig kell még dolgozni, ennyi lesz a megtakarított pénz stb. stb.... De hát kár volt tervezni. Teljesen kár. Egy vasárnap reggel, amint bement a hivatalba, az iróasztalfiókot, melyben pénzét tartogatta, nyitva találta. A szoba ablaka be volt törve, a rács lereszelve. A pénz nem volt a fiókhogy az ex-lexnek ez a jó hatása nem marad erre az egy sajttakaróra korlátozva, hanem követni fogják az „alkotmányos" Apponyi példáját a többi miniszterek, elsősorban a „Néplapot" kiadó Náci bácsi is. Ha az ember jól meggondolja, akkor ez az ex-lex egészen kitűnő egy intézmény: nem kell benne adót fizetni, letépi alkotmányosság álarcát a koalíció vezéreiről és beszünteti a hazugsággyárak működését. persze csak egyenes adót, január 1-től kezdve. Miután az ország úgy kerül bele az 1910-es esztendőbe, hogy az állami költségvetés nincsen megszavazva, adót szedni, állami adó behajtására végrehajtásokat eszközölni nem szabad. A pénzügyminiszter most rendeletben figyelmezteti a beállott adózási és végrehajtási vakációra a pénzügyigazgatóságokat s egész általánosságban beszünteti a kincstári követeléseknek kényszerbehajtását. Ezek a rendelkezések a nem kincstári követeléseknek kényszer útján való behajtását nem érintik, vagyis a hitelező ezután is árvereltetheti adóját. A fizetési kötelezettség tehát csak az állami egyenes adókra van felfüggesztve, persze azzal a toldással, hogy mihelyt állami költségvetés vagy a törvény rendelkezéseit semmibe vevő kormány kerül az ügyek élére, az elmaradt adókat be fogják hajtani. Bizonyos azonban, hogy az ex-lex állapot bekövetkezése azért nagyon megkárosítja az államkincstárt, mert az így elmaradt adóknak egy jókora része egyszers mindenkorra behajthatatlanná válik és elvész. Ezzel a január elsejei nappal, amelyen költségvetésen kívüli állapotba kerül Magyarország, a Wekerle-kormány a mai jog szerint megszűnt törvényes és alkotmányos és lábait peckesen emelgetve sétált s hóna alatt zöldes, kopott esernyőjét tartotta. Időnként meg-megállt és zsebkendőjével leverte a port cipőjéről, melynek — ha foltos volt is, — fénylenie kellett. És fénylett is, bár a kabátja és a nadrágja is fénylett, noha annak nem kellett volna fényleni. — Az emberek vigyorogva bámulták és egymás közt gúnyos megjegyzéseket tettek rá. Legmulatságosabbnak azt találták, hogy a leányokat szúró, kihívó tekintettel nézte végig, sőt meg is fordult utánuk. Valóban furcsa látvány is volt ilyenkor, sőt szomorú látvány. De az emberek nevettek rajta, mert tudvalevőleg az emberek igen szomorú dolgokon igen jól tudnak mulatni. Sőt talán csakis szomorú dolgokon tudnak jól mulatni. Mert hiszen ott volt a korcsmáros. Annak volt nagy, uj háza, , földje, szép felesége, jóravaló fia, egészsége. És mindezen az emberek csak bosszankodni tudtak. Mindaz a sok jó, melyben a korcsmárosnak láthatólag része volt, csak fájt nekik. Néha jobban, mint a saját odvas foguk. Ellenben állandó kellemes élcelődés tárgya volt az öreg Kövér János, akinek csak a neve volt Kövér, de rajta magán, leszámítva a kalapján levő zsírt, csak csontot, aszott, száraz bőrt és szőrt lehetett találni. A Kövér János, aki még rondább, undokabb életet élt, mint ők maguk, aki hétszámra nem evett főtt ételt s aki csak a megye fája mellett melegedhetett meg a hivatalban, különben egész télen fűtetlen, nedves, sárfalu viskóban aludt A Kövér János, aki ötven egynéhány Turócszentmártoni tudósítónk írja: Turócvármegye törvényhatósági bizottsága 30-án tartott közgyűlésében — amint már röviden jeleztük — indítványt fogadott el, mely szerint fölér a képviselőházhoz, hogy az általános, titkos, egyenlő, községenkénti választójogot ne iktassa törvénybe. Sajnos, ez a javaslat az állandó választmánytól ered és pedig a javaslat indokolása szerint azért, mert „még nem ban. Kövér János meredő szemmel olyanformán bámult az üres fiókba, mintha annak feneke lenn, valami messze mélységben lenne, vagy mintha valami igen apró tárgyat keresne benne. Kinyitotta a másik két fiókot is, mintha még remélte volna, hogy a pénz valamelyikében lesz. Az asztal alá is tekintgetett. Azután hosszasan nézte a betört ablakot és a lereszelt rácsot. Majd odament, megtapogatta, mintha tanulmányozná, hogyan jöhetett ott be valaki. izgatottan, soha ki nem fejtett gyorsasággal kezdett le-föl sétálni a szobában. Elővette a zsebkendőjét és az arcát törölgette. Közben nagyokat sóhajtott, mintha mindazt a sok keserűséget ki akarná lehelni, mely egész életén át fölgyülemlett a lelkében. Egyszerre csak megakadt a szeme az irattár-ajtónak egy szögén, melyen a felöltője szokott lógni. Hirtelen körülnézett és kisietett a másik szobába. Még nem volt a hivatalban senki. Benézett az irattárba is. Az is üres volt. Fürgén odaugrott az ajtóhoz és magára zárta . . . Mikor betörték az ajtót, a belépők elé ez a látvány tárult. Egy szögön lógott Kövér János. Azon a szögön, melyen a felöltője szokott lógni. Egészen meztelen volt. Ruhái a szoba közepén hevertek, ollóval összevagdalva. Az íróasztalon tízkoronás papírpénz volt apróra szétnyitva, egy fél kenyér tintával leöntve, a Petőfi lapjai kitépve. Meg a tartalék szemüveg is össze volt törve. Ki a csukással az iskolából ! A katolikus hitoktatók egyesülete évi közgyűlést tartott csütörtökön Budapesten s ezen alkalomból dr. Jedlicska Ferenc fölolvasott „Szociális szempont a hitoktatásban" címen. Azt fejtegette a hitoktató úr a többi hitoktatóknak, hogy a szociáldemokrácia az istenről, a kereszténységről s annak hatásairól hamis fogalmakat terjeszt el a nép széles rétegei között. A felolvasó szerint gyakori kitérés a hitoktatásban e „rágalmakra", valamint az egyház szociális hatásainak helyes ismertetése annál fontosabb most, mert a választójog kiterjesztése egy vallásról ferde fogalmakkal telítelt tömegre nagy veszedelmeket rejt magában. A hitoktatásnak tehát ezen útmutatások szerint a tanítás ideje alatt a szociáldemokrácia „rágalmaival" kell foglalkoznia, ami tisztességes emberek nyelvén azt jelenti, hogy a hittanóra alatt a hitoktatók rágalmazzák, szidják, gyalázzák a szociáldemokráciát, vagyis politizálnak és sokszor a gyermeket a szülő ellen izgatják. Hogy a csuhás fajzat nem tanít, hanem politizál, nem a keresztény szeretetet hirdeti, hanem a protestánsok és zsidók ellen heccel s a szociáldemokrácia ellen uszit: ezt mi régen tudjuk és megírtuk. De a csuhások azon elv alapján: tagadd le, ha megtetted, mindig lehazudják a dolgot. Most azonban szociális föladatuknak ezt vallják és tüntetik föl s megerősítik a mi nézetünket, hogy politizáló, heccelő, egyenetlenséget szító csuhásnak nincsen helye az iskolában. 11 Turóc vármegye a demokrata választójog ellen.